Az én kezemben jobban áll a Roxfort Boszorkány – és Varázslóiskola ijesztő és furcsa jóslástantanárárak, Sybill Trelawneynak a varázsgömbje, bár első tippjeim alapján akár lehetnék ugyanakkora csaló is, mint Rowling méltán népszerű sorozatának egyik méltán népszerűtlen mellékszereplője: a magyar válogatott ott lesz az EB-n, Szoboszlai Dominik a Leipzig színeiben kezdi a tavaszi szemesztert, a Tuchel – Löw páros meg távozik a PSG éléről. Hát igen, nagy jóstehetségre ezen kijelentések kapcsán még nem volt szükségem, lévén mindhárom jóslat ténnyé vált még az óévben, de rátermettségem bizonyítékául van más is a tarsolyomban: nyolc további jóslat, amik tulajdonképpen nem is csupán jóslatok, sokkal inkább vágyak és remények, miközben burkoltan kicsit az előző esztendő összefoglalói is. Nostredamus nem vagyok, így megkövezni nem kell, ha esetleg nem teljesülnek, de ha a Kedves Olvasó egy év múlva felhívja valamelyik tévedésemre a figyelmemet, vendégem egy vajsörre Bambira! Bár az egy év múlva esedékes, visszatekintő írásom címe már a fejemben van (Nosza, Canossa!), egyelőre maradjunk a jelenben és lássuk, mire számítok 2021-ben!

Lewa megdönti Müller rekordját, amit év végén a France Football is értékelni fog

Aligha tehetett volna Robert Lewandowski 2020-ban többet az aranycikeszért Aranylabdáért annál, mint amit egyébként tett. Háromszoros gólkirály egy szezonon belül (Bundesliga, BL, Német Kupa, ezt csinálja valaki utána!), a Bayern Münchennel pedig tarolt, ellentmondást nem tűrő évet produkált, ami a koronavírus járvány fényében még nagyobb szó. Hát ez az: a koronavírus az, ami miatt a tekintélyes France Football a díj 1956-os megszületése óta először úgy döntött, nem osztja ki az Aranylabdát. A hivatalos indoklás nagyjából az volt, hogy egy ilyen évet nehéz értékelni. Csak azt nem vették figyelembe az okosok, hogy mindenkinek egyformán volt nehéz ez az év. Ja, hogy a francia ligát a top bajnokságok közül egyedüliként nem csak félbeszakították, de fel is függesztették tavasszal? Ez a tipikus „dögöljön meg a másik tehene is” eset, vagyis, ha a francia bajnokság értékelhetetlen produktumot tehetett le idén az asztalra, akkor másnak se legyen esélye megnyerni a díjat. (Legutóbb egyébként 1991-ben, Jean-Pierre Papin nyert Aranylabdát a francia bajnokságból a Marseille labdarúgójaként és az első számú várományos most sem onnan került volna ki, szóval a francia ligát az aranylaszti szempontjából mérvadónak tekinteni és piedesztálra emelni erős túlzás...)

A szimpatikus lengyel gólvágó olyan 2020-as évet produkált, amit az unokáinak is mesélni fog, s a rég óta kergetett BL győzelem pályafutására is rátette a koronát – na de hol még ennek a csodás pályafutásnak a vége? A BL-ben 15 gólt szerzett, aminél többet egy szezonon belül csak Cristiano Ronaldo tudott rúgni (ő kétszer is). Igaz, Lewandowski két meccsel kevesebbet játszhatott, mivel a sajátos lebonyolítás következtében a Barca és a Lyon ellen is egy meccs döntött a továbbjutásról (szerintem a katalánok örülnek, hogy a 2-8 után nem következett még egy visszavágó is…) A Bundesligában 34 gólt szerzett; az európai Aranycipős Ciro Immobile lett 36 találattal, aki a Serie A-ban ontotta a gólokat, ahol kettővel több a csapat, így értelemszerűen néggyel több fordulót rendeznek. Szóval ezek a nüanszok nem barátunknak, Robert Gidának Lewandowskinak kedveztek tavaly, s ha annak idején nem értettük, miért nem kapott aranylasztit 2010-ben Sneijder vagy 2013-ban Ribéry, a 2020-as díj ki nem osztásával kapcsolatban is merülhetnek fel bennünk kétségek. De hogy optimistán tekintsek a jövőbe és végre befejezzem a „leWandalizmust”: szerintem lesz lehetősége idén is a díjra, ha a France Football is úgy akarja. Mint ahogy egy hatalmas rekordra is. Gerd Müller 40 gólos álomszezonját is megdöntheti – jelenleg 17 meccsen huszonkettőnél jár, ha nem sérül meg, s Flick sem pihenteti, 17 meccse lesz rúgni tizenkilencet. Szurkolok neki azért, hogy sikerüljön – és a megérdemelt Aranylabdájáért is!

