A Házasság Hete hamarosan véget ér, éppen ezért aktuális futball mementóm is e téma köré épül: „mennyben köttetett” futballházasságokat kerestem az elmúlt 20 évből, vagyis olyan labdarúgókat, akik, ha nem is töltötték egész karrierjüket egyetlen csapatban, mert mondjuk ifiben vagy levezetésképpen játszottak máshol, mégis egy klubbal azonosítjuk őket. A listán ne keressük a 9 klub mezében pályára lépő Zlatan Ibrahimovicsot, a 13 klubot fogyasztó Nicolas Anelkát és a nem kevesebb, mint tizennyolcszor (!!!) klubot váltó, s 14 klubban megforduló Ferenczi Istvánt se. De Lionel Messi se tagja ennek a Dream Team-nek, aki 2003 óta tartozik a Barcelona családhoz, de az a házasság az utóbbi hónapokban kissé megromlott és kihűlt, nem kizárt, hogy válással fog végződni. Hogy ki lesz a szerencsés, aki fizetheti az „asszony tartást” és mennyibe fog fájni, még a jövő zenéje, mindenesetre azt hiszem, Leo nélkül is ütőképes lett a Hűség SC, melybe minimum 17 év volt a belépő, így a képzeletbeli cserepadra ülhet csak le Iker Casillas, Puyol, Chiellini, Iniesta, Raúl és Dárdai Pál is. „Amit Isten egybekötött, ember el ne válassza” – nézzük, futballnyelvre lefordítva mit is jelent görögkatolikus egyházunkban a házasságkötés egyik legszebb és legfontosabb mondata.

Gianluigi Buffon (Juventus, 2001-2018, 2019-), 19 év

Talán nem túlzás minden idők legjobb kapusai között emlegetni a még 43 évesen is aktív Gianluigi Buffont, aki egyébként kezdetben a középpályán és szélsőként játszott. Saját bevallása szerint a lustaság vitte a háló elé, mert nem szeretett futni – nem is lett belőle „futottak még” kategóriájú kapus… Már egészen korán, 16 évesen a Parmához került, ami akkoriban éppenséggel nem egy csődtömeg volt: többek között UEFA kupát és olasz kupát nyert a sonka és a kolostor városában, de még egy bajnoki ezüstéremmel is büszkélkedhet. (Csak hogy tisztán lássunk: csapattársa volt azokban az években többek között Fabio Cannavaro, Lilian Thuram, Juan Sebastian Veron, Dino Baggio, Enrico Chiesa és Hernan Crespo is.) 2001-ben akkori világrekordért érkezett a Juventushoz az Angliába távozó Edwin Van der Saar helyére (minőségi csere, szó, mi szó, bár a holland előtte az Ajaxban, később a Manchester Unitednél is sokkal jobb produkciót nyújtott, mint Torinóban), s az elmúlt húsz évet egy szezont leszámítva a zebracsíkosaknál töltötte. Mondjuk az az egy szezon szerintem sok szimpatizánsnál kiütötte a biztosítékot, mert Párizsba igazolt abban a reményben, hogy végre nyerhet egy nyavalyás Bajnokok Ligáját, miután korábban már három finálét elveszített. De Párizsban is csak az ősz járt (Ady szerint biztosan), a hőn áhított siker itt sem jött össze, sőt, részben az ő hibája miatt is esett ki a Manchester United ellen a francia klub már a legjobb 16 között. Buffonnak nem volt maradása, a Juve pedig tárt karokkal várta vissza, igaz, immár második számú kapusként számolnak vele. Buffon és a Juventus tipikusan az olyan házasságot testesíti meg, ahol az egyik fél egy idő után többet akar, ezért sajnos félrekacsint, de rájön arra, mekkorát hibázott, az asszonypajtás pedig megbocsát neki, mert szívből szereti őt. A futball tékozló fiúja. Mondjuk tett Buffon annyit a Juvéért, hogy ennyit megérdemeljen. Amikor nagy volt a baj, nem hagyta cserben csapatát és sokakkal ellentétben követte a Juvét a kizárást követően a másodosztályba is. Tízszeres olasz bajnok, a 2003-as BL idény legjobb játékosa (akkor az AC Milan, 2015-ben a Barcelona, 2017-ben a Real Madrid ellen bukták el a finálét…), világbajnok, Európa-bajnoki ezüstérmes. Az IFFHS világszervezet ötször választotta a világ legjobb kapusának, az UEFA szintén ötször válogatta be az Év Csapatába. Sokak szerint a 2006-os aranylabdát válogatottbeli társa, Cannavaro helyett neki kellett volna megkapnia (én is osztom egyébként ezt a véleményt). Tavaly Paolo Maldini 648 meccses Serie A-s meccsrekordját is átadta a múltnak. Végtelenül szerény és szimpatikus sportember a Hűség SC egyetlen, még nem visszavonult figurája, aki a „félrelépése” ellenére mindig a Juventus emblematikus alakja marad!

