Karácsony közeledtével kicsit mindig megbolondul az üzleties és pénzdiktálta világ. A vásárlási láz ilyenkor soha nem látott méreteket ölt, az adventi forgatagban elvész az ember, a karácsonyi vásárban szét kell nézni, és ha már ott vagyok, venni is kell legalább valami csecsebecsét, aminek lehet, semmi hasznát nem fogom venni, de legalább jó drága volt, és akkor ott a kedvencem, a legcsábítóbb, ami nem más, mint a Black Friday, amikor minden akciós, amikor az ember ennek és ennek sem tud ellenállni, mert egyébként mindenre szükségünk van, ha meg olcsó, akkor még inkább, az ember már csak olyan, hogy mindent is meg akar kapni és szerezni. És ilyenkor néha kell a fejbekólintás, amit a mai vasárnap Evangéliumában olyan erőteljesen megkapunk, hogy talán még Karácsonykor is zeng a fülünk tőle. Te bolond! Miért foglalkozol csak a földi dolgokkal? Miért gyűjtesz magadnak? Az igazi kincsek nem itt várnak Rád!

A példabeszédek könyvében ezt olvassuk: „Tudást válasszatok inkább, mint aranyat, mert becsesebb a bölcsesség minden drágaságnál.” A bölcsesség értékét hangsúlyozza az ószövetségi szent irat, s a bölcsesség ellentétje az esztelenség. A mai példabeszédben egy esztelen gazdag emberről hallottunk. Közvetlenül Jézus példabeszéde előtt, egyfajta felvezetésként mondja Jézus ezt a mondatot: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.” Ezt tökéletes példával alá is támasztja. Látszólag a történetben szereplő férfi példamutató életet él: jól dolgozott, s ennek jutalma, hogy meggazdagodott. Nincs kivetnivaló és erkölcstelen a viselkedésében. Sikeres, takarékos, körültekintő, gondol a jövőre, mi rossz lehet ebben, hiszen ezek mind fontos emberi tulajdonságok, erények. Akkora vagyont sikerül felhalmoznia, ami évekig elég lesz. Övé Dáriusz király összes kincse, vagyonát látva Dagobert bácsi is a sarokban pityereg. Olybá tűnik ugyanakkor, hogy ez az ember teljesen elszigetelt az emberi társadalomtól. Nem esik szó se csinos feleségről (de még csúnyáról se!), sem csíntalan gyerekekről, akiknek örökül hagyhatná vagyonát, vagy barátokról, akiket támogathatna, akik között szétoszthatná, amit felhalmozott. Nem is beszéli meg senkivel anyagi lehetőségeit és terveit, csak saját magával. A jövőre vonatkozó gondolataiban és terveiben más nem szerepel, csak saját maga. Ezt látjuk akkor is, amikor egyes szám első személyben beszél, s nem valaki mást, hanem saját magát nyugtatgatja: egyél, igyál, pihenj, lazulj el, ne foglalkozz a világ dolgaival, élvezd az életet! Vajon ez így helyes magatartás és mentalitás? Milyen motivációja, életcélja lehet az ilyen embernek?

A példabeszéd hősének nem az a fő problémája, hogy gazdag, hanem az, hogy önző, és teljes mértékben csak a földi életre koncentrál. Világnézetéből teljesen hiányzik az örökkévalóság dimenziója. „Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet.” – teszi fel magának a kérdést ez az ember. Kicsit hasonlít ez a kérdés, mint amit múlt vasárnap is feltett az írástudó Jézusnak az irgalmas szamaritánus példabeszéde előtt: „Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Bár ordít mégis a különbség. Az írástudót, vagy a gazdag ifjút, aki egy másik történetben szintén megkérdezi ezt Jézustól, valóban érdekli az örök élet. A mai példabeszédben szereplő esztelen gazdagot viszont az örök élet egyáltalán nem hozza lázba: csak a földi életre összpontosít. A földi élvezeteket hajszolja.

Ez a történet nem arról szól, hogy valaki nem lehet gazdag. A gazdagság nem bűn, az élet szeretete önmagában nem bűn – ha helyet hagyunk benne Istennek. Ha szeretnénk Istenben is gazdaggá válni. Ha Ővele együtt tervezünk! Hiába tervezi látszólag a jövőt ez az ember, hiszen a jövőre gondol, a megélhetésére, ezért bontja le a korábbi magtárait, és épít újakat, tulajdonképpen a jelenben él és ezzel az Isten szembesíti is: „Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?” Hát igen. Kié lesz? Innen nem viszünk magunkkal semmit! A földi élet végtelennek tűnhet, de előbb-utóbb elérkezik az igazság pillanata. Ez lehet Isten hangja, ami váratlanul megszólal az ember életében, lehet a betegséggel, egy tragédiával való találkozás. Amikor meglegyint a halál, az elmúlással találkozunk, bizony, ami addig értékesnek tűnt, értékét veszíti és változik talán életünkben a fontossági sorrend. A példabeszédben a halál váratlanul jön a gazdag emberhez, s gyakran így történik ez a valóságban is. Az élet hirtelen véget ér, amit megtakarított, gyűjtött, beszerzett az ember, az itt marad, és nincs semmi, amibe kapaszkodhatna.

Ez a gazdag ember úgy él és cselekszik, mintha nem létezne Isten, nem létezne körülötte senki. Csak ő van, és minden, amit elért az életben, egyedül az ő érdeme. De egy valamit, valami nagyon fontosat figyelmen kívül hagy: a halált. Szemet huny felette, életét sok évre előre tervezi meg. A halál váratlanul toppan be, és ő nem áll készen rá. Nem tehetünk úgy, mint ha a halál nem létezne. „A halál is csak az élet része” – mondja Forrest Gump a hat Oscar díjat nyert amerikai filmben! Nem lehet tabuként kezelni! „Memento mori!” – emlékezz a halálra, ismerjük ezt a felszólítást, ami még véletlenül sem arról szól, hogy ez a gondolat, ez az emlékezés meg akarná mérgezni az embernek a földi életét és a földi örömeit. Ha a kereszténység tiltaná a jókedvet, nem lennének tele az örvendezésre való felhívásokkal, felszólításokkal az Újszövetség lapjai. Már pedig tele vannak; akár az evangéliumokat, akár az apostoli leveleket olvassuk, erre látunk példát. De ez az örvendezés, ez az ujjongás nem a földi javak bőségéből származik. Ezt az örömöt, amit az Istentől kapunk, amit az Isten ültetett belénk, nem árnyékolja be a halál emlékezete. Nem tudunk rá eléggé készülni, ezért mindig felkészültnek kell lenni, mert nem tudhatjuk sem a napot, sem az órát. A halál pillanata az Isten titka és misztériuma, és ez örökké, vagy legalábbis Krisztus második eljöveteléig így is marad.

Jézus által az evangéliumban kínált értékrend ellentétben van azzal, ami szerint a gazdag ember építette az életét. Jézus nem ígér tanítványainak földi békét, jólétet, örömet, gazdagságot. Éppen ellenkezőleg, szenvedést, bánatot, nehézségeket, nélkülözést jósol nekik. De még ezekben a kínokban, gyötrelmekben is öröm vár rájuk. Nem a gyorsan elhalványuló, elfogyó, véget érő földi öröm, hanem az az öröm, amit János evangélista szavai szerint is, senki nem vehet el tőlük, még a halál sem. Ennek az örömnek a forrása Krisztus. A mi örömünk forrása is Ő legyen.

A válogatott szünetet a klubcsapatok és a játékosok sem különösebben szeretik; „csak egy púp a háton”, „a fizetését a klubjától kapja”, „na, megint megsérült, míg a válogatottnál volt”, és még mantrázhatnánk a sok-sok elpuffogtatott közhelyet. Ha nem is mindenki szereti, arra jók ezek a szabad hetek, hogy a sérültek akár visszatérhetnek, az edzők és a klubvezetők meg átgondolhatják a szezon korábbi szakaszát, akár tervezni is lehet kicsit a jövőt. Tökéletes alkalom ez edzőmenesztésre is, muhaha… Persze, én nem erre adok most tippeket. Az év utolsó válogatott szünetét kihasználom, és mert eddig nem tudtam a nyári nagy edzőkeringővel foglalkozni, most megteszem. Talán a Real Madrid, a Manchester United City, az Inter, az Arsenal és a PSG kivételével minden igazán nagy klub edzőt váltott a nyáron. 8 elit klub és 8 top(?)edző (+ a Fradi) – de  vajon hogy indult az új kaland? Törvényszerű, hogy az új seprű mindig jól seper? Értékelés és osztályozás egytől tízig, és akkor lássuk is a medvét!

9. AC MILAN: Paulo Fonseca

Lesz más csapat is Itáliából, részletezni majd ott fogom, most legyen elég annyi: az első hat helyezett két ponton belül van a Serie A-ban, aztán hatalmas szakadék, és következik az AC Milan hat pont lemaradással. Tehát jelenleg 7. a csapat, ami méltatlan a klub hagyományaihoz, pláne az előző szezonokhoz. Paulo Fonseca napjai megvannak számlálva – már egy ideje. Nagyon érdekes, mindig, amikor kirúghatnák, virít egy olyan eredményt, ami után egyszerűen nem lehet kirúgni. Már szeptember közepén napirenden volt a menesztése, miután az első 4 bajnokijából csak egyet nyert meg, s hazai pályán kikapott a Liverpooltól a Bajnokok Ligájában. Aztán szeptember 22-én megverték a városi rivális és bajnoki címvédő Intert annak pályaválasztásával, ami olyan ritka mostanában, mint a fehér karácsony, meg is kapta a további bizalmat. Ám a helyzet nem javult a várt mértékben: vereség a Fiorentinától, hazai pályán a Napolitól, s újabb BL meccsen Leverkusenben is. Végre ki lehet rúgni Fonsecát, erre meg nem lesimázták Madridban a Realt? Ez a 3-1 nagyot szólt, csak az szólt volna nagyobbat, ha ezek után menesztik… Fonseca nem lesz hosszú távú megoldás az AC Milan élén, ezt mindenki látja (Stefano Pioli igazából sikeredzőként távozott a klubtól, hiszen vele hosszú idő után bajnoki címet nyert a csapat és BL elődöntőbe is jutott), ugyanakkor az Inter és a Real elleni győzelmek még mindig a kispadon tartják. Pedig a kapus Mike Maignan, a szélsőhátvéd Theo Hernandez (2 gól és ugyanennyi gólpassz), a középpályás Tijjani Reijnders és a támadó Christian Pulisic (5 gól, 3 assziszt) kivételével a többiek még adósak a tartósan jó játékkal. A leginkább talán Rafael Leao formája az ingadozó, pedig ez a portugál sokat tehetne azért, hogy egy másik portugál ne veszítse el idő előtt az állását…

ÉRTÉKELÉS: 10/5

8. BORUSSIA DORTMUND: Nuri Sahin

A Borussia Dortmund két klublegendája távozott a nyáron (Marco Reus és Mats Hummels), a kispadra meg leült egy harmadik, Nuri Sahin, miután Edin Terzic az elveszített BL döntő után elbúcsúzott szeretett klubjától. Bár Terzic megosztó személyiség volt, azt, hogy ezzel a totálisan esélytelennek gondolt Dortmunddal bejutott a Bajnokok Ligája fináléba, senki nem veheti el tőle. Igaz, azt is nehéz lesz elfelejteni, ahogyan az utolsó játéknapon a saját kezükben volt a sorsuk, mégis elbukták a Bundesligát 2023 tavaszán. Sahin nehéz örökséget vett át, és egyelőre nehéz látni, milyen edző is ő. Meg az eredményekből is nehéz messzemenő következtetéseket levonni. Jelenleg 7. a tabellán a Dortmund, 10 pont hátrányban a Bayern München mögött, 0-s gólkülönbséggel, már 4 vereséget elszenvedve. A védelmük továbbra is átjáróház, ötöt rúgott nekik a Stuttgart és a Real Madrid is (pedig ellenük kettővel mentek a szünetben…), de közben hetet rámoltak be a skót Celticnek és megverték az addig veretlen és a legkevesebb gólt kapó Leipziget. A Bajnokok Ligájában eddig nagyon jól áll a szénájuk (bár a madridi meccs második félideje nagyon nem nézett ki jól, és ott Sahin is csúnyán elcserélte magát), a Bundesligában ugyanakkor előreláthatólag nagyon teperniük kell majd a BL szereplésért, mert a Bayern mellett a Leipzig, a Frankfurt és bizonyára a címvédő Leverkusen is szeretne a top4-ben végezni. A Stuttgartból elhozott, tavaly 28 bajnoki gólt jegyző Serhou Guirassy eddig nagyjából hozza magát, de kevesen nőnek fel mellé, és így nagyon kiegyensúlyozatlan a csapat. A nemzetközi kupaporondon való kicsivel jobb szereplés miatt sorolom őket előrébb az AC Milannál. Én szurkolok neki, mert remek és szimpatikus játékos volt – igaz, Dortmundból nagy hiba volt Madridba igazolnia, a Realnál, mint sokaknak azokban az években megfeneklett a karrierje, és sosem lett már a régi… Hihetetlen, de egyébként még mindig csak 36 éves.

ÉRTÉKELÉS: 10/5,5

7. FERENCVÁROS: Pascal Jansen

Egyelőre elég kétarcú a Fradi Pascal Jansennel, azt is mondhatjuk, hogy janus arcú Jansen. :) Bár legyünk őszinték: már Csercseszovnál és Sztankovicsnál is megfigyelhető volt, mintha ők maguk is érezték volna a különbséget a hazai bajnokság és a nemzetközi kupa között, s ha tehették, utóbbira fektették a hangsúlyt. Hát igen, a hazai porond úgy is meglesz, kit érdekel, de kitűnni és feltűnni (meg aztán eltűnni…) Európában lehet. Nekem nem tetszik ez a hozzáállás. És meg vagyok győződve arról, hogy a meccsekre járó szurkolótársaim sem örülnek annak, hogy köpedelem, amit a Fradi a magyar bajnokságban letesz az asztalra. A Fradi úgy vezeti jelenleg az OTP Bank Ligát, hogy teljesítményének maximum az 50%-át nyújtja. De lehet, csak 30 az az 50%... Sima vereség Pakson, döntetlen Győrben, előtte a Nyíregyháza ellen konkrétan kifütyülték a csapatot és a tökutolsó, biztos kieső Kecskemét ellen is szenvedett legutóbb a Ferencváros. Mégis ott vannak az első helyen. De hiányzik a csapatból a tűz, a szenvedély, a lélek. Ennek a Fradinak idehaza minden ellenfelét 4-5 góllal kéne lepofoznia. Nagyarányú győzelmeket az NB1-ben még nem láttunk a Fraditól. A legtöbb meccs nyögvenyelős és szenvedős, közel nézhetetlen volt. Persze, mit számít, amíg jönnek a pontok. De igenis számít. Bezzeg Máté Csaba néhány meccsén kinyílhatott a gólzsák… Pedig Adama Traoré, Kristoffer Zachariassen, Abu Fani, Cristian Ramirez és Varga Barnabás sem felejtettek el futballozni. És melléjük érkezett még a wishről rendelt Firmino, a brazil Matheus Saldanha is. Na de nem panaszkodom. Már csak azért sem, mert ellenben az Európa Ligában, ott villog Pascal Jansen és a Fradi. Két szoros és vállalható vereség után (Anderlecht és Tottenham ellen is 1-2) utolsó két meccsüket már megnyerték a zöld-fehérek. A francia Nice ellen egy öngóllal győztek, de dominálták a meccset, és közelebb álltak a második gólhoz, mint a vendégek az egálhoz. A Dinamo Kijev ellen Hamburgban pedig gólfesztivált rendeztek: jó, az ukránok emberhátrányban futballoztak egy órán keresztül, de a 4-0 az minden körülmények között 4-0. Ez egy történelmi győzelem volt, amivel közel került a Fradi a rájátszást érő helyekhez. Még 4 meccsük lesz, a PAOK és a Frankfurt ellen idegenben, a Malmö és Jansen előző klubja, az AZ Alkmaar ellen itthon. Ha a négy meccsből egyet megnyer a Fradi, meglesz a továbbjutás. Szóval ezt nézve sikeres Jansen. De a hazai pontvadászatot mégsem tudja ledominálni – és el az illúzióktól: nem azért, mert annyira erős lenne az első osztályú bajnokságunk…

ÉRTÉKELÉS: 10/6,5

6. CHELSEA: Enzo Maresca

Elképesztően kaotikus szezonon van túl a Chelsea, Mauricio Pochettino nem tudott úrrá lenni azon a helyzeten, hogy az új amerikai tulajdonosi kör egy „hatvan fős” játékoskeretet vásárolt össze neki. Még a szezon végére sem állt össze az alapcsapat, ami rengeteg gólt kapott (a 63 egy Premier League élcsapatnál – meg hát igazából minden más bajnokságban is soknak számít…), de a végére így is befutott a 6. helyre, megelőzve a két Unitedet, a Newcastle-t és a Manchestert. Col Palmer (22 gól és 11 gólpassz), valamint Nicholas Jackson (14 gól és 5 gólpassz) jelentették a fényt az éjszakában, mindenesetre ez a Chelsea nagyon szedett-vedett klub benyomását keltette. Enzo Maresca korábban Pep Guardiola segítője volt a Manchester City-nél, tőle mondjuk tanulhatott ezt-azt, aztán a másodosztályba kipottyanó, pár éve még bajnok Leicester City-t nagyon simán visszajuttatta az élvonalba, és ez elég is volt ahhoz, hogy megkapja a londoni kispadot. Legközelebb épp előző kenyéradója otthonában bizonyíthat majd a válogatott szünet után, de azt hiszem, jelenleg nincs olyan Chelsea szurkoló, aki csalódásként élné meg eddig a szezont: 11 forduló után, igaz, négyes holtversenyben, az Arsenal, a Nottingham és a Brighton mellett bronzérmes pozícióban vannak, 4 pontra a jelenlegi második Manchester City mögött. Valamelyest stabilizálódott a védelmük, de elsősorban a támadószekciójuk miatt jó nézni a meccseiket, igaz, 21 góljukból 13-at Palmer és Jackson lőttek, akik már összesen 8 gólpasszt is kiosztottak. Rajtuk áll vagy bukik a Chelsea eredményessége, de ez a keret bombaerős, és egy Christopher Nkunku, egy Noni Madueke, vagy mint legutóbb, az Arsenal ellen bombagólt szerző Pedro Neto is bármikor előhúzható a kalapból. És akkor Joao Felixet, Mykhalio Mudryk-ot, Moises Caicedót vagy Enzo Fernandezt meg sem említettem. Enzo Marescának szerencséje van, hogy ilyen kerettel dolgozhat, amit egyébként első lépésként leszűkített, így már nem tapossák egymás sarkát a játékosok az edzőközpont szaunájában, s csak azokkal dolgozik, akikkel dolgozni szeretne. Az eredmények eddig önmagukért beszélnek.

ÉRTÉKELÉS: 7

5. JUVENTUS: Thiago Motta

Sokan várták már azt a napot, hogy Massimiliano Allegri helyett végre új vezetőedzője legyen a Juventusnak, és ez a nap végül eljött. Thiago Motta remek munkát végzett a Bologna élén, Bajnokok Ligája indulást érő helyen zárt vele a tavasszal, az Öreg Hölgy annak módja és rendje szerint le is csapott rá. És eddig működik a dolog Torinóban is. Mondjuk a játék nem valami látványos. Igaz, hogy az első hat bajnokin nem kapott gólt a Juventus, de abból három meccse is 0-0-ra végződött. Még mindig csak hét kapott gólnál járnak, igaz, abból négyet egyetlen meccsen nyeltek be. Az Inter otthonában nem tipikus Serie A rangadót vívtak, mert 4-4 lett a végeredmény! Az Inter a négy gólból kettőt büntetőből lőtt, s a Juve erejét jelzi, hogy 2-4-ről sikerült egyenlítenie. Legjobb és legrosszabb meccsét egyébként szerintem a Bajnokok Ligájában vívta a csapat. Előbb győzött Lipcsében úgy, hogy emberhátrányban fordította meg a meccset (pazar találkozó volt, kár vitatni), majd egy másik német csapat, a Stuttgart Torinóban győzte le, igaz, csak 1-0-ra, de lefutballozta az olaszokat, ott kvázi meccsben sem voltak Mottáék. Mindazonáltal szép jövő előtt állhat ez a projekt, ahol több fiatal is kulcsfigurává lépett elő: a 21 éves Francisco Concencaio és Nicolo Savona, a 19 éves Kenan Yildiz is markáns szereplői az idei Juvénak, de a legnagyobb sztár továbbra is Dusan Vlahovics, akinek a jövője viszont bizonytalan Torinóban. Wojciech Szczesny távozott ugyan, de nincs kapuskérdés: Michele di Gregorio gyorsan bevált, de helyettese, Mattia Perin is védett már idén, nem is rosszul! Az ne tévesszen meg senkit, hogy csak a 6. helyen áll a Juventus: mindössze két ponttal előzi őket az éllovas Napoli. És ami igazán sokatmondó, hogy veretlen még 12 forduló után – Európa topbajnokságaiban ezt rajtuk kívül már csak a Paris St. Germain és a Bayern München mondhatja el magáról…

ÉRTÉKELÉS: 7

4. NAPOLI: Antonio Conte

És ha már Napoli… Két éve bajnok volt a Napoli, aztán a sikerkovács Luciano Spalletti lelépett, Dél-Olaszországban pedig hamar a feledés homályába veszett a bravúros bajnoki cím. Merthogy tavaly egymásnak adták át a kilincset a rosszabbnál rosszabb edzők: a szezont Rudi Garcia kezdte, aztán jött Walter Mazzarri legkevésbé sem sikeres időszaka, majd február közepétől már Francesco Calzona kezében volt a staféta (aki egyébként közben a szlovák válogatott szövetségi kapitánya is volt…) – ő is kormányozta be a csapatot a dicsőséges 10. helyig, ami konkrétan katasztrófával ért fel. Idén a „véres kezű” Aurelio De Laurentiis klubelnök tizenkilencre lapot húzott és rizikót vállalt: Antonio Contét nevezte ki edzőnek. Nem Conte szakértelmével van a baj, hiszen a Juventus vele kezdte a közel egy évtizeden keresztül tartó sikerkorszakát, majd már az Inter edzőjeként ő is zárta azt le, és legutóbb vele ünnepelt bajnoki címet a Chelsea is, de mindenki tudja, nem egy könnyű ember. Nehéz természetét a legtöbb helyen nehezen tolerálják, ő aztán tényleg képes bárkivel, még az élő fával is összebalhézni. Eddig ezt az arcát nem láttuk, viszont a Napoli a vártnál sokkal jobban indította az idényt – pedig az átigazolási szezon utolsó pillanataiban elveszítette első számú játékosát és gólvágóját, Victor Osimhent. Hogy a nigériai mehetett – e volna a Galatasaraynál jobb klubba, valószínűleg igen, viszont Conte boszorkánykonyhájában eddig kifogástalanul főz abból, amije van. 12 mérkőzésből nyolcat megnyert, mindössze 9 gólt kapott, és 1 pont előnnyel vezeti a Serie A-t, igaz, nagy a tolongás mögötte: az Atalanta, az Inter, a Lazio és a Fiorentina azonos pontszámmal állnak. Az új szerzemények közül Romelu Lukaku 4 gólt és ugyanennyi gólpasszt szerzett már, s a Manchester Unitedtől kiebrudalt Scott McTominay is beilleszkedett a csapatba, míg Khvicha Kvaratskhelia a bajnoki cím évében nyújtott formáját hozza (5 gól és 2 assziszt). Veronában 0-3-al indították a szezont, akkor szerintem senki nem gondolta, hogy ilyen álomszerűen alakul a folytatás, de nagyon messze még a vége, ugyanakkor az látszik, hogy az idei Serie A szezon végre kiegyensúlyozott lesz, talán még áprilisban sem fogjuk tudni megmondani, ki lesz a bajnok. Ez jót tenne az egész olasz futball megítélésének – a Napoli mellett az mindenképpen szól, hogy idén nincs nemzetközi porond, tehát a figyelemnek nem kell többfelé összpontosulnia. Ez akár döntő is lehet majd a tavasszal kifacsart futballistákkal szemben…

ÉRTÉKELÉS: 10/7,5

3. BAYERN MÜNCHEN: Vincent Kompany

És akkor jöjjenek a szezon eddigi nagyágyúi… :) A Bayern Münchennek volt honnan és volt hová újra felépítenie magát, miután tavaly némi csorba esett a renoméján. A Bayer Leverkusen 10 év után trónt fosztott, de a bajor óriás erősebben tért vissza – kár volt megráncigálni az oroszlán bajszát… Vincent Kompany nem volt rossz játékos, hosszú éveken keresztül volt az épülő Manchester City vezérbikája és csapatkapitánya, de edzőként még elég zöldfülűnek számít, ezért is volt meglepetés a kinevezése. Az angol Burnley élén volt egy kiváló éve az angol másodosztályban, majd a feljutást követően a Premier League egyik aktuális pofozógépe volt – hamar kiderült, hogy amivel tönkreverték a Championship-et, az kevés lesz az első osztályban. Mondjuk a borzasztó és összesen 104 gólt kapó Sheffield Unitedet nem múlták alul, de így is simán kiestek. Ehhez képest nem kicsit volt megdöbbentő, hogy a Bayern Münchentől a szezon végére még az ezüstérmes pozíciót is elbukó Thomas Tuchel helyére kinevezték a korábbi 89-szeres belga válogatottat. Ám az antréját kevés kritika érheti: 10 forduló után még veretlen, ráadásul már most 5 pontos előnnyel vezeti a tabellát a Leipzig előtt, és ez az olló valószínűleg tovább fog még nyílni… 33 rúgott góljuk jelzi, abszolút támadószellem jellemzi Kompanynak ezt a kompániáját is, miközben a 7 kapott góljuk is teljesen rendben van. Eddig két gyengébb meccsük volt a szezonban. A Barcelona rendesen elkalapálta őket a BL-ben, míg a Frankfurt ellen játszottak egy 3-3-at – mondjuk ez a Frankfurt nagyon erős idén. Mindeközben a Bochumnak és a Werder Bremennek ötöt, a Stuttgartnak négyet, a Holsten Kielnek hatot, míg a Dinamo Zagrebnek (ez egészen elképesztő) kilenc gólt rúgtak. Harry Kane ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, már 11 gólos a bajnokságban, de nem egyszemélyes a támadógépezet: Jamal Musiala és a remekül beilleszkedő Michael Olise is öt gólnál járnak már. A Bundesliga nem dőlt még el, de hazai színtéren nagyon magabiztosnak tűnnek a bajorok, ugyanakkor november és december fordulóján lesz egy hét, amikor sok kérdésünkre választ kaphatunk a Bayern München trófeaszerzési esélyeit illetően: előbb a PSG ellen egy hazai BL meccs (az átalakított Bajnokok Ligájában van már két vereségük, itt aligha fér bele még egy bukta…), aztán a Borussia Dortmund elleni idegenbeli rangadó, majd a Bayer Leverkusen elleni német kupa meccs. A Bayern München eddig hozza, amit vártak tőle, Vincent Kompany meg annál talán még többet is.

És akkor most mondd ki gyorsan tízszer: Kompany kompániájának a mániája. :)

ÉRTÉKELÉS: 10/8

2. BARCELONA: Hans-Dieter Flick

Azt tudtuk Hans-Dieter Flickről, hogy kiváló edző. Állítólag Joachim Löw mellett is ő volt az agy a világbajnok német válogatott edzői stábjában (de vajon ki volt a ravasz és a két füstölgő puskacső?), aztán a Bayern Münchennel letarolta az egész világot – a Barcelona elleni 8-2 miatt szerintem még ma is sok katalán szurkoló sírja tele éjjelente a párnáját. A német válogatott szövetségi kapitányaként nem tudott kiteljesedni, a katari vb-n a csoportból sem jutott tovább a Nationalelf. Kvázi megbukott, de idén nyáron óriási feladat találta meg: miután a klublegenda Xavi méltatlanul és kabaréba illő módon távozott (előbb kirúgták, majd marasztalták, végül megint kirúgták…) a pénzügyi nehézségektől küszködő és Messi távozása óta krízisben és lejtmenetben lévő Barcelona benne látta a jövő sikerének a zálogát. Én azt hiszem, a legelvakultabb Barca szurkolók sem látták érkezni ezt a bravúros őszt. Jó, most épp a második bajnoki vereségük után vagyunk – de mivel a két vesztes meccs kivételével minden más találkozójukat megnyerték, már kiépítettek egy tekintélyes előnyt a bukdácsoló és sérüléshullám által tizedelt Real Madrid előtt. 13 bajnoki alatt rúgtak 40 gólt, sőt, ez már 12 meccs alatt összejött, mert a Sociedad ellen csak érvénytelen gólig jutottak. A Bajnokok Ligájában 4 meccs után 15 góljuk van. 17 meccs alatt ez összesen 55 találat. 7 nap leforgása alatt ötöt rúgtak az egykor szebb napokat látott Sevillának, négyet a Bayern Münchennek, majd ugyanennyit a Real Madridnak. De kapott már tőlük hetet a Valladolid, ötöt a Villareal, és négyet a tavalyi meglepetéscsapat Girona is. Flick kezei alatt élete legjobb formájában futballozik Raphinha, aki Xavinál nagyon nem találta a helyét. A bajnokságban 7 gólnál, 6 gólpassznál jár, a Bajnokok Ligájában ez a szám 5 és 3. Robert Lewandowskit sokan temették már, de 36 évesen sokadvirágzását éli: a Bajnokok Ligájában 5, a bajnokságban 14 gólja van, ezzel már most toronymagasan vezeti a La Liga góllövőlistáját. Lamine Yamal is csúcsformában van: a még mindig csak 17 éves csodagyerek elsősorban az Eb-n nyújtott parádés teljesítménye miatt végzett a 8. helyen az Aranylabda szavazáson, de jövőre akár még feljebb kúszhat a listán: a ligában 5 gólja és 7 asszisztja van már, a BL-ben mindkettőből 1-1. Ők hárman 37 gólt lőttek és 19-et készítettek elő. Bámulatos. Már lassan a Messi, Neymar, Suarez trióra emlékeztető eredményesség és színvonal. Irigylésre méltó, hogy a La Masia továbbra is számolatlanul termeli a fiatal gyémántokat. Persze, kicsit a pénzhiány is rásegít erre, de idén az alapcsapat tagja Yamal mellett a 17 éves Pau Cubarsi is – mellettük szinte veteránnak számít már a 20 éves Gavi, valamint az egyaránt 21 éves Pedri, Pablo Torre, Fermin Lopez, Alejandro Balde és Marc Casado. Hol játszana egy Real Madridban, vagy a világ bármely klubcsapatában egyszerre 6-7 22 éven aluli siheder? Szép jövőkép látszik a Barcelona előtt, akik túl hamar átvészelték ezt a nehéz időszakot… Hans-Dieter Flick pedig remek edző! A Barcelona nagyon régen volt érdekelt utoljára a Bajnokok Ligája végjátékában (ha emlékeim nem csalnak, legutóbb 2019-ben volt elődöntős, de abban a Liverpool elleni 3-0-s előny utáni 0-4-ben nem volt sok köszönet – kis túlzással a jelenlegi játékoskeret fele akkor még pelenkát hordott…), idén az egyik potenciális esélyesei az egész sorozatnak! Egyetlen hátráltató tényezőjük, ami a keret fiatalságából ered, a rutintalanságuk lehet.

ÉRTÉKELÉS: 10/8,5

1. LIVERPOOL: Arne Slot

Ezt a versenyt nem nyerheti meg más, csak Arne Slot. Jó referenciákkal érkezett, hiszen kiváló munkát végzett az AZ Alkmaar és a Feyenoord élén is, de láttuk a közelmúltban, attól, hogy valaki Hollandiából sikeredzőként érkezik, még bukhat ordas nagyot a Premier League-ben – erről Eric Ten Haag tanulmányt is írhatna… Egy olyan edzőlegendát kell nemcsak pótolnia, de feledtetnie is, mint Jürgen Klopp, aki visszavezette a klubot oda, ahová való, s nemcsak, hogy BL-t nyert vele, de 30 év után bajnoki címet is, amire mindenki ki volt már éhezve a Mersey partján – talán az Everton szurkolókat leszámítva, muhaha… Nem túlzás kijelenteni: Slot minden várakozást felülmúlóan teljesít első angliai szezonjában! Nem érkezett új ember a csapatba (aki érkezett, Federico Chiesa, ő még nem sokat tudott játszani…), ugyanazokkal vágott neki a szezonnak, akikkel Klopp végigtolta az utolsó évét, és ha játékban nem is nagyon látjuk azt a heavy metal focit, amit a német képviselt és mindenhol meg is valósított, néha unalmas a játék, ez a Liverpool szervezettebbnek tűnik, s eddig a Nottingham Forrest elleni bajnokiját és az Arsenal elleni rangadóját leszámítva minden tétmeccsét megnyerte a szezonban. Ez összesen 17 meccset és 15 győzelmet jelent. Sosem kezdett még csak megközelítőleg sem így edző a Liverpool kispadján! A bajnokságban viszonylag könnyű sorsolással kezdett a Pool, és mindenki félt az október, novemberi rangadó dömpingtől. Október 20. óta sorrendben a Chelsea-vel (otthon), az RB Leipziggel (BL, idegenben), az Arsenallal (idegenben), a Brightonnal kétszer (Ligakupa, idegenben, majd bajnoki otthon), aztán a Leverkusennel (BL, otthon), végül az Aston Villával (otthon) játszottak, s az Arsenal elleni 2-2-t leszámítva minden meccsükből győztesen jöttek ki. November végén még vár rájuk a Real Madrid és a Manchester City, de azt hiszem, ezektől a meccsektől féljen inkább az ellenfél. A Premier League-t öt ponttal vezetik, a ManCity sosem látott válságban van, Pep Guardiola sosem veszített még edzőként zsinórban négyszer – abból kettő a bajnokságban jött össze. Ha a Pool megveri a City-t (adná az Isten…), nyolc pont előnyre tenne szert, ami több mint bizakodásra adhatna okot. A BL-ben eddig mind a négy meccsét megnyerte a Pool, pedig eddig két olasz és két német csapat került az útjukba – a Madrid számára sokkal komolyabb tétje lesz annak a meccsnek, még az is beleférhet, hogy a Mersey partiak ne pörögjenek ezerrel azon a rangadón. Slot jól kommunikál, szépen forgatja a keretet, mindenkit tűzben tart, és attól, hogy Szoboszlai nem kezdő minden meccsen, látszik, hogy a holland tréner számít rá, mert minimum 20-25 percet szinte mindig ad neki. Labda nélkül a Liverpool egyik legfontosabb játékosa. Labdával még nem az. De elfutásai, hely csinálása, a letámadása, védekezése elsőrangú. Előbb-utóbb meg fognak jönni a gólok és a gólpasszok is. Addig megrúgják azokat a többiek. Mohamed Salah idén is kirobbanó formában van (már most 10 gólnál és ugyanennyi gólpassznál jár a szezon 17 tétmeccsét figyelembe véve – ha ő tényleg elmegy Szaúd-Arábiába, lehetetlen, vagy legalábbis embert próbáló feladat lesz pótolni…), de Luis Dias és Cody Gakpo is jól és gólveszélyesen játszanak, középen meg Ryan Graverbech és Dominik posztriválisa, Curtis Jones az, aki kiemelhető. Ha Arne Slot vezetésével már az első szezonjában bajnok lesz a Liverpool, lehet, lesz olyan szurkoló, aki tavasszal megkérdezi majd: ki is az a Jürgen Klopp? Persze, ez túlzás: Klopp fektette le ennek a csapatnak az alapjait, és az ő érdeme az is, hogy érzékelte, a Liverpoolnak most van szüksége új impulzusokra. Slot pedig jó érzékkel épít várat. Mindenkinek ilyen új impulzust kívánok! :)

ÉRTÉKELÉS: 10/9

Akik kimaradtak, de talán megérdemeltek volna néhány szót: a Fiorentina és a Lazio is új edzővel vágott neki a szezonnak, s eddig mindkét csapat erőn felül teljesít! Két egykori élcsapat meg most váltott edzőt. A Debrecennel együtt három… :) A Manchester United végre kirúgta Erik Ten Haagot, a Sportingtól kivásárolt Ruben Amorim a válogatott szünet alatt ismerkedik azokkal, akik nem képviselik ezúttal hazájukat, első tétmeccse jövő hétvégén következik. Az AS Románál már a harmadik edző ül a kispadon (és még csak november közepe van…), ezúttal az állandó beugró, a veterán, 73 éves és a nyugdíjból visszahívott Claudio Ranierinek kéne mentenie a menthetőt. Hát nem tudom. A Leicester City-vel csodát művelt, jó és szimpatikus edző, de ehhez a botrányosan gyenge csapathoz nem tudom, hogy elég lesz-e…

Köszönöm, hogy velem tartottatok! Ti hogy állítanátok fel a sorrendet? Mit gondoltok az új edzőkről és csapataikról?

