Na, nem a posztjaimból – megnyugtatok mindenkit, a cím nem arra utal, hogy felhagyok az írással… Egész nyáron arra vártam, hogy azokról írjak egy cikket, akik vagy visszavonultak a szezon végén, vagy karrierjük végéhez közeledve igen fontos döntésre szánták rá magukat. Az eredeti terv az volt, hogy nagyjából Ibrahimovicról, Joaquinról, Benzemáról és Messiről fogok írni – ezt természetesen nem lehetett tartani, mert jöttek az újabb és újabb bejelentések és nagy döntések… Bővült a lista, mely a teljesség igénye nélkül, de annál igényesebben készült… Menet közben aztán Szoboszlai klubváltása és a Fradi BL égése miatt született két rövidebb és gyorsabban megírt cikk is, de eredeti tervben, az uborkaszezonban ez az írás szerepelt csak… Az összeállításban lesznek olyanok, akik végérvényesen felhagytak a profi futballal. Lesznek olyanok, akik legendaként dobbantottak egy-egy klubból új impulzus, de inkább rengeteg zseton reményében. Az elmúlt évtized talán legjobb három magyar támadója is szögre akasztotta a futballcsukáját, szinte egyidőben, róluk is muszáj megemlékezni. Rengeteg nosztalgia, mosoly, nevetés, esetleg sírás és öröm, vagy bánatkönnyek köthetők azokhoz a spílerekhez, akiket megemlítek eme szösszenetben – fogadjátok odaillő magyar retróslágerek társaságában is nagy-nagy szeretettel! Egy biztos: bármilyen érzelmeket is váltottak ki belőlünk az alábbi klasszisok, a futball nélkülük kicsit megint meghal és kevesebb lesz…
AKIK VISSZAVONULÓT FÚJTAK…
Kezdjük a talán legfrissebbel… Minden idők egyik legjobb kapusa, Gianluigi Buffon 45 és fél évesen tette le a kesztyűt. 1997. Az év, amikor Diána hercegnő halálos autóbalesetet szenvedett. Az év, amikor II. János Pál pápa boldoggá avatta Apor Vilmost, a szovjet katonák által 1945-ben meggyilkolt püspököt. Az év, amikor többek között olyan filmekkel robbantottak a mozikban, mint a Titanic, a Men in Black első része, Az elnök különgépe, a Hantaboy és az Álljon meg a nászmenet! Az év, amikor megjelent Angliában a Harry Potter és a bölcsek köve című könyv. Az év, amikor elhunyt Rubik Ernő, Bohumil Hrabal, Kalkuttai Teréz anya és Czibor Zoltán. Az év, amikor Dárdai Pál a Herthába igazolt, a magyar labdarúgó válogatott meg 12-1-es gólkülönbséggel veszítette el a Jugoszlávia elleni pótselejtezőket. Az utolsó olyan év, amiből nekem még nincsenek személyes futballélményeim. És az év, amikor Gianluigi Buffon debütált az olasz válogatottban. Nem ma volt, 26 éve. Azóta pályára lépett még 175 alkalommal, amivel olasz válogatottsági csúcstartó – nem mellesleg 2006 óta világbajnok is, a 2012-es EB-ről van egy ezüstérme, a 2013-as Konföderációs Kupáról pedig egy bronzérme. Nevelőklubjában, a Parmában már két évvel korábban, 15 évesen bemutatkozott, s hiába nézett farkasszemet világklasszisokkal, lehúzta a rolót és 0-0-ra végeztek az AC Milan ellen. 657 Serie A meccse közül egyébként 285-öt kapott gól nélkül hozott le! A sárga-kékekkel nyerte egyetlen nemzetközi trófeáját: 1999-ben UEFA kupa győztes lett, de a Parmával az olasz kupát és az olasz szuperkupát is elhódította, mielőtt 2001-ben akkori kapusért kipengetett világrekordért, 54,1 millió euróért a Juventushoz szerződött. Talán az ilyen deal-re szokták azt mondani: megtérülő befektetés… Torinóban hazai földön tarolt, összesen 10 scudettót nyert, az olasz kupát ötször hódította el, s amikor kizárták a klubot az első osztályból, friss világbajnokként a másodosztályba is követte a csapatot, ami bámulatos hűségről árulkodik. A Bajnokok Ligájával sajnos nem volt szerencséje: bár háromszor is bejutott a döntőbe, megnyernie egyszer sem sikerült. Az Aranylabdára 2006-ban reális esélye lehetett volna, de hiába kapott mindössze két gólt az egész világbajnokságon (ráadásul az egyik öngól volt, a másik meg büntetőből született…), válogatottbeli csapattársát, a később Madridban önmaga paródiájává váló Fabio Cannavarót jutalmazták a díjjal. Voltak legendás kapusai az egyetemes futballnak az elmúlt 20-25 évben, mióta én is követem a labdarúgást, hatalmas kapus volt Petr Cech, Edwin van der Sar, Manuel Neuer, vagy éppen az a Francesco Toldo, aki Buffon sérülése miatt védhetett a 2000-es, olasz ezüsttel záruló Eb-n, ahol olyan parádésan teljesített, hogy következő nyáron muszáj voltam venni egy Toldo mezt, de azt hiszem, Iker Casillas és ők eddig a XXI. század number one-jai a posztjukon. A 2018/19-es szezonban kipróbálta magát külföldön, de nem igazán jött be neki a párizsi kaland, ezért egy szezon után visszatért még két évre, majd pályafutása végén hazament nevelőegyesületéhez, a Parmához. Hiába csábították még Szaúd Arábiába a tevék közé dollármilliókért haknizni idén nyáron, ő erre nemet mondott – a legnagyobb respect ezért! És a pályafutásáért is! Nagyon fog ő hiányozni a nemzetközi futball vérkeringéséből! De eltűnni teljesen szerencsére nem fog; az első munka meg is találta már az olasz válogatott edzői stábjában.