Született: 1978. január 28.

Bajnoki meccsek és gólok a Juventus mezében (a wikipedia szerint): 517/0

Válogatottság és gól (1997-2018): 176/0

"Bocs, Iker, de a Hűség SC-be csak én kerülhettem be! Azért ne szomorkodj, neked legalább van három BL győzelmed..."

Paolo Maldini (AC Milan, 1984-2009) 25 év

És ha már szóba került Paolo Maldini… Az egy klubban lejátszott mérkőzések és eltöltött évek számában is ő tartja a rekordot álomcsapatomban. Több mint ezer hivatalos mérkőzés és 25 év van a lábában – és ezek csak a felnőtt esztendők, mert juniorként sem erősíthetett más klubot, mint ami anno édesapja szívét is megdobogtatta: Cesare Maldini 12 évig volt a rossonerinek oszlopos tagja. Sőt, már az unoka is pályára lépett az AC Milan felnőtt csapatában, de ő őseivel ellentétben csatár. Na de most Paolóról beszélünk! Maldininek Buffonnal ellentétben volt része fényes nemzetközi sikerben, hiszen ötszörös BL győztes, gólt mégis egy vesztes fináléban szerzett: 2005-ben az isztambuli éjszakában az első percben szerzett gólja és a félidei 3-0-s vezetés sem ért később semmit… A milánóiak mezében két „aranycsapatnak” is részese lehetett, a ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején sorban nyerték a scudettókat, aztán már kiöregedőben befért a 2000-es évek sikercsapatába is, ahol a fiatal Nestával is kiváló párost alkotott. 2004-ben az év védője lett a Serie A-ban, míg két ízben az Aranylabda szavazáson is felkerült a dobogó harmadik fokára. Ami Buffonnak a BL, Maldininek a válogatott: többször állt a nagy siker kapujában, de belépnie nem sikerült rajta. 1990-ben hazai földön bronzérmes lett a válogatottal, 1994-ben az Egyesült Államokban büntetőkkel elveszítették a finálét Brazíliával szemben, a 2000-es EB döntőben meg a franciák verték meg őket aranygóllal. A 2002-es vb után intett búcsút a nemzeti csapatnak; emlékezhetünk, azon a tornán mekkora bírói csalás áldozatai lettek Dél-Korea ellen. Nem csodálom, hogy besokallt… Bár Marcello Lippi hívta, a Squadra Azzurra négy évvel később már nélküle nyerte meg története negyedik világbajnoki címét… 126 válogatott meccsére azért büszke lehet, mint ahogy milánói játékosmúltjára is – immár technikai igazgatóként szolgálja szeretett klubját.

Született: 1968. június 26.

Bajnoki meccsek és gólok az AC Milan mezében: 647/29

Válogatottság és gól (1988-2002): 126/7

Ezt nevezik ám Dinasztiának... :)

