„Ha igazak a portugál hírportál, az RTP Deportivo értesülései és az eddig is rekorder Lionel Messi kapja hetedik alkalommal is a világ legfontosabb egyéni díjának számító Aranylabdát, a maradék hitelét is elveszíti a szememben a France Football, hiszen legalább 4-5 nevet tudnék kapásból sorolni, akik jobban megérdemelnék idei teljesítményük alapján ezt a kitüntetést, mint a Barcelonából 35 trófea után idén nyáron távozó argentin zseni.” Igen, én fogalmaztam így két héttel ezelőtt, legutóbbi blogbejegyzésemben. Vissza kell fognom magam, hogy véleménynyilvánításom okán ne zárolják le egy életre a blogfiókomat és tiltsanak ki a világhálóról (az Internetet még talán nem vette meg a katari maffia…), így legyen elég ennyi: immár nem csak törpéből, gonoszból, főbűnből, erényből, vezérből, mesterlövészből, szentségből, napból, Tibetben töltött évből, krajcárból, szűk és bő esztendőből, szabad művészetből, a szívárvány színeiből, a cápák fogsorából, a sárkány fejéből, a tündér fejéből (legalábbis Lázár Ervin meséjében), a süntestvérekből (akik közül a legkisebb Sün Balázs), Róma dombjaiból, a Harry Potter könyvekből, s az ókori világ csodájából van hét, de Messi Aranylabdájából is.

7-5=2. Ennél talán több Aranylabdát érdemelt. De hogy hetet...???

Bár szívesen kipróbáltam volna magam sportriporterként, aligha futottam volna be fényes karriert, és nem is csak azért, mert nem beszélek perfectül 3-4 idegen nyelven, hanem mert egy riporter nem lehet elfogult. Amelyik riporter az, arról a közvéleménynek megvan a véleménye – akár a csatornáról is levehetik, amelyiken közvetít. Persze a magyar válogatott vagy egy klubcsapatunk nemzetközi meccse az más tészta, ott megengedett az elfogultság. Nos, én Lionel Messivel úgy vagyok, mint Petőfi a Kárpátokkal („Tán csodállak, ám de nem szeretlek…”), s valószínűleg nem tudnék jó szájízzel közvetíteni egy gólja után sem… Az én „Alföldem” a Real Madrid, s ez az oka annak, hogy én ezt az egyébként született és ösztönös zsenit nem bírom elviselni, hát úgy nagyjából a kezdetek óta. A Real Madridot a kétezres évek legelejétől szeretem, akkor a Barcelona nem volt a csúcs közelében – ha ő nyeri akkoriban a BL trófeákat, vagy ha mondjuk náluk játszik Raúl, Casillas, Roberto Carlos vagy Michel Salgado… Ki tudja, talán ma Barcelona drukker lennék. (Az első benyomások nagyon fontosak, ezért könyörgöm a Feleségemnek, hogy a két és fél éves Teodor fiamnak vegyünk egy Real Madrid mezt karácsonyra…) Voltak olyan játékosai a Barcelonának, akiket elismertem: Ronaldinhót saját álomcsapatomba is beválogattam, Puyolt két éve Nyíregyházán láttam egy teqball bemutatón (Piqué védőmunkájával, na meg fizimiskájával is elbújhat szerintem mellette…), a Xavi-Iniesta duó a futballtörténelem talán legjobb párosa… És nagyon fájt látni, hogy először 2006-ban, még Rijkaard vezetésével ült fel Európa trónjára a Barcelona, majd Guardiola irányításával tulajdonképpen éveken keresztül leigázták az egész világot. Szegény Sir Alex Ferguson két BL döntőt is elveszített úgy, hogy egy fikarcnyi esélye sem volt egyik meccsen sem – pedig az a Manchester United sem volt éppen gyenge… Még Luis Enrique vezetésével is összejött egy BL siker, az általa trenírozott Messi, Suarez, Neymar trió tényleg félelmetesen erős volt. Rossz volt látni ezt a dominanciát, de én mindörökké Real Madrid szurkoló vagyok.

Még négy gyerkőc kell és mindenkinek lesz otthon saját Aranylabdája...

