Van az a mondás, miszerint „ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént”. Na, most kíváncsi vagyok, a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokságról mennyien vélekednek így… Nem ez volt minden idők legjobb foci Eb-je (sőt…), de a spanyolok megmentették a mundér becsületét, rájuk mindenképpen jó lesz visszaemlékezni! Bár válogatottunk ezúttal nem jutott tovább a csoportból, a legkésőbbi rendes játékidős gól és a legfiatalabb csapatkapitány rekordja immár a miénk! Láttunk besülő csatárokat, leköszönő klasszisokat, biztonságra törekvő edzőket… Voltak csalódások, de volt néhány kellemes meglepetés is. Nem ez volt minden idők legjobb foci Eb-je, de emlékezzünk meg arról, amiről érdemes!

Magyar mustra: Csalódást keltő teljesítmény, vagy csak szembe jött a realitás?

Mi, magyarok tényleg elhittük, hogy ennyire jók vagyunk… Mert 14 meccses veretlenségi sorozatot építettünk fel. Mert a Nemzetek Ligájában oda – vissza elvertük az angolokat, és győztünk Németországban is. Mert veretlenül abszolváltuk a selejtezőket. Mert tavaly nyáron két játékosunk is a Premier League-be igazolt. Utólag már okos az ember, de kár volt ezért az előzetes hurráoptimizmusért. Az, hogy csoportunkban a harmadik helyen zártunk, de a skótokat sikerült megvernünk, szerintem egy dolgot jelent: hogy a helyünkre kerültünk. Ez a realitás. Tíz évvel ezelőtt még örültünk volna, ha kijutunk egy Európa-bajnokságra… Most meg szidjuk a csapatot, amiért csak egy meccset nyert meg, és a csoportban ragadt? Talán lett volna olyan csoport és meccsbeosztás, aminek következtében van esélyünk továbbjutni. Például, ha Skóciával kezdünk, és a németekkel zárjuk a csoportkört. Vagy, ha a belgák helyett mi kerülünk Szlovákia, Románia és Ukrajna mellé. Ezek már soha nem fognak kiderülni. És emiatt már kár is keseregni károgni.

Az biztos, hogy tőle szokatlan módon Marco Rossi követett el súlyos hibákat Svájc ellen. Ám becsületére legyen mondva, tanult belőlük. A játékhiánnyal küzdő Szalai Attilához, Lang Ádámhoz és Fiola Attilához való görcsös ragaszkodás, csak mert korábban a válogatott stabil emberei voltak, akikre lehetett számítani, nem volt élete húzása. Mint ahogy az is régen rossz, ha az első cserénk, akit a kispadról rendszeresen be tudunk küldeni, az Kleinheisler László. Viszont Marco Rossit kizárólagos felelőssé tenni azért, mert nem jutottunk tovább, elég nagy ostobaságra vall. Szerintem senki nem számított arra, hogy legfontosabb játékosaink közül többen is betlizni fognak. Willi Orbán, Kerkez Milos és Schäfer András is gyengén futballozott, legalábbis önmagukhoz képest. Nagy Ádám is, de én a másik háromtól jóval többet vártam, ezért őket külön kiemelném. Willi Orbántól öt év alatt nem láttam 3 olyan hibát, mint amit az első két meccsen bemutatott (kettőből gólt is kaptunk.)

Utólag kiderült, hogy csapatkapitányunk, Szoboszlai Dominik nem volt teljesen egészséges. Hallottam olyan véleményt, miszerint ezt le kellett volna kommunikálni a torna előtt. Szerintem meg jó, hogy ez nem derült ki. Gondoljunk bele, ha minden ellenfél arra játszik, hogy válogatottunk legjobbja sebezhető… Sajnálom Dominikot, mert sokat bántották, és nem mondom, hogy nem kapott jogos kritikákat is, de azért mégiscsak adott egy gólpasszt, és tőle indult a skótok elleni győztes gólunk is. Az Eb történelem legfiatalabb csapatkapitányaként nem vallott kudarcot. Lélekjelenléte különösen fontos volt Varga Barnabás horrorsérülésekor, amikor a helyi elsősegély gyorsasága felért a Német Lajhárszövetség tempójával. Varga Barnabás egyébként nagyon szép gólt fejelt Svájc ellen. Rá alapvetően nem lehet panaszunk – amikor a támadójátékunk nem működött, értelemszerűen ő sem kapott labdákat.… Három komoly helyzete volt emlékeim szerint, abból egyet értékesített – mindháromszor fejjel veszélyeztetett. Kobakkal egyébként nagyon veszélyes: szerintem fejjel Európa legjobb csatárai közé tartozik, ezért is volt aggasztó a fejsérülése. Meg azért is, mert nem nézett ki jól a szituáció. Szerencsére már jól van, hamarosan a pályára is visszatérhet majd.

