2019. június 1., szombat. Bajnokok Ligája döntő. Másfél nappal később, június 3-án, hétfő délelőtt megszületett első gyermekem, Teodor. 2024. június 1., szombat. Bajnokok Ligája döntő. Mi lesz másfél nappal később? Isten útjai kifürkészhetetlenek, de várhatóan ezt a hétfőt nem a szülőszobán fogom tölteni…

Öt évvel ezelőtt angol házidöntőt játszottak, a Liverpool egy felejthető fináléban verte a Tottenhamet. (Magánál a döntőnél sokkal izgalmasabb volt, ahogy oda bejutott a két gárda. Megvan az, ahogy a Pool 0-3-ról megfordította a Barca elleni párharcot, vagy, ahogy az Ajax percek alatt szétesett a Tottenham ellen, és Lucas Moura mesterhármast lőtt?) Az idei BL döntőben egy hasonlóság mindenképpen lesz az 5 évvel ezelőttivel: lesz egy toronymagas esélyes és lesz egy meglepetéscsapat. Akkor nem borult a papírforma – de a labda gömbölyű, és ebben mindenképp bízhatnak Dortmundban.

Mielőtt rátérnék konkrétan a meccsre, nem hagynám még abba a múltidézést. Néhány napja volt a tíz éves évfordulója a Real Madrid 10. BEK / BL győzelmének, a nagy DECIMÁNAK. Tíz éve volt már, mégis élénken él bennem az élmény. Akkor már 12 éve várt BL győzelemre a Real Madrid. 2002-ben, amikor Zinedine Zidane félelmetes kapáslövése kikötött Hans-Jörg Butt kapujában, nem csak, hogy az összes pók elpusztult a kapu 10 méteres körzetében, de egy előre nem látott, hosszú, siralmas évtized következett, amikor hiába fordult meg sztárok garmadája a Santiago Bernabeu öltözőjében (csak néhány név: Ronaldo, Beckham, Owen, Robinho, Cannavaro, Sneijder, Robben, Van Nistelrooy, Kaká…), a BL cím közelében sem volt a Madrid. 2012-ben és egy évvel később, Mourinhóval már közel került a tűzhöz a csapat, de előbb a Bayern München, majd a Dortmund (aminek színeiben Robert Lewandowski egymaga négyet vert a Realnak…) ellen még megégtek. Aztán megjött Carlo Ancelotti, a Real pedig ellentmondást nem tűrően söpört végig Európán, a Bayern Münchent 5-0-s összesítéssel vágták haza a négy között. Emlékszem, az Atletico elleni házidöntőben szeretett kapusom, Iker Casillas mekkorát potyázott, és én már feladtam a reményt… Az emlékek szerint úgy záporoztak a könnyeim, mint a hosszabbításban a gólok. Mert volt hosszabbítás: Sergio Ramos bebólintotta 92.48-nál Luka Modric mértani pontosságú szögletét. A mindig úriember és idén a Leverkusen edzőjeként veretlenül német bajnoki címet szerző Xabi Alonso eltiltás miatt nem léphetett pályára aznap, de az egyenlítés után a VIP helyét elhagyva, öltönyben, önkívületi állapotban rohant be a pályára, vicces, és egyszerre nagyon emberi jelenet volt. A hosszabbításban már csak egy csapat volt a pályán: az Atleti elfáradt, meg lélekben talán fel is adta, a Real könnyedén, 4-1-re nyert. Nem fogok minden Real győzelemről ilyen hosszan írni. De 10 évvel ezelőtt ez a meccs minden kétséget kizáróan fordulópontot jelentett. Addig 12 éven keresztül olyan klubok, mint a Lyon, az AS Roma, vagy a története nem a legszebb időszakát élő Liverpool is felmosták a pályát a „blancókkal”, rendszerint bohócot csináltak a Real Madridból. Azokban az években tényleg nem sikerült szinte semmi. Aztán 2014-ben minden megfordult. Innentől a Real Madrid DNS-ébe lett kódolva a győzelem. Sir Alex Ferguson egy évvel korábban vonult vissza, s mintha az ő szelleme és szellemisége, a „Fergie time” átvándorolt volna Madridba. A 2014-es BL döntőt is számítva az elmúlt 11 kiírásból ez a 6. alkalom, hogy a Real Madrid fináléba jutott. Rossz hír a Borussia Dortmund szurkolók számára, hogy az elmúlt öt döntőt meg is nyerték.