John Terry (Chelsea, 1998-2017), 19 év

Meglehetősen ellentmondásos alakja a modern kori labdarúgásnak John Terry, de hűsége a Chelsea-hez megkérdőjelezhetetlen. Hogy más területen hogy áll ezzel, az finoman fogalmazva is kétséges, hiszen volt neki egy balhéja, amikor összeszűrte a levet volt csapattársa, Wayne Bridge barátnőjével (miközben otthon már várta az asszonykája...) – nekik akkor jól jött volna a koronavírus, mivel nem kellett volna magyarázkodniuk a szokásos meccs előtti kézfogás elmaradása miatt. Roman Abramovics megérkezése után, az első Mourinho korszaktól számítva bődületesen erős Chelsea volt kialakulóban, melynek csúcspontja az 5 bajnoki cím, valamint a két Bajnokok Ligája döntő volt, melyből a másodikat sikeresen abszolválták – a Bayern München ellen, annak pályáján! Terry barátunk azt a döntőt eltiltás miatt kihagyta, de 2008-ban pályára lépett a Manchester United ellen, bár talán már ő is bánja: hőssé válás helyett megcsúszott a moszkvai fűvön és estében a kapufára lőtte a büntetőpárbajban tizenegyesét. Bár az öreg néne őzikéjével ellentétben az ő lába nem tört el, kék szíve mégis nagyot reccsent – ha BL győzelem nélkül vonult volna vissza, valószínűleg nehéz lett volna megemésztenie azt az elcsúszást. Erkölcsi elcsúszását is kitárgyaltuk már, így jöjjenek a pozitívumok, mert azok vannak többségben. Vállalta a vezérszerepet Frank Lamparddal, Petr Cech-hel és Didier Drogbával egyetemben. A fontos gólok mestere volt (ami az elmúlt években Ramos volt a Madridnak, Terry azt jelentette a Chelsea-nek), s korszakos egyénisége volt az angol futballnak is. A Bajnokok Ligájában kétszer választották az év védőjének, az UEFA év csapatának háromszor lehetett tagja, kétszer az év Chelsea játékosa, egyszer az év angol labdarúgója lett. 2017-ben az Aston Villába igazolt, ahol egy szezont követően szögre akasztotta a csukát, s azóta ott másodedző. Nem hiszem, hogy van Chelsea drukker, aki bármiért haragudna rá – kivéve az elvakult Wayne Bridge fanokat. Vannak olyanok?

Született: 1980. december 7.

Bajnoki meccsek és gólok a Chelsea mezében: 492/41

Válogatottság és gól (2003-2012): 78/6

Uralta Angliát az a Chelsea...

Jamie Carragher (Liverpool, 1996-2013), 17 év

Hogy ne érezze magát annyira egyedül John Terry, egykori válogatottbeli társát kapja maga mellé: Jamie Carraghert, aki Liverpoolban vált klublegendává. Nem ő az első, s nem is az utolsó a Hűség SC-ben, akinek egy profi klubja volt karrierje alatt. Ki gondolta ezt akkor, amikor 21 évesen, az 1998/99-es szezonban a Manchester United elleni presztízsderbin két öngólt is vétett (összesen hetet rúgott a Premier League-ben, amivel majdnem rekorder), vagy amikor kiderült róla, hogy gyermekkorában Everton szurkoló volt? A Mersey partján hamar megbocsátották ezt neki, hiszen a 2001-es esztendő öt trófeát hozott a klub vitrinjébe, amik közül az FA kupa és az UEFA kupa diadal valóban igazán értékes kincs. Az Alavés elleni őrült 5—4-es finálét aligha felejti, aki látta... Annál csak a 2005-ös BL döntő lehetett drámaibb az AC Milan ellen; hősünk abból a sikerből olyannyira kivette a részét, hogy abban az évben a szurkolók őt választották meg a klub legjobb játékosának. A válogatottban a sikerek elkerülték. A magyarok ellen debütált 1999-ben, azon a meccsen, amin Hrutka János azt a bizonyos szabadrúgásgólt szerezte (szerintem az 1-1-el idén is kiegyeznénk a vb selejtezőn az angolok ellen, mondjuk egy hasonlóan hasító Szoboszlai dugóval…). A 2006-os vb-n négy, a 2010-es vb-n két meccsen kapott szerepet, előbbi tornán a portugálok ellen kihagyta saját büntetőjét a szétlövésben. (De az a meccs sem arról marad emlékezetes, sokkal inkább CR harcáról a sporival, hogy állítsa ki a klubtársát, Wayne Rooney-t. Csodálom, hogy azok után még vissza mert menni a portugál Manchesterbe…) Talán nem tartozik Carragher minden idők legjobb védői közé, de egy ekkora csapatban véletlenül nem léphet pályára az ember több mint hatszázszor, és a csapatkapitányi karszalagot sem osztogatják ingyen. Visszavonulása óta szakkommentátorként dolgozik és igazi megmondóember lett belőle – szerintem a futball jobban állt neki…

Született: 1978. január 28.

