Szeretek futballistákról szóló önéletrajzi könyveket olvasni. Iker Casillas, Luka Modric és Karim Benzema kedvenc klubom legendái, a róluk szóló könyveken nagyon gyorsan átrágtam magam – nem is csalódtam bennük. Peter Schmeichel, a dán óriás gyermekkorom egyik bálványa volt, a legelső BL döntő, amire emlékszem, az 1999-es, amikor drámai körülmények között fordították és nyerték meg a Bayern München elleni finálét. Érdekes sztori az övé is. Dárdai Pált könyvéből nem csak, mint játékost, de mint edzőt is jobban megismertem. Jürgen Klopp önéletrajzi könyvét konkrétan a szülőszobában, első gyermekem születésekor kezdtem olvasni – két nappal azután, hogy Klopp Liverpoolja megnyerte a Bajnokok Ligáját. Érdekes, és meglehetősen botrányos karaktere lehetett a futballnak Vinnie Jones is, az ő könyvét is olvastam – de őt már, mint színész, és nem, mint futballista ismertem. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Kiss Gergely önéletrajzi könyvét azután olvastam el, hogy sikerült vele egy hosszú beszélgetést levezetnem az ifjúsági zarándoklaton, így már személyesen is ismertem. Sok jó önéletrajzi könyv akadt már a kezembe, de a legjobb talán tavaly talált meg. Daniel Entrialgo: Puskás – Második élet című regénye. Ha meg kellene fogalmaznom, hogy miért volt annyira különleges ez a könyv, 8 hónappal az olvasása után, azt mondanám: mert nem csak statisztikákról, s magáról a játékosról szólt. Puskást, az embert is megismerhettük belőle, nem beszélve a történelmi háttérről, aminek az ismerete nélkül Puskás életútját sem tudjuk megfelelő kontextusban látni és értékelni. Idén tavasszal volt szerencsém a Puskás – A Musicalt is megtekinteni Debrecenben, így kicsit még tágabbra nyílt a spektrum.

Jó látni, manapság megint mekkora a futballáz Magyarországon, és, hogy a gyerekek Szoboszlais mezekben flangálnak az utcákon. Nem mindig voltak ilyen népszerűek aranylábú fiaink – és itt nem az ifjú korom megaláztatásainak éveire, a Grúziától elszenvedett vereségre (ma már Georgia…) vagy a máltai pofonra gondolok. De még csak nem is a jugók elleni pótselejtezős 1-12-re. Utólag, ha jobban belegondolunk, ki sem kellett volna állnunk azokra a meccsekre. Megúsztuk volna, hogy egy ország… mit egy ország, egy világ röhögjön rajtunk. Miközben olvastam ezt a Puskás könyvet, jegyzeteket készítettem, és arra gondoltam, egyszer majd felhasználom, és írok belőle valamit. Mikor írjak belőle cikket? Az „évszázad mérkőzésének” tavaly volt kerek, 70 éves évfordulója. Arra megírtam volna szívesen, de akkortájt fejeztem be az olvasást, lecsúsztam róla. Esetleg Puskás születésnapjára? Április elsején született a Száguldó Őrnagy, idén ez a nap Húsvét hétfőre esett. Nem a legalkalmasabb időpont egy papnak az írásra. Aztán itt vagyunk most. Miközben Európa krémje Németországban rúgja, vagy legalábbis rúgta a bőrt, s a magyarok zsinórban a harmadik Európa-bajnokságon vehettek részt, elérkeztünk egy, a magyar futball szempontjából nagyon fontos, mégis ijesztő dátumhoz. 1954. július 4. A berni csoda, ahogy a németek hívják. A mi emlékezetünkben inkább berni katasztrófaként él ez a nap. Ma hetven éves ez a meccs. A futballban nincsen „ha”, éppen ezért sohasem fogjuk megtudni, mi lett volna, ha azt a meccset megnyerik a magyarok. Valószínűleg futballunkra máshogy tekintene ma a világ. Ideális időpont, évforduló ez ahhoz, hogy Daniel Entrialgo könyve, az én jegyzeteim és kiegészítéseim segítségével bekukkantsunk kicsit a kulisszák mögé, és megismerjük Purczeld Ferencet, a későbbi Puskás Öcsit. Minden idők egyik leghíresebb futballistáját. Minden idők leghíresebb magyarját. De már most szeretném leszögezni: lehet, kevés, amit én megosztok, a számomra legérdekesebb részeket jegyeztem le magamnak, de érdemes elolvasni az egész könyvet!