És Real Madrid szurkolóként, bár nem volt korábban a kedvenc játékosom, örültem a brazil Ronaldo góljainak habfehér mezben. Druszája, Cristiano meghódította Madridot – Manchesterben még piperkőc és önelégült ficsúrnak tűnt. De egy Real Madrid szurkoló már nem így tekint rá. Nem, mert kilenc év alatt szerzett 450 gólt! Ki lehet számolni, utána lehet csinálni. Igen, Florentino Pérez egy állat, az első galaktikus érában elköltött pénzmennyisége, a klublegendák meg nem becsülése (Raúl, Guti, Casillas, Cristiano, Ramos…) a legkevésbé sem tették őt szimpatikussá nem csak az én szememben. Igen, volt itt egy favágó Pepe, még mindig van egy golfozó Bale, a fiatalok meg esélyt sem kapnak, s csak fogjuk a fejünket, hogy Achraf Hakimi Madrid helyett Milánót és Párizst hódította meg, hogy szerencsétlen Keylor Navas helyére miért kellett az egyébként szintén kiváló Courtois-t megvenni, a lapgyűjtő Sergio Ramos is átlépte néhányszor a sportszerűség határát (idén sajnos az ország határt is, és nem csak egy görög tengerparti nyaralás kedvéért…), s már kénytelen vagyok elismerni, hogy Karim Benzema klasszis csatár. Mert mindez a Madridhoz tartozik. Valószínűleg, ha Messi a Real Madrid játékosa lenne, most követelnék neki még vagy 10 Aranylabdát. De így nem követelek. Ennyit az elfogultságról.

Mess(z)ire mentem, mint ahogy ő is – senki nem gondolta, s bár állítólag ő ezt nem akarta, de végül Párizsban kötött ki. Ám ettől még nem lettem mániákus Messi-párti, bár azt nem bánom, hogy több el clásicón nem fog borsot törni gránátvörös-kék mezben… Mindenesetre hányatott éve volt, januártól szabadon tárgyalhatott bárkivel, s a tavasz egyik legnagyobb kérdése az volt, vajon megy vagy marad? Persze rúgott ő gólokat, adott ő gólpasszokat, de messze nem a tőle megszokott mennyiségben – a BL-ben a párizsiak ellen könnyűnek találtattak, s a bajnoki harmadik hely sem fog különösebben pozitív emlékeket táplálni benne évek múlva… Ám, végül csak lett egy mentőöve a 2021-es esztendőre is.

A legtöbb kritikus, ha fogást keresett rajta, a válogatott szereplésében találhatott. „Amíg nem nyersz valamit Argentínával, hiába van ennyi Aranylabdád, sosem leszel akkora legenda, mint Maradona” – mantrázták hosszú éveken keresztül, s hogy ez kis híján összeroppantotta a kis argentint, jelzi, hogy a 2016-ban elveszített Copa America döntő után le is mondta a válogatottságot. Akkor úgy tűnt, cserbenhagyja hazáját. Ez a fajta megfutamodás nem illett a képbe, amit felépítettünk Messiről – legnagyobb problémája eddig a spanyol adóhatóságokkal akadt, na de kinek nem… (Lásd még: CR, Neymar, Özil, Modric, stb…) Aztán végül visszatért, hogy a 2018-as vb-n újra leégjen az argentinokkal; a csoportból alig jutottak tovább, aztán a nyolcaddöntőben ki is estek a végső győztes franciákkal szemben. A vihar vert 2020-as esztendő után az idei Copa Americán végre jól alakultak a dolgok, minden a helyén volt, s Messi megnyert egy díjat a felnőtt válogatottal, így most már ebben is Maradona örökébe lépett – minden másban egyébként már lekörözte, már ami a futballpályát illeti, mert magánéleti botrányai egyelőre nincsenek. A torna legjobb játékosa, gólkirálya, gólpassz mestere lett – minden bizonnyal ez, és nem a spanyol harmadik helyezés, valamint az ősszel Gulácsinak bepanenkázott tizenegyes hozta el neki az újabb Aranylabdát. (Ha már Gulácsi: a díjátadó egyébként részben róla is szólt, hiszen az élő adásban is levetített, az egész világ előtt közszemlére bocsátott videókban Cristiano Ronaldo, Lewandowski és Mohamed Szalah is gólt lőtt neki. Ez amennyire érdem, hogy a legnagyobbakkal nézhetett idén farkasszemet, annyira kétes dicsőség és pech is…)

