„Csak a töltött káposzta jó újra melegítve” – tartja a mondás, amivel én már tejfelesszájú nebulóként sem értettem egyet, hiszen például a kihűlt húsleves gáztűzhelyen történő felforrósítás után szintén nagyon jól esik, édesanyám húsos palacsintája pedig egy kis ráolvasztott sajttal és tartármártással bármikor és bármilyen állapotban verhetetlen – újramelegítés után is. Persze nyilvánvaló, hogy ez a mondás elsősorban nem gasztronómiai eredetű és az elektromossághoz sincs semmi köze. Mondjuk, utóbbihoz azért kicsit van, hiszen két, korábban egymásba habarodó, aztán szétváló, majd kapcsolatukat újrakezdő örök fiatal között kell, hogy legyen némi izzó parázs és tűz. Ismerek olyan párokat, akiknél ez bejött, de olyat is, akik csak megszokásból maradtak együtt. Minek változtassunk, ha egyszer már bevált a sikerrecept – ha már úgyis ételekről beszélgettünk.

 Legalábbis eddig, mert ha esetleg nem jött volna rá a Kedves Olvasó, ez egy sportcikk lesz…

Muhamed Besic hét év után visszatért a Fradiba! Annó az a „töltött káposzta” a legjobb szabolcsi fajtából való volt; a Németországban született, de a bosnyák válogatottban játszó Besic mindössze két évet töltött az Üllői úton, de ez elég idő volt ahhoz, hogy tavaly az internet népe megszavazza a klub történetének legjobb idegenlégiósának! Tette mindezt úgy, hogy egykor zöld-fehérben parádézott a dallamos nevű Babatundi Fatusi is, muhaha… Ráadásul ő még jócskán a Rebrov-éra előtt játszott a IX. kerületben, tehát nem is nevezhetjük különösebben sikeresnek azt az időszakot – mindössze egy nyavalyás Ligakupát nyert az Üllői úton, mondjuk legalább a Vidit ütötték ki akkor a döntőben 5-1-re, de jellemző, hogy az a sorozat azóta már el is tűnt a süllyesztőben… Ellentétben bosnyák barátunkkal! Egyébként maga Besic is azt nyilatkozta visszatérését követően, hogy pályafutása két legjobb idényét játszotta a Fradiban, ahonnan a 2014-es vb után (amin egyébként a bosnyákok mindhárom meccsét végigtolta és egész jól játszott, többek között Miralem Pjanic és Edin Dzeko társaságában!) sikerült is szintet lépnie: az angol Evertonba került, ahol különösen az első szezonjában játszott kiemelkedően. Legelső tétmeccsén Romelu Lukaku helyére cserélték be, s amikor először kezdett, Samuel Eto’o váltotta a hajrában – látszólag jelentéktelen információkkal növeltem most a karakterszámot, de legalább látjuk, milyen csapattársai voltak a kisebb liverpool-i egyletben… Később sérülések is hátráltatták, talán több is lehetett volna a pályafutásában, de 29 évesen remek korban van, 3-4 évig még biztosan kulcsember lehet, és nagy sikereket érhet el a zöld-fehérekkel! Alapvetően védekező középpályás, s posztjáról Ihor Haratin távozott, Sigér Dávid meg egész idényre kidőlt, így ott kifejezetten fontos szerep hárulhat rá, de belső védőként is gyakran játszott korábban, s a Leverkusen elleni Európa Liga meccsen kiderült, hogy arra a csapatrészre is bőven ráfér az erősítés… Korábban Somália és Gera Zoli hazatérése is telitalálatnak bizonyult, szerintem óriási húzás Besic újbóli megszerzése is!

Itt éppen Messivel csatázik a 2014-es vb-n...

