A téli világbajnokság kapcsán lett volna miről írni, de szándékosan „csendben” maradtam a katari torna alatt – beszélünk róla még majd eleget… A 100., jubileumi írásomat ezen a blogon nem holmi foci vb-nek akartam szentelni, hanem egy kicsit személyesebb, nosztalgikusabb posztra gondoltam. Sokat írtam már játékosokról, klubokról, készítettem rengeteg szubjektív összeállítást, néha statisztikákkal is foglalkoztam, s ezeket kicsit reklámozom is – ám ebben az írásban, engedjétek meg, most kicsit magamról mesélnék. Pontosabban futballélményeimről. Összegyűjtöttem a 10 legkellemesebb és legkellemetlenebb futballélményemet, s ezt osztom meg Veletek – kiegészítve álmaim Real Madridjával, Ferencvárosával és magyar válogatottjával! Köszönöm, ha ma is velem tartotok! :)

2020. április 14. Már egy hónapja tombolt a koronavírus járvány, az iskolák be voltak zárva, mindenféle kijárási korlátozások voltak, s a templomokban hívek nélkül ünnepeltük az Ünnepek Ünnepét, Krisztus Urunk feltámadását. Borzasztó volt mindezt megélni. 2020. április 14. Húsvét kedd. Ekkor hoztam létre ezt a blogfelületet. Jóval korábban, kezdetben csak a saját oldalamra írogattam néha sporttémában, utána viszont éveken keresztül a pll.blog.hu-n jelentek meg írásaim – elsősorban a Pázmány Labdarúgó Liga eseményeiről (három szemeszterben én is aktív játékosa voltam a Szentkirályi utcában hétfőnként zajló bajnokságnak)), illetve nemzetközi futballról. Jónéhány cikkem kikerült a Nemzeti Sport Online fő oldalára, mert a pll blog a népsport.blog.hu-nak volt ilyen alblogja. Aztán ez az oldal megszűnt, pedig nagyon élveztem az írást. Úgy éreztem, itt ki tudtam teljesedni. Aztán ez a covid arra bátorított, hogy indítsam el a saját blogomat. Nem kizárólag csak sportcikkek gyártásán gondolkodtam, papként arra gondoltam, időnként lelki tartalmak is felkerülhetnek majd az oldalra. Így lett a címe: Elmélked – és sport egy görögkatolikus pap tollából

Nagyon szívesen végigmennék az eddigi 99 posztomon egyesével, de nem akarom, hogy elmenjen a kedvetek az olvasástól… Ezért csak néhány az érdekesebb témák közül, illetve pár statisztika. Az első feltöltött cikk a húsvét keddi prédikációm volt, az emmauszi tanítványokról szólt, egyfajta próba akart lenni a részemről. Utána nagyon sokáig csak sportcikkeket írtam, a következő lelki írás szeptember 7-én, Kisboldogasszony ünnepére íródott. Akkor beindult a gépezet, s bár akkor 12-2 volt az állás a sportcikkek javára, Pünkösdig rendszeresen feltöltöttem a prédikációimat, elmélkedéseimet, a nagyböjtben Szent Efrém híres imájáról még sorozatot is készítettem, így a felzárkózást (19-18), majd az egyenlítést (20-20) követően nagyon elhúzott a lelki tartalom (ami persze nem baj): Pünkösdkor 24-42 volt, oda. 2021 Pünkösdjétől ritkább a lelki írás, néhány személyesebbet töltöttem inkább fel azóta: hármas ikreim születéséről, Teodor fiam születéséről, meg az idei ifjúsági gyalogos zarándoklatról, erről kettőt is. Ez a 100. írásom, s bár eddig még nem egyértelmű, de ez is a fociról fog szólni, szóval jelenleg 53-47 a sport javára!

Rögtön egy sorozattal indítottam: Az elmúlt 20 év futballcsodái – I. és II. rész. Itt aztán minden volt: Messi egy naptári évben elért 91 (!!!) gólja, az U20-as válogatottunk vb bronzérme, a Fulham, a Leicester és a görög válogatott csodája… És még rengeteg minden! Érdekes és nosztalgikus összeállítás, szeretettel ajánlom!

Parádés volt a 2018/19-es BL szezon, 10 emlékezetes meccset felidéztem!

A Real Madrid szimpátiámról – nem csak fanatikusoknak!

Kapu sokk, avagy ne bánj velünk kesztyűs kézzel – szuper összeállítás olyan kapusokról, akik nem voltak annyira rivaldafényben, de posztjuk legjobbjai közé tartoztak: Rüstü, Ochoa, Nikopolidisz, Sommer, Palop és a többiek…

„Meg kell tanulni, hogy elfogadd, nem vagy halhatatlan!” – In memoriam Benedek Tibor – Fáj, hogy meg kellett írnom ezt a cikket…

„Vár állott, most kőhalom…”, azaz régi nagyok vesszőfutásai Debrecentől kezdve a Deportivón keresztül a német Stuttgartig…

Iker Casillas visszavonulása kapcsán portrét írtam a Legendáról

Az elmúlt tíz év 50 legjobb labdarúgója (2010-2019.) I., II., III. rész. Érdemes megnézni és érdemes vitába szállni velem! :)

Madárijesztők, avagy Hajrá magyarok! Az egyik kedvenc és meglehetősen cinikus írásom a sok negatív és károgó szurkolói hangokról…

Másik szerelmem, a Ferencváros – ez is gyógyíthatatlan betegség! :)

A BL csoportkörös Ferencvárosról is megemlékeztem! Nagy élmény volt az az ősz!

Hűség SC – Valentin nap és a Házasság Hete kapcsán a futballvilág hűségeseinek válogatottját raktam össze – én nagyon szeretem ezt az írást, olvassátok el! :)

Melyik utat választja Szoboszlai Dominik? – pozitív és negatív magyar példák, hogyan lehet felépíteni, és elrontani egy karriert. Szerintem eddig a pozitívhoz áll közelebb, de még nagyon sokat várunk tőle! :)

Schal)keserűség és királydráma Gelsenkirchenben – az egykori német sikercsapat mélypontra került, én meg részletes elemzést írtam az okokról és a körülményekről, na meg összeállítottam egy bombaerős csapatot azokból, akik a Schalkétól indultak világhódító útjukra…

A tavalyi Eb előtt, alatt és után is írtam – a legelső a magyar válogatott esélyeit, a következő a magyar válogatott Eb-jét, az utolsó magát az Eb-t mutatta be.

Szeptemberi balázsolás – tőlem szokatlanul rövid, de frappáns írás az albánoktól elszenvedett első vereség után…

Újramelegített káposzTalálkozások, avagy jó, ha valaki visszatér korábbi sikerei színhelyére? Akik a témát adták, CR, Besic és Ancelotti, de további példákat is felsorakoztatok.

