Még valamikor az év elején eszembe jutott, hogy milyen jó lenne egy nosztalgikus írás, korábbi, évfordulós futballeseményekről. Az idő szalad, de mi természetesen nem öregszünk, mégis, jelen visszatekintőmben a futball gazdag történetéből felelevenítek egy-egy (vagy inkább két-két) sztorit – öt évente. Olyan sztorikat, amik már nekem is megvannak. 1998 óta követem jobban a labdarúgást, így a következő esztendővel indítok.

25 éve történt… (1999-ben)

Már huszonöt év eltelt minden idők egyik leglegendásabb Bajnokok Ligája döntője óta, ami olyan horrorisztikus forgatókönyvet hozott, amit még Alfred Hitchok is megirigyelt volna. Avagy Manchester United – Bayern München. Mario Basler szabadrúgására mozdulni se nagyon tudott Peter Schmeichel, már a 6. percben vezetett a német kirakatcsapat. Akik aztán a továbbiakban is sokkal veszélyesebben futballoztak, s volt két kapufájuk is. Aztán a 91. és a 93. percben jött két Beckham szöglet, a Bayern pedig romokban hevert: az elsőnél Giggs lecsúszott lövését kotorta be Teddy Sheringham, a másodiknál egy csúsztatott fejesre érkezett a „babaarcú orvgyilkos”, Ole-Gunnar Solksjaer. A cserejátékosok megdicsőülését hozta ez a meccs, de a Bayern München két évvel később, a Valencia ellen megnyert büntetőpárbajt követően végül csak megszerezte a hőn áhított Bajnokok Ligája trófeát. Nem szerettem azt a Bayernt és az ezredforduló német válogatottját, ahol Oliver Kahn, Stefan Effenberg és az idén egyébként már 50 éves Carsten Jancker futballoztak, később, a Miroslav Klose – Philipp Lahm vonallal kezdtem enyhülni és szimpátiával tekinteni a német futball irányába. A Manchester United Sir Alex Fergusonnal triplázott ebben az évben, s bár kicserélt garnitúrával, de még közel másfél évtizedig a csúcson volt – a skót még 3 BL döntőbe jutott, igaz, csak egyet nyert meg, 2008-ban, a Chelsea ellen. Legendás meccset láthattunk 1999. május 26-án, amit a covid alatt, amikor semmi futball nem volt, újra leadott a tv. Jó volt nosztalgiázni akkor is.

A Fergie bébik

Vigaszágon…

A Dunaferr első (és mint kiderült, utolsó…) NB1-es bajnoki címének a szezonja kezdődött 1999-ben: 16 pont előnnyel, mindössze egyetlen vereséggel húzták be az akkor Professzionális Nemzeti Bajnokságnak csúfolt magyar élvonalat – második helyen az MTK, a dobogó harmadik fokán a Vasas végzett. Tököli Attila 22 góllal lett mesterlövész, mögötte a ferencvárosi duó végzett – Horváth Péter 19, Tóth Mihály 18 góllal. Nem volt ez egy rossz csatárpáros, talán vannak, akik visszasírják, hogy akkor még magyar támadósor villogott zöld-fehérben… A közelmúltban lett volna 50 éves Zavadszky Gábor: a tragikusan fiatalon elhunyt középpályás 14 gólt szerzett ebben a szezonban… Kik voltak a húzónevek ebben a csapatban? Rabóczki Balázs volt a kapus. Nem volt ő rossz, később kétszer a válogatottban is pályára lépett. (A kétezres években talán a kapusposzt volt az egyetlen, ahol végig minőségünk volt: Király Gábor, Babos Gábor és Végh Zoltán lefedték a válogatottat, mellettük egy Szűcs Lajosnak, egy Vlaszák Gézának, egy Kövesfalvi Istvánnak, egy Rabóczki Balázsnak esélye sem volt megragadni a válogatottban, pedig mindannyian kiváló hálóőrök voltak.) A védelemben Molnár Zoltán és Salamon Miklós helyi viszonyok között spílernek számítottak posztjukon, mellettük az az Éger László volt még állandó tagja a védelemnek, aki később Debrecenben és Pakson is közönségkedvenccé vált. Zavadszky mellett a középpályán ott volt Lengyel Ferenc, Rósa Henrik és Kiss György, míg a gólokért Tököli mellett Igor Nicsenko felelt. A vezetőedző Egervári Sándor volt, aki később az u20-as válogatottal vb bronzérmes lett, s hosszú éveket töltött a nagy válogatott élén is (egy évvel korábban meg egyébként az MTK-val lett bajnok). Én szerettem ezt a futballcsapatot, kár értük. 2016/17-ben Dunaújvárosban laktam, voltam is Magyar Kupa meccsen a stadionban – silány állapotban a stadion, a csapat pedig többször megszűnt már a bajnoki cím óta… Azért is maradt meg bennem élénken ez a bajnokcsapat, mert ez volt az első teljes futballszezon, amit végigkövettem már! (Az 1998/99-esből tisztán csak a Fradi III. Kerület 7-1-es győzelmére és Szabics Imre mesternégyesére emlékszem…)

