Három részes sorozatomban az elmúlt tíz év 50 legjobb labdarúgóját mutatom be; a lista természetesen szubjektív, lehet, sőt kell is vele vitatkozni! Listám középső harmadára sem mondhatjuk, hogy „futottak még kategória” lenne… Emlékeztetőül nézzük az eddigi helyezéseket!

50. Ivan Rakitics

49. Casemiro

48. Gonzalo Higuain

47. David de Gea

46. Paul Pogba

45. Sergio Busquets

44. Pierre-Emerick Aubameyang

43. Thomas Müller

42. Mohamed Szalah

41. Bastian Schweinsteiger

40. Thiago Silva

39. Marco Reus

38. Keylor Navas

37. Diego Godin

36. Harry Kane

35. Edinson Cavani

34. Mesut Özil

33. Robin Van Persie

32. Steven Gerrard

31. Karim Benzema

A teljes cikk ide kattintva tekinthető meg! Most újabb 15 delikvens következik, az élmezőnyre pedig a tervek szerint október 4-én (vasárnap) derül fény!

30. Jan Oblak (szlovén; Atletico Madrid)

Torrente kedvenc klubja az elmúlt évtizedben csak későbbi világklasszist alkalmazott kesztyűs pozícióban: De Gea 2009-11 között, Courtois 2011-14 között védett a „matracosoknál”; akkor a Chelsea kölcsönből visszarendelte a belgát, de az Atletico nem maradt balga, s tökéletesen pótolta: Jan Oblak talán jobb is két elődjénél! A szlovén hálóőr a portugál bajnokságot hagyta ott Diego Simeone és az Atletico kedvéért, s milyen jól tette! Évek óta a spanyol bajnokság legjobb kapusa és jelenleg szerte a világban sem nagyon találni nála jobbat. Eme listán is csak három posztriválisa előzi meg, de mindhármójuknak inkább a múltja fényes, ellenben Oblak még csak a huszonnyolcadikat tapossa, ez kapuskorban nagyjából érettségi szint, szóval legszebb évei még előtte állnak… Személyes tragédiája, hogy válogatott szinten annyi esélye van világversenyre kijutni, mint a mellettem békésen szunyókáló 16 hónapos Teodor fiamnak…

29. Frank Lampard (angol; Chelsea)

Az elmúlt 20 év talán legnagyobb talánya, hogy egy Rio Ferdinand, John Terry, Ashley Cole, Paul Scholes, Steven Gerrard, Frank Lampard, David Beckham, Michael Owen, Wayne Rooney nevével fémjelzett aranygenerációnak hogy nem volt soha esélye válogatott tornát nyerni? Klubszinten azért kárpótolta az élet a fent említett klasszisokat… Frank Lampard 2001-ben, tehát még az Abramovics-éra kezdete előtt érkezett a Chelsea-hez; nem kellett repülőjegyre költenie, mert a szintén londoni West Ham-től jött, de az orosz multimilliárdos maffiózó sem tudta soha kikezdeni a csapatból, hiába költött el embertelen pénzt kedvenc játékszere megerősítésére. Talán nem is akarta, ezt támasztja alá, hogy immár az egykori klublegenda ül a Chelsea kispadján. Egészen 2014-ig segítette játékosként a londoni kékeket, amibe a rég óta várt bajnoki címek mellett 2012-ben egy Bajnokok Ligája győzelem is belefért. Játékosként halhatatlanná vált a Stamford Bridge-n, vajon edzőként is legenda lesz?

28. Giorgio Chiellini (olasz; Juventus)

Bár szerintem nem említhető Maldinivel, Nestával, s talán Cannavaróval sem egy lapon, mindent egybevetve az elmúlt évtized legjobb olasz védőjéről beszélünk, akit ezen a listán is csak három belső hátvéd előz meg. A 2006-os bundabotrányt megelőző évben érkezett, a másodosztályban is kitartott, sőt azóta a zebramezesek kulcsjátékosa. A zsinórban megnyert kilenc bajnoki címből is alaposan kivette a részét, bár a legutóbbi szezont szinte teljesen kihagyta sérülés miatt – sebezhető is volt az a védelem nélküle… Azért nem mind arany, ami fénylik: van egy Európa-bajnoki, s két Bajnokok-Ligája ezüstje is.