Maradi aradi, avagy amikor a légió sok(k)… – az aradi vértanúk emléknapján a sok idegenlégiósról írtam, s összeállítottam az elmúlt évtizedek legjobb Magyarországon légióskodóinak listáját.

Előbb esélyeket latolgattam az Aranylabda szavazás kapcsán, majd kidühöngtem magam, hogy Messi kapta. Mindkettő jó írás lett szerintem!

A XXI. század 10 (+5) legjobb futballcsapata – sok időbe telt, de megérte! Aki szerette a jó focit, s szereti a nosztalgiát, nézzen bele! :)

Évek és érvek, avagy Szalai Ádám 12 pontja – Benedek Tibor és Casillas után a 3. portrém. Apropója, hogy 12 év után távozott a Bundesligából. Ekkor még nem sejtettem, hogy év végére visszavonul a válogatottól is…

Áprilisi trék, de nem tréfák – vagyis csapatok, akik nem így tervezték…

Tíz dolog, amit utálok benned, azaz ezért nyerte meg idén a Bajnokok Ligáját a Real Madrid…

Lewadászták – portré a Barcelonába igazoló Lewandowskiról…

Börtönválogatott helyett inkább Aranylabdás lett – nem tré portré Karim Benzemáról

Így vagy tökéletes? – Mese a hiába kergetett álmokról, avagy Ibrahimovicnak a BL győzelem, Raúlnak a válogatott sikerek, Lewának az Aranylabda nem jött össze. Az összeállításban Lionel Messi és a vb cím is szerepel. Vajon holnap után is aktuális lesz ez még számára???

Mennyből az angyal, lejön Katarba… – futball vb Karácsonykor! Nem sokára véget ér, ajánlom szeretettel, milyen rossz jóslataim voltak…

AMIT SZÍVESEN ELFELEJTENÉK, AVAGY A 10 LEGKELLEMETLENEBB FUTBALLÉLMÉNYEM…

10. Barcelona-Juventus: 3-1 (2015. június 6.)

Kezdjük rögtön a negatív élményeket egy lightos Bajnokok Ligája döntővel… A Barcelonát sosem szerettem (idén tudok kicsit szimpatizálni velük, de csakis Lewandowski miatt), s volt idő, mikor túl sokat nyertek. 2015-ben hat éven belül harmadszor lettek Európa (és a világ) legjobb klubcsapata, de vajon akkor gondolta azt bárki, hogy a katalán óriás ezután hosszú évekig még a BL győzelem közelébe sem kerül? Az egy nagyon erős Barcelona volt, egy, még az utolsó nagy dobását végrehajtó Xavi-Iniesta párossal, elől meg az MSN (Messi, Suarez, Neymar) trióval. Rómában néztem egy pizzériában a két Húgommal azt a 2015-ös meccset, s örültem volna a Real Madridot korábban búcsúztató Juve BL győzelmének – már csak a Barca irányába táplált ellenérzéseim miatt is, na meg, mert kíváncsi lettem volna, az olasz fővárosban hogyan élik meg egy olasz (de nem római) klub nemzetközi kupadiadalát. Bár egyenlítenie még sikerült az olaszoknak, végül a gránátvörös-kékek behúzták a meccset – de legalább Messi nem rúgott gólt. Vajon végérvényesen elbúcsúzott akkor Messi a BL trófeától? Hét év hosszú idő, a nagy fülű trófea pedig azóta sem lett messzilátó, muhaha… :)

9. Andorra - Magyarország: 1-0. (2017. június 9.)

Az egy évvel korábbi EB eufória miatt volt kiábrándító igazán ez a meccs. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy másnap kértem meg a Kedvesem kezét egy futóverseny eredményhirdetésén előre (de természetesen titokban) megszervezett módon, így nem emiatt a meccs miatt voltam elsősorban feszült azon az este, mindazonáltal nem esett jól a lelkemnek a pékektől és buszsofőröktől elszenvedett vereség. Mindenesetre ezért is szerepel ilyen hátul a listámon, mert sokkal nagyszerűbb dolgok történtek velem akkoriban... :) A történeti hűség kedvéért álljon itt az akkori magyar kezdőcsapat: Gulácsi Péter – Bese Barnabás, Vinicius Junior Paulo, Lang Ádám, Tóth Bence – Stieber Zoltán, Nagy Ádám, Dzsudzsák Balázs, Kleinheisler László – Gyurcsó Ádám, Eppel Márton. Csereként Nagy Dominik, Balogh Norbert és igen, az újabban angolverő Sallai Roland szállt be. Nem kevesen ott voltak a 2016-os Eb csapatban is, sőt, néhányan a tavalyi Eb-t is megjárták, de ez valóban minősíthetetlen produkció volt. Bernd Storcknak sok mindent köszönhetünk, de ezt a meccset valószínűleg ő sem szívesen írja bele az önéletrajzába…

8. Bayern München - Dortmund: 2-1 (2013. május 25.)

Mindkét csapat iskolajátékkal verte ki az elődöntőben spanyol riválisát (Lewandowski egymaga négyet rúgott a Madridnak, míg a Bayern összesítésben 7-0-lal múlta felül a Barcelonát...), s a BL döntőben is volt esélyük Kloppéknak, akik ezidőtájt álomfutballt játszottak, s akiknek nagyon lehetett szurkolni azokban az években. Két bajnoki cím összejött a Nuri Sahin, Ilkay Gündögan, Marco Reus, Mats Hummels, Robert Lewandowski nevével fémjelzett Borussiának, a BL győzelem viszont nem – kár Robben hajrában lőtt góljáért... Budaörsön egy baráti családnál néztem a meccset, és legkevésbé sem voltam boldog a lefújást követően…

7. Magyarország - Szlovákia: 1-2 (2019. szeptember 9.)

 A Marco Rossi érának szerintem három mélypontja volt, abból kettő fájt igazán. Bár a tavalyi két albán vereség nélkül lehet, Katarban a mieinknek is szurkolhattunk volna ezen a kora télen, nem a tavaly őszi meccsekre gondolok. 2019-ben Walesben és itthon Szlovákia ellen is nagyon fájdalmas, kiábrándító vereséget szenvedtünk. Ezen az utóbbi meccsen ott voltam, még a Puskás stadionavatója előtt, a Groupamában. A vezetést az a Robert Mak szerezte meg a szlovákoknak, aki később haknizott kicsit a Fradiban is, de ott még elég ellenszenvesen bemutatott gólöröm gyanánt a magyar szurkolóknak… Szoboszlai pazar góllal egyenlített szabadrúgásból (ez volt az első nemzeti színekben elért találata), de végül kikaptunk, a hajrában Baráth Botondnak eldurrant az agya, ki is állították… Szerintem nem érdemeltünk vereséget, az a meccs tényleg fájó volt. Hosszadalmas volt Budapestről a haza út…

