A Liverpoolról szinte már mindenki elhitte, hogy négy trófeával fogja zárni az idényt. Éppen ma fejeztem be Roberto Firmino önéletrajzi könyvét, amiben a 8 Anfielden töltött idényéről beszél, és bizony a 2021/22-es idény hajrájában még mind a 4 trófeáért harcban állt csapatával, aztán néhány napon belül elbukták a bajnokságot és a BL döntőt is. Két kupát így is nyertek, de a két legkevésbé fontosat (ahogyan Roberto is fogalmaz), így az egész csapat keserű szájízzel ment el a rövid vakációjára.

Mi, akik a tv előtt ülünk, csörgünk a szotyis zacskóval, sört szisszentünk, és nézzük a meccseket, elfelejtjük, hogy mekkora munka van a mögött, hogy bennünket a világ legjobb labdarúgói kiszolgáljanak és szórakoztassanak. Mi csak a külcsínt látjuk: az autót, a modellbarátnőt, a tetoválást. A befektetett munkát, aminek ezt köszönhetjük, nem. És elvárjuk, hogy hétről hétre ne csak megnyerjenek minden meccset, de sziporkázva tegyék mindezt, gólfesztivált rendezve. Pedig hát ők sem gépek. Az ő teljesítő határuk is véges. Ezért volt utoljára több mint 20 éve veretlenül bajnok egy angol csapat. Holott azóta volt egy gigantikusan erős United, City és Liverpool is, mégsem lettek veretlenül bajnokok. Ezért sikerül a legritkább esetekben több fronton tarolnia bizonyos klubcsapatoknak. Ebben az évezredben emlékeim szerint csak a Heynckes-féle Bayern München (2013), majd Hans-Dieter Flick csapata (2020), a Jose Mourinho vezette Inter (2010) és a Barcelona Pep Guardiolával (2009 és 2011) és Luis Enriquével (2015) tudott minimum három kupás szezont felmutatni, amiben a hazai bajnokság és a Bajnokok Ligája is benne volt. (A tévedés jogát fenn tartom, én ezekre emlékszem.) A válogatott játékosok is kifacsartan mennek a nemzeti csapathoz, szinte lerí róluk, hogy kedvük sincs az egészhez, a legtöbb vb és Eb meccs szinte már nézhetetlenül unalmas. (És itt tapsolom meg az illetékeseket, akik 64 csapatos vb-t akarnak 2030-ra. Lehetőleg Európa helyett még Ázsia kapjon vagy 10 helyet, és külön selejtezősorozatot indítsanak a jegesmedvékből és az eszkimókból összeverbuvált spílereknek… Ugye titeket is lázban tartana egy Madagaszkár – Kamcsatka Srí Lanka csoportmeccs?)

Bizony, a játékosok nem gépek. Sőt, tessenek megkapaszkodni, az edzők sem azok! Finálénak beillő párosítást hozott az új lebonyolítású Bajnokok Ligája nyolcaddöntője, a slágerpárosítás, hiába volt egy madridi háziderbi, meg egy német csúcstalálkozó is az étlapon, a PSG – Liverpool csörte volt. Utólag már viccesnek tűnik, hogy a Liverpool megnyerte első hét meccsét a sorozatban, és elsőként abszolválta az alapszakaszt – legközelebb biztos nem tesz így… A PSG-t meg még a kiesés szele is meglegyintette, papíron csak az utolsó körben vált biztossá, hogy becsúsznak a 24 közé. Való igaz, a párizsiak ősszel nem voltak csúcsformában. De tavasszal már egy másik PSG-t látunk. Véletlenül sem akarok hosszan belemenni az első meccsbe: a Pool-t ebben a szezonban még nem futballozták így le, Alisson Becker parádéi nélkül hatalmas méretű sallerbe futhattak volna bele a francia fővárosban, ehhez képest egyetlen valamire való helyzetüket a pár másodperccel korábban, Mohamed Szalah helyére beszálló Harvey Elliott gólra váltotta. Abszurd volt, hogy a Liverpool egygólos előnnyel készülhetett a visszavágóra – még a vak is látta, mekkorát futballoztak a franciák.

