A Real Madridot mindig tolják a bírók. A Real Madridnak mindig hihetetlenül nagy mázlija van. A Real Madrid egy pénzmosoda. Carlo Ancelotti felett eljárt az idő. A középpályát nyugdíjazni kellene, Casemirót meg meccsenként háromszor kiállítani. Milyen falábú már az a Vinicius. Benzemának egyébként is a börtönben lenne a helye. Ez a klub nem tud bánni a legendáival. Florentino Pérez egy kókler. Benzemának egyébként is a börtönben lenne a helye. Ja, ez már volt. Hű, mennyi kritika illette ezt a csapatot az elmúlt egy évben. IS… A PSG nyugodtan teljhatalmat adhat egy 23 éves labdarúgójának, a Manchester City-nél is keveseket érdekel, ahogy Pep Guardiola évről évre belehibáz a Bajnokok Ligájába, a Bayern Münchennél az új csapat épülése lehet, néhány sikertelenebb szezont vetít előre, szegény Jürgen Klopp meg négy BL döntőből hármat elveszített (ettől még a világ egyik legjobb edzője marad!). De nem, ezekről nem kell beszélni, mint ahogy a Manchester United történelmi mélységei, a Juventus rég nem látott válsága, meg az, hogy a Barcelona a csőd széléről visszatáncolva már megint horribilis összegekért akar játékosokat vásárolni, senkit nem érdekel. De hogy a Real Madrid 2022-ben BL-t nyert, az a futball szégyene és meggyalázása. A mondás szerint a győzelmet nem kell megmagyarázni, de úgy néz ki, a Real Madrid győzelmeire ez nem áll. Én most igyekszem megmagyarázni a bizonyítványt, még hozzá a ’90-es évek egyik tini vígjátékának a címét is segítségül hívva. Tíz dolog, amit utálok benned – vagyis tíz tényező, ami idén hozzásegítette a Bajnokok Ligája győzelemhez a Real Madridot!

1. A múlt és a tradíció – mert ez A Real Madrid!

Vannak dolgok, amiket nem pénzért árulnak: ilyen a múlt és a tradíció. Ami van a Real Madridnak. Mint ahogy van a Liverpoolnak, a Bayern Münchennek, a Barcelonának, a Manchester Unitednak és a Juventusnak is (utóbbi kettőnek legalább az van, ha már a jelene megkérdőjelezhető…). Ezek a felsorolt csapatok nem véletlenül rendelkeznek komoly nemzetközi és hazai eredményekkel. Nincs számottevő múltja és komoly tradíciója ugyanakkor a Manchester City-nek és a PSG-nek – utóbbit 1970-ben alapították, csak 17 évvel idősebb nálam… :) Persze én tudom, hogy nem a címer és nem a klub maga fut ki a pályára egy-egy meccsen, önmagában a múlt és a tradíció semmire sem elég, ha közben nem vagy tehetséges, de mintha az ezekben a mezekben pályára lépők nem éreznék át, mit jelent egy címerért, egy klubért játszani. Persze lehet, nincs igazam és a kettő között nincs semmilyen összefüggés, de az egyébként zseniális Neymart nem látjuk úgy focizni Párizsban, mint anno Barcelonában, Donnarumma a világ legjobb kapusaként érkezett tavaly Párizsba, de jelenleg szerintem a top 10-ben sincs, Lionel Messi pedig élete legrosszabb szezonját futotta. Talán erős a PSG-t játékostemetőnek nevezni, mindenesetre a pénzen kívül nehéz bármit belelátni a párizsi projektbe, ezért nem vagyok hajlandó azt elfogadni, hogy Mbappé az otthonának tekinti Párizst, és ezért nem akart Madridba szerződni. Igen, de azért lehúzott annyi bőrt régi-új kenyéradójáról és kimaxolt egy olyan szerződést magának, amilyen még nem volt a futballtörténelemben. Hamarabb is letehette volna azt a hűségesküt, de hát ma már ugye semmi sincs ingyen… Hogy Barney Stinson-t idézzem az Így jártam anyátokkal című szitkomból: „Hallo, gerinc raktár? Ted Barátomnak tartásra lenne szüksége…” Valami a Manchester Cityből is hiányzik a nagy nemzetközi sikerhez, talán éppen az a bizonyos tartás… Vagy a játékoskeret nem elég erős, vagy sok a sérült, vagy Pep Guardiola túltaktikázza. Mindenesetre nehéz mentséget találni arra, hogy tíz év alatt egyetlen BL döntő jött össze az arab Manszur sejk, meg a katari Nasser Al-Khelaifi pénzéből felpumpált manchesteri és párizsi csapatnak. Van, amit nem lehet pénzért megvenni, ilyen a hit, a szív, az akarat, az alázat, a múlt és a tradíció. Minden másra ott a Master Card.