Holnap kiosztják a 2024-es Aranylabdát. Kicsit megcsúszva, de én is eredményt hirdetek – persze, csak egy kis (közel)múltidéző után, amiből nem maradhat ki a legfontosabb információ: a Messi – Ronaldo korszak (legalábbis ami az Aranylabdát illeti), úgy néz ki, végérvényesen véget ért.

Zinédine Zidane, Rivaldo, Luis Figo, Michael Owen, Ronaldo (az „original”), Pavel Nedved, Andrij Sevcsenko, Ronaldinho Gaucho, Fabio Cannavaro és Kaká. Ők nyertek Aranylabdát 2000 1998 és 2007 között. Raúl Gonzales, David Beckham, Thierry Henry, Alessandro Del Piero, Roberto Carlos, Oliver Kahn, Ryan Giggs, Frank Lampard, Gianluigi Buffon, Steven Gerrard, Deco, Andrea Pirlo. Akár róluk is szólhatna a 12 dühös ember című színdarab, mert ez az egytucat játékos, hát nem volt tucatjátékos, mégsem kapták meg az aranygolyót az előbb említett jól öltözött úriemberek miatt. Már ők is sorbaállhatnak a DASK-ért, vagyis a jómagam által alapított „Díj a Stresszkezelésért” trófeáért, de akkor mit mondjanak a 2008 és 2017 között mindhiába alibiző güriző futballspílerek? Ebben az időintervallumban, bizony, csak Lionel Messinek és Cristiano Ronaldónak osztottak lapot – ebben az esetben Aranylabdát. És bár ahhoz kétség sem férhet, hogy a futballtörténelem két legendás alakja kergette a bőrgolyót az elmúlt két évtizedben (sőt, az argentin valószínűleg a minden idők legjobbja címre is joggal pályázik, de CR7 sincs sokkal mögötte…), nem egy olyan Aranylabda volt, amit másnak kellett volna kapnia. Sőt, bővítsük ki a kört egészen 2023-ig: az elmúlt 16 évben mindössze két olyan esztendő volt, amikor nem kettejük közül valaki kapta a díjat: 2018-ban a vb ezüstérmes és BL győztes Luka Modric (egyébként teljesen megérdemelten), és 2022-ben Karim Benzema, aki hátára vette a Real Madridot, és a legfontosabb pillanatokban rúgott nagyon fontos gólokat a BL győzelemig vezető úton. Az ő győzelmükkor, nem tudom, talán elaludt a biztonsági őr vagy lefagyott a rendszer, valami magyarázaíta csak van ennek a „megmagyarázhatatlan malőrnek”, mindenesetre minden más évben Lionel vagy Cristiano keresztnevű labdarúgó vitte haza a díjat, és keresett helyet számára túl zsúfolt vitrinjében – akkor is, ha egyébként más jobban rászolgált volna az elismerésre.

Akik nem kapták meg, de nekem személyes kedvenceim voltak: Iker Casillas és Raúl Gonzales

Akik elől Messi és Ronaldo mindig ellopták a show-t, avagy akik nem kaptak Aranylabdát…

Mert vegyük szépen végig, kik maradtak le időközben a legragyogóbb, bár fényéből az utóbbi évek cirkuszokba való bohóckodásai miatt sokat veszítő egyéni díjról: Andrés Iniesta, Wesley Sneijder, Virgil van Dijk, Robert Lewandowski, Fernando Torres, Xavi, Manuel Neuer, Antoine Griezmann, Neymar, Kevin de Bruyne és Böde Dániel Mohamed Salah. Bizony, ennek a 11 futballhérosznak kijárt volna egy picike dicsőség – de a showt szinte mindig ellopta a Messi, Ronaldo páros. Bizony, még a piperkőc és fetrengő Neymarnak is juthatott volna egy, aki legjobb évében, 2015-ben csúcsszinten futballozott, és a triplázáshoz többet tett hozzá, mint Messi – mégis, az argentin kapta év végén az Aranylabdát. Kevin de Bruyne konzisztensen egy évtizede a világ legjobb középpályása, a Manchester City-vel mindent is megnyert, mégis mindössze egyszer állhatott fel még a dobogóra is. Nem lett volna földindulás Mohamed Salah aranylabdája után sem, hiszen az egyiptominak is volt olyan éve, különösen a bajnoki cím, BL győzelem, City-t mindig megszorongató, nagyjából 2018 és 2021 közötti időszakban, amikor rászolgált volna az elismerésre.

Nagy spíler Kevin de Bruyne is: sokat tanulhatott Zidane-tól, Modrictól és Iniestától...

Cristiano Ronaldo utolsó Aranylabdáját 2017-ben nyerte, s az öt díjból egyre mondom azt, hogy mindenképp másnak kellett volna megkapnia. 2008-ban a Manchester Uniteddal, 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben a Real Madriddal nyert BL-t, ráadásul mindegyik sorozatban kulcsfigura volt, rengeteg gólt szerzett (még ha nem is mindig a döntőben, de az addig elvezető úton), 2016-ban ezt még egy Eb győzelemmel is megspékelte. Ám 2013-ban volt egy ellenállhatatlan Bayern München, amely 7-0-ra semmisítette meg például a Barcelonát a BL elődöntőjében, aztán a trófeát is behúzták Jürgen Klopp Dortmundja ellen – mint ahogy a bajnokságot és a kupát is megnyerték. Jupp Heynckes triplázó bajor együtteséből kiemelkedett Franck Ribéry, aki csak a harmadik helyen végzett a szavazáson – Ronaldo mellett természetesen Messi is megelőzte. Szóval Cristiano barátunknak egy kivétellel mindig legalább Bl-t kellett nyernie az Aranylabdához – de 2008-ban az Eb győztes (a finálét is eldöntő) és élete formáját futó Fernando Torres, 2014-ben a világbajnokságot nyerő német válogatottból Manuel Neuer (vagy Mesut Özil, esetleg Toni Kroos), 2016-ban pedig a két fronton is hatalmasat játszó, végül a BL és az Eb döntőt is elveszítő Antoine Griezmann is simán megérdemelték volna – és ebben az esetben Ronaldo sem tehetett volna mást, mint hogy elismerően tapsol. Még ha őt nem is ilyennek ismerjük. (Sokat kellett volna gyakorolnia a csalódottságát leplező, a másik sikerét elismerő vesztes szerepét, ami még az „elismert” színésznek, Joey Tribbianinak sem nagyon sikerült a Jóbarátok című, idén 30 éves szitkomban…)

Manuel Neuer és Franck Ribéry: a 2013-as Bayern München bombaerős volt!

Bár cikkem eredeti témája az idei Aranylabda szavazás, a kukacoskodást nem hagyhatom abba, mert Lionel Messi több Aranylabdája is bicskanyitogató volt számomra. Nyolc Aranylabdát kapott: 2009-ben, majd utána zsinórban még háromszor, aztán 2015-ben, végül további három páratlan évben: 2019-ben, 2021-ben és 2023-ban. Utóbbi alkalommal úgy, hogy a katari világbajnokság mellett semmi, de tényleg semmi érdemlegeset nem csinált. A PSG-ből nem emelkedett ki, a BL-ből hamar kiestek, aztán le is lépett a napfényes Miami-ba. Én elhiszem, hogy az egész világ azért szurkolt, hogy Lionel Messi végre világbajnokságot nyerjen, ehhez a játékvezetőkön kívül (hű, de mocsok vagyok), még Kolo Muani is sokat hozzátett, aki a döntő utolsó pillanatában lábon lőtte ziccerben Emiliano Martinezt. De a vb legjobb játékosának megválasztották Messit, így azért a teljesítményért akkor jutalmazták. Erling Haaland és Klyan Mbappé lettek az „udvarhölgyei”, bármelyikük jobban megérdemelte volna – bár, ami késik, egyszer az ő életükben biztosan el fog jönni… (Ha csak Lamine Yamal meg nem nyeri a következő 15 Aranylabdát, amekkora potenciál van abban a srácban…) Felháborító számomra Lionel Messi 2023-as Aranylabdája, különösen azért, mert a vb győzelemre hivatkoznak vele kapcsolatban. Érdekes, hogy 2010-ben ez a világon senkit sem érdekelt, amikor Andrés Iniesta győztes gólt vert a hollandoknak, Iker Casillas ziccereket védett a döntőben, Xavi meg szintén páratlan teljesítményt nyújtott – klubszinten is. De Messi kapta a díjat, akinek az argentin válogatottját 4-0-val intézték el a németek, és aki, ha jól emlékszem, egyetlen gólt sem rúgott ezen a tornán. Ugyanebben az évben ott volt a holland Wesley Sneijder is, akire ma már nem emlékezünk talán úgy, hogy mekkora játékos volt, de a 2010-es évben BL-t nyert az Interrel, s Diego Milito mellett ő volt ennek a győzelemnek a másik kulcsembere, a holland válogatottal meg szárnyalt a vb-n, 5 góljával társgólkirály lett, s egészen a döntőig jutott. A 2010-es Aranylabdát Iniestának és Sneijdernek kellett volna lemeccselnie egymás között, ehhez képest Leo nyert, Sneijder pedig még a dobogóra sem fért fel.

Luka Modric nyert Aranylabdát, Andrés Iniesta nem...

Az első Aranylabdáját egy évvel korábban teljesen megérdemelten kapta: Pep Guardiola első évében triplázott a Barcelona, Messi a BL döntőben is gólt szerzett. Bár már a megelőző két esztendőben is dobogón végzett, végérvényesen szerintem ebben az évben vált a világ legjobb futballistájává. Hiába tartotta fent ezt a státuszát több mint egy évtizeden keresztül, én az utolsó 3 Aranylabdájának a jogosságát teljes mértékben megkérdőjelezem. 2019 a Liverpool éve volt: a Premier League-t egyetlen pont különbséggel elveszítették a ManCity-vel szemben (97 pont sem volt elég a győzelemhez…), de a BL-t megnyerték, következő évben végre a PL aranyat is, óriási fölénnyel, s összeállt a teljes Klopp kirakós, ahol Mohamed Salah és Sadio Mané már korábban is tündökölt, de időközben megérkezett a védelembe Virgil van Dijk, a kapuba meg Alisson Becker. Jellemző a liverpooli erőfölényre, hogy a top10-be ők négyen mind bekerültek. De megnyernie mégis annak a Messinek sikerült, aki a pályán nézte végig, hogyan fordította meg 0-3-ról a Liverpool a párharcot szeretett klubja ellen. Ciki, hogy ebben az évben nem Van Dijk kapta meg a díjat – ő végzett a második helyen. Van dijk, nincs dij(k). Életem legrosszabb poénja volt, elnézést érte.

Alisson Becker és Virgil van Dijk is Aranylabda nélkül maradtak

Az Aranylabda szavazás legnagyobb vesztese összességében mégsem ő (se Iniesta, se Ribéry…), hanem Robert Lewandowski. Lengyel barátunk 2020-ban 34 góllal Bundesliga gólkirály lett, de megnyerte sok próbálkozás után végre a Bajnokok Ligáját is, ahol szintén ő lett a mesterlövész (és ahol a Barcelonát egy 8-2-vel küldték Messire, muhaha…). Igen ám, de a covid miatt ebben az évben nem adták oda a díjat senkinek, hiába fejezték be a legtöbb helyen végül a nemzeti bajnokságokat. Köszönjük Emese, a semmit – ostobaság és igazságtalanság a köbön. Szerencsére Lewandowski nem a duzzogást választotta, hanem a következő évben rápakolt még egy lapáttal, és egyéni szinten még jobb szezont zárt: megdöntötte Gerd Müller megdönthetetlennek vélt 40 gólos Bundesliga rekordját, és 41 góllal zárt. Ez biztos elég lesz az Aranylabdához – főleg annak fényében, hogy már egy évvel korábban meg kellett volna kapnia. Még szerencse, hogy a szavazók csupa dilettánsokból álltak, vagy valóban meg volt töltve a fejükhöz tartott puskacső, mert ezt az Aranylabdát is Lionel Messi kapta. Nem is akárhogy: bajnoki harmadik helyezés után, miután a BL-ből már a 16 között kiverte őket az Mbappé fémjelezte PSG – de a La Ligában még utoljára gólkirály lett, s mivel azon az őszön már a PSG mezében futballozott, a France Football szépen megvette neki ezt a díjat. Én általában naív vagyok, és nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, de ebben egészen biztos vagyok. Mert semmi más nem szólt Lionel Messi hetedik Aranylabdája mellett. Spanyol harmadik hely? Az Atletico lett a bajnok, ahol a Barcából kiebrudalt Luis Suarez sokadvirágzását töltötte, a Real meg a második. A katalánok a BL-ben is súlytalanok voltak, csak Mbappé négy gólt rúgott nekik a két meccsen. Teljesen értelmezhetetlen a 2021-es Aranylabdája is. És a tavalyi is, még ha azt meg is lehet magyarázni a 2022-es világbajnoki címmel. (Egyébként 2021-ben komoly esélyei voltak egy bizonyos Jorginhónak is, aki Eb-t nyert az olaszokkal, Bl-t a Chelsea-vel, ezért sokan őt vizionálták győztesnek. Tehetséges és szorgalmas középpályás ő, de sosem volt a világ aktuálisan legjobbja, inkább volt szerintem jókor jó helyen, így az sem baj, hogy abban az évben ő csak harmadik helyre futott be. De Robert Lewandowskitól konkrétan elrabolták a 2021-es Aranylabdát.)

Csak gólkirályi címek jutottak Lewandowskinak...

Akik már-már Messi fóbiával gyanúsítanak, jól teszik, és igazuk van, mert Real Madrid szurkolóként sosem tudtam kicsit sem szurkolni neki (még ha el is ismerem nagyságát – na nem úgy, mert még a növekedési hormon hatására is csak sámli segítségével éri el a kilincset…), de várom a kultúrált és érvekkel alátámasztott véleményt, hogy a 8 Aranylabdájából egy sem volt kamu. Ha engem kérdeztek a Messi – Ronaldo 8 – 5, igazából 5-4, és utólag Iniestának, Ribérynek, Van Dijknak és Lewandowskinak is adnék egy díjat, mint az adott év legjobb játékosának (és akkor Neymar és Haaland miatt még csak nem is hisztiztem - eleget…)

Na, de. Napokon belül kiosztják a 2024-es Aranylabdát, és miután Messi pofátlan módon eligazolt Franciaországból (sőt, még csúnyákat is mondott a PSG-re, ejnye-bejnye), rá sem került a France Football harmincas listájára. A teveligából ez Cristiano Ronaldónak sem sikerült (hiába lett gólkirály az angol, a spanyol és az olasz liga után a nem kevésbé erős és elismert szaúdi bajnokságban is…), így elmondhatjuk, hogy a Messi-Ronaldo ciklus végérvényesen lezárult. Nem vonultak ők még vissza: Ronaldo az ezredik góljára készül (még 94 választja el tőle…) és gőzerővel készül a 2026-os világbajnokságra (egy újabb kapitány fog belebukni abba, hogy CR-nek a pályán kell lennie?), míg Messi legutóbb a válogatottban, meg a klubjában is rúgott egy-egy mesterhármast. Ha nem is a legmagasabb szinten, de még mindig tényezők ők az egyetemes futballban. Ám a történelmet kevésbé fogják már ők írni.

Érdekes lesz hosszú idő után egy olyan Aranylabda gála, ami nem róluk fog szólni. Legutóbb 2006-ban nem volt egyikük sem a dobogón. Abban az évben a világbajnok olasz válogatottból Fabio Cannavaro és Gianluigi Buffon végzett az első két helyen, és Thierry Henry lett a harmadik. Cristiano Ronaldo a 14., Lionel Messi a 21. lett.

Az idei Aranylabda szavazás jelöltjei

Na de elég belőlük. Lássuk, mit, illetve kiket tartogat a jövő. És a jelen. Nem sorolom fel most a 30 nevet, de mindenkiről lesz szó.

Minden évben vannak olyan játékosok, akiken csodálkozik kicsit a közvélemény. Valószínűleg nem véletlenül vannak ott, alighanem megalapozott a helyük, és a labdarúgáshoz kicsit is konyítók hozták létre a listát. Máris egy vicces döntéssel kezdek. A 30 jelölt között egyetlen kapust találunk. Nem Gianluigi Donnarummát, akinek valóban volt már jobb éve. Nem Alisson Beckert, aki valószínűleg jelenleg a világ legjobb kapusa. Nem Yann Sommert, aki parádés szezont futott az Interrel. Nem Mike Maignant, aki a városi rivális AC Milan hálóját őrzi, általában hibátlanul – tökéletes pótlás volt a Dagobert bácsi pénztárcáját választó Donnarumma helyett… Szerintem Andrij Lunin is felfért volna a listára, aki szinte hiba nélkül helyettesítette egy egész szezonon keresztül a súlyos sérülést szenvedő Thibaut Courtois-t. Nem került fel, mint ahogy a ManCity hálóőre, Éderson se. Hát akkor ki? Emiliano Martinez, aki az angol Aston Villa kapusa, akinél a felsorolt úriemberek közül mindenki jobb (talán Lunint kivéve), és aki még mindig a világbajnoki aranyérméből él. Ne legyünk igazságtalanok: a nyáron nyert egy Copa Americát is, de akkor ennyi erővel a spanyol Unai Simon is felkerülhetett volna, aki Eb győztessé vált a nyáron. Emiliano Martinez az egyetlen kapus a harmincas listán, ami egy vicc. Persze, megnyerni nem fogja, mert az elmúlt két évtizedben nem nyerte meg Casillas, Buffon, Neuer, Petr Cech, Van der Saar, Oliver Kahn és Dida sem. Martinez mindezeknek a cipőfűzőjét se köthetné be – és bár egyéniségek voltak ők is, olyan gusztustalan ünnepléseket egyiküktől sem láttunk, mint amiket az argentin tol az arcunkba.

Aranylabdát neki...

Túl sokat személyeskedem? Most már argentin fóbiás is lennék??? Van egy másik argentin is a listán, ő róla fogok szebbeket is mondani…

Az Aranylabda szavazásnál már tavaly is szezont, és nem naptári évet néztek. Tehát október 28-án a 2023/24-es futballszezon legjobbjait fogják elviekben díjazni – és ebben a nemzeti bajnokságok mellett, vagy inkább az azok felett álló Bajnokok Ligájában és az Európa-bajnokságon nyújtott teljesítmény lehet mérvadó. Ilyen indíttatásból kerülhetett fel a listára az Eb győztes spanyol válogatottból Nico Williams, Dani Olmo és Lamin Yamal is. Utóbbi játékos a következő tíz év legjobb futballistája lesz – a fene enné meg a La Masiát, hogy megint onnan fut ki egy ekkora tehetség… Sok mindenkire mondták már, hogy új Messi lesz, de eddig mindenkire nagy volt a kabát Péter. Ám Yamal… Uramisten! Már a tavalyi évben is elképesztő dolgokat művelt a Barcelonában, aztán az Eb-n konkrétan ő volt a legjobb spanyol játékos – mindössze 17 évesen! Hogy én mit csináltam 17 évesen, meg hogy a legtöbb fiatal mit csinál ebben a korban, most nem mennék bele, de már most Yamal lábai előtt hever a futballvilág – miközben készülnie kéne a másnapi felelésre, és kiskorúként ki sem szolgálják még egy szórakoztatóipari egységben sem. Az idei évet is pazarul kezdte a Barcelonában, de erről majd legközelebb írok – viszont ha nem akarják Ansu Fati sorsára juttatni (aki még mindig csak 21 éves, de már kiégett…), jó, ha idejében kapcsolnak: ő csak 17 éves siheder! Ne hajtsák túl… Az Eb-n varázslatos teljesítményt nyújtott, de nagyon korai lenne számára még idén az Aranylabda. Mondjuk, ha már az első 15-ben fog végezni, amire minden esélye megvan, nem lehet csalódott – mondom: mindössze 17 éves… Nico Williams a másik oldalon futballozott nagyon jól, őrületbe kergetett minden szembejövőt, az Atletic Bilbaót meg Európa-Liga helyre kormányozta, amihez 5 góllal és 11 gólpasszal járult hozzá – de az Aranylabdától olyan távol áll, mint Shane Tusup a Sztárbox megnyerésétől… Akárcsak Dani Olmo, akinek az Eb-n nyújtott teljesítményét el kell ismernünk, hiszen Pedri sérülése után hátára tudta venni a Vörös Fúriát, és igen fontos gólokat lőtt. Klubcsapatában, Lipcsében ugyanakkor hullámzó volt a teljesítménye és sérülések is akadályozták a rendszeres és jó játékban. Hármójuk közül Lamine Yamalnak lehetne bekerülni a top10 közé, de én másokat favorizálok – a fiatal spanyolnak lesz még esélye legalább nyolc, de akár kilenc Aranylabdát is nyernie, ha olyan alázatos marad, mint Messi, és a sajtó, a közvélemény, az egész futballtársadalom is annyira fogja őt szeretni… Williams és Olmo örüljenek, hogy a listán lehetnek – a kétezres évek elején, amikor még hihetetlen egyéniségekkel volt tele a futballvilág, az Eb győzelem lehet, kevés lett volna…

Lamine Yamal és Nico Williams: övék a jövő

A harmincas listán egy olyan játékos van, akit kicsit túlzásnak érzek, bár az ő szerepeltetése is védhető: Ademola Lookman Európa-Ligát nyert az Atalantával, s a fináléban az ő mesterhármasával gyűrték le az egész szezonban, minden tétmeccset figyelembe véve is ezt az egy meccset elveszítő Leverkusent. Lookman a Serie A-ban 11 gólt lőtt és 7 gólpasszt adott, az Európa Ligában öt góljából hármat a döntőre tartogatott – Gianluca Scamacca mindkét fronton eredményesebb volt, de ő nem döntött el európai kupadöntőt. Végülis igazuk van: egy Atalanta játékos beférhetett a top30-as listába, és akkor miért ne az legyen, aki megnyerte történetük első európai trófeáját? A Bayer Leverkusen szinte makulátlan szezont zárt, nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy mindent vigyenek, de történetük első bajnoki címe, és a mellé csapott kupagyőzelem miatt azt hiszem, nincs hiányérzetük. Az Arsenalból érkező Granit Xhaka a középpálya motorja volt, nagyon jól illeszkedett Xabi Alonso játékstílusába, az egyik legfontosabb láncszeme volt a 17 (!!!) pontos előnnyel bajnokságot nyerő Leverkusennek. Hát még Alejandro Grimaldo, aki 10 gólt és 13 gólpasszt jegyzett – na, nem csatárként vagy támadó középpályásként, hanem bal oldali szárnyvédőként (a másik oldalon Jeremie Frimpong 9 + 7-tel zárt, éppenséggel az sem volt gyenge teljesítmény.) Későn érő típus a spanyol, idén már a 29. életévét is betöltötte, de csak egy éve játszik topligában – és ezzel nem akarom megbántani a portugál Benficát, ahová eddigi éveit pazarolta…

Két német középhátvéd is meghívót kapott a harminc közé: Antonio Rüdiger BL-t és spanyol bajnokságot nyert a Real Madriddal, míg Mats Hummels a másik oldalon állt a fináléban. A Bajnokok Ligájában egészen varázslatosan futballozott a 2014-es világbajnok, aki az elmúlt másfél évtized egyik legjobb középhátvédje volt, de elszállt már felette az idő, s a Bundesligában nagyon kétarcú volt ő és a Dortmund is; az, hogy ő ott van a listán, bőven megkérdőjelezhető. Rüdiger ellenben maximálisan megérdemli, megalkuvást nem tűrő játéka, intelligenciája és fontos góljai okán: mondjuk azt a hentes fejet látva mernénk nem rá szavazni… A Manchester City és az Arsenal ádáz harcot vívott tavaly is az aranyéremért. Mindkét angol klubot képviseli egy-egy középhátvéd az Aranylabdára esélyesek között – és bár tudjuk, védő ezt a díjat négy szökőévente kapja, Rubén Dias és William Saliba a posztjukon a legjobbak közé tartoztak tavaly. Az Arsenalból Declan Rice és Martin Ödegaard is ott van a listán – aki követi az angol bajnokságot, tudja, miért… Phil Fodent választották az előző Premier League szezon legjobb játékosának (19 gólja és 8 gólpassza megfelelő alapot szolgáltatott erre), talán miatta kellett távoznia a zseniális Col Palmernek a City-től, aki a Chelsea-ben kiteljesedhetett és hétről hétre hasít (22 gól és 11 gólpassz csak a bajnokságban…) – mind szuper játékosok, de a top 10-be szerintem nem fognak bekerülni az Aranylabda szavazáson. Mint ahogy szerintem, és ez most lehet, merész kijelentés a részemről, Kylian Mbappé sem, aki a francia bajnokság mellett más területen nem nagyon villogott – és még az Eb-n is rémgyenge volt. Volt klubtársát, Vitinhát én keveset láttam játszani, PSG és francia meccseket nem nagyon nézek: szerintem ő valahol a 20. és a 30. hely között fog végezni. Nála mindenképp jobb volt Hakan Calhanoglu – még ha nem is a világ legjobb középpályása, ahogyan magát nevezte. Hogy egyszer az lesz – e az uruguayi Federico Valverde, nem tudom, de idén nem kisebb kalibert kell pótolnia a Real Madridban, mint Toni Kroos, és szerintem jó úton halad afelé, hogy posztján a legjobbak közé kerüljön. Tavaly még találkozott a pályán az azóta Rómába igazoló ukrán Artem Dovbykkal, aki az egész szezon meglepetéscsapatában, a Gironában ontotta a gólokat és lett a spanyol bajnokság gólkirálya – az ő listán való szereplése egy ilyen szezon után megkérdőjelezhetetlen.

Phil Foden és Col Palmer, az angol futball csiszolatlan gyémántjai

És akkor nézzük, nálam hogyan nézne ki a top 10!

10. Lautaro Martinez (argentin, Internazionale)

Kevés szó esik az Inter csatáráról, és senki nem tartja őt Aranylabda esélyesnek, pedig olasz bajnok lett az Interrel és Copa Americát nyert az argentin válogatottal. És a Szuperkupát is az ő gólja döntötte el, de ez a kutyát se érdekli – és milyen igaza van, mármint a kutyának… A Serie A-ban 24 góljával mesterlövész lett, nélküle aligha sikerült volna 3 év után visszahódítania a scudettót a kék-feketéknek. A Copa Americán is kiválóan játszott, 5 gólt szerzett, abból egyet a Kolumbia elleni fináléban – ezzel a góllal nyert Argentína. Lehet, nem ő a legnagyobb esélyes, de azért vegyük komolyan – még ha a világ egyik legalulértékeltebb csatáráról is beszélünk…

9. Bukayo Saka (angol, Arsenal)

Félelmetes számokat hozott Bukayo Saka a Premier League-ben a 2023/24-es szezonban: 16 gólja mellé 9 asszisztot is tett a közösbe. A Bajnokok Ligájában 4+4 volt a mérlege, de ez sem volt elég egy hosszabb meneteléshez – a Bayern már a 8 között megálljt parancsolt az „Ágyúsoknak”. Az angol bajnokságban megint sokáig versenyképesek voltak, de ezúttal is lemaradtak az aranyéremről, míg az Európa-bajnokságon is csak ezüstérem jutott Sakának és az angol válogatottnak – én ezért nem tettem előbbre a listán, mert egyébként csúcsformában tolta végig az egész előző idényt.

8. Daniel Carvajal (spanyol, Real Madrid)

A Real Madrid jobbhátvédjének soha nem lenne esélye Aranylabdát nyerni, csakhogy… Carvajal az egyetlen futballista a listán, aki hazája bajnoksága mellett a Bajnokok Ligáját és az Európa-bajnokságot is megnyerte! Már pedig az egyik kritérium a trófeák száma… Az kétségtelen, hogy ragyogó idényt futott Carvajal, gólt szerzett a BL döntőben és az Európa-bajnokságon is; Michel Salgado óta a Madrid top jobbhátvédje (már túl is szárnyalta talán…), de ha olyan szélsővédők nem kaptak soha Aranylabdát, mint Philipp Lahm, Ashley Cole, Jordi Alba vagy éppen a 4 brazil: Marcelo, Daniel Alves, Roberto Carlos és Cafu, Carvajal sem fogja megkapni. Végre elkerülték a sérülések és végigjátszhatott egy idényt, sokat köszönhet neki a Madrid – cserébe viszont sajnos ezt az egész évet ki fogja hagyni. Bár lenne még visszaút számára a térdszalag-szakadása után…

7. Harry Kane (angol, Bayern München)

Engem meglep, hogy senki sem beszél Harry Kane esélyeiről. Idegen országban robbant úgy be, hogy már az első szezonjában majdnem megdöntötte Robert Lewandowski 41 gólos Bundesliga rekordját – amit egyébként 60 évig Gerd Müller tartott, 40 találattal. 36 gólt szerzett, 8 gólpasszt adott, s mivel a Bajnokok Ligájában is beköszönt nyolcszor, első Bayernes idényében 45 meccsen 44 gólt szerzett. Őt személy szerint nagyon lehet sajnálni azért, hogy a bajor klub 10 év után először éppen most veszítette el a Salátástálat, és továbbra sem nyert semmilyen trófeát. A Kane-átok a válogatottra is kihat: két ezüstérem után jöhetne valami fényesebb – talán majd éppen azzal a Thomas Tuchellel fog sikerülni, aki leamortizálta a Bayern Münchent az előző idényben… Kane már egy aranyérem valahol…

6. Florian Wirtz (német, Bayer Leverkusen)

A Bayer Leverkusen csodájára járt tavaly az egész világ. Történetük első bajnoki címét veretlen teljesítménnyel szerezték meg, a német kupát is megnyerték, és az Európa-Ligában is döntőbe jutottak. Szezonbeli egyetlen vereségüket a fináléban szenvedték el. Florian Wirtz ehhez a páratlan eredménysorhoz csodás játékkal járult hozzá. A Bundesligában 11 gólja mellé 12 gólpasszt adott, az Európa-Ligában 4+4, a hazai kupában 3+4 volt a termése. 49 mérkőzésén 38 gólban vállalt közvetlen szerepet a szezonban. Nélküle nem ért volna csúcsra a Leverkusen – pedig nem felejthetjük el, milyen súlyos sérülésből tért vissza előtte. Az Európa-bajnokságon is rúgott kettőt a többre hivatott német csapatban, nem rajta múlt, hogy a Nationalelf már a 8 között elbúcsúzott.

5. Erling Haaland (norvég, Manchester City)

Tavaly neki kellett volna kapnia, és alighanem lesz még erre esélye – több, mint idén. Átlagos szezont hozott: „csupán” 27 gólt szerzett a Premier League-ben, igaz, így is viszonylag simán gólkirály lett. A BL-ből címvédőként már a 8 között kiesett a ManCity, és a bajnokságon kívül nem is nyertek mást. Haaland a világ jelenlegi legjobb kilencese, de igen meglepő lenne, ha most ő kapná a díjat.

4. Toni Kroos (német, Real Madrid))

Tudni kell visszavonulni! Nem sikerül mindenkinek időben és méltóságteljesen háttérbe vonulni, de Toni Kroos, mint a pályán, csupa elegancia és csokornyakkendő a hétköznapi életben és a döntéshozatalaiban is. Van, aki idős lesz, van, aki egy súlyos sérülés következtében teszi le a lantot, nos, Toni Kroos élete talán legjobb szezonját futotta visszavonulása előtt, s parádés passzjátékának eredménye a spanyol bajnoki cím és utolsó klubmeccsén egy BL győzelem. Visszavonulásával nagy űrt hagyott maga mögött a Real Madrid középpályáján, s az a helyzet, hogy óriásit szólna, ha őt díjaznák az elismeréssel. Egyfajta életműdíj is lenne ez. Nem mondom, hogy nem érdemelné meg, de nem kaphatja meg a Modric, Kroos duó mindkét tagja, ha a Xavi – Iniesta kettős egyikét sem díjazták soha. Viszont zseni volt, azt meg kell hagyni, korszakunk egyik legjobb középpályása.