Te hogy emlékszel vissza a dunaújvárosi bajnokcsapatra?

BAJNOKCSAPAT!!!

20 éve történt… (2004-ben)

2004. január 25. Bár ne cserélték volna be Fehér Miklóst a Benficába a Guimares elleni portugál rangadón. Gimnazista voltam, sokkolt a hír. Nagyon tehetséges futballista volt, aki a világhírű Portóban nem evett meg túl sok sót, de ahová kölcsönadták, mindenhol kiválóan játszott, meg házi gólkirály volt. Aztán 2002-ben szerződtette a Benfica, ahol idővel egyre többet játszott. A válogatottban 25 meccsen lépett pályára, ezeken 7 gólt szerzett, legemlékezetesebb teljesítményét Litvániában nyújtotta, ahol mesterhármast rúgott. És aztán elérkezett a végzetes nap. A 60. percben állt be ezen a már szinte éjszakába nyúló mérkőzésen, ahol az utolsó percekben gólpasszt adott csapattársának. Nem sokkal később kapott egy sárga lapot, mert nem engedett elvégezni időhúzás céljából egy bedobást, amit egy cinkos félmosoly kíséretében vett tudomásul, majd hátrasimította a haját – aztán összegörnyedt és eldőlt. A találkozó félbeszakadt, Fehér Miklós életét nem tudták megmenteni. 29-es mezszámát visszavonultatta a Benfica, a stadionban egy mellszobor formájában állított emléket neki a portugál klub. Győrben temették el, a város futballakadémiája az ő nevét viseli, és évről évre tornát rendeznek az emlékére. Hiába, mindössze 27 mérkőzése és 7 gólja volt a Benfica színeiben, nagyon szerették a klubnál, népszerű volt a szurkolók körében is. Olyan csapattársai voltak, mint Nuno Gomes és Zlatko Zahovic – edzője pedig az a Jose Antonio Camacho volt, aki korábban spanyol szövetségi kapitányként is dolgozott. Megbecsültségét jelzi, hogy temetésén még Cristiano Ronaldo feltűnéséig minden idők legjobb portugál futballistája, a nagy Eusebio is tiszteletét tette. (Itt kérek elnézést minden Luis Figo rajongótól…) Nem tudhatjuk, milyen lett volna Fehér Miklóssal hosszú távon a magyar válogatott, de óriási űrt hagyott maga mögött a halálával. Hihetetlen, hogy mindez már 20 éve történt… Emlékét örök időkig őrizzük! (Egy évvel később a világklasszis kézilabdázó, Kulcsár Anita hunyt el autóbalesetben, az sem kevésbé volt tragikus…)