2. Haláli nyugalom és no para!

Miután szerencsésen és teljesen feleslegesen belekevertem a PSG-t és a Manchester City-t a Real Madrid BL diadalának hozsannájába, nézzünk a múlt és a tradíció mellett még egy fontos szempontot, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a Real nyerje meg a párizsi finálét. Nagyon egyszerű: megkönnyíti az életedet és munkád sikerességéhez is hozzájárulsz azzal, ha nem stresszelsz rá arra, amit csinálsz. Én ezt a Real Madridot nem láttam idegesnek. Haláli nyugalom jellemezte végig őket. Magabiztosak voltak, hittek a sikerben, és nem csak a döntőben! Én se a PSG, se a Chelsea, se a ManCity ellen nem láttam idegesnek a rekordgyőztest, a pánik legkisebb jelét sem lehetett rajtuk észrevenni – pedig nem egyszer táncolt pengeélen és állt masszívan a kiesés szélén a Real Madrid. Ellenben az ellenfeleknek azért remegett meg annyiszor a lába, és hibáztak a vártnál többet, mert tele lehetett az a bizonyos alsónemű… Modric haláli nyugalomban adta külsővel az álompasszokat, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Benzema lecsapott minden kapus és védő által elkövetett hibára (volt belőle bőven, főleg a PSG és a Chelsea ellen…), a City elleni odavágón meg olyan halálnyugalomban panenkázta be a tizenegyest Éderson kapujába, mint ha nem néhány nappal korábban hagyott volna ki kettőt is egyazon bajnokin... Ez a nyugalom jellemezte a Mistert is, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a finálé utolsó perceiben cserélt először, s nem félve az esetleges hosszabbítástól, lehozta a pályáról Modricot és Viniciust. Alighanem Carlo Ancelotti és a játékosok kölcsönösen hatnak egymásra. A játékosok nagy része többszörös BL győztes volt már, tudták, hogyan kell nyerni, nem volt félnivalójuk, és Carlo Ancelotti is nyert már egy s mást edzői karrierje során… Őket az sem zökkenthette ki, hogy a finálé 36 perc késéssel kezdődött. Attól sem ijedtek meg, hogy a Chelsea hirtelen megfordította a párharcot ellenük, vagy hogy reménytelen helyzetben várhatták az utolsó perceket a Manchester City ellen. Két angol óriást már eltüntettek, miért féltek volna a Liverpool-tól? Ezzel szemben a Vörösökön sokkal inkább lehetett látni a feszültséget, az idegességet, az izgalmat. Szalah bizonyítani akarta, hogy a 2018-as elveszített BL döntő után, amiről ő sérülés miatt hamar kiszállt, tud nyerni BL-t a Real Madrid ellen. Trent-Alexander Arnold is végig nagyon feszültnek tűnt, pedig az ő higgadtságára is nagy szükség lett volna. Bizony, apróságnak tűnik, de döntő faktor volt az, hogy a Real Madrid nem izgulta túl a meccset, és higgadtságát a meccs legvégéig meg tudta tartani. Take it easy!

