Ha igazak a portugál hírportál, az RTP Deportivo értesülései és az eddig is rekorder Lionel Messi kapja hetedik alkalommal is a világ legfontosabb egyéni díjának számító Aranylabdát, a maradék hitelét is elveszíti a szememben a France Football, hiszen legalább 4-5 nevet tudnék kapásból sorolni, akik jobban megérdemelnék idei teljesítményük alapján ezt a kitüntetést, mint a Barcelonából 35 trófea után idén nyáron távozó argentin zseni. Bár a dijat minden valószínűség szerint idén sem az én véleményem alapján fogják bárkinek is odaadni, rövid múltidéző nosztalgia után nézzük, kik szerintem a legnagyobb favoritok a november 29-i eredményhirdetésen?

Ki ne tudná, hogy az 1956-ban alapított Aranylabdának magyar győztese is volt, nevezetesen Dzsudzsák Balázs Albert Flórián, aki 1967-ben Bobby Charlton-t és a skót Jimmy Johnstone-t utasította maga mögé. A hősidőkben honfitársainknak még volt közük a díjhoz, hiszen Kubala László rögtön az életre hívást követő második évben ötödik lett, Puskás Ferenc pedig háromszor is a legjobb ötbe került (1956-ban negyedik, 1960-ban második, egy évvel később ötödik lett), igaz, azokban az években még az albánokkal elbánni sem jelentett különösebb kihívást – más időket élünk... Tételes felsorolás helyett csak néhány érdekesség az Aranylabdával kapcsolatban: az első győztes a Blackpool legendája, az angol Stanley Matthews, az első többszörös győztes Alfredo di Stefano (Puskás csapattársaként 1957-ben és két évvel később is ő kapta a díjat), az egyetlen győztes kapus pedig Lev Jasin (a szovjetek klasszisát 1963-ban koronázták meg).

Az eddigi egyetlen magyar Aranylabdás, Albert Flórián

 Bár a hatvanas években is voltak már legendás győztesek (a teljesség igénye nélkül: Denis Law, Eusebio, Bobby Charlton és George Best sem csupán a mosolyáért és a két szép szeméért kapta meg az aranylasztit), a hetvenes évektől indult be igazán a buli a német-holland térhódítással (az idén elhunyt Gerd Müller egyszer, Franz Beckenbauer kétszer, az Oranje képviseletében Johan Cruyff egyenesen háromszor kapta meg az elismerést!), csak a szovjet Oleg Blohin és a dán Allan Simonsen rondított bele némileg a képbe, aztán az évtized végén, s a következő elején megérkezett a liverpool-i klasszis, Kevin Keegan és Karl-Heinz Rummenigge, mindketten dupláztak. A ’82-es vb évében a tornagyőztes olasz csapat gólkirályánál, Paolo Rossinál aligha érdemelte meg bárki jobban a díjat, majd a francia Michael Platini évei következtek, aki zsinórban három évig bizonyult a legjobbnak. Büszke lehet rá, alighanem a sikkasztási ügyeiért bajba kerülő egykori UEFA elnök a börtönválogatottban is csapatkapitány és húzóember lesz majd… Az évtized végét az AC Milan hollandjai uralták: 1987-ben Ruud Gullit, a következő két évben Marco van Basten kapta az Aranylabdát (1993-ban pedig harmadszor is…), miközben kétszer Frank Rijkaard is felfért a dobogó legalsó fokára.

Jó lehetett a '80-as évek végén és a '90-es évek elején Milan szurkolónak lenni, a holland triumvirátus tagjai Európa legjobbjai is voltak: Gullit, Van Basten és Rijkaard...