Fehér Miklós szobra

Vigaszágon…

Mivel a görögök csodaszámba menő Eb győzelméről nem is olyan régen írtam már (az általam látott 7 Európa-bajnokságot elemeztem és sorrendbe raktam, ha még nem láttad, kötelező olvasmány!), minden idők talán legszürreálisabb BL döntős párosítását választom! Porto – Monaco! Micsoda csemege! Persze, félreértés ne essék, nem érdemtelenül jutott a fináléba ez a két együttes. A Porto egy évvel korábban megnyerte az UEFA kupát, a kispadján az egyik legtehetségesebb edző ült, Jose Mourinho, játékoskerete pedig tele volt olyan klasszisokkal, akik a hazai rendezésű Eb-n a döntőig repítették Portugáliát: Deco, Maniche, Costinha, Ricardo Carvalho… A Monacóban a fiatal Ludovic Giuly és Patrice Evra, valamint a veterán Fernando Morientes voltak a legnagyobb zsugások – bár ők talán kaszinóban űzték kevésbé az ipart... Na meg az a Dado Prso, akinek a lábán nem dado-gott (muhaha…) a labda a Deportivo La Coruna elleni felejthetetlen 8-3-as csoportmeccsen, ahol a horvát center öt gólt szerzett! Apropo, Deportivo! A spanyol csapat egészen az elődöntőig menetelt, ezt sem várta tőlük senki – különösen úgy, hogy a legjobb 8 között 4-1-re kikaptak Milánóban. Aztán a visszavágón 4-0-ra kiütötték a címvédő AC Milant, ahol többek között olyanok játszottak, mint Nesta, Pirlo, Seedorf, Kaká és Sevcsenko… Aztán a hajrára Filippo Inzaghi és Rui Costa is beálltak… Szóval egy nagyon erős Milánt vert el a Depor, akik az elődöntőben is jól tartották magukat: a két meccsen mindössze egyetlen gól született, azt is büntetőből rúgta a Porto. A portugálok legnagyobb hőstettüket már a nyolcaddöntőben elkövették, hiszen azt a Manchester Unitedet söpörték el az útból, ahol Ruud van Nistelrooynak hívták az első számú centert, s ahová a fiatal Cristiano Ronaldo még nem mindig fért be a kezdőcsapatba, mert Ryan Giggs, valamint Paul Scholes is fénykorukat élték… A Monaco a 8 között a Real Madridot, a 4 között a Chelsea-t intézte el. Papíron szerintem ők voltak az esélyesebbek (ha még nem mondtam volna: Didier Deschamps-nak hívták az edzőjüket!), a fináléban azonban momentumuk sem akadt: Jose Mourinho Portója 3-0-ra győzött. Azóta sem nagyon volt számomra ennyire érdektelen BL döntő, a portugál futball szempontjából ugyanakkor ez egyfajta fény volt a sötétségben, ha már a portugál aranygeneráció nem nyert semmit, és még a nyári Eb döntőt is elveszítette…

A SzuperDepor az AC Milant is elintézte...

15 éve történt… (2009-ben)