Még távolabbi emlék Cristiano Ronaldo és a Manchester United házassága – az a szent kötelék 12 éve szakadt el, de már akkor lehetett sejteni, hogy az a szakítás nem lesz végleges! Cristiano Ronaldót és a Manchester Unitedet a Jóisten is egymásnak teremtette és most újra egyesült a frigy! Ismert a legenda, miszerint a United játékosai egy Sporting elleni felkészülési meccs után hazafelé a gépen győzködték Sir Alex Fergusont, hogy szerezze meg a portugált, aki könnyen engedett a csábításnak – Cristiano Ronaldo aztán már első néhány évében világklasszis szinten pörgött, közönségkedvenc volt az Old Traffordon, első BL győzelmét és Aranylabdáját is a Vörös Ördögöknél szerezte, s elbírta azt az elképesztő nyomást is, hogy egy bizonyos David Beckham után kellett a hetes mezt viselnie… Akkor még jelenlegi edzője, Solksjaer csapattársa volt a virgonc ifjonc portugálnak, aki hat év után dobbantott és írt hosszú éveken keresztül történelmet a Real Madriddal. Miután minden létező címet megnyert habfehérben (a legtöbbet nem is egyszer, BL győzelemből például négyet pakolt hozzá a meglévő egyhez), s 438 meccsen rúgott 450 gólt (emberi ésszel felfoghatatlan tempó…), gondolta, ha már megtapsolták pár hónappal korábban ollózós gólját a Juve szurkolók, őket is megtiszteli jelenlétével. Amiért ő Torinóba ment, egyénileg elérte: bajnok és kupagyőztes lett, na meg persze gólkirály. A BL győzelemre ugyanakkor esélye sem volt a Juvéval, de legyünk őszinték: ez nem csak az ő hibája. Most komolyan: a zebráknál játszott mellette egy Scholes, egy Giggs, egy Rooney, egy Modric, egy Ramos, vagy egy Benzema? Na ugye, hogy nem… Csak Ronaldón elverni a port nagyobb igazságtalanság, mint amit a Séfek séfe műsor amatőr szakácsaival kezdenek időnként a zsűrik (mondjuk arra senki nem kényszeríti őket, hogy ország-világ előtt lejárassák magukat, szóval, ha már úgyis főzőműsorról beszélünk, egyék meg, amit főztek…), ő három idény alatt kis dalmatakölykök helyett gólokból szerzett 101-et, ami egyáltalán nem kevés. Sejteni lehetett, hogy ez a házasság a vártnál hamarabb véget fog érni és Cristiano Ronaldo ésszerű és tökéletes döntést hozott a visszatéréssel – a jövő adja meg a választ arra, hogy vajon a klub is jól járt-e vele. Mindenesetre 3 meccsen 4 góllal nyitott Manchesterben, ami impozáns mutató és végre újra kiváló társakkal játszhat együtt! Mondanám, hogy a Pogba, Bruno Fernandes, Rashford, Greenwood, Cristiano Ronaldo tengelytől retteghet egész Európa, de már a svájci Young Boystól kikaptak a BL első fordulójában, szóval várjunk még a hőskölteménnyel. Mindenesetre Real Madrid szurkolóként is azt mondom: jó Ronaldót a United vörös (olykor kék) mezében látni és megnyugtató, hogy belőle sem veszett ki a futball romantikája és nem a városi rivális City-hez írt alá…

Újra Manchesterben - de ki lesz az új Rooney?

Ronaldo a Real Madriddal első BL győzelmét 2014-ben szerezte, ami az emlékezetes Decima, azaz tizedik BEK/BL győzelme volt a klubnak, s amire már régóta, konkrétan 12 éve ácsingózott a Santiago Bernabeu soha nem elégedett népe. Abban a 12 évben a Barcelona háromszor is megkoronáztatott Európában, amit egy Real szurkolónak nehezebb volt megélnie, mint Kocsord és Tunyogmatolcs között egy traktor, egy kamion és egy tanulóvezető mögé beszorulva araszolni (e sorok írója tapasztalatból beszél – és nem csak azért, mert Real szurkoló…). Ezidőtájt egy bizonyos Carlo Ancelotti ült a kispadon, aki most hat év után újra visszakerült az őt megillető helyre. Közben Zidane azért nyert egysmást, hogy mást ne mondjak, három BL és két bajnoki címet nem a Hamupipőke című klasszikus mese szorgos kisegérkéi csempésztek be a klub vitrinjébe, mégis, mindezek ellenére talán sokan vannak, akik nem bánják, hogy újra a jó öreg Carlo irányít a kispad mellől: legutóbb igazán látványos Madridot még az ő idejében láttunk. És az első néhány forduló máris előrevetítette, hogy mire számíthatunk idén: kapitálisan nagyokat hibázó védők (mégis jó kapusteljesítmény…), de látványos támadójáték, csodaszép akciók és rengeteg gól – hátul, de elől is! Én azt hiszem, idén a semleges szurkolóknak is érdemes lesz Real meccseket nézniük! A védelemben egyelőre érezni Ramos és Varane hiányát, Dani Carvajal pedig sajnos idén is maximum csak álmában nem sérült… A középpályán Modric még mindig tanár, Valverde viszont egyre jobb tanársegéd és a szupertehetségnek kikiáltott 18 éves francia Camavinga is rendre jól száll be a csapatba – könnyen be fog ő épülni és hamarosan kirobbanthatatlan lesz a team-ből! Aztán ott van a két befejező ember, akik közös kohéziójára egyelőre nem lehet idén ráismerni. De tényleg, Benzema és Vinicius mióta érzik így egymást? Biztos, hogy ez Ancelotti érdeme, mert bár Zizou is erőltette Vinicius játszatását, két szezon alatt összesen két jó meccsére emlékszem. Benzema azóta hátára vette a csapatot, hogy CR elment, de nem tudom, talán megijedt Vinicius, hogy a nyakára hozzák Mbappét… Élete formájában játszik, de ezt nem nagy kunszt kijelenteni, ha megnézzük, eddig mit tett le az asztalra. Vagy mit nem. (Öt forduló után Benzema hat gólt és öt gólpasszt jegyez, Vinicius öt gólt és két asszisztot.) Simán bajnokesélyes lesz idén az a csapat, amit tavaly sokan lesajnáltak, és amit oly gyakran rossz volt nézni – Carlo Ancelotti újra életet hozott Madridba, s ezt már egy hónappal a szezon kezdet után ki merem jelenteni, kellett ő ide, mint egy falat kenyér. A töltött káposztához…

