A héten újságolta az egyik kicsi hittanosom: „Azt mondták, hogy nem tud jönni a Mikulás, mert kijárási tilalom van. Ráadásul öreg, ezért könnyebben elkaphatja a koronavírust.” Bár jót mosolyogtam a kislány megnyilvánulásán, sajnos a fele se tréfa ennek a kijelentésnek. 2020-ban eljutottunk oda, hogy a félelem, a rettegés, a lemondás nyer a hitünkkel, a reményünkkel, a bizalmunkkal szemben. Azt hiszem, ebben a helyzetben ez inkább általános jelenség, mint csupán egy gyermek kétségbeesett jajveszékelése. Hogy az Illés együttes egyik népszerű slágerét idézzem: „Miért hagytuk, hogy így legyen?”

Járvány ide, kijárási korlátozások oda, az online oktatás, a tömeges rendezvények megszüntetése ellenére el kell, hogy fogadjuk: az élet nem áll meg, mert nem állhat meg, megy tovább. A vasárnap például ebben a járványhelyzetben is vasárnap marad. Az Úr napja. Miért éppen ezt hoztam fel most példának? Mert a mai evangéliumban az Úr napja, a szent nap kapcsán volt némi kellemetlen konfrontáció Jézus és a farizeusok között. Alkalmas az idő, hogy azon lamentáljunk pár percig, vajon jelent-e még bármit számunkra ez a nap? Kifogásként fogjuk fel azt, hogy a fenyegető koronavírus miatt most templomba sem kell jönni? Végre vasárnap is húzhatom a lóbőrt, mehetek edzeni, dolgozhatom a kertben, végre nem kell hajnalban kelnem, hogy megfőzzem az ebédet. Bőven elég a rádióban, a televízióban hallgatni a Liturgiát, tökéletes háttérzaj. A porszívó zaja néha elnyomja, de annyi baj legyen. Nagy tragédia ez és tévúton jár, aki így gondolkodik!

Mert az Isten nincs karanténban! A hétköznapi pörgés, munka, a mindennapi mókuskerék közepette az embernek szüksége van a vasárnapra, ami a nyugalom napja. A nyugalom napja, amikor kiszakadunk a hétköznapok monotonitásából, s Istenben mi is megnyugvásra lelhetünk. „Magadnak teremtettél Uram és nyugtalan a szívünk, míg benned meg nem nyugszik” – írja Szent Ágoston. Akkor leszünk igazán boldogok, ha a boldogságot Istennél keressük. Éppen Szent Ágostonról maradt fenn, hogy fiatalon a boldogságot kutatta. A tudományok felé fordult, kiművelte magát, de nem volt boldog. Retorikát tanult, kiváló szónokká képezte ki magát, de ez sem volt elég. Aztán az erkölcstelen élet szele is megcsapta, nagy világi életet élt, bulizott, nem vetette meg a szép nők társaságát sem, de ettől sem érezte magát boldognak. Végül a szomszéd kertben gyerek játszottak, s valaki egy játék vezényszavát kiáltotta: „Tolle lege!”, ami azt jelenti, „Vedd és olvasd”. Kezébe vette Ágoston a padon heverő Bibliát, s rájött, mi hiányzott az életéből: Isten. Ma Szent Ágoston a katolikus egyház legnagyobb szentjei közé tartozik...

A vasárnap elsődleges üzenete ez: az Úristen vágyik a mi közeledésünkre, de az Ő közeledése nem fog célt érni, ha mi fittyet hányunk rá és nem viszonozzuk az Ő szeretetét. Kölcsönös a kapcsolat: Isten nyit először, de nekünk válaszolnunk kell az Ő hívására! Mert az Isten megteremtett minket nélkülünk, de üdvözíteni nem fog nélkülünk. Nagy igazság ez! Az Úr közel van, ezt most még inkább éreznünk kell, hiszen három hét sincs már karácsony ünnepéig, amikor Krisztus konkrétan közénk születik – igen, ebben a botrányosnak tűnő időszakban, a járványhelyzetben is közénk születik az Isten, mert közénk akar születni. De vajon mi ehhez mit szólunk? Várjuk az érkezését? Képesek vagyunk helyt adni neki a szívünkben vagy a falu határában lévő barlangistállóba kényszerül?