Bajnoki meccsek és gólok a Liverpool mezében: 508/4

Válogatottság és gól (1999-2010): 38/0

Megdolgozott a trófeákért...

Javier Zanetti (Internazionale, 1995-2014), 19 év

Javier Zanetti az egyetlen a Hűség SC-ben, aki nem hazai terepen vált klublegendává. Bizony, Zanetti argentin, de Dél-Amerikában keveset focizott, már 22 évesen Olaszországba költözött és Inter mezbe öltözött – annak ellenére, hogy a két vezető argentin klub, a River Plate és a Boca Juniors is vitte volna. 19 éven keresztül viselte a nerazzurri kék-fekete szerelését, nála több meccs csak Giuseppe Bergominak (758) és Giacinto Fachettinek (634) jutott. Mindössze egyszer állították ki a hosszú évek alatt (még 1999-ben egy kupamérkőzésen), s 700. Inter mezben lejátszott mérkőzésén csapatkapitányként emelhette magasba a BL trófeát Madridban. Karrierje fénypontja az a siker volt: a Guardiola-féle űrfutballt játszó Barcelona két BL győzelme közé ékelődött be a Jose Mourinho vezette Inter taktikus és eredménycentrikus diadalmenete. Mondanám, hogy a portugál edző azóta abból a sikerből él, de volt Madridban később még egy-két emlékezetes pillanata… Na de vissza Javierhez! Több poszton játszott, védekező középpályásként, szélső hátvédként, majd Maicon érkezése után a középpálya jobb oldalán is. A válogatottból is kirobbanthatatlan volt, ezt jelzi 143 válogatottbeli szereplése, egyedül a 2006-os vb-n nem számolt vele az akkori szövetségi kapitány. Magánéletében sem kevésbé hűséges: 19 évesen megismerkedett egy egyetemi tanár lányával, akit hét évvel később feleségül vett. Pályafutása végeztével is Milánóban maradt, ott él, s éttermet üzemeltet.

Született: 1973. augusztus 10.

Bajnoki meccsek és gólok az Internazionale mezében: 614/12

Válogatottság és gólok (1994-2011): 143/5

Szinte már csak a glória hiányzik. Illetve az se... :)

Xavi (Barcelona, 1998-2015), 17 év

Az angolok és olaszok után (legyen Zanettiből tiszteletbeli olasz…) itt az idő, hogy végre egy jó spanyolt is beállítsak a csapatba: ő nem más, mint Xavier Hernandez, aki már lassan hat éve eljött Barcelonából, de biztos vagyok abban, hogy minden katalán szurkolónak hiányzik. 11 éves korában került a Barcához, s szépen-lassan lépkedett fel a ranglétrán, mígnem a nagy csapatban találta magát. Bedobták a mély vízbe és megkapta a lehetőséget, de igazi húzóember akkor vált belőle, amikor későbbi mentora, akkor még játszópajtása és egyébként posztriválisa, Josep Guardiola Olaszországba igazolt. Xavi kvalitásait nem kell ecsetelni: játszhatott vele Ronaldinho, később Messi, lehetett a csatár Eto’o, David Villa vagy Neymar, tökéletes összhangban volt mindenkivel. Talán Iniestával a leginkább, akivel a párosa futballtörténeti szempontból is kivételes volt. Akadt már néhány mérkőzés az életemben, ami szó szerint fájt, s ami mély és lelki nyomokat hagyott bennem, nos, amikor a Barca 6-2-re verte a Realt, az ilyen volt 2009-ben – azon a meccsen Xavi négy gólpasszt adott… A klubsikerek mellett a válogatott eredmények sem kerülték el: aktív résztvevője volt a két EB, valamint a vb győzelemnek. A 2008-as EB legjobb játékosának is őt választották meg.  A 2015-ös BL győzelem a barcelonai hattyúdalát jelentette, Katarba igazolt, ahol visszavonulása óta immár edzőként is dolgozik, s a 2022-re tervezett katari világbajnokság egyik reklámarca. Sokan látják abban a fantáziát, hogy idővel a megújuló és újra világuralomra törő Barcelonának ő legyen az edzője – van benne ráció, s kétségkívül nagyot szólna, ha ilyen minőségében térne vissza Katalóniába. Real szurkolóként Puyol és Iniesta mellett ő az a barcelonai ikon, akit elismerek, s akinek a nagysága előtt én is fejet hajtok… Ha Modric Aranylabdát kapott 2018-ban, a Xavi-Iniesta páros legalább egyikének is kijárt volna…

Született: 1980. január 25.

