„Rabok legyünk vagy szabadok?” – teszi fel a kérdést Petőfi Sándor híres hazafias versében, a Nemzeti dalban. S hogy miért aktuális idecitálnom ezt a költeményt amellett, hogy a nemzeti ünnepünk erre apropót ad? Három szempont is eszembe jutott – már mondom is!
1. „Rabok legyünk vagy szabadok?” Az evangéliumban is egy rabról hallottunk. Nem a szó szoros értelmében rab. Nem börtöntöltelék, bűnöző, szélhámos ez a srác, aki a kivégzésére készül. Sokkal rosszabb annál. Az ördög rabja. A sátán zárta fogságba. Hatalmába kerítette, földhöz vágja, tűzbe meg vízbe taszítja, hogy megölje, a fiúnak meg közben habzik a szája, csikorgatja fogait – egyszerűen nem ura saját cselekedeteinek. Amikor bűnt követünk el, mi is a sátán rabjai vagyunk. Szabadulnánk, de nem tudunk – mert nincs ember, ki él és ne vétkezzék, és ez így megy már Ádám és Éva bűne óta. Kicsit magunkat láthatjuk ebben az ördögtől megszállott fiúban. Tudjuk, mit kéne tennünk, mégsem azt tesszük. Mintha mi sem lennénk urai saját cselekedeteinknek... Szent Pál apostol így fogalmazza ezt meg a rómaiakhoz írt levelében: „Magam sem értem, mit teszek, mert nem azt teszem, amit szeretnék, a jót, hanem, amit gyűlölök, a rosszat.” A sátánnak ez a célja velünk: az elbizonytalanítás, a kétségek, a félelem. Minthogy maga a héber sátán szó görög megfelelője, a diabolosz is széthúzást, szétdobálást jelent, azt kell mondjuk, ezt sajnos nagyon jól csinálja. Most sincs más célja: megbontani a békét, ellenségeskedést, viszályt, széthúzást szülni a teremtmények között, félelmet és indulatokat gerjeszteni. Ehhez ő nagyon ért és ez az állapot neki tökéletesen megfelel. Nem szánakozva kell tekintenünk a történetben szereplő fiúra, mert őt Jézus meggyógyította. Egyelőre mi vagyunk azok, akik gyógyulásra szorulnak. A bűn rabszolgái vagyunk. Küzdünk ellene, küzdünk a kísértések és a kísértő ellen, de ne álltassuk magunkat: bennünket is egyedül Krisztus tud megmenteni, megszabadítani. És meg is ment: ezt ünnepeljük Húsvétkor, hogy "halállal megrontotta a halált" - legyőzte a bűnt, legyőzte a kísértőt. Nekünk pedig éreznünk kell: nap mint nap szükségünk van a "szabadulásra", a megváltás kegyelmére!
2. „Rabok legyünk vagy szabadok?” Nagyböjt van, amit nem csak a naptár jelez: ilyenkor a keresztény ember igyekszik lemondásokkal, áldozatvállalásokkal, kereszthordozásokkal készülni az Ünnepek Ünnepére, Húsvétra. A böjti küzdelmünk vajon rabság? Attól én most rab vagyok, kevesebb vagyok, hogy lemondok számomra kedves dolgokról? Hogy Krisztus keresztjét szeretném kicsit átvállalni, magamon hordozni? Most akkor én korlátozva vagyok ezáltal a szabadságomban? A böjttel nem az egómat növelem, nem fogyókúra céljából végzem és nem önmagamért teszem, hanem az Isten iránti szeretetből – ez a mentalitás tesz igazán szabaddá engem a nagyböjtben is. Ha tudom, miért, ha tudom, kiért böjtölök. A nagyböjtben sem vagyunk korlátozva a szabad akaratunkban, tévúton jár, aki egyfajta rabságként tekint a böjtre. És az is, aki szimplán csak túl akarja élni, le akarja tudni ezt a 40 napot. Aki Húsvét után szó szerint visszatér a régi kerékvágásba, akinek életére semmilyen hatást nem gyakorolt a szent nagyböjti idő. A böjti szabadságunk vállalásához elég csak a Zsidókhoz írt levélből idéznem: „Váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, nem törődött a gyalázattal, és most Isten trónjának jobbján ül. Igen, gondoljatok őrá, aki a bűnösök részéről ekkora ellentmondást viselt el, hogy ne lankadjatok, és bensőleg el ne csüggedjetek.” Kicsit később így folytatja: „Mert megfenyíti az Úr, akit szeret, s megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. (…) Ő a legjobbat akarja nekünk, hogy szentségének részesévé legyünk. Igaz, most minden fenyítés inkább szomorúságot okoz, mintsem örömet szerez, később azonban a megigazulás békés gyümölcsét termi annak, aki elviseli.” A böjtünk gyümölcseit sem biztos, hogy most rögtön fogjuk érezni, de a böjtölésünk szabadságunkból fakad és ezt soha ne felejtsük el! Mert én akarom azt az áldozatot, én akarom azt a lemondást – ezzel tudok azonosulni kicsit a nagypénteken értem is keresztre feszített Krisztussal.
3. „Rabok legyünk vagy szabadok?” Végül a rabságról eszembe jut jelenlegi rabságunk, ami egy éve tart már: a karantén, a bezártság, a szájmaszk használata, a félelem, a szigorú intézkedések, a bizonytalan húsvéti ünneplés gondolata mind gúzsba kötnek bennünket. Tényleg foglyok lennénk? Vagy csak az Isten üzenni akar számunkra valamit? Például azt, amit Jézus az apostoloknak is mond: „Ez a faj nem űzhető ki másképp, csak imádság és böjt által!” Helyettesítsük be a faj helyére a vírus szót: Ez a vírus nem űzhető ki másképp, csak imádság és böjt által! Talán tehetünk mi is azért, hogy elzavarjuk és kiűzzük ezt a vírust, s hogy ez a szó szoros és átvitt értelmében is beteg világ újra egészségessé váljon! Jobbkor nem is találhatnának meg bennünket Jézus szavai: „Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!” Imádság és böjt, melyek különös kihívást képeznek most az életünkben. Pánik helyett ima, a földi javak habzsolása helyett böjt – ez lehet a mi igazi vakcinánk. S ahogy az ördögtől megszállott ifjú apja is sejtette már kérésében („Ha valamit tehetsz, segíts rajtunk…”), nekünk is rá kell döbbennünk a valódi nagybetűs Igazságra: Krisztus nélkül ez nem fog sikerülni. És Vele? A láncok lehullnak, a kötelek elszakadnak; a hitünket, a reményünket, a bizalmunkat és a türelmünket ne veszítsük el soha és a szabadságunkat se fogjuk.
„Rabok legyünk vagy szabadok?” Én a magam részéről a szabadságra szavazok, de ahhoz, hogy ezt a szabadságot elérjem és megtapasztaljam, kicsit a „rabláncot”, Krisztus keresztjét is szeretném hordozni. Tarts velem, Testvérem!