Móka Miki... :)

Persze, minden győzelem máshogy jött össze. Torrentének, és mindenki másnak is, aki nem bírja elviselni ezt a Real dominanciát, vagy csak szimplán gyűlöli a királyiakat, úgy sem fogom tudni elmagyarázni, hogy nem volt itt összeesküvés-elmélet, és szándékos bírói hiba. 2016-ban újra az Atletivel játszottuk a döntőt. Szerintem ezt a győzelmet érdemeltük meg a legkevésbé. A „matracosok” jól futballoztak, a mi gólunk, amit Sergio Ramos szerzett, valószínűleg les volt (a VAR előtti időszakban még megadták), viszont Griezmann kihagyott a rendes játékidőben egy tizenegyest, a büntetőpárbajban meg Juanfran hibázott. Lett volna lehetőség Diego Simeone csapatának megnyerni ezt a döntőt. Egy évvel később, 2017-ben sokak szerint Kassai Viktor hibája, hogy a Real egyáltalán döntőt játszhatott – mert sorozatos hibáival végig a Münchent sújtotta. Nem olvastam még Kassai önéletrajzi könyvét, de tervben van, kíváncsi vagyok, hogy fog vélekedni erről az ominózus meccsről. Casemiro megúszta egy sárga lappal a találkozót, óriási talány, ez hogyan történhetett meg. A másik oldalon viszont kiállította Aurto Vidalt, mondjuk a chilei is rászolgált a piros lapra. A hosszabbításban a Real három gólt szerzett, de az elsőt hatalmas lesről… Szóval nem tagadom, voltak tényleg hibák. De arról hajlamos mindenki elfelejtkezni, hogy az odavágón büntetőt hibázott a Bayern. Az is emberi hiba volt, mint ahogy a játékvezetőé is. Benne van, volt és lesz a futballban. Viszont legyünk hálásak inkább Kassainak, mert ezek a botrányos bírói bakik is hozzájárultak a VAR bevezetéséhez, muhaha… :) A döntőben a Juventust simán elintézte a Real, pedig az egy jó Juventus volt… (Egyébként arra nagyon kíváncsi lennék, az akkori Bayern, ma újra Real  edző, Carlo Ancelotti hogyan emlékszik vissza arra a meccsre, mit gondol arról a játékvezetésről. Néhány hónappal később kirúgták, pedig lehet, ha abban az évben túljut a Madridon és megnyeri a BL-t... Ma nem csak Madridban és Milánóban, de Münchenben is legenda státusza lenne.)

2018-ban, éppen a Juve ellen kapott kritikus pillanatban, a visszavágó lefújása előtt egy véleményes, ám szerintem megadható büntetőt a Real. A döntőben Sergio Ramos elintézte Szalahot, akit le kellett cserélni, a védő megúszta retorzió nélkül. Arról senki nem beszélt, hogy a Juve mit csinált az első meccsen, és miért engedte elmenni 3-0-ra a Madridot, vagy, hogy Karius milyen gólokat kapott a döntőben. Csak arról, hogy a Real megint segítséggel nyerte meg a trófeát. (Neki, mármint Kariusnak meg Liverpoolban lehetnek hálásak: ha nincs az a Benny Hill show a döntőben, talán Alisson Beckert sem veszik meg, aki jelenleg a világ egyik legjobb kapusa…) A „legfelháborítóbb”, ahogy 2022-ben eljutott a döntőbe a Madrid. Kezdték azzal, hogy a moldáv Sheriff Tiraspol ellen kikaptak. Bumm a fejbe… Aztán a PSG, a Chelsea és a Manchester City ellen is a sírból hozták vissza a továbbjutást. Nem kicsi mázlival, súlyos kapushibákkal, de hatalmas szívvel, lélekjelenléttel, csodás csapatjátékkal, zseniális Benzemával, Courtois-val, Modric-csal és Viniciusszal. A döntőben jobb volt a Liverpool, de a belga óriás nagyon jól védett. A focit pedig még mindig gólra játsszák...