Ajánlom: HŰSÉG SC – 2021 Valentin napja és a Házasság Hete környékén összeállítottam egy álomtizenegyet a leghűségesebb futballistákból, aminek a kapuját Buffon védi. Képzeletbeli csapattársait nem árulom el, olvasd el!!! Nem fogod megbánni!
ZENE: Emberek: Tábortűz – „Súgd meg nekem, tudod, így ígérted rég A nagy titkokat, amit egy kisgyerek nem ért Hiszen annyi minden volt, amire nem jutott idő Pár pillanat, most hogy legyen múlt, jelen, jövő Sok szív mélyén Ott ég ez tűz egy kör közepén Egy dal, s Te újra mellém ülsz És lobog a tábortűz, szél belekarolt…”
Második delikvensünk nem nyert soha világ – és Európa-bajnokságot, mindig rosszkor volt rossz helyen, ezért a Bajnokok Ligája győzelem sem jött össze számára, és egyetlen Aranylabdát sem kapott, pedig talán lett volna olyan év, amikor megérdemelhette volna – mégis, Zlatan Ibrahimovic személyében a futballvilág egyik megkerülhetetlen alakja, egyik utolsó ösztönös zsenije vonult vissza, aki még nem robotpilóta, hanem igazi futballista volt. Őt vagy szerették, vagy rühellték a drukkerek, közömbösen szerintem senki nem viszonyult hozzá. (A magyar szurkoló például soha nem fogja megbocsátani neki azt, hogy a svéd válogatott tagjaként kétszer is győztes gólt szerzett az utolsó percekben ellenünk…) Nagyon lehetett szeretni futballtudása miatt, olyan gólokat lőtt, amilyeneket rajta kívül senki (két kedvenc gólom az olaszok elleni oxija a 2004-es Eb-n, ezt speciel éppen Buffon kapta, illetve az angolok elleni ollózása úgy 40 méterről…), olyan látványos megmozdulásai voltak, amilyeneket rajta kívül talán csak Ronaldinhótól, Zidane-tól és Neymartól láttunk az elmúlt 20 évben. Ugyanakkor sokan az aranyköpéseire, a beszólásaira emlékeznek, és ezért is vált eléggé megosztó személyiséggé. Mert ahol az alázatot és a szerénységet osztották, ő vagy nem állt sorba, vagy ha sorba is állt, előtte bezárták a kaput. Mindenesetre ez az egyetlen kapu, ami zárva lehetett előtte… A svéd válogatottban 122 meccsen 62 gólt lőtt, de klubkarrierje miatt sem kell szégyenkeznie: az Inter mezében például 88/57, a PSG-nél 122/113, a La Galaxynál 56/52 meccs/gólátlagot hozott, ezek nagyon magas számok. De igazi legendává sehol nem vált, mert ő Buffonnal ellentétben nem a klubhűségéről volt híres. (Talán még az AC Milannál járt ehhez a státuszhoz a legközelebb.) Önéletrajzi könyvét megvettem egy barátomnak, sajnálom, hogy én csak beleolvastam, de szerintem ezt a mulasztásomat pótolni fogom. Addig viszont nézzünk egy válogatást a best of Ibra dumákból!
„Hiányzik az Aranylabda? Nem, az Aranylabdának hiányzom én! A lelkem mélyén azt gondolom, hogy én vagyok a világ legjobbja” – mondta 2021 szeptemberében.
„Én vagyok a klub elnöke, edzője és játékosa, egyben. De csak játékosként kapok fizetést.”
„Nem tudom, mi lesz jövőre. Ha maradok, akkor az jó lesz az MLS -nek, mert akkor az egész világ figyeli majd a bajnokságot. Ha nem maradok, senki sem fog emlékezni arra, hogy mi is az az MLS.” Még szerencse, hogy megérkezett Messi, és újra mindenki tudja, mi az az MLS…
Így válaszolt arra a kérdésre, hogy mit vesz a feleségének születésnapjára: „Semmit. Már van egy Zlatanja.”
Riporter: „Honnan vannak ezek a karmolások az arcán?” Zlatan: „Kérdezze meg a feleségét.”
Minden idők legjobb svéd sportolójának a választásán csak a második helyen végzett: „A második hely olyan, mint az utolsó. Minden tiszteletem mellett mondom, hogy nekem kellett volna az első öt helyen végeznem.”
Az egykori játékos, a norvég John Carew kritizálta. A válasz: „Amit ő tud a labdával, azt én megcsinálom egy naranccsal is.”
„Ferrari vagyok, és úgy vezetsz, mintha egy Fiat lennék” – Ibrahimovic Pep Guardiolá-nak. Csoda, hogy nem adtak egymásnak barátságkarkötőt?
Ibra a PSG-től való távozásakor: „Királyként jöttem, legendaként távozom!”
„Először balra mentem, ő is. Utána jobbra, ő is. Ezután ismét balra mentem, ő pedig elsétált hot-dogért.”
„Amikor 17 éves voltam, Wenger megkért, hogy menjek az Arsenalhoz próbajátékra. Visszautasítottam. Zlatan nem jár próbákra.”
„Nem szándékosan okoztam neked sérülést és ezt te is tudod. Legközelebb viszont, ha megint ezzel vádolsz, eltöröm mindkét lábad. Szándékosan.”
„Ha Zlatan késik az edzésről, a többieket büntetik meg, amiért túl korán mentek.”
Ajánlom: Így vagy tökéletes címmel írtam tavaly ősszel egy cikket olyan futballistákról, akiknek egy valami nagyon hiányzik a karrierjéből! Hogy Ibrakadabra hogy került az összeállításba, nem spoilerezem le, de szeretettel ajánlom!