Hamar elfelejtettük a Honduras elleni nyitófordulós 0-3-as meccset az Egyiptomban zajló u20-as világbajnokságon, mert aztán Dél-Afrikát 4-0-ra, az Egyesült Arab Emírségeket pedig 2-0-ra legyőztük. A nyolcaddöntőben a csehek ellen büntetőkkel, az olaszok elleni negyeddöntőben pedig hosszabbítás után jutott tovább a magyar küldöttség, míg az elődöntőben a későbbi győztes Ghána már megálljt parancsolt, és 3-2-re nyert. Costa Rica ellen a bronzérmet azért megszereztük, Gulácsi Péter három tizenegyest is kivédett a szétlövésben! A kétezres évek nem a magyar futballsikerektől voltak hangosak, ám az évtized végén ez a torna kicsit megmozdította az állóvizet, ráadásul ezen az őszön volt BL csoportkörös a Debrecen is, így volt akkor minek örülni. Viszont bármennyire is szerettük volna, nem indult meg a föld alattunk, s nem lett jobb egy csapásra a magyar foci, nem lett erősebb a válogatottunk sem, és az U20-as csapatból (amit egyébként szintén Egervári Sándor vezetett) a vártnál kevesebben futottak be igazán jelentős karriert. Gulácsi Péter, Németh Krisztián és Koman Vladimir – ők voltak annak a generációnak a legjobb játékosai, és nyugodtan mondjuk ki, a torna sztárjai. Koman Vladimir 5 gólt lőtt és 3 gólpasszt adott a tornán, igazi vezér volt, de az ő karrierje minden magyar számára csalódás, hiába indult bíztatóan, hiszen játszott ő a Sampdoriában, majd Monacóban is. Csak néhány hónapja vonult vissza, de évek óta nem hallottunk róla semmit. (Gyakorlatilag 2016-ban, első diósgyőri korszaka után, mindössze 27 évesen lement a térképről és felült az Ázsia Expresszre…) Neki szerintem mentalitásbeli hiányosságai is voltak. Németh Krisztián csapatválasztásai nem mindig sültek el jól, de őt az Egyesült Államokban és Hollandiában is szerették és megbecsülték, s napjainkban még az MTK-ban rúgja a bőrt, s néha még egészen elképesztő dolgokat látunk tőle – nem mellesleg, a 2016-os Eb keretben benne volt, s pályára is lépett Franciaországban. Egyértelműen Gulácsi Péter vitte a legtöbbre a 2009-es vb hősökből, aki éveken keresztül a Bundesliga egyik legjobb kapusa volt, BL elődöntőben is védett, és két Eb-n is vele kezdődött a nemzeti csapat összeállítása. Hosszú sérülésből felépülve jelenleg is ő a Leipzig első számú kapusa! A két cserekapus egyébként a jelenleg a Lokiban védő Megyeri Balázs és a korábbi székesfehérvári kesztyűs, Kovácsik Ádám voltak. Az egész keretet nem fogom felsorolni, de azért néhány nevet még bepötyögnék. Sokáig úgy tűnt, Korcsmár Zsolt éveken keresztül megoldhatja a belső védő problémákat, de a 2013-as amszterdami 1-8 (ismertebb nevén: „nyócegy”) az ő válogatott pályafutását is aláásta, utána már mindössze két tétmeccsen lépett pályára. (Összesen egyébkét 26-szor húzhatta magára a címeres mezt.) A védelemben ott volt még a paksi Szabó János, valamint a sérülések miatt korán visszavonuló Szekeres Adrián, aki újabban a Spíler TV-n bohóckodik szakértőként dolgozik. A középpályások közül Dudás Ádámnak és Gosztonyi Andrásnak lehetett volna nagyobb pályafutása, Varga Roland pedig hosszú éveket töltött a Fradiban, majd néhány kevésbé sikerült légiósév után a közelmúltban tért haza Paksra. A csatárok közül Futács Márkó gólkirály is volt Horvátországban, de a sérülések az ő karrierjét is tönkretették. Egy utánpótlás tornából messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, ritka, hogy 8-10 játékos a nagyoknál is beválik, de a magyar futballszurkoló annyira ki volt már éhezve a sikerre, hogy nagyon várta, hogy felnőjenek ezek a sihederek. Aztán kiderült, a világot nem váltották meg felnőttszinten, de ettől még erre a 2009-es egyiptomi u20-as vb-re mindig jó szívvel fogunk visszaemlékezni!

Bronzérmesek az u20-as vb-n, 2009-ben: kiket ismersz fel?