A Keresztapa... :)

Ha innen nézzük, minden Real BL győzelembe bele lehet kötni. 2014-ben hajszál választotta el őket, szerencséjük volt. (Borzasztóan erős volt egyébként az a Real Madrid…) 2016-ban jobb volt az ellenfél, a góljuk lesről született, ja, és a Wolfsburg, a Roma és a ManCity testén keresztül bármelyik nagybátyám strandpapucsban és fürdőköntösben is bevitte volna ezt a csapatot a döntőbe… 2017-ben bírói csalás történt, a Realnak ki kellett volna esnie. 2018-ban bírói csalás történt, a Realnak vagy ki kellett volna esnie már a döntő előtt, vagy Ramost ki kellett volna állítani a fináléban – 60 perc emberhátrányban csak megtörte volna ezt az embertelen csapatot… 2022-ben piszok szerencséjük volt, egy pillanatig nem volt közük egyetlen párharchoz sem. Mindenki, aki gyűlöli a Madridot, nagyjából így értékeli a sorozatos BL győzelmeket. Én Real Madrid szurkoló vagyok 24 éve, és én nem innen közelíteném meg. A történelem egyik legmeghatározóbb klubcsapata az elmúlt évtized Real Madridja. Keylor Navas, Thibaut Courtois, Sergio Ramos, Daniel Carvajal, Marcelo, Raphael Varane, Toni Kroos, Casemiro, Luka Modric, Karim Benzema, Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, Vinicius Junior, Rodrygo, Federico Valverde. Azt hiszem, őket nevezhetjük az elmúlt 10 év kulcsembereinek. Közülük Carvajal, Kroos és Modric végig itt voltak, de Marcelót és Benzemát is nevezhetjük évtizedes távlatban madridi hősöknek. És ne legyünk igazságtalanok: bár nem voltak mindig alapemberek, Lucas Vasquezről, Iscóról és Nachóról sem feledkeznék meg. Ezt a 10 évet két edzővel sikerült ilyen eredményesen abszolválni, mindketten két részletben ültek a padon. (Természetesen nem elfelejtve Rafa Benitez, Julen Lopetegui és Santiago Solari érdemeit, amik leginkább abban mutatkoztak meg, hogy kitaláltak az ajtón…) Carlo Ancelotti és Zinedine Zidane néhány év alatt a klubtörténelem legjelentősebb lapjaira kerültek, történjen bármi, ők mindig legendák maradnak!

Az utolsó közös tánc következik...

És elérkeztünk 2024-ig. Újabb aranycsata vár a Real Madridra. Nem egy Liverpool. egy Atletico Madrid. Nem is egy Juventus vagy egy Bayern München. Hála a Teremtőnek nem is egy Manchester City. De attól még lehet kellemetlen ellenfél. Mert a Borussia Dortmund élete lehetősége előtt áll, míg a Real Madridnak egy a sokból – Kroosnak, Modricnak és Nachónak ez konkrétan a hatodik győzelme lehet, amivel beérhetik a legendás csúcstartót, Gentót.

Hogy nem lesz simaliba a Real Madrid – Borussia Dortmund csörte, minimum két dologból sejthető. Az egyik, hogy ez egy döntő. A döntők már pedig ritkán hoznak több gólos gálaelőadásokat. Ha az elmúlt 20 BL döntőt vizsgáljuk, tehát 2005-ig visszaugrunk az időben, azt látjuk, hogy ha a rendes játékidőt nézzük, mindössze 7 fináléban született egy gólosnál nagyobb, azaz minimum kétgólos különbség. Három gólos legutóbb 2017-ben, (Real - Juve), előtte meg a 2004-es Porto – Monaco döntőben volt, de annak okát még mindig keresik a brit tudósok, hogy jöhetett létre akkor ez a párosítás. Ebből a hét meccsből háromnál a Barcelona, kétszer a Real Madrid volt a győztes fél, s egyszer – egyszer sikerült így nyernie az Internek és a Liverpoolnak. Szóval én nem számítok laza, könnyed szombat esti mókára és örömfocira. A másik tényező a két csapat történelme. 14 meccs, 6 Real győzelem, 3 vereség, 5 döntetlen. Nem elsöprő különbség. Bár az előbbi gondolatmenetemben pesszimistának tűnhettem a sok gólos fináléval kapcsolatban, ennek némileg ellentmondanak ennek a párosításnak az eredményei. A 14 meccsen 43 gól született, ami 3,07-es átlag. Ebből kiindulva lehet akár ez egy… Ülj le fiam, egyes! Ez egy döntő, nem a strandlabda bajnokság előselejtezője… A legutóbbi 4 BL döntő 1-0-s végeredménnyel zárult, éppen öt éve, Teodor fiam születése előtt volt 2-0 a Pool - Tottenham. Itt az ideje, hogy véget érjenek az 1-0-s finálék! :)

Velük nem sikerült a BL győzelem, pedig micsoda klublegendák voltak ők...