3. Mentálisan a legerősebbek

Elmúltak már azok az idők, amikor a legnagyobb csapatok minden meccsen 6-7 gólt vertek. A régi idők focijából, meg a galaktikus Real Madridból kiindulva mindenki azt hiszi, a Madrid szezononként csak 100-120 gólokkal, s meccsenként 50-60 támadással érhet el bármit. A foci megváltozott. Kevesebb a gól, a játék pedig taktikusabb lett. Sokkal fontosabb a gólzápornál, hogy valaki mentálisan rendben legyen! Aki azt mondja, hogy a Real Madrid bunkerfocival nyert, annak ajánlom figyelmébe a 2012-es BL győztes Chelsea-t, Jose Mourinho Interjét, vagy az idei Konferencia Liga győztes AS Romát. Na, ők beparkolták a buszt. Nem szép, nem látványos az a játék, de a cél szentesíti az eszközt és a győzelem érdekében mindenki azt az eszközt veti be, ami a rendelkezésére áll. A Real Madrid nem a védekezésével nyerte meg a Bajnokok Ligáját (soha nem is arról volt híres…), ezt már csak azért sem mondhatjuk, mert a finálé kivételével minden tavaszi BL meccsén kapott gólt, összesen nyolcat. A védelmét kifogástalannak ugyan nem mondhattuk, de az, hogy mentálisan ennyire erősnek bizonyult, a védekezésére is jó hatással volt. Mert kaptak ők potyagólt kiélezett helyzetben az egyenes kieséses szakaszban? Párizsban az utolsó pillanatban fájt Mbappé gólja, de én akkor, abban a pillanatban arra gondoltam, hogy örüljünk, hogy nem négy góllal kaptunk ki, s azt az egy gólt megérdemelték a franciák. A Chelsea elleni visszavágón talán túl kényelmes helyzetben volt a Real, a gólok miatt elő is lehetett venni egyik-másik védőnket, de miután égett a ház, rögtön sikerült rúgni egyet, hosszabbításra mentve a párharcot. A City ellen kapott négyet Manchesterben, de kaphatott volna hetet is a Real Madrid, viszont főleg az egyéni villanásoknak köszönhetően csak egygólos mínuszban kezdődött a visszavágó. Rijad Mahrez találata és a negyedórával a vége előtt összeszedett két gólos hátrány után sok csapat feladta volt… De a Real Madrid mentálisan a világ legerősebb klubcsapata! Hát honnan, milyen mélyről álltak fel és kapaszkodtak vissza háromszor is tavasszal???

4. Szerencsefaktor

Egy hosszú menetelést természetesen nem nyerhetsz meg úgy, ha menetközben néha nincs szerencséd. A sorsolással idén a Real Madridnak nem volt: gyakorlatilag mindenből a legkeményebbet kapta. A világválogatott PSG-t és a világ legerősebb bajnokságának tartott Premier League három reprezentánsát kellett legyűrni a 14. BL címhez, akik között a sorozat aktuális címvédője, a másik tavalyi döntős, valamint az öt év alatt a harmadik BL döntőjére készülő klub is ott volt. Mission impossible? A lehetetlen nem létezik! Igaz, szerencse nélkül már a legelső tavaszi meccsen megáshattuk volna a Real sírját, de a PSG sok helyzetet, még egy büntetőt is kihagyott. A visszavágón az első párizsi hiba hozta a többit (s addig Mbappé a szabályos gólja mellett két lesgólt is szerzett, ami kicsit megint csak szerencse, hogy egyik helyzetben sem ragadt bent senki…) – a Madridnak szerencséje volt, mert 180 percből elég volt harmincon jól futballoznia… A Chelsea ellen a sima londoni győzelem után elúszhatott volna a továbbjutás, de a szerencse megint a Real mellé szegődött. A Manchester City rengeteg helyzetet elpuskázott, de még így is gyakorlatilag az egész párharcban végig dominált és magabiztosan állt továbbjutásra – aztán Madridban a 90. percben kaptak egy gólt, majd egy perccel később még egyet. Háromszor meg lehet ezt csinálni pusztán szerencsével? Kellett hozzá az is, de többet számított, hogy mentálisan legyőzhetetlen volt ez a csapat – de erről az előbb már esett szó…

Egyedül a 2015/16-os szezonban volt könnyebb útja a Real Madridnak, egyébként minden évben topfavoritokat kellett eltakarítani az útból a BL győzelemhez...

5. Hatékony helyzetkihasználás

A Real Madrid nem vádolható azzal, hogy minden ellenfelét lefocizta volna a pályáról. Párizsban például nagyon rosszul és elképzelés, na meg támadójáték nélkül játszottak, de az élet végül őket igazolta, mert csak a 94. percben kapott góllal veszítettek. A Chelsea a visszavágón, a ManCity az odavágón futballozott sokkal jobban, de a helyzeteit nem tudta hatékonyan berúgni – ellenben a Real Madriddal. Ha visszagondolok a tavaszi hét meccsre, összesen 15 gólt rúgtak a spanyolok. Párizsban nem volt helyzetük, hazai pályán a három gólon kívül nem volt nagy ziccerük. A Chelsea elleni öt góljuk mellett emlékszem még egy-egy Vinicius és Benzema kapufára. Édersonnak is legfeljebb 1-2 nagy bravúrt kellett bemutatnia a City hálója előtt, az angoloknak sokkal több helyzete volt. A Liverpool ellen meg volt egy véleményes lesgól és egy szabályos gól. Emellett egyáltalán nem volt kapuralövésük, Alissonnak nem is kellett védenie egész meccsen. Szerintem 20-22 helyzetből rúghatott 15 gólt a Real Madrid, amit emberfeletti teljesítménynek is nevezhetünk. Jöhetnek a nyavalygók, meg a károgók, de most komolyan: ért valamit az, hogy Lukaku, Grealish vagy Szalah gyakran került helyzetbe ellenünk? Na, ugye… A győzelem egyik legfőbb kulcsa a hatékonyság volt…