ZENE: Bikini: Mielőtt végleg elmegyek… „Mielőtt végleg elmegyek Kapsz egy képet rólam Ha hiányzom ezt mindig nézheted, Szét is tépheted…”
Figyelem, spanyol percek következnek! Joaquin sokkal kisebb név az előző úriembereknél, de ebből az összeállításból nem hagyhatom ki őt sem. 2000-ben (!!!), tehát 23 éve került fel a Betis első csapatához, ahol öt szezonon keresztül húzóember volt – a dicsőségtablóján szerepelt akkor az élvonalba jutás, egy spanyol kupa győzelem, és egy BL indulás kiharcolása is, amikor többek között a Chelsea és a Liverpool ellen is pályára léphetett. Ezután 5 évet lehúzott Valenciában, a 2007/2008-as szezonban velük is megnyerte a hazai kupát, s a sorozat gólkirálya lett – olyan társakkal futballozhatott együtt, mint Rubén Baraja, Vicente, David Villa, David Silva, Fernando Morientes, Juan Mata, vagy éppen Santiago Canizares. Nagyon jó kis csapat volt ez. Aztán 2011-ben a Málagához igazolt, ahol első szezonja végén kiharcolták a BL szereplést, s a következő évben a Borussia Dortmund ellen csak drámai körülmények között búcsúztak a negyeddöntőben. Hiába volt klubtársa például Isco, Roque Santa Cruz, Javier Saviola, Julio Baptista és Martin Demichelis, a málagai projekt elég hamar besült, a lufi kipukkant, Joaquin pedig Firenzében találta magát. Bevallom, a Fiorentinánál töltött időszakára nem emlékszem, ez kiesett, de aztán 2015-ben ő is hazatért, s a Betisnél zárta le pályafutását. Összesen 839 klubmeccs és 112 gól, ehhez a válogatottban hozzáadhatunk még 51/4-et. A 2002-es vb-n csapata egyik legjobbja volt, de ő sem tehetett semmit a bírói hátszél ellen (Dél-Korea ellen három góljukat nem adták meg, az egyiknél, ha jól emlékszem, ő adta be a labdát, amit talán Morientes befejelt – nos, a vak asszisztens szerint a labda már elhagyta a játékteret, de ez nem volt így… Aztán a szétlövésben ki is hagyta a maga büntetőjét…). Válogatott szinten Raúlhoz hasonlóan ő is kimaradt a legnagyobb sikerekből, de pályafutásából hellyel-közel kihozta a maximumot. A Betis legendájaként vonult vissza idén nyáron 42 évesen!
ZENE: Hevesi Tamás: Ezt egy életen át kell játszani… „Nagyon kell Mikor végleg döntesz, hogy abba hagyod Az is kell Mikor arra ébredsz, hogy folytatod Ehhez kell Minden félreértett éjszakád Nagyon kell Kell egy jó angyal, aki nem szól rád Lehetsz magasan, de mégsem szállsz A zene nem elég, kell még valami más Ezt egy életen kell játszani Amíg feszül a húr…”
Voltak könnyek a búcsún...
Visszavonult a labdarúgástól Cesc Fabregas is – igen, csak most, pedig évek óta gyakorlatilag nem is hallottunk róla. 2019-ben a Monacóhoz igazolt, ott még voltak jó szezonjai, ám az olasz másodosztályban való szerepvállalás már elővetítette, hogy ezt már nem sokáig fogja erőltetni – nem az utolsó éveiért fogunk rá emlékezni. Három dolog jut hirtelen eszembe Fabregasról. Nagyon fiatalon, már 17 évesen berobbant az Arsenalba, a veretlenül bajnokságot nyerő Arsenalban is játszott már a 2003/04-es szezonban – lehet, ezért is égett ki viszonylag hamar? A másik, ami eszembe jut, hogy hiába rajongtak érte az Arsenal szurkolói, amikor nevelőegyesületéből, a Barcelonából visszatért Londonba, az „Ágyúsok” helyett a Chelsea-t választotta – ha jól emlékszem, ezidőtájt nagyon jól égtek a Fabregas mezek… A harmadik, ami eszembe jut, hogy Vicente del Bosque hamis kilencesként játszatta a 2010-es vb-n és a 2012-es Eb-n is, s ez a katalán stílus a válogatottban is gyümölcsözött – Fabregas mindhárom nagy spanyol győzelemből kivette a részét. Agyonnyerte magát, igaz, a BL győzelem éppen hiányzik a vitrinjéből (az Arsenallal döntőt veszített 2006-ban, a Barcelona pedig éppen azokban az években nem nyerte el a trófeát, amikor ott játszott, de előtte és utána is megnyerte a sorozatot…), de nem ezért van kicsit hiányérzetem vele kapcsolatban. Annyira jól indult ez a pályafutás, hogy szerintem maradt még benne tartalék… Persze, nem volt ő rossz játékos: 110-szer játszott a spanyol válogatottban, az Arsenalban 8 év alatt 57 gólt és 95 gólpasszt hozott össze, Barcelonában 151 meccsen 42 gólt és 50 gólpasszt tett a közösbe. Ezek azért nem szégyenkezésre okot adó statisztikák…
ZENE: Demjén Ferenc: Jégszív „Csábít egy éj, egy sejtelmes látomás, Csábít egy arc, mit egyszer kell, hogy láss, És a szem, mit láttam már valahol, És kék, és olyan szép. És a száj, mi most más szívéhez szól: Tiéd volt az arc, tudom most már jól, És azóta... Jégből vagyok, talán fel sem olvadok, Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jégszívemet!”
Fabregasszal ellentétben David Silva 37 évesen még nem akart visszavonulni, a Real Sociedaddal kivívta a BL szereplés jogát, utoljára még megmutathatta volna magát nemzetközi színpadon, de a felkészülés során egy edzés közben elszakadt az elülső keresztszalagja, s ebből a sérülésből majdnem egy év alatt szoktak felépülni. Erre mondják: ember tervez… Már 20 évesen alapember volt egy nagyon jó Valenciában, s szintén fontos eleme volt a világot tönkreverő spanyol válogatottnak is. A 2010-es vb győzelem után igazolt a nagy terveket szövögető Manchester City-hez, ahol egy évtizeden keresztül kirobbanthatatlan volt a csapatból – négy Premier League arany, két FA kupa, öt Ligakupa győzelem csurrant-cseppent akkoriban, pedig akkor még nem is volt egyeduralkodó Angliában a City. Spanyolországba hazatérve is jól ment David Silvának, igen szomorú, hogy egy ilyen súlyos sérülés vet idejekorán véget a pályafutásának. Nagy játékos volt ő, igaz, Andrés Iniesta árnyékában a válogatottban is csak másodhegedűs lehetett!