Ebben az évezredben először a 2002/03-as csoportmeccsek alatt találkoztak. Madridban Jan Koller góljával vezetett az akkor Bundesliga bajnok Borussia, de Raúl és Ronaldo góljával fordított a Madrid. A dortmundi meccsen Koller góljával nagyon sokáig vezettek a németek, Portillo a 90. percben egyenlített. (Bizony, Javier Portillo. Több lehetett volna az ő karrierjében is, akit az új Raúlnak kiáltottak ki, pedig még a „régi” is ereje teljében volt. Még mindig csak 42 éves, pedig már vagy 20 éve nem hallottam róla…) Ebben a Dortmundban olyanok játszottak akkor, mint Lehmann, Metzelder, Rosicky, vagy éppen a jelenlegi sportigazgató, Sebastian Kehl… A 2012/13-as szezonban a csoportkörben, aztán az elődöntőben is randevúztak egymással. Ősszel otthon nyert a Dortmund, Madridban meg kétszer is vezetett, de Özil a 89. percben megmentett egy pontot. Aztán az elődöntő első meccsén gálázott a Borussia: Lewandowski négyet rúgott, míg a túloldalon CR7 csak egy góllal válaszolt. Hummels és Reus már ennek a Dortmundnak kulcsfigurái voltak, rajtuk kívül Götze, Gündogan és Lewandowski voltak a legnagyobb csillagok. A kispadon Jürgen Klopp ült. Korábban két bajnoki címet is eloroztak a Bayern orra elől, és ez a szezon az, amikor utoljára Bajnokok Ligája döntőt vívtak – sajnos alulmaradtak 2-1-re a Bayern Münchennel szemben. A visszavágót egyébként 2-0-ra megnyerte a Real, nem állt messze attól, hogy ledolgozza a hátrányt, az is igaz, hogy nem érdemelték volna meg a továbbjutást… Akkor még nem álltak készen a BL döntőre, na de egy évvel később… A negyeddöntőben keresztezték újra egymás útját: a Real egy hármast gurított. Igaz, a visszavágón majdnem elszórakozták az előnyt, mert a Dortmund két gólt már az első félidőben ledolgozott – de többre nem futotta. A 2016/17-es szezonban mindkétszer 2-2-t játszottak egymással, egy évvel később oda-vissza győzött a Madrid – mindkét szezon végén megnyerte a BL-t a Real… Utolsó találkozásuk alkalmával, 2017. december 6-án, ketten léptek pályára, akik alkalomadtán most is szerephez juthatnak: Nacho és Dani Ceballos. Mondhatjuk, hogy alaposan kicserélődött mindkét csapat…

