Elátkozott 11. Alcím: Mexikótól Hollandiáig – Balsors vagy valóság? Ezzel a címmel jelent meg könyv, 2013 őszén. Érdekelt a téma, gyorsan át is rágtam magam rajta. Mázlim volt, mert később egy brutális és szerencsétlen balesetnek köszönhetően a friss és meleg zöldborsófőzelékem martalékává vált ez a könyv; miközben békésen pihent mellette a táskámban, a meleg főzelék a hő hatására szétrobbant a Tupperware-s edényemben. A könyvet ezután már nem tudtam újraolvasni – hol olvashatatlanná áztak, hol összeragadtak a lapok – de talán már nincs is szükség eme nosztalgiára: azt a 3 évtizedet végképp maga mögött hagyta a magyar labdarúgás. A könyv borítóján Détári, Lisztes, Király, Gera és Dzsudzsák látható – talán a legnagyobbak azok közül, akik részesei voltak annak a borzasztó lejtmenetnek, aminek második felét már én is aktív futballkedvelőként szenvedtem végig. Hála Istennek utóbbi három futballista az újkori sikerekből is kivette a részét, de talán az ő nevükhöz leginkább az átmenet időszaka köthető, még ha mindhárman fantasztikus futballisták is voltak (Dzsudzsi még mindig az). Tíz év eltelt az amszterdami 1-8 óta, amikor valóban történelmi mélységekbe került a magyar labdarúgás, és azóta nem csak, hogy láttuk már a fényt az alagút végén, de sok esetben el is értük, sőt… Mi magunk voltunk a fény! Sok minden kellett a változáshoz, s bár megtorpanások az elmúlt évtizedben is voltak, ez egy pozitív és örömteli visszatekintés lesz, mert úgy érzem, végre tényleg helyes úton járunk és most már a foci eredményeink miatt is nagyon jó magyar embernek lenni! Tarts velem – örömteli nosztalgiázást kívánok!

Amire senki nem akar emlékezni…

Hollandia – Magyarország: 8-1. 2013. október 11. Sose fogom elfelejteni azt a meccset. Egy debreceni borozóban néztem, néhány barátommal és borzasztó megalázottságot éreztem. Még akkor is, ha az egy nagyon erős holland válogatott volt. Kevesebb, mint 10 hónappal később vb bronzérmet szerzett az Oranje, három évvel korábban pedig vb döntőt játszottak és természetesen el is veszítettek. (A „természetesen” szócska itt annak szól, hogy egyedüli nemzetként három vb döntőt is elbuktak, s bár nagyon jó generációik voltak a történelem során, a magyarokhoz hasonlóan nekik sincs vb címük.) Náluk többek között egy Arjen Robben, egy Robin van Persie és csereként egy Dirk Kuyt játszottak. Nálunk így nézett ki a kezdő 11: Bogdán Ádám – Vanczák Vilmos, Guzmics Richárd, Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás – Koman Vladimir, Hajnal Tamás, Varga József, Dzsudzsák Balázs – Böde Dániel, Németh Krisztián. Csereként pályára lépett Devecseri Szilárd, akinek az öngólját, míg élünk, nem felejtjük el, Elek Ákos, majd szegény Nikolics Nemanja is, aki ezen a meccsen debütált a válogatottban. Nagy élmény lehetett számára…

A híres összeomlás Devecseri módra...

Bogdán Ádámnak szerintem ez a meccs keresztbe vágta válogatott karrierjét, ezután már csak 3 barátságos meccsen lépett pályára, pedig szerintem a korszak egyik legjobb magyar kapusa volt. 21 válogatottságig jutott, ennél lehetett volna talán több is, ha nincs ez a nyolcas. (Évekig Angliában védett, s a Bolton színeiben volt egy Tottenham elleni meccse, amin elképesztően jól védett, érdemes megnézni az összefoglalót!) Böde Dani, aki az elmúlt évtized talán legjobb olyan magyar csatára volt, aki nem próbálta ki magát légiósként, 25 válogatott meccséből mindössze ötször volt a kezdő csapat tagja, és mindössze háromszor játszotta végig a meccset – pechére a holland meccs ezen kevesek közé tartozott. Devecseri Szilárd még mindig csak 33 éves, a holland meccs után még abban az évben kapott egy félidőt, és többet nem játszott a válogatottban. Gyakorlatilag Korcsmár Zsoltot is elfelejtették az amszterdami 1-8 után, mindössze 5 meccs jutott neki azt követően, pedig mindössze 24 éves volt ekkor, és úgy tűnt, hogy hosszú ideig a védelem oszlopa lehet! Koman Vladimir dettó: mindketten ott voltak az egyiptomi u20-as vb-n 2009-ben, amin bronzérmes lett a csapat, mindketten beépültek a válogatottba is – Koman Vladimir elképesztően tehetségesnek tűnt, 2014 tavasza (!!!) után viszont soha többé nem játszott a válogatottban! Mondjuk, amilyen borzasztó klubváltásai voltak, ezen nincs mit csodálkozni. Dzsudzsák 2.0, annyi különbséggel, hogy a „nyírlugosi szabadalom” hazaigazolásával és itthoni kiváló játékával végül „bűnbánatot gyakorolt, és bűnbocsánatot nyert”, nem mellesleg sokkal jobb játékos is volt, mint Koman. Ezekben az időkben vált népszerűvé az interneten a fogatlan spanyol manus, Risitas, akinek a kacaja utánozhatatlan, s akinek egy interjújához azóta is cinikus és vicces szövegeket gyártanak azok, akik nagyon ráérnek – hát nekünk nem volt akkor őszinte se a mosolyunk, se a kacajunk.

A híres könyv...

1987-es születésüként még nem éltem az utolsó világbajnoki szereplésünk alkalmával (sokak szerint szerencsés vagyok, mert így nem láthattam a szovjetek elleni 0-6-ot…), a kétezres években pedig nem élte fénykorát a hazai labdarúgás. Néhány légiósunk külföldi sikeresebb szereplésének lehetett tapsolni (elsősorban Király Gáborra, Dárdai Pálra, Hajnal Tamásra, Gera Zoltánra, Lisztes Krisztiánra, Fehér Csabára és Babos Gáborra gondolok), s ami eszembe jut elsőként erről az évtizedről, hogy Lothar Mätthaus nem olyan jó edző, mint amilyen jó játékos volt, de legalább hazánkba hozta a brazilokat és az argentinokat. Vele barátságos meccsen verni tudtuk az Eb-re készülő, de elég gyenge és generációváltás előtt álló németeket, ráadásul Kaiserslauternben, meg 2007-ben, immár Várhidi Péterrel a padon a vb címvédő olaszokat (azok a régi szép, illetve pokolian fájó idők, amikor az NB1 mellett a válogatott meccseket is az RTL Klub adta…). Illetve, szegény Fehér Miklós tragikus halála (durva, de lassan már 19 éve lesz, hogy nincs köztünk…), és az, hogy 2006-ban még Máltán is kikapott a csapat. Se Eb, se vb selejtezőn nem volt sok esélyünk, ülhetett a padon Bicskei Bertalantól kezdve Gellei Imrén keresztül Várhidi Péterig és Erwin Koemanig bárki. Aztán megjött a magyar szinten eredményes, és számomra szimpatikus (nem mellékesen: nem sokkal korábban Egyiptomban u20-as vb bronzot szerző) Egervári Sándor, s úgy tűnt, végre elindulhat valami. Ahogyan Sanyi bácsi fogalmazott: szerethető válogatottunk lett, és részsikereket el is értünk vele – például végre megvertük a svédeket, és csodás meccsen legyőztük a törököket is, mindkettő tétre menő ütközet volt! De aztán jött 2013 ősze, s a bukaresti 0-3 (Guzmics gólpasszt adott az akkor éppen klub nélküli Maricának, már a meccs legelején…), majd az amszterdami 1-8, s nem volt kérdés, hogy Egervári Sándornak nem lehet maradása a kispadon.