Míg 2016-ban szürke mackónadrágja miatt Király Gábor volt az Eb magyar sztárja, idén Ádám Martin lopta el a show-t: kár, hogy nem a teljesítménye miatt vált a mémkészítők kedvenc céltáblájává… Sosem tudjuk meg azt sem, mi lett volna, ha Loic Negó pályára léphet az Eb-n. Az ő posztján Bolla Bendegúz egyébként a jobbak közé tartozott – bár ezzel nem feltétlenül őt akarom dicsérni, ez legalább akkora kritika is a többiek felé… Bár csak egy meccsen lépett pályára, azon bebizonyította Botka Endre, hogy lehet rá számítani, csapatunk egyik legjobbja volt Skócia ellen – és azt hiszem, Dárdai Márton sem nyújtott rossz produkciót. Vagy legalábbis nem volt rosszabb a többieknél… (Ha őszinték akarunk lenni, Lang Ádám ideje lassan kezd lejárni a válogatottban…) Az Eb előtt nehéz döntés volt, hogy ki védjen. Marco Rossi Gulácsi Péter mellett tette le a voksát, és az örök elégedetlenkedők, akik Dibusz Dénes mellett kardoskodtak (és általában Fradisták) ezt mindvégig nehezményezték, be kell, hogy lássuk, nem Gulácsin múlt. Nem védett rosszul, sőt, Svájc ellen nagy bravúrjai is voltak. Igazából csak a németek elleni első gól kérhető rajta kicsit számon – de annál a támadásnál még maga Gündogan is megállt, mert azt hitte, hogy lefújják szabálytalanság miatt.

Lehet, az átlag magyar szurkoló csalódott amiatt, hogy nem sikerült a továbbjutás, ráadásul a játékunk is akadozott, de azt hiszem, a skótok elleni mérkőzés 90 + 10. percében esett győztes gól egy életre szóló élmény marad, és olyan eufóriát okozott, mint Szalai gólja az osztrákok ellen, Dzsudzsák megpattanói, vagy Fiola gólja 3 éve. „KEVIN! KEVIN! RESZKESSETEK, DE NE CSAK A BETÖRŐK!” Egy újabb Hajdú B. klasszikus az örökkévalóságnak! Csoboth Adél Kevin nagyon jól érkezett Sallai Roland beadására (aki egyébként a legjobb mezőnyjátékosunk volt a tornán, remélem, elviszi egy, a Freiburgnál nagyobb csapat, mondjuk Angliába…), az újpesti játékos győzelemre született, még a nevében is benne van: KeWIN… Nem vehetjük természetesnek innentől, hogy a magyar futball felfelé ívelő pályára áll. Zsinórban három Európa-bajnokságon ott voltunk, ez nagyszerű. Sikerült pontokat szereznünk! Innentől már nem lehetünk elkeseredve! Láttuk a svájciakat. Lefocizták és kiejtették a címvédő olaszokat, pariban voltak a németekkel és az angolokkal. A németek is nagyon jók voltak! Játék alapján döntőben lett volna a helyük – de már a 8 között találkoztak a spanyolokkal. És még így is volt esélyünk a továbbjutásra! Igaz, borzasztó ez a lebonyolítás. Mi vasárnap este lejátszottuk a meccsünket, és szerda estig nem derült ki, hogy továbbjutunk – e. Szánalmas, hogy bizonyos együttesek számolgattak, meg nem érdekelte őket a harmadik meccs. Anglia és Portugália besegíthettek volna nekünk, de nem azért nem jutottunk tovább, mert ez a két együttes nem nyerte meg utolsó csoportmeccsét. Ezt mi rontottuk el, a Svájc elleni első félidővel. Szlovéniának és Georgiának gratulálnunk kell, hogy idén ők szippanthattak a nyolcaddöntős levegőből, de alakulhatott volna másképp. Ami a lényeg viszont: Marco Rossi maradt a kapitány! Grazie, Maestro!