Majka is megénekelte már, hogy „régebben minden más volt, a ’90-es években mindenki táncolt, s micsoda tánc volt”: egykori szövetségi kapitányunk személyében német aranylabdást köszönthettünk az évtized elején (természetesen Lothar Matthäusra és nem Bernd Storckra gondoltam…), aztán volt itt minden, mint a búcsúban: francia (Jean-Pierre Papin és Zinedine Zidane), olasz (Roberto Baggio), bolgár (Hriszto Sztoicskov), újabb német (Matthias Sammer), s mivel 1995 óta Európán kívüli díjazott is szóba jöhetett (addig nem, ezért nem lehetett például Pelé és Maradona díjazott…), a később politikai karrierbe kezdő libériai George Weah, s az ezredforduló előtt két brazil szambaművész, Ronaldo és Rivaldo is megkapták az elismerést.

Különböző generációk német Aranylabdásai: Franz Beckenbauer és Lothar Matthäus

 Ronaldo aztán újrázott a parádésan sikerült 2002-es vb évében, honfitársai közül később Ronaldinhót és Kakát is kitüntették, de néhány olyan díjazott is volt ebben az évtizedben, akiktől talán előzetesen nem vártuk: Michael Owen öt trófeát nyert a Liverpool-lal Aranylabdás évében (2001), csodatiniként indult, de összességében nem lett Anglia újkori megmentője. A cseh Pavel Nedved (2003) és az ukrán Andrij Sevcsenko (2004) korszakának legjobbjai közé tartoztak, Fabio Cannavaro meg a 2006-os vb-n nyújtott teljesítménye miatt kaphatta meg az Aranylabdát. Akkor ez jó döntésnek tűnt, de később a Real Madridban már csak paródiája volt régi önmagának…

Lehetett ezt a brazil válogatottat nem szeretni???

Kaká 2007-es győzelme óta tíz éven keresztül csak Cristiano Ronaldo és Lionel Messi kapta az Aranylabdát – a portugál nagy nehezen kihozta döntetlenre, hogy aztán Messi 2019-ben hatodjára is megkapja a díjat... Minden idők talán két legnagyszerűbb játékosáról beszélünk, visszavonulásuk után hatalmas űr fog keletkezni a futball palettáján, hajszolták az egyéni és a csapat sikereket is, szinte mindent elértek, amiről egy futballista álmodhat… De lett volna olyan év, amikor más jobban megérdemelte volna… Például 2010-ben. A spanyol válogatott vb-t nyert, középpályáján az álomduóval, Xavival és Iniestával – utóbbi döntötte el a finálét. Simán valamelyik spanyol középpályásnak kellett volna kapnia a díjat. Vagy Iker Casillasnak, aki az egyenes kieséses szakaszban nem kapott gólt, s a fináléban Robben zccerét is védte.

2010-ben és egy évvel később is ők hárman álltak a dobogón - vajon egyik évben nem kaphatta volna Iniesta vagy Xavi?

Aztán ott van Wesley Sneijder, aki abban az évben BL-t nyert az Interrel, majd vb döntőt vívott Hollandiával, s a tornán senki nem szerzett nála több gólt (öt találattal zárt, csak a gólpasszok miatt lett Diego Forlán a hivatalos gólkirály). Ő is megérdemelte volna! Ehelyett az a Lionel Messi kapta, aki a vb-n égett Argentínával, a németektől 4-0-ra kaptak ki (Diego Maradonával a kispadon), a BL-ben pedig „csak” az elődöntőig jutott. De még mielőtt azzal vádolnának meg, hogy elfogult vagyok Messivel szemben, 2013-ban sem biztos, hogy Cristiano Ronaldónak kellett volna kapnia a díjat, hanem annak a Franck Ribérynek, aki élete formájában játszott és BL győzelemre vezette a Bayern Münchent. De a legrissebb élményt is felhozhatom: 2019-ben is az argentin lett a győztes, akit a világ legjobb hátvédje, Virgil van Dijk zsebre vágott a Liverpool-Barcelona (4-0) BL elődöntőn, s egész évben brillíánsan futballozott. Az Aranylabda abban az évben jobb kezekben lett volna a holland védőnél!

Két bolyongó bolygó hollandi, akik egy másik univerzumban Aranylabdások lehettek volna: Virgil van Dijk és Wesley Sneijder...