A díjátadó Párizsban volt, Messi Párizsban játszik, az Aranylabdát a France Football alapította és adja át – máris megvan az összeesküvés elmélet. Messi bármennyire is lehet rossz formában, nem érezheti magát kényelmetlenül és rosszul, szinte alanyi jogon jár neki nem csak a dobogó, de annak legfelső foka. (Mondjuk a gála előtti napon három gólpasszt adott a rémesen gyenge francia ligában, szóval a formájára sem lehet különösebb panasz…) Vajon mit kellett volna tennie Lewandowskinak ahhoz, hogy megkapja az Aranylabdát? Ez a díj nem vigaszdíj, hogy a tavalyi teljesítménye alapján kapja meg bárki is – mondhatnánk akkor, ha a lengyel nem produkált volna egy még jobb évet idén, legalábbis egyéni szinten. A France Football ostoba döntése volt, hogy tavaly nem adták át a díjat az 1956-os alapítás óta először a pandémiára hivatkozva, holott a francia bajnokságon kívül minden jelentős versenysorozatot sikerült befejezni. Idén kompenzálhatott volna azzal, hogy ezt nem csalják el. Mert erre mást nem tudok mondani. Ha Neymarra volt 222 milliójuk, Messi Aranylabdájára is lehetett némi aprópénz. Vagy inkább kenő… (Tudom én, hogy hivatalosan újságírók, szövetségi kapitányok és a válogatottak csapatkapitányai adják le a voksokat, de ki ellenőrzi a szavazatokat? A francia főváros egyik leghíresebb utcáján, a Champs Elysees-en biztos, hogy nem kapni olyan csilivili, méregdrága bundát, mint amilyet viselt ez a díjátadó gála…) Az egyetlen jó dolog abban, hogy Messi nyert, hogy… Nem, nincs benne jó. Ha mégis keresek, csak azt találom, hogy legalább végre nem a Camp Nou stadionban fog fotózkodni ezzel az immár értéktelen és nevetséges díjjal. Párizs megér egy misét. Immár egy Messit is…

Hogy ezután mi motiváljon mindenki mást? A 2021-es végeredmény számomra végleg bebizonyította, hogy az Aranylabdát már régen nem az adott év legjobbja kapja. Felesleges gürizni érte, amíg Messi pályán van, övé a díj – sőt, talán utána is. Persze, ezt már sejtettük, mikor Iniesta vagy Virgil van Dijk sem kapták meg a díjat, s CR fanként is mondom: lett volna talán olyan év, amikor Cristiano Ronaldónál is jobban megérdemelte volna más… Lewandowski ebben a naptári évben megnyerte a Bundesligát, a klubvilágbajnokságot, a német szuperkupát, az európai Aranycipőt (megdöntve Gerd Müller közel 60 éves Bundesliga gólcsúcsát…), rúgott 64 gólt és adott tíz gólpasszt. 60 gólnál többet egy naptári évben legutóbb Cristiano Ronaldo szerzett, még 2014-ben. Minden érv mellette szólt. Csak az nem, hogy lengyel… Benzema és Szalah talán jobb, ha meg sem próbálják jövőre, legalább azt a csalódást nem kell átélniük, amit most Lewandowski érezhet… Tapsolt és gratulált a Bayern támadója, ahogy illik, de szerintem képzeletben már magához ölelte a díjat. Neki biztos nem Suarez adta volna át, hanem mondjuk Thomas Müller vagy Manuel Neuer. Kevin de Bruyne adhat bármennyi gólpasszt, N’golo Kanté robotolhat bármennyit észrevétlenül is a középpályán, Jorginho meg a BL és Eb győzelem mellett, hát nem tudom… Valami speciális arcmaszkban pályára kellett volna lépnie a Copa Americán a fináléig jutó brazil válogatottban, hogy ne ismerjék fel (a neve hangzása és származása predesztinálta is volna erre, csak a szabályok nem…). Bár talán még ez is kevés lett volna. Cristiano Ronaldo meg jobb, ha holnap visszavonul. Szégyenszemre csak 5 Aranylabdát nyert… Micsoda csicska teljesítmény…

Lionel Messi egyedül is képes történelmet írni, nincs szüksége arra, hogy megírják helyette. Most már nem merném kijelenteni, hogy nem lesz nyolcadik és kilencedik Aranylabdája, hiszen még csak az Eiffel tornyot világították ki miatta. Ő ennél többet érdemel. Felkészül: a Diadalív, a Louvre és a versailles-i kastély…

Párizs, pá Aranylabda…

 József Attila Hetedik című versét meg csak úgy itt hagyom…

E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elődbe áll,              
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, -
a hetedik te magad légy!

Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.

Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.

S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.