Igazságtalan lett volna, ha nem a spanyolok nyernek

Ez az Eb több volt, mint felejthető, a legtöbb csapatot látva az volt az érzésem, ez a torna mindenkinek nyűg. Egy púp a háton. Kivételt talán csak a spanyolok képeztek, akik az első meccstől kezdve maximális fordulatszámon pörögtek, és még a tét nélküli harmadik csoportmeccsüket is megnyerték Albánia ellen. (Tehát, mivel nem tettek keresztbe a magyaroknak, őket szeretjük…) Ha valakiben tényleg felmerül, hogy a spanyol válogatott nem érdemelte meg az Európa-bajnoki címet, vajon kit kellett volna még eltakarítani az útból? Alapból, a halálcsoportból érkeztek, ahol a legutóbbi két vb-n is dobogós horvátokat és az Eb címvédő olaszokat is kivégezték. Az azzurrik ellen igaz, hogy csak egy öngóllal nyertek 1-0-ra, de játékban nagy volt a differencia, még az olaszok is szégyenkeztek saját teljesítményük miatt… Georgia ellen rövid ideig hátrányban voltak ugyan (egy öngólnak köszönhetően…), de Mamardasvili bravúrjai nélkül lehet, nem ússzák meg tíz alatt a grúzok (így csak négyet kaptak), aztán a nyolc között a németeket, a négy között a franciákat, a döntőben az angolokat is megverték 2-1-re. Még a portugálokkal kellett volna játszaniuk, hogy elmondhassák, minden favoritot kipipáltak…

 12 éve nyert utoljára Eb-t Spanyolország, merőben más focival. Nagyon szerettem a 2008 – 2012 között tündöklő válogatottat, kapujában Victor Valdes-szel Iker Casillas-szal, a védelemben Sergio Ramos-szal és Gerard Piquével Carles Puyol-lal, a középpályán Xavival, Iniestával és Sergio Busquets-szel Xabi Alonsóval, elől meg Fernando Torresszel és David Villával. De a jelenlegi csapat sokkal izgalmasabb, és a focija is az. A két Eb-t és vb-t is nyerő együttes játéka a tikitakáról, a labdatartásról, a végsőkig kijátszott akciókról szólt. A korszak legjobb válogatottja volt, ezt nehéz megkérdőjelezni. De a 2010-es vb-t csupa 1-0-s meccsekkel nyerte meg. Nem volt annyira látványos a játék. Persze, nagyon stabil volt az a válogatott, gyakorlatilag nem volt gyenge pontja. Iker Casillas a 3 torna egyetlen egyenes kieséses meccsén sem kapott gólt (ez összesen 10 meccs!!!) ami félelmetes teljesítmény. Nos, Unai Simon mind a négy meccsen kapott egyet, de belefért. A jelenlegi spanyol csapatban nincsenek világklasszis belső védők és fantasztikus gólvágó középcsatár, a kapusuk sem tartozik posztja legjobbjai közé… Viszont vannak posztok, ahol még erősebbek is talán, mint másfél évtizede! Dani Carvajal a jobb, Marc Cucurella a bal oldalon hozott világklasszis teljesítményt. Carvajal ebben az idényben minden trófeát megnyert, a Real Madridban és a válogatottban is kulcsember volt – az Aranylabdára mégsem lesz esélye, mert jobbhátvéd. Pedig idén gólokat is szép számmal lőtt: az Eb-n is betalált, de övé volt a BL döntő első gólja is. Cucurella az egész Eb talán legnagyobb meglepetése volt, mert a Chelsea-ben finoman fogalmazva sem volt jó szezonja. Nem gondoltam előzetesen, de a Leverkusenben veretlenül bajnokságot nyerő, parádés teljesítményt nyújtó Alejandro Grimaldónak esélye sem volt mellette labdába rúgnia…

A középpályán a Pedri, Rodri, Fábián Ruiz hármas tűnik olyan jónak, mint a Xavi, Xabi, Iniesta hármas – és Pedri kiválásával, valamint Dani Olmo bekerülésével ez a csapat nem lett semmivel sem rosszabb! Sőt! Olmo három gólt lőtt, mellette adott 3 gólpasszt, de a legfontosabb megmozdulása talán az a gólvonalról kifejelt labdája volt a döntő utolsó perceiben… Fábián Ruiz nincs a helyén kezelve, pedig az ő szerepe sem elhanyagolható. Kicsit a 2008-as Marcos Senna jut róla az eszembe. Senki nem beszélt róla, pedig ő is ott volt Xavi és Iniesta mellett az Eb győztes spanyol középpályán… Rodrinál mindig jó helyen van a labda. Az Eb legjobb játékosának választották – nehéz ezzel vitatkozni, de ez azért lehetett így, mert hiányoztak a nagyszerű csatárteljesítmények a tornáról. Erről majd később. Előtte kicsit méltassuk a két szélsőt. Real Madrid szurkolóként én ritkán szurkolok egy ifjú Barcásnak, de Lamine Yamal teljesítményét látva nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a srác nem fogja többre vinni, mint Messi. Persze, sokan voltak már kikiáltva „új Messinek”, vigyázni kell Yamalra, a játékperceire, a sérülésekre, meg hogy a földön maradjon… De ez a teljesítmény nagyon rendben volt. Az Eb legszebb gólját lőtte, ráadásul a franciákat sokkolta vele – és 4 gólpasszt is kiosztott! Nico Williams is zseniális volt a másik oldalon. Ő Georgiának köszönt be, na meg a fináléban ő szerezte meg a vezetést. Az ő teljesítményük láttán észre sem vettük, mennyire súlytalan és indiszponált volt a középcsatáruk, Alvaro Moráta. Mondjuk ő a korábbi legendás csatárokkal, mint Puskás, Butragueno, Raúl és Morientes ellentétben felemelhette az Európa – bajnoki trófeát. Ráadásul csapatkapitányként.