A CR-Messi hegemóniát végül Luka Modric törte meg 2018-ban. Nem mondhatjuk, hogy nem érdemelte meg (BL győztes, vb ezüstérmes és a torna legjobb játékosa lett abban az évben…), de ha csak az elmúlt 20 évre gondolunk, mennyi klasszis nem kapta meg, akik talán Modricnál is jobbak voltak: a már említett Xavi-Iniesta duó, aztán Henry, Raúl, Roberto Carlos, Maldini, Buffon, Ibrahimovics… Bár utóbbi kettő, túl a negyvenen sem vonultak még vissza, így papíron megkaphatják… :) Bár az idei listán nem voltak rajta, másik 30 spíler viszont igen, akik közül én kiválasztottam a szerintem tíz legnagyobb esélyest! (Persze tudom, ez nem szimpátiaszavazás, viszont szubjektív, így előfordul, hogy szimpátia alapján rangsoroltam…)

Hármójuk közül csak Zidane kapott Aranylabdát, pedig csúcséveikben talán Raúl és Roberto Carlos is rászolgáltak volna...

10. Simon Kjaer (Dánia, AC Milan)

A listán öt hátvéd szerepel, köztük van két EB győztes (Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci), egy BL győztes (Cesar Azpilicueta) és egy angol bajnok (Ruben Dias), én mégis a látszólag legkisebb nevet tettem fel még éppen a tizedik helyre. Az a helyzet, hogy a dán Simon Kjaer idén nem nyert semmit. De vele mi mindent nyert a futball… Mióta az AC Milanban futballozik, stabilizálódott a rossoneri hátsó alakzata, az előző szezon végén ezüstérmesek lettek (sokáig vezették a tabellát), hét év után visszajutott a BL-be a klub, idén pedig a Serie A egyik esélyese a Milan, november közepén még veretlen a bajnokságban! Simon Kjaer nagyon sokat hozzátett a milánói csapat idei kiváló szerepléséhez, de ami igazán felejthetetlenné tette teljesítményét, az a dán válogatottban nyújtott szerepvállalása! A dánok kapott gól nélkül (!!!) massíroztak ki a katari vb-re (az utolsó előtti játéknapon, egy már tét nélküli meccsen kapituláltak először Feröer szigetek ellen pár napja, de azt a meccset is megnyerték…), a nyári Európa-bajnokságon pedig az elődöntőig meneteltek úgy, hogy a finnek elleni nyitómeccsükön az ő lélekjelenlétére és segítségére is szükség volt ahhoz, hogy Christian Eriksen életét megmentsék. Előbb gondoskodott arról, hogy csapattársa légutai akadálytalanok maradjanak, kihúzta Eriksen nyelvét a szájából és elkezdte az újraélesztést, majd miután odaért a pályára az orvosi segítség, az ő utasítására körbeállták Eriksent a társak, zárt falat képezve, hogy a külvilág minél kevesebbet kapjon el ezekből a szörnyű pillanatokból, végül Eriksen feleségének igyekezett lelki támaszt nyújtani. Ez mind jóval több annál, mint amit a pályán el lehet érni, de az ő esetében utóbbi sem volt smafu 2021-ben!

Simon Kjaer: Emberségből csillagötös, játéktudásból jeles!

9. Kylian Mbappé (Franciaország, Paris St. Germain)

Szerintem a következő évtized legmeghatározóbb labdarúgója lesz Mbappé, akinek a csatája Erling Haalanddal olyan lehet majd, mint amilyet Messi és Ronaldo vívtak. De ehhez a franciánál jobb bajnokságba kell igazolnia – ez már idén megtörténhetett volna, ha Leonardónak van annyi esze, hogy idén még jó pénzért értékesíti. De nem tette, így a szélvészgyors támadó januártól bárkivel tárgyalhat, s jövőre ingyen távozhat Madridba, ahol már tárt karokkal várják. Volt már jobb éve a még mindig csak a 23. születésnapja felé igyekvő világbajnoknak, akin látszik, mekkora érték és micsoda tehetség, de egyelőre a nyomást még nem viseli olyan jól. Az Eb-n egyetlen árva gólt sem rúgott, ráadásul a svájciak ellen ő hagyta ki a sorsdöntő büntetőt, így a végső esélyes gallok már a 16 között kiestek, ami több mint égő. Legalább annyira, mint az, hogy a PSG ilyen kerettel is elveszítette a francia bajnoki címet. A BL lehetett volna sovány vigasz, ahol Mbappé is ficánkolt, például a Barca elleni odavágón, de az előző évvel ellentétben idén a finálé sem jött össze. A listán ott a helye, de előrébb nem tehetem, mert ez nem Mbappé éve volt – írom ezt két nappal a kazahok ellen rúgott mesternégyese után…