6. Real Madrid - Barcelona: 0-4 (2015. november 21.)

 A Kedvesem (későbbi feleségem, Kitti) első futballélményei velem aznap este. Először megnéztünk egy elveszített örökrangadót (0-1, azt hiszem), majd ezt a nagyon csúnya el clásicót. Közünk nem volt a meccshez, a Barcelona lefutballozta a Madridot, Rafa Benítez szerintem ekkor bukott meg végképp, bár alapból a kinevezése nem volt agysebészet... Hálás vagyok a Jóistennek, hogy ezt a 90 percet látva Kitti nem az a lány lett, akit elvakított a katalán(y)…

5. Real Madrid – Bayern München: 2-1 (2012. április 25.)

 Nagyon régóta várt már arra a Real Madrid, hogy Bajnokok Ligáját nyerjen. 2012-ben nagyon közel állt ahhoz, hogy döntőbe jusson, de végül nem sikerült. Idegenben 2-1-re ki lehet kapni, főleg, ha utána a Bernabeuban 14 perc után 2-0-ra vezetsz Cristiano duplájával. Egy agyonnyert elődöntőbe jöttek vissza a bajorok Robben gólját követően, ám a büntetőkig senki nem tudta eldönteni a párharcot. Ott aztán a madridiak döntöttek, még pedig illúziókat, hogy végre összejön a BL finálé. A legjobb rúgóknak számító Cristiano Ronaldo, Kaká és Sergio Ramos is kihagyták a büntetőjüket – Sergio labdáját azóta is keresik valahol az éterben, talán már találkozott Harry Kane-ével, aki a franciák elleni vb negyeddöntőben küldött föld körüli röppályára egy tizenegyest… Már tíz éve nem jutott akkor BL döntőbe a Real, nagyon közel álltunk hozzá, ezért is fájt nagyon ez a meccs... A Központi Szemináriumban néztem azt a meccset Budapesten, és nagyon magányosnak éreztem magam a lefújást követően. Csalódott és összetört voltam. Akkor még nem gondoltam, hogy hamarosan eljön a mi időnk, s a következő évtizedben bőven lesz részem BL sikerekben…

4. Real Madrid – Atletico Madrid: 1-2 (2013. május 17.)

A 2013-as spanyol kupadöntő elveszítése nem csak amiatt volt fájdalmas, mert a városi rivális Atleticótól szenvedtük el, de annak módja miatt is. Mourinho játékosaira gyakorolt hatása az el clásicókon túl ekkor is kijött: arrogánsak voltak, a legkisebb alázat és méltóság nélkül játszották végig a 120 percet. Mások mellett emlékeim szerint Ramosnál és Özilnél is elgurult a gyógyszer, Cristiano Ronaldót ki is állították. Összesen 13 sárga és 2 piros lapot mutatott fel a bíró, s egyet még Jose Mourinhónak is. Az Atletico végül hosszabbítás után győzött. Mourinho ennek a szezonnak a végén távozott – meglehetősen vegyesek az érzéseim az ő madridi ténykedését illetően... Volt egy fantasztikus éve, amikor pont – és gólrekorddal lett bajnok a csapat, de egyébként a morál szétesett, az öltöző klikkesedett, miközben mindenkiből előjött az állat, és sokak kedvencét, Iker Casillast is ő kezdte leépíteni. Ezt pedig nehezen bocsátják meg mindazok, akik nem látták, Keylor Navas és Thibaut Courtois hogyan pótolták San Ikert… Bár szerintem azok is, akik igen…

3. Ferencváros - Partizani: 1-1. (2016. július 20.)

 Voltak megalázó meccsei a Fradinak a Rebrov korszak előtt, de talán ez volt a legcsúnyább. Az albán második helyezett ellen, miután az idegenbeli 1-1 után a Groupamában is ugyanez az eredmény született (Oliver Hüsing neve mond valakinek valamit? Mulatságos öngólt fejelt…) büntetőkkel esett ki a BL selejtezőben a csapat; szerintem sokan emlékeznek a vendégkapus sportszerűtlenségére, aki panenkázott Dibusz Dénessel szemben. Aztán három büntetőt meg is fogott, közte Gera Zoliét és az ecuadori Christian Ramirezét így nem volt kérdés a továbbjutás... Újabban, mikor bravúrokat ér el a Fradi a nemzetközi színtéren, hajlamosak vagyunk megfeledkezni az ilyen meccsekről, de nem mindig volt kikövezett utunk az európai csoportkörig…

2015-ös ez a fotó: a négy Fradistából hárman sajnos főszereplői voltak következő évben a Tirana elleni kiesésnek: Gera és Ramirez kihagyták a tizenegyest, Dibuszt pedig megalázta a kapus. Ha jól emlékszem, októberi találkozás ez, a negyedik spíler, Böde szűk egy hónappal később vágta földhöz a norvégot...

2. Hollandia-Magyarország: 8-1. (2013. október 11.)

Döbbenetes, de jövőre már tíz éves lesz ez a gyalázat… Ezt a meccset nemcsak a pályán lehetett nehéz átélni és megemészteni: emlékszem, egy debreceni borozóban néztük pár barátommal, de végül odáig nem jutottunk, hogy „alkoholba fojtsuk bánatunk…” Szegény Egervári Sándor, pedig nem épített ő rossz csapatot, vele kezdtünk el nálunk nevesebb ellenfeleket legyőzni, a svédek ellen végre mi rúgtunk gólt az utolsó percben, de emlékezetes a török verés, illetve Dzsudzsák 94. perces gólja is a finnek ellen… De sokan erre emlékeznek (na meg a bukaresti 0-3-ra) Egervárival kapcsolatban. Pedig Bogdán Ádám védett bűnrosszul, meg Devecseri Szilárd fejelte be teljesen ártalmatlan szituációban azt az öngólt… Bár Robbent sosem szerettem (egy interjúban bevallotta, hogy nyíltan ateista, de a játékstílusa miatt sem kedveltem), az nagyon emberi volt, ahogy Devecserit vigasztalta. Mondjuk 6-1-nél már könnyű empatikusnak lenni…