Egy mondatot még illik írnom a sikerkapitányról. Luis de la Fuentéról én még nem hallottam a kinevezése előtt. A neve alapján és a fizimiskáját látva porondmesternek is elmehetne egy cirkuszba, vagy valami kabarészínésznek. Mivel az I. világháború óta a spanyol szövetség alkalmazásában áll, jól ismeri mindegyik játékosát (talán még a dédszüleiket is), tudta, kit mire tud használni az együttesben. Nyert velük u19-es és u21-es Eb-t, s a 2021-es olimpián ezüstérmet szerzett a spanyol válogatottal. Szóval nem kezdő cserkész a szakmában. Mint egy nagyapa, úgy ölelte keblére unokáit a franciák kiejtése után. A németek ellen szerintem egyébként nem meccselt jól, hiba volt lehoznia mindhárom kezdő támadóját, erre kis híján ráfaragott. De végül egy csereembere, Mikel Merino megmentette. A döntőben pedig Mikel Oyarzabal érkezett. (Hősei keresztnevei láttán azon se lepődnék meg, ha valami ilyesmi párbeszéd zajlott volna a kispadon a német és az angol meccsen a kapitány és segítői között: „Mi kell a győzelemhez?” „Mikel.”)

Az apja lehetne...

 Itt érdemes egy rövid időre megállni. Érdekessége az idei Eb győztes spanyol válogatottnak, hogy elsősorban nem a Real Madridra és a Barcelonára épült. A korábbi sikercsapatban, ha csak a sztenderd kezdőt nézzük, mondjuk a 2012-es Eb döntőben, kilencen (!!!) képviselték ezt a két együttest (Casillas, Arbeloa, Ramos, Pique, Xavi, Iniesta, Busquets, Xabi Alonso és Fabregas). David Silva és Jordi Alba a Valenciából érkeztek az Eb-re (utóbbi játékos a torna után a Barcelonába igazolt…) A 2012-es Eb győztes spanyol csapat három együttesből állt össze? Vagány! Mondjuk legalább az összeszokottság hiányára senki nem panaszkodhatott… Az idei Eb döntős spanyol válogatott 10 különböző klubcsapatból érkezett – ráadásul Cucurella, Laporte, Fabian Ruiz, Rodri és Olmo légiósként! Egyedül a Bilbaót képviselte két játékos a kezdő csapatban! Egyébként is, Unai Simon és Nico Williams mellett más baszk játékosokat is érdemes piedesztálra emelnünk: Le Normand, illetve a németek elleni rangadót eldöntő Merino és a finálé győztes gólját szerző Orayzabal is a Real Sociedad futballistái. Új szelek fújnak Spanyolországban? Meglehet, de én inkább arra gyanakszom, hogy a két gigaklubban egyre kevesebb a minőségi, a válogatottba behívható spanyol állampolgár…

Kérdőjelek: mi volt ez az angoloktól és a franciáktól?

„Főnök. Köszönök neked mindent, amit értem és az országunkért tettél. Te vagy Anglia valaha volt egyik legnagyobb szövetségi kapitánya és megtiszteltetés volt végig kapitányként szolgálni. Segítettél a nemzetünknek összekapcsolódni és újra hinni a csapatban. Annyi sok fénypontja volt és annyi emléket szereztünk együtt, amik örökké tartanak! Sok sikert a következő fejezethez! Biztos vagyok benne, hogy még látjuk egymást” – Harry Kane e szavakkal búcsúzott a nyolc év után távozó szövetségi kapitánytól, Gerath Southgate-től. Ha pusztán az eredmények alapján ítélünk, minden idők egyik legsikeresebb angol kapitánya köszönt el a válogatottól. Hiszen a 4 világversenye közül hármon is elődöntőbe jutott, kétszer a győzelem kapujában buktak csak el. Igaz, a csúcs közelébe érve a korábbi generációk is rendre elhasaltak, sőt, ennyire közel évtizedek óta nem járt az angol válogatott tornagyőzelemhez… Mégis, kicsit keserű a szánk íze, mert a játékoskeretben lévő potenciál alapján talán nem túlzás azt állítani: ennek az angol válogatottnak nyernie illett volna valamit.