A világ 3 legjobbja - na nem az Aranylabda szavazáson, mert az ugye nem volt...

Messire megy Lionel

Már szaga van, de talán csitultak kicsit a kedélyek a Messi-saga körül, én mégis azt mondom, ez a házasság már nehezen megmenthető. S talán jobb lett volna nyáron békében elválni és elengedni a kis argentin zseni kezét. (Ebben az esetben piros lap nélkül inthetett volna búcsút Szerelmének, de mivel a hétvégén az Athletic Bilbao elleni Szuperkupa döntőben kiállították, immár klubkarrierje első piros lapja is Barcelonához köti.) Ami szerintem nyilvánvaló, hogy mindkét fél hibázott. Josep Maria Bartomeu elnök nagyobbat, akinek az átigazolási politikája és a pénzszórása annyira volt szerencsés, mint egy struccot betonon megijeszteni… De persze Messi se szent (sem a Messiás, hiába eredeztethető nevéből ez a jelző…), aki meg azt hagyta gyakran figyelmen kívül az elmúlt években, hogy egy játékos sem lehet nagyobb a klubnál… Messi távozási szándékai igen komolyak voltak a nyáron - kedvenc játszópajtásait elveszítette, az elnök becsapta, az edzőt pedig nemigen lehetett komolyan venni, akit pedig igen, legalábbis Leo elfogadott, azt januárban lapátra tették, s a Messi monarchiából hirtelen anarchia lett.

Nem elfelejtve, hogy Messi mennyit köszönhet a Barcelonának, hiszen náluk és nekik köszönhetően lett a világ legjobbja (hormonális problémái miatt ki tudja, hány kezelésen vett részt, s mennyi zsetont fecöltek bele a klub elöljárói és orvosai, mondjuk szerintem a gázsi simán visszajött az elmúlt másfél évtizedben…), illett volna őt a kivásárlási árban megfogalmazott 700 milliónál olcsóbban elengedni. Messi végül nem vitte perre az ügyet (lehet, csak azért, mert nem érte el az ügyvédi iroda kilincsét???), maradt, de az ősz nagy részében számomra úgy tűnt, kényszerből játssza le a meccseit és semmi kedve az egészhez. Bár lehet, csak rájött arra az őszi BL csoportmeccseken, hogy sosem lesznek olyan kiváló képességű csapattársai, mint Tokmac Nguen és Sigér Dávid, mindenesetre mintha csak róla énekelt volna a Kispál és a borz: olyan szomorkás hangulatban lézengett a pályán, mint egy durcás kisgyerek, akinek elvették a játékát… Újabban már megint futballozik, a fiatal Pedrivel talán az összhangot is megtalálta már, de hogy lesz-e ő még boldog Katalóniában… A hétvégi elnökválasztást mindenesetre elnapolták, pedig akkor sok mindenre választ kaphattunk volna. A szerződéshosszabbítás még nem történt meg, Messi január elsejétől immár szabadon tárgyalhat… Bevallom, én ezek után nehezen tudom elképzelni, hogy Messi marad, bár Bartomeu elnök távozásával a könnyes szép búcsúra legalább van esély, de hogy ez a mizéria melyik klub számára lesz „mezéria”??? Dörzsölheti a tenyerét Guardiola, aki egyébként is Messi kedvenc edzője volt? Vagy a PSG arab sejkjei, ahol honfitársával, di Mariával és barátjával, Neymarral újra a csúcsokat ostromolhatja? Esetleg az Egyesült Államokban épít új karriert magának, hogy aztán odahaza, Argentínában akassza szögre a stoplis csukát? Akárhogy is dönt, Messi korszakos egyénisége volt a Barcának, persze az én krokodilkönnyeim Madrid szurkolóként kevésbé fognak záporozni, amennyiben több el clásicón nem lép pályára…