Az első információmorzsa, amit megosztásra érdemesnek találtam, nem annyira meglepetés, hiszen már a Puskás és barátai című rajzfilmsorozatból kiderül: Bozsik József, „Cucu” gyerekkori jó barátja, szomszédja, együtt fociztak, majd klub és válogatott szinten is csapattársak voltak. Később Bozsikkal vasedényboltot nyitottak, de végül a kommunista kormány államosította az ország összes vállalkozását és boltját, ezért pár hónap múlva be kellett zárniuk. Gyerekkori bálványa volt Zsengellér Gyula, ötszörös magyar gólkirály, az 1938-as vb magyar hőse. Akkor még kivágta róla a képeket a fiatal Puskás, majd, miután a válogatottban már együtt játszottak, egy utazás során mellé ült a buszon – szinte fogadott fiaként bánt hősünkkel. Egy előkelő fogadásra volt hivatalos a csapat Bécsbe, az egyszerű gyerek, Puskás nem tudta, milyen sorrendben kell az evőeszközökhöz nyúlnia, Zsengellér ebben is segített neki, hang nélkül, néma pillantásokkal. Ugyanezen a vacsorán hámozatlanul kezdett el banánt enni, mert ifjúkori bálványa az asztal túl oldaláról úgy tett, mintha így kéne enni – ez van, mindig a kicsit szívatják… Mindezek ellenére felnézett rá. Aztán Zsengellér az AS Romához igazolt, és többet nem játszhattak együtt.

Puskásnak sokáig az édesapja volt az edzője Kispesten, aztán Guttmann Béla lett. Igen, az a Gutmann Béla, aki később a Benficával kétszer is BEK-et nyert. Két erős személyiség, nincs abban semmi meglepő, hogy nagyon nem jött ki jól Puskással. Guttmann berágott az egyik játékosra, aki nem tartotta be a taktikai utasításokat, le akarta hívni a pályáról, Puskás pedig ezt nem engedte, odaszólt a srácnak, hogy maradjon. Ez olaj volt a tűzre. Guttmann a meccs után be sem ment az öltözőbe, másnap lemondott…

A hűséges barát, Bozsik József

Egy bolgárok elleni válogatott meccsen kegyetlenül aprították, megelégelte, ezért negyedórán belül két játékost is lerúgott. A meccs után az ÁVH emberei kiosztották, s egy éves eltiltásban részesült – ezt végül 4 hónapra mérsékelték.

Matthias Sindelar sírját meglátogatta Bécsben. Na de ki volt ő? Megrendítő történet az övé. „Törékeny, nyúlánk alkatú gólvágó, a Papírember, a kissé befelé forduló, de bohém fickó, aki eleganciájával és kivételes tehetségével minden védőt lóvá tett.” Az 1934-es vb egyik esélyesei voltak az osztrákok, de a Mussolini-féle, fasiszta Olaszországtól ki kellett kapniuk – Sindelar már ezt nehezen emésztette meg.  1938-ban Ausztriát egyesítették Németországgal. Hitler barátságos meccset szervezett a két együttesnek, hogy megünnepeljék az eggyé válást, az Anschluss-t. A páholyban tele díszvendégekkel. Mindenki a németek győzelmét várta. Ám Sindelar-t nem érdekelte, hogy mit várnak tőle. Porig alázta cseleivel a védőket, gólt lőtt, majd az előre megbeszélt náci karlendítéses gólöröm helyett örömtáncot lejtett, gúnyt űzve mindenkiből. Hitler tajtékzott. Ezután választás elé állították. Vagy belép a Németországgal egyesített válogatottba, és 1938-ban a világbajnokságon horogkeresztes mezben lép pályára, vagy büntetést kap a lázadásáért, amivel példát statuálnak. Ő a nehezebbik utat választotta. Ezután soha többet nem futballozhatott, s az üzleteit is bezárták. 1939-ben barátnőjével együtt otthonában holtan találták. Halálukat szénmonoxid mérgezés okozta. Hivatalos eljárás sohasem indult az ügyben. Mindenki félt a megbélyegzéstől, a temetésen mégis tizenötezren vettek részt. Hátborzongató volt ezt a történetet elolvasni…