2016-ban, amikor Anglia elhasalt Izland ellen az Eb nyolcaddöntőben, majd Sam Allardyce kárászéletű kapitánykodás után, egyetlen meccs után lemondásra kényszerült, nagyon mélyen volt az angol futball. Southgate akkor beugrónak tűnt, végül megmentő lett. Sokat tett ő akkor a nemzeti csapat felemelkedéséért. De ezen az Eb-n már egyértelműen látszott, hogy a csapat túl nőtte a mestert. A válogatott leggyengébb láncszeme maga a szövetségi kapitány volt. Ilyen fantasztikus képességű játékosokkal és futballzsenikkel nem lehet olyan biztonsági, kockázatkerülő, bocsánat, besz@ri futballt játszani, amit az angoloktól láttunk – szinte végig. Rossz volt nézni ezt a vergődést, pedig olyan támadók voltak az angoloknál, mint Jude Bellingham, Harry Kane, Bukayo Saka, Phil Foden… Vagy Col Palmer és Oli Watkins, akik a kispadról beszállva szóltak hozzá a meccsekhez, érdemben is. Jack Grealish, Marcus Rashford és Jadon Sancho be sem kerültek a keretbe! Emiatt is kapott bőven kritikát Southgate, de arra nagyon kíváncsi lennék, akik ezt a triót hiányolták, kik helyett látták volna őket szívesen a csapatban… A legdurvább, hogy az angolok úgy is majdnem megnyerték az Eb-t, hogy a játékuk nézhetetlen, pocsék, elviselhetetlen volt. Pedig én nem azt láttam rajtuk, hogy nyerni szeretnének – nem akarnak kikapni! Vegyük a spanyolokat! Ők nem játszottak hosszabbításra vagy büntetőpárbajra! Két kritikus meccsüket megnyerték az orosz rulett előtt, nem bízva semmit a véletlenre. Mert aki mer, az nyer… Southgate nem nyert, de minden ambivalens érzésünkkel együtt ő mégis mást hozott a szigetországba, talán ezért búcsúzott szinte minden játékosa érzelemdúsan, a köszönet szavaival tőle. Köszönjék is meg Gareth Southgate-nek ezt a 102 meccset az angolok, egy korszak ezzel az Eb-vel lezárult, s kíváncsian várjuk, hogy ki lesz az utód!

Az angolokkal ellentétben Didier Deschampsnak nem jutott eszébe önkritikát gyakorolni. Ő még angol kollégájánál is régebbi bútordarab: immár 2012 óta ül a válogatott kispadján. Veszített már Eb és vb döntőt, de van vb és Nemzetek Ligája győzelme is. Igaz, hogy a legutóbbi 4 tornájából háromszor ő is a legjobb négybe vezette csapatát (ami mondjuk ilyen játékoskerettel nem is biztos, hogy annyira nagy kunszt…), de szerintem ez a kapcsolat is megfáradt. Az biztos, hogy játékosaiból nem tudta kihozni ezen a tornán a legjobbat. Első akciógóljukat a hatodik (!!!) meccsükön szerezték: addig két öngól, és egy büntető segítette őket. Sok minden történt azóta, hogy Laurent Blanc helyett Deschamps lett a kapitány (a 2014-es vb keretéből mindössze Giroud és Griezmann volt benne az idei csapatban is…), nyugalmat hozott a válogatott életébe, ez vitathatatlan, mert a 2006-os vb ezüst után volt néhány meglehetősen pocsék és vállalhatatlan világversenye a franciáknak, de lehet méltóságteljesen is távozni. És Deschamps ebben a helyzetben lehetett volna most elegáns… Zinedine Zidane most újra vakarhatja kopasz fejét, hogy mit kezdjen magával: mindenki tudja, hogy erre a kispadra pályázik évek óta az Aranylabdás francia… Ezek után lehet, jövőre újra leül a Real Madrid kispadjára, ahol egy mini francia kontingenst legalább trenírozhat Ferland Mendy, Camavinga, Tchouameni és Benzema Mbappé személyében…

Hol voltak a klasszis csatárok?