3. Jude Bellingham (angol, Real Madrid)

Sokáig a góllövőlistát is vezette Spanyolországban, ha az őszi szezon után kell győztest hirdetni, aligha kapja más a díjat! 19 bajnoki góljából 13-at karácsony előtt szerzett, míg a Bl-ben mind a négy gólját ősszel rúgta, nem egy győztes gól, vagy utolsó pillanatos találat volt. Benzema elment, Mbappé akkor még nem érkezett, mégsem hiányoztak a csatárgólok, mert az angol megoldotta. Bár a tavasza sokkal visszafogottabb volt már, a 42 meccsen szerzett 23 gólja és 13 gólpassza azért messze nem tragikus – Madridban már azért Aranylabdát adtak volna neki, hogy a szezon mindkét bajnoki el clásicóját eldöntötte az utolsó pillanatokban. Ráadásul az Eb-n is a jobbak közé tartozott az angoloknál, a szlovákok ellen csodás ollózós góllal hozta vissza a sírból nemzetét. Nem lenne meglepetés az Aranylabdája…

Rodrigo nem került a listára, de Vinicius és Bellingham megnyerhetik a díjat

2. Rodri (spanyol, Manchester City)

A legkevésbé sem látványos a poszt, ahol játszik, a reflektorfény ritkán találja meg, a modern labdarúgásban viszont megkerülhetetlen az a szerepkör, ahol ő játszik. Az egyéni díjakat mondjuk ritkán kapják ők. Rodri a Premier League-ben négy meccsen nem lépett pályára, ebből hármat elveszített a Manchester City; több mint egy évig veretlen volt vele a csapat. A Manchester City zsinórban ötödször lett bajnok, a spanyol válogatottal pedig Európa-bajnokságot nyert, kulcsfiguraként a középpályán. Hogy mennyire fontos játékosa ő klubjának, legkésőbb tavasszal kiderül, mert elülső keresztszalag-szakadás miatt számára véget ért az egész idény. Nehéz lesz őt pótolni…

1. Vinicius Junior (brazil, Real Madrid)

Legnagyobb esélye neki van az Aranylabdára, mert spanyol bajnok lett, Bajnokok Ligáját nyert a Real Madriddal, és a legfontosabb pillanatokban vette hátára a csapatot. A Bayern elleni odavágón duplázott, és betalált a fináléban is. A bajnokságban 15 gólt lőtt és 6 gólpasszt adott – az előző szezonban 39 tétmeccsen 35 gólban vállalt tevékeny részt gól vagy assziszt formájában. Nehéz vitatni, ha csak a futballtudást és csapatára gyakorolt hatását nézzük, ott a helye vitrinjében az aranylasztinak, de árnyalja a képet az az arrogáns viselkedés, meg az ellenfél állandó heccelése, amit a pályán látunk tőle. Nagyon sokan vannak, akik Vinicius visszataszító magatartása miatt szurkolnak erősen Bellinghamnek és Rodrinak. Én bevallom, hiszek a csodában és a meglepetés erejében: remélem, Carvajal vagy Toni Kroos nyeri az Aranylabdát!

További díjak, amik gazdára várnak:

Kapusok
Diogo Costa (portugál, FC Porto)
Gianluigi Donnarumma (olasz, Paris Saint-Germain)
Gregor Kobel (svájci, Borussia Dortmund)
Andrij Lunyin (ukrán, Real Madrid)
Mike Maignan (francia, Milan)
Giorgi Mamardasvili (grúz, Valencia)
Emiliano Martínez (argentin, Aston Villa)
Unai Simón (spanyol, Athletic Bilbao)
Yann Sommer (svájci, Internazionale)
Ronwen Williams (dél-afrikai, Mamelodi Sundowns)

Vélemény: Elfogultság nélkül, szerintem Andrij Lunyin vagy Yann Sommer kéne, hogy megkapják, de úgyis E. Martinez lesz a legjobb.

A legjobb 21 éven aluliak
Pau Cubarsí (spanyol, Barcelona)
Arda Güler (török, Real Madrid)
Alejandro Garnacho (argentin, Manchester United)
Karim Konaté (elefántcsontparti, RB Salzburg)
Kobbie Mainoo (angol, Manchester Untied)
Joao Neves (portugál, Paris Saint-Germain)
Savinho (brazil, Girona; jelenleg Manchester City)
Mathys Tel (francia, Bayern München)
Lamine Yamal (spanyol, Barcelona)
Warren Zaire-Emery (francia, Paris Saint-Germain)

Vélemény: Szerintem itt nincs kérdés! Mivel Gruber Zsombor és Lisztes Krisztián sincsenek a listán, Lamine Yamal fogja megkapni, de egyébként nagy jövő előtt áll Pau Cubarsi, Arda Güler, Alejandro Garnacho és Savinho is. Meg a többiek is. Ez egy pazar névsor...

Legjobb edző férficsapatnál
Xabi Alonso (spanyol, Bayer Leverkusen)
Carlo Ancelotti (olasz, Real Madrid)
Luis de la Fuente (spanyol, spanyol válogatott)
Gian Piero Gasperini (olasz, Atalanta)
Pep Guardiola (spanyol, Manchester City)
Lionel Scaloni (argentin, argentin válogatott)

Vélemény: Szerintem valamennyi sansza Gasperininek is van, ez az EL győzelem bravúr volt a javából, de alapvetően háromesélyes ez a csata. De la Fuente Eb-t nyert, Ancelotti BL-t, mindkettő vonzó, de amit Xabi Alonso művelt, az egyedülálló. Én neki adnám, de szerintem az Eb vagy a BL győzelem többet fog nyomni a latban.

Legjobb férfi klubcsapat

Borussia Dortmund (német)

Girona (spanyol)

Bayer Leverkusen (német)

Real Madrid (spanyol)

Manchester City (angol)

Vélemény: Ha nem a Real Madrid, akkor a Bayer Leverkusen! Az ő győzelmüket el tudnám viselni, bár a Girona is hatalmasat ment tavaly, és ősszel a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhattak!

Köszönöm, hogy velem tartottatok! Szerintetek ki nyeri az Aranylabdát?

Napra pontosan 11 évvel az amszterdami 1-8 után megint Hollandia jön szembe – az előjelek nem valami kedvezőek számunkra, ráadásul első számú kapusunk is váratlanul dobbantott. Bár a Szpari legutóbb éppen elveszített egy keleti rangadót, az Nb1es visszatérése egyelőre reménykeltő. Kupa csapataink nemzetközi szereplése is az volt, a Puskás Akadémia nagyon közel állt a csodához – a Fradit viszont talán a Tottenham ellen láttuk először idén igazán versenyképesnek. Itt a válogatott szünet, a nemzeti bajnokságok leálltak – magyarozzunk kicsit!

Nemzetek Ligája: a realitás a B divízió lenne?

A két szeptemberi Nemzetek Ligája találkozó finoman fogalmazva nem sikerült valami fényesen a magyar válogatott számára. Gólt nem rúgtunk a 180 perc alatt, viszont alig kezdődött el a tanév, a németektől máris kaptunk egy ötöst, ráadásul a gut melléknév új felső fokú ragozását is megtanultuk egy életre (gut, besser, Havertz Wirtz) – mondjuk ezzel az „érdemjeggyel” aligha fog bárki is dicsekedni… A bosnyákok ellen a tartását legalább megmutatta a válogatott, ha jól nem is játszottunk, szervezettek voltunk, és szinte csak nekünk volt helyzetünk – ám a 0-0-val nagyon nehéz helyzetbe kerültünk az A divízióban maradást illetően. Mondjuk, jó lenne végre őszintének lenni, nem hiú ábrándokat kergetni, és kimondani a realitást: a B Ligában lenne inkább a helyünk, ahol kiélezett és izgalmas meccseket játszhatnánk egy norvég, egy svéd vagy egy ukrán szintű válogatottal. Az előző kiírás csodaszámba ment, és ez mindenkit elaltatott. Pedig a realitás akkor sem az volt, hogy két meccsen öt góllal jobbak vagyunk a legutóbbi két Európa-bajnokság ezüstérmesénél… Óriási győzelmeket értünk el, való igaz, de akkor még se az angolok, se a németek nem vettek minket kellőképpen komolyan. A németek most nem követték el ezt a hibát, kőkeményen beleálltak a meccsbe, és igazából a kezdő sípszóig volt esélyünk a pontszerzésre. Ez a 0-5 még ránk nézve volt hízelgő… Más dinamikában, ritmusban, dimenzióban futballozott a Nationalelf, ahol még a cserék is olyan motiváltan szálltak be, mint akik vért ittak a kispadon… Ráadásul Rossi sem élete legjobbját meccselte, kissé elmérte a taktikát; az eddigi biztonsági játékot feladva feljebb védekezett a csapat, viszont rengeteg volt az üres terület, a házigazda meg szétkontrázott bennünket. A második kapott gól tökéletes látlelet volt, és rossz volt ezzel szembesülni: a mi szögletünk után rúgott gólt Jamal Musiala… Németországban ki lehet kapni, akár öt góllal is, viszont olyan szintű szétesést még nem produkált Marco Rossival a válogatott, mint ezen a szeptemberi szombat estén. Miután a második meccsen nem tudtuk feltörni a bosnyákok védelmét (sem), mindenképpen nyernünk kell majd hétfőn Boszniában – nem megoldhatatlan feladat, de egyáltalán nem lesz könnyű a kivitelezése…

Marco Rossi a két szeptemberi meccs között volt 60 éves - biztos nem ilyen ajándékról álmodott, de azért Isten éltesse és tartsa tenyerén a Kapitányt! :)

Ezek a hollandok már nem azok a hollandok, de a pontszerzéshez így is óriási bravúr kell…

De előtte még jönnek régi barátaink, játszópajtásaink, a hollandok… Jupppííí! És igen, ez már nem az a holland válogatott, amelyik macska-egér harcot vívott velünk éveken keresztül, de azért van félni valónk. Legutóbb 11 éve játszottunk a hollandokkal, mit ad Isten, éppen október 11-én. Na, azt az amszterdami nyolcast, míg élünk, nem felejtjük. Ebbe a vereségbe bukott bele Egervári Sándor. Ezután a meccs után nyitotta ki Szalai Ádám a száját azon a sajtótájékoztatón… Most meg stábtagként (talán pályaedzőként?) fog debütálni, éppen Hollandia ellen! :) 2010 és 2013 között ötször játszottunk a hollandokkal (előtte 1994-ben meccseltünk velük utoljára): volt egy barátságos a 2010-es vb előtt (amin egyébként döntőig jutottak, nagyon szép és látványos focival), két Eb selejtező, majd a számukra bronzéremmel véget érő 2014-es vb előtti kvalifikációsorozatban két meccs. És bár ebben az időszakban fénykorát élte a holland futball, olyan spílerek játszottak életük formájában (vagy legalábbis ahhoz közel), mint Wesley Sneijder, Arjen Robben, Dirk Kuyt vagy éppen Robin van Persie, ez nem mentség arra, hogy ezen az 5 meccsen összesen 27 (!!!!!!!) gólt kaptunk. (Még rosszabb a statisztika, ha az 1994-es meccset is hozzácsapjuk, mert akkor 7-1-re kaptunk ki, tehát 6 meccsen 34 gólt szedtünk be Hollandiától. Nálunk Mészöly Géza, Halmai Gábor, Márton Gábor, Illés Béla, Csertői Aurél és Lipcsei Péter játszottak, náluk a de Boer fivérek, Frank Rijkaard, Marc Overmars, Ronald Koeman és Dennis Bergkamp... Még szerencse, hogy csak barátságos meccs volt, de akkor sem nézett ki jól...) 2010-ben a hollandok 6-1-el hangoltak a dél-afrikai vb-re. Pedig Dzsudzsák Balázs góljával vezettünk, és a félidőben is 1-1 volt még… Szegény Fülöp Marci védett, elöl Priskin Tamás és Torghelle Sándor volt a két csatár… Hogy kinek az ötlete volt júniusban délután 2-re rakni ezt a meccset. Anélkül is elég melegünk volt… (Ez volt egyébként az éppen holland Erwin Koeman utolsó meccse a válogatott kispadján.) Aztán 2011 márciusában, az Eb selejtezősorozatban előbb Budapesten kaptunk ki kilátástalan játékkal 4-0-ra, majd érdekesmódon már 4 nappal később újra meccseltünk, s Amszterdamban az egyetlen vállalható teljesítményünket produkáltuk, de még így is kaptunk egy ötöst. Igaz, Gera Zoltán egyik legjobb játékát hozta a válogatottban, két gólt szerzett, és Rudolf Gergely is betalált. 0-1 után fordítottunk, 2-3 után egyenlítettünk, ez a meccs nem nézett ki rosszul! Viszont aztán a két vb selejtezőn megint kitömtek minket: Budapesten 1-4, Amszterdamban 1-8. Ezt a 12 gólt már Bogdán Ádám nyelte be… Mindkét meccsen Dzsudzsák rúgta a gólunkat, aki így összesen 3 gólt szerzett Hollandia ellen úgy, hogy korábban a holland liga ünnepelt sztárja volt. Hogy volt – e bármi öröme ebben a 3 meccsben, erősen kétlem… Ha beütjük a google keresőbe, hogy „csihipuhi”, akár a legutóbbi holland-magyarokat is kiadhatná találatnak, szerencsére más tartalmakat találunk ennél a szócskánál. De hogy ez a jövőben is így legyen, meg kéne úszni kivételesen négy alatt. Csak hogy milyen játékosaink léptek pályára valamelyik holland mészárláson: Horváth Gábor (ő ki?), Laczkó Zsolt, Lázár Pál (rá se nagyon emlékszem…) és a jó öreg Devecseri Szilárd, akire a meccs után egy egész facebookos sportoldalt felépítettek, a Trollfocit. Az övé több volt 15 perc hírnévnél… :)

Újkori történetünk legsúlyosabb vereségeit nehezen fogjuk elfelejteni...

Azért ma már más szelek fújnak mindkét válogatottnál. A hollandoknál is lezajlott egy komlett generációváltás, a magyar válogatott pedig rendkívül sokat lépett előre. Ettől függetlenül nem mondhatjuk azt, hogy mi lennénk az esélyesek – és nem csak a hollandok EB elődöntős szereplése mondatja ezt velem. Az szerintem kicsit túl teljesítés volt a részükről. Ugyanakkor világklasszis játékosaik most is vannak. Na, akkor soroljuk. Ha csak a védelmet nézzük. Virgil van Dijk a Liverpool oszlopa, Denzel Dumfries és Stefan de Vrij az Interben focizik, Jeremie Frimpong a német bajnok Leverkusenből, Matthijs de Ligt az angol alsóházi (…) Manchester Unitedből kapott meghívót. Mindannyian jó nevű védők. Kérdés, mennyire lesznek próbára téve általunk. A középpályán ott lesz a vérfarkas Fenrir Greyback a Harry Potterből Ryan Gravenberch a Liverpoolból, Xavi Simmons a Leipzigből, Teun Koopmeiners a Juventusból és Tijjani Reijnders az AC Milanból. Ők mind jó korban vannak, és a jövő emberei, de már a jelenben is meghatározóak. Elől nem kell bemutatni Cody Gakpót, aki van Dijkhoz és Gravenberchez hasonlóan csapattársa Szoboszlai Dominiknek a Liverpoolban, Justin Kluivert egyelőre még nem lépett apja nyomdokaiba, de jó úton jár, Donyell Malen a Dortmundban játszik, Joshua Zirkzee pedig Manchester vörös felében szenved – de ez nem csak az ő hibája. A védelme és a középpályája jelenleg is bombaerős az oranje-nak. Nem az a csapat, mint ami a kétezertízes években rendszeresen péppé vert minket, de hatalmas bravúr lesz ellenük mindkét meccsen a pontszerzés.

Egy évvel ezelőtt írtam egy érdekes és izgalmas írást, amiben a magyar válogatott tíz éves útját elemeztem, a 2013-as 8-1-től kezdve 2023 októberéig. Ha még nem találkoztál ezzel a cikkel, mindenképp skubizz bele, érdemes! :) Már nem elátkozott tizenegy, avagy ami nem öl meg, az megerősít!

Gulácsi Péter nélkül…

Mondanám, hogy Gulácsi Péter Xavi Simmonst jól ismeri, hiszen klubtársak, de ennek az ismeretségnek most semmi jelentősége nincs, hiszen Gulácsi nem lesz ott a válogatott, még hátralévő idei négy fellépésén. Volt már ilyen, hiszen több mint egy évet kihagyott sérülés miatt – de olyan még nem, hogy ő maga kérte a szövetségi kapitányt, hogy tekintsen el a beválogatásától. Mióta kihirdette Marco Rossi a keretet, folyamatosan megy a spekuláció, a találgatás, s ez a döntés megosztja a magyar futballkedvelő társadalmat. Gulácsi Péter azzal indokolta döntését, hogy a nagyon súlyos sérülése után és a rengeteg meccs mellett regenerációra van szüksége, szeretne kizárólag a klubkarrierjére koncentrálni. Én ezt meg tudom érteni. Sosem volt keresztszalag-szakadásom. Gulácsi rendkívül kemény harcot vívott meg sikeresen az elmúlt két évben. A többség már leírta, a helyettese, Janis Blaswich még a német válogatottban is bemutatkozhatott keretbe is bekerült, olyan jól pótolta Gulát. De Gula visszatért. Blaswich megijedt élete lehetőségétől, és sorra kapta a potyákat. Tavaszra nem csak, hogy visszaverekedte magát Péterünk a kezdőcsapatba, de még az utódjának szánt, egyébként roppant tehetséges, mindössze 22 éves, fiatal belga kapusnak, Maarten Vandervoordtnak sincs esélye kiszorítani őt – Blaswich pedig jobbnak látta el is igazolni, pedig sokáig úgy tűnt, végre megnyeri Gulácsival szemben a háborút.

Az őszt élete formájában kezdte a magyar kapus: idei hat Bundesliga meccséből ötször gólt sem kapott, mindössze a bajnoki címvédő Leverkusen ellen kapitulált kétszer, a Kicker az eddigi hat fordulóból háromszor is betette a forduló csapatába… Egy élete formájában védő Gulácsira a válogatottnak is nagy szüksége lenne. Csakhogy… Erősek azok a hangok is, amik arról szólnak, hogy Gulácsi nem teljesít ugyanúgy a válogatottban, mint a klubjában. Persze, mert a válogatottban Willi Orbánon kívül nem Leipzig –képességű védőkkel játszhat együtt. Egy Botka Endre nem egy David Raum és egy Lang Ádám sem egy Lukas Klostermann. Nem kell annyira megerőltetnem magam, hogy visszaemlékezzek néhány látványos Gula hibára címeres mezben. 2017-ben, még a Bernd Storck érában Svájc ellen kaptunk egy maflást (2-5) és ott minimum egy gólban vastagon benne volt. A 2021-es Eb-re majdnem ki sem jutottunk az Izland ellen bevédett szabadrúgás miatt. (Igaz, amiről mindenki elfelejtkezik: ha előtte Bulgáriában nem véd bravúrosan, Izland ellen nem is játszottunk volna…). A 2021-es Eb-n a németek ellen is sokan elővették a második gólért, és a szeptemberi ötösből is lett volna fogható… De nem emlékezhetünk csak a negatívra. Bár a magyar ember gondolkodásába ez be van kalibrálva. Gulácsit már régen nem a teljesítménye miatt ítélik meg idehaza. A szivárványcsaládok miatti 2021-es kiállása verte ki sokaknál a biztosítékot – és onnantól már védhetett ő bárhogyan, bekerült a negatív spirálba, az ámokfutó magyar szurkoló beskatulyázta, mert ahhoz nagyon ért.

Dibusz Dénes személyében kiváló második számú kapusa van a magyar válogatottnak, aki Gulácsi távollétében tökéletesen helyt állt a 2024-es Eb selejtezőkben. A Montenegro elleni tripla védésére mindenki emlékszik. A harmadik Eb-jén ült szó nélkül a kispadon. Pedig megérdemelte volna a lehetőséget, főleg, mert a kijutásban elévülhetetlen érdemei voltak. Akik most Gulácsi döntését kritizálják, arra hivatkoznak, ezt a lépést már az Eb előtt meghozhatta volna. Akkor még nem volt fontos a klubkarrier? Miért nem lépett akkor hátra, és adta át a lehetőséget a Fradi kapusának? Miért most? Talán fél, hogy a hollandok is megszórják? Egyébként félhetett volna. Mostanában többször védett felváltva Gulácsi és Dibusz. Általában Gulácsi kapta a nehezebb meccset. Most bizonyíthat Dénes a hollandok ellen. Viszont, ha kap egy ötöst, nem tudom, akik őt követelik évek óta a kapuba, fognak – e „meaculpázni”… Mindkét kapusunk nagyon jó, és örüljünk ennek! Dibusz Dénes nem állt légiósnak, igaz, hogy évek óta komoly nemzetközi meccseken is bizonyította már rátermettségét, de ez még mindig összehasonlíthatatlan Gulácsi Péter teljesítményével, aki lassan egy évtizede a világ egyik legerősebb bajnokságának élcsapatában véd, 2020-ban még BL elődöntőt is játszott, s éveken keresztül Manuel Neuer és Yann Sommer mellett a Bundesliga legjobb kapusaként emlegették. És ha az idei statisztikákat nézzük, most sincs nála jobb a posztján. Csak ezt a teljesítményt Németországban jobban értékelik. Mint ahogy Szoboszlait is itthon lehúzzák, pedig az egyetlen igazán fontos vélemény Arne Sloté, aki az edzője, és aki minden héten áradozik róla. De ez kit érdekel? A fotelből mi sokkal jobban tudjuk…

Szerintem Gulácsi döntése mögött nem csak a fáradság, a kimerülés áll, hanem elege van abból, ahogy a magyar közvélemény és az ostoba szurkolói réteg hozzááll. Szerintem Gulácsiról úgy fogunk beszélni évtizedek múlva, mint a magyar labdarúgás történetének egyik legjobb kapusa (mondjuk a top8-ban biztos benne lesz). Dibuszról nem biztos, hogy fogunk így beszélni. Hiába szimpatikus, alázatos és fantasztikus sportember, aki hűséges szeretett csapatához, de az, hogy nem próbálta ki magát soha külföldön, nem fogja a legnagyobbak közé helyezni. Illés Béla is, itthon a legnagyobb király volt a ’90-es években, de külföldi karrier hiányában senki nem beszél róla úgy, mint egy Vincze Istvánról, Kiprich Józsefről, de még az izraeli bajnokságot meghódító Sallói Istvánról, Pisont Istvánról és Halmai Gáborról sem. Bár utóbbi háromnál alighanem jobb volt, de ők mind közönségkedvencek voltak egy idegenországban – erre Béla király is képes lehetett volna.

Na de vissza Dibusz Déneshez. Én nem sajnálom tőle a válogatottságot. Az ő eddigi 37 válogatott meccsét nem a szél fújta össze. (Nagy Ádám 85 válogatottságával már a 9. az örökranglistán, annyira nem volt posztriválisa az elmúlt évtizedben, és simán még a top5-ig is felkúszhat, mindössze 9 válogatottság kell ahhoz, hogy beérje Juhász Rolandot. De azok közül, akiket láttam játszani, nem értem Vanczák Vilmos 79 és Lang Ádám 70 válogatott meccsét sem – na, az övék nagy részét a szél fújta össze…) Éppen tíz éve, még Dárdai Pál idején debütált Dibusz Dénes, azóta állandó tagja a keretnek. (Egyébként Gulácsi is 2014-ben debütált, az ő első válogatott meccsén ott is voltam Debrecenben a dánok elleni stadionavatón). Király Gábor 2016-os év végi visszavonulása után sokáig egyértelmű első számú kapus volt a Leipzig kesztyűse, a verseny 2020 őszétől élesedett ki köztük, amikor Gulácsi a páros meccsnapok második találkozójáról többször is engedéllyel hazatért a Lipcsébe – ilyenkor értelemszerűen Dibusz védett. Ebben az évben a koronavírus járvány sok mindent megváltoztatott, s nagyjából onnan datálható a Rossi mágia kezdete. Ősszel, a Nemzetek Ligája nyitómeccsén Törökországban nyertünk 1-0-ra Szoboszlai pokolian nagy szabadrúgásgóljával (ki ne emlékezne rá…), ekkor még Gulácsi védett, de innentől kezdve nagyjából fej-fej mellett haladt a két kapus, és néha úgy tűnt, maga a szövetségi kapitány sem tudja, ki az első számú választása. Hogy azért egyértelműen letette a voksát valaki mellett, a két Európa-bajnokság megmutatta: 2021-ben és 2024-ben is három meccs jutott nekünk, s mindannyiszor a lipcsei Péterrel kezdődött nemzeti csapatunk összeállítása.

2020 szeptember 3-a óta 27 meccsen védett Gulácsi, négyszer cserélték le ez idő alatt. Ebből háromszor Dibusz állt be a helyére (egyszer, még 2021 nyarán, az Eb előtti teszt meccsen, hogy milyen megfontolásból, azt nem tudom, de Bogdán Ádám), aki ezekkel együtt a vizsgált időintervallumban (azaz 2020. szeptember 3. óta) összesen 28 alkalommal védett. Mivel eddig 37 válogatottság van Dibusz lábában, az azért kijelenthető, hogy ennek jelentős részét az utolsó 4 évben érte el, és biztos, hogy szerepet játszik ebben a magas számban Gulácsi súlyos sérülése is, ami másfél évre partvonalon kívül tette. (Ebben az időszakban 12 meccsen védett a Fradi hálóőre). Igaz, a csapatépítőkön és az edzőtáborokon többször ott volt Gulácsi akkor is, mikor még csak „félkész” állapotban volt, de pályára nem lépett. Még ha valahol érthető is ez a háttérbe vonulás, számomra inkább megdöbbentő, és nagyon remélem, hogy ezzel nem csukta be végleg maga mögött a válogatott ajtaját. Nem tűnt ez hivatalos visszavonulásnak, és Gulácsiban, főleg amilyen formában véd, még bőven lenne néhány jó év a legmagasabb szinten is, a válogatottnak pedig szüksége van a lehető legjobb játékosokra. (Egyébként kapusok közül csak a 108-szoros válogatott Király Gábor és a 86-szoros Grosics Gyula előzik meg a pályára lépési rangsorban. Egyébként Dibusz előtt is csak egy Szabó Antal található a két világháború közötti időszakból, és éppen ezeken a meccseken előzi meg Petry Zsoltot.) Most Dibusz megmutathatja minden fanyalgónak, meg azoknak is, akik évek óta őt követelték a csapatba, hogy milyen fából faragták: a hollandoktól kapott 5-6 gól ugyanakkor a belé vetett bizalmat is megingathatja. Mert a szurkoló már csak ilyen. Különösen, ha magyar…

Beszéljünk másokról is…

Erről a témáról rengeteget tudnék még írni, de inkább néhány szót azokról a valódi kerettagokról, akik jól kezdték az idei szezont. Akikre igenis büszkék lehetünk, az Kerkez Milos, Szoboszlai Dominik, Schäfer András és Balogh Botond. Ők elitbajnokságban stabil kezdők. Még Szoboszlai Dominik is, akit rengeteg magyar a kispadra vagy a tarcsiba zavart volna már, és mégis, Klopp után Slot is egyik legfontosabb játékosaként tekint rá. De nincs könnyű helyzetben, mert itthonról és Angliából is folyamatosan kapja az ívet, és rengeteg nyomás nehezedik rá. Legalább akkora, amekkorát ő gyakorol az ellenfélre, hiszen ő kezdi a letámadást, nagyon fontos a pressingje. A játékszervezésből is jobban kiveszi a részét, így, hogy közelebb játszik a kapuhoz, néha hozhatna jobb döntést és lehetne önzőbb – néha, sőt, elég gyakran még a passz lehetőséget keresi, ahelyett, hogy ő maga vállalná a befejezést. Kerkez Milos klubcsapatának, a Bournemouth-nak idén nem lesznek szerintem kiesési gondjai, és nagyon jó látni, hogy stabil alapember, és egyáltalán nem lóg ki lefelé, sajnos sérülés miatt ő az októberi válogatott meccseken nem lesz bevethető. Balogh Botond az újonc Parmában játszik minden héten (végig a pályán volt például az AC Milan bravúros legyőzése alkalmával is), és az Union Berlinnek sem lesz olyan zaklatott szezonja, mint tavaly, s ebben Schäfer Andrásnak is fontos szerepet szán Bo Svensson. Sallai Roland és Varga Barnabás formája miatt viszont lehet kicsit aggódni. Sallai az Eb után sérült is volt, na meg klubot váltott, s a megmondóemberek már dörzsölik a tenyerüket, hogy mekkora visszalépés a török bajnokság a némethez képest… Ez lehet, hogy így van, de a Galatasaray kupákért fog küzdeni, velük Európában is megmutathatja majd magát (leghamarabb tavasszal), igaz, olyan posztriválisai vannak, akiket hosszú távon nehéz lesz kiszorítania. A Freiburgban a jövőre lejáró szerződése miatt nem igazán osztottak volna már neki lapot, s ha innen nézzük, jobb, hogy nem várta meg a kispadon, míg kifut a szerződése… Varga Barnabás súlyos fejsérülést szenvedett a skótok elleni Eb meccsen, s visszatérését követően kellett idő, míg formába lendült. Azért 1-2 szép gólt pötyögtetett már, de a Fradiban meg a fejére hoztak egy sztárcsatárt, kérdés, ez picit is megzavarta-e. Egyelőre a játékpercei nem csökkentek.

Többet vár(t)unk a Fraditól, a Paks és az „Akadémia” rendben van…

És ha már Fradi… Azt nem állítom, hogy Pascal Jansen napjai meg vannak számlálva, lehet bármennyire szimpatikus a pali (mondjuk a sittes fejű Sztankovics nem tette túl magasra a lécet…), egyelőre nem tett le olyat az asztalra, amitől hasra kellene esnünk. Szigorúan szubjektív vélemény következik: eddig 16 tétmeccset játszott a Fradi, ebből összesen 2,5 meccs volt olyan, amilyet a szurkolók szeretnének látni – és ebből egyik sem NB1-es meccs volt. Az eddig 7 lejátszott bajnokiból volt két kínkeserves 1-0 a Kecskemét és az Újpest ellen, volt egy, a lehengerlőtől még távol álló diósgyőri 2-0, a Szpari elleni 2-1 (amin egyenesen fütyült a közönség!), egy MTK elleni 3-1, a Puskás Akadémia elleni rangadó, amit számszerileg könnyen nyert a Fradi, de amíg Saldanha be nem állt, minden volt ez, csak könnyű babazsúr nem. A Paks ellen, mondhatni szokás szerint beleszaladt a késbe a Fradi (a 37 éves exkedvenc Böde Dani úgy fejelt nekik gólt, hogy ehhez kb. nem kellett semmit tennie…), így már Jansen sem hibátlan. Az említett 2,5 meccs valahol Európában jött össze. A walesi TSN TNS hazai földön nem okozott gondot. Traoré mesterhármas, 5-0. Ez rendben volt. A dán Midtjyllland elleni visszavágó első félideje nem nézett ki rosszul, a kinti két gólos vereségből egyet le is faragott, de a továbbjutás álom maradt. A bosnyák Banja Luka elleni, főtábláért zajló párharccal vallatni lehetett volna, szégyen volt az a teljesítmény. Az Anderlecht ellen hitehagyott futballistákat láttam, még a Tottenham elleni produkció volt úgy-ahogy rendben, de sosem fogjuk megtudni, egy fullmotivált, a legerősebb kezdőjével felálló Tottenham ellen mennyi esélyünk lett volna. Gyanítom, nem sok, de így azért ki lehet kapni. Mindenesetre hosszú évek után most először érzem azt, hogy a Hajnal hajó léket kapott. A mostani átigazolások eddig nagyon nem működnek. Elengedtük Samy Mmaéét és Marquinhost, de hol vannak az új Uzunik, Tokmakok, Laidounik? Szinte mindenki formán kívül, aki korábban kulcsember volt (Traoré, Zachariassen, Ramirez, Abu Fani, rájuk sem lehet ismerni…), az újak meg nem ütik meg még a Fradi szintjét sem. Kivéve a wishről rendelt Firminót, a brazil Saldanhát, de a Tottenham és a Paks ellen ő is felsült. Kutyaütőket meg továbbra is kár idehozni, mert elveszik a helyet Gruber Zsomboréktól!

Pakson nincs ilyen probléma. A továbbra is csak magyarok alkotta keret tavasszal is dobogóesélyes lesz, ha a Fradi elleni játékából indulunk ki. A nemzetközi szereplés nem indult jól számukra, a román másodosztályú Vajdahunyad saját pályájukon verte őket 4-0-ra, de a talpra állásuk kalapemelést érdemel! Idegenben felére csökkentették a hátrányt, majd a Konferencialigában mentek két kört, és kevésen múlt, hogy nem kerültek főtáblára – ez történelmi bravúr lett volna. A Puskás Akadémia részéről is, mely első párharcából meccs nélkül ment tovább, mert a nekik kisorsolt unkrán Dnyipro-1 megszűnt, de aztán megdolgozott az elismerésért. Az olasz Fiorentina ellen Firenzében 3-3, itthon 1-1, úgy, hogy mindkét meccsen jobban játszott a Puskás – a visszavágón a hosszabbításban ráadásul kettős emberelőnyben is voltak, és lett volna lehetőség megnyerni a meccset, de büntetők után a legutóbbi két Konferencialiga döntőjében elhasaló Fiorentina ment tovább. Pedig a Felcsút megérdemelte volna a főtáblát – a vele egy időben odajutó Fradinál biztos jobban…

Magyar edzőkeringő... Laczkó Zsolt a Honvédnál, Pintér Attila a Vasasnál nem tudja megváltani a világot. Hátul középen Márton Gábor többször volt nehéz helyzetben, a ZTE-t kell most kihúznia a slamasztikából. A középső sorban Szabó István Kecskeméten nyugodtan dolgozhat, Pascal Jansennel viszont aligha lesznek türelmesek a vezetők. Az alsó sorban Máté Csaba és Pető Tamás is tudják, nem nyugdíjas állás az övék... Ha tippelnem kéne: szerintem Zalaegerszegen és a Videotonnál, valamint a két másodosztályú csapatnál lesz még idén edzőváltás...

Futballhangulat és egyre több szurkoló – kellett a Szpari és a Győr feljutása, a Diósgyőr sikerszériája, de várunk egy jobb Újpestet is…

Röviden még annyit, hogy nagyszerű, hogy idén sok a hangulatos meccs, több a szurkoló a stadionokban, ami nagyrészt a Nyíregyháza feljutásának is köszönhető, másrészt az újpesti tulajdonosváltásnak, és annak, hogy most relatíve nem olyan rossz a csapatuk. Meg az sem árt a nézőszámnak, hogy a Diósgyőr hat meccse veretlen! A Szpari, mióta saját stadionjában játszhat, szárnyal (még a Diósgyőr elleni vereség után is ezt mondom), Tímár Krisztián jó munkát végez, szimpatikusak a játékosok. Szerintem nem átutazó jegyet váltottak, és maradnak az első osztályban – Kovácsréti Márk, Nagy Barnabás és a kortábbi válogatott, Nagy Dominik üde színfolt a csapatban. (Érdekes tendencia, hogy több csapatban milyen fiatal kapus véd: Nyíregyházán a 20 éves Tóth Balázs védett az utolsó 3 bajnokin, Fehérváron a szintén 20 éves Dala Martin, a Puskás Akadémiánál a 19 éves Pécsi Ármin az első számú kapus. Pakson Szappanos Péter távozása után 5 bajnokin a 20 éves Simon Barnabás védett, de a Fradi ellen már az új igazolás, a rutinos Kovácsik Ádám állt a gólvonalon, szerintem ő lesz hosszú távon az első számú választás.) A másik újonc a Győr, ami kicsit beragadt az első fordulókban, de most már szorgosan gyűjtögetik a pontokat – a Paks, Újpest, Fehérvár trió ellen hetet sikerült az utolsó 3 meccsen! A két újonc megkapaszkodására látok esélyt, ez viszont aggasztó hír lehet különösen a Kecskemét és a Zalaegerszeg háza táján, Másfél éve előbbi csapat ezüstérmes lett, utóbbi pedig megnyerte a Magyar Kupát – szerintem ez a két csapat kéz a kézben fog kiesni. Jövőre meg küzdhetnek a Vasassal és a Honvéddal, akik történelmi mélységekben sínylődnek. Mindkét helyen volt már edzőváltás, a Vasasnál a Gera Zoltánt váltó exszövetségi kapitány, Pintér Attila minden meccsét elveszítette a csapattal, de Laczkó Zsolttal is szenved a Honvéd – ebből még harmadosztály is lehet… De nem lesz nyugodt idénye a Debrecennek sem, ahol eddig Máté Csaba is elveszítette mindhárom bajnokiját (pedig úgy várták, mint a Messiást…), s Fehérváron a tavalyi kiegyensúlyozottabb idény után megint a kiesés elkerüléséért megy majd a küzdelem – kérdés, meddig tart a türelem Pető Tamás felé…

A Kedves Olvasóktól eddig kértem (mármint a türelmet…), remélem, velem tartottatok! Ha bármelyik témában (Gulácsi, hollandok elleni esélyek, kerettagok formája, Fradi szereplése…) véleményed van, oszd meg velünk! Találkozzunk. legközelebb! HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

1994. szeptember 22-én mutatták be Amerikában minden idők legsikeresebb és legjobb szitkomjának, a Jóbarátoknak az első epizódját. A mai napig nagyon népszerű sorozatot én is nagyon szeretem, rengeteget láttam már, a legendás mondatokat kívülről fújom. 2016-ban jártam New Yorkban a Jóbarátok háznál, meg a Central Parkban is, nagy élmény volt. Tavaly nagyon megviselt Matthew Perry halála, akinek emlékére memoárt írtam, azóta más hogyan nézem én is a sorozatot. Pár éve Debrecenben rendeztem egy Jóbarátok estét, amin remek játékokkal és szuper ajándékokkal szórakoztattuk a jelenlévőket! :) 8-9 évvel ezelőtt készítettem egy barátom születésnapjára egy 26 oldalas Jóbarátok kvízt, aminek a nagy részét közzéteszem ezen a blogon – a sorozat 30. évfordulója tiszteletére! (Megoldókulcsot is készítettem egyébként, akinek szükséges, szívesen elküldöm!) Jó szórakozást kívánok! (Ironikus, de miközben ezeket a sorokat pötyögöm, Jóbarátok megy a tv-ben. Mert nekünk van otthon. "Nincs tévéje? És akkor merre néznek a bútorai?")