Bajnoki meccsek és gólok a Barcelona mezében: 505/58

Válogatottság és gólok (2000-2014): 133/13

Iniesta és Xavi: akik nélkül Messi is csak fél karú törpe óriás

Paul Scholes (Manchester United, 1993-2011, 2012-13)  19 év

A Fergie-bébikről és a mindig borvörös orrcimpájú Sir Alexről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni; nem csak a brit, de a világ futballjára is nagy hatással volt az a futballfilozófia és eredményes játék, amit ő képviselt. Mondanám, hogy szerencséje volt a skótnak, de 26 évig nem lehet valakinek folyamatosan szerencséje… Ennek a Manchester Unitednak volt csodálatos ékköve az angol Kleinheisler Laci, a kicsi Ronald Weasley – Paul Scholes. 14 évesen már az Uniteddel edzett, de hivatalosan 1991-ben, 17 évesen került a csapatba, ahol olyan társai lettek hirtelen, mint David Beckham, Nicky Butt, Gary Neville, Phil Neville és Ryan Giggs.  Kezdetben hol csatárt játszott az éppen eltiltását töltő Eric Cantonát pótlandó (debütáló felnőtt meccsén egyébként éppen az ő duplájának köszönhetően nyertek 2-1-re egy Ligakupa találkozón), hol meg a sérült Roy Keane-t kellett pótolnia a középpályán – meglehet, a kapuban is megállta volna a helyét Peter Schmeichel helyetteseként… Bár addigra kétszeres bajnok és egyszeres FA kupa győztes volt, pályafutása csúcspontjaként alighanem az 1998/99-es szezonra gondol vissza, amikor a bajnoki cím és a hazai kupa után a sírból visszahozták a Bajnokok Ligája döntőt is. Oliver (Kahn) és társai szerintem azóta se értik, hogy csúszott ki az a győzelem a kezükből… (Tényleg, emlékszik még valaki erre a rajzfilmre?) Az FA kupa fináléban betalált, a BL döntőben viszont eltiltás miatt csak a lelátón szotyizhatott. Az izgalmak miatt csoda, hogy nem nyelt félre… A sors 2008-ban kárpótolta: a Barcelonát az ő bombagóljával ejtették ki az elődöntőben, s a Chelsea elleni győztes fináléban már ő is játszhatott! 2011. május 30-án, 10. bajnoki címével a tarsolyában bejelentette visszavonulását, de aztán egy évvel később, Ferguson utolsó edzői évére visszatért még, hogy tizenegyedszer is bajnok lehessen. Gólt szerzett a ’98-as vb-n, a 2000-es és a 2004-es EB-n is, de válogatott karrierjével ő sem lehet maximálisan elégedett – sokkal több volt szerintem abban a generációban, amiben Rio Ferdinand, John Terry, Ashley Cole, David Beckham, Frank Lampard, Steven Gerrard, Paul Scholes és Wayne Rooney simogatták a bőrgolyót. Ő az egyetlen angol játékos, akit kiállítottak válogatott meccsen a régi Wembley stadionban (de nem ő az egyetlen forrófejű, azaz hőség a Hűség SC-ben…), nem ezért, de 2008-ban felkerült az angol labdarúgás dicsőségfalára.  Hiába, nagy játékos volt ő is…

Született: 1974. november 16.

Bajnoki meccsek és gólok a Manchester United mezében: 499/107

Válogatottság és gólok (1997-2004): 66/14

A Fergie bébik...  Mindenkit felismersz? :)