Volt egy fontos játékosa a csapatnak, aki a legnagyobb megaláztatások alkalmával valamiért soha nem lehetett ott a pályán: Szalai Ádám (se ekkor, majd az andorrai és az albánok elleni vereségek alkalmával sem játszott), aki a hollandiai vereséget követően egy nyilvános sajtótájékoztató keretében kiöntötte a bilit, s a XX. század egyik legjobb kabarémesterének, Salamon Bélának gondolta magát: „Ha én egyszer kinyitom a számat. Ha én egyszer elkezdek beszélni…” Kinyitotta és elkezdett. „Ami a szívedet nyomja” című svéd gyerekversekből álló kötet „panaszai” smafu ahhoz képest, amit Szalai Ádám tolt egy tollal a kezében. Volt véleménye az edzőképzésről, az utánpótlásról, a sajtóról, mindenről. Is. Csak néhány fontos mondat. A magyar szurkolók 20 éve át vannak verve. A hazai edzők egymás hátába döfik a kést. Húsz éve nem nevelt ki egyetlen tehetséget sem a magyar futball.

Sok embernél ekkor egy életre elvágta magát Szalai, pedig az a helyzet, hogy ha megnézzük az elmúlt tíz évet, nagyon sok mindenben igaza volt. És meglehet, ez a sajtótájékoztató volt az első lépés a későbbi sikerek felé vezető úton. Jó, hogy ezt valaki ki merte mondani – csak hát voltak akkoriban Szalainál sokkal rutinosabb játékosok, tőlük talán inkább vártunk volna egy hasonló felszólalást. (Igaz, becsületére váljon, ő is elismeri, hogy nem neki kellett volna ezt elmondani…) Én személy szerint egyébként kedveltem Egervári Sándort, bár gyerekkorom óta Fradi szurkoló vagyok (beleszülettem apukám, nagyapám által a Fradizmusba, és én is igyekszem már most így nevelni Teodor fiamat…), az első hazai bajnokcsapat, aminek az egész szezonját követtem, és aminek szurkolni is tudtam, az a 2000-es, toronymagasan, 16 pont előnnyel bajnok Dunaferr volt, kispadján Egervárival! A játékosok között meg Tököli Attilával, Éger Lászlóval, Rabóczki Balázzsal, Salamon Miklóssal, Igor Nicsenkóval, Zavadszky Gáborral és Lengyel Ferenccel (na nem a Drága örökösök Tibijével!:) De minden a lemondása és a változás mellett szólt. Később kiderült: AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT!

Néhány hónappal az amszterdami 1-8 előtt, még szövetségi kapitányként találkoztam Egervári Sándorral

Hogyan tovább? Pintér keveset ért, de Dárdai is csak átmeneti megoldás volt…

Egervári másodedzője, Csábi József egyetlen meccsre készítette fel a csapatot (nem volt valami csábító a játék az Andorra elleni 2-0 alkalmával, muhaha…), majd az MLSZ elkövetett egy óriási bakit, amit előre persze nem láthatott: kinevezte azt a Pintér Attilát, aki klubedzőként éppenséggel nem volt sikertelen (bajnok lett a Győrrel, előtte a Fradival, kupát nyert a Matáv Sopronnal), de kommunikáció és intelligencia, na meg eredményesség terén is, mondjuk úgy, elmaradt az elvárt szinttől. (Kommunikációs tréningre küldték, hogy megtanuljon normálisan nyilatkozni a meccsek után, azért ez vicc!) Mindössze öt meccset kapott a szövetségi kapitány: antréján hazai vereség a finnektől (1-2), majd 2-2 Debrecenben az új Nagyerdei Stadion megnyitóján (ezen a meccsen én is ott voltam!), majd győzelem Albánia (1-0) és Kazahsztán (3-0) ellen, majd az EB selejtezősorozat első meccse, és egy hazai vereség Észak-Írországgal szemben. A fontos eseményeket kössük dátumokhoz: 2014. szeptember 7. Pintér Attilának nem volt lehetősége többet megmagyarázni, hogy miért mellőzte Szalai Ádámot. A kérdésre, amit egyébként már Ady Endre is feltett (Ádám, hol vagy? – a költő mondjuk valószínűleg nem erre gondolt…), persze mindenki tudta a választ: az ominózus sajtótájékoztató miatt nem lehetett keretben az akkor egyébként klubkarrierje egyik legszebb időszakát élő Szalai. Érdemes megnézni, hogy állt fel Pintér Attila utolsó meccsén a válogatott: Gulácsi Péter – Vanczák Vilmos, Lipták Zoltán, Juhász Roland – Gyurcsó Ádám, Varga József, Tőzsér Dániel, Balogh Balázs, Dzsudzsák Balázs – Rudolf Gergely, Nikolics Nemanja. Csereként Lovrencsics Gergő, Kovács István („Kiskokó”) és Priskin Tamás állt be, utóbbi szerezte a gólunkat is. Ki tudja, hogyan alakul válogatottunk jövője, ha az észak-írek nem fordítják a maguk javára a 81. és a 88. percben szerzett gólokkal a meccset. A vendégeknek ezzel megágyaztunk első Európa-bajnoki szereplésükhöz, mi meg a jó útra térhettünk a kapitányváltással. AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 2.0!

Ki legyen az új kapitány? Dárdai Pál tűnt a legjobb (egyetlen?) megoldásnak, de ő éppen foglalt volt, első ízben vezette, meglepően sikeresen a Hertha BSC-t. A berliniek néhány meccs erejéig kölcsönadták, de párhuzamosan a Herthát is ő irányította. Sajnos mindenki tudta, hogy ez az állapot nem tarthat örökké, Pali egy fenékkel nem ülhet meg két lovat, s bár talán volt némi ellenszenv akkor a Hertha irányába, hogy miért nem engedték át végleg szövetségi kapitánynak, a magyar válogatottnak sokkal nagyobb szüksége lenne rá, mégis, hálásnak kell lennünk a németeknek, hogy egyáltalán néhány fontos meccs erejéig a magunkénak érezhettük. Dárdai tette le azokat az alapokat, amire utódjának sikerült várat építenie. Látjuk, mi következett utána – AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 3.0! Azt hiszem, kevesen álmodnak egy bukaresti bemutatkozásról: nos, Dzsudzsák Balázs fantasztikus szabadrúgásával 1 pontot sikerült elhozni a román fővárosból! Ez akkor óriási bravúrnak számított, amivel előre nem kalkulált senki! Feröer szigeteken nyögvenyelős siker következett (a természetesen reaktivált Szalai Ádám rúgta a gólt, s amiért még fontos ez a meccs, mert ekkor debütált Dibusz Dénes a válogatott kapujában!), majd jött egy nagyon fontos győzelem a finnek ellen: Gera Zoltán fejese a hajrában, szinte a legjobbkor érkezett. Az oroszok ellen évvégén egy felkészülési meccsen odalett a veretlenség, de azt azért leszűrhettük: sokkal szervezettebb és egységesebb ez a csapat, mint az elmúlt években! A 2015-ös évet egy görögök elleni 0-0-lal kezdtük, ami nem sok bizakodásra adott okot, de aztán a litvánok felett aratott önbizalomnövelő győzelem és a finnek elleni idegenbeli 1-0 a helyes mederbe terelték a csapatot. Csak hát elérkezett a pillanat, amitől mindenki rettegett: véget ért a Dárdai korszak. 4 győzelemmel, 2 döntetlennel és 1 vereséggel, 9 rúgott és mindössze 3 kapott góllal. Még ha nem is a legnívósabb ellenfelekkel találkozott ekkor a csapat: csak a tét nélküli meccsen az oroszok, meg legelső meccsén a románok tudtak gólt rúgni a magyar válogatottnak.

Egy Diósgyőr - Fradi után Gera, Böde és Dibusz is megállt egy fotóra, meg az a Cristian Ramirez is, akivel néhány hete Nagyecseden is összejött a kép a 8-0-s kupameccs után - vele immár Teodor fiamnak is van képe. Van képe hozzá... :)

Nehezen indult, de 44 év után Eb-re jutott a válogatott!