Térjünk rá a jelenre – vagy legalábbis a közelebbi múltra. A szezon elején, főleg Karim Benzema távozása miatt az égvilágon senki nem tartotta a BL címre esélyesnek a Real Madridot. És a Dortmundot? Főleg, miután elkészült a csoportbeosztás. Hát már ez haláli volt. Mármint az ellenfeleknek. Sima vereség Párizsban, majd gól nélküli meccs az AC Milan ellen. Csodálatos altatás dortmundi részről. A harmadik játéknapon, a Newcastle ellen lőttek először gólt. Végül csoportelsőként jutottak tovább, mert a PSG többször hibázott náluk – pedig a papírforma és a realitás az utolsó helyre várta őket. Csoportgyőztesként joggal bízhattak könnyebb ellenfélben, és ezt meg is kapták, egyedül a PSV ellen számítottak esélyesnek. Nem volt egy gálaelőadás, de ez a kutyát sem érdekelte – a legjobb nyolc közé jutott Edin Terzic együttese. Az az Atletico Madrid várt rájuk, amelyik a nyolcaddöntők egyetlen meglepetését szolgáltatva búcsúztatta az előző BL szezon ezüstérmesét, az azóta még erősebbé izmosodó Intert. Fordulatos, izgalmas meccs volt, ahol tűntek biztos továbbjutónak a spanyolok, majd fordult a kocka, aztán megint, végül a Borussia lezárta a párharcot. A 4 között ismerős ellenfél jött szembe: a PSG, akit a csoportkörben egyszer sem tudtak megverni, most meg kétszer is sikerült. Mindkét meccsen Hummelst választották a mezőny legjobbjának, jól védett Kobel, jó volt a németek csapatvédekezése, de a legnagyobb hős a dortmundi kapufa volt, ami, ha jól emlékszem, hatszor mentette meg a Dortmundot a góltól. Kérdés, a német stábtagok és játékosok időben érkeznek – e a stadionhoz, és a Wembley háló tartó szerkezeteinek is lesz – e lehetőségük öribari karkötőket átadni. Ha így lesz, biztos, hogy a Dortmund nyer!

Joselu igaz története...

Máskülönben erre kevesebb talán az esély, már csak azért is, mert a Real általában nemcsak bejut a döntőkbe – meg is nyeri azokat! Az eddigi 17 BEK / BL fináléból 14-szer győztek. Ráadásul a Madrid története során először jutott veretlenül be a döntőbe – ezt bármennyire is statisztika csupán, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Bár nem volt szükségük annyi szerencsefaktorra, mint két évvel ezelőtt, nem volt fáklyásmenet eljutni a döntőig. Tavasszal az RB Leipzig ellen nem futballoztak jól, Vinicius Juniort pedig a Willi Orbánnal történő afférja után ki lehetett volna állítani – persze, egy újabb szándékos „csalás”… Florentino Pérez idén is kilóra megvette a játékvezetőket! A Manchester City ellen mindenki nagyon kevés esélyt adott a Real továbbjutására. Egy gólzáporos hazai 3-3 után Manchesterben tökéletesen lemenedzselte a meccset Ancelotti, sokáig vezetett is 1-0-ra, aztán büntetőkkel felülmúlta a címvédőt. Az odavágó kifejezetten jó meccs volt, a visszavágó meg nagyon taktikus, de a továbbjutáshoz kellett két Lunin bravúr a szétlövésben. A Bayern ellen Münchenben jó volt a 2-2, ám Madridban, miután vezetett a Bayern, megint csak jött a Real hajrá és a „szokásos bírói hátszél”: a csereként beálló Joselu duplázott, majd egy Bayern akcióba, aminek végén a hálóba került a labda, belefújt a bíró. Így a VAR már nem nézhette vissza az esetet, s bár valószínűleg les volt a szituáció, és addigra Tuchel érthetetlen módon két legjobbját, Kane-t és Musialát is lecserélte már, mindenki erre a bírói hibára fogja a madridi továbbjutást. Nem hiszem, hogy két legjobb góllövője nélkül, ha ezt a gólt meg is adják, a Bayern meg tudta volna nyerni azt a párharcot, amibe hihetetlen lelki erővel kapaszkodott vissza a Real Madrid. Szomorú, hogy a kritikusok a hősies továbbjutás helyett megint másról csámcsoghatnak…