Steven Gerrard (Liverpool, 1998-2015), 17 év

Újabb legenda a Mersey partjáról, két manchesteri rivális közé beékelve – szerintem ezt a középpályát a világ bármely pontján elfogadták volna. Carragher kortársa, ám vele ellentétben ő ízig-vérig Pool szurkoló volt. Már alapemberként élte meg a mesébe illő 2001-es esztendőt, az öt kupát hozó évet, amiről esett már szó korábban – a Deportivo Alavés elleni UEFA kupa döntőben be is talált, a szezon végén pedig megválasztották a szezon legjobb fiatal játékosának. Gerard Houlier keze alatt nagyon tehetséges és ütőképes, fiatal csapat alakult ki (Isten nyugosztalja a tavaly ősszel elhunyt mesteredzőt!), s 2003-ban a csapatkapitányi karszalag is Gerrardra került. 2004-ben jött el a váltás ideje, s kiderült, Liverpoolban az új edzővel, az előző szezonban a Valenciával bajnoki címet szerző Rafa Benitezzel sem tettek rossz lóra – a 2005-ös BL döntő részleteit szerintem minden futballkedvelő ismeri… Gerrard abban az évben túl egy súlyos sérülésen sorsdöntő gólt szerzett az utolsó csoportmérkőzésen a görög Olympiakosz ellen (kellett a gólja ahhoz, hogy egyáltalán megéljék a tavaszt), aztán a horrorisztikus fináléban is betalált és büntetőt harcolt ki. Két év múlva a milánóiak visszavágtak, így vesztes BL döntője is van „Steve Wondernek”, aki 100. európai kupameccsén 2009-ben két gólt lőtt a Real Madridnak – ha nem lennék Real szurkoló, talán én is tapsoltam volna azon a 0-4-es meccsen… Remek csatárokat szolgálhatott ki pályafutása során (lehetetlen megmondani, hogy Craig Bellamyval Michael Owennel, Andy Carrollal Fernando Torressel vagy Mario Balotellivel Luis Suarezzel jött-e ki jobban a pályán), miközben ő maga is gyakran felért a kapu elé, voltak nagyon jó Liverpool-ok az ő idejében, de hőn áhított vágya, a bajnoki cím neki nem jött össze – talán, ha nincs az az elcsúszása a 2013/14-es szezon végén a Chelsea ellen… Pályafutása alkonyán kipróbálta magát a tengerentúlon is (mint sokan mások), jelenleg pedig a skót Rangers vezetőedzője. Biztos vagyok abban, hogy előbb-utóbb a Liverpoolnál is osztanak majd neki lapot…

Született: 1980. május 30.

Bajnoki meccsek és gólok a Liverpool mezében: 504/120

Válogatottság és gólok (2000-2014): 114/21

Megvoltak egymással Torres-szel...

Ryan Giggs (Manchester United, 1990-2014), 24 év

„Ezt a földet választottam, ezt a napot úgy akartam. Ide hívott most az élet, itt ér utol a végzet…” – énekli a Republic együttes, s a dal mondanivalójába Giggs is bele kellett, hogy kapaszkodjon: Walesben született, így egy nagyságrendekkel kisebb ország válogatottját képviselhette, mint mondjuk Anglia. Vannak a világ futballjának meghatározó alakjai, akik komoly válogatottbeli sikerek hiányában akár panaszkodhatnának is, hogy rossz helyre születtek, de nem hiszem, hogy a svéd Zlatan Ibrahimovics, a lengyel Robert Lewandowski vagy a horvát Luka Modric azon morfondírozik, miért oda született, ahova… (Mondjuk utóbbi kettő akár Magyarországra is születhetett volna, nem bánnánk…). Ryan közlegény sem szorult megmentésre soha… Giggsy a Manchester City akadémiáján kezdett futballozni, de Sir Alex a 14. születésnapján meglátogatta és meggyőzte, költözzön „néhány utcával” odébb. 1991. május 4-én, azaz 17 és fél évesen épp a City ellen kezdett először a felnőtt csapatban és rögtön győztes gólt szerzett. Pályafutása jelentős részét balszélsőként játszotta végig (már „élemedett korúként” került a középpálya közepére) és emlékezetes gólokat lőtt. Talán a legszebb, amit az Arsenal elleni FA kupa elődöntőben szerzett: saját térfélről indulva legalább négy embert kicselezett, mielőtt David Seaman felett a hálóba lőtt volna. Visszavonulásáig tartott egy egyedülálló rekordot: ő volt az egyetlen játékos, aki a Premier League minden szezonjában betalált. Néhány meccs erejéig trenírozta szeretett klubját, de 2018 óta Wales szövetségi kapitánya – a legutóbbi EB selejtezősorozatban többek között ellenünk is felkészítette a nemzeti csapatot. Mindezt 50%-os hatékonysággal tette, mert Budapesten Pátkai Máté kibrusztolta a győztes gólt.