Ajánlom: Az elmúlt tíz év 50 legjobb labdarúgója (2010 – 2019) – II. rész Vajon hányadik helyen szerepel David Silva, és kik kerültek még be?
ZENE: Császár Előd: Megtalállak még… „Mosolyodat hagytad itt nekem, mikor elmentél, Most üres az éj, és kérdezem, hogy mit tegyek egyedül, egyedül? Más ez a láz, és mégis élvezem, Tudom, hogy így is jó nekem, Gyere vissza, várok rád!”
Az Atletico Madridban két fontos Diego is letette a névjegyét az elmúlt évtizedben. Simeone, aki játékosként is szolgálta anno a klubot, a kispad mellett vitézkedett – futballjával az ember idegeire ment, de két bajnoki címe és két Bajnokok Ligája döntője önmagáért beszél. A védelem oszlopa viszont az uruguayi Diego Godin volt, aki 2010 és 2019 között volt a „matracosok” játékosa. Legemlékezetesebb momentumait 2014-ből keressük: bajnoki címet érő gólt szerzett a Barcelona ellen, majd a Real Madrid elleni BL döntőben is betalált, azon az ominózus olaszok elleni vb meccsen pedig, amin Luis Suarez fogmintát vett Chiellini vállából, ő szerezte a győztes gólt, ami lényegében az olaszok kiesését jelentette… Kemény, határozott védő volt, de nem volt sportszerűtlen, szerintem Oblak, Koke és Griezmann mellett az elmúlt 10 év legfontosabb Atletico játékosa volt, aki az uruguayi válogatottal egy világbajnoki negyedik helyet is behúzott és nyert egy Copa Americát is – a válogatottban sokáig csapatkapitány is volt. Az Atletico után leszálló ágba került a pályafutása, se az Internél, se a Cagliarinál nem tudott már kulcsszereplővé válni, végül az argentin Vélez Sarsfield játékosaként búcsúzott a profi futballtól idén nyáron. Egy szuper uruguayi generációnak volt ő fontos tagja, egy bekezdést mindenképp megért…
Ajánlom: Az elmúlt tíz év 50 legjobb labdarúgója (2010 – 2019) – I. rész Vajon hányadik helyen szerepel Godin, és kik kerültek még be?
ZENE: Máté Péter: Egyszer véget ér… „Egyszer véget ér a lázas ifjúság, Egyszer elmúlnak a színes éjszakák, Egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár, Ami elmúlt, soha nem jön vissza már. Egyszer véget ér a lázas ifjúság, Egyszer nélkülünk megy a vonat tovább, És az állomáson állunk, ahol integetni kell, De a búcsúra csak pár ember figyel.
AKIK LEGENDAKÉNT TÁVOZTAK…
Amikor 12 évvel ezelőtt az Atletico Madridból megvette a Manchester United a fiatal David De Geát, az Old Traffordon csak reménykedni lehetett abban, hogy a fiatal portás a Peter Schmeichel és Edwin Van der Saar-féle vonalat fogja képviselni, és nem a Fabien Barthez, Mark Bosnich lepkevadászokét. Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy David De Gea annak ellenére legendaként távozott idén Manchesterből, hogy nem a klub legsikeresebb éveiben kezdődött vele a csapat összeállítása. Az utolsó egy évét leszámítva ugyanis messze a csapat legjobbjai közé tartozott minden évben, s nem csak a fánklopásáról fogunk évek múlva is emlékezni rá… Még Sir Alex Ferguson vitte a klubhoz, így legalább van angol bajnoki címe, emellett van egy FA kupa, meg egy Európa-Liga győzelme is. Kétszer választották az idény legjobb kapusának! 545 mérkőzésen védte az United hálóját, összesen 590 gólt kapott, miközben 190 meccsen érintetlen maradt a hálója – utóbbival Peter Schmeichel klubrekordját is megdöntötte! Igazi bravúrkapus volt, de játékában benne volt a hiba, viszont a lábmunkája az, ami miatt nem illett bele Erik ten Haag elképzeléseibe. Egy kapusnál ma már nem elég, ha jól véd, ő az utolsó védő, egyfajta söprögető, aki a támadásépítésben is fontos szerepet játszik, De Gea pedig kifejezetten gyenge volt lábbal. Mégis úgy tűnt, hogy szerződést hosszabbítanak vele, de az utolsó pillanatban ez a manchesteriek miatt meghiusult. Elég inkorrekt dolog, már régen rárepültek az Inter kesztyűsére, André Onanára, De Geát meg áltatták. Korábban egy adminisztrációs baki miatt nem lett a Real Madrid kapusa; ha az a transzfer megvalósult volna, alighanem sokkal előrébb tartana a pályafutása. A válogatott karrierje is megrekedt, pedig nem hiszem, hogy rosszabb kapus lenne Unai Simonnál. Iker Casillas óta szerintem a legjobb spanyol hálóőr, de a mindenkori szövetségi kapitányok 2018 óta ezt másképp látják. Egyelőre még nincs új klubja, remélem, hogy még korainak érzi az arab kiruccanást…
Ajánlom: Kapu sokk, avagy ne bánj velünk kesztyűs kézzel! – Az elmúlt húsz év alulértékelt kapusait mutattam be, még az egyik első bejegyzésemben, 2020 tavaszán. De Gea nincs köztük, de ettől még izgalmas írás!
