Miután Mbappé május végén a párizsi szerződéshosszabbítás mellett döntött (lelke rajta…) és Haaland is meglepően hamar a Manchester City játékosa lett, a nyár egyik legizgalmasabb transzfertémáját Robert Lewandowski Münchenből történő távozása – vagy esetleg maradása jelentette. (Cristiano Ronaldo nem lájkolja ezt - az ő sorsa a nyár másik érdekes kérdése...) Bár szívünk mélyén mindnyájan sejtettük, a konkrét bejelentés csak néhány napja történt meg: a lengyel gólvágó a Barcelonába igazolt.

Kinek van meg ez a reklámfilm? Na, ők mekkora legendák voltak már!!! :)

Egy Monthy Phyton klasszikus: és akkor most valami egészen más… (Legalábbis látszólag!) Talán emlékszünk még nyelvtani tanulmányainkból arra, hogy mi az a teljes hasonulás: amikor két mássalhangzó találkozik, kiejtésünkben a két hang teljesen azonossá válik. Az írásban jelölt teljes hasonulásra példák: lapát+val=lapáttal, szép+vé=széppé. Az írásban jelöletlenre meg példa, hogy az egészség kiejtése egésség. Na, már most nem kell megijedni, a továbbiakban nem térünk rá a zöngés és zöngétlen mássalhangzókra, se más nyelvtani alapismeretre, mindenesetre saját teljes hasonulásom kapcsán muszáj volt felhoznom ezt a témát – igaz, az enyém más milyen értelemben zajlik, mert a Lacus leírva és kiejtve is Lacus marad… Na, de elég legyen a (csak, hogy stílszerűen egy Bayern-Dortmund útvonalon lezajló idei transzfert hozzak) SÜLEtlenségből… Az én teljes hasonulásom meghasonulás önmagammal, hiszen az egyik kedvenc csatárom az általam legkevésbé kedvelt klubok egyikébe igazolt. Mint 22 éve Real Madrid szurkoló, hamarabb fogok tengeri herkentyűket kóstolni, mint a Barcelonának szurkolni (és ez nagy ígéret a részemről…), bár azt nem tagadom, hogy időnként egy-egy játékosát elismertem Katalónia büszkeségének, mint Ronaldinho, Puyol és Iniesta. Most akkor mi legyen? Melyik ujjamba harapjak? Lewandowski elveszíti a szimpátiámat, vagy rögtön intézem a klubtagságit és a jövő héten rendelek egy Barcás Lewa mezt? (Feltéve, hogy újra lesz w a boltban, és megtehetem, mert a legfrissebb hírek szerint ennek hiányában nem tudnak több mezt gyártani. Egy Levandovski feliratú trikóval legfeljebb a szomszéd kutyákat tudnám beetetni…)

Bár, ha jobban belegondolok, ez a kör egyszer már megvolt nekem. Igaz, 2014-ben, amikor Lewa a Dortmundból a Bayernbe igazolt, még nem volt különösebben a szívem csücske. Nagyon tehetséges volt már akkor is, a Dortmund mezében is ontotta a gólokat, a Real Madrid például négyet kapott tőle a 2013-as BL elődöntő első meccsén. Az egyébként is egy különlegesen jó Dortmund volt, amiben már akkor is ott volt Mats Hummels és Marco Reus, a középpályán meg Ilkay Gündögan, Sinji Kagawa és Nuri Sahin – utóbbi kettő máshol nem is tudott igazán kibontakozni, pedig a japán Manchesterben, a török Madridban is megpróbálta, míg előbbi évek óta a bombaerős Manchester City megbecsült tagja. Na, de ez az írás nem róluk szól: a lényeg, jó csapatba került annak idején Lengyelországból Robert Lewandowski, aki Jürgen Klopp kezei alatt vált klasszis centerré.