Kérdezz-felelek

1. Ki volt „boros” Paul?
2. Milyen tevékenység közben hal meg Mr. Heckles?
3. Miért mászik Chandler a ládába?
4. Az enciklopédia melyik kötetét veszi meg Joey 50 dolcsiért a könyvügynöktől?
5. Miért szomorú Mónika Ross esküvőjén?
6. Miért nincs senki sem készen? (3. évad)
7. Mi volt Chandler kívánsága a legelső epizódban?
8. Mi volt a foglalkozása Phoebe meleg férjének?
9. Mivel leplezi Ross az idegességét, mikor vendégelőadó az egyetemen?
10. Hogy hívják Rachel vőlegényét, akit ott hagyott az oltárnál?
11. Kik eszik a túrótortát?
12. Mivel lopják el Mónika estéjét?
13. Mitől lesz szexi Phoebe hangja?
14. Mi lett a csocsóasztal sorsa?
15. Ki foglalja össze a második évad elején az első évadot?
16. Miért késik Joey Mónika és Chandler esküvőjéről?
17. Miért nem házasodik össze Mónika és Chandler Vegasban?
18. Mi a legelső mondat a sorozatban?
19. Mi volt Ross szexuális fantáziálása?
20. Mivel dobja meg Ross-t diákbarátnője, miután szakítanak?
21. Mit reklámoz Joey, amivel utána cikizik?
22. A szakítás után visszaadja Rachel Rossnak a cuccait. Mihez ragaszkodik leginkább?
23. Ki hogyan ünnepelte meg a 30. születésnapját?
24. Hogy tér vissza Joey az Életünk Napjaiba?
25. Miért nem tud Mónika és Chandler Ross elbaltázott esküvője után még Londonban újra összebújni?
26. Hogy hívják Ross leszbikus feleségét, s annak élettársát?
27. Kik kerestek kevesebbet hatuk közül a sorozatban?
28. Ki mit csinál az ébren töltött éjszakán?
29. Miután kirabolják Joeyékat, milyen haszonra tesz szert?
30. Hogy töri el Joey a kezét és mit mond a kórházban?
31. Hogy hívják a Mónikáékkal szemben lakó férfit, akit állandóan bámulnak?
32. Mi Ross foglalkozása?
33. Mit talál Phoebe a colás dobozban?
34. Mivel tölti Joey és Chandler az utolsó közös estéjüket?
35. Miért kell lemondania Mónikának az olcsó menyasszonyi ruháról?
36. Mivel nyitja ki Joey a kocsit, miután a sítúrán bent marad a kulcs az autóban?
37. Milyen híres emberek zakóit „szerzi meg” Chandler és Ross?
38. Miért bünteti meg a rendőr Ross-t az autópályán?
39. Hol hagyja Chandler és Joey Ben-t, s aztán hol találják meg?
40. Milyen baleset éri Rosst a hokimeccsen?
41. Mit talál meg Joey Las Vegasban?
42. Miért pánikol Chandler az esküvő előtt?
43. Rachel milyen őrültségét nem akarja elhinni Phoebe?
44. Mivel foglalja le Mónika magát a Richarddal történt szakítása után?
45. Mi az európás mese lényege?
46. Hogy ismerkedik meg Phoebe és Mike?
47. Mikor csókolózik először Rachel és Ross?
48. Milyen pletykát terjeszt Rachel Rossról a gimiben, amiről kiderül, hogy nem is pletyka, hanem megtörtént?

49. Miért nem tud Ross Monával táncolni Chandlerék esküvőjén?
50. Milyen szerepet kap Joey az új Al Pacino filmben?

51. Miben találja meg Phoebe édesanyja reinkarnálódott szellemét?
52. Ki az a Toby?
53. Hogy tudja meg Ross Rachel érzéseit először?
54. Minek öltözik Ross a Halloween partyn?
55. Mit keres Rachel Athénban?
56. Hova tűnik Ross jeggyűrűje?
57. Mi Ross visszatérő gyerekkori álma, amiért pszichológushoz jár?
58. Sorolj fel három dolgot, amit utál Phoebe!
59. Milyen feltételekkel nyugszik bele Chandler abba, hogy Rachel nem szabadítja meg a bilincs fogságából
60. Hogy hívják Joey ügynökét?
61. Hol éri Chandlert az áramszünet?
62. Milyen szerepre készül Joey Mónikáék eljegyzésének a napján?
63. Mivel üldözi el Mónika a bejárónőt?
64. Milyen trükkökkel próbálja feltartani Rachel Mónikát, hogy ne kezdjen el készülni az esküvőre?
65. Hogy hívják Rachel olasz pasiját?
66.  Mi Phoebe öccsének a hobbija?
67.  Kitől tudja meg Mona, hogy Ross gyereket vár Racheltől?
68.  Mi az a mocsoládé?
69.  Mire „gerjed” Chandler Talsában?
70.  Mi Ross nagy lépése?
71. Miért nem tud Ross szerelmet vallani Rachelnek az áramszünet alatt?
72.  Miért nem akarja Phoebe Mónikát masszírozni?
73.  Miért szakít Ross és Mona?
74.  Miért költözik állandóan Ross és Mónika dögös unokatestvére?
75.  Miből készít listát Ross?
76.  Hogy kerül a sorozatba Sting?
77.  Mihez hasonlítják a fiúk a csókot a szexhez viszonyítva a 2. epizódban?
78.  Mi a legnagyobb problémája Rossnak, mikor megtudja, hogy Rachel gyereket vár tőle?
79. Hányszor hal meg Ross és Mónika nagymamája?
80.  Ki kivel kavart a Régen volt című epizódban?
81. Ross Rachel fejéhez vágja, hogy nem becsüli meg a tőle kapott dolgokat, hanem mindent kicserél. Rachel azonban bebizonyítja, hogy az igazán fontos dolgokat megtartja – miket húz elő a dobozból?
82. Mivel készíti ki Joey Chandlert, mikor az felveszi munkatársának?
83.  Mi Chandler furcsa európai szokása, ami Londonban „ragadt rá”?
84.  Milyen feltétellel nem jelenti fel Mr. Treeger Mónikáékat illegális lakótársi viszony miatt?
85.  Ki a plébános – Joey szerint?
86.  Mi történt Rossal Disneylandben?
87. Miért kénytelenek együtt tölteni az első hálaadást a jóbarátok?
88. Hogy hívták Ross majmát?
89.  Min veszett össze Joey Chandlerrel a vegas-i út előtt?
90.  Mitől kap frászt Joshua?
91.  Mi az a „ninoszima”?
92.  Mi az a kötelező gyakorlat?
93.  Kihez hasonlítja a bababolt eladónője Ross-t? (8. évad)
94.  Milyen ágyat vesz véletlenül Mónika a Matrackirálytól?
95.  Hány intimszférája van Mónika szerint a nőknek?
96.  Mitől volt Boldog Bobby boldog?
97. Hova utazik Phoebe fizikus pasija, amiért szakítaniuk kell?
98.  Hány nőt tolnak át a szülőszobába, miközben Rachel vajúdik?
99. Miért ér véget az órákon át tartó labda dobálás?

100. Miről szól a századik rész?
101. Miért kell Chandlernek Talsában dolgoznia?
102. Hol kap hetedik után először ötöst Joey? (8. évad)
103. Mit csinál a másik négy jóbarát, míg Rachel és Ross szakítanak?
104. Miért „elhamarkodott” döntés Phoebe és Mike kulcscseréje?
105. Mi Chandler és Joey közös „segélykiáltószava”, ha baj van – amit persze Joey talál ki az utolsó évadban…?
106. Miért szakít Rachel és az olasz pasi?
107. Miért szakít Rachel és Joshua?
108. Hol közli Ross és Rachel a többiekkel közös gyermekük nemét?
109. Phoebe szülésekor Joeynak is fájdalmai lesznek. Mi az ő baja?
110. Hol „akar” élni Mónika a lelkitársával? (8. évad)
111. Mi az a Geller kupa?
112. Szőrszálhasogató, flúgos, balek. Kikre illenek ezek a jelzők? (6. évad)
113. Mónikát sem a hangja miatt éltetik a bárban, ahol Mike zongorázik. Miért arat akkora sikert?
114. Miért kerül kórházba a „kómás pasi”?
115. A szakítás után mikor találkozik újra Ross és Mona?
116. Mi Phoebe nászajándéka Mónikáéknak?
117. Milyen módszer segítené elő Rachel szülését, amiről Ross hallani sem akar?
118. Mi az a „vétó”?
119. Miért utálja mindenki Phoebe pszichológus barátját?
120. „Aki kíváncsi, mást fog látni!” – Ki kit lát?
121. Ki volt Rosita?
122. Mit lát meg Joey a Matrackirálynál?
123. Miért szakít Phoebe Garyvel, a rendőrrel?
124. Miről beszélget kínjában Ross és Mike, mikor Phoebe és Rachel „lányos estéjén” kettesben vannak?
125. Hányszor és hova költözik Rachel a sorozatban?
126. Mit vesz Chandler Joey barátnőjének a születésnapjára az ő nevében, s mit vesz neki Joey?
127. Joey rá akar nyomulni Mollyra, a dögös dadusra. Végül miért nem teszi?
128. Hogy hívják Phoebe ikertestvérét?
129. Phoebe masszázsasztalán meghal egy kliense, s az ő lelkébe tér vissza. Mikor távozik onnan?
130. Miért gyullad ki Mónikáék lakása?
131. Milyen „akció” van a kávézóban, amíg Joey ott dolgozik?
132. Hogy sül el Rachel és Ross randija, amit Phoebe és Joey szerveznek nekik?
133. Mi a neve Ross képregényének, amit gyerekkorában készített?
134. Ki miatt vész el Ross konferenciabeszéde Barbadoson?
135. Miért készül el a bökőszerszám?
136. Hogy hívják Rachel és Ross gyerekorvosát, amin Joey állandóan röhög?
137. Amikor Chandler pénzt kér Joeytól, kiderül, hogy már Mónikának is adott. Mire kellett Mónikának a pénz – Joey szerint? J
138. Milyen trükköket vet be Rachel az álpartin, hogy elhódítsa Joshuát?
139. Miről beszél Ross a pizzafutár csajjal flörtölés közben?
140. Miért szakít Phoebe és Mike?
141. Milyen feltétellel hajlandó Emily kibékülni Rossal?
142. Ki az a nő, aki „mindig igazat mond”? (2. évad)
143. Minek a következménye Rachel csókolózós álma Joey-val?
144. Sorolj fel 4 alkalmat, amikor Chandler és Janice véletlenszerűen találkozik?
145. Miért cserél Rachel és Mónika nevet a kórházban?
146. Mit csinál Chandler, amikor az apósjelölttel squasholni megy?
147. Mitől őrül meg Ross Vermontban?
148. Mivel próbálja Ross visszaszerezni Rachel állását?
149. Kinek a tanácsára mond fel Rachel a kávézóban?
150. Kivel jön össze Chandler az Interneten?
151. Mivel akarja Joey megviccelni Chandlert az egyik hálaadáson?
152. Mi a gondja Rossnak a dajkabácsival?
153. Ki randizik Jean-Claude van Dame-mal, s miért megy bele a cserébe a híres akcióhős?
154. Kiket nem látsz egyszer sem dohányozni a sorozatban?
155. Mikor találkozik utoljára Chandler és Janice?
156. Joey és Chandler között van néha összetűzés. Sorolj fel három veszekedésüket!
157. Miért kell Ross majmát kórházba vinni?
158. Kivel mi lett volna, ha…?
159. Mi Phoebe búcsúajándéka Rachelnek, mielőtt Párizsba indul?
160. Mónika és Chandler titkos kapcsolata idején Joey háromszor is kínos szituációba kerül, amikor falazni kényszerül a barátainak. Melyik ez a három megalázó helyzet?
161. Hol éri Rachelt apja szívinfarktusának a híre?
162. Ki az a Gandolf?
163. Miért utálják Ross-t az új lakók?
164. Miért sikerül jól Mónikáék eljegyzési fényképe?
165. Hogy jön rá Joey Mónika és Chandler viszonyára?
166. Kinél találják Ross majmát, mikor az eltűnik?
167. Hány lánytestvére van Joeynak?
168. Hol tudják meg a Geller szülők Mónika és Richard kapcsolatát?
169. „Ez az a Mark?” Kérdezi hitetlenkedve Ross az utolsó évadban. Na de ki is az a Mark?
170. Mi volt Joey és Chandler kedvenc tévéműsora?
171. Ki kerül utoljára „a csapatba”?
172. Milyen nevet használ Mónika, mikor ellopják a hitelkártyáját?

173 Miért megy el Rachel Barry és Mindy esküvőjére?

174. Sorolj fel néhányat azok közül, amikhez nem ért Joey, mégis beírt az önéletrajzába! (3. évad)
175. Ross és Joey döntik el, hogy Phoebe vagy Rachel lesz-e Mónika tanúja. Milyen feladatokat kapnak a lányok?
176. Milyen címmel ír verset Mónika egyik munkatársa neki?
177. Mi volt a foglalkozása Joey képzeletbeli barátjának?
178. Milyen nevet akar felvenni Phoebe az esküvője után?
179. Ki a jeti?
180. Milyen művésznevet választ magának Joey kis híján Chandler tanácsára?
181. Mit ad Chandler Mónikának Valentin napra?
182. Hogy hal meg Dr. Drake Ramoray?
183. Mi a foglalkozása Mónikának és Chandlernek Erika, a béranya szerint?
184. Mi történik a lottószelvényekkel?
185. A szakításuk után hol találkozik először Mónika és Richard?
186. Mit csinál Chandler a szappanopera buli alatt?
187. Hogy hívatja magát a bömbölő sztriptíztáncos?
188. Hogy lesz Rossból sütit áruló tiszteletbeli barna madár?
189. Mi az a balfarság?
190. Miért „népszerű” Ross doktori disszertációja?
191. Miről, kiről kapja a nevét Ross fia?
192. Hova viszi el Pete, a milliomos az első randin Mónikát?
193. Mi a neve annak a bonyolult tévés játéknak, aminek Joey a műsorvezetője?
194. Mit nem ért Chandler új lakótársa?
195. Chandler összejön Joey volt barátnőjével, akinek van egy „kis” problémája. Mi a kellemetlenség Gingerrel, s miért dobja Chandlert?
196. Miért szakít Mónika és Richard?
197. Milyen módszerekkel próbálja Phoebe elköltöztetni Rachelt Joeytól?
198. Hova menekül Chandler Janice elöl?
199. Miért kapja meg Ross a Csúnya Kövér Pasi lakását?
200. Mi a cukrászda neve, ahonnan a lopott túró torta érkezik?
201. Mi Emma első szava?
202. Mit kérdez Joey Mónikáék lakásával kapcsolatban az utolsó epizódban?
203. Kit felejt el Mónika és Phoebe meghívni Rachel babaköszöntő bulijába?
204. Mi Chandler középső neve?
205. Hogy tudja meg Rachel Ross iránta való érzéseit?
206. Mi az az „intellektuális téma”, amivel Ross és Chandler csajokat akar felszedni?
207. Miért késik el mindenki az utolsó hálaadásról?
208. Amikor Phoebe egyszerre két pasival találkozgat, miért szakít vele a második?
209. Miben utánozza Joey és Chandler Richardot?
210. Miért nem bírja Joey és Chandler elviselni Rosst, mikor beköltözik hozzájuk?
211. Hogy ismeri meg Ross Emily-t?
212. Ki ragad kanalat az első epizódban?
213. Miért nem tud Rachel a Joeyval való érzéseiről Rossal beszélni?
214. Ki rontja el Joey hűtőjét?
215. Milyen trükkhöz folyamodik Phoebe, amikor Ross rossz nevet mond az oltárnál?
216. Miért békül ki Ross és Chandler az izomagyú pasikkal?
217. Miért akar Rachel szakítani Rossal?
218. Miért nehéz mindenkinek? (4. évad)
219. Ki a kínai szuvenír?
220. Miért kell Rachelnek dupla partit szerveznie?
221. Mivel akar Mónika bevágódni a szomszédoknál?
222. Milyen kérdést tesz fel Chandler Erikának a szüléskor?
223. Mit írt bele Joey az önéletrajzába, amit aztán be is bizonyít?
224. Milyen masszázst kap Rachel Phoebe-től?
225. Kitől tudja meg Rachel, hogy Ross megcsalta?
226. Miért szemét a szájsebész? (1. évad)
227. Miért fullad kudarcba kétszer is Mike lánykérési kísérlete?
228. Ki kíséri Phoebe-t az oltárhoz?
229. Minek a segítségével próbál meg leszokni Chandler a dohányzásról?
230. Miért nem randizik többet Joey Phoebe barátnőjével?
231. Mi az unagi?
232. Miután tudomást szerez Ross Emily esküvőjéről, milyen őrültséget követ el?
233. Milyen lakókat hoz Phoebe Mónika babaházába?
234. Miért nem szeret Phoebe fogorvoshoz menni?
235. Mi lett Mónika esküvői alapítványával?
236. Miért szakít Rachel Elizabeth apjával?
237. Mi Joey házavató ajándéka Mónikának és Chandlernek?
238. Mivel sikerül Rossnak megnevettetnie Emmát?
239. Milyen kifakadásai vannak az „ordítozósnak”?
240. Mit vesz Joey az aukción?
241. Kinek mi volt a legrosszabb hálaadása?
242. Miért kell szakítania Joeynak Jeninnel, a szexi táncos lakótársával?
243. Hol ébred fel Ross, miután elalszik a vonaton?
244. Kinek adja el Rachel a macskáját?
245. Joeynak ki (vagy éppen mi…) a társa az alacsony költségvetésű és igénytelen kábeltévé sorozatban?
246. Mivel készül Ross Mónikáék esküvőjére?
247. Hogy jön le Ross „izéje”?
248. Milyen újévi fogadalmakat tesznek a jóbarátok?
249. Ki Can Adams?
250. Miért kezd el Ross hollandul tanulni?
251. Hogy hívják Ross alteregóját?
252. Miután Joey szerelmet vall Rachelnek, megfagy körülöttük kicsit a levegő. Milyen témát talál ki Rachel, hogy legyen újra miről beszélniük?
253. Milyen vezetéknevet vesz fel Joey, mikor Mónika konyhájában dolgozik azért, hogy kirúghassa?
254. Milyen bántó szokása van Chandler főnökének?
255. Hogy hívják Mike nőjét, akivel szakítania kell Phoebe-ért?
256. Miért mehet Ross alkotói szabadságra?
257. Mi a két legnagyobb ellensége Brad Pittnek?
258. Miért szakít Mónika a milliomossal?
259. Joey és Chandler elmennek megnézni Richard lakását, amikor eladni készül. Mit találnak a polcán?
260. Mi volt Phoebe apjának hobbija öccse, Frank elmondása szerint?
261. Miért nem akarja Joey levenni az étteremben a pulcsiját, amikor Rachellel vacsorázik?
262. Hogyan veszítik el a lányok a lakásukat a fiúkkal szemben, s aztán hogyan szerzik vissza?
263. Ki volt Vikrám és mi volt a foglalkozása?
264. Mi hiúsítja meg Chandler éttermi lánykérését?
265. Mi Rachel titkárának első feladata?
266. Mi lesz Ross pulykás szendvicsének a sorsa?
267. Mi Chandler foglalkozása – Rachel szerint?
268. Mit játszanak a Jóbarátok a tengerparton?
269. Miért utaznak le a tengerpartra?
270. Mihez hasonlítja Rachel Jane Eyre-t az irodalomórán?
271. Miért késik el mindenki Joey kivételével Phoebe születésnapi vacsorájáról?
272. Hogy ismeri meg Rachel Joshuát?
273. Hogy ismerkedik meg David és Phoebe?
274. Mit énekel Mónika, miközben kagylófrizurájával fennakad a zuhanyfüggönyön?
275. Ez történt Londonban… Mi az oka a nosztalgiának? (7. évad)

276.Mivel kárpótolja Jack Geller Mónikát, miután eláznak a dobozai?

277. Rachel nem akar elmenni Ross esküvőjére Londonba. Miért gondolja meg mégis magát?
278. Milyen játékot talál ki Joey ahelyett, hogy a forgatókönyvét írná?
279. Mi az utolsó mondat a sorozatban?
280. Hány kategóriába csoportosítja Mónika a törülközőit?
281. Ross többször is megégeti a kezét. Tudsz mondani legalább 3 példát az „égési sérüléseire”?
282. Hogy fogalmazza meg Joey a szinonima szótár segítségével azt, hogy „két tiszta lelkű ember nagy szívvel”?
283. Mi a neve annak a nőnek, akivel Ross randizik, s akinek a nevével nem gúnyolódhat Chandler újévi fogadalma miatt?
284. Milyen szinteket kell átvészelnie Chandlernek a Kathy-vel való szakítása után?
285. Mikor mondja először Chandler Mónikának, hogy szereti?
286. Mi Joey és Phoebe születésnapi ajándéka Emmának?
287. Milyen zene megy Ross házavató buliján?
288. Hogy védekezik Joey a verekedős lány ellen?
289. Hogy „mutatkozik be” Rachel új munkahelyén, Ralph Laurennél, ahol aztán majdnem 5 évig dolgozik?
290. Rachel húga nem emlékszik Rossra, illetve dehogynem! Minek nézi Ross-t?
291. „Mario nem mondta?” Ki jut eszedbe erről a kérdésről?
292. Azt már tudjuk, Joey hogy tudja meg Chandlerék titkos kapcsolatát. De hogy jönnek rá a többiek Chandler és Mónika viszonyára?
293. Miért félti Rachel Emmát a hintáktól?
294. Milyen szót „tanít” Rachel Bennek, amit egy hat évesnek még nem kéne tudnia?
295. Miről nincs fogalma Chandlernek? (2. évad)
296. Mit tanácsol Rachel Phoebe barátnőjének, akivel Ross jár?
297. Joey húga Rachellel akar találkozni, mert érdekli a divat – legalábbis Joey így tudja. Mi az igazi indok, amiért Rachellel akar találkozni?
298. Mire allergiás Ross, amiért kórházba kell vinni?
299. Miért nem szerették régen Mónikáék szülei Chandlert?
300. Milyen feltétellel kaphatja meg Ross a kutatói ösztöndíjat?

Ki mondja, mikor, kinek, s melyik évadban?                     

„Joshua, azt az ötszáz dollárt ennivalóra hagytuk itt!”

„Ha most egy börtönben lennénk, ti lennétek a szukáim!”

„Gyerekkorodban milyen bohócokkal találkoztál?”

„Vigyázz, mert lejár a kupon!”

„Nem mondom el, hogy mennyit költöttek az esküvőre, de negyvenezer dollár nem kis összeg!”

„18 lapon keresztül hadováltál! KÉT OLDALASAN!!!”

„A sodó jó, a lekvár jó, a hús jó.”

„Megszületett Joey, s 28 évvel később kiraboltak!”

„Csirkét? Én ennék csirkét!”

„És az ebolavírus! Az mekkora szívás!” (2. évad)

„Azt még értem, hogy a Supermen miért van itt, de mit keres egy sün a húsvéti nyuszi temetésén?”

„Nekem nem is vastag a bokám!”

„A biztonságra gondoltál?” „Miért, itt medvék is vannak?”

„Miért Uram? Miért tetted ezt velünk???”

„Nem állítom, hogy nem fáj, de visszafogadlak Joey Tribbiani!”

„Én nem vagyok az az ember, aki mindent csak úgy kifecseg, de az sem, aki magában tudja tartani. Igen, megtörtént!

„Van egy poénom. Bár 13 fürdő van, én belehánytam a kádba.”

„Megjártam, mint az olcsó szajha, akit hasba rúgott egy meggyepált arcú dagadt pasas.”

„Rendben van, jól van, ítélkezzetek csak, de leszbikust elvenni, oltár elöl megfutamodni, hozzámenni egy meleg jégtáncoshoz, faládában élni, az helyes!”

„Úristen, olyan vagyok, mint az apám. Annyira vigyáztam, hogy ne hasonlítsak anyámra, hogy ezt észre sem vettem.”

„Sajnálom, hogy én vagyok az egyetlen, aki nem szerelmes abba a Paprika Jancsiba odakint.”

 Igaz vagy Hamis?

Chandler az Interneten ismerkedik meg Janice-szel.
Ross orvosi csoda volt, ezért szeretik jobban a szülei.
Phoebe babaházát Mónika féltékenységből felgyújtja.
Phoebe férjét Davidnek hívják.
Chandler Ocklohomába menekül Janice elöl.
Paolo ki akart kezdeni Phoebe-vel.
Phoebe esküvői tanúja Mónika.
David Fehéroroszországba, Tallinba kap ösztöndíjat.
Mónikát a tengerparton megcsípi egy darázs.
Ross, miután bekattan, munkanélküli az 5. évadban.
Ross és Joey elalszanak a Die Hard nézése közben.
Joey ügynöke az első fekete ember, aki körberepülte az óceánt.
Phoebe ikreit Franknek, Leslienek és Chandlernek hívják.
Joey szerint nincs önzetlen jócselekedet.
Mónika a sorozatban sose kavar nála fiatalabbal.
Joey fél a kislány kísértetektől.
Günther és Phoebe csókolóznak.
Ross kosárlabdázik Emily barátaival, mert nem akar megszégyenülni előtte.
Phoebe terhessége idején dobolni kezd.
Phoebe-nak sok mindent ki kell dobnia, mikor összeköltözik Mike-kal, többek között a hajgyűjteményét sem tarthatja meg.

 Egészítsd ki az odaillő névvel!

…………………. Porschéja                                                                 ………….…… fürdőt vesz
…………………. táskája                                                         …………………….. véletlen puszija
…………………. cigizik                                                          …………………….. nagy napja
…………………. fél a kutyáktól                                  …………………….. nem tud flörtölni
…………………. munkahelyi nevetése                                    …………………….. a ládában
…………………. szendvicse                                                               …………………….. új agya
…………………. öccse                                                           …………………….. lebarnul
…………………. franciául tanul                                                         …………………….. csizmája
…………………. fut                                                               …………………….. ösztöndíja
…………………. apja                                                             …………………….. átlépi a határt
…………………. nem tud sírni                                                           …………………….. tök jól van
…………….. és ……………..: tudjátok?                                 …………………….. beszívása

Ki jut az eszedbe az alábbi fogalmakról?

kutyaallergia
teafű
szájsebész
eperszínű ing
verekedős lány
hajó
a világ legrosszabb esküvői tanúja
lyukasmarkú

Rachel és Ross kapcsolata a tíz évad egyik legfontosabb és legérdekesebb története. Rakd időrendbe az eseményeket!

Ross Rachel nevét mondja az esküvőjén

Rachel munkát kap Párizsban, s ezért költözik

Rachel kimegy a repülőtérre Ross elé – bár ne tenné…

Rachel bedobja Rossnak az európás mesét

Ross kanalat ragad

Ross nem végzi el az érvénytelenítést

Rachel és Ross közösen mennek a mosodába

Rachel megszüli a közös gyermeküket

Szakításban vannak

Esküvő Vegasban

Ross beteges féltékenysége

Rachel 36 oldalas levelet fogalmaz meg Rossnak a tengerparton

Bónusz este

Ross nem találkozhat Rachellel Emily miatt

Ross nem adja oda a bárban megismert pasi telefonszámát Rachelnek, ezután külön költöznek

Rengeteg híresség bukkan fel a sorozatban! Párosítsd a színészeket a szerepükhöz! 13/

Bruce Willis                                        Mónika nagy szerelme Chandler előtt

Brad Pitt                                              Phoebe férje

Julia Roberts                                        A dajkabácsi

Charlie Sheen                                      A sztriptíztáncos

Tom Selleck                                        Ross diákbarátnőjének az apja

Ben Stiller                                           Phoebe mindent túl pozitívan látó, életvidám pasija

Paul Rudd                                           A béranya, aki Chandleréknek adja a babáit

Danny de Vito                                     Joey „köpködős” társa a háborús filmben

Alec Baldwin                                       Chandler volt osztálytársa, akit megalázott

Freddie Prinze Junior                           A vészhelyzetes doki

James Michael Tyler                            Phoebe tengerész exe, akivel együtt lesz bárányhimlős

Anna Faris                                           Az „utáljuk Rachel Green-t Club” egyik tagja, Ross barátja

Gary Oldman                                       Az ordítózós álpasija Rachelnek

George Clooney                                   Günther

Történeti kronológia – egészítsd ki a lyukasszöveget!                        

1. évad. Ross felesége leszbikus, Rachel pedig ott hagyja a vőlegényét az oltárnál, s csatlakozik hatodiknak a jóbarátok közé – gyakorlatilag szerelmi szálukon megy végig a történet, de az út nagyon hosszú és rögökkel teli. Rachel (foglalkozása) vőlegényével, majd egy                                     (nemzetisége) macsóval is kavar, míg Ross nagy magányában vesz magának egy                 (állat). Megismerkedünk Phoebe ikertestvérével,                                     (név) és a Geller szülőkkel is, akik két gyermekük közül látványosan jobban szeretik és többre tartják                 (név). Rajtuk kívül Joey faterja, s Chandler mamája is feltűnik, aki a lelkileg összezuhant                         (név) szűri össze a levet. Ross-t egy                                                           (sport alkalmon) éri baleset, Rachelt pedig a karácsonyi égők leszedése közben. Mónika és Phoebe közösen ápolják a kómás pasit, s a lányok is megtanulnak                                               (játék). Már az évad végén összejöhetne Rachel Rossal, de a repülőtéren nem várt meglepetés fogadja – de előtte Rossnak még megszületik a fia,                                      (név)
2.  évad. Hát igen, Ross nem egyedül érkezik haza (ország), s Rachelnek hosszú ideig el kell viselnie, hogy Ross mással jár. Ám egy „túl jól” sikerült randin az üzenetrögzítőjén szerelmet vall Rossnak, ami felkavarja alaposan, s végül szakít a lánnyal, pedig előtte még akarnak venni egy                (állat). Rachellel egyelőre azonban egy buta lista miatt nem jöhet össze, melynek elkészítése                            (név) ötlete volt. Az évad legszebb jeleneteihez tartozik      (név) és                        (név) kapcsolata, legszívszorítóbb pedig az, mikor                (név) elköltözik. Igaz, az új lakótárs,                (név) őrült, s                (név) nem sokáig bírja elviselni… Phoebe tengerész exével                                        (betegség) kap, Mónika pedig szakít                              (név)
3. évad. Eleinte minden happy (név) és                        (név) kapcsolatában, de aztán felüti a fejét a                                       (érzelem), aminek Rachel egyik munkatársa,              (név) a kiváltója – egy félreértés után Ross                                           (tevékenység) Rachelt, aki ezután egy híres kifogásával védekezik: „                                                              !” (felkiáltó mondat). Mónika eleinte                            (étel) készítésbe fojtja bánatát, később azonban összejön egy milliomossal,                               (név), akivel viszont a pasi új hóbortja miatt szakítania kell. Chandlernek nincs fogalma arról, hogy                                                                                                  (tevékenység), lesz viszont háziállata. A lányok ebben az évadban is megtanulnak egy játékot, az                                                        (sport), aminek a végén Mónika és Ross összevesznek a                                                            (tárgy). Az évad végén a Jóbarátok leutaznak a                                           (helység).
4. évad. Joey összejön egy lánnyal, akit Chandler is kinézett magának. Komolyabb születésnapi ajándékot is kap tőle, mert Joey eredetileg egy (tárgy) vett a lánynak, míg Chandler                                                                                  (tárgy). Chandlerrel végül félrelép Kathy, ezért gondolkodás végett egy                             (helyiség) tölti a hálaadást. Aztán Chandlerhez sem lesz hűséges a lány… Rachel munkahelyet vált, a                                                        (helység) ráadásul megismeri                           (név), akit különböző, változatos módszerekkel szeretne elcsábítani. Nem jár sikerrel, ráadásul szakít vele a srác, mikor Rachel házassági ajánlattal áll elő. Mónikát utálják új munkahelyén, ráadásul a                                                 (helység) is elvesztik a fiúkkal szemben. Phoebe öccsének,                               (név) komoly nászajándékkal szolgál:                                                                                                                                      (tevékenység). Bezzeg Ross-nak semmit nem ad, aki az                                               (név) kötendő házasságára készül.
5. évad. Ross házassága már (helység) tönkremegy, de egy új kapcsolat megszületik:                          (név) és                                   (név) egymásra találnak. Phoebe „leereszt” a                 (tevékenység) után.                              (név) peches éven van túl: előbb kirúgják a lakásából, majd a                                                (helység) is elküldik ideiglenesen. A szerelmesek kapcsolatukat sokáig titkolják, de aztán mindenre fény derül. Phoebe egy                                 (foglalkozás) jár, akivel már az összeköltözés után rögtön szakítania kell erkölcsi megfontolásból. Ross ideiglenesen Chandlerékkel lakik, de aztán megszerzi a                                                                  („név”) lakását. Joey új filmet forgat                                                    (helység), de kiderül, hogy nem ez az ő nagy kiugrása, be is fuccsol a film.                            (név) és                                  (név) kicsit később utazik a többiek után…
6. évad. Egy kamuesküvőt nem követ még egy, Mónikáék úgy döntenek, hogy csak  (tevékenység). Az évad mulatságos jelenetekkel van tele: Rachel hálaadásnapi                                         (étel) nem sikerül túl jól, Chandler egy általa kreált játékkal, a                                 (tárgy) akar Joey anyagi gondjain segíteni, Ross és Mónika pedig egy szilveszteri műsorban előadják a gimnáziumi                                                            (tevékenység). Joey új lakótársa egy szexi                                 (foglalkozás), de kezdetben csajozós szövegével sem tudja levenni a lábáról: „                                                        ?” (kérdés) Ross randizni kezd egyik                                  (állapot), amit a professzorokon kívül a lány apja sem néz jó szemmel, aki viszont                                          (név) kavar. Az évad végén végre megtörténik, amire Chandler korábban még éretlennek érzi magát:                                                                        (tevékenység).
7. évad. (név) és                                   (név) még a földről is megeszi a lopott                                                 (étel), Joey                               (név) párnája alatt egy fura                   (tárgy) talál, Phoebe nászajándéka pedig Mónikáéknak egy száraz                                             (étel). Közben Rachel felvesz egy sármos, ám túl fiatal                                                (foglalkozás), akivel aztán a                              (szám) születésnapján szakít. Rachel eltöri Joey                                          (tárgy), Rositát, Ross pedig sehogysem tudja elmesélni fiának a zsidó ünnepnek, a                              (esemény) a történetét, pedig még karácsonyi                           (állat) is próbálkozik. A finishben                                            (név) bepánikol, de végül meg lesz a Geller-Bing esküvő!
8. évad. Az esküvőn kiderül, hogy nem (név), hanem                           (név) vár babát, s hamarosan az is kiderül, ki a gyerek apja: egy                                    (szín) pulcsi buktatja le                       (név). Chandler utólag kap Mónikától egy                                                        (foglalkozás), a hálaadáson pedig kiderül, hogy Ross alapító tagja volt az                                                         (egyesület). Ross-nak új barátnője van,                        (név), akit az esküvőn ismert meg, de kiderül, hogy ő sem az igazi. A Geller szülők 35. házassági évfordulójukat egy varázslatos szigeten,                                                (helység) tartják, ahol ezúttal kivételesen                                            (név) mondja a köszöntőt – nem volt jó ötlet… Az utolsó hetek nehezen telnek                         (név) számára, s ahogy egyre közeledik a szülés ideje, egyre elviselhetetlenebbé válik… Ha nehezen is, de megszületik a kis                              (név),                            (név) pedig véletlenül megkéri                                     (név) kezét.
9. évad. Chandler elvállal egy munkát (helység), ezért a hét nagy részét külön tölti Mónikától -                                        (esemény) végül felmond, mert nem tud a felesége nélkül élni. A kisbabával nem könnyű, a szülők ezért                                          (foglalkozás) alkalmaznak, akit                                     (név) nem igazán kedvel. Phoebe megismeri                     (név), majd a szüleinél nem igazán szerez jó pontot. Phoebe-ről előbb megtudjuk, hogy                                              (állat) tart, majd azt is, hogy korábban, mikor még az utcán élt,                                                          (foglalkozás, inkább „hobbi”) volt. Joey minden évben                                                                   (esemény) tart a tetőn, általában titokban, de most                   (név) kihallgat egy telefonbeszélgetést. Ross megismerkedik egy csinos professzorral,                        (név), de a                                           (helység) konferenciára mégsem úgy mennek, mint egy pár, mert a lány                                   (név) jött össze.
10. évad. Óriási fordulat: Ross (név), Rachel                           (név) jön össze; nem úgy tűnik, mintha                                 (név) jól viselné ezt. Aztán ráadásul le is ég rendesen a szoláriumban, majd a barátnője is ott hagyja. Phoebe és                       (név) összeköltöznek, s ezért ki kell dobnia pár cuccot. Leginkább                                          (név) fáj a szíve, aki a saját műalkotása, de végül odaajándékozza                                          (név). Joey nem bírja elviselni a sok új változást:                     (név) és                                   (név) összeházasodnak,                      (név) és                                   (név) elköltöznek,                                (név) pedig munkát kap                                   (helység). A tíz évadon keresztül szeretett otthontól megválnak ugyan, a történet mégis happy enddel zárul.