1938 után 1950-ben rendeztek legközelebb világbajnokságot. A címvédő olaszok hajóval mentek Brazíliába – egy évvel a Torino csapatának repülőszerencsétlensége után, amibe a válogatott játékosai elhunytak, az olasz futball pedig belerokkant, ez kevésbé volt meglepő. A brazilok optimistán, magabiztosan várták a döntőt, aztán a finálét elveszítették Uruguay-jal szemben a Maracanában. A magyarok még a selejtezőben sem indultak. A hivatalos indoklás az volt, hogy nincs pénz egy ilyen hosszú útra, ráadásul a csapat még formálódik. A valóság az volt, hogy a kommunista vezetők nem tudták, hogyan lépjenek fel egy ilyen vb-n akkor, mikor az egész világ két ellentétes blokkra oszlik. A Szovjetunió ideológiai okokból nem kért ebből, s a csatlósállamok is követték ezt a példát, kivéve a Sztálinnal szakító Tito marsall Jugoszláviáját.

Csupa - csupa Legendák...

A sport államosításával a focistákat már nem a klubok fizették, mint profi játékosokat, őket az állam alkalmazta, vagy a hadsereg tisztjei. Így, mint bármilyen állami dolgozót, őket is áthelyezhették oda, ahová feletteseik jónak látták. Te ott focizol, ahol én mondom! – ma már ez elképzelhetetlen lenne… Vagy mégis, képzeljük csak el: Ibrahimovicnak, Neymarnak vagy Cristiano Ronaldónak meg kellene mondanod, hogy mától ez a klubod, nincs apelláta… Két csapatot kellett akkor naggyá tenni. A régi Kispest AC - t, amiből Bp. Honvéd lett, s Puskás és Bozsik mellé ideérkezett Grosics Gyula, Lóránt Gyula, valamint a Fradi teljes támadósora: Kocsis Sándor, Budai László és Czibor Zoltán. A másik az MTK, ami 1951-ben a Honvédelmi Minisztériumba épült be, és a titkosrendőrséghez tartozott. Új neve a Bp. Bástya, s a válogatottból itt játszott például Palotás, Hidegkuti, Lantos és Zakariás is. A többi csapatnak nem osztottak lapot…

Helsinki, olimpiai döntő, 1952. Puskás büntetőt ront. Az ellenfél a gyűlölt szomszéd, Jugoszlávia. Hatalmas a nyomás és a feszültség. A meccs előtt maga Rákosi Mátyás keresi telefonon a szövetségi kapitányt: „Sebes elvtárs, csak azért hívom, hogy emlékeztessem: a vereség nem megengedett.” Puskás és Czibor góljaival 2-0-ra nyer Magyarország. Azért gondoljunk bele, milyen idegállapotban, lelkileg meggyötörve léphettek pályára minden egyes alkalommal a mieink… (Mondjuk, ami teher és nyomás manapság is van Marci Rossi vállán…)