1. Real Madrid – Barcelona: 2-6. (2009. május 2.)

Nem emlékszem másik meccsre, ami után bánatomban zokogtam volna… De ekkor eltört a mécses… Éppen otthon voltam, hazautazás lehetett a szemináriumból. És az minden idők egyik legjobb Barcelonája volt. De hatot kapni a Bernabeu-ban… Atyaisten! Abban az évben triplázott az a csúcsra járatott és Pep Guardiola által vezetett Barcelona, de ez nem lehetett mentség: még Puyol is beköszönt, pedig ő aztán tényleg ritkán szerzett gólt, a másik belső védő, Piqué is betalált, a másik négy gólon pedig Henry és Messi testvériesen osztozkodtak. Az nem csak utólag visszagondolva volt rémgyenge Real Madrid, mert hiába voltak papíron nagy nevek a pályán, habfehér mezben Fabio Cannavaro, Gabriel Heinze, Christophe Metzelder, Lassana Diarra és Fernando Gago sem tudták megváltani a világot. Ha leírnám a Barca kezdőjét, szerintem minden katalán szurkoló elsírná magát örömében, de ezt a jubileumi visszaemlékezést nem piszkolom be a nevükkel, elnézést érte… De annyit a kedvükért még megjegyzek: másfél évvel később, 2010. november 29-én, Mourinho első klasszikusán is volt egy 0-5 – de az a meccs sokkal kevésbé fájt, pedig ott már a sokáig meghatározó Xabi Alonso, Di Maria, Mesut Özil, Cristiano Ronaldo és Karim Benzema ötösfogat is pályára lépett…

EMLÉKEZZÜNK INKÁBB A SZÉPRE: ÍME, A 10 LEGKEDVESEBB FUTBALLÉLMÉNYEM…

10. Salzburg – Sturm Graz: 4-1 (2018. május 6.)

Egyszer nagyon szeretnék majd eljutni egy el clásicóra (a Feleségemtől ezt kapom a 40. születésnapomra – már csak öt év…), és nagy élmény lenne egy Premier League meccs is – egyelőre a legnagyobb külföldi meccs élményem a német másodosztályú Nürnberg – Braunschweig (3-1) meccs mellett a Salzburg – Sturm Graz osztrák rangadó volt. Érdekes volt az időzítés: éppen nászúton voltam ifjú asszonykámmal, és hirtelen jött ötlet volt, hogy menjünk meccsre. Tudni kell Kittiről, hogy nem volt megveszett futballdrukker, mielőtt megismert. De velem több Fradi és válogatott meccsen is járt már, sőt, esküvőnk előtt 5 nappal Nyíregyháza-Kazincbarcika NB2-es meccsre mentünk. Ha már én Nyíregyházához kötődöm lassan 30 éve, Kitti pedig barcikai születésű… Na de vissza ehhez az osztrák rangadóhoz: mint kiderült, a Salzburg ezen a meccsen bajnok lehetett, szóval láttunk egy spontán bajnokavatást és szolid ünneplést a 4-1-es győzelem után. Szoboszlai ekkor még sajnos éppen nem volt a Salzburg játékosa, de azért így is voltak ismert arcok az osztrák kirakatcsapatnál. A később a Liverpool-ban is megforduló japán Takumi Minamino a kezdőcsapat tagja volt, a később Lipcsében is meghatározó Stefan Lainer, Xaver Schlager és Amadou Haidara, valamint a Hoffenheimből is ismert Munas Dabbur a kispadon ült.

Nászutas lakosztály... :)

9. Ferencváros – Pápa: 3-0 (2011. május 22.)

Vallási vandalizmus: a Fradi megverte a pápát… :) Na persze, fordítsuk komolyra a szót: volt idő, mikor Pápa városának NB1-es csapata volt, s olyan is volt, hogy a Fradi nem tartozott Magyarország legjobb csapatai közé. 2006-ban kizárták az első osztályból, és a második vonalba száműzték a Ferencvárost, ahonnan nem is sikerült elsőre, de még második neki futásra sem feljutni. Akkoriban nagyon gyenge, főleg angol légiósokkal volt tele a keret, kevés volt a minőség abban a csapatban, s eleinte nem is a nemzetközi kupaindulásért harcolt a Fradi. Aztán elérkezett 2011 májusa, és a szezon utolsó meccse, amikor bebiztosíthatta helyét a Fradi a dobogó alsó fokán. Sima 3-0-s győzelem, Dragóner Attila visszavonulása előtti utolsó meccsén góllal búcsúzott, a lelátón pedig zúgott az Európa! rigmus. Visszatért a csapat hat év után Európába, mi pedig a meccs után a pályára mentünk ünnepelni, és egy darabot a kapu hálójából el is tehettünk emlékbe.

Mola, akivel a legtöbb meccsen voltam, és Gergő barátom

8. Nyírség Spartacus-Ferencváros: 3-1 (2009. augusztus 7.)

Említettem az imént, hogy a Fradi visszatérése az első osztályba nem rögtön volt sikertörténet. A Nyíregyháza ellen korábban a másodosztályban vívtak rangadókat, most azonban farkasszemet nézhettek egymással az első osztályban. Én természetesen ott voltam a meccsen, amire még a szezon elején került sor, s nehéz volt nyíregyháziként nem a Szparinak szurkolni. Nem is tettem – nem sok olyan meccsre emlékszem, amikor a Fradi ellen szurkoltam volna… A Szpari lefocizta a pályáról a zöld-fehéreket, és nagyon emlékezetes győzelmet aratott a később a Fradiban is megforduló japán Honma Kazuo vezérletével, aki két gólt is szerzett. Voltam egy másik emlékezetes Szpari-Fradin is egyébként. Kupameccs volt 2003. szeptember 17-én, én meg gimnazista, és koradélután volt a meccs. El akartam kéredzkedni fizika óráról, de nem tudtam, milyen indokot mondjak. A fizika tanárom, Mándy Tihamér, akiről tudtam, hogy szereti a focit, nem hallgatta meg az indoklásomat: „Csak akkor engedlek el, ha a meccsre mész!” Szóval szurkoltam helyette is édesapámmal… Jól játszott a csapat, jó játékosaink voltak akkor (egyébként a Fradinak is, Gera, Tököli, Lipcsei, Rósa Dénes, stb…), de 1-1 után tizenegyespárbajban a Fradi jutott tovább. Szűcs Lajos, az egyik kedvenc kapusom is rúgott büntetőt, amit értékesített is!

7. Magyarország – Olaszország: 0-2 (2022. szeptember 26.)

A legfrissebb élmény: idén ősszel láthattam az Eb győztes olaszokat a Nemzetek Ligájában. Persze, nem nekik szurkoltam, hanem a magyaroknak, akik annyira kiválóak voltak 2022-ben, hogy nem csak én voltam kíváncsi rájuk… Szalai Ádám búcsúmeccse volt ez a válogatottban, akitől jó volt elköszönni a lelátón, ha már annyi mindent tett a nemzeti csapatért, s bár a bravúr nem jött össze (egyetlen pont elég lett volna ahhoz, hogy megnyerjük a csoportot, és a négyes döntőbe jussunk), nem játszottunk alárendelt szerepet, partnerei voltunk az olaszoknak. A meccsre húgommal és édesapámmal mentem, aki még nem járt az új Puskásban, ezért különösen nagy élmény volt nekem is ez a meccs! Köszönöm!