ZENE: Katona Klári: Vigyél el… „Vigyél el, az a jó, ha meg se kérdezel, hogyha kézen fogsz és elviszel, vigyél el, vigyél el, mikor elköszönni nem lehet, mikor elszakadni nem merek, vigyél el…”
És akkor jöjjön a Manchester United legnagyobb riválisának, a Liverpoolnak két távozó legendája… A harmadikról, Roberto Firminóról is beszélhetnék, mert a Pool szurkolói szerintem legendaként fognak emlékezni rá. Viszont én inkább James Milnerről írok néhány gondolatot, aki szerintem a futball Chuck Norrisa. Emlékszem, amikor legjobb barátommal, Grunda Marcival Fifáztam, gyakran éjszakába is nyúlóan, s rendszerint a Leeds Unitedet választottuk csapatunknak, amiben a 2002/2003-as szezonban már a fiatal James Milner is ott volt, olyan társak mellett, mint az ausztrál duó, Mark Viduka és Harry Kewell, az ifjú angol tehetség, a még most is csak 42 éves Alan Smith, vagy éppen az ír bombázó, Ian Harte. Na meg Dominic Matteo, aki a csapatkapitány volt, s akivel az egész pályán végigszlalomozva lőttük a gólokat – a való életben biztos, hogy nem volt ilyen jó játékos… Amilyen gólokat mi vele lőttünk, napjainkban Theo Hernándeztől látunk… Na de mindegy is. Amiért ezt felhoztam, hogy lássuk: James Milner pályafutása több mint 20 éves múltra tekint vissza, de ő még mindig nem vonul vissza – csak egy szintet lejjebb lépett. Egy évre írt alá a nagyon tetszetős futballt játszó Brightonhoz, ahol a mentalitása biztos, hogy sokat hozzá fog tenni az egyébként Európa Liga szereplést is kiharcoló együttesben. Milnerről annyit, hogy a Leeds United után a Newcastle, majd az Aston Villa mezét is viselte, mielőtt aláírt volna az épülő Manchester Cityhez, ahonnan öt év után ingyen távozott a Liverpoolhoz. Az Anfield szurkolói alighanem megszerették az univerzális középpályást, aki szinte minden poszton otthonosan mozgott és feltalálta magát. Minden edző álma egy olyan játékos, mint James Milner, aki legsikeresebb éveit kétségkívül Liverpoolban töltötte, ahol 332 mérkőzésen 26 gólig és 46 gólpasszig jutott, s többek között Premier League-t, Bajnokok Ligáját és FA kupát is nyert a csapattal. A fáradhatatlan középpályás jelenleg Ryan Giggs (632) és Gareth Barry (652) után a harmadik legtöbb Premier League-mérkőzéssel rendelkező labdarúgó, hiszen összesen 619 meccsen lépett pályára az angol első osztályban, akár éllovas is lehet a szezon végére, bár én az előzésre azért kevés esélyt adok… Megértem, hogy megijedt a konkurenciától; nem ő az egyetlen liverpooli középpályás, aki „menekül” Szoboszlai érkezése miatt. (Ez persze csak vicc, jóval Dominik érkezése előtt hivatalossá vált, hogy Milner a Brightonba távozik). Ettől még korszakos egyénisége (volt) ő az angol futballnak!
ZENE: Charlie: Nézz az ég felé „A csomagom is nehéz, a szívemen is súly Egy szürke taxi vár az üvegajtón túl A főbejárat előtt egy másik utazó Nézi mar a táblát, szoba van kiadó Kifizettem a számlát, többet adtam, mint ami jár mert felhívni Téged nem volt időm, csak üzenetet hagyni már. Nézz, nézz az ég felé Lehet, hogy még látod éppen, ahogyan a gépem egy felhőn száll Nézz, nézz az ég felé Sosem voltam egyedül én sem, egy távoli vidéken várnak rám. Hazaérek ma éjszaka már.”
Fabinho is elcsábult...
Még nála is nagyobb legenda lett Liverpoolban Jordan Henderson, aki 12 évet húzott le az Anfield Roadon! Szürke eminenciás középpályás, a játéka egyáltalán nem látványos, mégis megválasztották a Premier League legjobb játékosának a Liverpool bajnoki címet hozó évében, a 2019/20-as szezon végén. Amikor Mohamed Salah, Virgil van Dijk vagy Alisson Becker életük formájában futballoztak. És idén ő is dobbant Liverpoolból, 12 év után, ráadásul csapatkapitányként. A szaúd-arábiai fizetésekkel nehéz versenyezni, az arabok egyébként is nagyot kaszáltak idén a Mersey partjáról: Henderson mellett Fabinho, Firmino és az egy éve még vörös Mané is ott kötött ki – csak aztán nehogy rabok legyenek az araboknál… Igen kár értük. Ráadásul Henderson egy másik liverpooli klublegenda, a Steven Gerrard által trenírozott Al-Ettifak játékosa lett – 492 meccs, 33 gól és 61 gólpassz után. Érdemes volt 2011-ben Sunderlandből Liverpoolba költöznie, de azt hiszem, belőle is egyedül Jürgen Klopp tudta kihozni ennyire az „állatot”. Mert ő annyira azért nem volt jó…
ZENE: Korda György: Reptér „Ez a föld a senki földje, állandó lakója nincs, nem köt itt senkit semmi népszokás. Divatos itt minden stílus, halkan szól a jó zene, ezernyi nyelven szól egy vallomás. Távozik és érkezik itt mindenféle ember, egyre száll a sok-sok gépmadár.”
Ezek szerint mégis van az a pénz, amiért vihetik a Lazio gólvágóját...