A híres angol-magyar előtt nem sokkal a Népstadionban egy gyenge 2-2-t játszottunk a svédekkel, Puskás büntetőt is rontott. Az angol megfigyelők dörzsölték a tenyerüket: ezt nagyon csúnyán benézték. Nem készültek fel a magyarokból, talán kicsit le is nézték őket, akik már az 1. percben vezettek, a félidőben 4-2, a vége 6-3 lett. Anglia sohasem kapott még ki hazai földön, 80 év veretlenségét veszítették el. Gyerekkori bálványa, Stanley Matthews ellen játszhatott Puskás. Hidegkuti hármat rúgott, Puskás a 3. gól előtt feltalált egy lövőcselt, az angolok csapatkapitánya nagyon megette ezt a trükköt. Grosics állt a kapuban. Előtte Buzánszky, Lóránt, Lantos, Zakariás és Bozsik. Hidegkuti, mint hamis kilences, Budai a jobb, Czibor a balszélső, belül pedig Kocsis és Puskás. Abszolút támadószellemű csapat. Mint ha Cristiano Ronaldo, Lionel Messi, Erling Haaland, Kylian Mbappé és Eden Hazard Harry Kane egyszerre a pályán lenne. Sebes Gusztáv nagyon aprólékosan készült a meccsre. Azért kiutazott Londonba, hogy feltérképezze a körülményeket, a pályát, vett vagy fél tucat labdát, mert máshogy pattogtak, mint amihez otthon hozzászoktak. A visszavágóban sem volt sok köszönet: a vb előtti felkészülés jegyében 7-1-re tömtük ki az angolokat.

Vb, 1954. Dél-Korea ellen 9-0, az ázsiaiak még csak ugatták ekkor a focit. Az NDK ellen 8-3, súlyos vereséget szenvedtek a németek, de a második félidőben legalább Puskást lerúgta Werner Liebrich, teljesen feleslegesen, 5-1-nél. Nem tűntek csalódottnak a hatalmas zakó után, sőt, Sepp Herberger szövetségi kapitány, mint ha elégedett lett volna, mint akik szándékosan hagyták, hogy gálázzanak a magyarok, ők meg közben altatnak. Feláldozták a meccset, sokat megtudtak a magyarokról, míg ők semmit nem árultak el magukról Nehéz ezt elképzelni. Szerintem kicsit sántít ez a feltételezés, mert senki nem kap ki szívesen egy vb-n öt góllal… Vagy hát ki tudja… (Ha jobban belegondolok, az idei Eb-n is születtek érdekes eredmények – pusztán taktikai okokból…) A brazilok ellen brutálisan kemény volt a meccs, 4-2 ide, 3 piros lap, s a verekedés a meccs után az öltözőfolyosón folytatódott. A brazilok nem bírták elviselni az alárendelt szerepet, hogy nem ők irányítják a meccset. Az előző vb döntősei, s a következő 2 vb győztesei voltak ők… Uruguay ellen az elődöntőben, a vb egyik legjobb meccsén hosszabbítás után 4-2 – re nyertünk, 2-0-ról (Czibor és Hidegkuti) egyenlítettek az uruk – ők sokkal szimpatikusabban viselték a vereséget. Pedig mai fejjel az ember fordítva gondolná: Diego Godin bokára menne, Luis Suarez megharapná az őket vb-n legyőző magyarokat…

Fritz Walter, a németek (NSZK) csapatkapitánya, ekkor 34 éves volt. A világháborúban besorozták a német hadseregbe, utoljára a légierőnél szolgált. Elkapták, Romániába egy átmeneti táborba hurcolták. Maláriás lett, kórházba került, a tábori rendőrség és a kórház közötti játék során figyelt fel rá a magyar és szlovák katonákból álló őrség. A tábor futballrajongó parancsnoka mentette meg a gulágtól Waltert.

A meccs, ami talán nem csak a magyar futball, de egész Magyarország történetét megváltoztathatta volna. A futball attól szép játék, hogy néha az esélytelenebb is nyerhet – őseink aligha találták ekkor annyira szépnek ezt a játékot… Herberger nagyon felspannolta az övéit, s az is mellettük szólt, hogy esett az eső – a magyarok technikásabbak, nekik nem fog feküdni a csúszós talaj. Ehhez képest 8 perc után már 2-0 ide. Az összedrótozott, de még közel sem 100 százalékos Puskás lövi az első, Kocsis a második gólt. Túl gyorsan jöttek vissza a meccsbe a németek: a 18. percben már újra egál volt! A 84. percben Bozsik labdavesztéséből aztán fordítottak is a németek. Hiába egyenlített ki Puskás, a partjelző zászlaja a magasban: a videóbíró korában ezt kikockázták volna úgy, hogy szabályos a gól, de ekkor les miatt nem adták meg. Több mint két éve veretlenek voltunk, a legutóbbi 24 meccsen senki nem győzte le a mieinket – a 25. veretlenül megvívott meccs már nem sikerült. Az előre megígért 4 hetes szabadság helyett (a játékosok feleségei a döntő után érkeztek volna Bernbe) haza kellett rögvest mennie az egész küldöttségnek. Magyarország megszégyenült a vb ezüst után – változik a világ: mit adnánk ma csupán egyetlen vb részvételért… Mindenesetre tanulságos, amit később Puskás nyilatkozott: „Anélkül a les nélkül talán ki sem tört volna a forradalom, és még mindig otthon lennénk.” Az a csapat vert meg bennünket, akiket nem sokkal korábban 8-3-ra intéztünk el. Tényleg altattak volna???