Kylian Mbappé, Harry Kane, Cristiano Ronaldo, Robert Lewandowski, Romelu Lukaku, Alvaro Moráta. Kinek ezért, kinek azért, de ez az Európa-bajnokság nem a klasszis középcsatárok tornája volt, és nem is fedeztünk fel magunknak új csatártehetséget. Kylian Mbappé az osztrákok ellen eltörte az orrát, ez az egész Eb szereplésére rányomta a bélyegét. Mindössze egyetlen gólt szerzett, azt is büntetőből, és a legnagyobb helyzeteit is csúnyán elrontotta – ezt az Mbappét eddig még nem láttuk. Az arcsérülése után talán óvatosabban is ment bele a párharcokba, de mindent nem lehet az első meccsen szerzett sérülésére fogni. Mondjuk az is igaz, hogy én sosem játszottam orrtöréssel egy Európa-bajnokságon, és hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a futballisták is emberek. Én Mbappét tippeltem Eb gólkirálynak, attól elég messze állt… Harry Kane sokadmagával gólkirály lett végül, de egyrészt sokat elmond az egész Eb-ről, hogy 3 gól is elég volt ahhoz, hogy valaki mesterlövész legyen, másrészt, valószínűleg még maga Kane sincs megelégedve saját teljesítményével. Teljesen elszigetelve játszott a többiektől, kevés labdaérintéssel, látszólag nem is teljesen egészségesen – Southgate a végén már nem is erőltette, hogy végig a pályán tartsa. Volt már jobb tornája, de ő legalább szerzett három gólt! Romelu Lukaku is szerzett, de mindhármat elvették tőle – szabályosra pedig nem volt képes. Kicsit már sajnáltuk a belgát, akinek a 3 érvénytelen gólja ellenére nem volt igazi a helyzetkihasználása.

Robert Lewandowski mindössze másfél meccsen játszott, egy gólt büntetőből összehozott – igaz, szerencséje, hogy megismételtették vele a tizenegyest, mert az első lövést Mike Maignan kivédte. Nem volt ilyen szerencséje Cristiano Ronaldónak. A hatodik Eb-jén szerezhetett volna gólt a februárban a negyedik ixbe lépő ötszörös Aranylabdás portugál, de még büntetőből sem sikerült betalálnia Szlovénia ellen: Jan Oblak, akivel korábban rengeteg csatát vívott a Real – Atletico meccseken, jól olvasta a szándékát, és védte a lövést. Mentségére szóljon: mindkét büntetőpárbajban vállalt lövést, és ott nem hibázott. Alvaro Moráta a horvátok elleni első meccsen lőtte az egyetlen gólját, majd a második meccsen volt még egy kapura lövése, és onnantól semmi… Nem ő vitte hátán a spanyol csapatot az Eb győzelem felé. De csapatkapitányként ő emelhette először magasba a trófeát. A 2018-as vb-n Giroud sem szerzett gólt, mégis a világbajnok franciák egyik legfontosabb játékosaként beszéltek róla. Talán néhány év múlva Morátáról is így fogunk diskurálni… A 2000-es Eb-n Nuno Gomes, 2004-ben Milan Baros, 2008-ban és négy évvel később Fernando Torres, 2016-ban Antoine Griezmann, legutóbb Patrick Schick. Az idei Eb-ről melyik csatárra fogunk emlékezni???

Az Eb legrosszabb csapata a Marca szerint... Ott a helye Szoboszlainak?

Leáldoztak csillagok?

Az előző szegmensben említettek közül, bár hivatalos bejelentés még nem történt, meglehet, Robert Lewandowskit és Romelu Lukakut már nem látjuk nagy tornán. Lehet ilyen érzésünk utóbbi honfitársával, Kevin de Bruynével kapcsolatban is, aki állítólag szintén az arab világ felé tart – például Aymeric Laporte bebizonyította, hogy onnan is lehet Eb-t nyerni, de a belga passzmester oda alighanem már csak levezetni megy, és kicsit pénzt keresni, hogy nyugdíj után se legyen gondja a villanyszámlákkal. Szegény Luka Modricot nagyon rossz volt látni összetörten a horvát kispadon, miután az olaszok a 98. percben szerzett góllal kiejtették őket. (Akkor még mi is mennyire tudtunk örülni, ez számunkra kedvező eredmény volt…) Minden idők legjobb horvát labdarúgója marad még egy szezont a Real Madridnál, sőt, csapatkapitány is lesz, de válogatott karrierje nem fog az idők végezetéig tartani – ugyanez igaz a másik veterán horvátra, Ivan Perisicsre, aki súlyos sérülése után már annak is örülhetett, hogy pályára léphetett az Eb-n. Toni Kroos-ról tudtuk, hogy az Eb után az aktív játéktól is visszavonul. Élete egyik legjobb szezonját produkálta, bajnokságot és BL-t nyert, az Eb-n is jól játszott (bár utolsó tétmeccsén túl pörgött kicsit, szerintem csak az iránta való tiszteletből nem állították ki, így nem piros lappal fejezte be játékos pályafutását, mint egykor Zidane…). A csúcson hagyta abba – és emiatt a legnagyobb tiszteletet érdemli! Thomas Müller és Oliver Giroud is legendái voltak saját nemzeti csapatuknak, a válogatottban már többet nem látjuk játszani őket. A portugál Pepe ilyet nem mondott, bár 41 évesen egyelőre klub nélküli. Cristiano Ronaldo meg nagyerővel készül a 2026-os vb-re… Mert még nem született meg az a szövetségi kapitány, aki ki merné őt hagyni. Ha van egy kis esze a portugál szövetségnek, és ők is valóban ezt akarják, Erin Ten Haagot kell leültetni a válogatott kispadjára. Ő már egyszer sikeresen kiebrudalta CR7-et Manchesterből…