6. Thibaut Courtois

Muszáj néhány játékost külön megemlíteni a siker fő letéteményesei közül. Nem fontossági sorrendben, hanem poszt szerint haladok. A kapusposzt! A BL döntőt felvezető írásomban is Courtoisnak adtam a pontot Alissonnal szemben, amire rá is szolgált a belga (bár hozzá kell tennem, a brazilról nem derült ki, hogy milyen formában véd, mert nemigen tettük próbára…). Ha rövid és lényegretörő akarok lenni, csak néhány jelenetsor Thibaut tavaszi parádéjából… 1. Messi büntetőjét kifogta, s ezzel nagyban hozzájárult, hogy nem dőlt el Párizsban a továbbjutás. 2. A Chelsea ellen Londonban 3-1-es vezetésnél, a 49. percben szerintem az egész BL sorozat legnagyobb védését mutatta be Azpilicueta bombája után. Ha ott a harmadik kapott gól után gyorsan szépít 3-2-re a Chelsea, attól vérszemet kaphatott volna a címvédő. 3. Madridban, miután megfordította a párharcot a Chelsea, rögtön a 3. londoni gól után védett egy szenzációsat, és tulajdonképpen a következő támadásból betalált Rodrigo, amivel újra egálra álltunk összesítésben. 4. A City ellen Madridban az utolsó percekben Grealish lövését talppal védte, ami nélkül végérvényesen elúszott volna a továbbjutás kiharcolásának a lehetősége. Néhány perccel ezután érkeztek Rodrigo góljai… 5. A Liverpool elleni finálén megkoronázta egész éves teljesítményét: Szalahnak legalább 3 kísérletét védte bravúrral, Mané lövését meg a kapufára tolta. A finálé legjobbjának is megválasztották, 9 védést mutatott be a döntőben – ilyen produkciót fináléban legutóbb éppen 20 éve láttam a fiatal Iker Casillastól, akinek csereként kellett 20 perc alatt három nagyot védenie! Ekkor indult el San Iker a legenda státusz és a világhírnév felé, s nagyon nehéz volt őt elengednie minden Madridistának 2015-ben Portóba. Aztán jött Keylor Navas, aki történelmet írt, 3 BL-t nyert a Madriddal, s mindannyian nagyon megszerettük. Erre meg itt van ez a hórihorgas belga, aki a városi riválist is erősítette, s aki kiszorította a costa ricait… Finoman fogalmazok, ha azt mondom, én sokáig nem bírtam a búráját. És igen, bármilyen hihetetlen, de Iker Casillas és Jerzy Dudek Keylor Navas után is van élet a Real Madrid hálója előtt…

Mindhárman 2018-ban érkeztek a klubhoz, s négy évvel később egyikük győztes gólt rúgott a BL döntőben, a mellette álló adta hozzá a gólpasszt, míg a harmadik kivédte az ellenfél szemét. Bár CR és Zidane (először) is elmentek, ezek ismeretében jó évjáratnak tűnik az a 2018...