Szokták mondani, hogy a szerencse forgandó, meg azt is, hogy amit egyszer ad a gép, azt máskor elveszi… Nos, Liverpoolban, a visszavágón, bár ugyanazzal a kezdővel, de más felfogásban léptek pályára a „vörösök”, mégis a franciák rúgtak gólt már nagyon korán – ráadásul egy olyan védelmi megingásból, kapus és védő közötti meg nem értésből, amilyet az első meccsen, meg úgy az egész szezonban nem sokat láttunk. Volt még 80 perc a meccsből, +30 minutum ráadás, hogy a Pool újra a maga javára fordítsa a párharcot. Sikerült? Nem! Hogy miért? Ennek talán több összetevője is van. Egyrészt, amit említettem: most elvette a gép, amit egy hete adott. A mákdarálót ezúttal a franciák vágták zsebre anyuci konyhájából… Akkor Kvaratshelia rúgott lesgólt, most Szoboszlai Dominik. Akkor Alisson védett élete formájában, most Gianluigi Donnarumma járt eksztázis közeli állapotban. Ha meg már ő sem tudott segíteni, olyan önfeláldozóan védték kapujukat a franciák, ami még Robespierre, a jakobinus diktatúra vezetőjének is a becsületére vált volna. Egyszerűen mindenhol ott voltak, mindenbe belevetődtek. Szoboszlainak is volt egy jó lövése, ami lejött a blokkról. Többen emberfelettit nyújtottak: Donnarummán kívül William Pachot és Nuno Mendest említeném meg a védelemből, aki konkrétan megette Szalahot mindkét meccsen vacsorára. Nem lennék meglepve, ha csak egy jóféle francia bort kért volna az ünnepléshez a portugál, mert jól lakott az egyiptomival – a hizlalt borjút elég lesz levágni akkor, ha a BL-t is lenyeli megnyeri a PSG.

És talán itt is a második ok, ami az angol csapat kieséséhez vezetett. Mohamed Szalahnak momentuma sem volt a két meccsen. És az baj, ha a legjobb játékosod 210 perc alatt nem tud hozzátenni semmit csapatod játékához. Párizsban kifejezetten gyalázatos produkciót nyújtott (önmagához képest mindenképp…), de a visszavágón is csak az első félidőben vettük észre a jelenlétét, ámbár a labdát ezúttal is csak örökölni lehetett tőle – szerintem még álmában is azt szorongatta kispárna helyett... Mondjuk a tizenegyesét legalább belőtte, de erről majd később… Szalah a Premier League-ben 27 gólnál és 17 gólpassznál jár a szezonban, az Aranylabda elsőszámú várományosa… Volt, egészen idáig, mert tegnap este kapott néhány riválist maga mellé. Sok függ a BL végjátékától, de hirtelen olyan meglepetésemberek jelentkeztek be az Aranylasztira, mint a Barcelonában elképesztő szezont produkáló és a BL góllövőlistáját e pillanatban vezető Raphinha és a PSG-vel szárnyaló, 2025-ben már 21 (!!!!!) gólnál járó (igen, még csak márciust írunk…) Ousmane Dembélé. (Ha a Bayern nyeri a BL-t, én egy Harry Kane-t is el tudok képzelni díjazottnak, nem beszélve a madridi Mbappé, Vinicius, Bellingham trióról – de ennyire ne szaladjunk előre.) Szalah űrszezont produkál, de ezzel a két meccsel ő maga is nehezen fog elszámolni, mert a világ legjobbjait az különbözteti meg másoktól, hogy a legfontosabb pillanatokban a sereg élére állnak, és kihúzzák csapatukat a slamasztikából. Még mindig nem tudni, marad-e Szalah a szezon után, lehet, nem véletlen, hogy eddig várt a klubvezetés a szerződés-hosszabbítással…

Elképesztő Arne Slot első szezonja Liverpoolban, Jürgen Klopp távozása után senki nem gondolt ilyen könnyű átállásra, de nem hallgathatjuk el a tényt, hogy ezt a visszavágót ő is csúnyán benézte. Már az első meccsen nem értették sokan a taktikáját, abból végülis jól jött ki, bár sok köze a Pool-nak nem volt az odavágóhoz. Nem tudom, hogy a Newcastle elleni vasárnapi Ligakupa döntőre tartalékolt-e a visszavágó hajrájában. Az a hosszabbításban már látszott, hogy az angolok túlélésre játszanak: csak legyen meg a tizenegyes párbaj. Ha ez a terv megvolt Slot fejében, még kevésbé értem, miért cserélte le Alexis MacAllistert és Szoboszlai Dominiket, akik híresen jó tizenegyes lövők. Persze, számos klasszist tudnánk sorolni, akiknek megremegett már a lába sorsdöntő pillanatban (Cristiano Ronaldo, Lionel Messi, Kylian Mbappé, David Beckham, Harry Kane, Sergio Ramos, Roberto Baggio, Raúl, Andrij Sevcsenko, Kaká, Frank Lampard, tovább is van, mondjam még?) de MacAllister 13/12-es, Dominik 20/19-es statisztikai mutatója, ha úgy tetszik, lőlapja önmagáért beszél. Az argentin világbajnok előtte kapott egy sárga lapot, a következő meccsről kisárgázta magát – lehet, Slot nem akarta megkockáztatni, hogy esetleg kap még egyet? Mert 1+1 még a hűvös briteknél is 2, s ha lapból van ennyi, az egy ember mínusz. Dominik viszont még láthatóan jól bírta erővel, és ő is meglepődött, hogy a hosszabbítás második félidejére már nem megy vissza. Donnarumma nem először vált büntetőpárbaj hősévé (bár antihős sem egyszer volt már, mert a potyagól is benne van a játékában), a 2021-es Eb döntőben az angol válogatott kedélyeit borzolta, és lett kontinensbajnok, ráadásul a londoni Wembleyben. Nem a közelmúltban fogja őt lovaggá ütni a brit uralkodó, III. Károly… Szalah magabiztos volt, mint általában, de az egész szezonban önbizalmát a béka feneke alatt is hiába kereső Darwin Nunez, meg a büntetőket egész pályafutása alatt nem igazán gyakorló, csereként beállva is keveset nyújtó Curtis Jones lövését különösebb megerőltetés nélkül hárította az olasz kapus. Nem volt jó ötlet őket a labdához engedni. Akkor már Van Dijk, vagy az első meccs hőse, Elliott rúghattak volna. Persze, nem csak ebben hibázott Slot. Pályára küldte Cody Gakpót, aki sérülés miatt egy ideje már nem játszhatott, és látszott rajta, még alig áll a lábán. Ellenben a szinte mindig jól beszálló japán Endo megint csak perceket kapott, Federico Chiesa pedig még annyit sem. Pedig abban a fiatalemberben lehetne potenciál, ha súlyos sérülése után felépítenék. De Slot egyáltalán nem bízik benne. Pedig mekkora sztori lett volna, ha egy olasz Eb győztes farkasszemet nézhetett volna egy olasz Eb győztessel, mondjuk a büntetőpárbajban…