Eddigi utolsó közös meccsélményünk Anna húgommal... :)

6.Portugália-Franciaország: 2-2 (2021. június 23.)

A meccs, amin csupa-csupa világklasszis játszik, ami a pályán zajlik, minőségi, de Téged mégis valami más érdekel: hogy állnak a magyarok? Vicces volt, hogy lent Mbappé, Cristiano Ronaldo, Benzema, Bruno Fernandes gyötrik egymást, körülöttünk portugál és francia szurkolók, de pár sorral felettünk valaki tudta használni a mobilinternetet, és közvetített: Szalai góljával vezetünk, majd a német egyenlítést követően újra nálunk az előny! Érzelmi hullámvasút volt az a meccs, ami a kedvencek közé kívánkozik. Egyrészt, mert tényleg világklasszisokat láttunk a pályán (már amikor néztük őket…), másrészt, mert figyelő tekintetünket más felé is fordíthattuk, és drukkolhattunk a magyar válogatottnak. Ott voltam egyébként a magyar-portugál Eb meccsen is pár nappal korábban, ahol a legnagyobb élmény a meccs előtti közös szurkolói vonulás volt, a nagy melegben. Sajnálom, hogy a hajrában gólokat kaptunk, ha nem 0-3 a vége, hanem szorosabb, talán helyet szorítottam volna neki a listán. Végül nem jutottunk tovább a csoportból, de azt az Eb hangulatot nehéz lesz elfelejteni!

A portugál-francián csak félig voltunk ott Annával és Marcival, lélekben egész messze jártunk... :)

5. Ferencváros-Újpest: 2-1 (2013. március 10.)

Több Derby-n is voltam már. Volt, hogy 1-0-ra, volt, hogy 3-1-re győztünk, egyszer 3-3 lett a végeredmény, legutóbb pedig idén tavasszal voltam, amikor 2-1-re győztünk, és ezzel dőlt el a bajnoki cím. Ám a kedvenc Újpest elleni meccsem az a dráma, amit 2-1-re nyertünk meg, két bombagóllal. Somália gólját még egyenlítette az Újpest, ám a 93. percben jött Vladan Cukic, aki óriási gólt ragasztott a kapuba, a lelátó pedig felrobbant. Jó volt ezt a meccset élőben átélni, ráadásul ez volt az utolsó Derby a régi Albert stadionban. Nos, a Groupamába sem győzni járnak a lilák... :)

4. Magyarország-Ausztria: 2-0 (2016. június 14.)

Ha valamit bánok az életben, hogy meg sem próbáltam kijutni a 2016-os Eb-re. Eb-n 44, vb-n 30 éve nem szerepelt már akkor a válogatott, rengetegen kiutaztak Franciaországba, hogy szurkoljanak végre egy világversenyen a mieinknek, szerintem ott lett volna a helyem. Na de így Debrecenben, a görögkatolikus érsekség udvarán néztük a meccset kivetítőn, barátok társaságában, ami szintén óriási élmény volt! Én nagyon fel voltam spannolva egész nap. Volt aznap egy angol vizsgám, azt letudtam, vonatra ültem Nyíregyházán, de már ki voltam festve, s a magyar sálamat is a fejemen hordtam… Futballtörténeti pillanat volt az osztrákok elleni meccs, amit meg is nyertünk, 2-0-ra! Sosem fogom elfelejteni, ahogy Anna húgom a nyakamba ugrott mindkét gólnál… Meg Hajdú B. örökbecsűit… Meg Böde Dani nevének skandálását a szurkolók által közvetlenül Szalai Ádám gólja előtt… Pár nappal később újra megnéztem az egész meccset… Nem mi voltunk az esélyesek, de borítottuk a papírformát. Szervezettek voltunk, két szép gólt lőttünk, és a győzelemnek hála csoportelsőként jutottunk tovább! A 3-3-as portugál meccs is frenetikus volt arról a tornáról; majdnem hazaküldtük a későbbi győztest…

A háttérben Szalai Ádám fogja a fejét... Később nem volt rá oka! :)

 3. Real Madrid – Atletico Madrid: 1-1 (4-1) (2014. május 24.)

Volt egy Real Madrid meccs, amin bánatomban sírtam, s volt egy másik is, amin szintén – aztán a bánat könnyei örömkönnyekké változtak. Bevallom, eluralkodtak rajtam az érzelmek. Tisztán emlékszem. Kedvenc futballcsapatom 12 év böjt után jutott be a BL döntőbe, ahol a városi rivális várt rá, aki néhány héttel korábban megnyerte a spanyol bajnokságot. A Real Madrid ellentmondást nem tűrően söpört végig minden útjába akadó ellenfelén azon a tavaszon, a Schalke, Dortmund, Bayern München trión 17-4-es (!!!) gólkülönbséggel jutott túl (a Schalkét például 6-1-re verte Gelsenkirchenben, s Münchenben is győzött 4-0-ra – na, az a futballélmény sem állt távol attól, hogy felkerüljön erre a listára…), ám a döntőt nem kezdte jól. Iker Casillas hibája után az első félidőben hátrányba is került, s úgy tűnt, innen nincs visszaút. Az Atletico már ekkor is nagyon tudta ölni az időt – és az ellenfelet is… Én kissé elkámpicsorodtam, nehezen bírtam a feszültséget, a hajrá perceit nézni sem bírtam. A debreceni Roncsban néztem a barátaimmal, de az idegeim is roncsban voltak már… Aztán elérkezett a híres 92:48. Azaz a 93. perc végén jártunk, amikor Luka Modric szögletére Sergio Ramos tanárian érkezett és bebólintotta minden idők egyik legfontosabb Real Madrid gólját. A hosszabbításban a „matracosok” padlóra kerültek, Bale, Marcelo és Cristiano Ronaldo is betalált. Három gól nem volt a két csapat között, de az egész évben nyújtott teljesítményt BL sikerrel koronázta meg a csapat – aztán a következő években hiánypótlás történt, hiszen a következő nyolc évben még négyszer Madridba vándorolt a BL trófea… Azokat a győzelmeket is szeretem, de ez volt a legemlékezetesebb mind közül! :)