Dárdait visszarendelte a Hertha, kézen fekvő volt, hogy a szövetség alkalmazásában álló, az u20-as válogatottnál sikeresen dolgozó Bernd Storck ül le a kispadra – legalább ideiglenesen. Ő is a románok ellen debütált, egy botrányos 0-0 alkalmával. Nem a pályán zajló események miatt volt elsősorban botrányos ez a meccs: telt ház volt, nem is jutottunk be a meccsre, s a stadion előtt a Népligetben nem bírtak magukkal a szurkolók. Én is felutaztam a meccs miatt, életemben először, és remélem, utoljára találkoztam közvetlen közelről könnygázzal.  Nem volt nagy élmény, mint ahogy a meccs sem, és aztán a folytatás sem alakult éppen leányálomszerűen. Az észak-írek az utolsó pillanatokban énekelték ki a sajtot a szánkból, ráadásul emberhátrányban (!!!) mentették 1-1-re a meccset a 93. percben (!!!). Feröer szigetek ellen a csereként beálló Böde Dani két góljával nyertünk 2-1-re, egyébként a bálnavadászok vezettek, majd egy változatos, de igazából már tét nélküli meccsen 4-3-ra kikaptunk Görögországban. A nem túl acélos csoportunkban a harmadik helyen végeztünk, de az új lebonyolításnak és a hatalmas szerencsének köszönhetően készülhettünk egy pótselejtezőre, aminek nem mi voltunk az esélyesei.

Még Pintér Attila is a tablón - 44 év után jutott Eb-re a válogatott!

Ez a videó csak Youtube-on megtekinthető, de ajánlom Mindenkinek; kevesebb, mint 2 perc és 5 magyar gól van rajta a 2016-os Eb selejtezőiből - éld át Priskin, Kleinheisler, Dzsudzsák, Stieber és Böde gólját újra... Megéri! :)

Tudták ezt a norvégok is, de azért az „ÁLOMSORSOLÁS” kiáltás és mellé az asztalcsapkodás kissé túlzásnak tűnt. Mindegy is. AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 4.0! Nem segítette a nagyon fontos oslói meccsre történő ráhangolódásunkat az a tragédia, ami a meccs napján történt: Fülöp Márton, a válogatott egykori kapuvédője hosszú küzdelem után feladta a harcot a rákkal szemben. Érezni lehetett, hogy érte is küzdöttek a fiúk. Storck első poénja az volt a meccs előtt, hogy a fiatal és rutintalan Kleinheisler Lászlót beállította a kezdőcsapatba – ki más is rúghatta volna a győztes gólt, mint a magyar Scholes? Benne volt a kapus, bőven védhető lövés volt, de kit érdekelt ez akkor? A norvégok legnagyobb helyzeténél Fülöp Marci és a kapufa együttes erővel hárítottak… Bravúrgyőzelem volt ez, de tudtuk, a norvégok nem fogják feladni, és ez a párharc még korántsem dőlt el! Életem legnagyobb futballélménye volt a visszavágó, ráadásul annál a kapunál ültem, ahová az első gólt rúgtuk. Storck második poénja: a csapatba követelt Böde Dániel, az első számú támadónk, de az akkor gólínségben szenvedő Szalai Ádám vagy a jó formában lévő Németh Krisztián helyett Priskin Tamás volt a center, aki meg is hálálta a bizalmat: élete legszebb és legfontosabb gólját lőtte Kádár Tamás hosszú indítása után, amivel gyorsan 2-0 lett összesítésben! A norvégok nem találtak fogást a mieinken, a hajrában ráadásul egy öngól végképp megpecsételte a sorsukat. Szépítő góljuk nem osztott, nem szorzott: Magyarország 44 év után jutott ki Európa-bajnokságra! De vártuk már ezt! A zsidók 40 évig vándoroltak a pusztában, mi 44 évig tettük ugyanezt… A norvégokat 2015. november 15-én ebben az összeállításban vertük meg 2-1-re: Király Gábor – Fiola Attila, Guzmics Richárd, Lang Ádám, Kádár Tamás – Nagy Ádám, Elek Ákos, Lovrencsics Gergő, Kleinheisler László – Dzsudzsák Balázs, Priskin Tamás. Csereként Pintér Ádám, Böde Dániel és Németh Krisztián léptek pályára. Azt hiszem, a norvégok elleni pótselejtezős párharc után minden szkeptikus hang elhalkult, és Bernd Storck is nyugodt körülmények között készíthette fel a válogatottat az Eb-re segítőjével, a játékosként világklasszis, világ - és Európa-bajnok, a Dortmunddal BL győztes Andreas Möllerrel.

2016-ban 12 meccset játszott a válogatott, s nem hozott valami észvesztően jó statisztikát az esztendő: 3 győzelem, 5 döntetlen, 4 vereség, 15-16-os gólarány. Az is igaz, hogy az előző évekkel ellentétben immár sokkal komolyabb játékerőt képviselő együttesekkel csaphatott össze a nemzeti 11. Az Eb felkészülés jegyében például játszottunk a horvátokkal (1-1), Elefántcsontparttal (0-0, láttam már jobb meccset élőben) és a németekkel zártunk (0-2). Nem kerültünk annyira könnyű csoportba, szerintem első körben mindenki tisztes helytállást várt a magyaroktól. Ez az Eb más, mint a többi, ezt te is jól tudod… Hát igen, más volt… A magyar csapat miatt is érdemes volt nézni! 2016. június 14. A nap, amit nem fogunk elfelejteni sosem. Magyarország – Ausztria: 2-0! Az akkor még a Bayern Münchenben futballozó David Alaba már fél perc után szétforgácsolta a kapufát, de ezzel kb. el is lőtték minden puskaporukat az osztrákok. Már éppen Bödét követelte a szép számú közönség a csapatba, amikor Szalai Ádám a Kleinheislerrel való összjátéka után 550 nap után bepöccintette, betuszkolta a vezető gólt, majd miután emberelőnybe is kerültünk, a frusztrált sógorok bajait Stieber Zoltán egy parádés, átemelős góllal még tetézte is. Így nézett ki a kezdőcsapatunk Bordeauxban: Király Gábor – Kádár Tamás, Lang Ádám, Guzmics Richárd, Fiola Attila – Kleinheisler László, Gera Zoltán, Nagy Ádám, Dzsuzsák Balázs – Németh Krisztián, Szalai Ádám. A padról Priskin Tamás, Stieber Zoltán és Pintér Ádám szálltak be. Óriási meccs volt – és még csak ekkor kezdődött az utazás… Az Izland elleni meccsre önbizalommal telve készült a nemzet, sokan Marseillesben vonultak, én Budapesten, a Szabadság téren néztem a meccset – és jól láthatóan benne is voltunk két húgommal a tévében, az M4 csatorna helyszíni bejelentkezésekor. Egy furcsa és minimum véleményes tizenegyessel vezettek az északiak, aztán Nikolics középre gurított labdáját Bödét megelőzve az izlandi védő berúgta – idegenben jó az X, volt már 4 pontunk! Arra már nem emlékszem, volt-e bármilyen elvárásom a portugálokkal szemben. Kieshetett még a csapat, de a luzitánok nem voltak túl meggyőzőek az első két meccsen. Ha volt is bármilyen elképzelt forgatókönyv a fejemben, az biztos nem az volt, hogy háromszor szerezzük meg a vezetést, a portugálok meg egész meccsen rohannak az eredmény után. Pedig ez történt! Gera sistergős bombája után Nani egyenlített, a második félidőben pedig Dzsudzsi két megpattanó góljára Cristiano Ronaldo válaszolt, aki 3-3 után kvázi könyörgött a magyaroknak, hogy ne rúgjanak többet… Elek Ákos kapufájánál így is mi álltunk közelebb a győzelemhez, de ez a békés döntetlen mindkét csapatnak továbbjutást ért. Mondjuk, ha kikaptunk volna, nem a belgák jöttek volna szembe rögtön, de ilyenkor az ember nem taktikázik. A belgák ugyan 4-0-ra nyertek, de ez az eredmény csalóka, mert sokáig pariban voltunk, a belgák a 78. percben rúgták csak a második góljukat. Kiestünk, de azt felemelt fejjül tettük – AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 5.0!