A félelmetes támadótriótól még keveset láttunk, az Aranylabda jó inspiráció lenne a közös folytatásra - szerintem nem idén fogja éppen 30 év után újra francia klub adni a nyertest (1991-ben Jean-Pierre Papin nyert a Marseille labdarúgójaként)...

8. Gianluigi Donnarumma (Olaszország, AC Milan, majd Paris St. Germain)

Az Európa-bajnokság legjobb játékosának választották, amivel nehéz vitatkozni, mert nem volt nagyon kiemelkedő mezőnyjátékos (a csoportban ragadó Fiola Attilát, Sallai Rolandot vagy Szalai Ádámot azért csak nem választhatták meg…), ráadásul a hórihorgas kapus a belgák ellen bravúrokat mutatott be, a spanyolok és az angolok elleni büntetőpárbajokban pedig tizenegyeseket fogott. Jó helyre került az a díj, de ha már nagy elődjei közül Dino Zoff és Gianluigi Buffon sem kapták meg az elismerést, nehogy már ez a tejfelesszájú kapus legyen az Aranylabdás… Népszerűségi indexe sokat csökkent hazájában azzal, hogy Párizsba igazolt, ahol ráadásul még nem is első számú kapus (idővel azért valószínűleg az lesz, szegény Keylor Navas ennél sokkal több megbecsülést érdemelne…), s az ősszel egy-két hibát azért láthattunk tőle. A kiegyensúlyozottság, ami szerintem megvan például Oblak-ban, Courtois-ban és Allisonban, belőle még hiányzik, de az biztos, hogy a világ legjobb kapusai közé tartozik. A BL mindenesetre nem az Eb: Szoboszlai halálprecíz tizenegyesét nem tudta védeni a Leipzig elleni csoportmeccsen.

Valami ilyesmit mondhat Buffon ifjú kollégájának: "Nyugi, ha én nem nyertem Aranylabdát, te sem fogsz!"

7. Kevin de Bruyne (Belgium, Manchester City)

A belga játékmester képességeivel is mindenki tisztában van, a Premier League talán legjobb középpályásáról beszélünk, akinek komplex éve mégsem értékelhető teljesen pozitívan. A tavaszi szezonja nagyon jól sikerült, a Manchester City imponáló magabiztossággal foglalta vissza az angol trónt a Liverpool-tól, ráadásul végre a történelmi áttörés is összejött, s a Bajnokok Ligájában is fináléba jutott az együttes. Ez volt az áttörés, ott viszont jött az orr – és a szemgödör törés a Rüdigerrel való találkozás következményeként, s azóta csak keresi régi önmagát. Az Eb-n félkész állapotban sem vallott szégyent, ám az olaszok elleni negyeddöntőben elmondása szerint sérülten játszott, ez pedig rányomta a bélyegét az őszi szezonjára. Kénytelen volt meccseket kihagyni, s egyelőre nincs csúcsformában, persze még így is átlag feletti a teljesítmény, amit látunk tőle. Róla is elmondhatjuk, hogy állt már közelebb az Aranylabdához, mint idén…

Kevin de Bruyne és Phil Foden is rajta van a listán, de idén még aligha Manchester City játékos kapja az Aranylabdát...