Evezzünk délebbre… Teljes korszakváltás történik a Barcelonánál: az utolsó nagy aranycsapat három emblematikus figurája is búcsút intett a katalán óriásnak. Gerard Piqué még szezon közben visszavonult, miután rájött, hogy neki a kezdőcsapatban már nem osztanak lapot, de ha mégis, nagyon kevés már az a teljesítmény, amit le tud ő tenni az asztalra. Valószínűleg elfogult vagyok én vele szemben, de Piquét sohasem tartottam világklasszis hátvédnek – ettől még lehet, az volt, de én inkább emlékszem a helyezkedési hibáira, meg a rossz döntéseire. Meg arra, hogy még a Fradi ellen is kiállították szerencsétlent. Ugyanakkor, ha klubelnökként jobb lesz, mint amilyen játékosként volt, alighanem meg van mentve a Barcelona… Sergio Busquets laza 15 évet húzott le Barcelonában, s újabban már csapatkapitánya volt a klubnak. Vele kapcsolatban az alattomosság jut elsőként az eszembe. Valószínűleg a 2010-es Inter elleni BL meccs tehet erről, amikor sunyi módon, a földön fekve győződött meg arról, hogy Thiago Mottát tényleg kiállították-e. Aki látta, biztos nem felejti el ezt a jelenetet. Jó futballista lehetett, ha minden szövetségi kapitány számított rá, Pep Guardiolának is az egyik kedvenc játékosa volt. Most már Miamiban rontja a levegőt cimborájával, Messivel és azzal a Jordi Albával, aki szintén idén nyáron távozott Katalóniából. A Barcelona szurkolók azt élték át idén, amit én fogok jövőre a Real Madrid kapcsán, amikor Modric és Kroos visszavonulnak majd… Sosem szerettem a Barcelonát, de az tény, hogy ez a három játékos történelmet írt a Camp Nou-ban, s nevük aranybetűkkel kerül bele a klub lábtörlőnek egyébként tökéletes históriás könyvébe…
ZENE: LGT: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (Ringasd el magad – ha már Busquets és Jordi Alba is Amerikában kötöttek ki…) „Ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy, Lépj ki, mint egy rossz cipőből, ringasd el magad! Ha azt sem akarod tudni már, hogy ki voltál tegnap, Ne törődj a tegnapokkal, ringasd el magad!”
Éppenséggel a Real Madridban is volt egy nagyon fontos távozó a nyáron, ráadásul ez nagyon benne sem volt a levegőben: Karim Benzema gyakorlatilag az utolsó bajnoki előtt jelentette be, hogy 14 év után elhagyja azt a klubot, aminek színeiben összesen 648 mérkőzésen lépett pályára, rúgott 354 gólt, adott 165 gólpasszt (előbbi mutatóban csak a nagy Cristiano előzi meg, még Raúlt is lehagyta, utóbbiban viszont ő az abszolút első), s nyert megannyi trófeát, többek között 5 Bajnokok Ligáját, 4 spanyol bajnokságot és 3 Király kupát. Sosem voltam Benzema fan, Cristiano Ronaldo árnyékában számomra inkább a pocsék helyzetkihasználása maradt meg róla – pedig jobb lett volna azt észrevenni, hogy azokban az években mennyire az ötszörös Aranylabdás lába alá játszott. CR7 2018-as távozása után azért nem lett rögtön földrengés Madridban, mert BigBenz előlépett vezérré, és utolsó 5 évében azt az oldalát is megmutatta, amit korábban keveset láttunk: a kíméletlen gólvágóét! Az utolsó előtti szezonja annyira félelmetesen erős volt, amivel az Aranylabdát is kiérdemelte – a klub 14. BEK/BL címének abszolút hőse volt, aki a korábban még általa is kritizált Viniciusszal egyre jobb párost alkottak. Utolsó szezonjában is 30 gól fölé jutott, pedig ekkor már sokat kihagyott sérülések miatt – de nem emiatt lépett le Madridból. Én azt hittem, még egy évet marad, megdöbbentő, amilyen hirtelen dobbantott – Cristiano Ronaldo után ő lett a második fecske az arab világban, azóta meg nem lehet leállítani azokat a fecskéket. A végén még érdemes lesz nézni a szaúdi ligát…
Ajánlom: Börtönválogatott helyett inkább Aranylabdás lett – nem tré portré Karim Benzemáról. Nem hittem, hogy valaha külön cikket szentelek neki, de az Aranylabdája kapcsán ez is megtörtént…
ZENE: Cserháti Zsuzsa & Charlie: Száguldás, Porsche, Szerelem… „Pompás utakon, édes szerelem, Éles kanyar után cserélünk, Felbög a motor, rajtad van a sor, Angyalszemű, csak egyszer élünk…”
És akkor egy kis hazai… Amikor a Videoton / MOL Fehérvár / Fehérvár FC / (ki tudja, hogy hívják ezt a klubot…) újkori történelméről beszélünk, három légióst mindenképpen meg kell neveznünk: Paulo Viniciust, Stopirát és Loic Negót. Előbbit és utóbbit honosította is már az MLSZ, és ezt mindenképpen a Székesfehérváron tett szolgálataiknak köszönhetik! Vinicius 2011-2020 között futballozott ott, majd néhány év külföld után néhány hete hazatért a másodosztályba frissen feljutó BVSC-be. A válogatottban hétszer kapott szerepet, én azt hittem, neki nagyobb karrierje lesz a nemzeti csapatban. Pályán volt az andorraiak elleni szégyenteljes 0-1 alkalmával is, Marco Rossi egyszer szavazott neki bizalmat, még 2018-ban. Stopira egy évvel később, 2012-ben érkezett Fehérvárra, és szerintem őt az ellenfelek szurkolói is megkedvelték a mentalitásáért, küzdeni tudásáért. Egyszer sikerült vele fotót készítenem, de akkor egyik csapattársa sem állt oda jókedvűen a szurkolókhoz, mert Kisvárdán csalódást keltő eredményt értek el (ha jól emlékszem, 2-2 lett a meccs vége). Neki is van magyar állampolgársága, de mivel a Zöld-foki szigetek válogatottjában rendszeresen játszik, szóba sem jöhetett, hogy a mi válogatottunkat erősítse. Loic Nego U19-es Európa-bajnok volt a franciákkal, s 2015-ben Újpestről érkezett Fehérvárra – ahol Lacazette-hez és Griezmannhoz hasonló csapattársai nem voltak ugyan, mint a válogatottban, de azért jó kis együttesbe került, ahonnan kirobbanthatatlan volt idei távozásáig. Az ő honosítása erősítést jelentett a válogatott számára, Izland ellen létfontosságú gólt szerzett a 2021-es EB pótselejtezőjében. Loic Nego és Stopira is közönségkedvencek voltak, a rengeteg hulladék légiós között ők az állandóságot és a minőséget képviselték, távozásuk mindenképp egy korszakot zár le Fehérváron. Hogy Stopira hol folytatja, még nem lehet tudni (legalábbis én még nem tudom), de Loic Nego a francia élvonalba frissen feljutó Le Havre futballistája lett. A Vidi nagyon szenvedett tavaly, a kiesés ellen küzdött; Nego Lajos elhagyta a süllyedő hajót, és fölfelé bukott – ez a ritkább eset…
Ajánlom: Maradi aradi, avagy amikor a légió sok(k)… – összeállítás a magyarországi légiósokról. Stopira és Nego inkább felfelé húzták a nívót…
ZENE: Demjén Ferenc: El kell, hogy engedj… „Kívánok minden újat, Hogy egyszerre mindent lássak, Ezért nem érdekel, hogy mennyire tetszem Neked vagy bárki másnak. Ha csábítanak a vágyak, Futnék a nagyvilágnak, Mert tudom jól, hogy valahol messze Még meglepetések várnak.”