Felébredés, kijózanodás, majd újrakezdés…

A dicséretes és régóta várt Európa-bajnoki szereplésből Feröeren ébredtünk fel, és csöppentünk vissza a magyar valóságba: botrányos 0-0 a műfüvön, majd 3-2-es hazai vereség Svájc ellen. Két könnyed győzelem (Lettország ellen 2-0, Andorra ellen 4-0) után a svédek ellen zártuk az évet, ahol Király Gábor és Juhász Roland a pályán búcsúzhatott el a szurkolóktól (a kapust 28, a védőt 45 perc után cserélte le Storck), de hivatalosan ez a meccs jelentette Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos számára is a válogatottbeli búcsút, akik évek óta nem léptek már pályára a nemzeti együttesben, de valamilyen oknál fogva őket is elbúcsúztatta a szövetség. (Vanczák Vilmost sosem tartottam igazán jó hátvédnek, mégis 79-szeres válogatott. Utolsó meccse a nemzeti csapatban, amin kezdőként játszott, az észak-írek elleni hazai vereség volt 2014-ből – Dárdai Pál nem számított rá, és Bernd Storck is csak egyszer küldte pályára, időhúzó cserének, de abból nem jöttünk ki jól, mert amikor beállt, még vezettünk Észak-Írországban… Szerencsére az Eb csapatba már nem fért be… Vanczák Vilmoshoz hasonló megítélésű a szememben a még mindig aktív Lang Ádám, aki 30 évesen már 61-szeres válogatott, s akinek a játékában nagyon sok a hibafaktor – Willi Orbán személye jó hatással van az ő játékára is, de azért nem mindig életbiztosítás, amikor ő a pályán van. Kora alapján akár viszont még Vanczák meccsszámát is felülmúlhatja…)

Érdekes volt megélni a 2016-os Eb szereplés után a 2017-es évet, ami az elmúlt 10 év leggyalázatosabb eredménysorát hozta. 9 meccs jutott erre az évre, abból hármat megnyertünk, hatot viszont elveszítettünk. Oda-vissza kikaptunk Portugáliától, ezt akár még papírformának is tekinthettük, ha nem tudtuk, hogy néhány hónappal korábban milyen éles meccset játszottunk velük… Fájdalmas pofonba szaladtunk bele Svájcban (2-5), tét nélküli meccsen szenvedtünk az oroszok ellen (0-3), de a legborzasztóbb meccsünket kétségkívül június 9-én játszottuk Andorrában. Kikaptunk 1-0-ra a pékekből, buszsofőrökből, villanyszerelőkből álló, teljesen amatőr andorrai csapattól. Ha álmomból is felébresztenek, erre a dátumra emlékezni fogok, mert másnap kértem meg az 1. Máriapócsi Futózarándoklaton (Pray&Run, csak a reklám kedvéért…) a Kedvesem, Kitti kezét – ő igent mondott, Aranylábú fiaink meg nemet a 2018-as vb-re. Mondanom sem kell: azért örülök, hogy nem fordítva történt… :) A kezdőcsapatunkat fejből azért nem tudom felsorolni: Gulácsi Péter – Bese Barnabás, Vinicius Paulo, Lang Ádám – Tóth Bence, Nagy Ádám, Kleinheisler László, Dzsudzsák Balázs, Stieber Zoltán – Gyurcsó Ádám, Eppel Márton. Csereként Balogh Norbert, Sallai Roland és Nagy Dominik álltak be. Ebből a névsorból Vinicius, Tóth Bence, Eppel és Balogh számára le is főtt a kávé, nem ők lettek az újjáalakuló válogatott alapkövei. Ezeket az alapköveket egyébként már nem is Bernd Storck rakta le, akit az október 10-i Feröer szigetek elleni 1-0-s győzelem után ki is rúgtak. Sajnáltam, de ezzel a döntéssel sajnos nehéz volt vitatkozni… Nyomait sem lehetett látni az egy évvel korábbi sikeres csapatnak, és ez ijesztő volt. A Storck-éra utolsó előtti hazai meccsén egyébként kint voltam ex-barátnőmmel, immár menyasszonyommal, és sorsszerű, hogy a lettek elleni 3-1-es győzelem során a gólszerzők a korszak legfontosabb játékosai lettek: Kádár Tamás, Szalai Ádám és Dzsudzsák Balázs. Hálásnak kell lennünk Bernd Storcknak, akit a 2016-os Eb szereplés miatt a Magyar Érdemrend középkeresztjével is kitüntettek, de a változás, a fejlődés érdekében nem igazán volt más választása az MLSZ-nek. AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 6.0! Az év utolsó két meccsén az addigi másodedző, Szélesi Zoltán vette át a csapatot: sikerült kikapnia Luxemburgban (1-2), az évet viszont legalább a Costa Rica elleni 1-0-s, a kutyát nem érdeklő győzelemmel zártuk.

És akkor megérkezett George Leekens. Szerencsére hamar távozott is. Az MLSZ 4 barátságos meccs után belátta, hogy bakot lőtt vele, s még az első tétmeccs előtt lapátra tette a balga belgát, mint Jancsi a boszorkányt. Kazahsztán ellen 2-3, Skócia ellen 0-1, Fehéroroszország ellen 1-1, Ausztrália ellen 1-2. Dicsőséges tabló. Ja, nem. Van egy mondás, ami arról szól, hogy ne amiatt keseregj, hogy véget ért, annak örülj, hogy megtörtént. Na, most éppen az ellenkezőjét fogalmazhattuk meg: örüljünk, hogy véget ért, s bánkódjunk, hogy egyáltalán megtörténhetett. Bár, ha jobban belegondolunk… Bizony, ha ez a szerencsétlen belga nem bukik meg olyan korán, ki tudja, Marco Rossi valaha leült volna-e a magyar válogatott kispadjára? Legyünk ezért hálásak az MLSZ-nek, Leekensnek, de még Pintér Attilának is, mert tudjuk, úgyis mindig minden őt igazolja… :) AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 7.0!

A Marco Rossi-éra

Talán a legoptimistábbak sem gondolták 2018 őszén, hogy még öt év múlva is Marco Rossi lesz a magyar szövetségi kapitány – és reméljük, messze még a vége… Voltak hullámvölgyek ebben a kapcsolatban is, de azért rögzítsük a tényt: e sorok írásakor már 55 válogatott meccsnél tartott a maestro, 27 győzelem mellett 12 döntetlen és 16 vereség a mérlege. Talán már nem is emlékszünk rá, de egy finnek elleni Nemzetek Ligája vereséggel kezdett, az érdekesség kedvéért nézzük a legelső kezdőcsapatát! Gulácsi Péter – Lovrencsics Gergő, Fiola Attila, Lang Ádám, Kádár Tamás – Pátkai Máté, Kleinheisler László, Stieber Zoltán, Kovács István – Sallai Roland, Szalai Ádám. Csereként Varga Roland, Kalmár Zsolt és Eppel Márton álltak be. Három nappal később már győzelemnek örülhetett a mester: két csodaszép góllal 2-1-re megvertük a görögöket. Októberben ők visszavágtak (Görögországban debütált Willi Orbán a válogatottban!), Észtországban pedig egy megdöbbentő 3-3-at játszottunk – ezt a meccset nyerni kellett volna, de év végén legalább kozmetikáztunk: az észteket és a finneket is 2-0-ra vertük. Az eredmények szerencsés alakulásának is köszönhetően válogatottunk a C Ligából feljutott a B Ligába a Nemzetek Ligájában.