7. Luka Modric

A fáradhatatlan középpályás, a Real Madrid motorja, aki 36 évesen is kirobbanthatatlan a csapatból. Mások ebben az életkorban már valahol az arab világban fürdenek az aranyban, de ez a horvát fiú még mindig a legmagasabb szinten futballozik, s aranyból ő sem szenved hiányt: labdája 2018-ból van, érmeket pedig továbbra is intenzíven gyűjt… Luka Modric idén is az egyik legfontosabb láncszeme volt a csapatnak, hadd idézzem ide 3 gólpasszát, amit a tavasszal adott a nemzetközi porondon. A PSG ellen Madridban 1-1-nél, az ő átadása után egyenlítette ki összesítésben Benzema a párharcot. Okos meglátás volt a védők mögé belőtt labda, nem is számítottak rá… Előtte meg az a beindulás - a franciák a mozgását alig bírták követni... A Chelsea ellen Londonban szintén a második gól előtti assziszt volt az övé: úgy ívelte Karim Benzema fejére a labdát, ahogyan csak nagyon kevesen képesek. A visszavágón pedig 0-3-nál, nagyon kiélezett helyzetben adott külsővel olyan álompasszt Rodrigónak, amitől tátva maradt az ember szája. Modric miatt még mindig érdemes leülni a tévé előtt, mert játékában ott a váratlan. Tavaly elolvastam az önéletrajzi könyvét, nagyon szimpatikus nemcsak játékosként, de magánemberként is – Enyém a pálya címmel jelent meg az írás. Remélem, még sokáig övé lesz, Madridban is, egy évre mindenesetre már szerződést hosszabbítottak vele.

8. Karim Benzema

Élete szezonját futotta, aki valószínűleg Aranylabdát is kap majd év végén (Robert Lewandowski nem lájkolja ezt…), s ebben az évben végleg elhallgattatta minden kritikusát. Minden bepattant róla, a leglehetetlenebb helyzetekből is gólt szerzett (nekem a PSG elleni harmadik, s a Chelsea elleni első gólja tetszett a legjobban, nehéz mozdulatok után szerezte azokat a gólokat), őt látva a legjobbnak hitt kapusok is megzavarodtak (Donnarumma és Mendy is összehoztak neki egy-egy gólt…), ráadásul nem csak ott volt, oszt’ beverte a helyzeteket. A csapat szellemi vezéreként viselkedett, példakép volt, aki góljai mellett gólpasszokat is adott, visszament védekezni, részt vett a támadásépítésben is. És volt szíve átengedni Marcelónak a trófea átvételét, aki a fináléban sajnos nem lépett pályára – szép gesztus volt, pedig a pályán a francia volt a csapat kapitánya. A BL döntő felvezetésében róla is hosszabban megemlékeztem, ezért most legyen elég csak ennyi: sosem gondoltam, hogy ezt valaha leírom, de köszönjük, BigBenz!

9. Rejtett kincsek

Courtoistól, Modrictól, Benzemától várhattuk a csodát, de voltak meglepetésemberek is idén. Nachónak többször be kellett ugrania, fontos BL meccseken is, és megint nem okozott csalódást. Rá bármikor számíthat a csapat! A fiatal Eduardo Camavinga kevésszer kapott kezdőként lehetőséget, de csereként mindig színt hozott a játékba, ő egyértelműen a jövő embere és hatalmas kincs, akit nem szabad elkótyavetyélni. Nagyon tetszik a játéka! Federico Valverdének főleg a szezon végefelé voltak emlékezetes meccsei, azokon nagyot játszott, jövőre még inkább kulcsjátékos lesz. A fináléban gólpasszt adott, Asensióval szemben egyértelműen megnyerte a csatát a jobb szélen (miközben a középpályán is bevethető), ám Rodrigo is többször bizonyított a szezon hajrájában váratlan helyzetekben. A szezon meglepetését ugyanakkor az a Vinicius Junior szerezte, akiről a korábbi években kevesen hitték el, hogy Real szint. Nos, nekik lett igazuk… Csak a BL-ben öt gólpasszt adott Benzemának, s rúgott négy gólt, közte a finálét is eldöntötte, a bajnokságban sem állt meg 17 gól alatt (10 gólpassz mellett). Tökéletes párost alkotott Benzemával, pedig egy éve még nem tűnt rózsásnak kettejük között sem a helyzet. Ám idén már működött köztük a kémia, s lehet azért, mert érkezett valaki a kispadra – ő is kellett ahhoz, hogy ez a kis brazil ennyire feljavuljon.