Az ominózus Kisvárda - Fehérvár meccs után; Stopira a bal alsó sarokban, de fotózkodtunk Juhász Rolanddal, Fiola Attilával, Viniciusszal, Huszti Szabival, Pátkai Mátéval és Kovács Istvánnal (Kis Kokóval) is
BEFEJEZTE AZ ELMÚLT ÉVTIZED 3 LEGJOBB MAGYAR TÁMADÓJA IS…
A magyar labdarúgás elmúlt évtizedeinek talán legmegosztóbb személyisége Szalai Ádám, aki hosszú hercehurca után végül felbontotta szerződését a svájci Basellel, s nem jött haza bohóckodni az NB1-be, inkább abbahagyta. Több cikkben elköszöntöttem már, nem akarom hosszan ragozni az ő pályaívét. Nem volt ő mindig kirobbanthatatlan a klubjaiból, de azért egy évtizedet csak lehúzott a Bundesligában. Hányan mondhatják ezt el magukról a magyarok közül? Több mint 50 gólt szerzett a német élvonalban! A Mainzban és a Hoffenheimben voltak egészen kiugró szezonjai! A Schalkéval még a BL tavaszt is megélte! A Hoffenheimmel a klub történetének két legsikeresebb szezonját zárta, velük is járt a BL-ben! 2013-ban kiosztotta a magyar edzőtársadalmat, az utánpótlásképzést, a honi futballt, emiatt nagyon vegyes a megítélése, de azt hiszem, valakinek ki kellett ezt mind mondania. Csak lehet, nem egy 25-26 éves tejfelesszájútól várta ezt a közvélemény, de az a helyzet, kellett ez a tollforgatásos, megmondóemberes kifakadás ahhoz, hogy elinduljon pozitív irányba a futballunk és a válogatott is. Két Eb-n is betalált, micsoda gólokat szerzett Ausztria és Németország ellen! Utolsó válogatott gólját Ter Stegennek oxizta – micsoda megoldás volt… Emlékezzünk a szépre, a jóra! Micsoda motivációs beszéde volt az Izland elleni meccs félidejében! Hatalmas szíve és nagyon jó mentalitása volt a pályán! Voltak gólszegény időszakok a pályafutásában, de a legfontosabb pillanatokban lehetett rá számítani! 26 válogatott góljára büszke lehet, mint ahogy 86 válogatott meccsére is! Köszönünk Ádám mindent!
Ajánlom: Évek és érvek, avagy Szalai Ádám 12 pontja – a Bundesligából történő távozása után 2022. márciusában összefoglaltam a válogatott csapatkapitányának a karrierjét…
A Fradiba beférne még Messi...
Bár Szalai Ádám volt általában az első számú center, két visszavonuló támadóról még meg kell, hogy emlékezzek! Priskin Tamás egész korrekt angliai pályafutást tudhat magáénak, s itthon megfordult a Fradiban is – de tízből kilenc szurkoló nem arra fog emlékezni, hogy zsinórban 5 válogatott meccsen is betalált, vagy, hogy miképp könyökölte le piros lapot érően minden idők egyik legnagyobb favágóját, a portugál Pepét, hanem, hogy 2015. november 15-én micsoda bitang nagy gólt vert a norvégoknak a hazai Eb pótselejtezőn. Életem legnagyobb futballélménye volt, amit élőben láttam, ráadásul jó kapunál is ültem: pályafutása alighanem legszebb és legfontosabb góljával repítette közelebb a nemzeti csapatot 44 év után az Európa-bajnoksághoz. Amin egyébként adott egy parádés gólpasszt az osztrákok ellen Stieber Zoltánnak. 63 válogatott meccsét és 17 gólját nem a szél fújta össze, az biztos… Ott fejezhette be, ahol elkezdte, a Győr volt az otthona; köszönünk mindent, Priskin Tamás!