Vigaszdíjas…                         

Gyermekkorom óta Real Madrid szurkoló vagyok, és nehéz éveket éltem meg 2006 és 2015 között – ebben az időintervallumban a Barcelona négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját és ötször a hazai bajnokságot (míg a Real a BL-t egyszer, a spanyol ligát háromszor). Bár Ronaldinhót nagyra tartottam, álomcsapatomba is beletettem, sosem szurkoltam a katalánoknak, s miután 2008 júniuásában Pep Guardiola leült a Barca kispadjára, hát hogy is fogalmazzak… Volt sírás és fogak csikorgatása a részemről… Pedig vereséggel kezdődött a sikersztori: Numanciában 0-1, aztán a Racing Santander ellen is csak döntetlen. A harmadik játéknaptól viszont nemigen volt kegyelem… 9 pont előnnyel, 105 rúgott góllal, +70-es gólkülönbséggel lett bajnok a Barcelona. Ötször rúgott hat gólt a szezonban a katalán óriás, közte Madridban is, 2009. május 2-án. Életem egyik legfájdalmasabb futballélménye volt, elsírtam magam a meccs után: 6-2-re nyertek Messiék, konkrétan feltörölték a pályát a Real Madriddal. Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Hiába volt már több mint 15 éve ez a meccs, úgy belém égett, mintha csupán néhány hónapja lett volna… Ezután még 4 forduló volt hátra a bajnokságból, s már csak összesen két pontot gyűjtött a Barcelona – ez azért mindennél jobban jelzi, hogy mekkora fölényben tolták végig a szezont… A Király Kupa döntőjében az Athletic Bilbao sem tudott komoly ellenállást tanúsítani, a Barcelona 4-1-re nyert. A Bajnokok Ligája főtáblához selejtezniük kellett, mert az előző szezonban csak harmadikok lettek, 18 ponttal a Real Madrid és 10-zel a Villareal mögött (emiatt kellett távoznia Frank Rijkaardnak, aki 2006-ban egyébként még BL-t nyert), aztán végigmentek az úton és a római BL döntőben két vállra fektették a címvédő Manchester Unitedet is. Egyedül az elődöntőben rezgett a léc, ott viszont nagyon: a Chelsea vezetett, emberelőnybe is került a visszavágón, de Andrés Iniesta a 90+3. percben döntőbe lőtte a Barcelonát. Pep Guardiola első szezonjában összejött a triplázás, ehhez a három trófeához hozzácsapott még hármat, így 6 kupás évet zártak a katalánok – és még csak azt sem mondhattuk, hogy nem érdemelték meg. Guardiola három évig ült a Barcelona kispadján, mindhárom évben bajnok lett (utóbbi két szezon azért sokkal izgalmasabban alakult…), s a harmadik év végén újra megnyerte a Bajnokok Ligáját – micsoda búcsúajándék volt ez tőle és neki… Utána még Luis Enriquével jött össze egy BL cím, azóta sok babér nem termett számukra Európában. Sajnos tényleg nagyszerű Barcelona volt az, a történelem egyik legjobb klubcsapata. Szerintem sokmillió madridi szívről esett le rengeteg kő akkor, amikor Guardiola bejelentette, pihenésre van szüksége. Igaz, azóta se sokat pihen: előbb a Bayern Münchennél volt szintén 3 évet, majd áttette székhelyét Manchesterbe, azóta is a City-nél rontja a levegőt, és nem nagyon hagy nyerni maga mellett senki mást, pedig olyan spílerek sápítoznak, sápítoztak trófea után, mint Erik ten Haag Jürgen Klopp és Mauricio Pochettino  Mikel Arteta…

Micsoda támadósorok...