2. DVSC – Levszki Szofia: 2-0 (2009. augusztus 25.)

A Fradi 1995-ös BL szereplését még nem követtem, így nekem a Debrecenhez kötődik az első nemzetközi csoportkörös élmény. Azokban az években uralta a hazai mezőnyt a Loki, de jó csapatuk is volt. 2009-ben két kört már ment, egy svéd és egy észt csapat búcsúztatása után a bravúr kapujában állt a csapat, igaz, a bolgár Levszki Szofia kemény diónak tűnt. Grunda Marci barátommal megbeszéltük, ha nyerünk idegenben, mindenképp felmegyünk a budapesti visszavágóra! Nos, Szofiában nyertünk 2-1-re, Bodnár Laci emlékeim szerint valami irgalmatlanul nagy gólt lőtt… A visszavágó óriási hangulatban kezdődött, s a bolgároknak már az 5. percben kapufájuk volt… Ez ijesztő volt, de a folytatásban a mi akaratunk érvényesült, sőt… Varga József a 13. percben, Rudolf Gergő a 36. percben szerzett távolról szépségdíjas gólt, így pedig a második félidőt nagyjából páholyból nézhettük… A kapu mögött ültünk, mindkét bombát közelről láttuk, a lelátó majd felrobbant! BL csoportkörbe jutott a Debrecen (ott aztán a Liverpool, Lyon, Fiorentina hármas ellen nem szereztek pontot, de egy-egy jó teljesítményre azért futotta az erejükből), s a történeti hűség kedvéért hadd álljon itt a Levszki elleni győztes csapat névsora! Polekszics – Bodnár, Komlósi, Mészáros, Leandro – Czvitkovics (Fodor 81.), Varga, Ramos, Szakály (Dombi 58.) – Rudolf (Oláh 89.), Coulibaly. Jó kis csapat volt ez, a kispadon Herczeg Andrással!

1. Magyarország-Norvégia: 2-1 (2015. november 15.)

És akkor a győztes… Életem legnagyobb futballélménye! Ezt nem volt nehéz első helyre tennem! Magyarország 44 év után juthatott volna ki Eb-re, de ez egyenes ágon, a létszámbővítés ellenére, és egy nagyon könnyű csoportból nem sikerült. (Rejtély, hogy Észak-Írország és Románia miért végeztek előttünk…) Annak a selejtezősorozatnak a végén bő egy év után már a harmadik szövetségi kapitányt fogyasztottuk. Pintér Attilát az első tétmeccs után elküldték, Dárdai Pált csak ideiglenesen engedte el a Hertha. Bernd Storck felé meg sok volt a bizalmatlanság. Legyünk őszinték: nem is annyira győzte meg a közvéleményt. Az egyik legkeményebb pótselejtezős ellenfelet kaptuk Norvégia személyében, akik hatalmas mellénnyel érkeztek az odavágóra – mégis, ők voltak azok, akik megfáztak… Az odavágó napja szomorú hírrel indult: elhunyt a válogatott egykori fiatal kapusa, Fülöp Márton. Szóval finoman fogalmazva sem voltak ideálisak a körülmények, és lehetett jó a hangulat… A debütáns, és éppen csapatot kereső Kleinheisler László nem túl erős labdáját nem tudta védeni a kapus, vezettünk az első félidőben – majd a meccs végén is… A párharc esélyesei viszont még így sem mi voltunk! Hű, de vártuk azt a budapesti meccset! Debrecenből mentem fel vonattal, s annyit tudtam, hogy az eredménytől függetlenül másnap kora reggel interjút kell adnom a Mária Rádióba a magyar válogatott szerepléséről – mi lesz, ha kiesünk??? Meccs előtt Kittivel a KÖKI-n ebédeltünk, ott készültem lelkileg a pótselejtezőre. Óriási lehetőség előtt állt a magyar válogatott, olyan történhetett, amit az én generációm még nem élhetett át, vagyis, hogy egy világversenyen a magyarokért szoríthat. Storck húzott egy merészet azzal, hogy Szalai Ádám, Böde Dani és Németh Krisztián helyett Priskin Tamást tette a kezdőbe, de micsoda ötlet volt az! Kádár pazar indítása után Priskin csinált befelé egy cselt, majd meglőtte alighanem élete legszebb (de mindenképp legfontosabb) gólját. És megint jó kapu mögött ültem!!! Az egész meccset eufóriában éltem meg, ez a 2-0 összesítésben már elég kényelmesnek tűnt, aztán a hajrá perceiben Böde közreműködésével még egy öngólt is szereztek a norvégok, akik a végén hiába szépítettek, mégis „pofára estek, mint a zsíros kenyér”. (Igen, Böde Dani híres mondata is e meccs után hangzott el, aki még a sárga lapot is tűlzónak érezte, mikor dzsúdós mozdulattal levitte a földre ellenfelét.) Hidegrázós este volt, a hazautat autóban tettem már meg, egész Budapesten lehúzott ablakok, kurjongató emberek, és dudaszó… Másnap boldog interjút adtam! :) A tíz általam említett kedvenc élményből nyolcat élőben láttam, és azt hiszem, míg élek, nem felejtem el ezeket – remélve, hogy a futball szeretetét gyermekeimnek is át tudom majd adni, s velük is lesz néhány hasonlóan szép, közös emlékem!