Ajánlom: A századik – századik blogbejegyzésemben kedvenc futballélményeimet is rangsoroltam, erről a norvég meccsről és Priskin számunkra oly kedves góljáról is kicsit részletesebben írok…
Ők jobb kedvűek lehettek, mint a Vidi játékosok, mert a Diósgyőrt verték: a VIP szektorban többek között Priskinnel, Bödével, s az akkor már légiósként futballozó Nagy Ádámmal is találkoztunk
A harmadik támadó Nemanja Nikolic, aki a Vajdaságból került Magyarországra, Kaposvárról Székesfehérvárra, majd a világhódító útjára. És ezt tessenek szó szerint érteni: a Videoton és a magyar bajnokság után (ahol háromszor is megkoronázták!!!) ugyanis gólkirály lett Lengyelországban (28 gól) és az Egyesült Államokban (24 gól) is. Nem volt ő különösebben képzett, se gyors, de valamihez nagyon értett: a góllövéshez. Mindenhol parádés számokat hozott. Székesfehérváron gólcsúcstartó 117 góllal, de a Legia Warsavaban 56 meccsen elért 40 gólja, s a Chicago Fire-ben 97 meccsen elért 51 gólja is döbbenetesen magas szám. Ám a válogatottal nem volt szerencséje. (Lehet, az sem volt segítségére, hogy a hollandok elleni 1-8 alkalmával debütált a nemzeti csapatban. Senki nem ilyen kezdésről álmodik…) Nem illett bele a csapatba, egyik szövetségi kapitány sem tudta igazán használni, nem találták a helyét. Hiába a 43 válogatottság, egyetlen meccset játszott csak végig, miközben tizenötször volt csupán a kezdőcsapat tagja! Mindössze 8 gólt lőtt címeres mezben, a legfontosabbat 2020 októberében, a bolgárok elleni Nemzetek Ligája playoff első meccsén. Legemlékezetesebb momentuma azonban egy gólpassz: az ő centerezését ügyetlenkedte be az izlandi védő a kapuba 2016 nyarán, az Eb-n. Néha elvesz, néha ad az Élet… :) Köszönünk mindent, Nemajna Nikolic!
Ajánlom: Újramelegített káposzTalálkozások – Nikolics is hazatért Székesfehérvárra, de nem mindenkinek jött be, ha újra a régi csapatánál vállalt szerepet: Besic, Ancelotti, Cristiano Ronaldo és a többiek…
ZENE: Fenyő Miklós: Made in Hungária „Elindult vágy és remény, Kísérte árny és a fény, És közben megtanultam újjászületni én. Made in Hungária, Minden álmom otthona, Mennyi szép és szeszélyes mágia…”
LIONEL MESSI IS NYUGALOMRA VÁGYOTT…
Összeállításomat nem azért zárom Lionel Messivel, mert ennyire nem tartom őt semmire, vagy, mert barcelonai múltja miatt nem nagyon csipázom – persze, ez utóbbi igaz állítás. De Messit a korábbi halmazokba nem tudtam beilleszteni, mert nem vonult még vissza, nem legendaként távozott valahonnan, s még csak nem is magyar – csak szeretne az lenni. De Cristiano Ronaldo után a XXI. század másik nagy egyénisége, minden idők alighanem legjobb futballistája is elhagyta Európát, gyakorlatilag pályafutása véget ért a legmagasabb szinten, és ez néhány karaktert mindenképpen megér. Ez utóbbi kijelentés egyébként szinte mindenkiről elmondható, aki ezen a nyáron Szaúd-Arábiába igazolt, onnan már nehezen lesz visszaút a legmagasabb polcra. De Messi külön kezelendő. Nem csak azért, mert ő nem tevegelni fog, hanem az Egyesült Államok meghódítására készül. Különösebb stressz és teher nélkül – immár a világbajnoki cím hiánya miatt sem szívhatja senki a vérét, már tényleg megnyert mindent is, mennyire jó, hogy most már Gazdag Dániellel küzdhet a gólkirályi címért, s nem holmi Ronaldók, Mbappék és Lewandowskik jelentik számára a legnagyobb kihívást. Nem kellett volna két éve Párizsba igazolnia, ezt alighanem már ő is belátta. Az a projekt sosem volt igazán működőképes. Messit kikezdték a szurkolók, ami érthetetlen, s aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Hétkarátos aranypályafutásából két évet a PSG-nek szentelt, a szurkolók pedig ezt füttyszóval hálálták meg. Talán furcsa, hogy ezt én írom le, aki Real szurkolóként 16 éven keresztül mást se csináltam, mint tüsszentettem, attól a rengeteg borstól, amit az argentin a Madrid orra alá tört, de Lionel Messi nem ezt érdemelte Párizstól. A PSG nem tudta értékelni azt, hogy övék a világ legjobb játékosa. Ehhez én állva tapsolni tudok csak… Nem látom magam előtt, ahogy a PSG megnyeri a BL-t a következő években, immár nélküle… Ő a Barcelonának lett teremtve, bármi áron, de meg kellett volna őt győzni két éve a szerződéshosszabbításról – akkor, amikor még lehetett… Cristiano Ronaldo és Lionel Messi is elhagyták az európai, mondhatni az élfutballt, s bár a köztük lévő rivalizáláson sokat lehetett csámcsogni, beszélni, polemizálni, nevetni vagy éppen dühöngeni, hálásak lehetünk a Jóistennek, hogy nyomon követhettük az ő pályafutásukat! Mivel is kezdtem? Bár egyikük sem vonult még vissza – a futball nélkülük meghalt kicsit…
Ajánlom: A király és az alattvalók? Pelé = Mess i + Cristia no... – A cím önmagáért beszél, három futballhéroszról írtam idén januárban, Pelé halála kapcsán.
ZENE: Csinibaba: Élj vele boldogan… „Most élek majd végre szabadon. Gond nélkül járok utamon. Morcoskám nem szólhatsz rám. Idáig szenvedtem éppen eleget. Holnaptól én is nevetek. Úgy, mint más, de ez jobb szokás. Százévig élj vele boldogan, áldásom rád. Ő talán elvisel minden vitát. Én már távozom, ezt megúsztam szárazon. S bárhogy is számolom, egy cseppet se bánt.”
Biztos lett volna még olyan, akiről illett volna megemlékeznem, ez most így sikerült. (Harry Kane például tegnap igazolt el 320 meccs és 213 gól után a Tottenhamtől a Bayern Münchenhez...) Te hiányolsz valakit a listából? (Természetesen az idei távozók közül…) Neked kik voltak ezek közül a kedvenceid, és ki fog hiányozni a legjobban? Köszönöm, hogy velem tartottál, találkozzunk legközelebb is!