A legendás tizenegy...

A forradalom éve, 1956. Szörnyű, megdöbbentő volt olvasni ezt a fejezetet. A Honvéd az egész csapattal külföldi turnén vett részt, és gálameccsekkel tartotta fenn magát. Puskás az indulás pillanatában még nem tudta, hogy nem tér haza, de aztán megkérte Östreicher Emilt, a Honvéd szakosztályvezetőjét, hogy saját fizetéséről lemondva, bármi áron, de juttassa ki a feleségét és a lányát Magyarországról. Az Athletic Bilbao elleni BEK meccs után kapja a jó hírt: sikerült az akció! Megindító Puskás telefonbeszélgetése 4 éves lányával: „Nagyon vigyázz az anyukádra. És kérj tőle bármit, amit csak szeretnél. Nem kell lemondanotok semmiről. Hamarosan mindhárman együtt leszünk, drágám. Nagyon hamar.” Barcs Sándor személyesen könyörög Puskásnak, hogy térjen haza, szintén telefonon. Mi a válasz? „Sándor, figyelj rám egy pillanatra. A brazilok tízezer dollárt ajánlottak meccsenként, ráadásul első osztályú repülőjegyet és teljes ellátást fizetnek luxusszállodákban. Játszhatunk a Maracana Stadionban, napozhatunk a Copacabanán és felmehetünk a Corcovado-hegyre. Ehhez képest Magyarországon tavaszig szünetel a nemzeti bajnokság, idegen tankok vonulnak az utcán, az emberek pedig éhesek és fáznak. Őszintén, ha a helyemben lennél, melyiket választanád?”

Abban az évben olimpiát is rendeztek. A melbourne-i olimpia vízilabda-döntőjéről még film is készült (Szabadság, szerelem), a magyarok 4-0-ra elverték a szovjeteket egy szó szerinti háborús meccsen. A 113 magyar versenyző közül 40-en soha többé nem tértek vissza Magyarországra… A Bilbao elleni visszavágót semleges helyszínen, Brüsszelben rendezték (Magyarországon ezidőtájt nem volt szerencsés futballozni, a nemzeti bajnokság is szünetelt), a találkozót Sebes Gusztáv is megnézte, aki azért ment ki, hogy meggyőzze a játékosokat a hazatérésről. De ők inkább Brazíliába mentek, gálameccseket vívni – Sebes utoljára látta ekkor együtt az Aranycsapat magját, Bozsikot, Puskást, Budait, Kocsist és Czibort. Nem csoda, hogy összeszorult a gyomra…