"Idén is jössz velem?"

Több példát is fel lehetne hozni az idei évből még, hiszen például Antoine Griezmann visszatért a barcelonai nyomorból az Atletico Madridhoz, ahol korábban istencsászár volt – igen ám, csak hogy ott van mellette az a Luis Suarez is, akinek részben miatta is kellett távoznia a gránátvörös-kékektől. Egyelőre még hiányzik köztük a kémia… Aztán ott van Romelu Lukaku, aki szintén játszott már a Chelsea-ben, igaz, senki ne ostorozza magát, ha nem emlékszik a belga Böde Dani emlékezetes góljaira (vajon ez a jelző kinek lenne megtisztelőbb???), mert ő is azok közé a játékosok közé tartozik, akikben a nagy Jose Mourinho nem látott fantáziát (lásd még: mondd valakinek valamit Mohamed Szalah és Kevin de Bruyne neve?)

Napestig lehetne sorolni azokat a játékosokat a közel, s a távolabbi múltból, akik visszatértek egykori kenyéradójukhoz – a teljesség igénye nélkül csak néhányan a sok közül… Gera Zoltán nem csak a Fradiba tért vissza, angliai légióskodása során a West Bromwich Albion mezét is két különböző periódusban öltötte magára. A Mágikus Magyar jelzőre abszolút rászolgált kinti évei alatt… Emlékszünk Szalai Ádám gitáros gólörömére a Mainzban? De jól muzsikált az a zenekar, amiben rajta kívül a később világbajnok és a 2014-es fináléban Mario Götzének aranyat érő asszisztot adó André Schürrle és Lewis Holtby zenélt? Büszkék voltunk akkor Szalaira, aki klubjaiban hordott góllövőcipőjét valahol félúton Mainz és Hoffenheim között hagyhatta, mert azóta szinte gyakrabban látunk olimpiát, mint Szalai gólt. De kit érdekel ez akkor, amikor két Eb-n is betalált? Elég volt akkor bepiszkálni, tuszkolni, pöckölni – és befejelni… Nemanja Nikolic gólkirály lett Fehérváron, majd meghódította Lengyelországot és az Egyesült Államokat is, végül „fehervaru rea meneh hodu utu rea” – hiába, már a tihanyi alapítólevél is megírta, hogy minden út Rómába Fehérvárra vezet… Csak a magyar Lukakué, azaz Böde Dánielé nem, aki a paksi kezdést követően kilenc remek ferencvárosi évet húzott le, mielőtt visszatért az alma máterbe, az atomerőműhöz. S mint látjuk azóta a Fradi nemzetközi szereplését, nem hullott nélküle sem atomjaira az együttes, muhaha…

Micsoda gólöröm volt! :)