Csak a meccsen nincs barátság, az öltözőben a madridi szív megnyílhatott...

Ami kimaradt, de érdemes megemlíteni…

A németek. Nagy volt a nyomás a házigazdán, meg a fiatal szövetségi kapitányon, Julian Nagelsmann-on is, de a németek sokkal jobbak voltak annál, mint amit előzetesen várni lehetett tőlük. Sőt, a spanyolok mellett ők voltak azok, akik játszották a futballt, és a sors tragédiája, hogy ez a két csapat nem a döntőben, hanem már a 8 között találkozott egymással. Toni Kroos reaktiválása nagyon jól sült el, mint ahogy a két fiatal, Jamal Musiala és Florian Wirtz is remek tornán vannak túl. Hamis kilencesként Kai Havertz hozta, amit vártak tőle, míg Niclas Füllkrug csereként is igen veszélyesen és gólerősen játszott. A spanyolok ellen nagyon megélénkült a támadójáték, amikor az exdortmundi pályára lépett. Ha valaki Dibusz miatt van kiakadva, aki már 3 Eb-n ült végig a padon, kérdezze meg Marc André Ter Stegent, hogy érzi magát, hogy még egyetlen világversenyen sem védhetett egyetlen másodpercet sem… Kroos és Thomas Müller elbúcsúztak, Manuel Neuernek sem lesz már sok hátra, mégis bíztató a Nationalelf jövőve: Nagelsmann kezében továbbra is jó kezekben lesz az irányítás.

Az olaszok. A címvédő nyújtotta az Eb egyik legkiábrándítóbb teljesítményét, bár számomra nem volt meglepő a vergődésük, én azt gondoltam, hogy már a csoportból sem fognak továbbjutni. Luciano Spalletti sem tudott felülemelkedni a problémákon. Igazi vezér nélkül, egyéniségek hiányában, gólvágó csatárokat nélkülözve, túl sok nyomot maguk után nem hagyva búcsúztak Svájc ellen. Sokat elmond az azzurrikról, hogy legjobb játékosuk a kapus, Gianluigi Donnarumma volt. De ő gólokat rúgni nem tud.

A hat gólkirály...

A grúzok. Bocsánat, Georgia. Történetük első világversenyén nem vallottak kudarcot, sőt, nemzeti hősként fogadták őket odahaza. Mondjuk legyünk őszinték: az ő diadalmenetük aligha valósul meg, ha a portugálok nem cserélik le az alapkezdőcsapat 95 %-át, és van tétje számukra annak a meccsnek. Giorgi Mamardasvili az egész Eb egyik legjobb kapusteljesítményét nyújtotta, Hvica Kvarachelia a Napoliban megszokott pazar játékát hozta, Georgi Mikautadze személyében pedig megismert egy csatárt a futballvilág, mindhárom csoportmeccsen rúgott egy-egy gólt, így ő is társgólkirály lett.

Az osztrákok. Azt gondoltam, hogy jók lesznek, de arra nem számítottam, hogy a franciák és a hollandok előtt megnyerik a csoportot. Amennyire meglepő volt az, hogy négyesük élén végeztek, annyira megdöbbentő volt számomra a kiesésük a törökök elleni nyolcaddöntőben. Két szögletből kaptak két gólt, egyébként jó focit játszottak a tornán, jó lett volna még látni Marcel Sabitzert és társait.

A török kapus, Mert Günok az utolsó pillanatban ziccert fogott. Az Eb talán legnagyobb védése volt...