27. Iker Casillas (spanyol; Real Madrid, Porto)

Ha szigorúan a vizsgált évtizedet nézzük, bármennyire is szeretném, nem tehetem előrébb a listán – hogy ott van, elsősorban a 2010-es vb döntőben bemutatott frenetikus védésének köszönhető Robbennel szemben, valamint a 2012-es EB győzelemnek, illetve a 2014-es BL diadal idején bemutatott hosszú kapott gól nélküli sorozatának. Sajnos már a Mourinho-érában elkezdődött pályafutásában a lejtmenet, amikor a portugál hosszú távon is padon hagyta felépülését követően. Se a lelkének, se az önbizalmának nem tett jót ez az időszak, sajnos be kell lássuk: soha nem lett már a régi. Ancelottinál a BL-ben védett, a bajnokságban nem (a BL-t megnyerték, a bajnokságot nem…), majd 2015-ben „muszájból” a Portóba igazolt. Szép szezonokat húzott le Portugáliában, azt a játéklehetőséget is megkapta, amit Madridban nem garantáltak számára, s látszólag szent a béke, mert minden valószínűség szerint Florentino Pérez elnök tanácsadójának tér vissza Madridba, az alma máterbe, ahonnan el sem kellett volna őt engedni… (Iker Casillas visszavonulása kapcsán a közelmúltban írtam egy posztot, jó szívvel ajánlom az ínyenceknek!)

26. Angel Di Maria (argentin; Real Madrid, PSG)

A Manchester United szurkolói alighanem minden idők egyik legrosszabb igazolásaként tekintenek rá, de Fellainit és Alexis Sanchezt valószínűleg annak tükrében sem tudja lenyomni lúzerségben, ha tudjuk, mégiscsak 75 millió euróba került a kis argentin. A listán való előkelő helyezése nem is az Angliában eltöltött évének szól. Bár 2015 óta lábai előtt hever Párizs, nem felejtkezhetünk el arról, hogy 2010-től négy éven keresztül milyen fontos játékosa volt a Real Madridnak. Jose Mourinho második szezonjában pont – és gólrekorddal lett bajnok a csapat, aminek oszlopos tagja volt a rongylábú argentin, aki élete talán legjobb meccsét a 2014-es BL döntőben játszotta, éppen Lisszabonban, ami első európai állomásaként az otthona is volt (Oblak és Di Maria is a Benficából érkeztek Madridba, csak másik csapathoz). Szerintem az argentin válogatottban is kevesebb kritika érheti teljesítményét, mint Messiét. Kevesen tudják azt a labdával, amit ő, ezért is megkérdőjelezhetetlen a helye a legjobbak között!

25. Daniel Alves (brazil; Barcelona, Juventus, PSG)

Fő riválisa, de csapattársa is volt Di Mariának az ördögi brazil, de természetesen nem ezért szerepel ilyen előkelő helyen. Sok mindent elmond mentalitásáról, hogy Dani Alves a 2019-es Copa America győztes brazil válogatott legjobb játékosa lett, 36 évesen! Bár pályafutása érdemi részét s legszebb szakaszát a Barcelonában töltötte, muszáj elismernem a teljesítményét: ő is a brazil szélsőhátvéd-zsenik táborát gyarapítja, mint anno Roberto Carlos és Cafú. A korszakváltás hajnalán érkezett Katalóniába a Sevillától, Pep Guardiola futballfilozófiájába pedig tökéletesen illeszkedett; minden világklasszissal tökéletes összhangban játszott, bár ő is jobban szeretett támadni, mint védekezni… Mindkét történelmi triplázásnak aktív részese volt, mielőtt a Juventushoz, majd a PSG-hez igazolt volna. Klubszinten mindent megnyert (többször is), hiányát a Barcelona azóta nyögi…

24. Raphaël Varane (francia; Real Madrid)

Hihetetlen, de még mindig csak 27 éves Varane, tehát még pályafutása legalább fele hátra lehet számára. Ehhez képest vb győztes (a 2018-as világbajnokságon egyébként győztes gólt is szerzett Uruguay ellen) és négyszer a Bajnokok Ligája trófeát is felemelhette már! Sergio Ramos-szal stabil pont a Real Madrid védelmének közepén, de sokkal tisztább a játéka, igazán sportszerű játékos. Szapulom eleget, de most írok róla valami pozitívumot is: sokan elfelejtik, de őt konkrétan Jose Mourinhónak köszönheti a Real Madrid – becsüljük meg, mert az elmúlt 20 évben olyan könnyű volt kiváló védőket találni a Realnál, mint tűt a szénakazalban…