Határainkon túlra tekintve is eszünkbe juthat néhány nagy visszatérő. Didier Drogba az volt a Chelsea-nek, mint Griezmann az Atleticónak (csak sokkal jobb kiadásban…), mégis elment haknizni Kínába és a törökökhöz – hogy a mézes-mustáros csirke esetleg a kebab feküdte-e meg a gyomrát vagy csak a zord időjárás hiányzott neki, nem tudom, de egy szezonra még visszatért Londonba. Klubtársa volt egy időben Fernando Torres is, aki az Atletico Madridban felfelé ívelő karrierjét dobta el a bizonytalan kedvéért. Nos, a Liverpoolban töltött időszakára a Mersey partján talán még ma is könnybe lábadt szemekkel gondolnak a szurkolók (a miheztartás végett: azok örömkönnyek voltak…), a Chelsea-ben viszont nagyobbat égett, mint Király Linda a Himnusszal. („De hát magyarok vagyunk, nem?” Ülj le fiam lányom, egyes!) Bár a 2012-es BL elődöntőben a félpályáról egyedül vezette a labdát a Barcelona kapujára (mármint nem Király Linda…), s Victor Valdést is kicselezve gólt lőtt, így volt némi köze ahhoz, hogy az a londoni aranygeneráció Petr Cech-hel, John Terry-vel, Frank Lamparddal és Didier Drogbával BL-t nyerhetett, az ő pályafutását tekintve nagyobbat szólt, hogy igen szűk elitnek lett a tagja: egy időben volt vb, EB és BL címvédő a Kölyök, aki aztán visszatért az Atletico Madridhoz, de ez a kaland már csúfondárosan sikerült. Aligha bánja viszont Mats Hummels, hogy újra sárga-feketében játszik. Müncheni nevelésként Dortmund az ő csapata, bár a Bayern München jó szokásához híven őt is levadászta, hogy gyengítse a riválist, bőrgatyában szerintem soha nem ment neki annyira a játék. Az idei Eb keretbe is már dortmundi játékosként került vissza – mondjuk ez a kontinenstorna sokak mellett számára sem volt egy sikersztori.

Amikor még minden szép volt...

 Két veterán harcosról is meg kell még emlékeznünk! Klaas-Jan Huntelaar 2005-ben, 22 évesen az Ajax játékosaként robbantott, aki Amszterdamban 97 meccsen szerzett 79 góllal bizonyította, hogy nagyobb feladatokra is megérett már. A Real Madrid és az AC Milan rágósabb falat volt, a Schalke 04-nél azonban végre nevéhez méltóan Klaas(sz) volt: Gelsenkirchenből klublegendaként távozott 2017-ben, egyenesen vissza Amszterdamba, ahol még 34 éves kora után is, igaz, immár inkább kiegészítő emberként, de rengeteg gólt szerzett. Utolsó hősünk szintén az Ajaxból indult hódító útjára, igaz, Zlatan Ibrahimovic a sokkal kalandosabb utat választotta. A Bundesliga kivételével végigkóstolta Európa öt legerősebb bajnokságát, s a nyelvét sehol sem égette meg. Persze sokan vannak, akik nem bánták volna, ha ilyen égési sérülései miatt legalább csendben marad, mert sok sértő, bántó, gúnyos és nagyképű megjegyzéstől menekültünk volna meg – de ettől Ibrahimovic Ibrahimovic és ettől olyan szórakoztató a pali. Gólok terén sem maradt soha csendben, ahol megfordult, ott gólokat hagyott maga után, még Barcelonában is, ahol mesterével, Josep Guardiolával finoman fogalmazva sem ettek egymás tenyeréből (és nem csak káposztát, semmit…). Hiába Juventus, Inter, PSG, Manchester United és LA Galaxy, az AC Milan lett az a klub, ahova nyolc év után hazatért és egyedül az egyre gyakrabban előforduló sérülései jelzik, hogy jövő vasárnap, október 3-án 40 éves lesz ez a csávó, mert a gólokat egyébként még mindig okádja magából…

Ibra és Huntelaar: ketten a XXI. század nagy csatárai közül...

Igen, talán a Kedves Olvasó is rájött arra, hogy ez a cikk nem fog határozottan állást foglalni amellett, hogy vajon csak a töltött káposzta jó-e újra melegítve. Láttunk példát sikeres hazatérésekre, de olyanokra is, amik inkább csak rombolták a nimbuszt. Az idő adja majd meg a választ, hogy eme szösszenet apropóját adó három úriember melyik kategóriába tartozik majd, de afelől nem lehet kétségünk, hogy mindhárman éhesek lesznek – a sikerre is! Egyet azonban a nagy örömködések és degeszre zabálások közepette se felejtsünk el… Móricz Zsigmond egyik novellájában, a Tragédiában a főszereplő, Kiss János magába présel hatvan töltött káposztát egy lagzin, mert eltökélt szándéka, hogy kieszi a vagyonukból az ünneplő családot. Természetesen belehal. Jó a káposzta újra melegítve, de fogyasszuk mértékkel!

Ezt az írást is!

Muhamed, Cristiano, Carlo: kértek a káposztához tejfölt és kenyeret?