A hollandok. Marco Van Basten, Rud Gullit, Robin Van Persie, Wesley Sneijder, Edwin van der Saar – féle klasszisuk kevés van jelenleg a hollandoknak, nem is vártak sokan tőlük elődöntős szereplést – de szimpatikus csapatként jó benyomást tettek rám, már amennyit láttam belőlük. Cody Gakpo három gólt lőtt, Xavi Simmons az elődöntőben rúgott egy nagyot, a védelemben ott volt Nathan Aké, Virgil van Dijk és Denzel Dumfries – nem is állt rossz nevekből az Oranje. Az utolsó pillanatokban fosztotta meg az angol Watkins az elődöntőben őket a hosszabbítás lehetőségétől…

Nem volt túl szimpatikus Pickford, az Everton angol válogatott kapusa, aki a városi rivális Liverpool védője, Van Dijk mögött pózolt, a hollandok kiesése után. A döntőben aztán visszanyalt a fagyi, és a sors valahol igazságot szolgáltatott...

Az ukránok. 4 ponttal még nem esett ki csoportutolsóként csapat, most ez is megtörtént, miután mind a 4 csapat 4 ponttal végzett az E csoportban. Real Madrid szurkolóként fáj kimondani, de keleti szomszédunk továbbjutása Andrij Luninon ment el, aki a románok 3 góljából kettőben benne volt – és mivel a gólkülönbségen múlott, nyugodtan ráhúzhatjuk a vizes lepedőt. Még most is tartom, hogy jobb az ukrán keret, mint a román és a szlovák, és elég fiatalok ahhoz, hogy ezt a jövőben be is bizonyítsák!

Álomcsapat – csak spanyolokból?

Könnyű lenne egy az egyben feltenni a spanyol gálakezdőt… De igazából a spanyol középpálya és támadósor volt bitang erős. Az Eb legjobbjának, Rodrinak és a mellékszereplőből főszereplővé lépő, 3 gól és 3 gólpasszal záró Dani Olmonak helye vitathatatlan. Mint ahogy Lamine Yamal és Nico Williams szerepeltetése sem kíván különösebb magyarázatot. Az egész torna egyik meglepetésembere volt Marc Cucurella, aki a döntő gólnál gólpasszt adott, végig nagyon jól játszott, különösen támadásban. A tornán voltak kiváló kapusok, a georgiai Mamardasvilinek 30 védése volt a tornán – ez rengeteg, ha tudjuk, hogy mindössze 4 meccsen védett. A védelembe beszuszakoltam 3 középhátvédet, de Saliba legfeljebb majd kihúzódik szélre. Senki nem tudta a torna előtt, az Arsenal védőjének mekkora szerepet szán Deschamps, nagyon jól és salangmentesen látta el a feladatát. Pepe tanári módon védekezett, kalapot kell emelnünk a teljesítménye előtt: igaz, Szlovénia ellen majdnem kiestek a hibája miatt. Rüdiger a skótok ellen szerencsétlen öngólt vétett, a németek ellen pedig lemaradt a gólt fejelő spanyolról – ez sokba került nekik, ettől függetlenül befér a csapatomba, ellentmondást és megalkuvást nem tűrő, szenvedélyes játéka miatt. Ami pedig a megjelenését illeti: Ő az a típus, akivel nem szívesen futnék össze egy sötét sikátorban… A középpályára a spanyol dominanciát kicsit kiegyenesítendő én beteszem Toni Kroos-t, előre pedig azt a Cody Gakpót, aki a 3 góljával talán a legtöbbet tette a hollandok közül azért, hogy az Oranje elődöntőbe jusson. A német Jamal Musiala és a török Arda Güler is megérdemelné, hogy ott legyenek a csapatomban, de egyszerre a pályán ezen az Eb-n is csak tizenegyen lehettek…

Mamardasvili (GEORGIA) – Saliba (FRANCIAORSZÁG), Rüdiger (NÉMETORSZÁG), Pepe (PORTUGÁLIA), Cucurella (SPANYOLORSZÁG) – Rodri (SPANYOLORSZÁG), Kroos (NÉMETORSZÁG), Olmo (SPANYOLORSZÁG)  – Nico Williams (SPANYOLORSZÁG),  Gakpo (HOLLANDIA), Yamal (SPANYOLORSZÁG)

Cserék: Oblak, Carvajal, Kounde, Fabián Ruiz, Jamal Musiala, Arda Güler

Köszönöm, hogy velem tartottál! Neked hogy tetszett az Eb? Ha másra nem is, arra jó volt ez az Európa-bajnokság, hogy ihletet merítsek egy következő íráshoz: az Európa-bajnokságok osztályozása, értékelése 2000 óta… Hamarosan érkezik! Szép nyarat, jó pihenést Mindenkinek!