1957-ben Rio de Janeiróban játszott gálameccseket a Honvéd, de tudta mindenki: ez egyszer véget fog érni, és döntést kell hozniuk. Hazafelé Bécsben a budapesti politikai küldöttség várta őket, s nem forralt borozni ültek be valahová: vagy elindulnak 48 órán belül haza, vagy nincs visszaút. De ha haza is mennek, büntetés nélkül nem ússza meg senki! Puskásnak komoly dilemmával kell szembenéznie: ha hazamegy, abban az esetben nem kell a katonai bíróság elé állnia (ahol akár a halálos ítéletet is kimondhatnák rá), ha vállalja a két éves eltiltást az aktív játéktól és az edzésektől is. Ez viszont szinte biztosan a pályafutása végét jelentené. Magyarországon már egyébként is megy a lejárató kampány ellene, és muszáj meghoznia a borzasztó döntést: gyerekkori jó barátjával, Bozsikkal ellentétben (akinek egyébként lett volna lehetősége akkor az Atletico Madridhoz igazolni) ő kint marad, s feleségével és gyermekével új életet kezd az ismeretlenben. A Honvédból csak öten nem mentek haza: az edző, Kalmár Jenő, aki már a brazíliai túra előtt otthagyta a csapatot, Östreicher Emil, aki technikai igazgató lett a Real Madridnál, s talán a klub 3 legjobb játékosa: Kocsis, Czibor és Puskás. Puskás Bécsben élt, kezdetben nem volt ajánlata, de tettek is róla, hogy ne is legyen: miután a magyar szövetség többször feljelenti, az UEFA 1958. július 19-ig eltiltja a futballtól. Ez 16 hónap tétlenséget jelent. Akkor is megbüntetik, ha bármelyik csapattal edzeni fog. Mire letelik a büntetés, már 31 éves.

Két lehetősége mégis adódhatna. A híres müncheni repülőtéri katasztrófában a hazafelé tartó Manchester United 8 játékosa életét veszti. Az United csak az ifjúsági csapat játékosaival nem állhat ki az AC Milan elleni BEK elődöntőben, ezért azzal a kéréssel fordulnak az UEFA-hoz, hogy egy hat hetes szerződés keretében hadd igazolhassák le a 3 száműzött magyart, Kocsist, Czibort és Puskást. Ehhez se az angol szövetség, se az UEFA nem járul hozzá. Az olasz Inter is majdnem mentőövet dob, de az új játékosok átigazolásának határideje két nappal azelőtt jár le, mint hogy letelne Puskás büntetése, így hiába igazolnák le, a következő szezonban nem léphetne pályára – egy újabb elvesztegetett év már sok lenne, az Inter el is állt a szerződtetésétől. (Egyébként, mint megtudhattuk a könyvből, nagyon fiatalon, még pályája elején lett volna lehetősége óriási pénzért a Juventushoz igazolni!) De így járt mindenki a legjobban! Mert Östreicher Emil megkereste Puskást azzal a szándékkal, hogy Santiago Bernabeu a Real Madridban szeretné látni! Ekkor Östreicher Emil a klub sportigazgatója, s őszintén elmondja a véleményét a Madrid elnökének Puskásról: „Elnök úr, Puskás kövér, és megállás nélkül vedeli a sört, de tökéletes lenne a Real Madridnak. Rengeteg gólt fog lőni.” Puskás tudja, hogy ez élete lehetősége, amiért megérte várni, és amiért érdemes életmódot váltania. Feleségének többek között ezt is mondja a telefonba: „Vásárolj be friss zöldségekből a piacon, és dobd ki a spagetti szószos konzervjeinket. Mától hivatalosan is diétázom.”

Madridban hamar rájön, hogy ott ő nem Puskás Ferenc, a csapatkapitány, a csapat sztárja, hanem egy valaki a sok közül – de ő alázatosan be is áll a sorba. Át is keresztelik, innentől már Panchóként ismerik! Madridban Alfredo di Stefano az, aki a Honvédban vagy a magyar válogatottban Puskás volt: a sztár, az első számú játékos. Puskás nem is akarja túl játszani a szerepét, nem akar ő első lenni, s talán ezért is találja meg könnyen az összhangot di Stéfanóval. Ám forrófejűsége megmaradt, továbbra is rengeteget reklamál a bíróknál. Egy BEK negyeddöntőben Bécsben játszanak, amikor hátulról durván beleszállnak. Pancho lábujjhegyre áll, majd lefejeli ellenfelét. Rögtön kiállítja a spori. Milyen büntetést kap a klubjától? A visszavágóra érkező osztrák küldöttség elé kellett mennie a reptérre egy gyönyörű virágcsokorral a kezében. Na, most képzeljük el ezt a gesztust, mondjuk Zinedine Zidane és Marco Materazzi 2006-os afférja kapcsán. „Ezt a mamának küldöm, akit fél órája még szidtam…” Vagy milyen cuki lett volna, ha Luis Suarez egy doboz bonbonnal kér bocsánatot Giorgio Chiellinitől, miután a 2014-es vb-n kiharapott egy darabot a vállából...