A 2019-es év az Eb selejtezők jegyében zajlott. Fájó vereséggel nyitottunk Szlovákiában (0-2), de legalább bemutatkozhatott a válogatottban Szoboszlai Dominik! A szlovákok elleni szeptemberi visszavágóra egy barátommal fel tudtam utazni, de sok köszönet nem volt benne: jobban játszottunk, Szoboszlai első válogatottbeli gólja szép szabadrúgásból született, de kikaptunk 2-1-re, és mérhetetlenül csalódottan telt a hazaút… Mindenesetre az nagyon sokatmondó volt, hogy Dzsudzsák Balázs átengedte azt a szabadrúgást… Elkezdődött a jövő! Voltunk magasan, de igen mélyen is ebben az évben. Azerbajdzsánt oda-vissza megvertük, ez kötelező házifeladat volt. Ám hazai pályán odapörköltünk a friss vb bronzérmes horvátoknak és a legutóbbi Eb egyik elődöntősének, Walesnek is, és ez mindkét esetben nem várt, bravúros győzelem volt. Ráadásul mindkét esetben az a Pátkai Máté szerezte a győztes gólt, akinek sokkal hosszabb is lehetett volna a válogatottbeli pályafutása, ha nem megy el a Vidiből a másodosztályú Vasasba bohóckodni. De elment, erre a két góljára viszont sokáig emlékezni fogunk! Egyenes ágon viszont így sem volt esélyünk kijutni az akkor még 2020-ra tervezett, és részben hazai rendezésű Eb-re, mert Horvátországban és Walesben is szembejött a valóság, és simán győzött a nagyobb játékerőt képviselő ellenfél. Az a baj, hogy Wales ellen meglehetősen lélektelenül is futballozott a csapat, Marco Rossi fejében pedig ekkor a lemondás gondolata is megfogalmazódott. Nagyon nagy kár lett volna, ha feladja… De nem adta fel, mert talán ő is tudja: AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 8.0! Az év krónikájához tartozik még egy Montenegróban elveszített barátságos meccs, illetve az új nemzeti stadionunk, a Puskás Ferenc Stadion avatója, amin Uruguay győzte le fiainkat. Az új stadion első magyar gólját Szalai Ádám szerezte, egyébként az elmúlt 20 év legjobb magyar labdarúgóját, Gera Zoltánt ezen a meccsen búcsúztatta el az MLSZ – sajnos Gerzson nem léphetett pályára a találkozón. Csodálatos létesítménnyel lett gazdagabb a magyar főváros, méltó helyszínen fogadhattuk az elmúlt években Európa krémjét, s hogy mennyire is elismert nemzetközi szinten első számú stadionunk, tökéletesen megmutatja, hogy az elmúlt években Európai Szuperkupa és Európa-Liga döntőt is rendeztek benne, s várhatóan pár éven belül Bajnokok Ligája finálét is kap majd. Megérdemli!

A koronavírus árnyékában: újabb dicsőséges Eb szereplés és bravúrok a Nemzetek Ligájában

A 2020-as évet beárnyékolta az egész világot megrengető koronavírus járvány, válogatott meccset ezért egészen szeptemberig nem is tudtunk játszani. Így utólag, bár a covid időszakát borzasztó volt megélni, a magyar nemzeti tizenegy profitált abból, hogy az EB pótselejtezőt (vagy Nemzetek Ligája Play Off meccset, ki tudja, mi volt az…) nem tudtuk lejátszani tavasszal. 2020 ősze ugyanis valami félelmetesen jól sikerült számunkra! Nyolc meccsből ötöt megnyertünk, és csak egyet veszítettünk el – rég nem látott, pazar statisztika. Ráadásul nem kutyaütő nemzetekkel találkoztunk már ekkor sem! Törökországban Szoboszlai Dominik brutálisan nagy szabadrúgásgóljával nyertünk 1-0-ra immár a Nemzetek Ligája B divíziójában. Az oroszok ellen volt egy kis rövidzárlat, de a második félidőben felzárkóztunk, és csak 3-2-re kaptunk ki Budapesten. Ezután jött a 2021-re halasztott Eb-re való első pótselejtező a bolgárok ellen. Ha jól emlékszem, ez volt az a meccs, amire a Salzburg nem engedte el Szoboszlait, de az őt helyettesítő Kalmár Zsolt ragyogóan futballozott. Nem volt könnyű meccs, de 3-1-re nyertünk – kellett néhány óriási Gulácsi bravúr is a győzelemhez. Bulgária után rögtön Szerbiába utaztunk, ahol Könyves Kálmán Norbert góljával nyertünk Nemzetek Ligája meccsen. Oroszországban egy felejthető 0-0-lal zártuk le ezt a hármas sorozatot (egy héten belül volt ez a 3 meccs, ráadásul mindhárom idegenben…), majd jött novemberben egy újabb hármas széria, aminek első állomása az év legfontosabb meccse volt, ami eldöntötte, hogy 2016 után 2021-ben is ott leszünk-e az Európa-bajnokságon.

Izland ellen Gulácsi Péter hatalmas potyagólt kapott már a meccs elején – nem lett volna szabad ezért bántani, mert ha a bolgárok ellen nem véd frenetikusan, Izland ellen nem is potyázhatott volna… Nagyon sokáig reménytelennek tűnt a helyzet, bevallom, én sem nagyon hittem abban, hogy sikerül megfordítani a meccset. Szerencsére nem én futballoztam… AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 9.0! Két cserejátékos hozta össze az egyenlítő gólt: Nikolics Nemanja passzából Loic Nego egalizált a 88. percben! Szuper, megvan a hosszabbítás, innen új mérkőzés következik! Vagy nem. A 90+2. percben Szoboszlai Dominik gondolt egyet, és végigszlalomozott a fél pályán, majd, miután saját bevallása szerint elfáradt, ellőtte nagyjából 20 méterről – védhetetlen gól lett belőle! Sajnos ezt szurkolók nem élhették át a helyszínen, mert a járvány miatt zárt kapus volt a meccs – alighanem felrobbant volna a stadion. A papírforma talán a mi esélyeinket vetítette elő, de ahogyan összejött ez a győzelem, azt sokáig nem fogja elfelejteni, aki látta! A rend kedvéért a kezdő: Gulácsi Péter – Botka Endre, Willi Orbán, Szalai Attila, Fiola Attila – Kalmár Zsolt, Nagy Ádám, Szoboszlai Dominik, Holender Filip – Sallai Roland, Szalai Ádám. Csereként pályára lépett Lovrencsics Gergő, Sigér Dávid, Loic Nego, Nikolics Nemanja és Könyves Norbert. Nehéz volt felpörögni a maradék 2 meccsre: három nappal később Szerbia ellen otthon 1-1, majd miután két vállra fektettük a törököket is (2-0), eldőlt, hogy a válogatott 2020-ban nem csak az Eb-re jutott ki, de megnyerte a Nemzetek Ligája B divízióját is, és óriási eredményt elérve az A csoportba jutott, így alighanem mamutválogatottakkal mérkőzhet majd a következő években. Nem kellett csalódnunk. Már a 2021-es Eb-n sem, ahol halálcsoportba került a csapat, az Eb címvédő portugálok, a vb győztes franciák és a mindig veszélyes németek mellé.

Érdekes, hogy míg 2020-ban, elsősorban a covid miatt csak 8 meccset játszott a válogatott, a következő évben, a vb selejtezőknek és az Európa-bajnokságnak is köszönhetően tizenötször is pályára lépett a nemzeti tizenegy! Az évet a lengyelekkel kezdtük, és velük is fejeztük be: Budapesten 3-3 (jó és változatos meccs volt!), Lengyelországban viszont győztünk 2-1-re – nem az ellenük szerzett 4 pont miatt nem jutottunk ki végül a katari vb-re… San Marinót és Andorrát idegenben gond nélkül eltakarítottuk (3-0 és 4-1), majd következett két felkészülési találkozó Ciprus (1-0) és Írország (0-0) ellen. Aztán jött az Eb három meccse. A portugálokkal nagyon sokáig egyenrangú partnernek bizonyultunk, még egy pár másodpercig azt is hihettük, hogy vezetünk… A lesgólunk azonban felébresztette a címvédőt, Cristiano Ronaldóék végül 3-0-ra nyertek. Letargiába került a válogatott? Egy frászt! AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 10.0! A franciák ellen vajmi kevés esélyünk volt, Fiola Attila góljával azonban a szünet előtt megszereztük a vezetést. Ki gondolta ezt… És azt, hogyha gólt szerzünk az Eb-n, azt Fiola fogja rúgni? Griezmann egyenlítése után az eredmény nem változott, az 1-1-el maradt még esélyünk a továbbjutásra! Az első két meccsünket a Puskásban játszottuk, utolsó csoportmeccsünkre viszont Münchenben került sor. A portugálok ellen a helyszínen szurkoltam, s aztán a portugál-francia csúcsrangadón is – életem nagyszerű sportélményei közé tartozik, ahogy mindenki próbálta mobilneten követni a német-magyart, miközben Benzema, Mbappé, Cristiano Ronaldo és Bruno Fernandes ott zsugáztak a pályán… Kétszer is vezettünk kint, Szalai Ádám és Schäfer András is csodálatos gólt fejeltek, a németek a kiesés szélén álltak, a végén meg húzták az időt. Nem sikerült továbbjutni, mégis elégedett kell, hogy legyünk. Csapat és szurkolótábora újra egymásra talált! Szép volt fiúk! AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 11.0!