CR a harmadik országban is gólkirály lesz, de megszakad a Juve nagy sorozata

Cristiano Ronaldo olasz földön sem csak az autópályán robog: aki azt hitte, Itáliába egy kiöregedő, motivációját veszítő exklasszis érkezik, kezdheti a „meaculpát” – CR ugyanis nem az a kiöregedő, motivációját veszítő, exklasszis típus… Első torinói szezonjában bajnokin 21, a másodikban 31 gólt szerzett, s a jelenlegi fél szezonban is betermelt már 15 gólt, amivel vezeti is a mesterlövészek listáját. Ebben a tekintetben akadnak persze komoly kihívói: a címvédő Immobile, az Inter Böde Danija, Romelu Lukaku (szegény belga, ha hallotta volna ezt az összehasonlítást, én kérek elnézést…) és az a Zlatan Ibrahimovic, aki 39 évesen éppen bajnokot készül csinálni az AC Milanból. Egy ideje mondjuk épp nem készül, mert hosszú heteket hagyott ki sérülés miatt, de emberi ésszel fel nem fogható, ez a svéd, közel a negyvenhez is, milyen karizmatikus alakja és vezére tud lenni együttesének (a legutóbbi játéknapon is duplázott, sérülése utáni első góljait szerezte). Ronaldo elnyűhetetlenségét ismerve én mégis azt gondolom, Anglia és Spanyolország után Olaszországban is gólkirály lesz – nem hétköznapi bravúr, azt hiszem, ezt az antiCR fan club tagjai is beláthatják (feltéve, hogy van ilyen, s hogy tagjai olvassák eme sorokat).

Az sem kevésbé szól nagyot, hogy a Juve zsinórban kilenc scudettót nyert – de hogy meglesz-e a tizedik, arra Rómeóval ellentétben én nem innék mérget. A vezetőedzőként abszolút zöldfülű Pirlo rutintalansága, a védelem szervezetlensége, a támadójáték egysíkúsága (mondom ezt úgy, hogy a három fiatal, Kulusevski, Chiesa és McKennie, valamint Cuadrado és Morata játéka idén kicsit fény az éjszakában…), valamint a riválisok fejlődése mind olyan tényezők, amik elősegíthetik a trónfosztást. Ideig-óráig az AS Roma, az Atalanta és a Napoli is elkaphatja a nagy vadakat, de elsősorban a két milánói klubtól várható, hogy letaszítják a trónról az Öreg Hölgyet. Az AC Milan esetében ez komoly bravúr lenne, mert bár tehetséges fiatalokkal van tele a keret, szerintem nem elég erős még ahhoz, hogy hosszú távon versenyképes legyen. Persze az Ibrakadabra működhet az ő esetükben… Az Internél ez elvárás, s a csalódást keltő BL bukták után Antonio Conte aligha tartja meg az állását, ha nem sikerül ilyen játékosállománnyal behúzni a Serie A-t. Vasárnap az első lépést mindenesetre megtették: nem a Kékfény témája, s nem is von maga után rendőri nyomozást, de a legutóbbi fordulóban a trónkövetelők elverték az „Öreg Hölgyet”. A jóslatom így szól: nem élhet az egyik, míg él a másik CR gólkirály lesz (de bajnoki címeinek számát lehet, nem növeli), s közben az iráni Ali Daei 109 gólos válogatottsági rekordját is átadja a múltnak. Jelenleg 102-nél tart.