Mondjuk így meg egy Eb győztes kapus egy világbajnok kapussal randevúzhat majd – mert, hogy a PSG Emiliano Martinez, a golyóbis egyik legvisszataszítóbb kapusának klubjával, az Aston Villával fog meccselni az elődöntőbe jutásért. Ne vegyük el a párizsiak érdemeit: a két mérkőzés alapján megérdemelten jutottak tovább. A már említett kapuson és védőkön kívül Vitinha is szenzációsan futballozott a középpályán. A grúz Kvaratsheliának nem kellett sok idő az akklimatizálódásra (januárban érkezett Nápolyból, ahol talán még a mai napig égetik a mezét…), Ousmane Dembélé pedig úgy játszik, ahogyan a Barcelona remélte, hogy játszani fog, amikor Neymar pótlására megvették 2017-ben a Dortmundtól. Apropó, Neymar. Milyen érdekes, hogy Neymar, Messi, Mbappé nélkül működik a párizsi csapat, jobban, mint ezekkel a klasszisokkal. És nem állítom, hogy innen már sétagalopp lesz a BL győzelem, de azt sem merném kategorikusan kijelenteni, hogy nincs esélyük a nagy fülű trófeára. Luis Enrique éppen 10 éve, hogy megnyerte a Barcelonával!

A Liverpool egy álommal talán szegényebb lett, de néha kell a fejbekólintás: a veretlenség mítosza még időben köddé vált. Vasárnap meglehet az első trófea, ami igaz, a legjelentéktelenebb, de az ilyen sikerek visszaadhatják egy csapat önbizalmát, ráadásul ezt a kupát címvédőként nyerheti meg újra a Pool – Szoboszlai Dominikkel, aki egy évvel ezelőtt sérülés miatt nem léphetett pályára a Chelsea elleni fináléban. Ha az meglesz, már csak annyi dolguk maradt, hogy lemenedzseljék a Premier League hátralévő fordulóit, amit egy ekkora maflás után is kizártnak tartok, hogy elveszítsenek. A vesztett pontok tekintetében is négy meccsnyi a pontelőnyük az Arsenallal szemben, amit nem fognak elszórakozni. Szalah még különböző rekordokat megdönthet, Szoboszlai Dominik személyében pedig magyar Premier League győztes lehet, amire igenis legyünk büszkék. Nem a vízhordó fiú, nem a bólyákat pakolgatja edzésen, hanem a csapat egyik legfontosabb játékosa, aki idén már nem egyszer nyújtott világklasszis teljesítményt. És ki tudja, lehet, nyártól lesz egy magyar csapattársa is – nagyot szólna, ha Kerkez Milos is a Mersey partjára költözne. A balhátvéd pozíció mellett még egy poszt biztosan erősítésre szorul egyébként a Liverpoolnál: egy kíméletlen középcsatárra szüksége lesz a csapatnak. Bár többen megbuktak már Angliában, akik Portugáliából érkeztek (Darwin Nunez is tökéletes példa erre…), Gyökeres Viktorra mihamarabb rá kéne repülniük, aki csak a nevében magyar: ő sajnos svéd válogatott.

Meglátjuk – mint ahogy a BL további párharcait is, immár a Liverpool nélkül. Gratulálok a PSG-nek, ez a projekt most szimpatikusabb Párizsban, mint az elmúlt tíz évben bármikor. A Liverpool meg élvezze ki a bajnoki szezont, és nyerje meg vasárnap a szezon első trófeáját!

Hajrá Dominik! Hajrá Liverpool! Nem ide tartozik, de HALA MADRID! :)

Ps. Ja, egyébként jó könyv volt, ajánlom!