Az Európa-bajnokság magyar meccseiről részletesen írtam két éve, ha szívesen elolvasod, IDE kattintva megtalálod!

Az albánok elleni fiaskótól az angolok elleni csodáig

Az ősz már kevésbé volt ilyen szép… Az Eb döntős angolok nagyon elvertek minket a Puskásban (0-4), aztán oda-vissza kikaptunk Albániától, a kettő között meg szenvedve legyűrtük Andorrát (2-1). Azóta kiderült, nem olyan rosszak az albánok, de ekkor az a két vereség még nagy pofonnak számított. Ezután jött egy bíztató és hősies 1-1 Angliában (ha tudtuk volna, hogy ennél még szebb eredményeink is lesznek később ellenük…), majd San Marino lesimázása (4-0), végül az említett lengyelországi meccs. A bravúros Eb szereplés ellenére felemás volt a 2021-es esztendő, a vb szereplést megint nem sikerült kiharcolni.

Csoda volt a 2020-as Eb szereplés!

Elérkeztünk az utolsó teljes esztendőhöz, amikor a Nemzetek Ligája A divíziójában mérettettünk meg – de könnyűnek nem találtattunk! Pedig, ahogyan várható volt, bombanehéz válogatottakat sorsoltak megint mellénk: az angolokat, a németeket és az olaszokat. Még a sorozat kezdete előtt volt két barátságos meccsünk, de a szerbek (0-1) és az észak-írek (1-0) elleni teljesítményből nem lehetett hosszú távú következtetést levonni. Hogy volt-e bármi cél megfogalmazva a Nemzetek Ligája menetelés előtt? Én már néhány pontnak és a tisztes helytállásnak tudtam volna örülni. Ehhez képest úgy kezdődött, hogy az angolokat hivatalosan zárt kapuk mellett, egyébként viszont gyerekricsajtól hangos stadionban, Szoboszlai Dominik büntetőjével 1-0-ra megvertük. Pár nappal később Olaszországban kikaptunk ugyan 2-1-re, de a második félidő igencsak rendben volt. Megint nem volt sok idő szusszanni, a németeket fogadtuk, és gyors gólváltást követően (a mieink részéről Rossi új felfedezettje, Nagy Zsolt talált be) 1-1 lett az eredmény. Még mindig nem volt vége a meccsmaratonnak: a sűrű program miatt 10 nap alatt 4 meccset játszott a válogatott.

Sokan szidják, szerintem még mindig Magyarország legjobb sportriportere Hajdú B. István

Végre van klasszis játékosunk, akiből világsztár is lehet - becsüljük meg, hogy magyarnak született... :)

Utoljára Wolverhamptonban léptünk pályára az angolok ellen, és az elmúlt évtized alighanem legemlékezetesebb produkcióját nyújtottuk: 4-0-ra nyertünk, konkrétan lefutballoztuk a pályáról a briteket. Szólt ez akkorát, mint 1953-ban, vagyis idén 70 éve a 6-3! Sallai Roland góljával vezettünk a szünetben, a második félidőben beállt Ádám Martin, aki kiosztott két gólpasszt, előbb Sallainak, majd Nagy Zsoltnak, a kegyelemdöfést pedig Gazdag Dániel adta meg. 2022. június 14-én így nézett ki a kezdő: Dibusz Dénes – Lang Ádám, Willi Orbán, Szalai Attila, Fiola Attila – Callum Styles, Schäfer András, Nagy Zsolt – Sallai Roland, Szalai Ádám, Szoboszlai Dominik. A kispadról beszállt Nagy Ádám, Loic Nego, Gazdag Dániel és Ádám Martin. A poén kedvéért az angolok így festettek: Aaron Ramsdale – Kyle Walker, Marc Guéhi, John Stones, Reece James – Bukayo Saka, Kalvin Philips, Jude Bellingham, Conor Gallagher – Jarrod Bowen, Harry Kane. Csereként beszállt Raheem Sterling, Mason Mount, Phil Foden és Harry Maguire. Klasszis játékosok sora (még Maguire is…), a többségük egy évvel korábban EB döntőben volt érdekelt. És mi kiütöttük őket. A futball „feltalálóit”. Elképesztő meccs volt. Azóta is beleborzongok, ha látom a gólokat. Valószínűvé vált, amire senki nem számított, hogy valósággá válhat: vagyis, hogy nem esünk ki az A divízióból.

Szeptemberben Németországban volt legközelebb jelenésünk, és néhány nappal a meccs előtt jött a szomorú és elég váratlan bejelentés: Szalai Ádám visszavonul a válogatottól. Stílszerűen, ki más, mint ő döntötte volna el a németek elleni meccset – ráadásul nem akármilyen mozdulattal. Szerzett néhány gyönyörű gólt pályafutása alatt, de ez az oxigól alighanem benne van a top3-ban! Volt esélyünk arra is, hogy a csoportunkat megnyerve bejussunk a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe, de sajnos az olaszoktól kikaptunk a Puskás Ferenc Stadionban. Ezúttal 2-0-ra, de hogy mennyire is játszottunk jól: a bravúrok sorozatát bemutató Gianluigi Donnarumma lett a meccs legjobbja! Szalai Ádám búcsúmeccse volt ez a válogatottban, szerintem Marco Rossi kicsit hamar lekapta őt a pályáról, de számomra is megható volt az az ünneplés, amiben részesítették őt a szurkolók. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy utolsó válogatott meccsén ott lehettem! Az évet két barátságos meccsel zártuk le: a Luxemburgban elért 2-2 kicsit kellemetlen volt, utána viszont a görögöket nem akármilyen körülmények között győztük le 2-1-re. A nagyon hosszú, másfél éves sérülés után visszatérő, a válogatottba két perccel korábban becserélt Kalmár Zsolt szabadrúgásgólja döntött a 90+4. percben. Mesébe illő visszatérés volt ez Kalmártól, akinek a pályafutásában sokkal több is lehetne, de a sérülések megakadályozták a teljes kibontakozásban. Komoly ellenfelek ellen pályára lépve ért el szép eredménysort 2022-ben a válogatott: 10 meccs, 5 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség, 13-9-es gólkülönbség. Az angolokat oda-vissza megvertük, saját otthonukban meg is szégyenítettük, a németek ellen pedig 4 pontot szereztünk!

Amikor már nem csak számolgatásban vagyunk jók…

Elérkeztünk 2023-hoz, a jelen évhez. A közelmúlt sikeres eredményeinek köszönhetően a 2024-es Eb selejtezősorozat sorsolását az 1. kalapból várhattuk, ezért bízhattunk abban, hogy igazán nagy csapatot most nem kapunk. Azt nem is kaptunk, de kellemetlent igen: a délszláv válogatottak ellen sosem könnyű futballozni, már pedig Szerbiát, Montenegrót és Bulgáriát is megkaptuk ellenfélnek. De legalább sokat utaznunk nem kell. Rajtuk kívül Litvánia szerepel még a csoportban. Az észtek elleni barátságos meccsel kezdtük az évet, amin Ádám Martin megrúgta első válogatott gólját. De a többségnek aligha ez ugrik be elsőként erről a meccsről: Szoboszlai és Sallai kő, papír, ollóval döntötték el, hogy ki rúgja a tizenegyest – Sallai nyerte a játékot, aztán meg kihagyta a büntetőt. Szerencse, hogy nem tétmeccs volt. Azok sorát a bolgárok ellen magabiztos győzelemmel nyitottuk – csak azt sajnálom, hogy a félidei 3-0-s vezetésünkhöz nem pakoltunk még hozzá néhány gólt. Montenegróban játszottuk a második meccsünket. Azon a meccsen nem játszottunk jól, de a megszerzett pont még fontos lehet a végelszámolásnál – Montenegróban nagyon nehéz győzni, a 0-0 megfelelt a játék képének. A litvánok elleni hazai meccsen rengeteg helyzetet elpuskáztunk, a litvánok kapusa ihletett formában védett – végül 2-0-ra nyertünk. Az év első 4 meccsén nem kapott gólt a válogatott, és ez még akkor is dicséretes, ha idén nem a francia, angol portugál, olasz hármassal kellett játszanunk.