6. Lionel Messi (Argentína, Barcelona, majd Paris St. Germain)

Szerintem Messi 2-3 Aranylabdát biztosan elcserélt volna egy válogatottbeli sikerért cserébe, ami idén végre, annyi szerencsétlen és peches finálé után összejött neki. Lionel Messi Copa America győztes lett, s Neymarral kivételes tornát produkáltak (a négy gól és hét assziszt önmagáért beszél) – azóta meg újra klubtársak. Igaz, sokat még nem játszottak együtt, Messi őszi szezonja eddig jóformán értékelhetetlen. Mindezek megcáfolására a BL-ben azért van már három gólja párizsiként: a Manchester Citynek óriási gólt lőtt, s kétszer Gulácsit is mattolta; panenkás tizenegyese kissé szemtelen volt. Utolsó szezonját a Barcelonában nem kísérték hangos sikerek: bár gólkirály és spanyol kupa győztes lett sokadszor is, csak a harmadik helyen végeztek a tabellán, a BL-ből meg már a 16 között kizúgtak. Mentőövet a Copa America adhat, de ez számomra kevés ahhoz, hogy komoly esélyesként tekintsek rá. Ha mégis ő nyeri a díjat, ígéretet teszek: fájó szívvel és nehezedő pupillákkal, de elolvasom Messi önéletrajzi könyvét…

A hőn áhított Copa America siker, amiért Messi is megdolgozott...

5. Mohamed Szalah (Egyiptom, Liverpool)

Az ember a friss emlékek hatására képes szemet hunyni a múlt eseményei felett, már pedig, amikor az Aranylabdát nézzük, egy egész évet kell figyelembe vennünk. Én is ámulok és bámulok attól, amit Mohamed Szalah az ősszel futball címszó alatt művel. Góljai bámulatosak, legalább 2-3 olyan gólt szerzett az elmúlt két hónapban, ami külön-külön is esélyes lehetne a Puskás-díjra. A Premier League góllövőlistáját vezeti, de a Bajnokok Ligájában is hasít, s topformája társaira is jótékony hatással van. Csak hát ott volt az a fránya tavaszi szezon, annak is főleg az eleje, amikor összecsuklott a csapat és Szalah sem mindig tudott vezéregyéniség lenni. Az őszi szezon alapján mindenképp dobogón lenne a helye, így kicsit hátrébb csúszik, de talán sokan egyetértenek velem abban, hogy élete formájában futballozik jelenleg az egyiptomi.

Három Chelsea játékos, akikben Mourinho nem látott fantáziát, s azóta mindhárman Aranylabda esélyesek és a Premier League sztárjai: Romelu Lukaku (immár újra a Stamford Bridge-n), Kevin de Bruyne és Mohamed Szalah...

4. Cristiano Ronaldo (Portugália, Juventus, majd Manchester United)

Lelki szemeim előtt látom, ahogy kövezéshez készülődnek az anti CR fanok: mi az, hogy Messi elé került a portugál? Nos, nála az pozitív, ha az egész évet nézzük: tavasszal, nyáron és ősszel is ontotta a gólokat. Ebbe a ténybe nem lehet belekötni: gólkirály lett a Juvénál, aztán az Eb-n is nemzeti csapatával (a fanyalgóknak csak annyit: a tizenegyeseket is be kell rúgni…), mindenféle gólrekordot megdöntött a portugál válogatottban, az új szezonban pedig nem egyszer kihúzta már az Unitedet a slamasztikából. Ez egy egyéni díj, ez alapján Ronaldo jogosan pályázhat rá! Csak hogy… A Juventus kilenc év után először elveszítette a scudettót, ráadásul szégyenszemre még a dobogóról is lemaradt. A címvédő portugál válogatott a nyolc közé sem került be az Európa-bajnokságon. A vörös ördögökkel meg valóban a pokolban jár az ősszel… Szóval felmerül a kérdés, valóban érdemes-e ő erre a díjra idén? Ha őt kérdezzük, bizonyára igent mondana. Az biztos, hogy közel a 37-hez még mindig fantasztikus teljesítményt nyújt. Nyári gólját a németek ellen nehéz elfelejteni, mikor az ellenfél szögletét követő kontrából milyen gyorsan felért Neuer kapuja elé. Meg az, hogy hány hajrában szerzett fontos gólja volt már manchesteri színekben az ősszel. Ha valaki, Ole Gunnar Solksjaer alighanem neki adná a díjat, amennyiszer megmentette már a hátsóját a kirúgástól. Persze semmi nem tart örökké, a norvég manchesteri munkája sem fog – de ez majd a következő cikkem témája lesz…