Született: 1973. november 29.

Bajnoki meccsek és gólok a Manchester United mezében: 672/114

Válogatottság és gólok (1991-2007): 64/12

Ha az a láb egyszer lövésre lendült...

Francesco Totti (AS Roma, 1992-2017), 25 év

Francesco Tottinak negyedévszázad jutott a Roma játékosaként – mai ésszel felfoghatatlan, hogy képes valaki ennyi ideig egy klubot szolgálni. (Mintha a Ferencváros két BL szereplése közötti időt néznénk, az is 25 év volt…) De hát tudjuk, az igazi szerelem örökké tart. Ez a házasság pedig köztudottan a meglátni és megszeretni kategória volt… Három évet töltött az ifiknél, mielőtt 16 évesen bedobta őt edzője a mély vízbe; első gólját a 7. születésnapomon lőtte (1994. szeptember 24-én), kicsit rosszul is esett, hogy a gólját nem nekem ajánlotta. Annál nagyobb elismerésben nem részesülhetett, minthogy már 21 évesen megkapta a csapatkapitányi karszalagot, s bár az 1998-as franciaországi vb-n még nem került az utazókeretbe, a következő szezon végén megválasztották a Serie A legjobb fiatal játékosának. A közvélemény a 2000-es EB-n ismerhette meg igazán, azon a tornán robbant be: vezére volt az egészen döntőig menetelő, de ott a franciákkal szemben aranygóllal alulmaradó Squadra Azzurrának. Válogatott karrierje egyébként meglehetősen ellentmondásosra sikerült. A 2002-es vb-n a már említett Dél-Korea elleni nyolcaddöntőben kiállították állítólagos műesésért (több mint erős ítélet volt…), a 2004-es EB első fordulójában pedig leköpte a dán Christian Poulsent és az egész tornáról eltiltották (ez nem állítólagos volt, még odahaza a képernyőt is törölgetnünk kellett...). Ami egyébként túl sokáig nem tartott az olaszoknak, mert a záró csoportmeccsen a dánok és a svédek az egymás elleni békés 2-2-vel kigolyózták őket a további küzdelmekből… Ám válogatott karrierjét mégis dicsfényben fejezhette be: a 2006-os világbajnokságon jól játszott és a döntőben visszavágtak a franciáknak a hat évvel korábbi vereségért. 58 válogatottsággal a háta mögött, szerintem idejekorán visszavonult a nemzeti csapattól, de legalább teljes erőbedobással a klubjára koncentrálhatott. Római mezben legnagyobb sikerét a 2000/2001-es szezonban érte el, amikor bajnok lett a „farkasokkal”. Annak a csapatnak Fabio Capello volt az edzője, s olyan játékosok alkották, mint Cafú, Walter Samuel, Hidetoshi Nakata, Emerson, Montella, Delvecchio és Batistuta. Az a gárda egyszerűen győzelemre született, bár az a siker egyszeri volt és megismételhetetlen. De a tűz közelében ott maradt az AS, ezt jelzi, hogy további 9 bajnoki ezüstérmet hozzátehetett Francesco barátunk az aranyhoz. És rengeteg élményt: csodálatos gólokat, pazar kiszolgálásokat, szelfizős gólörömöt, miközben európai aranycipős lett a 2006/2007-es szezon végén (pedig nem is középcsatárt játszott, mégis így lett a Serie A és Európa legjobb góllövője), s benne tisztelhetjük a BL történetének legidősebb gólszerzőjét is (38 évesen és 59 naposan, nem tudom, hogy ezt a rekordot azóta megdöntötte-e valaki már). De talán a legtöbb, amit neki köszönhetünk, a tudat, hogy a hűség, a kitartás, a lelkesedés ebben az érzelemmentessé alakuló világban sem smafu. Bizony, létezik. S bár utolsó éveiben emlékeim szerint a vezetőséggel némileg megromlott a kapcsolata, a Rómából vonult vissza 2017-ben. Állítólag megjelentetett egy vicckönyvet, ami a róla szóló vicceket tartalmazza, na azt mondjuk szívesen elolvasnám… :)

Született: 1976. szeptember 27.