Bizony, ilyen is volt! :)

Világklasszissá viszont a Bayern München mezében vált. Ha nem is Ádámtól és Évától, de elég messziről kell, hogy indítsak: a kétezres évek elején nagyon nem szerettem a német futballt. Talán csak egy német-francia meccsen tudtam volna a Nationalelfnek szurkolni. Oliver Kahn, Stefan Effenberg, Carsten Jancker… Számomra nem volt ez egy szimpatikus brigád… A 2006-os vb után változott meg bennem valami az irányukba, amikor kiforrott egy új generáció, aminek Philipp Lahm és Miroslav Klose voltak a vezérei, a 2014-es vb-n meg már német zászlót pingáltam az arcomra a vb döntő előtt. (Talán még a himnuszukat is jobban énekelném, mint Mesut Özil bármikor, muhaha…) Persze, a Bayern Münchenhez mindezek ellenére igazából sosem kerültem közel. Nem tudtam annak a csapatnak szurkolni, amelyik tudja magáról, hogy bármit megengedhet magának, a hazai egyeduralkodói státuszába csak néha tudott beleköpni egy-egy csapat (az elmúlt 20 évben 5 bajnokság volt, amit nem a Bőrnadrágosok nyertek meg: egyszer a Stuttgart, egyszer a Werder Bremen, egyszer a Wolfsburg, s kétszer a Borussia Dortmund lett a bajnok), évről évre levadássza a legnagyobb riválisok legjobbjait (ha jól emlékszem, annak idején Lewandowski is ingyen érkezett…), nem is véletlen, hogy FC Hollywoodnak becézték őket. Egy hete láttam az Elvis című önéletrajzi filmet a moziban, s eszembe jut a párhuzam: a Bayern München a futball Elvis Presley-e... Magányos harcos, aki állandóan a csúcsokat ostromolja, de kicsit önfejű és ezért elég megosztó... Lewandowski érkezése után sem lettem Bayern München szurkoló, de a lengyel egyéni sikereiért egy idő után nagyon el kezdtem szurkolni, mert egy szerény, alázatos, botrányoktól és sztárallűröktől mentes, szimpatikus, ösztönös gólvágó – ezért valahol sajnos a Bayern Münchennek is szurkoltam.

Szépséges családja körében

Például a 2020-as BL döntőben. Holott az ellenfélnél a kispadon ott ült másodedzőként Löw Zsolt, de nehogy már ez a párizsi pénzeszsák nyekenyóka (a Drága örökösök című nagy sikerű sorozat Tibijétől, azaz Lengyel Ferenctől kölcsönzött kifejezéssel élve…) nyerje meg a BL-t. Lewandowski nyolc müncheni éve alatt bőven kiérdemelte, hogy legalább egyszer megnyerje a Bajnokok Ligáját. Szerintem az Aranylabdát is meg kellett volna kapnia. Ehhez legközelebb kétségkívül a 2019/20-as szezonban járt, abban az esztendőben, amikor a Bundesligában, a Bajnokok Ligájában és a Német Kupában is gólkirály lett, s mindhárom fronton győzött is a Bayern – de a pandémiára való tekintettel nem osztották ki a díjat. Egy évvel később is megkaphatta volna az Aranylabdát, amikor megdöntötte Gerd Müller majd félszázados Bundesliga gólrekordját és 41 gólt szerzett. De nem kapta meg, mert címvédőként már a legjobb nyolc között kiestek a BL-ből, ahol egyébként ő a PSG elleni meccseken sérülés miatt nem volt bevethető. Helyette inkább hetedik alkalommal is azt a Lionel Messit díjazták, aki végre megnyerte első válogatott tornáját az argentinokkal, de egyébként a tavasza közepesen sikerült Barcelonában, az ősze pedig kifejezetten csapnivalóan, immár Párizsban. Talán az ekkor érzett csalódottsága is szerepet játszott abban, hogy most eligazolt Németországból: rájött arra, hogy Münchenben egyszerűen nincs esélye megnyerni a legnagyobb egyéni elismerést. Bár úgy gondolom, erre idén sem lesz még komoly esélye. Ahhoz legalább 20 bajnoki gólra lenne szüksége az ősszel, meg arra, hogy Karim Benzemát a múltban elkövetett bűnei miatt minimum fél évre börtönbe zárják. De lássuk be, ezt a forgatókönyvet legalább annyira nehéz elképzelni, mint a Kiss zenekar tagjait smink nélkül… (Hogy mit gondoltam Messi hetedik Aranylasztijáról, elolvashatod, ha IDE kattintasz!)