Bruno Fernandes és Cristiano Ronaldo között sem a portugál válogatottban, sem a Manchester Unitedban nem mindig működik tökéletesen a kémia. Hogy lesz ebből portugál Aranylabda???

3. Jorginho (Olaszország, Chelsea)

Ha elvonatkoztatunk attól, hogy még mindig keresik a labdát, amit világ körüli röppályára küldött néhány nappal ezelőtt a Svájc elleni nagyon fontos világbajnoki selejtezőn a tizenegyespontról és a hidrogénszőke sérójára sem gondolunk túl sokat, bizony, van olyan szegmens, ami alapján Jorginho az Aranylabda első számú várományosa 2021-ben: Bl-t és Eb-t nyert idén, vagyis a két legrangosabb futballtornán is aranyérmet akasztottak a nyakába. Én is inkább emiatt tettem őt a dobogóra, mert az ítészek valahol ezt is figyelembe veszik. És egyébként jól is teszik, mert a futball az egyéni díjak ellenére továbbra is csapatjáték és a csapatok eredményeit is értékelni kell… Igaz, a poszt, ahol játszik, nem a legnépszerűbb a támadófutballt preferálók körében, ugyanakkor a futballtörténelemben sokszor kiderült már, mennyire fontos a „zongoracipelők” szerepe, s mennyire hiányoznak, ha nincsenek… (Erről jut eszembe: klubtársa, a francia N'Golo Kanté is esélyes lehet az Aranylabdára, aki szintén kulcsfontosságú szerepet töltött be a BL győzelemben, a két elődöntőben és a fináléban is őt választották a legjobb játékosnak, de a nyári Eb számára nem sikerült jól.) Maurizio Sarrit szerintem kevés Chelsea szurkoló sírja vissza, de mégiscsak ő vitte magával NápolGból a londoniakhoz Jorginhót, ezért pedig hálásak lehetnek neki a Stamford Bridge-n. Az Eb-n is tanárként irányított, jó helyen volt nála a labda. Kivéve, ha tizenegyes előtt vette azt a kezébe: idén többször is hibázott kulcsfontosságú pillanatban, nem biztos, hogy a közeljövőben erőltetném, hogy ő lője a büntetőket… Ha ő lesz az Aranylabdás, meg lehet magyarázni, hogy miért kapja ő, de akkor visszamenőleg is osszák ki olyanoknak, akik jobbak voltak Jorginhónál, de a Messi-CR páros mellett labdába sem rúghattak… Mellette szól, hogy az UEFA Év Játékosa díjat már megkapta ősszel, s hogy öt éve Cristiano Ronaldo duplázása (BL és Eb győzelem) Aranylabdát ért…

Egyéni díj nélkül már biztos nem marad Jorginho, de vajon az Aranylabda is az övé lesz???