 Pontot szerzünk az EB-n, Dzsudzsák megpattanói nélkül

A magyar válogatott rengeteget fejlődött az elmúlt két évben, s ez nemcsak az eredményekben és a mutatott játékban, de a világranglista helyezésben is visszaköszön. Gyermekként nagyon szerettem a Top40 című műsort, ami az aktuális heti slágerek toplistája volt. Nem zenei értelemben, de a labdarúgó válogatott is top40-es darab lett a világranglista alapján, ami jó visszajelzése annak, amit már Pintér Attila is hangoztatott, na de minek: az előrelépés megkérdőjelezhetetlen! A Mezőkövesd jelenlegi edzőjének még kevesen hittek, a tar mesternek, Marco Rossinak sokkal többen. És mint kiderült, az olasz hiteles, szavatartó ember! A maestro tavalyi éve kivételesen alakult; sikeres pótselejtező és feljutás a Nemzetek Ligája A divíziójába, miközben nyolc meccsen mindössze egyetlen vereséget szenvedett el, s a papíron erősebb ellenfelek ellen is helyt állt.

Az idei év a tavalyinál is sokkal komolyabb próbatétel elé állítja aranylábú fiainkat, de megdolgoztak ezért a nívóért: vb selejtezőn többek között Angliával és Lengyelországgal akasztanak tengelyt, az Európa-bajnokságon a legdurvább négyesbe kerültek az elmúlt két vb és a legutóbbi EB aranyérmesével, s ne legyenek kétségeink afelől, hogy a Nemzetek Ligája élmezőnyében pályára lépni sem lesz könnyed habfürdő. Továbbjutni valószínűleg nem fogunk az EB-n, de a hazai pálya jelenthet némi fogódzót, meg talán az is, hogy mindenhonnan kifacsart sztárok érkeznek majd a kontinenstornára. És lássuk a tényeket: a portugálokra öt évvel ezelőtt egyszer konkrétan már rájuk hoztuk a frászt (ha Elek Ákos kapufája bemegy akkor, talán a csoportból sem mennek tovább, aztán megnyerték a tornát…), a németeket meg láthattuk a spanyolok elleni 0-6 alkalmával, milyen sebezhetők, a Nationalelf generációváltása – a magyarral ellentétben – nem igazán sikerült. Én hiszek abban, hogy nem csak statisztálni fogunk ehhez a három meccshez. Gulácsi, Orbán, Sallai és Szalai ismerik a német futball gyengeségeit, addigra Szoboszlai Dominik is fogja, s rajtuk kívül is van egy Szalai Attilánk, Nagy Ádámunk és Kalmár Zsoltunk… Csoportelsőként továbbjutni aligha fogunk, de egy pontot elcsíphetünk ebben a halál(i) csoportban is. Bár nézők előtt tehetnénk mindezt…

Minden idők legjobb Aranylabda válogatottja...

Szoboszlai alapemberré válik Lipcsében

Ha érdemes volt az elmúlt húsz évben magyar játékos miatt külföldi topligát nézni, az kétségkívül a német (na jó, Dzsudzsák Gera miatt kicsit az angolokat is szerettük…). Király Gábor a Bundesliga legjobb kapusa volt és Dzsudzsák Balázzsal Dárdai Pállal egyetemben a Hertha klublegendája, Dzsudzsák Balázs Lisztes Krisztián a Werder Bremen húzóembereként lett bajnok, Dzsudzsák Balázs Szabics Imre az egyébként szintén magyar felmenőkkel rendelkező Kevin Kurányival alkotott már-már félelmetes párost, Dzsudzsák Balázs Hajnal Tamás több klubban is letette a névjegyét, Dzsudzsák Balázs Huszti Szabolcs a Hannoverrel ért el szép sikereket (megvan, hogy volt olyan meccse, amin 4 gólpasszt adott?), Dzsudzsák Balázs Szalai Ádám több mint 50 Bundesliga gólnál tart és nem lehet véletlen, hogy tíz év alatt sem kopott ki a német bajnokságból, Bajner Bálint a Dortmundban váltotta meg a világot, Gulácsi Péter Európa egyik legjobb kapusa lett a németeknél, Dzsudzsák Balázs Sallai Roland pedig immár több mint ígéret…