A Real Madrid nagyon simán, 10 pont előnnyel nyerte egyébként a bajnokságot, mindössze egyszer, az Atletico Madridtól kapott ki. A 95 szerzett pont, a sokáig legfőbb ellenfélnek tűnő Girona oda-vissza lepofozása és a két meccs 7-0-s gólkülönbsége, a két el clásico győzelem hajrábeli Bellingham góllal mind – mind megér egy-egy kalapemelést. Első számú kapusuk, Courtois egész szezonban sérült volt, két legfontosabb középhátvédjük, Militao és Alaba is, miközben klasszis és tulajdonképpen klasszikus kilences nélkül tolták végig az egész esztendőt – mégsem mondhatjuk, hogy ne lettek volna góllövőik. Ha csak a spanyol bajnokságra fókuszálunk, Jude Bellingham 19, Vinicius 15, Rodrygo és Joselu 10-10, Brahim Diaz 8 gólt szereztek, de még a fiatal, 19 éves Arda Güler is betalált hatszor a szezon hajrájában – mindössze 379 játékperc alatt! Jude Bellinghamről tudtuk, hogy világklasszis lesz, de hogy már az első szezonjában ekkorát fog robbantani, erre szerintem senki nem számított. Számára külön pikantériát, és alighanem plusz motivációt jelent, hogy tavaly éppen a Dortmundból érkezett Madridba, és egykori csapata ellen nyerheti meg élete első BL trófeáját. Ha ez meglesz, és az Eb-n is jól szerepel az angolokkal, amire minden esélye megvan, az Aranylabda legfőbb várományosa lesz – mindössze 20 évesen! Egészen elképesztő egyébként, milyen sallangmentesen megy Madridban a generációváltás: az utolsó nagy öregek, Kroos, Modric, Nacho és Carvajal is szépen-lassan kikopnak a csapatból, de ebben az évben a 24 éves Brahim Diaz bebizonyította, lehet helye a jövő Real Madridjában, Camavinga 21, Tchouameni 24, Vinicius és Rodrygo 23, Valverde 25 évesek. A védelmet kell majd talán frissíteni, de a középpálya és a támadósor nagyon rendben van – és még Kylian Mbappénak is helyet kell szorítani ebben a csapatban, de erről majd máskor… Jövőre ez a Real Madrid még, és sokkal erősebb lesz...

A jelen és a jövő madridi sztárjai

Ilyen jókat a Dortmund bajnoki szezonjáról, ha vallatásként megnézetnék velem az Olympiakosz – Fiorentina Konferencialiga döntőt még egyszer, sem tudnék mondani. Az utóbbi 16 évben csak kétszer végeztek ötödik helynél hátrébb, persze, no para, hiszen még így is indulhatnak majd jövőre az átszervezett Bajnokok Ligájában. De azt hiszem, a tavalyi, drámai körülmények között, az utolsó pillanatban elveszített bajnoki cím után ennél azért mindenki többet várt. Nem esett vissza nagyon a Dortmund, viszont semmit nem fejlődött, így tudott kanyarban előzni a Leverkusen és a Stuttgart – mint a kengyelfutó gyalogkakukk, úgy rohantak el a Borussia mellett. Gyógyír a sebekre a BL döntő, amire előzetesen senki nem számított. Legnagyobb erőssége talán a csapategysége a Dortmundnak. A 17 BL gólból hármat Niclas Füllkrug rúgott, ezzel házi gólkirály – a maradék 14-et 11-en hozták össze. Mindenki veszélyes, de nincs egy Cristiano Ronaldo vagy Benzema, akire az egész támadójáték épül. Nagyon gyors szélsőik vannak, akikkel remekül lehet kontrázni. A Manchester Unitedből visszakölcsönzött Jadon Sancho jó formában van, a másik oldalon Karim Adeyemi is veszélyt jelenthet a Real kapujára. A kulcs azonban a védekezés megszervezése lesz. A PSG-nek rengeteg helyzete volt, ez igaz, de ne tagadjuk, a Dortmund rászolgált a sikerre. Ki kell emelni mindenképp Mats Hummelst, aki a Bundesligában közel sem játszik annyira magabiztosan, de a BL-ben régi önmagát idézi, a franciák elleni visszavágón ráadásul gólt is fejelt. A kapuban Gregor Kobel a szezon egyik felfedezettje azok számára, akik nem látták őt korábban védeni. Ha igazán őszinték akarunk lenni, nincs egy olyan poszt sem, ahol a Dortmundot tartanám a jobbnak. Ha az első gólt a Real szerzi, végük van. Ha ők lövik az elsőt, nos, az sem jelent semmit. Carvajal és Mendy, a két szélsőhátvéd, na, talán ők lefuthatók. De hogy Vinicius-szal ki fogja felvenni a versenyt... Őt és Bellinghamet kell mindenképp kizárni a játékból. Megakadályozni Toni Kroos-t, hogy sokáig dédelgesse a labdát, lezárni a passzsávokat. A gyors letámadás hatékony lehet - de labdavesztéskor öngyilkos taktika is. Végig óriási összpontosításra lesz szükség. A Dortmund legnagyobb előnye, hogy az esélytelenek nyugalmával léphet pályára... Őket a tét biztos nem fogja agyon nyomni...