Bajnoki meccsek és gólok az AS Roma mezében: 619/250

Válogatottság és gólok (1998-2006): 58/9

Totti és az ő híres gólöröme... :)

Alessandro Del Piero (Juventus, 1993-2012), 19 év

Ha egy Juventus legendával kezdtünk, stílszerű, hogy Juve legendával is zárjunk, nem igaz? Az apja villanyszerelőként dolgozott, Alessandro Del Piero azonban más módját választotta annak, hogy fényt vigyen az emberek életébe: profi labdarúgó lett, nem is a rosszabbik fajtából! 16 évesen a Padovában kezdte, de ha itt vált volna belőle klublegenda, aligha viszi világhírnévig, s jelen összeállításban sem szerepelne. Két évvel később már a Juventus mezében játszott, s első meccsén, amikor kezdőnek jelölték, rúgott egy mesterhármast a Parmának, aminek kapuját akkor még nem Buffon őrizte… Majka óta tudjuk, hogy a ’90-es években mindenki táncolt, nos, Hősünk is klubkarrierje legfényesebb fejezeteit ekkor írta (nem véletlen, hogy első futballmezem is ezekből az időkből datálódik, nővérem hozta Olaszországból, egy ideig én is Del Pierós mezben rohangáltam): ebben az időintervallumban kétszer lett bajnok, egy BL döntőt megnyert 1996-ban, kettőt viszont elveszített, majd egyet 2003-ban is; az átok nélküle, de azóta is tart a Juvén… A 2000-es EB-ről sok szó esett már; Del Piero jól játszott a tornán, de a franciák ellen két nagy helyzetet is kihagyott, így volt miért vezekelnie a torna után… Érték ennél nagyobb sikerek is azúrkék mezben: a 2006-os vb elődöntőjében például a németeknek a 120. percben lőtt góljával adta meg a kegyelemdöfést (egy perccel korábban szerezte meg a vezetést Fabio Grosso), s a finálé szétlövésében is belőtte a maga tizenegyesét (ahol egyébként klubtársa, Trezeguet a felső lécre bombázta a labdát). Ő is azon Juve játékosok közé tartozik, akik a bundabotrány miatti kizárást követően sem léptek le a süllyedő hajóról (ezt a gesztust Buffon, Nedved, Camoranesi, Trezeguet és ő megtették, de például Cannavaro, Thuram, Zambrotta és Ibrahimovics nem…), ráadásul két scudettót is elvettek tőlük – az igazság ebben a földi létben talán már sohasem derül ki… A másodosztályt -9 pontos hátrányból indulva is toronymagasan megnyerték, Alex pedig gólkirály lett 21 találattal. A 2011/12-es szezon végén hivatalosan visszavonult, majd a kenguruk földjén visszatért, egészen pontosan Sydneyben – de nem kell ezért szidni, jó, hogy ott is népszerűsítette kicsit ezt a csodálatos játékot. Indiában fejezte be végleg. Én meg most fogom, de előtte még elmondom, hogy sose felejtem el, ahogy a Real Madrid elleni játékát (és két gólját) felállva és tapssal honorálja a Bernabeu közönsége – rajta és Ronaldinhón kívül nem hiszem, hogy sokan részesültek ebből a kegyből.

Született: 1974. november 9.

Bajnoki meccsek és gólok a Juventus mezében: 513/208

Válogatottság és gólok (1995-2008): 91/27

Legendák: Del Piero, Buffon és Pirlo

Apropó, Real… Szeretett klubomból hogy nem fért be senki a Hűség SC-be? Nem a játékosokon múlt: a hobbit vezetőség hobbit űz abból, hogy elüldözi és megalázza legendáit, lásd Hierro, Raúl, Guti és Casillas és ha hinni lehet a híreknek, ez a sors vár Sergio Ramosra is, aki lassan 16 éve a Real Madrid védelmének oszlopos tagja és aki jelenleg leginkább még megtestesíti a keretben a Madridizmust. Több tiszteletet, Florentino!!!

BUFFON – MALDINI, TERRY, CARRAGHER, ZANETTI – XAVI, GERRARD,  SCHOLES, GIGGS – TOTTI, DEL PIERO. Te kit hiányolsz a Hűség SC-ből?