Csak remélni tudom, hogy Szoboszlai Dominik is ebbe a sorba illeszkedik majd. Mindenesetre nem a véletlen műve az a csinnadratta, ami körül vette fiatal támadónkat ősszel: nem csalás, nem ámítás, Dzsudzsák Balázsért Szoboszlaiért a legnagyobb klubok álltak sorban és szerintem a lehető legjobb döntést hozta, hogy a Salzburg testvércsapatát, az Anzsi Mahacskalát Leipziget választotta. A klub koncepciója és filozófiája ismert számára, a játékstílus is. Jól beszéli a német nyelvet, ez feltétlenül előny. Korábbi csapattársakat is kapott vissza, s lesz két honfitársa is, amivel nem csak Marco Rossi, de remélhetőleg egész Magyarország nyer! Balázs Dominik nagyon fiatal még, éppen az „elszállok magamtól” korban van, de azt hiszem, edző édesapja és menedzsere a továbbiakban is a földön tartják majd – az idei Golden Boy szavazáson 8. helyezett ifjú világklasszis labdarúgó lehet, legalábbis minden képessége megvan hozzá! Jó csapat a Lipcse, s biztos vagyok abban, lesz hely benne a magyar fiúnak, már csak azért is, mert húsz milláért még Németországban sem vesznek senkit a cserepadra… Már nem csak Lipcsei Petijei vannak a magyar futballnak, (az „original”, ferencvárosi klublegenda mellett átvitt értelemben Gulácsi a másik…), de lipcsei Dominikja is! (Ja, egyébként semmi bajom nincs Dzsudzsák Balázzsal, de a képességei alapján neki is összejöhetett volna egy ehhez hasonló karrier. Nem utoljára fogalmazok így a posztban, de ez a hajó már elment…)

Zizou nélküli generációváltás kezdődik Madridban

Zinedine Zidane talpa alatt nem egyszer forró volt már a talaj azóta, hogy 2019 tavaszán újra leült a Real Madrid kispadjára, de a krízishelyzetekből eddig mindig jól jött ki. (Bár a minapi kupakiesés egy harmadosztályú csapat ellen, emberelőnyben kapott góllal szerintem még számára is a megmagyarázhatatlan kategória…) Vegyük például ezt az őszt. Talán már épp a „búcsúcéduláját” fogalmazta Florentino Pérez, aztán nem megverte zsinórban a Sevillát, az Atletico Madridot és sorsdöntő BL meccsen a Mönchengladbachot? Miután az előző szezont remek hajrával és bajnoki címmel fejezte be, tovább javította félelmetes statisztikáját Zizou, nála több trófeát csak Miguel Munoz nyert a Real Madriddal, mindenesetre én is azok táborát gyarapítom, akik amondók, csak a múltból nem lehet megélni, egy komoly vérfrissítésre már szükség lenne a klub háza táján. Nem az edzővel kellett volna kezdeni, de ha az edző ennyire ragaszkodik az őt dicsfényre juttatók táborához, muszáj vele is kezdeni valamit. Mert igaz, ami igaz, a zsinórban BL triplázó tengelynek sokat köszönhet a francia edző, de Ramos, Varane, Casemiro, Modric, Kroos és Benzema sem lesznek már fiatalabbak, s a jelek szerint egyáltalán nincs alternatívájuk. Mindeközben a csapat játéka nézhetetlen, mint nyártól a Barátok közt (végre vége…) és unalmas, mint a Family Frost zenéje.