10. Carlo Ancelotti és Antonio Pintus

Voltak, akik szkeptikusan fogadták, hogy Zidane után Carlo Ancelotti ül le újra a kispadra, én örültem neki – már csak azért is, mert a Tizediket csak vele nyertük meg 12 év várakozás után, életem egyik legboldogabb futballhoz kötődő pillanata volt az! Legyünk őszinték, kicsit szerencséje volt a szemöldökéről is híres taljánnak, mert a spanyol bajnokságban semmi sem veszélyeztette egy pillanatig sem a blancók aranyérmét – az Atletico címvédőként sokat bukdácsolt, a Barca messi volt régi önmagától, különösen az ősszel, s a többi csapat is elég súlytalannak bizonyult. Szóval a bajnoki cím borítékolható volt, így azt is lehetett sejteni, hogy ő lesz az első edző, aki az öt topbajnokság mindegyikében nyer aranyérmet. De ennél a rekordnál nem állt meg: mivel a Bajnokok Ligájában is csúcsra ért, így ő lett a sorozat első négyszeres győztes edzője! A futballtörténelem legendái közé került, és ettől már semmi nem fogja megfosztani. Taktikailag nem volt nagy újító? Sokszor úgy tűnik, a fia, Davide Ancelotti hozza meg a döntéseket helyette? Mi az idegbeteg, érzelmes edzőkhöz vagyunk hozzászokva, mint Guardiola, Mourinho vagy Klopp? A győzelmeket továbbra sem kell megmagyarázni – Ancelottit szeretik a játékosai (szinte mindenhol így volt ez), tud alkalmazkodni a csapat játékstílusához, ő pedig egy olyan keretből hozta ki a maximumot, aminél alsóhangon is minimum 4-5 erősebb volt. Ugyanakkor itt kell, hogy megemlítsem Antonio Pintus nevét, aki az erőnlétért felelt – gyakorlatilag Bale-n és Hazardon kívül senki nem volt hosszabb ideig sérült, ez pedig jelentős mértékben az erőnléti edzőnek is köszönhető, Pintus 2016 és 2019 között már dolgozott Madridban, s távozása érzékenyen érintette akkor a  keretet: a 2020/21-es szezonban több mint 50 (!!!) sérülés volt a csapatban, s kulcsjátékosok dőltek ki hosszabb időre. Miután az olasz Internél is tökéletes munkát végzett (bajnok lett és sérülések se nagyon voltak), tavaly visszatért, s az, hogy a meccsek hajráit, ezeket a kiélezett helyzeteket jobban bírták ellenfeleiknél a madridiak, Pintusnak is köszönhetik. A Real Madrid nyert Pintus visszatérésével. És ő is nyert velük…

Akiktől búcsúzunk…

S hogy ki nem fog már többet nyerni madridi színekben? Három korábbi alapembertől már elköszöntek, s mivel mindhármójuknak lejárt a szerződése, különösebben egyik távozás sem volt meglepő. Nekem Marcelo fog a legjobban hiányozni, aki 15 éve Roberto Carlos utódjának érkezett. Akkor ez még rossz viccnek tűnt, de a mikrofonfejű balhátvéd bőven bebizonyította, hogy sok tekintetben jobb is a bivalyerős lövéseiről híres világbajnoknál. Aztán elment Gareth Bale, aki az utolsó négy évben már haknizott, a fizetését felvette, miközben inkább golfozni járt, és állandóan sérültet jelentett. Sokunknál kiverte ez a biztosítékot. De arra kérek mindenkit, emlékezzünk arra is, ami előtte történt. Hogyan futotta le Bartrát a Barca elleni kupadöntőben. Hogy ő szerezte a nagyon fontos vezetést jelentő gólt a 2014-es BL döntő hosszabbításában, onnan már simaliba volt a Decima. Hogy a 2018-as finálét ő döntötte el csereként, s milyen gólt ollózott… Meg, hogy milyen félelmetes támadótriót alkotott Benzemával és Cristianóval. Emlékezzünk erre is! Elköszönt Isco is, aki óriási tehetségként érkezett, de Casemiro érkezése miatt stabil kezdő sosem volt – mivel nem létezett, pontosabban megszűnt Madridban az a poszt, ahol ő igazán otthonosan mozog. Azért két BL döntőben így is kezdőként lépett pályára. Az utolsó pár szezonban teljesen parkolópályára került, pedig 30 évesen még jó korban van. Kérdés, akar-e még igazán magas szinten futballozni… Néhány jó éve még lehet...

Nekem nem évből, hanem érvből volt néhány jó – a Real Madridot lehet gyűlölni, de az eredményeiért megilleti a tisztelet! Múlt és tradíció, higgadtság, mentális felkészültség, szerencse, pazar helyzetkihasználás, a játékosok kvalitásai, kiváló erőnlét és a tökéletes edző a kispadra – ez mind megvolt, a Real Madrid megérdemelten nyerte meg kilenc éven belül ötödik alkalommal is a Bajnokok Ligáját! Aki ezek után sem hiszi, járjon utána! HALA MADRID!