Az ötödik meccsen sem az ellenfél rúgott gólt nekünk: Szalai Attila talált be Dibusz Dénes hálójába. Néhány éve egy ilyen kapitális hiba után szétestünk volna. De most… Két perc alatt két gólt rúgtunk a szerbeknek, majd kivédekeztük a teljes második félidőt! Megnyertük a csoportrangadót idegenben, ami több szempontból is nagyon fontos. Egyrészt lélektanilag, mert pontelőnyben várhatjuk a visszavágót. Másrészt, mert azon a visszavágón biztosan nem fog pályára lépni sérülés miatt védelmünk oszlopa, Willi Orbán, aki az utolsó válogatott meccsünkön, a csehek ellen megsérült. Nélküle nagyon nehéz lesz, mert egészen más a védekezésünk, ha ő ott van a pályán, meg, ha nincs… Jó lenne nyerni október 14-én a szerbek ellen, de az idegenbeli győzelmünknek köszönhetően a döntetlen is belefér. Kikapni azért nem kéne. De ez a válogatott most mentálisan annyira rendben van, hogy szerintem nem is fog. Jó pozícióban vagyunk, majd novemberben Montenegrót kell mindenképpen megvernünk a Puskásban! És végre egyenes ágon, pótselejtező nélkül is kijuthatunk egy Eb-re…

Itt tart most a magyar válogatott története. S hogy mennyivel több a pozitív, mint a negatív élmény az elmúlt évtizedből?

Az elmúlt 10 év 5 mélypontja:

• Pintér Attila kinevezése szövetségi kapitánynak – mikor tűnt ez egyáltalán jó ötletnek?
• Dárdait visszarendelte a Hertha – mi lesz így velünk?
• június 9. Andorra – Magyarország: 1-0
• George Leekens a válogatott élén
• 2021 ősze, dupla vereség Albániától

Az elmúlt 10 év 5 10 csúcspontja

• Dárdai Pál debütáló meccse és a bukaresti pontszerzés Dzsudzsák remek szabadrúgásával!
• Sikeres pótselejtező a norvégok ellen, 44 év után ott vagyunk az Eb-n!
• Európa rólunk beszél: vertük az osztrákokat, és majdnem hazaküldtük a későbbi győztes portugálokat is!
• Akkor még nem sejthettük, mekkora sikertörténet lesz ez: Marco Rossi kinevezése szövetségi kapitánynak
• Willi Orbánból Orbán Vilmos lett – nemzetközi klasszissal erősödött a védelmünk!
• Izland elleni dráma, Nego és Szoboszlai góljaival újra ott vagyunk az Eb-n!
• Megnyertük a Nemzetek Ligája B divízióját a szerbek, a törökök és az oroszok előtt, és feljutottunk a legmagasabb osztályba – ekkor már lehetett sejteni valamit…
• Bravúros pontszerzés a franciák és a németek ellen az Eb-n, utóbbiak húzták is az időt ellenünk…
• Szenzációs szereplés a Nemzetek Ligája A divíziójában, közte az angolok 4-0-s elgyepálásával!
• Győzelem Szerbiában, jó esélyek az Eb selejtezőkön!

Az elmúlt évtized magyar válogatott játékosainak álomtizenegye

Király Gábor (1998 – 2016, 108-szoros válogatott, ebből 19 meccset játszott 2013 október 11 után…) A kapusposzton lehet a leginkább vitatkozni. Gulácsi Péter 51-szeres válogatott kapus, és főleg az elmúlt egy évben, mióta a Leipzig kapusa sérült, Dibusz Dénes is igencsak felnőtt a feladathoz, aki szintén eljutott már 30 válogatott meccsig. Mindketten nagyon jók, mindketten rengeteg bravúrral járultak hozzá a közelmúlt sikereihez, én viszont ebben az esetben a szívemre hallgattam: Király Gábor a magyar futball legendája, akinek 40 évesen megadatott az Eb szereplés. Ő minden pályára lépésével rekorder lett Franciaországban! A norvégok elleni pótselejtezőn volt egy hatalmas bravúrja és az Eb-n is nagyon jól védett szürke mackónadrágjában. Büszke vagyok arra, hogy kapusposzton ilyen jól állunk, de ezt a csatát nálam Király Gábor nyerte!

Juhász Roland (2004 – 2016, 95-szörös válogatott, ebből 17 meccset játszott 2013 október 11 után…) Emlékezzünk inkább a játékára, mint arra, amit visszavonulása óta másodedzőként vagy sportigazgatóként művelt – futballistaként első osztályú volt! Sportszerű, elegáns, szimpatikus és vezér – milyen jó párost alkothattak volna a védelem tengelyében Willi Orbánnal! Szerintem az Anderlechtnél komolyabb csapatban is megállta volna a helyét Európában. A koronát pályafutására ő is a 2016-os franciaországi Eb-vel tette fel, itt a helye az álomcsapatban!

Kisvárdán egy csalódást keltő 2-2 után elkaptuk a Vidi futballistáit, így Fiola Attilával, Juhász Rolanddal, Huszti Szabolccsal, Pátkai Mátéval és Viniciussal is összejött a kép... Más volt az a Vidi...

Willi Orbán (2018 – , 43-szoros válogatott, minden meccsét 2013. október 11 után játszotta...) A válogatottal történt 3 legjobb dolog az elmúlt tíz évben: Dárdai Pál, Marco Rossi és Willi Orbán! Stabilitást ad a védelemnek, szívvel játszik, személyében kincsre lelt labdarúgásunk – szerintem már bánják a németek, hogy amikor lett volna rá lehetőségük, nem csaptak le rá. Még egy 3-4 évig erőssége lehet a csapatnak a 30 éves védő, így simán eljuthat 65-70 válogatott meccsig is akár! Nagyon megérte őt „leigazolni”!

Kádár Tamás (2010 – 2019, 57-szeres válogatott, ebből 42 meccset játszott 2013 október 11 után, de az első félidőben pályán volt az amszterdami 1-8 alkalmával is…) Benne több lehetett volna – nagyon hirtelen, bár nem minden előzmény nélkül lett ő kegyvesztett a válogatottban. Marco Rossi alatt már közel sem hozta azt a formáját, mint Dárdai vagy Storck idejében. Éveken keresztül az egyik legbiztosabb pont volt a csapatban! Micsoda labdával indította Priskin Tamást a norvégok ellen 2015. november 15-én! Mekkorát játszott már az Európa-bajnokságon! Szívfájdalom nélkül teszem be az elmúlt évtized legjobb magyar csapatának védelmébe.