10 éve történt… (2014-ben)

Az előbb említettem, hogy Real meccsen sírtam. Sírtam egy másikon is! 2014. május 24. 12 év után jutott BL döntőbe a Real Madrid, végigsöpörve minden létező német csapaton (a Schalkénak például kilencet rúgtak, a Dortmundot az odavágón 3-0-ra verték, s Münchenben a hazai szűkös 1-0 után rúgtak egy négyest – hűűű, mekkora meccs volt!), aztán a BL döntőben nagyon nem ment. Iker Casillas elég nagyot hibázott, a városi rivális Atletico Madrid vezetett, én pedig nem bírtam idegekkel. Elérkezett a 93. perc vége. Egészen pontosan 92.48. Szöglethez jutott A Madrid. (Na de melyik, muhaha…) Talán az utolsó esély. Luka Modric beívelte, Sergio Ramos befejelte. Ilyen egyszerű játék a futball. Thibaut Courtois, aki évek óta már a Real Madrid kapujában repked (és nem valami olcsó és igénytelen tudatmódosítótól…), nem védhette ezt a fejest. A hosszabbítással új mérkőzés kezdődött. Az Atletico elfáradt, és érthető módon össze is zuhant. A kezükben volt az óriási bravúr lehetősége. A ráadásban aztán Gareth Bale, Marcelo és tizenegyesből Cristiano Ronaldo is betalált. Már senki nem foglalkozott azzal, hogy ez a meccs sokáig az Atletico Madridnak állt. Ez a finálé egyébként sorsfordító volt a Real történelme szempontjából. Az előző 12 év tele volt keserűséggel, meg csúfos nyolcaddöntős kudarcokkal. Igazából, már 2012-ben és egy évvel később is a csúcs közelébe ért a Real Jose Mourinhóval, de akkor még az elődöntőből nem sikerült továbblépni. Viszont 2014 és 2024 között, tehát az elmúlt 11 évben hatodszor nyert Bajnokok Ligáját idén a Real Madrid. A Tízedik (La Decima) trófea nagyon nehezen jött össze, ehhez képest már a tizenötödik is megvan. A tízedik óta már csak egyedül Luka Modric maradt hírmondónak. Vajon ő a pályán ünnepelheti majd a 16. BL győzelmet is?

Az a bizonyos fejes...

Vigaszágon…

2014-ben Brazília rendezte a futball világbajnokságot, és hát akkora pofonba szaladt bele házigazdaként, amit az sem tud elfeledtetni, hogy idén botrányosan gyengén szerepelnek a vb selejtezőkön. Volt már néhány olyan meccs ebben az összeállításban, amit nehezen felejt, aki látta (lesz is még…), nos, az a brazil – német is ilyen. Már a félidőben 5-0-ra vezettek a németek, a brazilok a meccs legvégén szépítettek csupán – 7-0 után! Ne szépítsük: ez a brazil válogatott tele volt olyan középszerű játékosokkal, aki mondjuk a 2002-es vb győztes keret játékosainak csak a cipőjét súrolhatta volna. Vagy még azt sem. A kapus Julio César és Maicon mondjuk az Inter sztárjai voltak korábban, Marcelo a Real Madridban villogott, Fernandinho pedig már a Manchester City-ben játszott akkor, de vicces belegondolni, hogy a selecaóban ezen a tornán olyanok lehettek kezdőjátékosok, mint Dante, Luis Gustavo, Hulk vagy Bernard. Bezzeg a német válogatott! Tökéletes gépezetként működött, ez a tornagyőzelem már nagyon érett, évek óta készültek rá. A Neuer – Lahm – Hummels – Schweinsteiger – Thomas Müller – Özil – Kroos – Klose tengelyre épülő együttes nagyrésze már a 2010-es vb-n is együtt játszott, s ekkor a csúcsra ért, teljesen megérdemelten! A fináléban Gonzalo Higuain kibabrálhatott volna velük, de az egyébként kiváló csatár a nyomást elég nehezen bírta, s ez még olyan torna volt, amin mindenki Lionel Messit sajnálta. Ő lett a vb legjobb játékosa, ami korántsem volt így, de azért valami díjat kapnia kellett, na… Mondjuk átvenni azt nem nagyon akarta. Ekkor még együtt énekelte vele a világ: „Don’t cry Argentína”, azóta viszont ki ne emlékezne rá… Még Harry Potter láthatatlanná tévő köpenyét is ráadták, hogy méltóképpen, olyan arabosan ünnepelje meg a vb címet… Na de vissza 2014-hez, és a brazíliai mundialhoz. A győztes gólt két csereember hozta össze, a gólpasszt André Schürrle osztotta ki (ő egyébként kétszer is beköszönt a padról beszállva a braziloknak), a tőrdöfést meg Mario Götze adta meg, aki tehetséges fiatalember volt akkor – amikor még nem sejtettük, hogy pályafutásából másra nem is igen fogunk emlékezni. De hát ez őt aligha érdekli: szeretnék én is világbajnoki döntőben győztes gólt rúgni…