Mindkét csapatban lesz egy nagy búcsúzó. Toni Kroos, miután élete egyik legjobb szezonját futotta, és még bevállalta a hazai rendezésű Eb-t (pedig már 3 éve visszavonult a válogatottól…), a torna után szögre akasztja a stoplist. Megannyi szép emlék, és útban a hatodik BL győzelem felé… Hiányozni fog Toni! De a másik oldalon Marco Reus is, aki dortmundi nevelés, a felnőtt csapatban 12 évet futballozott, és érthető módon még játszani szeretne, már pedig szeretett klubja színeiben erre már egyre kevesebb lehetősége lesz. Marco Reus minden idők egyik legpechesebb futballistája, rendszeresen sérülések miatt maradt le a válogatottal a nagy tornákról (minimum egy vb arannyal szegényebb…), és a nagy áttörés a Dortmunddal sem jött össze neki. Meseszerű lenne, ha utolsó meccsén (amin valószínűleg nem lesz kezdő) megnyerné a Bajnokok Ligáját. Azt hiszem, a Sors sok mindenért kárpótolná.

Az a baj, hogy lesz egy ellenfél is a pályán…

Befejezésül átadom a szót legjobb barátomnak, esküvői tanúmnak és fiam keresztapjának, dr. Grunda Marcellnek, aki gyermekkora óta Dortmund szurkoló. Régi vágyunk valósul meg, mert együtt tudjuk nézni idén a Borussia Dortmund – Real Madrid BL döntőt! Megkértem, hogy meséljen kicsit a klubhoz fűződő érzelmeiről, és készítsen egy rövid analízist szeretett csapatáról!

„1997-ben, 9 évesen lettem BVB szurkoló, amikor a Dortmund 3-1-re legyőzte a Juventust a Bajnokok Ligája döntőjében. Ekkor még kevésbé a foci iránti szakértelem miatt dönt így az ember: leginkább Lars Ricken fiatalsága és történelmi gólja ragadta meg a fantáziámat (16 másodperccel azután, hogy becserélték, első labdaérintésből átemelte a kapuson a labdát és szerzett gólt), és onnantól kezdve, ha fociztunk, mindig őt „játszottam”. Lassan 27 éve szurkolok tehát a csapatnak. Feleségemnek, családomnak és barátaimnak köszönhetően jártam kint Dortmund meccsen, 80 ezer emberrel együtt szurkolhattam a csapatnak. A stadion körbevezetésen külön stáció volt, ahol Ricken góljára emlékeztek meg, felidézve a gólt és a kommentátor akkori közvetítését is meghallgattuk: libabőrös emlék, az biztos.

Ennyi év szurkolás után sok olyan játékos vagy edző megfordult a csapatnál, akikért rajongani tudtam. Most nem kezdem el ezeket sorolni, mert túl hosszú lenne. Mindenesetre sok szépet és sajnos az utóbbi években leginkább sok kudarcot is sikerült átélni a csapattal. Nagyon friss és fájó a tavalyi emlék, ahol a Mainz ellen a bajnokság utolsó meccsén sikerült elbukni a bajnokságot. Persze vigasztalom magam azzal, hogy amúgy sem mi nyertük volna el a kupát, hanem a Bayern bukta volna el, de azért a tüske ott van.

Terzic is azt nyilatkozta a döntő előtt, hogy most ugyanazok a szurkolók kísérik el a csapatot Londonba, akik tavaly velük sírtak a Mainz meccs után. Őket és az összes BVB szurkolót szeretnék a döntőben kárpótolni. Véleményem szerint a Real Madridnak nagyobb esélye van, erősebb csapat és jó formában is vannak (hála többek között az ex-Dortmundinak, Bellinghamnek). Ugyanakkor a Dortmund mindig is képes volt csodákra. Erre viszont csak akkor van esély, ha olyan fegyelmezetten, okosan és olyan tűzzel, szenvedéllyel fognak játszani, mint a Paris Saint-Germain ellen. Én hiszem és bízom benne, hogy képesek lesznek így játszani és hogy egy nagyon izgalmas meccset fogunk látni. Akárhogy is lesz: Nur der BVB!”

Mi mást mondhatnék erre: HALA MADRID!