A vasárnap az Úr napja, amikor igenis minőségi időt kell kiszakítanunk a Teremtő Isten számára, de a ló túlsó oldalára sem eshetünk át. A mai evangéliumban szereplő farizeusokat képmutatónak nevezi Jézus, teszem hozzá, nem ok nélkül, hiszen ők a szent napjuk mögé bújva, az ószövetségi előírások szigorú betartatásával takarództak, amikor tulajdonképpen beleálltak Jézusba. A zsidóknál a szombat, a „sabbat” volt a szent nap, a nyugalom napja, amit ők olyannyira komolyan vettek, hogy számon kérték Jézust, aki a szent napon gyógyított. Miért nem tudott várni a következő napig? Hogy képzeli ezt a gyalázatos erkölcstelenséget, hogy a szent napon másokon segít? Botrányos viselkedés! Amikor Jézus új szövetségről, új törvényről beszél és arról, hogy eltörli a régi szövetséget, az ó szövetséget, a régi törvényeket, ilyesmikre is gondol. Törvényszegő az, aki segít embertársán vasárnap? A farizeusok híresek voltak szűklátókörűségükről, a Törvény, a Tóra mindenek felett, meg arról is híresek voltak, hogy ott kötöttek bele Jézusba, ahol csak lehetett. A kákán is csomót kerestek. De Jézus ezt a gordiuszi csomót is megoldja. Nem akkor és nem attól leszek igazán keresztény ember, ha bús ábrázattal, átszellemülve a templomban ülök, s buzgón vetem magamra a kereszteket. Szent Jakab apostol azt írja, hogy „a hit cselekedetek nélkül halott” és azt hiszem, ez a keresztény életünkre is vonatkozik. A kereszténység cselekedetek nélkül halott, mert a világnak cselekvő keresztényekre van szüksége.

Tökéletes fogódzókra, kapaszkodókra lelhetünk a szentekben, például mai szentünkben, Szent Miklós püspökben is. Akinek alakja, szellemisége a járvány ellenére is itt van velünk. Miklós püspök több mint egy fehér szakállú öreg bácsi, piros sapkával a fején, s ajándékok tömkelegét tartalmazó zsákkal a hátán. Az egyik legismertebb és legnépszerűbb szentről van szó, aki görögkatolikus egyházunk egyik védőszentje, s szinte egyetlen templomunk ikonosztázionjáról sem hiányzik a róla készült festmény, az őt ábrázoló ikon. Szent Miklós a Szeretet Szentje, s mint ilyen, beleillik adventi készületünkbe, hiszen tudjuk, karácsony a szeretet ünnepe. A szenteket nem csodálnunk kell, hanem tanulnunk az ő életpéldájukból. Szent Miklóséból is lehet mit tanulni. Amint az ünnepi tropárban énekeltük, ő „a hitnek szabálya, a béketűrésnek példányképe és az önmegtagadásnak tanítója” volt. Védte a hitet, tovább is adta a hitet, mert püspökként ez feladata és kötelessége is volt. Béketűrő, türelmes ember volt, aki a száműzetést is jól viselte. Hányszor és hányszor kijövünk a sodrunkból… A türelem talán az egyik legnehezebb erény egy olyan világban, ahol az ember mindig rohan és sosincs ideje megállni – Miklós erre a türelemre is nevel. Segített, ahol tudott és akinek tudott – valószínűleg nem érdekelte, hogy éppen vasárnap van-e. Már fiatalon szétosztotta szülei örökségét, mert ő Jézust akarta követni. Megtagadni önmagunkat azt jelenti: tudunk lemondani valamiről. Az élet boldogságához lemondások sora is tartozik. Éppen az a szeretet csodája, hogy a másikat keresem, őt akarom boldoggá tenni, és a kedvéért le tudok mondani a saját kívánságaimról. Micsoda alázatra van ehhez szükség…

Karácsonyi készületünket segítse elő Szent Miklós püspök élete és példája, aki a hitnek szabálya, a béketűrésnek példányképe, az önmegtagadás tanítója és a szeretet szentje volt! Hit, béketűrés, önmegtagadás, alázat és szeretet – itt is a recept az áldott és békés Karácsonyhoz!