Félelmetes triót alkotott Di Stéfanóval és Gentóval

Első szezonja végén Di Stefanóval fej-fej mellett haladt a gólkirályi címért, s a Sevilla elleni meccsen, amelyen mindketten két gólt szereztek már, szemben állva a kapussal, ziccerben, átengedte a lehetőséget az argentinnak, mert nem akarta első szezonjában megfosztani ötödik gólkirályi címétől di Stéfanót. Az élet később kárpótolja: öt év alatt ő is bezsebel négy gólkirályi címet! Első BEK döntőjére nagyon készült, de a Stade de Reims ellen meglepetésre az edző a kispadra ülteti. Nem is lép pályára. Bár 2-0-ra megnyerik a finálét, Bernabeu pár nap múlva kirúgja Luis Carniglia edzőt Puskás, akarom mondani Pancho mellőzése miatt…

A sors kárpótolja. 1960. május 18-án ott van a kezdőcsapatban a glasgow-i Hampden Parkban, ahol 135 000 ember előtt léphet pályára az Eintracht Frankfurt ellen. Igen, megint a németek. Puskás utolsó nagy meccse a berni döntő volt, amit 1954-ben elveszített. Az az emlék még mindig keserűséggel tölti el. De most itt a reváns ideje! Hiába rúgják az első gólt a frankfurtiak, di Stéfano duplájával, majd Puskás szépségdíjas góljával 3-1 a félidő. Ám az „Öcsi-show” a második félidőben indul be: rúg egyet büntetőből, aztán bólint egyet Gento beadásából, majd bebombázza a negyediket is! Négy gól egy BEK döntőben!!! Di Stéfano rúgja a maradék kettőt, mert azért annyira nem akar lemaradni, s mivel a németek is betalálnak kétszer, így 7-3 a vége. Egy BEK döntőnek! Rosszabb helyeken egy vízilabda meccs eredménye is lehetne. Az elmúlt 7 évben összesen 12 gól esett a BL döntőkben. Tudom, hogy más már a futball, de hogy ezt megfelelő kontextusba helyezhessük, néhány érdekesség… Ha az ideit nem nézzük, az elmúlt 4 finálé 1-0-s eredménnyel zárult! Az elmúlt 20 évben egy olyan döntő volt, ahol 90 perc alatt 6 gól esett (a 2005-ös isztambuli Milan – Liverpool-on), egyébként pedig mindössze négyen voltak ebben az időben, akik egy BL döntőben duplázni tudtak: Hernan Crespo (2005), Filippo Inzaghi (2007), Cristiano Ronaldo (2017) és Gareth Bale (2018). Puskás Ferenc pedig négyet, Di Stéfano meg hármat rúgott! Őrület!

Szeptemberben Madridba látogatott Dél-Amerika bajnoka, az Interkontinentális kupa visszavágójára, hogy kiderüljön, ki a világ legjobbja: az uruguayi Penarol otthon még kicsikart egy 0-0-t, de a Santiago Bernabeu gyepén csúnyán beleszaladt a késbe: 5-1-re kaptak ki. 9 perc alatt már 3-0 volt, Puskás kettőt rúgott, mindezt ráadásul egykori szövetségi kapitánya és barátja, Sebes Gusztáv szeme láttára, aki a római olimpiát hagyta ott egy napra ezért a meccsért – megható volt olvasni, mennyire örültek egymásnak, s az újbóli találkozásnak. Puskás két döntőben hat gólt szerzett, de hazai terepen nem ment nekik: a kupát az Atletico Madrid, a bajnokságot a Barcelona nyerte, s ők adták az év Aranylabdását is, Luis Suarez személyében – pedig Panchónak minden esélye meglett volna ebben az évben, 33 évesen elnyerni ezt a díjat.