Az utolsó pillanatig bíztam abban, hogy Lewandowski marad Münchenben, s kitölti jövő nyáron lejáró szerződését, de talán mindenkinek jobb így: ami nem megy, azt nem szabad erőltetni. Ha a lengyel motiválatlanul, kedvetlenül futballozta volna végig az utolsó szezonját, alaposan lerombolta volna a renoméját, a nimbuszát, amit felépített. Ő már a szezon hajrájában egyértelművé tette, hogy távozni akar, ezt nyomatékosította is azzal, hogy a nyári szabadsága után a családja nélkül érkezett vissza Münchenbe, s látványosan nem vette komolyan az első edzést. Lett volna vajon így értelme az egésznek? A vezetőséggel annyira megromlott a kapcsolata, hogy egy nyavalyás korrekt búcsúztatása nem volt, pedig az nyilvánvaló, hogy a klubtörténelem egyik legjobb játékosaként, második legjobb góllövőjeként és legendaként távozik Münchenből. Hogy Oliver Kahn klubigazgató, szintén egykori klubikon annyit volt képes kinyögni, hogy „korábban is hagyták el nagy játékosok a Bayernt, de a klub mindig tovább élt, és sikeres lett”, valószínűleg igaz, biztos így van, de Lewandowski ennél sokkal többet érdemelt volna… A Barcelona amerikai túrájáról hazatérve még vissza fog menni Münchenbe, hogy a csapattársaitól, a stábtagoktól elköszönjön, és megajándékozza őket – ez szép gesztus, de a szurkolók is megérdemeltek volna egy Auf Wiedersehen-t. Mint ahogy Lewandowski is tőlük. Szerintem megkapta volna. Mert a szurkoló nem felejt: 2014-es érkezése óta minden évben bajnok lett, kupagyőztes háromszor, s egyszer ugye a BL trófeát is felemelhette. Utolsó szezonjából 35 bajnoki és 13 BL gól fűződik a nevéhez. Egyébként legelső bajor idénye volt a leggyengébb, akkor „csak” 17 gólt szerzett, azóta viszont csak kétszer szerzett 30 gól alatt: egyszer 22, egyszer 29 gólig jutott, míg volt két 30, egy 34, egy 35 és egy 41 gólos szezonja is. A legutóbbi öt Bundesliga idény gólkirálya volt, utoljára a 2016/17-es szezonban előzte meg valaki egyetlen góllal. Egy bizonyos Pierre-Emerick Aubameyang, aki most a csatártársa lesz… Összesen 375 meccsen 344 gólt szerzett, valamint kiosztott 72 gólpasszt müncheni mezben. A legutóbbi 3 idényben a Bundesligában összesen 110 találatig jutott! Bár Aranylabdát nem kapott, a FIFA 2020-ban és tavaly is megválasztotta az év játékosának! Nehéz egy találkozót kiemelni, de legemlékezetesebb meccsét talán a 2015/16-os szezonban a Wolfsburg ellen játszotta: 1-0-ra égtek, csereként állt be a félidőben, majd 9 perc alatt rúgott ötöt!!! Még Pep Guardiola, a csapat akkori vezetőedzője sem hitt a szemének, s fogta a fejét ezt a Lewa-show-t látva... Az ötödik gólja ráadásul egészen szemet gyönyörködtető volt, érdemes megnézni azt a rövid összefoglalót, amit belinkelek! Sokat adott ő ennek a klubnak (nem elfeledve, hogy sokat kapott is tőle…), a Bayern München legendájaként távozott Németországból, s biztosak lehetünk abban, hogy az egész Bundesligának hiányozni fog. Őt azonban nem hibáztathatjuk: 33 éves, Németországban mindent megnyert már, és új motivációt, impulzusokat keres. De a világ futballja még mindig nem kezeli szerintem őt a helyén: talán, ha Barcelonában is nagyot alkot majd, a kétkedők számára is bebizonyítja, hogy a világ egyik legjobb csatára.