Még valamikor az év elején eszembe jutott, hogy milyen jó lenne egy nosztalgikus írás, korábbi, évfordulós futballeseményekről. Az idő szalad, de mi természetesen nem öregszünk, mégis, jelen visszatekintőmben a futball gazdag történetéből felelevenítek egy-egy (vagy inkább két-két) sztorit – öt évente. Olyan sztorikat, amik már nekem is megvannak. 1998 óta követem jobban a labdarúgást, így a következő esztendővel indítok.

25 éve történt… (1999-ben)

Már huszonöt év eltelt minden idők egyik leglegendásabb Bajnokok Ligája döntője óta, ami olyan horrorisztikus forgatókönyvet hozott, amit még Alfred Hitchok is megirigyelt volna. Avagy Manchester United – Bayern München. Mario Basler szabadrúgására mozdulni se nagyon tudott Peter Schmeichel, már a 6. percben vezetett a német kirakatcsapat. Akik aztán a továbbiakban is sokkal veszélyesebben futballoztak, s volt két kapufájuk is. Aztán a 91. és a 93. percben jött két Beckham szöglet, a Bayern pedig romokban hevert: az elsőnél Giggs lecsúszott lövését kotorta be Teddy Sheringham, a másodiknál egy csúsztatott fejesre érkezett a „babaarcú orvgyilkos”, Ole-Gunnar Solksjaer. A cserejátékosok megdicsőülését hozta ez a meccs, de a Bayern München két évvel később, a Valencia ellen megnyert büntetőpárbajt követően végül csak megszerezte a hőn áhított Bajnokok Ligája trófeát. Nem szerettem azt a Bayernt és az ezredforduló német válogatottját, ahol Oliver Kahn, Stefan Effenberg és az idén egyébként már 50 éves Carsten Jancker futballoztak, később, a Miroslav Klose – Philipp Lahm vonallal kezdtem enyhülni és szimpátiával tekinteni a német futball irányába. A Manchester United Sir Alex Fergusonnal triplázott ebben az évben, s bár kicserélt garnitúrával, de még közel másfél évtizedig a csúcson volt – a skót még 3 BL döntőbe jutott, igaz, csak egyet nyert meg, 2008-ban, a Chelsea ellen. Legendás meccset láthattunk 1999. május 26-án, amit a covid alatt, amikor semmi futball nem volt, újra leadott a tv. Jó volt nosztalgiázni akkor is.

A Fergie bébik

Vigaszágon…

A Dunaferr első (és mint kiderült, utolsó…) NB1-es bajnoki címének a szezonja kezdődött 1999-ben: 16 pont előnnyel, mindössze egyetlen vereséggel húzták be az akkor Professzionális Nemzeti Bajnokságnak csúfolt magyar élvonalat – második helyen az MTK, a dobogó harmadik fokán a Vasas végzett. Tököli Attila 22 góllal lett mesterlövész, mögötte a ferencvárosi duó végzett – Horváth Péter 19, Tóth Mihály 18 góllal. Nem volt ez egy rossz csatárpáros, talán vannak, akik visszasírják, hogy akkor még magyar támadósor villogott zöld-fehérben… A közelmúltban lett volna 50 éves Zavadszky Gábor: a tragikusan fiatalon elhunyt középpályás 14 gólt szerzett ebben a szezonban… Kik voltak a húzónevek ebben a csapatban? Rabóczki Balázs volt a kapus. Nem volt ő rossz, később kétszer a válogatottban is pályára lépett. (A kétezres években talán a kapusposzt volt az egyetlen, ahol végig minőségünk volt: Király Gábor, Babos Gábor és Végh Zoltán lefedték a válogatottat, mellettük egy Szűcs Lajosnak, egy Vlaszák Gézának, egy Kövesfalvi Istvánnak, egy Rabóczki Balázsnak esélye sem volt megragadni a válogatottban, pedig mindannyian kiváló hálóőrök voltak.) A védelemben Molnár Zoltán és Salamon Miklós helyi viszonyok között spílernek számítottak posztjukon, mellettük az az Éger László volt még állandó tagja a védelemnek, aki később Debrecenben és Pakson is közönségkedvenccé vált. Zavadszky mellett a középpályán ott volt Lengyel Ferenc, Rósa Henrik és Kiss György, míg a gólokért Tököli mellett Igor Nicsenko felelt. A vezetőedző Egervári Sándor volt, aki később az u20-as válogatottal vb bronzérmes lett, s hosszú éveket töltött a nagy válogatott élén is (egy évvel korábban meg egyébként az MTK-val lett bajnok). Én szerettem ezt a futballcsapatot, kár értük. 2016/17-ben Dunaújvárosban laktam, voltam is Magyar Kupa meccsen a stadionban – silány állapotban a stadion, a csapat pedig többször megszűnt már a bajnoki cím óta… Azért is maradt meg bennem élénken ez a bajnokcsapat, mert ez volt az első teljes futballszezon, amit végigkövettem már! (Az 1998/99-esből tisztán csak a Fradi III. Kerület 7-1-es győzelmére és Szabics Imre mesternégyesére emlékszem…)

Te hogy emlékszel vissza a dunaújvárosi bajnokcsapatra?

BAJNOKCSAPAT!!!

20 éve történt… (2004-ben)

2004. január 25. Bár ne cserélték volna be Fehér Miklóst a Benficába a Guimares elleni portugál rangadón. Gimnazista voltam, sokkolt a hír. Nagyon tehetséges futballista volt, aki a világhírű Portóban nem evett meg túl sok sót, de ahová kölcsönadták, mindenhol kiválóan játszott, meg házi gólkirály volt. Aztán 2002-ben szerződtette a Benfica, ahol idővel egyre többet játszott. A válogatottban 25 meccsen lépett pályára, ezeken 7 gólt szerzett, legemlékezetesebb teljesítményét Litvániában nyújtotta, ahol mesterhármast rúgott. És aztán elérkezett a végzetes nap. A 60. percben állt be ezen a már szinte éjszakába nyúló mérkőzésen, ahol az utolsó percekben gólpasszt adott csapattársának. Nem sokkal később kapott egy sárga lapot, mert nem engedett elvégezni időhúzás céljából egy bedobást, amit egy cinkos félmosoly kíséretében vett tudomásul, majd hátrasimította a haját – aztán összegörnyedt és eldőlt. A találkozó félbeszakadt, Fehér Miklós életét nem tudták megmenteni. 29-es mezszámát visszavonultatta a Benfica, a stadionban egy mellszobor formájában állított emléket neki a portugál klub. Győrben temették el, a város futballakadémiája az ő nevét viseli, és évről évre tornát rendeznek az emlékére. Hiába, mindössze 27 mérkőzése és 7 gólja volt a Benfica színeiben, nagyon szerették a klubnál, népszerű volt a szurkolók körében is. Olyan csapattársai voltak, mint Nuno Gomes és Zlatko Zahovic – edzője pedig az a Jose Antonio Camacho volt, aki korábban spanyol szövetségi kapitányként is dolgozott. Megbecsültségét jelzi, hogy temetésén még Cristiano Ronaldo feltűnéséig minden idők legjobb portugál futballistája, a nagy Eusebio is tiszteletét tette. (Itt kérek elnézést minden Luis Figo rajongótól…) Nem tudhatjuk, milyen lett volna Fehér Miklóssal hosszú távon a magyar válogatott, de óriási űrt hagyott maga mögött a halálával. Hihetetlen, hogy mindez már 20 éve történt… Emlékét örök időkig őrizzük! (Egy évvel később a világklasszis kézilabdázó, Kulcsár Anita hunyt el autóbalesetben, az sem kevésbé volt tragikus…)

Fehér Miklós szobra

Vigaszágon…

Mivel a görögök csodaszámba menő Eb győzelméről nem is olyan régen írtam már (az általam látott 7 Európa-bajnokságot elemeztem és sorrendbe raktam, ha még nem láttad, kötelező olvasmány!), minden idők talán legszürreálisabb BL döntős párosítását választom! Porto – Monaco! Micsoda csemege! Persze, félreértés ne essék, nem érdemtelenül jutott a fináléba ez a két együttes. A Porto egy évvel korábban megnyerte az UEFA kupát, a kispadján az egyik legtehetségesebb edző ült, Jose Mourinho, játékoskerete pedig tele volt olyan klasszisokkal, akik a hazai rendezésű Eb-n a döntőig repítették Portugáliát: Deco, Maniche, Costinha, Ricardo Carvalho… A Monacóban a fiatal Ludovic Giuly és Patrice Evra, valamint a veterán Fernando Morientes voltak a legnagyobb zsugások – bár ők talán kaszinóban űzték kevésbé az ipart... Na meg az a Dado Prso, akinek a lábán nem dado-gott (muhaha…) a labda a Deportivo La Coruna elleni felejthetetlen 8-3-as csoportmeccsen, ahol a horvát center öt gólt szerzett! Apropo, Deportivo! A spanyol csapat egészen az elődöntőig menetelt, ezt sem várta tőlük senki – különösen úgy, hogy a legjobb 8 között 4-1-re kikaptak Milánóban. Aztán a visszavágón 4-0-ra kiütötték a címvédő AC Milant, ahol többek között olyanok játszottak, mint Nesta, Pirlo, Seedorf, Kaká és Sevcsenko… Aztán a hajrára Filippo Inzaghi és Rui Costa is beálltak… Szóval egy nagyon erős Milánt vert el a Depor, akik az elődöntőben is jól tartották magukat: a két meccsen mindössze egyetlen gól született, azt is büntetőből rúgta a Porto. A portugálok legnagyobb hőstettüket már a nyolcaddöntőben elkövették, hiszen azt a Manchester Unitedet söpörték el az útból, ahol Ruud van Nistelrooynak hívták az első számú centert, s ahová a fiatal Cristiano Ronaldo még nem mindig fért be a kezdőcsapatba, mert Ryan Giggs, valamint Paul Scholes is fénykorukat élték… A Monaco a 8 között a Real Madridot, a 4 között a Chelsea-t intézte el. Papíron szerintem ők voltak az esélyesebbek (ha még nem mondtam volna: Didier Deschamps-nak hívták az edzőjüket!), a fináléban azonban momentumuk sem akadt: Jose Mourinho Portója 3-0-ra győzött. Azóta sem nagyon volt számomra ennyire érdektelen BL döntő, a portugál futball szempontjából ugyanakkor ez egyfajta fény volt a sötétségben, ha már a portugál aranygeneráció nem nyert semmit, és még a nyári Eb döntőt is elveszítette…

A SzuperDepor az AC Milant is elintézte...

15 éve történt… (2009-ben)

Hamar elfelejtettük a Honduras elleni nyitófordulós 0-3-as meccset az Egyiptomban zajló u20-as világbajnokságon, mert aztán Dél-Afrikát 4-0-ra, az Egyesült Arab Emírségeket pedig 2-0-ra legyőztük. A nyolcaddöntőben a csehek ellen büntetőkkel, az olaszok elleni negyeddöntőben pedig hosszabbítás után jutott tovább a magyar küldöttség, míg az elődöntőben a későbbi győztes Ghána már megálljt parancsolt, és 3-2-re nyert. Costa Rica ellen a bronzérmet azért megszereztük, Gulácsi Péter három tizenegyest is kivédett a szétlövésben! A kétezres évek nem a magyar futballsikerektől voltak hangosak, ám az évtized végén ez a torna kicsit megmozdította az állóvizet, ráadásul ezen az őszön volt BL csoportkörös a Debrecen is, így volt akkor minek örülni. Viszont bármennyire is szerettük volna, nem indult meg a föld alattunk, s nem lett jobb egy csapásra a magyar foci, nem lett erősebb a válogatottunk sem, és az U20-as csapatból (amit egyébként szintén Egervári Sándor vezetett) a vártnál kevesebben futottak be igazán jelentős karriert. Gulácsi Péter, Németh Krisztián és Koman Vladimir – ők voltak annak a generációnak a legjobb játékosai, és nyugodtan mondjuk ki, a torna sztárjai. Koman Vladimir 5 gólt lőtt és 3 gólpasszt adott a tornán, igazi vezér volt, de az ő karrierje minden magyar számára csalódás, hiába indult bíztatóan, hiszen játszott ő a Sampdoriában, majd Monacóban is. Csak néhány hónapja vonult vissza, de évek óta nem hallottunk róla semmit. (Gyakorlatilag 2016-ban, első diósgyőri korszaka után, mindössze 27 évesen lement a térképről és felült az Ázsia Expresszre…) Neki szerintem mentalitásbeli hiányosságai is voltak. Németh Krisztián csapatválasztásai nem mindig sültek el jól, de őt az Egyesült Államokban és Hollandiában is szerették és megbecsülték, s napjainkban még az MTK-ban rúgja a bőrt, s néha még egészen elképesztő dolgokat látunk tőle – nem mellesleg, a 2016-os Eb keretben benne volt, s pályára is lépett Franciaországban. Egyértelműen Gulácsi Péter vitte a legtöbbre a 2009-es vb hősökből, aki éveken keresztül a Bundesliga egyik legjobb kapusa volt, BL elődöntőben is védett, és két Eb-n is vele kezdődött a nemzeti csapat összeállítása. Hosszú sérülésből felépülve jelenleg is ő a Leipzig első számú kapusa! A két cserekapus egyébként a jelenleg a Lokiban védő Megyeri Balázs és a korábbi székesfehérvári kesztyűs, Kovácsik Ádám voltak. Az egész keretet nem fogom felsorolni, de azért néhány nevet még bepötyögnék. Sokáig úgy tűnt, Korcsmár Zsolt éveken keresztül megoldhatja a belső védő problémákat, de a 2013-as amszterdami 1-8 (ismertebb nevén: „nyócegy”) az ő válogatott pályafutását is aláásta, utána már mindössze két tétmeccsen lépett pályára. (Összesen egyébkét 26-szor húzhatta magára a címeres mezt.) A védelemben ott volt még a paksi Szabó János, valamint a sérülések miatt korán visszavonuló Szekeres Adrián, aki újabban a Spíler TV-n bohóckodik szakértőként dolgozik. A középpályások közül Dudás Ádámnak és Gosztonyi Andrásnak lehetett volna nagyobb pályafutása, Varga Roland pedig hosszú éveket töltött a Fradiban, majd néhány kevésbé sikerült légiósév után a közelmúltban tért haza Paksra. A csatárok közül Futács Márkó gólkirály is volt Horvátországban, de a sérülések az ő karrierjét is tönkretették. Egy utánpótlás tornából messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, ritka, hogy 8-10 játékos a nagyoknál is beválik, de a magyar futballszurkoló annyira ki volt már éhezve a sikerre, hogy nagyon várta, hogy felnőjenek ezek a sihederek. Aztán kiderült, a világot nem váltották meg felnőttszinten, de ettől még erre a 2009-es egyiptomi u20-as vb-re mindig jó szívvel fogunk visszaemlékezni!

Bronzérmesek az u20-as vb-n, 2009-ben: kiket ismersz fel?

Vigaszdíjas…                         

Gyermekkorom óta Real Madrid szurkoló vagyok, és nehéz éveket éltem meg 2006 és 2015 között – ebben az időintervallumban a Barcelona négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját és ötször a hazai bajnokságot (míg a Real a BL-t egyszer, a spanyol ligát háromszor). Bár Ronaldinhót nagyra tartottam, álomcsapatomba is beletettem, sosem szurkoltam a katalánoknak, s miután 2008 júniuásában Pep Guardiola leült a Barca kispadjára, hát hogy is fogalmazzak… Volt sírás és fogak csikorgatása a részemről… Pedig vereséggel kezdődött a sikersztori: Numanciában 0-1, aztán a Racing Santander ellen is csak döntetlen. A harmadik játéknaptól viszont nemigen volt kegyelem… 9 pont előnnyel, 105 rúgott góllal, +70-es gólkülönbséggel lett bajnok a Barcelona. Ötször rúgott hat gólt a szezonban a katalán óriás, közte Madridban is, 2009. május 2-án. Életem egyik legfájdalmasabb futballélménye volt, elsírtam magam a meccs után: 6-2-re nyertek Messiék, konkrétan feltörölték a pályát a Real Madriddal. Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Hiába volt már több mint 15 éve ez a meccs, úgy belém égett, mintha csupán néhány hónapja lett volna… Ezután még 4 forduló volt hátra a bajnokságból, s már csak összesen két pontot gyűjtött a Barcelona – ez azért mindennél jobban jelzi, hogy mekkora fölényben tolták végig a szezont… A Király Kupa döntőjében az Athletic Bilbao sem tudott komoly ellenállást tanúsítani, a Barcelona 4-1-re nyert. A Bajnokok Ligája főtáblához selejtezniük kellett, mert az előző szezonban csak harmadikok lettek, 18 ponttal a Real Madrid és 10-zel a Villareal mögött (emiatt kellett távoznia Frank Rijkaardnak, aki 2006-ban egyébként még BL-t nyert), aztán végigmentek az úton és a római BL döntőben két vállra fektették a címvédő Manchester Unitedet is. Egyedül az elődöntőben rezgett a léc, ott viszont nagyon: a Chelsea vezetett, emberelőnybe is került a visszavágón, de Andrés Iniesta a 90+3. percben döntőbe lőtte a Barcelonát. Pep Guardiola első szezonjában összejött a triplázás, ehhez a három trófeához hozzácsapott még hármat, így 6 kupás évet zártak a katalánok – és még csak azt sem mondhattuk, hogy nem érdemelték meg. Guardiola három évig ült a Barcelona kispadján, mindhárom évben bajnok lett (utóbbi két szezon azért sokkal izgalmasabban alakult…), s a harmadik év végén újra megnyerte a Bajnokok Ligáját – micsoda búcsúajándék volt ez tőle és neki… Utána még Luis Enriquével jött össze egy BL cím, azóta sok babér nem termett számukra Európában. Sajnos tényleg nagyszerű Barcelona volt az, a történelem egyik legjobb klubcsapata. Szerintem sokmillió madridi szívről esett le rengeteg kő akkor, amikor Guardiola bejelentette, pihenésre van szüksége. Igaz, azóta se sokat pihen: előbb a Bayern Münchennél volt szintén 3 évet, majd áttette székhelyét Manchesterbe, azóta is a City-nél rontja a levegőt, és nem nagyon hagy nyerni maga mellett senki mást, pedig olyan spílerek sápítoznak, sápítoztak trófea után, mint Erik ten Haag Jürgen Klopp és Mauricio Pochettino  Mikel Arteta…

Micsoda támadósorok...

10 éve történt… (2014-ben)

Az előbb említettem, hogy Real meccsen sírtam. Sírtam egy másikon is! 2014. május 24. 12 év után jutott BL döntőbe a Real Madrid, végigsöpörve minden létező német csapaton (a Schalkénak például kilencet rúgtak, a Dortmundot az odavágón 3-0-ra verték, s Münchenben a hazai szűkös 1-0 után rúgtak egy négyest – hűűű, mekkora meccs volt!), aztán a BL döntőben nagyon nem ment. Iker Casillas elég nagyot hibázott, a városi rivális Atletico Madrid vezetett, én pedig nem bírtam idegekkel. Elérkezett a 93. perc vége. Egészen pontosan 92.48. Szöglethez jutott A Madrid. (Na de melyik, muhaha…) Talán az utolsó esély. Luka Modric beívelte, Sergio Ramos befejelte. Ilyen egyszerű játék a futball. Thibaut Courtois, aki évek óta már a Real Madrid kapujában repked (és nem valami olcsó és igénytelen tudatmódosítótól…), nem védhette ezt a fejest. A hosszabbítással új mérkőzés kezdődött. Az Atletico elfáradt, és érthető módon össze is zuhant. A kezükben volt az óriási bravúr lehetősége. A ráadásban aztán Gareth Bale, Marcelo és tizenegyesből Cristiano Ronaldo is betalált. Már senki nem foglalkozott azzal, hogy ez a meccs sokáig az Atletico Madridnak állt. Ez a finálé egyébként sorsfordító volt a Real történelme szempontjából. Az előző 12 év tele volt keserűséggel, meg csúfos nyolcaddöntős kudarcokkal. Igazából, már 2012-ben és egy évvel később is a csúcs közelébe ért a Real Jose Mourinhóval, de akkor még az elődöntőből nem sikerült továbblépni. Viszont 2014 és 2024 között, tehát az elmúlt 11 évben hatodszor nyert Bajnokok Ligáját idén a Real Madrid. A Tízedik (La Decima) trófea nagyon nehezen jött össze, ehhez képest már a tizenötödik is megvan. A tízedik óta már csak egyedül Luka Modric maradt hírmondónak. Vajon ő a pályán ünnepelheti majd a 16. BL győzelmet is?

Az a bizonyos fejes...

Vigaszágon…

2014-ben Brazília rendezte a futball világbajnokságot, és hát akkora pofonba szaladt bele házigazdaként, amit az sem tud elfeledtetni, hogy idén botrányosan gyengén szerepelnek a vb selejtezőkön. Volt már néhány olyan meccs ebben az összeállításban, amit nehezen felejt, aki látta (lesz is még…), nos, az a brazil – német is ilyen. Már a félidőben 5-0-ra vezettek a németek, a brazilok a meccs legvégén szépítettek csupán – 7-0 után! Ne szépítsük: ez a brazil válogatott tele volt olyan középszerű játékosokkal, aki mondjuk a 2002-es vb győztes keret játékosainak csak a cipőjét súrolhatta volna. Vagy még azt sem. A kapus Julio César és Maicon mondjuk az Inter sztárjai voltak korábban, Marcelo a Real Madridban villogott, Fernandinho pedig már a Manchester City-ben játszott akkor, de vicces belegondolni, hogy a selecaóban ezen a tornán olyanok lehettek kezdőjátékosok, mint Dante, Luis Gustavo, Hulk vagy Bernard. Bezzeg a német válogatott! Tökéletes gépezetként működött, ez a tornagyőzelem már nagyon érett, évek óta készültek rá. A Neuer – Lahm – Hummels – Schweinsteiger – Thomas Müller – Özil – Kroos – Klose tengelyre épülő együttes nagyrésze már a 2010-es vb-n is együtt játszott, s ekkor a csúcsra ért, teljesen megérdemelten! A fináléban Gonzalo Higuain kibabrálhatott volna velük, de az egyébként kiváló csatár a nyomást elég nehezen bírta, s ez még olyan torna volt, amin mindenki Lionel Messit sajnálta. Ő lett a vb legjobb játékosa, ami korántsem volt így, de azért valami díjat kapnia kellett, na… Mondjuk átvenni azt nem nagyon akarta. Ekkor még együtt énekelte vele a világ: „Don’t cry Argentína”, azóta viszont ki ne emlékezne rá… Még Harry Potter láthatatlanná tévő köpenyét is ráadták, hogy méltóképpen, olyan arabosan ünnepelje meg a vb címet… Na de vissza 2014-hez, és a brazíliai mundialhoz. A győztes gólt két csereember hozta össze, a gólpasszt André Schürrle osztotta ki (ő egyébként kétszer is beköszönt a padról beszállva a braziloknak), a tőrdöfést meg Mario Götze adta meg, aki tehetséges fiatalember volt akkor – amikor még nem sejtettük, hogy pályafutásából másra nem is igen fogunk emlékezni. De hát ez őt aligha érdekli: szeretnék én is világbajnoki döntőben győztes gólt rúgni…

Miroslav Klose utolsó világbajnoki gólját a braziloknak lőtte, 16 góljával még vb rekorder!

5 éve történt… (2019-ben)

A covid előtti utolsó nyugodt év. Az esztendő, amikor megszületett az első gyermekem. Az év, amikor Böde Dani eligazolt a Fradiból. Az év, amikor az új Puskás Ferenc Stadion megnyitotta kapuit. Az év, amikor Mikel Arteta lett az Arsenal edzője. És az év, amikor Jürgen Klopp végre BL győztes lett! A Dortmund vezetőedzőjeként 2013-ban házidöntőt veszített a Bayern München ellen, 2018-ban pedig két elképesztő kapushiba miatt maradtak alul a Real Madriddal szemben – pedig játékban akkor, mint ahogy a 2022-es, párizsi döntőben is, felülmúlták a blancókat. Tavasszal hosszabban írtam Jürgen Klopp Liverpooljáról, mely szépen épült, de a csúcseredményekhez kellett egy világklasszis kapus és egy intelligens, megbízható, szuper középhátvéd – ők is megérkeztek, Alisson Becker és Virgil van Dijk személyében. Félelmetesen jó támadósora volt a Poolnak, a középpályájuk is rendben volt – aztán a Barcelona lemosta őket a pályáról az elődöntőben 2019 május elsején. Legalábbis eredmény tekintetében: 3-0-ra nyertek Messiék, bár kiegyenlített volt a játék, de ez egy elég tekintélyes előnynek számított, és semmi jel nem utalt arra, hogy innen még lesz visszaút. Főleg, hogy a visszavágón Szalah és Firmino sem játszhatott! Azt hiszem, hogy a Bayern – United BL döntő, meg a brazil – német vb elődöntő is elbújhat a Liverpool feltámadása mellett – mondjuk a Barcelona szurkolók erre a meccsre lehet, nem emlékeznek szívesen. Vagy nem is emlékeznek, mert üres Sangriás üveggel a kezükben hajtották álomra pici buksijukat. Az egyébként peremember Divock Origi már a 7. percben bevette Ter Stegen kapuját, aztán a második félidőben Wijnaldum gyorsan szerzett kettőt – máris egál volt az állás. „Elég a fegyelmezetlenségből, ezt a párharcot nem bukhatjuk el”, mondhatta Gerard Piqué, aztán valami hihetetlen bagatel gólt kaptak: Trent-Alexander Arnold gyors szögletére senki nem figyelt, Origi meg köszönte szépen, berúgta a negyediket. A Barcelona megsemmisült – mint ellenük oly sokszor a Real Madrid… A történelem kb. megismételte önmagát, mert a katalánok egy évvel korábban is hasonlóképpen estek ki: 4-1-re verték az AS Romát az odavágón, aztán 3-0-ra kikaptak a napfényes Itáliában. A döntő nem került be minden idők leglátványosabb fináléi közé, a Pool könnyedén megverte 2-0-ra a Tottenhamet. Aztán rá két napra édesapa lettem, s még a kórházban, az újszülött alvó fiam mellett el kezdtem olvasni Jürgen Klopp önéletrajzi könyvét…

A boldog BL győztesek... :)

Vigaszágon…

Mint említettem, Böde Dani hazatért Paksra, de távozott egy év után Davide Lanzafame is azon a nyáron az Üllői útról. A két legjobb támadójáról mondott le akkor a Fradi, az élet mégis Sergij Rebrovot igazolta. Ami nem sikerült Thomas Dollal, Rebrovval az első nekifutásra sikerült: nemzetközi kupa csoportkörébe jutott a Fradival. Mi az, hogy első nekifutásra? Hiszen akkor már egy éve ő volt a Fradi edzője. Igen, de elődjét, Thomas Dollt 2018-ban a sikertelen nemzetközi szereplés miatt rúgták ki augusztus utolsó napjaiban, addigra már elszállt a Fradi Európában, így az ukránnak valóban ez volt az első próbálkozása! És nem sokon múlt egyébként, hogy rögtön BL főtábla lett ebből, de az idegenbeli döntetlen után a Dinamo Zagreb még feltörölte a csapattal a Groupama Arenát… Aztán egy litván csapat ellen összejött a nagyon régóta várt csoportkör, az Európa-Ligában! Legutóbb 2004-ben volt csoportkörös a Fradi, amikor olyanok játszottak az együttesben, mint Huszti Szabolcs, Tőzsér Dániel, Rósa Dénes, Lipcsei Péter, Adem Kapic, Marek Penksa vagy az aktuális nemzetközi sztár, Robert Vagner. Ja, és az NB1-et meg Arany Ászok Ligának hívták! Bizony, ilyen is volt… :) Ez is idén 20 éve volt, most jut eszembe. Na mindegy. Térjünk vissza 2019 őszére. Nem ez volt a legsikeresebb főtáblás szereplése a csapatnak, hiszen azóta Csercseszovval és Sztankoviccsal a tavaszt is megélte Európában a csapat, de az első emlékeket az ember nehezen felejti, egy mérkőzésen ráadásul én is ott lehettem a lelátón. A spanyol Espanyol ellen kint és otthon is szereztünk pontot (a hazai 2-2-n voltam ott), a CSZKA Moszkva otthonában Varga Roland góljával nyertünk, és itthon is pontot szereztünk, a BL selejtezőből egyébként éppen általunk kiejtett Ludogorets ellen is összejött Belgrádban a pontszerzés. Kiegyensúlyozott négyes volt ez, 7 ponttal a harmadik helyen végeztünk. Mindössze egyetlen meccset veszítettünk a főtáblán. Egy évvel később ehhez képest is szintet lépett a Ferencváros, hiszen a covid évében BL csoportkörös volt 25 év után a Fradi, s játszhatott a Barcelonával, a Juventusszal és a Dinamo Kijevvel. Felejthetetlen élmény volt! Rebrov 3 év után távozott, azóta sem volt ilyen jó edzője a Fradinak… Hogy öt éve hogy nézett ki az alapcsapat? Dibusz, Lovrencsics/Botka, Dvali, Blazic, Civic/Heister, Haratin, Sigér, Isael, Zubkov, Tokmac, Franck Boli. A nagy részükről azt sem tudjuk, hol játszanak azóta. Kár, hogy a Ferencvárost azóta is ugródeszkának használja mindenki. Kíváncsi vagyok, hogy ez az új Firmino-hasonmás, Matheus Saldanha meddig labdázgat majd zöld-fehérben… Ja, és Rebrov óta az ötödik edzőjét fogyasztja a klub. Három év alatt ez nem különösebben jó arány – fő az állandósság… :)

És ezzel máris a nosztalgia végére értem. Neked milyen focis élmény, esemény jut eszedbe ezekről az esztendőkről? Köszönöm, hogy velem tartottál, számítok Rád legközelebb is!

Isael, Tokmac Nguen és Franck Boli, kulcsfigurák voltak a támadósorban

Sokszor gondolkodom azon, vajon miért szeretem én annyira Keresztfelmagasztalás (szeptember 14.) ünnepét. Amikor ünnepel az Egyház, általában nem böjtöl, ez meg kifejezetten böjti nap. Nem ehetünk bármit, számunkra kedves ételekről is le kell mondanunk. Aztán… Diákkoromban a tanítás már tartott ilyenkor, nem egyszer komoly számonkérések vártak már ránk ez idő tájt. Mennyivel jobb volt a vakáció, mint a 4 nagy japán sziget vagy Mengyelejev Periódusos rendszerének bebiflázása… (Bár előbbi négyet legalább egy életre megtanultam: Hokkaidó, Honsú, Sikoku, Kjúsú.) Ráadásul szívszorító Keresztfelmagasztalás ünnepének Evangéliuma is: Jézus szenvedéstörténetét sosem lehet közömbösen, átélés és szenvedély nélkül hallgatni és olvasni, s ezen a napon János evangéliumából olvassuk a Passió eseményeit… És mégis, fiatal korom óta fontos számomra Keresztfelmagasztalás ünnepe. Azt hiszem, rájöttem a titok nyitjára.