Az Eb után nem sokkal Debrecenben futottunk össze Kádár Tamással

Fiola Attila (2014 – , 54-szeres válogatott, minden meccsét 2013. október 11 után játszotta...) Dárdai Pál egyik találmánya, akire azóta minden szövetségi kapitány számít. Fiola Attila talán nem klasszis játékos, de két momentum miatt nem hagyhattam ki a csapatból. Emlékeztek arra, hogy a 2016-os EB-n, az osztrákok ellen lesérült, járni nem bírt, de a pályán maradt és foggal-körömmel tolta végig a hajrát? És arra emlékeztek, hogy a Sors igazságot szolgáltatott, és két éve ő lőtte az első gólunkat az Eb-n? A világbajnok franciáknak. Hugo Llorisnak. Hátborzongató! Egy ilyen elszánt, a végsőkig küzdő játékosra minden edzőnek szüksége van! Ebben az évek óta szenvedő Fehérvárban én egyedül őt sajnálom…

Nagy Ádám (2015 – , 73-szoros válogatott, minden meccsét 2013. október 11 után játszotta...) Az alibi focista. Semmi keresnivalója a csapatban. Storck és Rossi nem értenek hozzá. Magyarországon mindenki is ért a focihoz! Valóban, nem az ő játéka a leglátványosabb a csapatban. A magyar Sami Khedira. Őt se tartotta senki nagyra, de azért kihagyhatatlan volt például Mourinhónál, meg a német válogatottból… Talán túl hamar berobbant a köztudatba Nagy Ádám a Fradiban, aki nem egy vándormadár, szerintem sokan gondoltuk úgy, hogy angol és olasz másodosztályú kluboknál ő többre hivatott. Még mindig csak 28 éves. Az álomközéppályámon ő adja a stabilitást!

Nagy Ádámmal, Böde Danival, Priskin Tomival és az akkori legjobb légiósunkkal, Joseph Paintsail.lel a Groupamában találkoztunk

Gera Zoltán (2002 – 2017, 97-szeres válogatott, ebből 20 meccset játszott 2013. október 11 után...) Ha valaki, ő nagyon megérdemelte, hogy ott lehessen a 2016-os Eb-n, amin ráadásul rúgott egy csodálatos gólt is a portugáloknak. Angliában nem véletlenül hívták őt a „Mágikus Magyarnak”, nagyon szerették és megbecsülték őt arrafelé is. Olyan technikai képzettsége és játékintelligenciája volt, mint nagyon keveseknek, emellett nem kevés alázattal is rendelkezett; akár világklasszis is lehetett volna belőle, ha időben elkezd a játékra koncentrálni. Természetesen akkor is helye van a csapatomban, ha meccsei nagy részét 2013 előtt játszotta a válogatottban.

Ha Szoboszlait nem számítjuk, aki még mindig inkább a jövő embere, Gera az elmúlt 25 év legjobb magyar labdarúgója volt!

Dzsudzsák Balázs (2007 – 2022, 109-szeres válogatott, ebből 52 meccset játszott 2013. október 11 után, de végig pályán volt a hollandok elleni 1-8 alkalmával is...) Az ő klubkarrierjében sokkal több lehetett volna, de a válogatottban általában nem lehetett panasz a teljesítményére. A 2016-os Eb-n csapatkapitányhoz méltóan és vezérként futballozott, a portugálok ellen két felejthetetlen gólt szerzett. Emlékezetes marad a finnek elleni 94. perces gólja, valamint a románok elleni csodálatos szabadrúgásgólja is! Válogatottsági rekorder – hogy megérdemelte – e, hogy egyedüli csúcstartó legyen, nem tudom, mindenesetre „kisírta” magának, emiatt pedig a neve örökké fent marad a futball legendáriumokban.

Sallai Roland (2016 – , 44-szeres válogatott, minden meccsét 2013. október 11 után játszotta...) Jelenleg 11 gólnál jár címeres mezben a Freiburg szélsője, aki első 20 válogatottságán mindössze két gólig jutott – az utolsó két évben, mióta klubjában is megkapja a bizalmat, viszont elkapta a fonalat. Megelőlegezett bizalom is ez a részemről számára, mert előtte még nagyon szép évek állhatnak a válogatottban. A nemzeti csapat mezében se Nikolicsot, se Bödét, se Priskint, se Németh Krisztiánt, se Stieber Zoltánt nem raktam volna be szívesebben, pedig mindegyiküknek volt emlékezetes produkciója és időszaka a válogatottban. De egyikük sem volt hosszú ideig húzóember, Sallai viszont kirobbanthatatlan, és a formájára sem lehet panasz. Tavaly duplázott Wolverhamptonban, idén Litvánia ellen rúgott hatalmas gólt – Szoboszlaival tökéletesen megértik egymást, természetesen Dominik is ott van a csapatban.

Szalai Ádám (2009 – 2022, 86-szoros válogatott, ebből 68 meccset játszott 2013. október 11 után...) Mindössze 25 éves volt, és nem volt még 20 válogatottsága sem, amikor megtartotta azt a bizonyos sajtótájékoztatót – a magyar futball egyik legellentmondásosabb figurája az elmúlt 10 évből, de nagyon kellett ő a megújuláshoz és az újkori sikerekhez! Volt, hogy elpattant tőle a labda, vagy nehézkesnek tűnt a mozgása, sokszor kerékkötőnek hittük, olyan is volt, hogy másfél évig egyetlen gólt sem szerzett… És mégis! Szalai Ádám két Eb-n is betalált, de milyen gólok voltak azok! Olyan beszédet mondott az izlandiak elleni Eb pótselejtező félidejében az öltözőben, hogy az ember hátán még most is a hideg futkos… Utolsó gólja a válogatottban méltó volt ehhez a pályafutáshoz… Nagyon jó játékos volt ő, akit nem mindig tudtunk a helyén kezelni és értékelni. Hála Istennek, nem sokáig volt Ádám Martin az első számú center, Varga Barnabás viszont méltó utódja lehet Szalai Ádámnak!

Szalai Ádám pályafutásáról hosszabban írtam, szeretettel ajánlom, ITT tudod elolvasni! :) Megtisztelsz!

Felejthetetlen az osztrákok elleni gólja Bordeaux-ban...

Szoboszlai Dominik (2019 – , 34-szeres válogatott, minden meccsét 2013. október 11 után játszotta...) Két hét múlva még mindig csak 23 éves lesz válogatottunk csapatkapitánya, aki már most olyan pályafutást tudhat maga mögött, amilyenről a legtöbben csak álmodozhatnak… Détári Lajos óta az első olyan játékosunk, akiből világklasszis lehet – aki a Liverpoolban rendszeres kezdő, attól nem túlzás ez a jelző. Eddig hét gólja van a válogatottban, a legfontosabbat Izland ellen rúgta, amivel kilőtte a csapatot az Eb-re – azon ő sajnos nem lehetett ott sérülés miatt. Az szólna igazán nagyot, ha egy vb-re is kivezetné a csapatot – a potenciál megvan benne! Ott a helye az elmúlt évtized álomtizenegyében, de több millió magyarral együtt én is remélem, hogy a java még csak ezután következik… :)

Szövetségi kapitány: Marco Rossi! Nagyon szerették volna a szurkolók, ha Dárdai Pál maradhat kapitány, vagy, ha visszajön, miután kirúgták a Herthától, de szerintem most már senki nem hiányolja őt! Marco Rossi a Honvéd edzőjeként csodát művelt, amikor bajnokságot nyert, majd a Dunaszerdahely élén is jó munkát végzett, magyar szövetségi kapitányként pedig, különösen az utóbbi 3 évben bravúrt bravúrra halmoz. Csupaszív, talpig úriember, a játékosaiért tűzbe menne, Magyarországot második hazájának tekinti – múlt hét óta pedig másodedzőjével együtt magyar állampolgár is, amihez szívből gratulálok!

Nem egy Aranycsapat, még csak Fazekas Lászlók és Nyilasi Tiborok sincsenek a csapatban, de azért nem rossz az elmúlt évtized legerősebb válogatottja sem, nem igaz?

Király Gábor – Juhász Roland, Willi Orbán, Kádár Tamás – Fiola Attila, Nagy Ádám, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs – Sallai Roland, Szalai Ádám, Szoboszlai Dominik

A magyar válogatotthoz hasonlóan a Kedves Olvasó is hatalmas utat tett meg, amennyiben eme bejegyzés végére ért – őszintén remélem, hogy a nemzeti tizenegy útja még nem ért véget, csak ez az írás. Hogy aztán fog-e könyv születni a magyar futball újkori sikereiről is? Megígérem: ha a következő két évtized is olyan lesz, mint amilyen a magunk mögött hagyott volt, ha más nem, én megírom a könyvet. Vagy inkább legyen kicsivel jobb: ha nem vagyok telhetetlen, szívesen tudósítanék vb részvételről is! Hajrá Rossi! Hajrá Dominik! Hajrá magyarok!