23. David Silva (spanyol; Manchester City)

Chiellini és az olasz válogatott a 2012-es EB döntőjében csődöt mondott az akkor még utoljára csúcsra járatott spanyol armada ellen, aminek David Silva is tagja volt, sőt, a fináléban is betalált. Az egérfogú univerzális középpályás egy bőregér-csapatban, pontosabban a „Denevéreknek” becézett Valencia együttesében sajátította el csodálatos sportágunk alapjait: kölcsönben az Eibarban és a Celta Vigóban futballozott, mielőtt megvetette volna a lábát a Mestalla stadionban. Olyan sok ideje azért nem maradt ott akklimatizálódni, a Manchester City-nél ugyanis látták benne az X faktort, így kereken 10 évet töltött a Szigetországban. Az egész Premier League-nek fog hiányozni, de 309 bajnoki meccs, összesen 434 találkozó, 77 gól, 122 gólpassz, valamint egyebek mellett 4 bajnoki cím, 2 Ligakupa és 2 FA kupa diadal után hazatért Spanyolországba idén nyáron, a Real Sociedadhoz. Xavi és Iniesta után ő is a legendás spanyol középpálya egyik (gyakran szó szerint…) megkerülhetetlen alakja volt az elmúlt években.

22. Wayne Rooney (angol; Manchester United)

Egyszer megkérdezték tőle, ha egy napig miniszterelnök lehetne, mit tenne. Azt válaszolta, hogy kirúgna minden parkőrt. Hát igen, a szabályok betartásával időnként meggyűlt a baja, forrófejűsége a kezdetekben nem egyszer bajba sodorta, mégis legendaként és példaképként beszélhetünk Wayne Rooney-ról. Nem furcsa ez? Aki látta őt játszani, küzdeni, hajtani, megőrülni, aligha gondolja így! Mint sok mindenkinek, Rooneynak is Jose Mourinho vágta taccsra a karrierjét, amiért kirakta a kezdőcsapatból, pedig mindössze 32 éves volt, amikor a játéklehetőség reményében visszatért nevelőegyesületéhez, az Evertonhoz. 13 évet töltött Manchester vörös felében; ez idő alatt a klub gólrekordere és idővel csapatkapitánya lett, miközben a válogatottban is megdöntötte az addigi gólrekordot. Fergusonnak híresen jó szeme volt a tehetségekhez, nagy húzás volt a részéről elcsábítani a fiatal Rooney-t, aki később sem lett vén, annak ellenére, hogy Wayne… Ez nem az a karrier, amiért szégyenkezni kellene, ráadásul pályafutása alkonyán még magyar csapattársa is volt Amerikában Stieber Zoltán személyében. Legnagyobb sikereit, így BL győzelmét is az előző évtizedben érte el, de mindenképp korunk legnagyobb csatárai között a helye.

21. Philipp Lahm (német; Bayern München)

Rooney-nak pályafutása végén, Lahm-nak a kezdetén volt magyar csapattársa, még hozzá Szabics Imre – jó kis Stuttgart volt az! Persze a kis németre elsősorban nem sváb évei miatt fogunk emlékezni, karrierje csúcsszezonjait ugyanis a Bayern Münchenben töltötte! Nem is akárhogy! Kilencszeres német bajnok, nyert Bajnokok Ligáját, nemzeti csapatával világbajnokságot is – utóbbit ráadásul csapatkapitányként! Csupaszív játékáért, sportszerű magatartásáért, szerethető és szimpatikus jelleméért az ellenfelek is elismerték! A kétezres évek eleji német válogatottat ki nem állhattam, de annak a csapatnak, aminek Lahm, Klose, Hummels, Neuer, Kroos és Özil voltak a vezéregyéniségei, már én is őszintén tudtam szurkolni!

20. Arjen Robben (holland; Bayern München)

Amikor a dél-afrikai világbajnokság döntőjében kihagyta azt az ordító ziccert Casillassal szemben, majd két évvel később tizenegyest hibázott a Chelsea elleni BL döntőben, kevesen gondolták, hogy Arjen Robbenből valaha nyerőember lehet. Már a Bayern előtt is nagy csapatokban játszott, a Real Madridban és a Chelsea-ben is húzóember volt, de kétségtelen, hogy legszebb éveit Bajorországban töltötte. Egészen pontosan tíz évet húzott le Németországban, s párosa Ribéryvel egészen legendássá vált állandó sérülései ellenére (nyolc bajnoki címe pedig önmagáért beszél…). A félelmetes Robbéry másik részét hiába keressük a listán, a holland is annak köszönheti ilyen előkelő helyezését, hogy a 2013-as BL döntőben győztes gólt rúgott, s a brazíliai vb-n is vezéregyénisége volt a bronzéremig jutó holland válogatottnak.