Édesapám annak a templomnak a parókusa Nyíregyháza-Kertvárosban, ami erre az ünnepre van felszentelve. Szent Kereszt felmagasztalása a búcsúünnepe a templomnak, ahol tulajdonképpen felnőttem, és én sokáig otthon tudtam lenni ezen az ünnepen. Gimnáziumi éveimben, majd gyakran kispapként is, sőt, két éve, a templom 25. évfordulóján, papként is belecsöppentem az ünnepbe. Egy pap hivatása leginkább az oltár körül alakul ki. Hallhat elméletben csodaszép dolgokat a papságról, láthat tiszteletreméltó papi életeket, érezhet késztetést az ember, hogy egész életében másokon segítsen – de a papi hivatás anélkül szerintem nem tud elmélyülni, ha valaki nem szeret ministrálni, nem érzi jól magát Isten közelségében, a templomban. Úgy érzem, hivatásom szempontjából fontosak voltak ezek a kertvárosi templombúcsúk. (Ezért is vagyok boldog és hálás, hogy Ábel püspök atya ebben a számomra oly kedves templomban szentelt pappá 2019. február 2-án.)

Ráadásul az egyházi év elején található ez az ünnep, Kisboldogasszony után a második nagy ünnepünk; kispapként mindig ilyenkor volt a szemináriumi évnyitó, a hivatalos tanévkezdés. Bármennyire is szerettük a vakációt, a nyári szünetet, izgatottan csöppentünk vissza a kispapi létbe, a szeminárium falai közé. Ott volt bennünk a buzgóság, a motiváció, az újrakezdés lehetősége, a közösségi együttlét öröme. (Nem beszélve arról, hogy akkor már Mengyelejev helyett Hans Urs von Balthasar vagy Szent Ágoston tanaival foglalkoztunk…) Szent Kereszt felmagasztalásának az ünnepe indította el számunkra az új tanévet. A templombúcsúk és a szemináriumi évkezdések emléke új felismerést adott számomra: ez az ünnep tulajdonképpen a hivatásomat juttatja az eszembe. A hivatásomat, melyben a kereszt helyet kap. Szó szerint is, hiszen ott a kereszt az oltáron. A pap kereszt alakban adja az áldást. Kereszt van a kezében a temetés szertartásán, gyakran meg is csókoljuk a keresztet. De ott a kereszt átvitt értelemben is a pap életében. Amikor a szentgyónáskor az emberek nehéz keresztjeikről beszélnek a papnak, lelki atyának, amit nagyon szeretnének már letenni, őt is bevonják a kereszt hordozásba. Amikor a papi élet nehézségeivel találkozunk (az állandó költözések miatti stressz, a feleségnek új munkahely, a gyerekeknek új óvoda és iskola; az egyre vallástalanabb, lassan már ateista társadalomnak való kiszolgáltatottság, megvetettség, az, hogy „szinte salakja lettünk ennek a világnak, mindenkinek söpredéke mostanáig” [1 Kor 4,13]; a papi magány, stb…), bizony, érezzük a kereszt súlyát. A kereszt súlyát, ami a megváltás eszköze, ami a győzelem jele a halál felett, ami az üdvösséget, az életet adja és jelenti mindazoknak, akik hisznek a feltámadásban, azoknak, akik Krisztust akarják követni egész életükben. A megváltás eszközét, a győzelem jelét, az életadó Szent Keresztet kutatta fel Szent Ilona, Nagy Konstantin császár édesanyja, s hogy a valódit, az igazit találta meg, amire Jézust felfeszítették, egy csodálatos gyógyulás jelezte. Ezt, a Szent Kereszt megtalálását (és a Feltámadás templomába való ünnepélyes bevitelét és elhelyezését) ünnepeljük ilyenkor – de Keresztfelmagasztalás ünnepe mégsem csupán erről szól.

A kereszt nem csak a pap életében, hivatásában van jelen. Nem csak a pap érzi a kereszt súlyát. A kereszt mindnyájunk életében ott van. Sőt, a keresztény ember hivatása a kereszt hordozás is! A keresztény szó a „chrisztianos” kifejezésből származik, ami nem mást jelent, mint azt, hogy Krisztus-követő. Krisztust követjük – de nem csak akkor, amikor kedvünk tartja. Krisztust követjük – de nem csak akkor, amikor az érdekeink úgy kívánják. Krisztust követjük – de nem csak akkor, amikor itt a pápa és az első sorban feszítek, meg szelfit készítek vele. Krisztust követjük – de nem csak akkor, amikor minden happy, boldog vagyok, és jól mennek a dolgaim. Sokkal nehezebb akkor megmaradni kereszténynek, a Krisztus követésben, amikor valami nehézség ér. Beteg lesz egy közeli hozzátartozóm, tragédia történik a családban, válságba kerül a házasságom, kirúgnak a munkahelyemről. Ilyenkor próbára van téve a hitem – a keresztény hitem, a kereszténységem. Próbatétel minden ember életében van: betegség, fájdalom, veszteség, nehézség, családi konfliktusok, nézeteltérések, stb. Azt hiszem, napestig tudnánk sorolni, ki milyen kereszteket hordoz. Krisztust követjük a kereszt hordozásban is. Vajon én hogyan reagálok az életemben megjelenő keresztekre?

Nem akarok elmenekülni, se bezárkózni. Nem temetkezem a munkába, nem teszek úgy, mintha nem is létezne, nem dugom homokba a fejem… Mert az ember a kereszt hordozással az Istenkapcsolatát építi. Közelebb kerül a Teremtőhöz általa. Rájön arra, mi a fontos, a lényeges, az értékes. Ugyanakkor megtapasztalja a kiszolgáltatottságát is. Hogy az Isten nélkül nem megy – de Vele minden akadály leküzdhető! Minden kereszt hordozásunk, ha felajánljuk az Istennek, könnyebb lesz! Keresztjeink nem azért vannak, mert az Isten megfeledkezik rólunk. Ellenkezőleg: az Isten a szenvedéssel, a kereszt hordozással engedi, hogy kapcsolódhassunk Hozzá. Az életünkben felvállalt, türelemmel viselt kereszt Krisztus keresztjének egy darabja. Persze, mondani azt mindig könnyű. Talán erre gondol Szent-Gály Kata is, mikor így fogalmaz: „A keresztről könnyű szép szavakat mondani, de akkor szeretni, amikor rajta vagyunk, Krisztus követésének legnehezebb állomása.” Nagyon szeretem a híres klasszicista zeneszerzőtől, Ludwig van Beethoventől származó idézetet. „Az emberi élet keresztjei olyanok, mint a kotta keresztjei. Felemelnek.” A keresztek felemelik és erősebbé teszik az embert. A lelkét, a testét, a hitét, a türelmét is.
Keresztfelmagasztalás ünnepkörében, meg aztán majd a nagyböjtben, Kereszthódoló vasárnap is kitesszük a keresztet a tetrapod asztalra, hogy emlékeztessen bennünket: „kereszt által lőn az egész világ öröme”. Attól is szép ez az ünnep, mert tudjuk: a kereszt nem csupán egy szörnyű jelkép, a temetőben sem a halált jelképezi, nem az elmúlást, a fájdalmat erősíti, hanem a feltámadást, a szabadulást, a győzelmet hirdeti!

„A te kereszted előtt leborulunk, Uralkodó, és a te szent föltámadásodat dicsőítjük!”

Talán már el is felejtettük, mert kevés nyomot hagyott bennünk, de az olimpia előtt labdarúgó Európa-bajnokságot is rendeztek. Egy ilyen sportos nyarat csak visszatekintővel lehet lezárni: különböző szempontok alapján értékelem és osztályozom az általam látott és figyelemmel követett hét Európa-bajnokságot!

2000

Helyszín: Belgium és Hollandia

Győztes: Franciaország

SZEMÉLYES ÉLMÉNYEK (HOL NÉZTEM?) 10/9

Az Eb jelentős része idején a Balatonon tartózkodtam, egy fonyódligeti táborban, de a döntőt már Diósgyőrben néztük, nagyszüleimnél. Jó volt a Balcsin, baráti társaságban, de ott még nem néztem minden meccset az elejétől a végéig. Kedvenc játékosom Francesco Toldo volt ezen az Eb-n (elsősorban az elődöntőben nyújtott bámulatos alakítása miatt), a következő évben, Rómában, meg is leptem magam egy Toldós mezzel… :)

A DÖBBENET 10/8

Az első Eb, amit néztem, talán ezért is ivódtak be bizonyos képkockák kitörölhetetlenül az emlékeimbe. Emlékszem arra, hogy a belgáknak milyen béna kapusuk volt, Filip de Wilde rendkívül rosszul védett. (Na, nem egy Thibaut Courtois…) Társrendezőként már a csoportkörben kiestek a balga belgák. Az olasz Antonio Conte gólt ollózott a törökök ellen. Hangzatos volt, ezért nagyon tetszett Sergio Concencaio neve. Mesterhármast lőtt Oliver Kahn-nak – az ekkor címvédő, majd két évvel később világbajnoki ezüstöt szerző németek már a csoportkörben csomagolhattak! Toldo vérző orrára is emlékszem a döntőből, na meg Abel Xavier fizimiskájára, ami Hajdú B. Istvánt a Tamás bátya kunyhója című regény egyik szereplőjére emlékeztette… Ja, és hogy a hollandok milyen botrányosan rúgták a büntetőket – de erről majd később…

Abel Xavier és Luis Figo éppen kérdőre vonják a játékvezetőt... Az ekkor befújt tizenegyes a portugálok kiesését eredményezte...

KLASSZI SOK(K) 10/10

Az 1998-as vb volt az első világverseny, a ’99-es finálé az első BL döntő, amit láttam (így utólag belegondolva: fogalmam nincs, mit csináltam életem első 11 évében…), ezután elég hamar a futball szerelmesévé váltam, s bár még ismerkedtem a futballistákkal, rengeteg klasszist ismertem már, de voltak, akik ezen a tornán kerültek a rivaldafénybe. A portugáloknál ott volt Luis Figo és az ifjú Nuno Gomes, a törököknél Al Pacino Hakan Sükür, az angoloknál a rettegett Michael Owen – Alan Shearer csatárpáros, az olaszoknál Filippo Inzaghi és a berobbanásra váró Francesco Totti, a franciáknál Thierry Henry, David Trezeguet, Youri Djorkaeff és természetesen a legnagyobb, Zinedine Zidane, a spanyoloknál Raúl Gonzales, Gaizka Mendieta, Joseba Etxeberria, na meg Pep Guardiola, a szlovéneknél Zlatko Zahovic, a hollandoknál Patrick Kluivert, Marc Overmars, a De Boer testvérek és Van der Saar… Valódi sztárparádé volt a javából!

Frank de Boer rémálmaiban talán még most is feltűnik néha Francesco Toldo, aki kétszer is túljárt az eszén az elődöntőben

MECCSEK, AMIKRE JÓ VISSZAEMLÉKEZNI 10/10

Volt néhány pazar meccs a csoportkörben is! Gólparádét és szenzációs játékot hozott a Portugália – Anglia csörte. 18 perc után 2-0-ra vezettek az angolok Scholes és McManaman góljaival, Figo és Joao Pinto találata már a szünetre újra meccsbe hozta a luzitánokat, akik aztán Nuno Gomes góljával meg is nyerték a meccset. Öt gól, és az egyik szebb volt, mint a másik! A jugoszlávoknak volt két emlékezetes meccse is a csoportkörben. Előbb a Zlatko Zahovic nevével fémjelzett szlovénok ellen jöttek vissza 0-3-ról, néhány perc alatt, és szereztek pontot (mindezt ráadásul Szinisa Mihajlovics kiállítása miatt emberhátrányban tették!!!), majd a spanyolok ellen vezettek háromszor, de a 91. és a 94. percben kapott gólokkal veszítettek. A franciák és a hollandok a csoportkör harmadik fordulójában úgy játszottak egy egészen vállalható meccset egymással, hogy mivel már mindkét csapat továbbjutott, kulcsjátékosok pihenhettek. Ilyenkor a sok lestrapált játékos nem nagyon akar már futballozni, de ez a meccs nem a megúszásról szólt. A franciáknál nem játszott ugyan Barthez, Thuram, Laurant Blanc, Zidane és Henry, Deschamps és Djorkaeff is csak csereként állt be, a hollandoknál Van der Saar, Reiziger és Van Bronckhorst kaptak pihenőt: utóbbiak nyerték a meccset 3-2-re, és így a csoportot is. (Na most játszunk el kicsit a gondolattal: az idei Eb-n el tudtunk volna képzelni ilyen meccset a csoportkör utolsó fordulójában?)

A negyeddöntőkben a hollandok lemészárolták Jugoszláviát, Kluivert három góllal vette ki részét a 6-1-ből. A franciák 2-1-re győzték le a spanyolokat – Raúl az égbe lőtt egy tizenegyest… Az elődöntőben Abel Xavier furcsa kezezéséért kapott büntetőt Franciaország, így lett 2-1 a többre hivatott portugálok ellen. Vannak nézhetetlen 0-0-k, és vannak olyanok, mint az olasz – holland elődöntő volt 2000-ből.  Kezdjük ott, hogy Zambrottát az első félidő derekán kiállították. A hollandok közel 60 percen keresztül emberfórban futballoztak, majd, miután csak két kihagyott büntetőig jutottak (Kluivert a kapufára lőtt, Frank de Boer lövését meg védte Toldo, aki később is főszereplővé vált), volt még 30 percük megnyerni a meccset. Nem jött össze, így jöhetett a nagyon emlékezetes szétlövés. Frank de Boer lövését megint védte Francesco Toldo, Jaap Stam kilőtte a labdát a stadionból és Paul Bosvelt lövését is hárította az a Toldo, aki csak azért védett ezen a tornán, mert Buffon az Eb előtt megsérült. Összesen öt tizenegyest rontott el Hollandia – piszok nagy szerencséje volt ennek az olasz válogatottnak, hogy a döntőbe jutott. Aztán a finálé sem volt kevésbé drámai: az olaszok Marco Delvecchio góljával vezettek, Sylvian Wiltord a 91. percben egyenlített (minden idők talán legjobb olasz hátvédje, Paolo Maldini óriásit hibázott ennél a gólnál, aki így a válogatott karrierjét tornagyőzelem nélkül kellett, hogy befejezze…), majd David Trezeguet a hosszabbítás elején megrúgta az aranygólt, ami véget is vetett az összecsapásnak.

VÉGKIFEJLET 10/5

Nagyon nem szerettem azt a francia válogatottat, amelyik megnyerte az Eb-t, szomorú is voltam a győzelmük miatt. Az olaszok megérdemelték volna a győzelmet, Toldo még az orra vérét is adta érte, de a legjobb focit szerintem a hollandok játszották, akiknek ott lett volna a helyük a fináléban.

Trezeguet döntötte el a trófea sorsát, majd a világból is kirohant boldogságában

ÖSSZESEN: 50/42 PONT

Még Haraszti Ádám sportkommentátor is szerette ezt az Eb-t... :)

2004

Helyszín: Portugália

Győztes: Görögország

SZEMÉLYES ÉLMÉNYEK (HOL NÉZTEM?) 10/7

A torna néhány napját Csehországban töltöttem a Cantemus énekkarral, és a házigazda városban, Olomouc-ban helyi lányok tanították nekünk, hogy kell kiejteni Tomas Rosicky nevét. Én mindig s-nek mondtam, és hallottam korábban, de a csajok nagyon meggyőzően állították, hogy „Roszicsky”. Volt egy igen gyenge, 0-0-s svéd-holland negyeddöntő, aminek a büntetőpárbaját gimis osztálytársaimmal, legjobb barátaimmal néztem a zempléni hegyekben, egy Pányok nevű pici faluban. A legtöbb meccset otthon néztem (a két elődöntőt hittantáborban, Hajdúdorogon), így a döntőt is, kivetítőn.

A DÖBBENET 10/10

Sorra hullottak el a nagyágyúk… Emlékszem, sokat vártam a spanyoloktól, főleg, mert két évvel korábban a vb-n a bírók áldozatai lettek Dél-Korea ellen, egyébként az egyik legjobb focit játszották. De sajnos a Raúl – Morientes csatárduó csődöt mondott, a hispánok, akik a következő két Eb-t megnyerték, 2004-ben tovább sem jutottak a csoportból, pedig a későbbi hősök közül Puyol, Xabi Alonso, Xavi, Casillas, Fernando Torres, Capdevila is ott voltak már a keretben, és rajtuk kívül is olyan spílerek játszottak akkortájt a Vörös Fúriában, mint Valerón, vagy a valenciai duó, Vicente és Rubén Baraja. A spanyoloknak már ekkor is tornagyőzelemre esélyes csapatuk volt… Két évvel később az olaszok vb-t nyertek, de ezen a tornán elég alattomos módon kicsinálták őket: a dánok és a svédek egymás ellen játszottak egy 2-2-es döntetlent, és ez a gólzáporos x az ő továbbjutásukat eredményezte, míg az olaszok hiába verték meg a ráadásban Antonio Cassano góljával Bulgáriát, kiestek. Csak a mihez tartás végett: ez az olasz csapat sem nyeretlen kétévesekből állt, a későbbi világbajnokok közül Buffon, Cannavaro, Del Piero, Totti, Nesta, Pirlo, Gattuso és Zambrotta is hamarabb csomagoltak a kelleténél. Kell a futballba a változatosság, de ez a látványos sportszerűtlenség árnyékot vetett kicsit az egész Eb-re. Nehéz éveket élt át az olasz futball, két évvel korábban a vb-n lettek a spanyolokhoz hasonlóan bírói csalás áldozatai… A 2006-os világbajnoki győzelem a legjobbkor jött nekik… Kiestek a németek is, már a csoportból: még azokat a letteket sem tudták megverni, akik minket megelőzve kvalifikáltak a tornára. Mindössze 1 ponttal, a fű alatt távoztak (mint 4 évvel korábban), pedig olyan játékosaik voltak, mint Oliver Kahn, Michael Ballack, Miroslav Klose, Philipp Lahm, illetve a torna előtt, éppen ellenünk bemutatkozó Lukas Podolski és Bastian Schweinsteiger…

Anglia a végső győzelemre is esélyes volt, ehhez képest már a 8 között búcsúzott David Beckham, Wayne Rooney és Paul Scholes...

KLASSZI SOK(K) 10/9

A győztes görög válogatottat nem kezdem el felsorolni… Akinek kicsit nagyobb volt a neve abból a csapatból, az Angelosz Hariszteasz volt, aki a döntő egyetlen gólját is szerezte. Meg talán a Roma védője Dellasz és a középpályás Karagunisz. De azért ők nem voltak világklasszisok, egyikük se. De azért voltak sztárok és klasszisok bőven az Eb-n! A portugáloknál feltűnt valami Cristiano Ronaldo. Két góllal tette le a névjegyét, de még elsősorban Figo, Maniche, Deco, meg a többiek vitték a hátán ezt a csapatot. Az angoloknál berobbant Wayne Rooney, aki a horvát, svájci meccseken összesen négy gólt rúgott – az egyenes kieséses szakaszban viszont sérülés miatt már nem segíthetett. Az angolok rajta kívül is nagyon erősek voltak, de ezúttal is már ideje korán búcsúztak. A hollandoknál Ruud van NIstelrooy volt a legnagyobb sztár, a cseheknél félelmetes volt a Milan Baros – Jan Koller csatárkettős (előbbi lett a gólkirály 5 góllal), de Petr Cech, Pavel Nedved és Tomás Rosicky is nagy nevek voltak abban a cseh válogatottban (Marek Heinz később a Fradiban is rövid idő alatt közönség kedvenccé vált, ezen a tornán ő is szerzett gólt). Élete formáját futotta a dán John Dahl Tomasson, s ott volt a svédeknél a veterán Henrik Larsson, aki a bolgároknak csukafejesből köszönt be, illetve az a Zlatan Ibrahimovic is túl volt már a szárnybontogatáson, aki meg oxival mattolta Buffont – ez sem volt kevésbé zseniális gól… A franciák még mindig Zinedine Zidane zsenialitására és Henry góljaira építettek, szerencsére nem jutottak sokáig…

A 2004-es Eb legszebb fociját a Pavel Nedved, Milan Baros, Jan Koller nevével fémjelzett csehek játszották - megérdemelték volna a döntőbe jutást!

MECCSEK, AMIKRE JÓ VISSZAEMLÉKEZNI 10/5

És ha már franciák… Az angolok elleni csoportmeccsük nem volt annyira jó, de ebből az összeállításból nem lehet kihagyni. Az angolok Lampard góljával vezettek, majd Beckham büntetőt rúghatott. Kihagyta. Na jó, Barthez kivédte. Zidane a 91. percben belőtt egy szabadrúgást, majd a 94. percben egy tizenegyest is, így nyertek a címvédő gallok. Az angolok aztán Svájcot 3-0-ra, a horvátokat 4-2-re verték, így tükörsimán továbbjutottak (ez utóbbi volt a torna leggólzáporosabb meccse). A hollandok a csehek ellen vívták talán a torna legjobb meccsét. Csoportmeccs volt, a torna talán két legjobb csapata előadásában. A hollandok 2-0-ra vezettek 19 perc után, de a csehek fordítottak, és 3-2-re nyertek! Miután a görögök minden meccsüket minimális futballal nyerték meg, kevés volt a jó meccs a kieséses szakaszban. Az angol – portugál a kivételt jelentette. Csodás gólok, drámai meccs. Owen góljával a 3. perctől vezetett Anglia, egészen a 83. percig, amikor Hélder Postiga egyenlített. A hosszabbításban Rui Costa fordított, de Lampard egyenlített! 2-2 után büntetőpárbaj. Beckham és Rui Costa csúnyán fölé lőtték, majd szemrehányóan a fűre néztek. Ricardo kapus bevágta kollégájának, David Jamesnek, továbblőve a házigazdát.

VÉGKIFEJLET 10/4

A görögök győzelmének nem igazán tudtam örülni. Persze, néha jó, ha a kis csapat nyer, de ha már kis csapat: ezen az Eb-n a csehek sokkal jobban rászolgáltak volna a győzelemre! Lehet sajnálni a hollandokat és a portugálokat, kicsit az angolokat is – szóval a görögöknél voltak azért jobb csapatok. A hollandok azóta is többször közel kerültek a tűzhöz világversenyen, de se a 2010-es vb-n, se négy évvel később nem tudtak nyerni – el vannak átkozva, pedig szinte mindig kiváló csapatuk van. Bár a portugálok 2016-ban megnyerték az Eb-t, szerintem sokkal jobb csapatuk volt 2004-ben, mikor elveszítették a finálét. A közös metszet: Cristiano Ronaldo és Ricardo Carvalho. A kétezres évek portugál csapata lehetett volna az igazi aranygeneráció Figóval, Rui Costával, Joao Pintóval, Nuno Gomes-sel, Vitor Baiával, Decóval, Ricardo Carvalhóval, Pauletával és a fiatal Cristiano Ronaldóval. Hozzájuk képest vicc volt a 2016-os csapat, mégis az ért révbe… Érdekes…

Ekkor Cristiano Ronaldo még csak remélhette, hogy egyszer neki is összejön majd - 12 évet kellett várnia rá, de megérte! :)

ÖSSZESEN: 35 PONT

2008      

Helyszín: Ausztria és Svájc

Győztes: Spanyolország

SZEMÉLYES ÉLMÉNYEK (HOL NÉZTEM?) 10/6

Elsős papnövendék voltam, vizsgaidőszak volt, de azért sok meccset tudtunk nézni. Emlékszem, a holland – orosz negyeddöntőt már kint, a városban nézhettük Nyíregyházán (gondolom, akkor már végeztünk a vizsgákkal), míg a döntőt Kocsis Fülöp atya püspökszentelése előtti este néztük Hajdúdorogon – emlékezetes volt!

A DÖBBENET 10/7

Hogy Luka Modric már azon az Eb-n ott volt. Sőt, Ausztria ellen győztes gólt is szerzett büntetőből! De ez eltörpül a franciák leégése mellett! Jó, Zidane a 2006-os vb után visszavonult, de ez a francia válogatott még így is tele volt világklasszisokkal. A vb és eb győztes generáció tagjai közül Lilian Thuram, Patrick Vieira, Thierry Henry és Nicolas Anelka még mindig ott voltak, s játékra jelentkeztek, a rutint Patrice Evra, Franck Ribéry, William Gallas, Érice Abidal és Willy Sagnol képviselték, s mellettük olyan fiatalok bontogatták a szárnyaikat, mint a 20 éves Benzema és a 21 éves Samir Nasri. Jó, valóban bombaerős csoportba kerültek, de a hollandoktól 4-1-re, az olaszoktól 2-0-ra ettől még nem kellett volna kikapni – mivel a románok ellen csak egy gyenge 0-0-ra futotta az első körben, rosszabb gólkülönbség miatt csoportutolsóként bőgtek le… A portugál, török, cseh hármas már 2008-ban is egy négyesbe került (mint idén, de ki emlékszik már erre…), és szomorú volt látni azokat a cseheket, akik négy éve még lenyűgöztek bennünket, most pedig a csoportban ragadtak.

Már alakult a 2014-es világbajnok német csapat, de Michael Ballack és Jens Lehmann számára ez volt a nagy esély, hogy trófeát nyerjen a Nationalelf mezében

KLASSZI SOK(K) 10/9

Elsőre a holland és a spanyol klasszisok jutnak az eszembe erről a tornáról. A holland támadóhetes láttán csak csettinteni lehet: Robin van Persie, Arjen Robben, Klaas-Jan Huntelaar, Dirk Kuyt, Wesley Sneijder, Ruud van Nistelrooy, Rafael Van der Vaart. Volt honnan és kiből válogatni… Sajnos nem egyszer (nem kétszer...) bennünket, a magyarokat is megszórták... A spanyolok sem panaszkodhattak: először, de nem utoljára nyert nagy tornát az Iker Casillas – Carles Puyol – Sergio Ramos – Xavi – Iniesta – Xabi Alonso – David Silva – Cesc Fabregas – Fernando Torres – David Villa tengely. A fináléba jutó németeknél Michael Ballack, Lukas Podolski, Miroslav Klose, Bastian Schweinsteiger és Philipp Lahm voltak a húzónevek (utóbbi négy hat évvel később világbajnok is lett!), a meglepetéscsapat oroszoknál Roman Pavljucsenko és Andrej Arsavin, míg a szintén elődöntőig menetelő törököknél Hamit Altintop, Arda Turan, Nihat Kahveci és Semih Sentürk voltak az úgynevezett sztárok. Bár nekem Hakan Balta neve tetszett a legjobban… S hogy hol vannak az angol spílerek? Nos, Anglia erre az Eb-re szégyenszemre ki sem jutott…

Ez a holland válogatott sokkal jobb volt annál, mint ami a végeredményen megmutatkozik: Arjen Robben, Wesley Sneijder és Ruud van Nistelrooy vezetésével illett volna minimum a legjobb 4 közé kerülniük...

MECCSEK, AMIKRE JÓ VISSZAEMLÉKEZNI 10/10

Abban a tekintetben volt igazán érdekes ez az Eb, hogy a legjobb meccseket a csoportkör után láttuk! A torna első fázisából a holland – franciát emelném ki (már megint…), de ezt is inkább azért, mert a franciákkal ritkán törlik fel ennyire a padlót – adott esetben pályát… Sokak szívéhez hozzánőtt a török válogatott, akik leginkább a szívüknek köszönhették az elődöntőt, mert Hakan Sükür vagy Hasan Sas kaliberű spílerük nem igazán volt ezen a tornán. Nihat Kahveci viszont ott volt, aki korábban a Real Sociedad futballistájaként vált ismertté (legalábbis én onnan ismertem), s ha már ott volt, nem bólyákat pakolt. A török – cseh meccs a továbbjutásról döntött az utolsó fordulóban. A csehek 2-0-ra vezettek, mégis képesek voltak elveszíteni ezt a sorsdöntő meccset. Arda Turan a 75. percben szépített, Nihat Kahveci a 87. és a 89. percben pedig rúgott egyet – egyet. Drámai végjáték volt – nem az utolsó ilyet láthattuk a félholdasoktól… A negyeddöntőben a horvátok ellen nem volt egy látványos meccs, 0-0, a hosszabbításban sem történt sokáig semmi, pörgött az óra a büntetők felé. Aztán a 119. percben, szinte a semmiből, a korábbi remek kapus, Rüstü Recber hatalmas hibáját kihasználva Ivan Klasnic, Modric tökéletes beadásából betalált. (Érdekesség, hogy Rüstü csak azért védett ezen a meccsen, mert Volkan Demiralt kiállították a csehek ellen…). Igen ám, de volt erre válasza a törököknek a 122. percben – Semih Sentürk nem akármilyen bombagóllal egalizált! Szóval végül mégiscsak büntetőpárbaj döntött, de nem egy felejthető 0-0 után. Ez egy káprázatos drámai végjáték volt! A maga tizenegyesét aztán Modric és Ivan Rakitic is kihagyta: a kaput sem találták el, lazán mellégurítottak… Akkor még ők bírták kevésbé a nyomást – azóta mennyi büntetőpárbajt megnyertek a horvátok, gondoljunk csak a 2018-as és a 2022-es vb-re…

Megdöbbentő volt a holland – orosz meccs is. Az addig szemkápráztató futballiskolát bemutató, az olasz és a francia válogatottat a pályáról lemosó, egyébként Marco van Basten vezette narancsmezesek hiába egyenlítettek a hajrá perceiben Nistelrooy góljával, az oroszok rúgtak kettőt a hosszabbításban. A hollandoknak megint nem sikerült… Jó kis meccset játszott egymással a 8 között Portugália és Németország is. Igaz, a németek három góljából kettőnél nagyot hibázott Ricardo kapus. De az 5 gól, az mégiscsak 5 gól. Ennyit láttunk a németek elődöntőjében is, ráadásul ugyanezzel a felosztással. Igaz, izgalmasabb forgatókönyvvel: a törökök vezettek, a németek fordítottak, a törökök a 86. percben egyenlítettek, de még mielőtt elhitték volna a hosszabbítás tényét, Philipp Lahm a döntőbe lőtte a Nationalelfet. Nagyon jó meccseket láttunk az egyenes kieséses szakaszban!

VÉGKIFEJLET 10/9

Tudtam volna örülni a németek győzelmének is, de inkább a spanyoloknak szurkoltam. Sajnálom, hogy Raúl nem került be a keretbe, ő megérdemelte volna, hogy Spanyolország egyik nagy diadalának a részese legyen – annyit hozzá tudott volna tenni a hispánok sikeréhez, mint Daniel Güiza vagy éppen Rubén de la Red, akik Eb győztesek ugyan, mindketten gólt is lőttek a tornán, de a kutya nem emlékszik rájuk… Az Eb előtt megtippeltem a torna forgatókönyvét, és spanyol – német finálét vizionáltam, spanyol győzelemmel. Bejött a tippem, a spanyolok abszolút mértékben rászolgáltak a győzelemre. David Villa lett a torna mesterlövésze 5 góllal, a finálét egyik kedvenc csatárom, Fernando Torres döntötte el, Iker Casillas pedig a legmelegebb pillanatokban állt a sereg élére: két tizenegyest is megfogott az olaszok (0-0) elleni büntetőpárbajban. Maximális pontot azért nem kap a végkifejlet, mert egy gólzáporos 3-2 helyett csak 1-0-t kaptunk, és mert Raúlt kihagyta Luis Aragonés a válogatott keretből.

Ami a Raúl - Morientes duónak nem sikerült, Fernando Torresnek és David Villának igen: tökéletesen működött együtt ez a csatátpáros!

ÖSSZESEN: 41 PONT

2012

Helyszín: Ukrajna és Lengyelország

Győztes: Spanyolország

SZEMÉLYES ÉLMÉNYEK (HOL NÉZTEM?) 10/9

Egy részét a budapesti Központi Szemináriumban néztük a tornának, vagy a fővárosban valahol kivetítőn, hiszen még javában vizsgaidőszak volt. Néhány nagy meccsre emlékszem, hogy Nyíregyházán, a belvárosban óriás kivetítőn néztük. S mivel július elején Rómában volt a Hajdúdorogi Egyházmegye centenáriumának az ünnepe, a finálét útközben, Padovában néztük, olaszok között, akiknek nem annyira volt őszinte a mosolya, hiszen a döntőben 4-0-ra kikaptak…

A DÖBBENET 10/8

Kassai Viktor és játékvezetői csapata hatalmasat hibázott az angol – ukrán meccsen. John Terry a gólvonalon túlról piszkált ki egy labdát, de ezt a magyar bírók nem vették észre. Még nem olvastam Kassai önéletrajzi könyvét, de kíváncsi leszek, hogyan vélekedik erről az esetről… Mindenesetre kár őt ezért bántani: ha mással nem is, ő ezzel járult hozzá a VAR bevezetéséhez… Futballcsapatként a legnagyobb megdöbbenést Hollandia okozta. Négy évvel korábban a legszebb focit játszották az Eb-n, két évvel korábban meg vb döntőt vívtak és veszítettek a spanyolokkal szemben… Két évvel később meg egyébként világbajnoki bronzot szereztek Brazíliában. De hogy 2012-ben mit csináltak… Mondjuk a hollandokkal ritkán kegyes a sorsolás: a 2004-es és a 2008-as Eb-n sem kerültek könnyű négyesbe, ezúttal pedig Németország, Portugália és Dánia várt rájuk. Csoportutolsóként, nulla ponttal kullogtak haza. Döbbenettel ér fel a döntő sima végkimenetele is, nem volt benne a levegőben a négygólos differencia.

Ennyin múlik egy játékvezetői pályafutás...

KLASSZI SOK(K) 10/7

A franciáknál ott volt Ribéry és Benzema, de egyiküknek sem ment igazán. Sokat elmond a francia csapatról, hogy kulcsember lehetett Samir Nasri, Hatem ben Arfa, Jérémy Menez és Yohan Cabaye – középszerű játékosok alkották ezt a középszerű francia keretet. Az ukránoknál ott volt a veterán Sevcsenko, a svédeknél Ibrahimovics, de az angol, francia kettős mellett egyikük válogatottjának sem lehettek vérmes reményei a továbbjutást illetően. A portugáloknál Cristiano Ronaldo hírnevéhez méltóan futballozott, rúgott három gólt, igaz, a spanyolok ellen büntetőt már nem rúghatott – addigra a többiek már elintézték a repjegyet haza… Cristiano Ronaldo mellett Raul Meireles és Joao Moutinho neve jut elsőként eszembe abból a portugál csapatból. Na meg azé a Miguel Velosóé, akit a kisebbik húgom a 2012-es Eb legsármosabb futballistájának választott… :) Az elődöntőben búcsúzó németeknél Mario Gomezt kell kiemelni, három gólt szerzett – két évvel később viszont már nem volt ott a vb keretben. Ellentétben Sami Khedirával, Mesut Özillel, Thomas Müllerrel vagy éppen Manuel Neuerrel – alakult a világbajnok… Az olaszok egyik legjobbja Gianluigi Buffon volt, aki az elődöntőig mindössze egyetlen gólt kapott, ám a fináléban rendesen kitömték a hálóját. Andrea Pirlo 33 évesen volt a középpálya motorja, rajta nem fogott az idő. Mario Balotelli 21 éves volt, ő döntötte el az elődöntőt a németek ellen – ekkor még azt hihettük, ő lesz az olaszok új csatár csillaga. Tévedni emberi dolog… A címet védő spanyolok a korábbi klasszisokra épültek, de a 23 éves Jordi Alba ekkor robbant be, számomra David Silva volt a torna egyik felfedezettje (pedig már korántsem volt ekkor siheder), s kulcsszerep várt Cesc Fabregasra is, aki hamis kilencesként játszott. Ő a 2008-as Eb győztes, majd a vb győztes keretben is ott volt, de ekkor bízták rá a legfontosabb feladatokat.
Ez a Mario nem lett varázsló: Balotelli az elődöntőben duplázott a németek ellen, de a fináléban már nem ért semmit ez a kockahas... 