35 évesen vehet részt élete második világbajnokságán, immár spanyolként, 1962-ben, Chilében. Di Stéfanónak egy vb sem adatott meg. Az argentinok politikai megfontolásból 50-ben és 54-ben sem indultak, 58-ban pedig a spanyolokkal nem sikerült kijutni. Most meg a torna előtt lesérült… Első meccsen váratlan vereség Csehszlovákiától, majd nyögvenyelős győzelem Mexikó ellen. Nincs más lehetőség: a továbbjutásért meg kell verni a címvédő Brazíliát. Vezetnek, de a nyomást nem bírják, a brazilok még Pelé nélkül is (aki di Stéfano mellett ül egyébként a lelátón) fantasztikus játékosokkal rendelkeztek: Didi, Vavá, Garrincha, Zagallo, Amarildo… Pedig Helenio Herrerra személyében világklasszis edzőjük volt a spanyoloknak, aki korábban a Barcával és az Atleticóval is bajnokságokat nyert, most meg az olasz Internél a híres catenaccio egyik kidolgozója – „kölcsönbe” kapta csak a válogatott segédedzőnek, mint Dárdai Pált a magyar, lassan már 10 éve… Egy vicces sztorit is megtudunk a könyvből  Puskás és Herrerra kapcsolatáról. A válogatott futóedzésén a szövetségi kapitány így ösztönözte Puskást: „Amíg nem futod le a távot a megadott idő alatt, nem mész az öltözőbe.” Puskás ellenben alkut kínál: ellő tíz labdát a büntetőterületen túlról, ha eltalálja mind a tízszer a felső lécet, nem kell tovább edzenie, ha viszont egyszer is hibázik, egy órával tovább edz, mint a többiek. Helenio Herrerának tetszik a fogadás, belemegy. Aztán pedig elszörnyülködik, hogy bolondot csináltak belőle: Puskás mind a tíz lövésből eltalálta a felső kapufát, az utolsó után pedig egyenesen az öltözőbe rohant.

Mekkora rendező az élet… BEK döntőt veszített Puskás a Helenio Herrerra elleni Inter, majd a Guttmann Béla vezette Benfica ellen is – két régi ismerős győzi le a csapatát. A portugálok ellen 5-3-ra kapnak ki, mindhárom góljukat Puskás lövi – na ilyet se hiszem, hogy látott a futballtörténelem, hogy valaki egy fontos döntőt mesterhármasa ellenére elveszítsen. Egyébként de. Mbappé hármat rúgott a katari vb döntőben, de a világbajnokságot Argentína nyerte…

Rengeteg sztoriból, történetből lehetne még szemezgetni, de erre van a regény: tessék elolvasni! Nem fogja megbánni! Immár csak néhány apróság. Puskás visszavonulása után edzőnek állt, legnagyobb eredménye az volt, hogy BEK döntőbe jutott a görög Panathinaikosz együttesével – a Johan Cruyff-féle Ajax végül 2-0-ra nyert. 1978-ban, néhány nap különbséggel halt meg két hozzá nagyon közel álló személy: Bozsik József szívrohamban (május 31.) és Santiago Bernabeu (június 2). 1981-ben jöhetett haza először az 1956-os emigrálása után – egy filmforgatás miatt. Végleg haza 1991-ben költözött. 1993-ban, négy mérkőzés erejéig a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt. 2006. november 17-én, 79 éves korában hunyt el Budapesten, légzési és keringési elégtelenségek következtében. Utolsó éveiben már Alzheimer kórban is szenvedett. Temetését a televízió is közvetítette, a Szent István Bazilika altemplomában helyezték örök nyugalomra.

A Honvéd színeiben 349 bajnoki mérkőzésen 358 gólt szerzett. A magyar válogatott mezében 84 gól fűződik a nevéhez 85 mérkőzésen! A Real Madridban 180 bajnoki meccsen 156 gól, a nemzetközi sorozatokban 41 mérkőzésen 37 gól. Összesen: 514 gól 529 meccsen! 2009 óta kapja meg az év legszebb góljának szerzője a róla elnevezett Puskás díjat.

Emlékét sosem feledjük!

Köszönöm, hogy olvashattam ezt a könyvet, mindenkinek csak ajánlani tudom!

Madridi legendák: Raúl, Puskás, Cristiano Ronaldo, Di Stéfano és Zidane