19. Gianluigi Buffon (olasz; Juventus)

Sportos család sarjaként nem meglepő, hogy gyerekként a labdarúgást választotta, bár kezdetben inkább középpályás vagy szélső volt. Aztán rájött, hogy a futáshoz lusta, a labdától viszont nem fél, így a háló előtt találta magát, sokak legnagyobb örömére! 2001-ben igazolt a Parmából Torinóba, s azóta egy szezont leszámítva a Juventus meze feszül a hátán! Abban az egy szezonban Párizsba igazolt a BL győzelem reményében, de talán már ő is megbánta; tavaly, ha nem is kezdő kapusként, de visszatért Torinóba, s már ő a rekorder a pályára lépések számában a Serie A-ban. A bundabotrány idején sem hagyta cserben a csapatot, 2006-ban világbajnokságot nyert, emellett tízszeres olasz bajnok (félelmetes teljesítmény…), de a Bajnokok Ligájával nincs szerencséje, már három finálét elveszített. Nem csak az elmúlt évtized egyik legjobbja posztján, a futballtörténelemben sem találunk nála sokkal több jobbat…

18. Eden Hazard (belga; Chelsea)

Hiába lépett be tavaly az Édenbe, azóta hazárdírozik, hol sérüléseivel, hol súlyfeleslegével, avagy Eden Hazardra sok mindent lehet eddig mondani Madridban, csak azt nem, hogy jó befektetés lett volna. Még szerencse, hogy nem az elmúlt egy évét kell értékelnem… A Chelsea-ben még valódi világklasszisként mozgatta a szálakat (ezért is gürizett érte évekig a Madrid…), rengeteg gólt lőtt, még több gólpasszt adott, vezéregyénisége volt a londoni együttesnek. A 2012-es BL győzelem után, egy megújulás előtt álló Chelsea-be érkezett, s a beilleszkedéssel az első perctől nem volt gondja. A belga válogatottal a 2014-es vb-n is jól szerepelt, négy évvel később pedig bronzérmes lett, a 2016-os EB-n pedig saját bőrünkön is tapasztalhattuk zsenialitását, gólt is szerzett ellenünk. Ám Madridban eddig óriási csalódás, amit látunk tőle, elsősorban a hozzáállása és a mentalitása az, ami kritikán aluli – a sérülékenysége csak ezután következik… Kevesebb waffelt és Hoegaardent kéne fogyasztani, Eden!

17. Andrea Pirlo (olasz; Juventus)

A „Professzor”, aki ezekben a napokban debütált a Juventus edzőjeként a Serie A-ban. Játékosmúltja minden tiszteletet megérdemel, ha valamiért, emiatt lehet respectje egy Cristiano Ronaldónál, vagy a nála idősebb, de még aktív Gianluigi Buffonnál… Én Pirlót leginkább az AC Milanhoz tudom kötni, mert ott lett kétszeres BL győztes, világbajnok és világklasszis, de 2011-től négy éven keresztül a Juventus középpályájának is motorja volt; az ő vezetésével jutott vissza a Juventus az őt megillető helyre, vele kezdődött a mai napig tartó sikersorozat, a 9 scudettóval… Hogy követi-e tizedik is, egyelőre nehéz megmondani, mindenesetre ő azért már csak a kispad mellett tud tenni. Mondjuk onnan sokat…

16. Kylian Mbappé (francia; AS Monaco, Paris St. Germain)

Mbappé még csak 21 éves, de már többet elért, mint amiről a legtöbb futballista álmodozhat… Vb-t nyert, BL döntőt játszott, zsákszámra rugdossa a gólokat, s meg vagyok róla győződve, hogy a következő évtized legnagyobb csillaga lesz. Mondanám, hogy előkelő helyezése megelőlegezett bizalom a részemről, de szó sincs erről! Az AS Monaco 2017-es BL menetelésekor figyelt fel rá a világ, aktív részese volt a Manchester City és a Borussia Dortmund kivégzésének is. Várható volt, hogy a PSG előbb-utóbb lecsap rá. Ez előbb történt meg, s a francia fővárosban végleg felnőtt. Szerintem megérdemli fiatal kora ellenére a 16. helyet, s ha okosan vált klubot (a Real Madridnál tárt karokkal várjuk!!!), s tudja tartani ezt a szintet (ergo nem kényelmesedik el, s nem elégszik meg az eddigiekkel…), tíz év múlva szinte biztos, hogy dobogón végez majd ezen a listán!

De hogy most kik végeztek a dobogón és az első tizenötben? Néhány nap és kiderül!