2. Karim Benzema (Franciaország, Real Madrid)

Amit ebben a naptári évben produkál Karim Benzema, az még az én kőkemény szívemet is meglágyította. Nem egy írásomban beszéltem arról, Benzema miért nem világklasszis és nem Real szintű játékos, talán vannak, akik ismerik az „elbenzemázta” kifejezést is – bizony, sokáig hadilábon állt az egyértelmű gólhelyzetek értékesítésével… Aztán 2018-ban Cristiano Ronaldo eligazolt, Benzema meg úgy döntött, hogy elérkezett az ő ideje… Az egy dolog, hogy mennyi gólt rúg, végülis csatárként ez is a feladatkörei közé tartozik, de amilyen alázatosan játszik, igazi csapatemberként, ha kell, kiszolgálja a társait, na az teszi őt igazán különlegessé. Ronaldo idején is rengeteget melózott, de akkor a portugál ellopta a show-t, s Benzema jelenléte sokszor akkor volt csak feltűnő, ha hibázott, ha rossz döntést hozott. A gólpasszai, góljai eltörpültek a CR varázslat mellett. Itt az ideje megkövetnem: a mai Madrd elképzelhetetlen Benzema nélkül, s bár nem örülök neki, de 30 gólon belül van a göllövőlistán örök kedvencem, Raúl mögött, akit szerintem a következő évben be is fog érni. A spanyol bajnokság, Neymar, CR és Messi távozásával sokat gyengült, de az ő párosát Vinicius Juniorral élmény nézni idén! Ráadásul bekövetkezett az is, amire kevesen számítottak: Didier Deschamps megbocsátott neki az emlékezetes zsarolási botránya után és visszatérhetett a válogatottba. Az Eb-n csapatként lebőgtek a franciák, de BigBenz négy gólt szerzett, s ősszel a Nemzetek Ligája győzelemből is alaposan kivette a részét. Talán nem lesz Aranylabdás, de pályafutása során szerintem idén járt hozzá a legközelebb!

A válogatottban jól megy együtt - na de milyen lesz majd klubtársként???

1. Robert Lewandowski (Lengyelország, Bayern München)

Van az a mém, hogy mondunk valami lehetetlen küldetést vagy kihívást, és a másik erre azt mondja, hogy „fogd meg a söröm”. Na körülbelül ilyen volt Lewandowski idei éve. „Biztos, hogy nem tudsz olyan gólmennyiséget termelni és olyan évet hozni idén, mint tavaly!” „Fogd meg a söröm!” 2020-ban elképesztő tempóban ontotta a gólokat, ráadásul életében először a Bajnokok Ligája serleget is felemelhette a magasba; toronymagas esélyese volt az Aranylabda szavazásnak, amit a France Football a pandémiára hivatkozva nem adott át senkinek. Aztán a letargia és apátia helyett idén produkált egy még durvább esztendőt… Én elkezdtem kicsit sajnálni ezt a szimpatikus lengyel fiút, bár optimistán tekintettem vele kapcsolatban a jövőbe. Idei jóslataimat megfogalmaztam egy januári írásomban, ahol ezt írtam: „Lewa megdönti Müller rekordját, amit a France Football is értékelni fog.” Nos, 2020-ban is nagyon közel állt hozzá, de akkor még nem sikerült, egy évvel később viszont tényleg összejött a csúcsdöntés: átadta Gerd Müller 59 éve felállított 40 gólos Bundesliga rekordját a múltnak, Lewandowski 29 mérkőzésen, mindössze 2463 percet a pályán töltve rúgott 41 gólt, ami azt jelenti, hogy 60 percenként betalált. Eddig ősszel sem lassított: a Bundesliga góllövőlistáját 12 góllal vezeti, a Bajnokok Ligájában pedig négy meccsen szerzett nyolc góljával áll az élen. Az egyetlen, ami ellene szól, hogy a lengyel válogatott a csoportból sem jutott tovább az Eb-n, de Lewandowski három gólt azért ott is berámolt. Persze, az örök elégedetlenek és kritikusok jönnek azzal, hogy a Bundesligában gólzáporosabbak a meccsek, egyébként is a Bayern München támadójátéka félelmetes idén, ilyen környezetben és társak mellett nem nehéz gólokat szerezni – de legyünk őszinték: ma Robert Lewandowski a világ legjobb középcsatára!

És bízom benne, ha nem dilettáns óvodások voksoltak az újságírók, a szövetségi kapitányok és a nemzeti válogatottak csapatkapitányai helyett, akkor ez a november 29-én kihirdetett Aranylabda szavazás végeredményén is realizálódni fog. Te kinek adnád a díjat?

Vajon mi kell ahhoz, hogy Lewandowski Aranylabdát kapjon???

A legnagyobb esélyesek a francia lap szerint - november 29-én kiderül, hogy köztük van-e a győztes...