Miroslav Klose utolsó világbajnoki gólját a braziloknak lőtte, 16 góljával még vb rekorder!

5 éve történt… (2019-ben)

A covid előtti utolsó nyugodt év. Az esztendő, amikor megszületett az első gyermekem. Az év, amikor Böde Dani eligazolt a Fradiból. Az év, amikor az új Puskás Ferenc Stadion megnyitotta kapuit. Az év, amikor Mikel Arteta lett az Arsenal edzője. És az év, amikor Jürgen Klopp végre BL győztes lett! A Dortmund vezetőedzőjeként 2013-ban házidöntőt veszített a Bayern München ellen, 2018-ban pedig két elképesztő kapushiba miatt maradtak alul a Real Madriddal szemben – pedig játékban akkor, mint ahogy a 2022-es, párizsi döntőben is, felülmúlták a blancókat. Tavasszal hosszabban írtam Jürgen Klopp Liverpooljáról, mely szépen épült, de a csúcseredményekhez kellett egy világklasszis kapus és egy intelligens, megbízható, szuper középhátvéd – ők is megérkeztek, Alisson Becker és Virgil van Dijk személyében. Félelmetesen jó támadósora volt a Poolnak, a középpályájuk is rendben volt – aztán a Barcelona lemosta őket a pályáról az elődöntőben 2019 május elsején. Legalábbis eredmény tekintetében: 3-0-ra nyertek Messiék, bár kiegyenlített volt a játék, de ez egy elég tekintélyes előnynek számított, és semmi jel nem utalt arra, hogy innen még lesz visszaút. Főleg, hogy a visszavágón Szalah és Firmino sem játszhatott! Azt hiszem, hogy a Bayern – United BL döntő, meg a brazil – német vb elődöntő is elbújhat a Liverpool feltámadása mellett – mondjuk a Barcelona szurkolók erre a meccsre lehet, nem emlékeznek szívesen. Vagy nem is emlékeznek, mert üres Sangriás üveggel a kezükben hajtották álomra pici buksijukat. Az egyébként peremember Divock Origi már a 7. percben bevette Ter Stegen kapuját, aztán a második félidőben Wijnaldum gyorsan szerzett kettőt – máris egál volt az állás. „Elég a fegyelmezetlenségből, ezt a párharcot nem bukhatjuk el”, mondhatta Gerard Piqué, aztán valami hihetetlen bagatel gólt kaptak: Trent-Alexander Arnold gyors szögletére senki nem figyelt, Origi meg köszönte szépen, berúgta a negyediket. A Barcelona megsemmisült – mint ellenük oly sokszor a Real Madrid… A történelem kb. megismételte önmagát, mert a katalánok egy évvel korábban is hasonlóképpen estek ki: 4-1-re verték az AS Romát az odavágón, aztán 3-0-ra kikaptak a napfényes Itáliában. A döntő nem került be minden idők leglátványosabb fináléi közé, a Pool könnyedén megverte 2-0-ra a Tottenhamet. Aztán rá két napra édesapa lettem, s még a kórházban, az újszülött alvó fiam mellett el kezdtem olvasni Jürgen Klopp önéletrajzi könyvét…