MECCSEK, AMIKRE JÓ VISSZAEMLÉKEZNI 10/5

Volt egy portugál – dán csoportmeccs, amin kint volt egy unokatestvérem is. Ukrajna volt az egyik házigazda, tehát nem volt annyira messze a meccs, meg tudta oldani az utazást, jól tette. Ráadásul nem is volt rossz meccs! A portugálok kettővel mentek, de a dán Niclas Bendtner egyenlített, Varela a 87. percben nyerte meg a meccset 3-2-re Portugáliának! Az angol – svéd csoportmeccs is ugyanezzel az eredménnyel ért véget. Vezettek az angolok, fordítottak a svédek, nyertek az angolok – izgalmas meccs volt, amin három olyan játékos szerzett gólt az angoloknál, ami bizonyítja, ennek a tornának miért nem voltak ők az esélyesei: Andy Carroll, Danny Wellbeck és Theo Walcott…

A német – görög negyeddöntő a hat gól miatt került fel elsősorban a listára, meg azért, mert ezen a tornán annyi volt a jó meccs, mint Dagobert bácsi adakozó szándéka. És még Sami Khedira is gólt lőtt… Ezen a meccsen az a Marco Reus is feliratkozott a góllövők közé, akinél pechesebb labdarúgó aligha született erre a golyóbisra. Állandó sérülései egy világbajnoki címmel tették minimum szegényebbé, de jó eséllyel más olyan világversenyeken is szerepelt volna, ahol érem esélyekkel léphetett volna pályára a németekkel. A spanyol – olasz döntő (amin megismétlődött az első csoportkörös párosítás) elég egyoldalú volt, és éppen ezért kerül be az emlékezetes meccsek sorába: az olaszokat ritkán verik bucira, a spanyolok meg ritkán gáláztak ezen a tornán. Iker Casillas mindössze egyetlen gólt kapott az egész Eb-n, még az olaszok ellen a nyitó meccsükön (1-1), de az egyenes kieséses szakaszban ők is lehoztak két meccset akciógól nélkül (a franciákat két tizenegyessel verték, a portugálokat pedig 0-0 után büntetőkkel). Ezek után minimum meglepő volt a 4-0-s eredmény. David Silva és Jordi Alba az első félidőben megnyugtató előnyhöz juttatták Vicente del Bosque legénységét, Fernando Torres és Juan Mata pedig a hajrában tették fölényessé a győzelmet.

 VÉGKIFEJLET 10/8

Fernando Torres úgy lett gólkirály 3 góllal és 1 gólpasszal, hogy mindössze 189 percet játszott – többen végeztek három góllal, de végül a legkevesebb játékidő döntött. (Ezt a mérlegelést szüntették meg idén és lett hat gólkirály…) A fináléban negyedórát kapott, ez elég volt egy gólhoz és az assziszthoz. Az olaszoknál én szívesebben láttam volna a németeket vagy a portugálokat a döntőben – előbbiek végül két évvel később a vb-n, utóbbiak 4 év múlva az Eb-n értek a csúcsra. A spanyolok pedig hat évig ültek ott – a korszak legjobb válogatottja volt az övék, nem férhet kétség ahhoz, hogy megérdemelték ezt a tornagyőzelmet is.

A korszak legjobb nemzeti válogatottja

ÖSSZESEN: 37 PONT

2016      

Helyszín: Franciaország

Győztes: Portugália

SZEMÉLYES ÉLMÉNYEK (HOL NÉZTEM?) 10/10

44 év után az első Eb, amin ott volt a magyar válogatott is. Végre egy torna, ahol a mieinknek szurkolhattunk! Hű, de vártam! Nagyon be voltam pörögve. A norvégok elleni pótselejtezőn ott voltam, életem egyik legnagyobb futballélménye volt. Azt nem tudom, miért nem próbáltam meg ki sem jutni Franciaországba, de hazai földön is jó volt átélni a meccseket. Az osztrákok elleni győzelmünket, majd a portugálok elleni 3-3-at is Debrecenben, az érsekség udvarán néztem, nagyon jó társaságban, legjobb barátaimmal, meg a kis húgommal, sosem fogom elfelejteni! A két meccs között játszottunk Izlanddal, ezt a meccset Budapesten, a Szabadság téren néztem, s együtt tomboltam több ezer emberrel, mikor egy öngóllal kiegyenlítettünk. Még az MTV híradójába is bekerültünk a húgaimmal, látszódunk egy pillanatra. De nagy élmény volt mindezt átélni! Tényleg emberek másztak a villamosokra, ez nem kamu! A belgák elleni nyolcaddöntőt Nyírpazonyban néztem unokatestvéreméknél, baráti, családi körben. Volt néhány meccs, amit a hajdúdorogi Görögtűz táborban csíptem el, a torna nagy részét Debrecenben, vagy a „legénylakásomban”, vagy az érsekségen néztem, így a döntőt is.

A DÖBBENET 10/7

A portugálok lassú kezdése, hogy mindössze 3 döntetlenre futotta a csoportunkban, és kvázi könyörögtek a magyaroknak, hogy ne rúgjanak már még egyet, mert negyedjére nem biztos, hogy ki tudnak egyenlíteni… Az angoloknál a pályája zenitjén már túl lévő Wayne Rooney és a fiatal Harry Kane kivételével kevés volt az egyéniség, de így is igen megdöbbentő volt, hogy egy nappal a magyar válogatott után az angol is kiesett, ráadásul Izland ellen. (A tanulságot biztos leszűrték: Eric Dier, Dele Alli és Adam Lallana kevés az Eb győzelemhez…) A belgák korai kiesése is idevehető: sokan már ekkor titkos esélyesként tekintettek Éden Hazardékra…

KLASSZI SOK(K) 10/6

Csak hogy kicsit hazabeszéljek, két honfitársunkkal kezdem. Az Eb sztárja volt viccen kívül Király Gábor, aki nem csak mackófelsőjével tűnt ki, és azzal, hogy ő lett az Eb korelnöke. Ezek mellett még jól is védett, a belgák ellen a torna egyik legnagyobb bravúrját mutatta be. Gera Zoltán szenzációs gólt lőtt a portugáloknak, ha valaki, ő nagyon megérdemelte, hogy pályára léphessen egy Európa-bajnokságon. A házigazda franciáknál az Antoine Griezmann, Oliver Giroud, Dimitrij Payet hármas 12 gólt szerzett – Griezmann hat góllal gólkirály is lett. Mellettük Paul Pogba futballozott még kiemelkedően. A portugáloknál Cristiano Ronaldo és Nani lopták el a show-t, és akkor még Renato Sanchezről is azt hittük, hogy lesz valaki. A belga aranygenerációtól sokkal többet lehetett várni (különösen Romelu Lukaku, Eden Hazard és Kevin de Bruyne kapcsán gondolhattuk, hogy ez az ő tornájuk lehet…), de megállították őket a walesi bárdok, élükön Gareth Bale-lel, Aaron Ramsey-val és azzal a Hal-Robson Kanuval, aki éppen a belgákat sokkolta egy pazar góllal a negyeddöntőben.

Ők a mi Európa-bajnokaink!

MECCSEK, AMIKRE JÓ VISSZAEMLÉKEZNI 10/7

Azt túlzás lenne állítani, hogy ez az Eb hemzsegett volna a jobbnál jobb meccsektől. Magyar szurkolóként a mieink meccseire mindig jó lesz visszaemlékezni, de ha nem magyar állampolgárnak születek, akkor sem mondhattam volna mást, mint hogy az Eb legjobb és legváltozatosabb meccse a magyar – portugál volt. Háromszor vezettünk, s volt labdánk a negyedikhez is, de Elek Ákos a kapufát találta el. Cristiano Ronaldo hisztirohamát és „táncát” sosem fogjuk elfelejteni! Emlékszem a német – ukrán meccsre, ami csak a hajrában dőlt el, egyébként itt is, ott is voltak helyzetek, az Eb jobb meccsei közé tartozott. Végül a németek nyertek 2-0-ra. A csoportkörben volt egy horvát – spanyol, amin vezettek a spanyolok egy gyors Moráta góllal, de a horvátok fordítottak, és 2-1-re nyertek – Perisic a 87. percben szerezte a győztes gólt. Egész jó meccset hozott a walesiek belgák elleni negyeddöntője, amin hátrányból tudtak fordítani, és gyönyörű gólokkal nyertek 3-1-re. A német – olasz negyeddöntő 1 – 1 – es döntetlennel ért véget. A büntetőpárbajban a németek közül hárman, az olaszok közül négyen hibáztak. Kihagyta többek között Özil, aki a meccsen egyébként a németek gólját rúgta, de kihagyta például Thomas Müller, Schweinsteiger, a másik oldalról meg az a Bonucci, aki a meccsen tizenegyesből egyenlített. Zaza toporgásáról és kihagyott büntetőjéről mémek készültek. A maratoni 11-es párbaj végén 9 kör után, 6-5-re nyertek a németek. A francia – izlandi negyeddöntő első félidejében a házigazdák lefutballozták a torna meglepetéscsapatát, Giroud, Griezmann, Pogba és Payet góljaival 4-0-ra vezettek. Bár igazán szoros nem lett a meccs, a 2-5 ellenére nincs szégyenkeznivalója az izlandi futballistáknak, első Eb-jükön máris a 8 közé jutottak, egy komoly skalpot (Angliát) ráadásul le is vadászták.

VÉGKIFEJLET 10/8

Nem gondoltam arra, hogy ezt a francia válogatottat meg lehet fogni, ráadásul még a portugálok legnagyobb sztárját, Cristiano Ronaldót is le kellett sérülés miatt cserélni… Nem volt egy jó meccs, ami a hosszabbítás második félidejében dőlt el. Sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha tizenegyeseket rúgnak a srácok, a francia közönség lehet, belehajszolta volna övéit a győzelembe, én mindenesetre örülök a portugálok diadalának, meg annak, hogy Ronaldo nyert valami komoly díjat a portugál csapattal. Bár továbbra is tartom, hogy 2004-ben jobb volt a portugál válogatott… Sőt, meg merem kockáztatni: játékoskeret alapján az idei is!

Na, csak összejött...

ÖSSZESEN: 38 PONT

2020 (2021-ben rendezték)

Helyszín: Európa különböző városaiban rendezték

Győztes: Olaszország              

SZEMÉLYES ÉLMÉNYEK (HOL NÉZTEM?) 10/10

Két meccsen is ott voltam a Puskás Ferenc Stadionban. A magyar – portugál meccsen egy másodpercre felrobbant a stadion Schön Szabolcs góljánál. Sajnos les miatt elvették azt a találatot, aztán a hajrában szétestünk, és 3-0-ra kikaptunk. Óriási élmény volt a portugál – francia is élőben, de főleg azért, mert hiába labdázgatott szemünk láttára Cristiano Ronaldo és Kylian Mbappé, mindenki a magyar – németet próbálta nézni telefonról. Volt jegyem a holland – cseh nyolcaddöntőre is, de azokat elajándékoztam. De hogy mi tette igazán különlegessé az Eb-t, és miért kap 10 pontot a személyes élmények bekezdés? Hármas ikreink születésére készültünk, igaz, azt nem gondoltam, hogy a torna alatt meg is fognak születni, hiszen októberre vártuk őket. Végül az angol – dán elődöntő másnapján születtek – az az Európa-bajnokság számomra ezért is emlékezetes marad. És persze a magyarok szereplése miatt is: a halálcsoportban majdnem mi lettünk a hóhérok…

A portugál - francián húgommal és legjobb barátommal

A DÖBBENET 10/7

Christian Eriksen szív leállása. Aki látta, sosem felejti el azokat a drámai perceket. Inkább órákat… A hollandok kiesése meglepetés volt a csehek ellen. A legmegdöbbentőbb a franciák búcsúja volt Svájc ellen, már a 16 között. Nehogy kifelejtsem: a magyarok mindhárom ellenfelükkel pariban voltak! Volt olyan Eb, amin meghökkentőbb, sokkolóbb kiesések, döbbenetek történtek, ezért nem adok kiemelkedően magas pontszámot.

Szívszorító pillanatok a dán - finn meccsen: Eriksen 3 évvel az infarktusa után gólt lőtt az idei Eb-n!

KLASSZI SOK(K) 10/6

Cristiano Ronaldo 37 évesen játszotta legeredményesebb Eb-jét, legalábbis gólszerzés terén: 5 gólt szerzett, igaz, abból hármat tizenegyesből. A cseh Patrick Schick is 5 góllal zárt, de mivel nem adott gólpasszt CR7-tel ellentétben, hivatalosan nem lett gólkirály. (Ellenben a skótoknak rúgott egy gólt félpályáról…) Az elődöntőig jutó dánok voltak a torna üde színfoltjai, különösen Kasper Dolberg, Joakim Maehle és Pierre-Emile Hojbjerg dicsérhetők, utóbbi a torna hivatalos álomcsapatába is bekerült. És természetesen emeljük ki Simon Kjaert, aki csapatkapitányként tett emberfelettit Christian Eriksenért. Lélekemelő volt. Az olaszok győzelme csapatmunka volt, de a torna legjobbjának is megválasztott Gianluigi Donnarumma kapus, az év végi Aranylabda szavazáson dobogón végző Jorginho, valamint Federico Chiesa, Manuel Locatelli és Leonardo Spinazzola még így is kiemelhetők. A spanyolok játéka idén ért be, de a kulcsjátékosok már három éve is együtt voltak: Pedri, Olmo és Moráta az elődöntőig jutó spanyoloknál voltak kulcsfigurák. Az angol csatárduó, Harry Kane és Raheem Sterling összesen 7 gólt szerzett, Luke Shaw meg összesen 3 gólpasszt adott, a fináléban ő maga rúgta az angolok gólját. A belgáknál Romelu Lukaku 4 gólt lőtt, Kevin de Bruyne két gólpasszt adott, a hollandoknál Georginio Wijnaldum és Memphis Depay voltak a kulcsjátékosok. Nem is okoztak csalódást. A francia támadók közül viszont a korábbi kegyvesztett, Karim Benzema nyújtott egyedül értékelhetőt – az ő zsenialitása és 4 gólja azonban kevés volt.

MECCSEK, AMIKRE JÓ VISSZAEMLÉKEZNI 10/10

Holland – ukrán 3-2. Hét perc alatt két gólos előny, aztán öt perc alatt egyenlítettek az ukránok. A 85. percben Denzel Dumfries gólja döntött. Svéd – lengyel: 3-2. Lewandowski kétgólos hátrányt egyenlített ki a második félidőben, mindhiába, mert a 94. percben mégiscsak elveszítették a meccset, ami a továbbjutásukba került. Portugál – német. Cristiano Ronaldo gyönyörű kontra végén szerezte meg a vezetést, de erre a gólra néggyel válaszoltak a németek (két öngól is volt a 4 között), majd Diogo Jota szépített. Változatos meccs volt az egy időben zajló francia – portugál és német – magyar meccs is. Mindkét meccs 2-2-vel ért véget. Mondjuk a francia – portugál 4 góljából három büntetőből született, míg egy párhuzamos univerzumban a németek néhány percig kiesésre álltak ellenünk, s húzták az időt az utolsó percekben. Ennél nagyobb elismerés nem kell a magyar válogatottnak.

Egy jóindulattal is közepes olasz – osztrák nyolcaddöntőn a 0-0-s meccs hosszabbításában indultak be a csapatok. Chiesa a 95. percben szerzett vezetést, Pessina a 105. percben talált be, Kalajdzic a 114. percben szépített. Ritka 3 gól az extra time-ban. Hatalmas meccset hozott a holland – spanyol nyolcaddöntő. Elképesztő komikus öngólt rúgott Pedri, kb félpályáról, erre hárommal válaszoltak a spanyolok, de Orsic a 85. percben szépített, Pasalic pedig a 92. minutumban kiegyenlített. A hosszabbításban aztán Moráta és Oyarzabal gólja döntött – de tudtunk volna örülni egy ilyen gólzáporos és izgalmas meccsnek idén is… Ugyanezen a napon játszották a francia – svájci meccset, ami hatalmas meglepetéssel ért véget. Seferovic korán vezetéshez juttatta Svájcot, de a francia Ludas Matyik háromszor verték ezt vissza: aztán mégis kaptak egy gólt a 81. és a 90. percben. 3-3 után a büntetők döntöttek: Kylian Mbappé lövését kivédte Yann Sommer, kiestek a franciák! (Ekkor a svájciak egyszer sem hibáztak, de a következő körben a spanyolok ellen három büntetőt is kihagytak…)

VÉGKIFEJLET 10/7

Többek között egy unokatestvérem olasz férje és gyermekei is ott voltak a társaságban, ahol néztem a döntőt, négy napja négy gyermekes édesapaként, még azért tele feszültséggel és izgalommal, s őszintén tudtam örülni az olaszok sikerének. Kicsit sajnáltam az angolokat, főleg azért, mert a fiataljaik, akiket kb. ezért cserélt be Southgate, sorra hagyták ki a büntetőket: Rashford, Sancho és Saka is hibázott.

Gianluigi Donnarumma, a hős

ÖSSZESEN: 40 PONT

2024

Helyszín: Németország

Győztes: Spanyolország

SZEMÉLYES ÉLMÉNYEK (HOL NÉZTEM?) 10/6

Friss az élmény: leginkább szüleimnél, Nyíregyházán, vagy otthon, Rozsályban követtem az Eb-t. A magyarok első és harmadik meccsét egy református lelkész barátommal és a fiával néztük, míg a németek elleni meccs második félidejére Teodor fiammal bementem Nyíregyházán a belvárosba a görögkatolikus egyházközséghez, ahol kivetítős élményben volt részünk. Teó kérdése: „Miért kell ilyen hangosan szurkolni?”

A német meccs előtt még mosolyogtunk...

A DÖBBENET 10/8

Az angolok színtelen – szagtalan, semmilyen játékkal történő döntőbe jutása. Az, hogy a franciák az elődöntőben, tehát a hatodik (!!!) meccsükön szerezték az első akciógóljukat – és még így is majdnem bejutottak a fináléba… A vártnál jóval gyengébbek voltak a belgák is.

KLASSZI SO(K) 10/7

A tornán a legtöbb sztár kifacsartan, tudása alatt futballozott. Sokat vártunk Mbappétól, Bellinghamtől, Fodentől, Harry Kane-től, de Bruynétől, talán még Cristiano Ronaldótól is. Tőlük kevesebbet kaptunk. A spanyolok viszont csillogtak, élükön Lamine Yamal-lal, Nico Williams-szel, Rodrival és Dani Olmóval. Az angolok közül talán Saka és a csereként beállva az elődöntőben győztes gólpasszt adó, a fináléban pedig szintén a padról beszállva egyenlítő Col Palmer emelhető ki. (Ő talán több játékpercet érdemelt volna.) A németek közül nagyot játszott Jamal Musiala, Florian Wirtz és a tornára reaktivált, majd az Eb búcsú után a labdarúgástól visszavonuló Toni Kroos. A hollandoknál Cody Gakpo volt a legnagyobb csillag. A grúzoknál a Napoli üdvöskéje, Hvicsa Kvarachelia és a kapus, Giorgi Mamardasvili talán többet is adott, mint amit vártunk tőlük. Összességében kevés volt a kiemelkedő egyéni teljesítmény.

MECCSEK, AMIKRE JÓ VISSZAEMLÉKEZNI 10/6

A nyitómeccsen a németek elkalapálták rendesen a sok hibával játszó, a második félidőt végig emberhátrányban is töltő skótokat: az 5-1 után azt hittem, itt még jó és gólzáporos meccseket is láthatunk majd… Ehhez képest a csoportkörben volt még egy 3-2-es osztrák – holland, és ezzel nagyjából véget is ért a jó meccsek sora. (Bár nem nyertek semmit, a hollandoknak majdnem minden Eb-n volt legalább egy emlékezetes meccsük…) Nézni egyedül a spanyolokat volt végig jó. Ők a csoportkörben is jó meccseket játszottak. A horvátokat 3-0-ra megverték, de ezen a meccsen déli szomszédainknak is voltak momentumaik. Az olasz meccsen rengeteg helyzetük volt, csoda, hogy csak egy öngóllal nyertek. A 16 között a grúzok ellen szintén erődemonstrációt tartottak (jóval nagyobb volt a különbség 4-1-nél…), a németek elleni negyeddöntő a torna egyik legjobb meccse volt (ennek a két csapatnak a döntőben kellett volna találkoznia egymással…), és szerencsére a finálé is vállalható volt – különösen a második félidő. Bár nem volt különösebben jó meccs, a magyar – skót találkozót muszáj megemlíteni, már csak a drámai hajrá miatt is: Csoboth Kevin győztes góljánál együtt ugrott talpra egy ország, hogy aztán a továbbjutást illetően mindhiába reménykedjen három napon keresztül…

VÉGKIFEJLET 10/10

Az egész Eb felejthető volt, de legalább a futball győzött. A spanyolok győzelme teljesen megérdemelt, mert ők a kritikus pillanatokban is győzni akartak. A németeket a 119. percben sokkolták, míg az angolok ellen nem akarták hosszabbításig vinni. Lett volna olyan válogatott a tornán, ami a büntetőkig megpróbálja inkább kihúzni, a spanyol nem ilyen volt, meg akarta nyerni még időben a meccseit, és ez a hozzáállás kifizetődött…

A futball győzött - megérdemelték a spanyolok!

ÖSSZESEN: 50/37

A VÉGEREDMÉNY

A győztes, tehát a legjobb, általam már követett Európa-bajnokság: a 2000-es, belga – holland rendezésű torna, tehát a legelső, amit már néztem, 42 pontot kapott. Nüanszokkal maradt le a 2008-as, a svájci – osztrák rendezésű Eb, amin sok volt a jó meccs, és a végkifejlete is tetszett, ez húzta fel a második helyre, 41 pontot adtam neki. A dobogó harmadik fokára a 2020-as Eb állhat, ezt a tornát a személyes élménnyek, élő meccsek és a pazar találkozók emelték ilyen magaslatokba. A negyedik helyre a 2016-os Eb futott be 38 ponttal, ami igazán a magyarok szereplése miatt maradt emlékezetes. A 2012-es és az idei Eb holtversenyben kapott 37-37 pontot (két olyan torna, amit a spanyolok nyertek – ennek semmi köze a pontozáshoz, tök véletlen…), míg a leggyengébb általam látott Eb a kevés jó meccs miatt a 2004-es. Bár a maga nemében a görög győzelem lehet, jót tett a sportágnak, az Eb színvonalán nem sokat segített.

Na, és akkor most Ti jösztök! Ti hogy láttátok az Eb-ket? Milyen meghatározó élményeitek vannak? Élveztem, hogy ezzel a témával foglalkozhattam, remélem, Ti is velem együtt nosztalgiáztatok! Ígérem, két év múlva, a világbajnokságok kapcsán is elkészítem majd ezt a listát! Köszönöm, ha velem tartottatok, és elolvastátok ezt a rövidnek éppenséggel nem nevezhető, de talán annál alaposabb írást!

Szép, eredményekben, egészségben és jókedvben gazdag új évet kívánok Mindenkinek!

14 és 19. Előbbi szám az országok közötti helyezésünkre, utóbbi érmeink számára vonatkozik a magunk mögött hagyott olimpia kapcsán. Hogy volt már jobb, és talán lesz is még a párizsi ötkarikás játékoknál? Előbbi tény, utóbbiban meg reménykedhetünk – de temetni a magyar sportot és sportolóinkat (mint ahogyan olyan sokan meg is teszik, jéghideg sörrel a kezükben, kényelmes kanapéjuk társaságában…) nem kell. Talán a vártnál nehezebben indult, egyáltalán nem volt ez egy sikertelen olimpia Magyarország számára. Volt, hogy sírtunk, de talán többet nevettünk. Jó volt látni az érzelmeket sportolóink arcán, amik ránk is átragadtak. Bevallom, én még néztem volna. És az egyik legmegdöbbentőbb tanulsága ennek a bő két hétnek az volt számomra, hogy a focin túl is van élet. Hiába, a legnépszerűbb sport a labdarúgás, és az is marad, de vannak még olyan sportágak, amiket nem csak négy évente kéne néznünk, és nem csak akkor, amikor magyar versenyzőnek is szoríthatunk. Olimpiai visszatekintőmben próbálok kicsit értékelni (annak a tudatában és azt elismerve, hogy a legtöbb sportághoz nem nagyon értek), és kontextusba helyezni a közelmúlt olimpiáihoz képest: vajon tényleg annyira „siralmas” a helyzet, ahogy azt sokan állítják? (Mielőtt azonban belevágsz ebbe a posztba, ha még nem tetted, olvasd el legutóbbi írásomat, amiben már az olimpiáról, a magyar Himnuszról és a balsorsról írtam...)

AHOGY A MAGYAR FOTELHUSZÁR KOMMENTELŐ LÁTTA, ÉS AMI VALÓJÁBAN TÖRTÉNT…

„Milák Kristóf nagyképű, pökhendi, derogál neki az újságírókkal beszélni, még edzeni sem képes. Mondjuk, ő legalább nem vedeli az alkoholt, legalábbis nem látványosan… Mert hogy ott van az a másik úszónk, a Fábián Bettina… Ő vajon milyen példát mutat azzal a fiatal úszópalántáknak, meg mindenkinek, hogy élő adásban, 10 km leúszása után pálinkát iszik? Szilágyi Áron hatalmasat bukott, háromszoros olimpiai bajnokként ennél sokkal többet vártunk tőle. A Hámori Luca az egész világ számára hallhatóan feladta a férfiként nők között versenyző algériai riválisa ellen a meccsét – miért tesz ilyet bárki egy olimpián? A Kovács Richárd meg hogy képzeli, hogy sajnálja a bronzérmesnek járó juttatást Hámoritól? Hiszen Ricsi végig pasikkal bunyózott, és francia ellenfelét ütnie kellett volna az elődöntőért… A vízilabdázókból hiányzott a tűz, SZÉGYEN, hogy a férfiak csak negyedikek lettek, a nők még a legjobb négybe sem kerültek… A fiúk vegyenek vissza, túl nagy az arcuk! A kézilabdázók… Magyar betegség, hogy nem bírjuk a hajrát, a nyomást. Az utolsó másodpercek kapott góljai, az előnyök leadása mindig kísérti ezt a szerencsétlen országot. Vagy legalábbis a kézilabdáját. Fábián Bettina meg milyen példát mutat azzal, hogy élő adásban, 10 km leúszása után pálinkát iszik… Ja, ez már volt… Nem baj, akkor is…”

A magyar fotelhuszár mindenhez is ért. Na de lássuk, mi is történt valójában.

„Milák Kristóf nagyképű, pökhendi, derogál neki az újságírókkal beszélni, még edzeni sem képes.” Milák Kristóf valóban egyedi módját választotta az olimpiára való felkészülésnek, sokan, még a hazai úszótársadalom sem tudta biztosan, hogy ott lesz-e az olimpián, s ha ott lesz, milyen állapotban érkezik. Nem erősítette az érzéseket az sem, hogy nem a küldöttséggel utazott Párizsba, hanem később. Aztán 200 méter pillangón ezüstérmet szerzett, nem tudta megvédeni olimpiai bajnoki címét, a francia Léon Marchand lehajrázta az utolsó 50 méteren. Volt egy jó estéjük a károgóknak: „biztos az erőnléte nincs rendben…” „Bezzeg, ő azt hiszi, mindent tud…” „Egyedül akarta megcsinálni, hát látjuk, hogy sikerült neki…” Ezt a nevet egyébként érdemes megjegyezni: Léon Marchand. Mintha Michael Phelps és Katie Ledecky szerelemgyerekét látnánk. Persze nem az. Mindenesetre élete első olimpiáján 4 aranyérmet nyert… A házigazda nemzet aranyérmeinek a negyedét ő szállította… Szóval ettől a csávótól ki lehetett kapni… Még ha egyébként ő maga is azt nyilatkozta olimpiai győzelme után, hogy Kristóf jobb nála. Csak hogy a szövetség vezetői voltak annyira ostobák (mert erre sajnos nincs jobb szó…), hogy kikotyogták az olimpia előtt, hogy a magyar fiú nem edz rendesen. Ez egy olyan infó, amire lehetett építeni, egy egész versenytaktikát is, s ez alapján Milák Kristófból fel lehetett készülni. És tényleg, Kristóf a hajrára elfogyott. Na de mit tehet itt egy ló: a főszám, amiben olimpiai címvédő volt, elúszott. Muszáj a pillangón virítani. Milák Kristóf nem foglalkozott a kritikákkal. Néhány nap múlva, remek taktikával, erejét beosztva, megnyerte a 100 méter pillangót. A barlanglakók meg visszamásztak rejtekhelyükre szotyizni. Milák konfliktusa a Magyar Úszó Szövetséggel nem újkeletű, de nonszensz, hogy senki nem tudott semmit róla, sőt, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nyílt levélben támadta a szövetséget és a teljes vezérkart lemondásra szólította fel. Kemény szavak ezek. Mi nem láthatunk be a kulisszák mögé (talán jobb is így…), de Milák Kristóf történelmet írt azzal, hogy két olimpiáról is győztesen tért haza. Az ő neve megkerülhetetlen a magyar sportban, s legyünk igen büszkék rá. Nem nagyképű, pökhendi ő. Hanem csak a versenyre, csak céljai elérésére koncentrált. És a végén láttuk már mosolyogni is. Bravó, Kristóf!

„Mondjuk, ő legalább nem vedeli az alkoholt, legalábbis nem látványosan… Mert hogy ott van az a másik úszónk, a Fábián Bettina… Ő vajon milyen példát mutat azzal a fiatal úszópalántáknak, meg mindenkinek, hogy élő adásban, 10 km leúszása után pálinkát iszik?” Ja igen, ugorj be a Szajnába, ússz le csak 25 métert abban a mocskos folyóban, és meglátjuk, te milyen fertőtlenítőre vágynál utána. Ötödik helyen végző olimpikonunk, Fábián Bettina végül egyébként kórházba került, mert rosszul lett – nem, nem a pálinkától, hanem a szennyezett, fekáliával teli Szajnától… „Szilágyi Áron hatalmasat bukott, háromszoros olimpiai bajnokként ennél sokkal többet vártunk tőle.” Sokan, többek között én is azt hittem, hogy Szilágyi Áron lehet az első párizsi aranyérmesünk. Már első mérkőzését elveszítette, aztán viszont csapatban kárpótolta az élet: Szatmári András, Gémesi Csanád és a fiatal Rabb Krisztián társaként, helyenként parádés vívással ezüstérmes lett! A legenda tovább él – mindenÁron… :)

A különbség szabad szemmel is látható: ilyen tiszta volt a Szajna...

„A Hámori Luca az egész világ számára hallhatóan feladta a férfiként nők között versenyző algériai riválisa ellen a meccsét – miért tesz ilyet bárki egy olimpián?” Az olimpia egyik legnagyobb botránya volt, de pici hazánkban valószínűleg csak azért kapták fel ennyire, mert a történetnek volt egy magyar szereplője is… Imane Helif biológiailag férfiként vett részt az olimpián, XY kromoszómával, magas tesztoszterin szinttel, olasz ellenfele 46 másodperc és két pofon után fel is adta ellene a küzdelmet. Hámori Luca ennél jóval bátrabb volt: végigküzdött, jól állta a sarat, de az egyik szünetben edzőjének megjegyezte, nincs esélye nyerni egy férfi ellen… Ezt a kamerák rögzítették is. Végül egyhangú pontozással el is veszítette a negyeddöntőt, míg algériai ellenfele, ha már engedték jogtalanul szerepelni, meg is nyerte az olimpiát. Sokan kiálltak Luca mellett, de sokan vannak, akik beleszálltak, szimbolizálva a magyar mentalitást: egy olimpiai 5. helynek sem tudunk örülni. Nem lett volna szabad engedni nők között versenyezni Imane Helifet, ebben egészen biztos vagyok, de ne bántsuk már azért szegény magyar lányt, mert hangot mert adni annak, hogy igazságtalannak érzi, amit vele csináltak. Jobban belegondolva: egy élet munkáját tesszük tönkre egyetlen apró döntéssel. Hámori Luca évek óta készült az olimpiára – és nem arra, hogy egy férfival kell majd meccselnie. Mert ne legyenek kétségeink: az ütések, amiket kapott, férfi erősségűek voltak. (Imane Helifet sem hozták könnyű helyzetbe, ő csak versenyezni akart – a NOB-nak kellett volna jobban mérlegelnie és átgondolnia, mekkora hibát követnek el azzal, ha engedik az algériait nők között versenyezni.… Ha ezt most megengedték, a következő olimpián a nyílt vízi úszásban indítsunk egy palackorrú delfint, a 100 méteres síkfutásban egy gepárdot, szabadfogású birkózásban pedig egy ezüsthátú gorillát. Csakis az igazságosság és egyenlőség nevében… A szükséges szintidők és a kvalifikációs versenyek teljesítése mellett talán DNS vagy kromoszóma vizsgálat sem kell, elég, ha az említett állatok útleveleiben szerepel – e, hogy fiúk – e vagy lányok…)

„A Kovács Richárd meg hogy képzeli, hogy sajnálja a bronzérmesnek járó juttatást Hámoritól? Hiszen ő végig pasikkal bunyózott, és francia ellenfelét ütnie kellett volna az elődöntőért…” A máriapócsi bokszolónak abban igaza van, hogy sportszerűtlen a megkülönböztetés, de bármennyire is szimpatikus volt sokak szemében, ezzel a nyilatkozatával magára zúdította egy nép haragját. Ami szánalmas. Mármint, hogy most ezt a másik ökölvívót, Kovács Richárdot is szekálják. „FELHÁMORÍTÓ!!!” Muhaha…

„A vízilabdázókból hiányzott a tűz, SZÉGYEN, hogy a férfiak csak negyedikek lettek, a nők még a legjobb négybe sem kerültek… A fiúk vegyenek vissza, túl nagy az arcuk!” Arról, hogy mi számít SZÉGYENNEK, nekem más elképzeléseim vannak… El voltunk kényeztetve a kétezres évek elején… Meg akkor a magyarokon és a délszláv államokon kívül csak az oroszok, az olaszok és a spanyolok ugatták kicsit a vízilabdát. Ma már ott tartunk, hogy Ausztrália ellen sem mehetünk biztosra – a nőket és a férfiakat is legyőzték az olimpián. Két kenguruvadászat közben megtanultak vízilabdázni. Az USA korábban csak női vízilabdában volt tényező. Még Japánban is elkezdték komolyan venni ezt a sportágat. Nem gondolnám, hogy bárki félvállról vette volna a tornát és nagyképűen állt volna hozzá a mieink közül. Minden meccsünkön volt esélyünk. Talán a spanyolok ellen a legkevesebb, jobbak voltak nálunk, s látjuk, ők be sem kerültek a legjobb négybe. Azért a bronzérem nagyon szép lett volna, de ne temessük már a vb és Eb győztes magyar válogatottat, amiért csak olimpiai 4. lett… A nők sorsa akkor pecsételődött meg, mikor az USA-val kerültek össze a 8 között. De becsületükre legyen mondva: utána kihozták magukból a maximumot, és ötödik helyre jók voltak. Ez most ennyire volt elég… A tragédia és a szégyen nem itt kezdődik.