Kérdés, bebizonyítja-e… A katalánoknál mintha picit támadótumultus lenne most. Jó, Memphis Depay valószínűleg továbbáll, de akkor is ott van a közelmúltban szerződést hosszabbító Ousmane Dembelé, a szupertehetség és még mindig csak a huszadik életévét taposó Ansu Fati, aztán a Leedsből 70 milláért megszerzett brazil Raphinha, a spanyol Ferran Torres és Aubameyang. Hatan, legfeljebb három posztra. Abban biztosak lehetünk, hogy a lengyel nem a kispadra szerződött. Az, hogy a Barcelona négyéves szerződést kötött vele, a feltétlen bizalomról árulkodik. Hiszen 33 éves játékossal (aki egy hónapon belül egyébként már 34 lesz!) nem szokás ilyen hosszútávú szerződést kötni – a Real Madrid például 30 év felett rendszerint egy-egy évekre hajlandó csak hosszabbítani. Az 500 milliós kivásárlási ára is egyenesen félelmetes, és arról árulkodik, Lewa nem töltelékembernek érkezik, hanem az újjáépülő Barca-projekt fontos láncszeme lesz. Hogy lesz-e bárkivel is olyan tökéletes játékkapcsolata, mint Thomas Müllerrel volt, egyelőre kérdéses. A padon ül valaki, aki bizonyosan feledtetné a németet, de Xavitól maximum az edzéseken fog forintos labdákat kapni… 45 millióért szerezte meg a támadót a Barcelona (átszámítva ez csaknem 18,5 milliárd forint), ehhez még 5 millió bónusz hozzájöhet majd, de ez egy Lewa szintű játékosért, még 33-34 évesen is potom pénz. Csak a miheztartás végett: Cristiano Ronaldo 2018-ban, szintén a krisztusi korban, 117 millióért (!!!) ment a Juvéhoz a Real Madridtól…

A Barcelona nyári játékosmozgását alaposan megvizsgálva nehéz elhinni, hogy arrafelé tényleg pénzügyi gondok vannak. Ha esetleg mégis vannak, ne akarjunk tudni arról, honnan volt pénzük megszerezni a lengyel gólgépet. Hiába húzta ki a Spotiyf-jal való szerződés valamelyest a slamasztikából a gránátvörös-kékeket, s hiába remélhetnek Frenkie de Jongért minimum 80 milliót a Manchester Unitedtől (igaz, a holland középpályásnak esze ágában sincs Angliába igazolni, és emiatt még komoly kulimászba is kerülhetnek…), s az is igaz, hogy végre végleg megszabadultak Philippe Coutinhótól és Antoine Griezmanntól, így jelentős bérkeret felszabadult… De ez már megint olyan felelőtlen költekezésnek tűnik, ami vagy jól sül el, vagy óriási katasztrófa lesz belőle. Julian Nagelsmann, a Bayern edzője sem nagyon érti… „Az egyetlen klub, amelynek nincsen semmi pénze, de megvesz minden játékost, akit szeretne. Nem tudom, hogyan. Kissé furcsa.” Hát, na… A keret minősége egyébként egyre bíztatóbb: a támadórészlegről az előbb már volt szó, érkezett a védelembe Christensen és középre Kessié (mindketten ingyen), ott van a fiatal Pedri és Gavi, hátul pedig a megbízható Araujo és akkor a „matuzsálemekről”, Ter Stegenről, Jordi Albáról és Sergio Busquetsről még nem is beszéltünk – bombaerős keret épül Barcelonában. Persze, a futballtörténelemben sokszor láttunk már olyat, hogy egy összevásárolt világválogatott csapatként még nem biztos, hogy jól működik (vesd össze: a PSG legutóbbi szezonjával…), ettől még én Florentino Pérez helyében egyáltalán nem lennék nyugodt. Igenis ki kell nyitni a pénztárcát, és venni kell egy Paulo Dybala-szintű támadót (na, nem őt, mert ő már Jose Mourinhót és az AS Romát választotta), meg esetleg még egy jobbhátvédet, hogy ez a csapat versenyképes lehessen jövőre is. Hogy jól döntött-e Robert Lewandowski? Nem, mert nem a Real Madridba igazolt. Viccet félretéve: jól döntött, hogy eljött Münchenből, mert az a munkakapcsolat valóban megfáradt, azzal is jól döntött, hogy nem a PSG-be szerződött (a katalánok meze jobban áll neki, mint a műsorvezető Kasza Tibinek a poénkodás – mondjuk ezzel nem tettem túl magasra a lécet…), s Barcelonában ambiciózus, sikeréhes és fiatal csapathoz került, ahol szintén trófeákért fog küzdeni. És talán azt a megbecsülést és elismerést is megkapja, ami már Münchenben is kijárt volna neki.

S hogy megválaszoljam a poszt elején feltett kérdésemet: melyik ujjamba harapjak? Nos, ha lengyel barátunk, Robert Gida Lewandowski minden meccsen rúg egy mesterhármast, de a Barcelona rendszeresen kikap 4-3-ra, azzal nem leszek elégedetlen…