A boldog BL győztesek... :)

Vigaszágon…

Mint említettem, Böde Dani hazatért Paksra, de távozott egy év után Davide Lanzafame is azon a nyáron az Üllői útról. A két legjobb támadójáról mondott le akkor a Fradi, az élet mégis Sergij Rebrovot igazolta. Ami nem sikerült Thomas Dollal, Rebrovval az első nekifutásra sikerült: nemzetközi kupa csoportkörébe jutott a Fradival. Mi az, hogy első nekifutásra? Hiszen akkor már egy éve ő volt a Fradi edzője. Igen, de elődjét, Thomas Dollt 2018-ban a sikertelen nemzetközi szereplés miatt rúgták ki augusztus utolsó napjaiban, addigra már elszállt a Fradi Európában, így az ukránnak valóban ez volt az első próbálkozása! És nem sokon múlt egyébként, hogy rögtön BL főtábla lett ebből, de az idegenbeli döntetlen után a Dinamo Zagreb még feltörölte a csapattal a Groupama Arenát… Aztán egy litván csapat ellen összejött a nagyon régóta várt csoportkör, az Európa-Ligában! Legutóbb 2004-ben volt csoportkörös a Fradi, amikor olyanok játszottak az együttesben, mint Huszti Szabolcs, Tőzsér Dániel, Rósa Dénes, Lipcsei Péter, Adem Kapic, Marek Penksa vagy az aktuális nemzetközi sztár, Robert Vagner. Ja, és az NB1-et meg Arany Ászok Ligának hívták! Bizony, ilyen is volt… :) Ez is idén 20 éve volt, most jut eszembe. Na mindegy. Térjünk vissza 2019 őszére. Nem ez volt a legsikeresebb főtáblás szereplése a csapatnak, hiszen azóta Csercseszovval és Sztankoviccsal a tavaszt is megélte Európában a csapat, de az első emlékeket az ember nehezen felejti, egy mérkőzésen ráadásul én is ott lehettem a lelátón. A spanyol Espanyol ellen kint és otthon is szereztünk pontot (a hazai 2-2-n voltam ott), a CSZKA Moszkva otthonában Varga Roland góljával nyertünk, és itthon is pontot szereztünk, a BL selejtezőből egyébként éppen általunk kiejtett Ludogorets ellen is összejött Belgrádban a pontszerzés. Kiegyensúlyozott négyes volt ez, 7 ponttal a harmadik helyen végeztünk. Mindössze egyetlen meccset veszítettünk a főtáblán. Egy évvel később ehhez képest is szintet lépett a Ferencváros, hiszen a covid évében BL csoportkörös volt 25 év után a Fradi, s játszhatott a Barcelonával, a Juventusszal és a Dinamo Kijevvel. Felejthetetlen élmény volt! Rebrov 3 év után távozott, azóta sem volt ilyen jó edzője a Fradinak… Hogy öt éve hogy nézett ki az alapcsapat? Dibusz, Lovrencsics/Botka, Dvali, Blazic, Civic/Heister, Haratin, Sigér, Isael, Zubkov, Tokmac, Franck Boli. A nagy részükről azt sem tudjuk, hol játszanak azóta. Kár, hogy a Ferencvárost azóta is ugródeszkának használja mindenki. Kíváncsi vagyok, hogy ez az új Firmino-hasonmás, Matheus Saldanha meddig labdázgat majd zöld-fehérben… Ja, és Rebrov óta az ötödik edzőjét fogyasztja a klub. Három év alatt ez nem különösebben jó arány – fő az állandósság… :)

És ezzel máris a nosztalgia végére értem. Neked milyen focis élmény, esemény jut eszedbe ezekről az esztendőkről? Köszönöm, hogy velem tartottál, számítok Rád legközelebb is!

Isael, Tokmac Nguen és Franck Boli, kulcsfigurák voltak a támadósorban