Ismerős szitu: ezúttal Jansik Szilárd húzta a rövidebbet, a Szovjetunió helyett ezúttal az olaszok ellen...

„A kézilabdázók… Magyar betegség, hogy nem bírjuk a hajrát, a nyomást. Az utolsó másodpercek kapott góljai, az előnyök leadása mindig kísérti ezt a szerencsétlen országot. Vagy legalábbis a kézilabdáját.” Már az bravúr, hogy egy ilyen komoly mezőnybe a férfiak és a nők is kijutottak. Persze, jó lett volna még tovább menetelni. A férfiak kőkemény csoportba kerültek, és a legelső meccsüket elveszítették Egyiptom ellen, amivel meg is ásták saját sírjukat. Persze, alakulhatott volna ez másképp, ha a norvégokat megverjük (emlékezzünk: a győzelemért támadtunk, amikor Imre Bence ziccert rontott, aztán két másodperccel a vége előtt kaptuk a döntő gólt…), de nem alakult. Nem jutottunk be a legjobb 8 közé, de tehetséges, sokra hivatott csapatunk van, sok fiatallal. Mikler Roland és Lékai Máté visszavonulnak, de a többiekre évekig lehet még számítani! A nők is hullámzóan teljesítettek, nekik is több drámai meccsük volt, akár az elődöntő is összejöhetett volna számukra – de a sportban a „ha” nem játszik. Óriási elismerés, hogy Klujber Katrin negyeddöntősként is bekerült a torna álomcsapatába. Lejjebb az agarakkal, mert nem lehetett elvárás egyik kézicsapatunktól sem mondjuk az elődöntő. A szerencse fontos faktor ebben a sportágban, és az nem mindig állt mellettünk...

AKIKET TALÁN MÉG A FOTELHUSZÁROK IS ELISMERNEK…

Szóval igen, talán lehetett volna jobb ez az olimpia. De otthonról, a fotelből könnyű megszakérteni, hogy versenyzőink, sportolóink mit csináltak rosszul, mit rontottak el, miért nem koncentráltak jobban… Én valamelyik vízilabdacsapattól vártam volna egy érmet, s egy kajak-kenu arany sem lett volna különösebben nagy meglepetés, főleg, mert 40 (!) éve nem fejeződött be olimpia magyar aranyérem nélkül ebben a sportágban – kajakra. De Kozák Danuták és Janics Natasák ezúttal nem ültek csónakba… Ugyanakkor a hét dobogós helyezés felülmúlta az eredeti várakozásokat. Egy kedves kommentet mindenesetre hadd idézzek: „Szívből gratulálok az összes kajakosnak, kenusnak, én, aki a fotelből szurkoltam. De nem emlékszem olyan olimpiára, ahol nem nyertünk volna ebben a számban aranyat.” És akkor most mi lesz… Drágább lesz a kenyér vagy a benzin? Nyert helyettük más… Kós Hubert úszását, aki látta, nem fogja elfelejteni, milyen tökéletes hajrával előzött az utolsó 20 méteren! Annyira ki voltunk már éhezve az első magyar aranyéremre, csodálatos élmény volt! Férfi párbajtőrcsapatunk elsősége nem feltétlenül volt előre kalkulálva – a szív diadala volt, amit teljesen megérdemelt a Siklósi Gergely, Koch Máté, Andrásfi Tibor, Nagy Dávid összetételű csapat. Milák Kristóf elhallgattatta kritikusait – akikből volt persze bőven… Rasovszky Kristóf, Úristen, mekkorát ment… És mellette Betlehem Dávid is felállhatott a dobogóra, harmadikként ért célba a 10 km-es nyíltvízi úszáson. Egészen félelmetes, sportemberi teljesítmény ez mindkettejüktől! És ami különösen tetszett, hogy mennyire tudtak örülni egymás sikerének! Az nagyon emberi volt!

Sosem láttam még tékvandót. Egy sport, amiben a cél, hogy fejbe rúgd a másikat – lehetőség szerint pörgő rúgással. Alig több mint 18 éves Márton Viviana, aki minden idők hetedik legfiatalabb és első tékvandós olimpiai bajnoka lett Magyarországnak. Még mondja valaki, hogy agresszív nép a magyar… J (Ezen az ötkarikás versenyen néha a 18-as karika sem lett volna túlzó, muhaha…) És még az utolsó napra is maradt aranyérem: az öttusázó Gulyás Michelle állva hagyta a teljes mezőnyt. Nos, a hat idei olimpiai bajnokunk közül Márton Viviana és Gulyás Michelle szerintem meglepetéskategória (számomra mindenképp, mert nem nagyon hallottam róluk a torna előtt, igaz, nem is vagyok naprakész a tékvandóban és az öttusában…) és a férfi párbajtőrcsapat aranyérme is a pozitívumok, vagy legalábbis a nem várt meglepetések közé sorolható.

A férfi kardcsapat ezüstérme egyrészt azért megsüvegelendő, mert 1996 után jutott újra döntőbe a csapat, és mert Szilágyi Áronnak és Szatmári Andrásnak nagyon mélyről kellett visszakapaszkodniuk az elrontott egyéni szereplésük után. A kajakosok ezüstérmeik után aligha bánkódnak, s Halász Bence kalapácsvető győztesként ünnepelheti második helyét – a győztesről ugyanis utólag kiderült, hogy nem Kanadából, hanem másik bolygóról érkezett. Jelentkezzen, aki a sportpisztolyos Major Veronikától bronzérmet várt! Bár aranyunk nem lett, videózás után kajak négyesünket is bronzérmesként jutalmazták – Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra öröme felért az aranyérmesek boldogságával, ráadásul a Csipes – Gazsó duó egy ezüstöt, a Pupp – Fojt páros egy bronzérmet is beletett a közösbe!

Országúti kerékpárban sporttörténelmet írtunk: Vas Blanka és Valter Attila is 4. helyen ért célba, előbbi 157, utóbbi 273 km-t tekert, mindkét eredmény elképesztő: Rozsályban eddig is mindenki biciklivel járt (lassan, de biztosan a pap is teljesen rászokik…), lehet, a jövő olimpikonjai köztünk élnek??? Vas Blanka versenyének a második felét láttam, nagyon sokáig a győzelemért ment, s a dobogóról is csak célfotóval maradt le, tényleg centiméterek döntöttek. Büszkék lehetünk rájuk – és lehetnek ők is magukra! Szegény Németh Nándor úszónk bronzérme is nüanszokon múlt. Konkrétan egyetlen századmásodpercen – én valószínűleg már ott, a medencében gutaütést kaptam volna, pedig hát higgyük el, olimpiai negyediknek sem lehet olyan rossz lenni. Bár nem tudom, én még nem próbáltam… J Ellenben az öttusázó Guzi Biankával, aki a 17. helyről jött fel és ért célba egy remek hajrával a 4. helyen. A birkózó Muszukajev Iszmailtől sokan dobogót vártak, nem is járt messze tőle, végül be kellett érnie a pontszerző ötödik hellyel. Akárcsak Losonczi Dávidnak, aki előtt nem csak a teljesítménye miatt kell, hogy kalapot emeljünk: jótékony célra ajánlja fel az olimpiai prémiumát. Bravó!

14. helyen végezni egy olyan versenyben, ahol több mint kétszáz csapat indult, azt hiszem, nem égetnivalóan rossz teljesítmény, és akkor azt még nem is láttuk, hogy milyen nemzetek előztek meg minket: USA, Kína, Japán, Ausztrália, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia, Dél-Korea, Olaszország, Németország, Új-Zéland, Kanada, Üzbegisztán. Európában hatodik legjobb nemzet lettünk! Miközben megelőztük többek között a spanyolokat, svédeket, norvégokat, brazilokat, belgákat, svájciakat, portugálokat, görögöket, argentinokat, a törököket, és a környező, szomszédos országok közül mindenkit! Ez szép, sőt, több mint szép!

(Egyetlen gondolat az Egyesült Államokról. Női kosárlabdacsapatuk hihetetlen drámai körülmények között nyerte meg zsinórban 60. olimpiai meccsét, és lett egymás után nyolcadszor is olimpiai bajnok… Idén egyetlen ponttal verték csak a franciákat a döntőben, de csak azért nyertek, mert a végén a francia hölgy csak 2 pontos kosarat dobott 3 pontos helyett – mert rálépett a vonalra. Dráma volt a javából. 40. aranya volt az Egyesült Államoknak, ezzel az éremtáblázat élén végeztek, Kínát megelőzve.)

FÓKUSZBAN AZ ELMÚLT OLIMPIÁK

Persze, még a száraz tények sem győznek meg sok mindenkit arról, hogy nem volt sikertelen az idei olimpia. Aki csak a politikát látja a sportban, szidja a sportolókat, mert nekik van mit a tejbe aprítani, akit teljesen hidegen hagy, sőt, zavar (!!!) mások sikere, a károgó varjak úgysem fogják elismerni, hogy Milák és Rasovszky Kristóf, Kós Hubert, Márton Viviána, meg a többiek mekkora hőstettet hajtottak végre. „Menjenek a gyárba dolgozni, szedjenek uborkát 45 fokban, és megtudják, mi az a munka.” Köszönjük, Emese – a semmit. Létezik ilyen hozzáállás is. Én viszont inkább megnéztem az elmúlt olimpiákat, összehasonlításképp: mennyire reális az idei szereplésünk? Három éve, 2021-ben nézők nélküli, hangulattalan olimpia volt Tokióban, szinte ugyanolyan eredménnyel végeztünk, mint idén: magyar szempontból 6 arany, 7 ezüst, 7 bronz, összesen 20 érem csurrant-cseppent – eggyel több bronzérmünk volt, mint Párizsban, egyébként az aranyok és az ezüstök száma nem változott. Viszont az éremtáblázaton eggyel hátrébb végeztünk, 15. lettünk. Szilágyi Áron és Milák Kristóf akkor is nyertek, s akkor Csipes Tamara és Kopasz Bálint nyakába is aranyérmet akasztottak – tőlük várhattunk volna esetleg címvédést, de kesergésre semmi okunk.

Rióban rendezték 2016-ban a játékokat, 8 arany, 3 ezüst és 4 bronz, tehát összesen 15 érem jött össze – mégis 12. hely a nemzetek rangsorában, mert többet gyűjtöttünk a legfényesebb medálból. Kicsit azért csalóka a kép: a 8 arany 3 sportágból jött össze: a kajak-kenuból 3 (Kozák Danuta egyéniben, kettesben, sőt négyesben is aranyérmes lett), az úszásból 3 (mindhárom Hosszú Katinkától…), s a vívásból 2 (Szilágyi Áron és Szász Emese). Sőt, az ezüst és a bronzérmeseinknél is, szinte csak úszót és vívót látunk: előbbiben Cseh László, Kenderesi Tamás, Kapás Boglárka és Hosszú Katinka, utóbbiban Imre Géza és a férfi párbajtőrcsapat nyert érmet. Egyedüli kivétel az atléta Márton Anita, aki női súlylökésben lett bronzérmes. Szóval mondhatjuk azt, hogy jobb helyezést értünk el, több aranyérmünk volt, de árnyalja a képet, ha azt is hozzávesszük, hogy gyakorlatilag mindössze 3 sportágban voltunk sikeresek.

A londoni olimpián, 2012-ben 8 arany és 4 ezüst mellé 6 bronzérem társult, azaz 18 érem – ez az előkelő 10. helyezéshez volt elég. Risztov Éva napra pontosan 12 évvel korábban nyerte meg a 10 km-es nyílt vízi úszást, mint Rasovszky Kristóf – egy alighanem tisztább Temzében Serpentine tóban, a Hyde Parkban… A hagyományos sikersportágak, mint az úszás és a kajak-kenu ekkor is vitték a prímet (5 arany a nyolcból vízen született…) , de lett aranyérmesünk kalapácsvetésben (Pars Krisztián) és tornában (Berki Krisztián) is, míg Szilágyi Áron ekkor nyerte első egyéni aranyát. Szó szerint kivívta ekkor egy nemzet elismerését, muhaha… :)

Nagyon sokáig kell visszamennünk az időben, ha olyan rossz és sikertelen olimpiát keresünk, mint amilyen a pekingi volt 2008-ban. 3 arany, 5 ezüst, 2 bronz, mindössze 10 érem, 21. helyezés az éremtáblázaton. Amennyire messze van tőlünk Peking, annyira rosszul sikerült ez az olimpia. Mindhárom aranyunk az utolsó 3 nap érkezett: gondoljunk bele, ma már a 4-5. napon elvonási tüneteink voltak és felháborodtunk, mert még nem szereztünk aranyérmet. Akkor meg a végéig kellett várni, hogy végre miattunk csendüljön fel a himnusz… Vajda Attila egyéniben, míg a legendás Kovács Katalin – Janics Natasa kettős párosban nyert kajak-kenuban, míg a vízilabdázóink akkor még nyerni jártak az olimpiákra – az volt zsinórban a harmadik a csapatnak, azóta sem követte több. Varga Dénes már benne volt abban a válogatottban, így idén vonult vissza utolsó olimpiai bajnok vízilabdázónk. Az 5 ezüstéremből hármat elvitt Cseh Laci, akinek Michael Phelps mellett annyi esélye volt, mint Micimackónak dietetikust találni a Százholdas Pagonyban. Vagy, ha már a közelmúltban a gazdag ifjú történetét olvastuk egyik vasárnap az Evangéliumban: könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint Cseh Lászlónak legyőzni Michael Phelps-t… Nem is nagyon sikerült neki.

Athénban, 2004-ben 8 arany, 6 ezüst, 3 bronz, tehát 17 érem jött össze, és egy 12. helyezés az éremtáblázaton. Ezen az olimpián nem lett aranyérmesünk úszásban, Gyurta Dániel egy ezüstöt, míg Cseh Laci egy bronzérmet hozott haza. Három aranyat kajak-kenusainknak köszönhetünk, a vízilabdások drámai körülmények között lettek olimpiai bajnokok, de Majoros István birkózásban, a közelmúltban elhunyt Igaly Diána sportlövészetben, míg Nagy Tímea vívásban vált „aranyossá”. Vörös Zsuzsanna pedig egészen az idei olimpiáig az utolsó olimpiai bajnok öttusázónk volt.

A legelső mindig oly kedves… 8 arany, 6 ezüst, 3 bronz, 17 érem, 13. helyezés. Az első olimpia, amit végigkövettem, a Sydneyben rendezett volt, 2000-ben – és ezért nem kell szidni… Emlékszem, már iskolaidő volt, és a suliban láttuk Kovács Ági úszófenomén aranyérmét. Csollány Szilveszter éppen a születésnapomon koronáztatott meg. Nagy Tímea, akivel később interjút készíthettem, ekkor nyerte az első olimpiáját. A kajak-kenuban 4 aranyérmet gyűjtöttünk! Ami nagyon fájt, az a női kéziseink elveszített döntője volt. Már hattal is vezettünk a dánok ellen, de kikaptunk… A világ egyik legjobb kézilabdacsapata volt a miénk, ezt később is bizonyítottuk, de a döntőkkel hadilábon álltunk, mindössze egy Eb-t nyertünk azokban az időkben. (Milyen telhetetlen vagyok…)

Az 1996-os atlantai játékokról vannak már emlékeim, de azt még nem követtem végig. 7 arany, 4 ezüst, 10 bronzérem, összesen 21 érem, és 12. helyezés. Olyan nagy betűs LEGENDÁINK voltak még akkor, mint Egerszegi Krisztina, Czene Attila, Rózsa Norbert, Kőbán Rita, vagy Kovács „Kokó” István. Erre nem emlékeztem, de a női kéziseink bronzérmesek lettek ezen az olimpián.

Az elmúlt olimpiákat mérlegre téve nagyjából a helyünkön voltunk Párizsban is, nincs miért szégyenkeznünk. Kis ország vagyunk, kis lélekszámmal, mégis sportnemzetként tekinthetünk magunkra. Ami fontos: a világ is így tekint ránk. Mert ezeket az eredményeket, statisztikákat, ezt az éremtáblázatot a világ is látja. Lehet, hogy felhúzza a szemöldökét, és azt sem tudja, Magyarországot melyik kontinensen keresse a földgömbön, de ettől még látja, és nem tehet mást, mint hogy gratulál és elismeri honfitársaink eredményeit. Ez szép, de éppen ezért nem ülhetünk a babérjainkon, s hogy ez így maradjon, talán érdemes néhány kérdést is feltenni magunknak. Például, hogy sportolóink közül hányan vannak, akik nem hazai terepen és hazai edzővel készülnek, edzenek? Vajon miért van ez így? Mennyire tekinthető hazánk sikerének az így szerzett érem és dicsőség? Aztán, hogy vajon mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a hagyományos sikersportágakon kívül, mint az úszás, a vívás, a kajak-kenu, más sportágakban is tényezők lehessünk az olimpián? Végül, hogy a magyar ember miért nem tud semminek örülni, miért kesereg és panaszkodik állandóan?

Jó volt ezekben a hetekben sportolóinknak szurkolni, jó volt kicsit olyan sportágakba is belekukkantani és megismerni, amiket két olimpia között egyébként sosem néznék. Köszönjük minden magyar olimpikonnak (akár szerzett érmet, akár nem) a rengeteg élményt, amellyel megajándékoztak bennünket. És egyben szinte biztos vagyok: a 2028-as olimpián eredményesebben szerepel majd a magyar küldöttség, mint amikor legutóbb Los Angeles rendezte az olimpiát: 1984-ben ugyanis a keleti országok blokkja miatt nem vettünk részt az ötkarikás játékokon. Nem nagy vállalás és ígéret ez a részemről – de amikor egy ország sikeréért szoríthatunk és büszkévé tehetjük hazánk fiait és leányait, nem is az én vállalásaim és ígéreteim a legfontosabbak. Köszönöm, hogy velem tartottál! HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

Lefekvéshez készítettük a csajokat. Éppen Janka lányom feküdt az ölemben, s a tápszert itta, amikor Kós Hubert díjátadójára került sor. A feleségem ölében két gyermek volt, így egyedül Teodor fiam tudta méltóságteljesen meghallgatni a magyar Himnuszt. Szólni sem kellett neki: felállt, a szívére tette a kezét (nagyjából el is találta a helyét…), és néhány szövegmorzsát is mondott, amit tudott már a Himnuszból.

Bevallom, én nagyon szeretem a himnuszunkat. Nemcsak énekelni, szeretem sportversenyek előtt vagy után meghallgatni is, s közben nézni a sportolók arcait, akik éneklik. Vagy inkább imádkozzák. A magyar Himnusz imádság. Áldáskéréssel kezdődik. „Isten, áldd meg a magyart!” Amikor Kölcsey Ferenc megírta a Himnuszt lakhelyünktől, Rozsálytól nem is olyan messze, Szatmárcsekén, gondolt arra: az Istennel minden könnyebb lesz. Olvasok egy Csernus Imre könyvet, ami a magyarságról szól. A magyarok, ez a címe. A közismert pszichológus sok érdekes és fontos dolgot ír a könyvben, de nemzeti himnuszunktól nincs elájulva. Való igaz, bár nem hallottam még a világ összes országának himnuszát, a különböző nemzeti himnuszok inkább hasonlítanak egy indulóhoz, ami pörgős, gyors, valami győzelmi zene. Vagy éppen az uralkodó dicsőítése. Ezzel szemben a magyar himnusz inkább lírai, szomorkás, ódaszerű.  Én mindezek ellenére nem szeretném, hogy valaki írjon egy másikat. Bár a világ változik – erre is lehet, előbb – utóbb sor kerül majd. Gyerekként, nem tudom, miért, de a Cantemus énekkarban megtanultuk a francia himnuszt, a Marseilles-t. Szeretem a portugál és a spanyol himnuszt is, a dallama miatt. De a magyar – az a miénk.

Csernus doktor szerint, már az nem jelent jót, hogy a Himnusz első sorában jókedvet, meg bőséget kérünk, aztán meg védelmet. Mintha mi ezt önerőből nem tudnánk kiharcolni, nekünk ehhez külső segítség kell. Víg esztendőt is kérünk, arra a balsorsra, mely hazánkat sújtja évszázadok óta – hiszen „megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt.” Mintha más népnek nem lennének gondjai. Mintha máshol nem lett volna soha háború, megszállás, nyomor. A magyar csak panaszkodni tud. Bevallom, én még sosem néztem ilyen szemmel a magyar Himnuszra. Hogy ez egy (ahogyan Imre doktor fogalmaz…) búvalbélelt nép kesergése, jajveszékelése lenne. Én a Himnuszt mindig büszkén, felemelt fejjel éneklem, büszke vagyok arra, hogy magyarnak születtem! (Egyébként minden tiszteletem Csernus Imréé, ez a könyve is jó egyébként, nem lehúzni akartam, ajánlom mindenkinek, bár még nem jutottam a végére.)

Viszont van, amiben egyetértek Csernus dokival. Vajon egy külföldről jövő ember, vagy egy külföldi állampolgár milyennek láthatja a magyart? Depressziósnak? Boldogtalannak? Szomorúnak? Magányosnak? Esetleg üldözöttnek? Vagy valóban búvalbéleltnek, akinek semmi nem jó az életben? Valahol bicskanyitogatónak érzem, és a búvalbéleltségünket alátámasztja, a média, a bulvársajtó, a foteltársadalom reakciói az idei ötkarikás játékokkal kapcsolatban. És most maradjunk csak a sportnál, bár napestig tudnánk kritizálni a párizsi olimpiát szervezési hiányosságai, na meg provokatív lobbijai, Istent tagadó és az ember jogait és méltóságát sem tisztelő szellemisége, eszméi miatt... Az átlagos ember (mint én is), egy fárasztó nap végén leheveredik a kanapéra, esetleg szisszent egy sört, megnézi az olimpiai úszódöntőket, aztán meg fröcsög egy jót az Interneten, hogy ennek a Milák Kristófnak inkább edzenie kellett volna, meg időben érkeznie Párizsba, hogy engedheti ezt meg magának, hogy lehet valaki ennyire nagyképű… Értitek? Egy űrúszás után, egy félelmetesen jó, ráadásul hazai közönség előtt megtámogatott francia mögött másodikként ért célba egy olimpián, nyer egy ezüstérmet, a magyar ember meg ki van akadva. Azt most hagyjuk, hogy a Nemzeti Sport a csütörtöki címlapjával hogy feldobta a magas labdát a rengeteg károgónak. „Még mindig hiába várjuk az aranyat.” Címlapon az aznapi ezüstösek: Milák és a kardvívó válogatott. Kínos, hogy így jelent meg a csütörtöki lapszám. („Nemes bosszút álltak” Kós Hubert és férfi párbajtőrözőink, akik a következő két nap szállították az aranyakat. És Milák Kristóf sem maradt adós: néhány perccel ezelőtt megnyerte második olimpiai bajnoki címét. Bár a kritikusok ebben az úszásban is biztos találnak majd valami kivetnivalót: túl szoros volt a verseny...)

Hogy veszi a bátorságot valaki, aki nem sportolt versenyszerűen, semmit nem tud arról, mekkora áldozattal, lemondással jár az élsport, beleszálljon valakibe, aki az életét feltette valamire, amiben egyébként kivételesen jó is, de most volt még nála is jobb? Erről szól a sport. Küzdök a célokért, de mindig lesznek ellenfelek! Ellenfél nélkül a győzelem sem esik olyan jól… Teljesen megértem Milák Kristófot és támogatom abban, hogy nem áll szóba újságírókkal. A verseny utáni érzelemtől túlfűtött spontán nyilatkozatoknak egyébként sincs sok értelme. Majd ha lesz mondanivalója, elmondja. Ő biztos nem a farsangi jelmezéről akar majd beszélni… Ja igen, Szoboszlai Dominiktől egyszer ezt kérdezte egy magyar újságíró. Még a Liverpool nyolcasa szégyellte el magát. Van az a szint, ami alá nem kéne süllyedni. Sportolóinkat pedig hagyni kéne, hogy kizárólag az előttük álló cél teljesítésével foglalkozzanak. Sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha…, de talán a magyar válogatott is túl lett hyepolva a foci Eb előtt. Ha nincs ennyi reklám, ígérgetés, fogadkozás… Még egy dokumentumfilm-sorozat is készült a magyar csapatról. Jó lett volna reálisan látni a helyzetet. Lehetünk mi alapvetően sportnemzet, de ettől mi még kis ország vagyunk. És kár belekeverni a politikát: ha az éremtáblázat első tíz helyén szerepelnénk, akkor is kis ország lennénk. Nem azért nincs 14 aranyérmünk egy hét után, mint Kínának, mert X és Y vezetik az országot, mert minden politikus lop, csal, meg hazudik (ahogyan azt ugye sokan állítják, sőt, bizonyos kereskedelmi csatornának érdekesmódon mindig, mindenhol vannak beépített tanúi is...) és mert sportdiplomáciában nullák vagyunk (egyébként szerintem ez nincs így), hanem, mert kis ország vagyunk. (Ja, és ha már Dominiket szóba hoztam: mennyire szánalmas már az a szitokáradat, nyafogás, amit a Liverpoolba szerződése óta kap. Aki irigy, aki rosszindulatú és gonosz, az úgyis csak a fizetését látja, az elpasszolt labdáit, a tetoválásait. Azt nem, milyen úton jutott el idáig, meg hogy egyébként mekkora klubban focizhat – és egyébként milyen magas nívón is teszi ezt… Nagy az Isten állatkertje, de sajnos túl alacsonyan van a kerítés...)

Nem azt mondom, hogy ne álmodjunk nagyot. Ne is értsen félre senki. Csak ne legyünk búvalbéleltek egy olimpiai ezüstérem után. A kedvenc sztorim Szilágyi Ároné. A legutóbbi három olimpián nyert, idén viszont már az első körben kiesett egyéniben. A megmondóemberek már bújtak is ki sötét barlangjaikból, amiknél csak ők maguk a sötétebbek, s a kormány, a közpénz, a nyaralás, a motiválatlanság, a felkészületlenség, a katasztrofális szavak uralták két napig az online médiát. Egészen addig, amíg csapatban ezüstérmes nem lett, valami félelmetesen nagy vívással. Legutóbb 1996-ban jutott egyáltalán döntőbe a kardcsapat! Az volt az első olimpia, amiről vannak emlékeim. 28 éve volt... Nem mintha neki bármit bizonyítania kéne még, de bebizonyította emberi nagyságát. Mégis rengetegen szekálták az egyéniben történő korai búcsú miatt. Aztán negyedik olimpiájáról is éremmel távozhat. (A történeti hűség kedvéért: Szilágyi Áron mellett Gémesi Csanád, Szatmári András és Rabb Krisztián alkották a kardcsapatot.) Na meg szegény Kovács Richárd… A máriapócsi bokszoló élete első olimpiáján ötödik lett, a legjobb 8 között vérzett el egy francia ellen. Hát, amilyen köpködést az interneten olvastam róla… „Gyáva volt, nem mert kezdeményezni, ez nem boksz volt, mintha nem is olimpián lenne…” Hölgyeim és uraim, olimpiai 5. helyezettről van szó! Lehet utána csinálni… Nekünk az olimpia szóból maximum a pia jut… Ma délelőtt kikapott a világbajnok női kardcsapatunk a negyeddöntőben. Csak egy komment a sok közül: „Legközelebb nem csak a fuchsokat és a szempillaspirált kell kivinni a pástra.” Biztosak lehetünk abban, hogy a szívüket – lelküket odatették ezek a hölgyek, és szerettek volna olimpiai érmet szerezni. Fucsovics Mártonnak pechje volt, hogy Rafael Nadallal már a legelső körben össze kellett csapnia. Voltak kifejezetten szép labdaadogatásaik, nem vallott szégyent a mi fiúnk, a magyar kommentelő viszont mással sem foglalkozott, csak azzal, hogy miért nem nemzeti színű felsőben teniszezik. „Hát milyen hazafi az ilyen?” Még csak véletlenül sem azt nézzük, hogy egyébként megizzasztotta a világ egykori legjobbját. Hanem, hogy egy külső szemlélő nem látja rajta, hogy magyar… „Bezzeg Nadal, ő büszke spanyol, és ez a felsőjén is megmutatkozott…”

„Balsors, akit régen tép…” Óriási balszerencsével veszítették el férfi kéziseink a norvégok elleni meccset. Végig nagyon jól játszottunk, a meccs nagy részében vezettünk is. Talán 7-8 másodperc volt a meccsből, mikor döntetlen állásnál a győzelemért támadhattunk. Igazából a döntetlen sem lett volna annyira rossz eredmény. Az egyik legbiztosabb kezű játékosunk, Imre Bence kihagyta a ziccert… Üsse kavics, legfeljebb döntetlen lesz. Vagy nem. Két másodperccel a vége előtt a norvégok megnyerték a meccset. És most mi lesz? Ássuk el Imre Bencét? Vagy Chema Rodriguezt? Ez magyar betegség, csak velünk fordulhat elő, dekoncentráltság hiánya, bénák vagyunk… Sok mindent lehetett olvasni a meccs után. Vajon három nappal korábban, mikor a csajok az utolsó másodpercekben verték a brazilokat, ugyanilyen kommentek születtek? Vagy 12 éve Izland ellen, azon az emlékezetes olimpiai negyeddöntőn, ahol frenetikus véghajrával nyertek Fazekas Nándorék? Aki látta azt a meccset, sohasem fogja elfelejteni... Húsz év után először van ott mindkét kézi – és vízilabda válogatottunk. Én nagyon örülök ennek. Mindkét kézicsapatunk piszok nehéz csoportba került, és helyt állnak. A férfi vízilabdában meg elmúltak azok az idők, mikor a magyarokon kívül csak a délszlávok, meg az olaszok ismerték a játékot. Hát mekkora gólt csavartak nekünk ma az ausztrálok? Mint Vári Attila a 2000-es olimpiai döntőben... Lássuk ezeket a tényeket, még mielőtt bárkit is keresztre feszítünk…

Az tény és való, hogy eddig nem ez a magyar sport történetének legeredményesebb olimpiája. De ha Isten velünk, ki ellenünk? Már pedig az Isten velünk. És itt muszáj visszautalnom a Himnuszra. „Isten, áldd meg a magyart…” Még ha a világ egyre kevésbé is kér a Te áldásodból. Nincs jobb szó arra, ami az olimpia megnyitóján történt: hányingerkeltő. Hála Istennek nem volt se időm, se lehetőségem nézni. Akik kihagyták, nos, ők az olimpia első győztesei… Nekem ne akarja senki beadni, hogy minden, Leonardo da Vinci Utolsó vacsora festményével való hasonlóság, kvázi egyezés csak véletlen egybeesés volt. Művészettörténet és görög mitológia, hát hogyne. Mese habbal. Nem most másztunk le a falvédőről...  Szegény Celine Dion-t sajnálom, aki talán már bánja, hogy fellépett ezen a förmedvényen. Lobbi, provokáció. Betegség. Most még beteg a világ. Reméljük, ez a betegség nem válik halálára… Itt az olimpia, ami a sport ünnepe lehetne. Több mint egy hete tart már. A legtöbbet mégsem egy gólról, egy asszóról vagy egy világrekordról beszélnek. A botrányos megnyitóról, valamint az algériai bokszoló nőről, aki biológiailag férfi – de ne legyünk kirekesztők, hadd verje büntetlenül a nőket. Merthogy közöttük versenyezhet. Szerencsétlen olasz ellenfele 46 másodperc alatt feladta, mert két akkora ütést kapott, amibe még Balu is beleszédült volna Geszti Péter musicalében, a Dzsungel könyvében. Majd a verseny másnapján inkább visszavonult. Kár érte. Hidegrázó, hogy ez megtörténhet. Tavaly a Nemzetközi Bokszszövetség eltiltotta Iman Helifet, de az Olimpiai Bizottság engedi versenyezni… Ez az igazán szomorú. Mert ez így nem fair, igazságtalan. Ma Hámori Lucával versenyzett, aki tudják, mit mondott? „Bízom Istenben, mert ha azt akarja, hogy nyerjek, nyerni fogok!” Igen, az Isten… Akinek egyébként jó a humora is. Én legalábbis annak tudom be azt az áramszünetet, ami a botrányos megnyitó után 24 órával köszöntött egész Párizsra (egyetlen templom maradt kivilágítva…), illetve, hogy a Szajna folyó szennyezettsége miatt a vízi programokat halasztani kellett. Ha valaki ezekből a jelekből sem értett, forduljon szakorvoshoz… Ha Isten velünk, ki ellenünk… Mert az Istenszeretőknek valóban minden a javukra válik… (És bár Hámori Luca nem jutott tovább, de ebben az igen szubjektív sportágban csak pontozással maradt alul, végig bírta a tempót, az ütéseket, amikből egyébként nem csak kapott, adott is, és nem csak Magyarország, hanem az egész világ megismerte a nevét! Szép volt, Luca!)

A sport az érzelmekről szól, nagy győzelmeket, fájdalmas kudarcokat már pedig Párizsban is látunk. Egészen sok vívást néztem, mert eddig ez idén a sikersportunk – bár, hogy őszinte legyek, a szabályokat még mindig nem igazán értem. Több női röplabda meccsbe is belenéztem, főleg azért, mert az Eurosporton egy barátom közvetített. Jó volt hallgatni őt, s ügyesek voltak a röpis lányok is. Majdnem olyan jól tolták, mint a rozsályi röplabdacsapat a helyi iskola tornatermében péntek esténként. Sose néztem még ennyit egy teniszmeccsből, de lekötött a Fucsovics Márton – Rafael Nadal ütközet. Nem értek a teniszhez, de helytállt Marci, gratula neki! Jó volt látni kardvívóink mosolyát az ezüstérem után, gyerekeimmel együtt szurkoltunk Kós Hubertnek, s megkönnyeztem a párbajtőrözők díjátadóját az aranytussal megnyert finálé után – hiszen ők, a mi honfitársaink is könnyeztek a pódium tetején. (A csapat: Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely.) A finálé után meghajoltak a legyőzött japánok előtt. Mi pedig meghajlunk előttük…

Ők már a világ tetejére értek. A legkevésbé sem érdekli őket az egykori balsors… Mi is legyünk optimistábbak, pozitívabb gondolkodásúak, mert ezzel tehetünk azért, hogy szebb legyen a világ. Amilyennek az Isten egyébként megteremtette.

SOK SIKERT MINDEN MAGYAR VERSENYZŐNEK! HAJRÁ MAGYARORSZÁG – ÉS NEM CSAK AZ OLIMPIÁN!!!