Lassan három éve, hogy annak a hatalmas trófeának a fülét foghatták a blancók, s azóta mi történt? Az akkori hős, Gareth Bale immár Londonban golfozik, minden idők egyik legnagyszerűbb madridija a minap a Juventusban lőtte meg karrierje 760. (!!!) gólját, míg az újaknak szántak közül Hazard több időt tölt a kórteremben, mint a pályán, Luka Jovic meg már kölcsönbe vissza is ment a feladóhoz, Frankfurtba (ahol gyorsan be is mutatkozott egy duplával csereként beállva…). Szerény véleményem szerint Zidane nem fog megoldást találni a problémára, tekintve, hogy az egész világ hangos az exmadridi tehetségek fényes sikereitől, akiket a Real vezetősége elkótyavetyélt, akikre a vezetőség dilettáns módon nem tartott igényt… Minden Madrid szurkoló nevében állva tapsolok azért, hogy Achraf Hakimi az Inter, Sergio Reguilon a Tottenham, Theo Hernandez és Brahim Diaz az AC Milan, Borja Mayoral meg az AS Roma mezét hordja ahelyett, hogy habfehérben pompáznának hétről hétre. Velük kint lennénk a vízből, de ez a hajó már elment… A régi hősök közül egyedül Marcelo került partvonalon kívülre, aki valóban kabaréja régi önmagának – bár engem támadásban az őt helyettesítő Mendy sem győzött meg, bár lehet, védekezni jobban tud. Emberemlékezet óta nem volt olyan nyár, amikor egy eurocentet se költött a Real Madrid, a tavalyi ilyen volt. Ez betudható a covidnak, meg annak is, hogy valami nagy dobásra készülnek az idei strandszezonra. Az Erling Haaland – Kylian Mbappe páros esetleges nyári érkezése minden bizonnyal felbolygatná a madridi állóvizet – de az ő csapatba építésük szerintem már nem Zidane problémája lesz. Solksjaer, Arteta, Lampard és Pirlo után felkészül: Raúl?

Nem lesz nor vég Manchesterben

Alighanem a koronavírus miatt, de idén kiszámíthatatlanabb a Premier League, mint valaha. Azt is mondhatnám, hogy Anglia futball szempontjából idén furcsa egy (co)vidék. Hiszen ki gondolta előzetesen, hogy a tavaly a kiesés ellen küzdő (igaz, már akkor is többre hivatott) Aston Villa 7-2-re veri a bajnokot, s az egész szezon üde színfoltja lesz? Vajon a két manchesteri csapat hazai pofonjai meg voltak előre írva? (A City a Leicestertől ötöt, a United a Tottenhamtől hatot kapott…). Számított arra valaki, hogy az Arsenal karácsony előtt a kiesés ellen fog küzdeni, s a tavalyi meglepetéscsapat, a Sheffield a 18. meccsén szerzi meg az első győzelmét? Flúgos futamra emlékeztet az idei angol első osztály, ami még a szokottnál is sűrűbb menetrenddel és a végletekig kifacsart játékosokkal szórakoztatja a nagyérdeműt, akik persze csak fotelszurkolók lehetnek – nagyrészt, mert Angliában bizonyos stadionokba kis létszámban már visszatérhettek a szurkolók.

Ilyenkor januárban általában kirajzolódnak az erőviszonyok, de most a top4 mezőnyét is nehéz megtippelni. Lehet vaskos meglepetés, olyan, amilyennel a Leicester City 2016-ban kirukkolt – erre megint ők a legnagyobb esélyesek, meg az Everton, Aston Villa duó. Lehet címvédés, de trónfosztás is, ugyanakkor se a Liverpoolnak, se a Manchester City-nek nincs akkora dominanciája, mint amit az előző években megszokhattunk: áprilisban idén aligha avatnak bajnokot… Mikor ezeket a sorokat gépelem, épp a Manchester United vezeti a tabellát, melynek élén Ole Gunnar Solksjaert, a klub legendáját annyiszor akarták kb. lapátra tenni az elmúlt két évben, mint pár ezer kilométerrel délre Zidane-t. Az idei szezonja helyenkénti botlásai ellenére nem néz ki rosszul a vörös ördögöknek (bár a Gulácsi Péter, Willi Orbán vezette Leipzig kigolyózta őket a BL-ből…), a bajnoki címről viszont egyelőre még korai beszélni. A Premier League egyik új klasszisáról viszont nem, s őt az Old Traffordon kell keresnünk: Bruno Fernandes igazi főnyereménye lett egy évvel ezelőtt a Manchester Unitednak. A büntetőket általában kíméletlenül beveri (kap belőle jó néhányat a United…), emellett akciógólokat is szerez és rengeteg a gólpassza. Bár a védekezésén lenne mit csiszolni, s ha eldurran az agya, jobb, ha lecserélik, Kevin de Bruyne mellett talán a legjobb középpályása jelenleg a Ligának. Solskjaer alatt sokszor mozgott a kispad, de ne felejtsük el, Ferguson-t is ki akarták rúgni az elején, aztán tudjuk, milyen történelmi sikereket ért el a skót Manchesterben. A norvég egyelőre még skót sikerek terén; idő kell és néhány minőségi védő, ez esetben a bajnoki címnek is több realitása lesz!