 AZ ÉN REAL MADRIDOM – DREAM TEAM

Álomcsapatot csak azokból lehet összeállítani, akiket az ember lát játszani, s nem csak hallomásból vagy könyvekből ismeri a spílereket, így én sem Puskásokkal vagy Gentókkal tettem tele az együttest. Persze gyengének így sem nevezném ezt a Dream Team-et… Bár nagyon megkedveltem Keylor Navast, Iker Casillas csak egy volt és az ő nyomába senki sem érhet! Éveken keresztül a világ legjobb kapusa volt, két EB-t, 1 vb-t nyert, a Reallal meg három Bajnokok Ligáját. Mivel általában gyenge lábakon állt előtte a védelem, olyan statisztikákat nem tudott soha felmutatni, mint Buffon, Neuer vagy az előző években Oblak (esetleg a válogatottban), de ettől még a szűk elithez tartozott. Madridi nevelés, csúnyán elbánt vele a vezetőség… A Realnak sohasem a védekezés volt a fő profilja, ezért én is csak három hátvéddel állok fel. Igaz, mindhárman jobban támadnak, mint hárítanak, így San Ikernek az én csapatomban sincs könnyű dolga… Roberto Carlos minden idők egyik legjobb balhátvédje és sokáig nem hittem el, hogy Marcelo felnőhet mellé. Mégis, elévülhetetlen érdemei vannak a Mikrofonfejűnek is az elmúlt évtized sikereiben, ráadásul BL győzelmek számában le is pipálta a nagy elődöt (mivel mindketten balhátvédek, Marcelót jobbra állítom, de tudom, hogy ott is megállja a helyét). Egy érdekesség: Zizou 2002-es bombagóljához Roby Carlos, Bale 2018-as ollózásához Marcelo adta a gólpasszt – a Bajnokok Ligája döntők történetének két legnagyszerűbb gólját ez a két fantasztikus balhátvéd készítette elő! Középen sem volt kérdéses Sergio Ramos személye. Sok mindent lehet rá mondani, néha tényleg eldurran az agya, az alattomosság sem áll messze tőle, de igazi vezértípus, aki amellett, hogy védőnek sem utolsó, rendkívül fontos gólokat szerzett a legfontosabb meccseken, amiket sohasem fog egyetlen madridi szurkoló sem elfelejteni neki! Sajnálom, hogy nem Madridból vonul vissza. A régiek közül Hierro és Michel Salgado, a maiak (vagy közelmúltbeliek) közül Varane és Carvajal voltak a posztriválisok! A középpályán Xabi Alonso a védekezést stabilizálja, a többiek az eleganciáért felelnek: erős ez az Özil, Zidane, Modric hármas, akik mellé én Kroos-t és David Beckhamet tenném tartaléknak. Beckham sokkal alázatosabb labdarúgó volt, mint azt sokan gondolják róla; persze, megvoltak a sztárallűrjei, meg márkanév lett a nevéből, de tudását és a játék iránti alázatát kár lenne vitatni. Özilt az elmúlt években rengeteg kritika érte, mind a magánéletben, mind a pályán nyújtott (vagy éppen nem nyújtott) teljesítményéért; sajnos szerintem visszafordíthatatlanul lejtmenetbe került a pályafutása, de madridi évei alatt a világ legjobb középpályásai közé tartozott, aki a Mourinho-éra talán legfontosabb játékosa volt CR7 után. És ha már Cristiano Ronaldo szóba került: természetesen ő és Raúl, mint a klub két legeredményesebb gólszerzői nem maradhatnak ki a Dream Team-ből; ketten együtt, most tessék megkapaszkodni, közel 800 gólt szereztek a Real Madridban! Ronaldo piperkőc, celeb, néha színészkedik, hisztizik, de amit ő Madridban letett az asztalra, az emberfeletti és nyugodtan mondhatjuk: legendaként távozott a spanyol fővárosból! Raúl meg... Csak Raúl! Róla egyszer lehet, külön írással fogok jelentkezni ezen a blogfelületen. Spanyol válogatott Raúl-mezt Prágában, Real Madridos 7-es mezt Budapesten vettem, utóbbira a LACUS-t írattam rá, de ez még a CR7 korszak előtt volt; mindenképp Raúl előtt akartam tisztelegni ezzel. Jöhet bárki, számomra ő lesz az örök kedvenc, Hetes és Kapitány! Még egy támadónak volt hely a csapatban: a brazil „original” Ronaldo és a holland Ruud van Nistelrooy között vacilláltam, aki négy madridi szezonjából kettőben is bajnok lett, egyszer gólkirály is és az előző évtized egyik legjobb csatára volt. Pechje, hogy a Fenomén pedig minden időké...

Az „Álomcsapat”: Iker Casillas – Marcelo, Sergio Ramos, Roberto Carlos – Xabi Alonso, Özil, Modric, Zidane – Raúl, Ronaldo, Cristiano Ronaldo

LÚZER SC – AKIKNEK NAGYON NEM JÖTT BE AZ ÉLET MADRIDBAN…

Bőven volt merítési lehetőség azokból, akik pályafutásuk pozitív fejezeteit nem Madridban írták; talán ők is szívesen elfelejtenék, hogy a madridi történelem részévé váltak. Vagy nem. Mert azért a Real Madrid habfehér mezét hordani minden körülmények között megtiszteltetés lehet. Így érezhette Jerzy Dudek is, aki a Liverpool hőse volt a Milan elleni drámai BL döntőben, aztán leigazolt a Bernabeu kispadjára. Mert azt ugye aligha gondolta, hogy a 8 évvel fiatalabb helyi legendát, Iker Casillast kiszorítja a kapuból… A Wikipedia szerint mindössze két meccs jutott neki a blancóknál. Jobbhátvédem kétségkívül az az Alvaro Arbeloa, aki amellett, hogy csapnivaló volt, még Iker kezét is eltörte egyszer, s ez a főbűne, nem a játékbéli hiányosságai, mert ezzel a sérüléssel kezdődött kapusunk mizériája, ami hosszú távon is a kispadra száműzte. A két belső hátvéd poszt a világbajnok Fabio Cannavaróé és az angol Jonathan Woodgate-é – utóbbi sérülései miatt minimálisat játszott (akkor se valami jól…), az Aranylabdás Cannavaro mélyrepülésére viszont nincs magyarázat... A balbunkó nálam Daniló, madridi pályafutása szerintem egy vicc volt. (Ahhoz képest a Juventusból és a brazil válogatottból kirobbanthatatlan...) Raúl Bravo, Cicinho és Pavon is megúszták, csak a képzeletbeli kispadra ülhetnek le. Középen Graevesen és Emerson helye megkérdőjelezhetetlen, illetve Hamit Altintopnak is jó szívvel szorítok helyet a középpályán. A holland Royston Drenthe amennyire nagy sztárnak lett beharangozva, annyira nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bár szívem szerint Jovics lenne az egyik ék, még nála is volt nagyobb csalódás! Például Michael Owen, aki mindössze egy szezont töltött Madridban – de erről nem feltétlenül ő tehet. 41 meccsen lépett pályára, ezeken összehozott 18 gólt, ami nem vészes, ha figyelembe vesszük, hogy mindössze tizenötször volt kezdő, de egy korábbi Aranylabdástól ennél joggal várhattunk többet. Az olasz Antonio Cassano statisztikája ennél sokkal gyérebb: ő 19 meccsen szerzett két góljával helyet követelt magának a Citromcsapatban, s jól megértheti magát Javier Saviolaval, aki a másik center. Több volt benne is, de már az is nagy szó, hogy Barcás múltja ellenére emlékeim szerint pozitívan álltak hozzá Madridban.

A „Citromcsapat”: Dudek – Arbeloa, Cannavaro, Woodgate, Danilo – Gravesen, Emerson, H. Altintop, Drenthe –  Saviola, Cassano