Vajon melyikük tarthatja meg tovább az állását?

Bent marad a Budafok – Puskás-díjas gól nélkül is!

Németországban a Schalke és a Mainz, Angliában a Sheffield van kilátástalan helyzetben; nagyjából fél távnál elbúcsúzhatnak élvonalbeli álmaiktól. Na ilyen együttes nincs Magyarországon: annyira szoros az NB1 mezőnye, hogy a Ferencvároson és a Mol Fehérváron kívül tulajdonképpen bármelyik csapat kieshet. Ez semmi mást nem jelenthet, csak a magyar élvonal erősségét… A dobogón az újonc MTK telelt, akik két éve is jól zárták az őszi szezont, aztán olyan pocsék tavaszt produkáltak, hogy meg sem álltak a másodosztályig. Hogy lehet-e kétszer ugyanabba a folyóba lépni, talán csak Hérakleitosz tudja, de a Hungária körúton alighanem abban reménykednek, hogy nem. Ami biztos, hogy kiélezett verseny várható, jelenleg két patinás fővárosi klub is pengeélen táncol: van félnivalója a Honvédnak és az Újpestnek is (nem véletlen, hogy mindkét csapat edzőváltásra szánta rá magát a közelmúltban). Legnehezebb helyzetben a Diósgyőr van (bár a szezonelőn a korábbról elhalasztott Ferencváros elleni meccset megnyerték, ami zárkózásnak éppen nem rossz…); a borsodiak számára a huszáros hajrá is kevés lehet (ez esetben a sör reklámból kiindulva az élet kevésbé habos oldalát is megtapasztalhatják majd). Látszólag jó helyzetben a Bognár Györggyel a kispadon szárnyaló Paks, a Puskás Akadémia, a Kisvárda és a Zalaegerszeg, de az igazság az, hogy nincs akkora pontkülönbség a harmadik és a tizenegyedik között, hogy bármelyik csapat is elégedetten hátra dőlhetne. Lesz még itt bőven dráma a tavasszal…

 Jelenleg kiesőhelyen a Diósgyőr mellett a Budafok áll, mely az utolsó pillanatban került csak a vonal alá. De szerintem nem marad ott. Merész a tipp, hiszen rutintalan csapatról beszélünk, ráadásul szerencsésről is, hiszen a feljutásukat tulajdonképpen a pandémiának köszönhették. Na jó, ne legyünk igazságtalanok: nem tudhatjuk, hogy alakult volna a szezon vége, de a másodosztály felfüggesztésekor a Budafok feljutó helyen állt, így 1944 után először újra megérezhették a Promontor utcában, milyen az első osztályú levegő. És az ősz nagy részében tetszetős, lendületes futballal rukkoltak elő, ráadásul van egy kiváló kapusuk Póser Dániel személyében (aki ezekben a napokban töltötte a 31. születésnapját, de korábban nem hallottam még róla) és egy Puskás-díjas Zsóri Dánieljük, aki a tavasszal néhány góllal többet tehetne a közösbe – szerintem megbocsátják neki, ha nem mind ollózás után születik… Egy újoncot mindig hajt az extra motiváció, a „magaslati levegő” utáni vágy, ezért is gondolom úgy, hogy meg fog kapaszkodni az élvonalban a Budafok. Remélem, nem veszítek el sok Olvasót ezzel a jóslatommal, de a következő évben hiányozni fognak a Fradi-Diósgyőr és a Fradi-Újpest rangadók… A miheztartás végett: nem a Ferencvárost fogják megint kizárni az első osztályból…

Az év első futballposztja a részemről véget ért. Ti jösztök! Várom a Ti jóslataitokat, illetve azt, az én tippjeim közül szerintetek melyik nem fog biztosan beteljesedni! Szép hétvégét és kegyelmekben gazdag, egészségben megélt, boldog új évet kívánok Mindenkinek!