FRADI ÁLOMTIZENEGY

Ifjúságom kapushőse a Fradiban nem Szeiler József volt, nem Hajdú Attila, se nem Udvarácz Milán, hanem Szűcs Lajos, aki ugyan az Újpestben kezdte pályafutását, de a Fradiban vált legendává. Hiába fantasztikus kapus Dibusz Dénes, azért sem volt esélye kiütni a nyeregből Szűcs Lajost, mert én is kapus vagyok, s az első kedvenc hálóőreim közé tartozott – talán kicsit miatta is álltam be annak idején védeni? A válogatottságra mégsem volt komoly esélye, mindössze háromszor ölthette magára a címeres mezt. Kapus létére tizenegyeseket is vállalt, Fradi mezben négy gólt szerzett (a büntetőpárbajokon kívül). A védelembe egy klublegenda és három légiós került. Dragóner Attila három részletben futballozott a IX. kerületben, forrófejűsége vitathatatlan, de csupaszív játéka és a csapathoz való hűsége is az. Szerintem nincs olyan fradista, aki neheztelne rá. Cristian Ramirez nem sokat játszott nálunk, az ő posztriválisa David Mateos lehetett volna, de túl sok lenne a középső védőből… Ramirez igen képzett, technikás játékos volt, mindenki tudta, hogy nem Budapesten fog megöregedni, gyorsan el is vitte az orosz Krasznodar. De az én kezdő tizenegyembe azzal a másfél évével bejátszotta magát. Muhamed Besicet egyébként egy internetes szavazáson a klub történetének legjobb légiósának is megválasztották, Miha Blazic pedig nyári távozásáig az egyik legbiztosabb pontja volt a Fradinak. A középpályára csak legendás alakok kerülhettek! Lipcsei Péter neve mindenki számára ismerős, több mint 400 meccset játszott a Fradiban, Gera Zoltán Anglia meghódítása előtt és után is csak zöld-fehérben futballozott (természetesen a kezdeti pécsi éveket nem számítva), Leandro de Almeida pedig több magyar klubban is játszott, de igazán otthon az Üllői úton érezhette magát. Ők hárman több mint 800 mérkőzéssel járultak hozzá a Ferencváros dicső történelméhez! A csatársor szélére bekerült egy „friss hús”, mert nem tudok elvonatkoztatni az elmúlt két szezontól, s attól, Tokmac Nguen mennyi mindent tett az Európa-Liga csoportkörért és a két évvel ezelőtti Bajnokok Ligájáért! Középen Böde Dániel helye megkérdőjelezhetetlen, aki hosszú éveken keresztül kikezdhetetlen volt a csapatból, harcosságával, küzdeni akarásával, Fradi-mentalitásával minden szurkoló azonosulni tudott, nagy kedvenc volt ő az Üllői úton, aztán Rebrov gondolt egy merészet és kitette a csapatból – az élet pedig őt igazolta, de megszokhattuk, hogy amihez az ukrán hozzányúlt, az arannyá változott. A harmadik csatárom személye talán kicsit meglepő. Tököli Attila korának egyik, ha nem a legjobb magyar csatára volt, aki óriási tettet hajtott végre azzal, hogy bajnok lett a Dunaferrel. Kétszeres gólkirályként jött a Fradiba, ahol egy bajnoki címet, egy ezüstöt és két kupaaranyat nyert, a gólokat meg számolatlanul lőtte. Számomra az ő szerepeltetése sem volt kétséges, helyette esetleg Horváth Péter, Ferenczi István vagy Varga Roland jöhettek volna szóba. De nem jöttek… (Öt év múlva ugyanezen a listán lehet, ott látnánk Adama Traorét, Laidounit vagy Samy Mmaeét is...)

Szűcs Lajos – Muhamed Besic, Dragóner Attila, Miha Blazic, Cristian Ramirez – Gera Zoltán, Lipcsei Péter, Leandro – Böde Dániel, Tököli Attila, Tokmac Nguen

KEDVENC DREAM TEAM

A Real Madridhoz kötődő játékosokról e helyütt már nem írok külön. Iker Casillas, Sergio Ramos, Roberto Carlos és Raúl Gonzales Blanco helye is megkérdőjelezhetetlen!. Ott a helyük! A védelem közepére két kiváló védőt állítottam. Alessandro Nesta sallangmentesen, és nagyon tisztán játszott, míg Rio Ferdinánd kőkemény, de a sportszerűség határát nem nagyon lépte át. Kedvenc védőim voltak! A középpálya közepén helyet szorítottam Gera Zoltánnak, játékintelligenciája lenyűgöző volt, míg David Beckham a Real álomcsapatba nem fért be, csak a kispadra. Ronaldinho minden mozdulatát élmény vokt nézni – hiába volt Barcás, csúcsszuper volt a pali… Miroslav Klose keveset volt reflektorfényben, de kiváló, és nagyon sportszerű támadó volt, és egyelőre ő vezeti a világbajnokságok góllövőlistáját is. Mbappé szerintem legkésőbb nyolc év múlva beelőzheti… A kispadon is ott a minőség: Edwin Van der Saar nagyon jó kapus volt, a védelembe Philipp Lahm és Marcelo, középen Özil és Modric, előre Fernando Torres bevethetők…

Iker Casillas (spanyol) – Sergio Ramos (spanyol), Rio Ferdinand (angol), Alessandro Nesta (olasz), Roberto Carlos (brazil) – David Beckham (angol), Gera Zoltán (magyar), Ronaldinho (brazil) – Miroslav Klose (német), Raúl Gonzáles Blanco (spanyol), Cristiano Ronaldo (portugál).

MAGYAR DREAM TEAM

Pár éve összeállítottam a magyar álomcsapatomat, egyelőre nem akartam megváltoztatni. 1997-2017 közötti húsz évet nézem, így a maiak közül Gulácsi, Willi Orbán, Szalai Attila vagy éppen Szoboszlai Dominik még nincs a csapatban. Azt azért sajnálom, hogy ez a Dzsudzsák Balázs, Gera Zoltán, Huszti Szabolcs, Dárdai Pál középpályássor nem mutathatta meg magát így együtt világversenyen… Király Gábor egyértelműen uralta a kapuban ezt a két évtizedet. Fehér Csaba nem véletlenül játszott évekig magas szinten Hollandiában. A 2016-os Eb-n jól muzsikált együtt a Juhász Roland, Kádár Tamás belső védő duó, de előtte is lehetett azért bízni bennük. Jó kérdés, hogy a mai Orbán, Szalai kettős erősebb-e náluk. Szalai Ádám megkerülhetetlen figurája volt ennek a magyar válogatottnak, Nikolics Nemanja mindenhol letette a névjegyét és gólkirály lett, de a válogatottban sosem kapta meg a feltétlen bizalmat, Szabics Imre pedig főleg a stuttgarti évei miatt érdemelte ki a csapattagságot. Lisztes Krisztiánt csak a sérülékenysége vetette vissza, hogy ebbe a válogatottba is bekerüljön. A szövetségi kapitány Bernd Storck – végülis, vele jutottunk ki a 2016-os Eb-re, nem? :)

Király Gábor – Fehér Csaba, Kádár Tamás, Juhász Roland – Huszti Szabolcs, Gera Zoltán, Dárdai Pál, Dzsudzsák Balázs – Nikolic Nemanja, Szalai Ádám, Szabics Imre

 Ezzel a Századik végére is értem! Köszönöm, hogy velem nosztalgiáztatok – százas vagyok, de tervezem a következő százat, tartsatok velem jövőre is! Áldott, békés, szeretetben megélt Karácsonyt kívánok Mindenkinek! S ha idén már nem jelentkeznék: Kegyelmekben és egészségben gazdag, boldog új esztendőt! :)