Szűk egy évvel ezelőtt, a Debrecen némileg váratlan, de teljesen indokolt NB1-es búcsúja kapcsán olyan együttesekről írtam Vár állott, most kőhalom címmel bejegyzést, akiknek minimum a közelmúltja fényesebb volt, mint a jelene. A teljesség igénye nélkül, többek között a Leeds United, a Deportivo La Coruna, a Parma és a Werder Bremen is kifilézve álltak a Kedves Olvasók előtt. Nos, ha idén születik ez a poszt, bizonyára a Schalke 04 lenne az egyik főszereplő, mely történelmi mélységekbe süllyedt idén és szégyenszemre több mint három évtized után kiesett a német élvonalból. Miközben az elmúlt évtized gelsenkircheni álomcsapatán gondolkodtam, nekem a Kowalsky meg a Vega Többet érdemelsz című dala zengett a fülemben. A Schalke beceneve Királykékek – ahol régen igaz gyémántot leltünk kevés karccal, ott most valóban a sírásók vannak többen… „Ahol csak Ő, egyedül Ő a tiszta fény, Bár nem hagyott esélyt a múlt nekünk se neki, sem nekem még. A színpadon csak néhány kék lámpa ég, De emlékszem Rá mindig ahogy a terembe lép. Igazi gyémánt ragyog rajta kevés a karc, Elvakít a pillanat, s a szívembe mar hamar. Nézek Rád, itt persze többen vannak így, Ahol Te táncolsz, másnak ott ássák a sírt…” És természetesen a refrén… „Többet érdemelsz a szemünknél, Nem is tudod, nem nevetsz rég. Többet érdemelsz az aranynál, Ha igazán néznének látnák, hogy Sokkal szebben ragyogsz már.” Én bízom abban, hogy fognak még ragyogni – mert a sötétséget mindig fény követi, de ez a történet most nem a ragyogásról, sokkal inkább a sötétségről szól…

Még csak néhány éve követtem a focit, s talán még csak az Eurosport létezett a sportcsatornák közül, így hétvégente sem lehetett még válogatni a meccsdömping kínálatában, de erre még én is emlékszem: a 2000/2001-es Bundesliga idény az utolsó utáni pillanatban dőlt el, nem akármilyen királydrámával! Az azon a tavaszon egyébként Bajnokok Ligáját nyerő Bayern München a záró forduló előtt 3 ponttal vezetett a Schalke 04 előtt, de rosszabb volt a gólkülönbségük, s pontazonosság esetén már akkor is az volt a döntő faktor Germániában. A királykékek hozták a kötelezőt és egy gólzáporos mérkőzésen 5-3-ra verték az Unterhachingot, míg a bajorok a lefújás előtt nem sokkal gólt kaptak, így 1-0-s vesztésre álltak a Hamburg ellen. Sok Schalke szurkoló, akinek talán idejekorán bilibe lógott a keze, azt hitte, hogy szeretett csapatuk 1958 után újra bajnok lesz, amikor a pezsgő durrogtatások közepette érkezett a lesújtó hír: Patrik Andersson jócskán a ráadásban, sőt, a lefújás előtti utolsó pillanatban egyenlített Hamburgban, kiénekelve ezzel a sajtot a gelsenkircheniek szájából. Ilyen közel azóta sem kerültek a bajnoki címhez és egy ideig vélhetően nem is fognak a Bányászok – mondom ezt annak ellenére, hogy a korábbi hétszeres bajnok a kétezres években többször is ezüstérmes pozícióban végzett a Ligában.

A kupagyőzelem háromszor azért összejött az ezredforduló óta (legutóbb éppen tíz éve), s 1997-ben az olasz Inter legyőzésével az UEFA kupát is megnyerték. Az Internek később is törtek borsot az orra alá… Hogy én valamelyest Schalke szurkoló lettem, annak köszönhető, hogy mindenkori kedvenc futballistám, Raúl Gonzáles Blanco a Real Madridból a Ruhr vidékre igazolt, de nem levezetni érkezett: Klaas Jan Huntelaarral egészen pöpec támadósort alkottak. Részesei voltak egyrészt a legutóbbi kupagyőzelemnek is, de talán még nagyobbat szólt, ami a Bajnokok Ligájában történt: a 2010/11-es idényben előbb a Valenciát búcsúztatták, majd a címvédő Inter otthonában nyertek 5-2-re!!! Végül az elődöntő és a Manchester United volt a végállomás, de az egy csúcsszuper Schalke volt – érdemes megnézni a belinkelt videót! Elég ahhoz, hogy könnybe lábadjon az ember szeme: a Bayern München után a legtöbb klubtaggal rendelkező patinás német csapat nagyon csúnyán, siralmas teljesítménnyel zúg ki az élvonalból, és ez nem kamu, ellentétben a napokban napvilágot látott népszerű hírrel, miszerint Rozsályban mindenki meghalt az oltást követően (tulajdonképpen ezt a bejegyzést is egy szellem írta…), és minimum kérdéses, hogy lesz-e esélyük a gyors visszajutásra…

Nem csak henyéltek: Raúl és Huntelaar a minőséget képviselték egykor Gelsenkirchenben... (fotó: action images)

 Könnyű lenne mindent a pandémiára fogni, de az is biztos, hogy valami köze kellett, hogy legyen a kialakult helyzethez a járványnak, mert 2020. január 17-én, amikor hazai pályán, 62 ezer néző előtt 2-0-ra megverték a Mönchengladbachot, még a tabella ötödik helyén álltak gyűlölt riválisukkal, a Dortmunddal karöltve és mindössze három egységgel álltak az éllovas Bayern München mögött. Ekkor még senki nem sejthette, hogy a szezon utolsó 16 mérkőzéséből egyet sem nyernek majd meg… A pandémiáig lejátszott hét találkozóba belefért egy Bayern és egy Leipzig elleni 0-5 is, majd az újrakezdés után is volt még 9 meccsük, de három pont egyszer sem került a zsebbe – már akkor lehetett sejteni, mekkora a baj, hiszen csak az őszi produktumuknak köszönhetően őrizhették meg élvonalbeli tagságukat. Aztán tavaly ősszel újult erővel nekivághattak – vagy nem. A müncheni vágóhídon kezdtek egy szépnek és megnyugtatónak semmiképp nem nevezhető 0-8-cal a Barcelona elleni, BL-ben látott csúcsformájukat átmentő bajorok ellen, de a folytatás sem diadalmenetre hasonlított: csúnya vereség Lipcsében (0-4), sima a Ruhr vidéki derbin Dortmundban (0-3), de még a már akkor is alsóházba tartozó Bielefeld és a Hertha ellen sem sikerült a pontszerzés. A 15. fordulóban jött az első bajnoki győzelem, de ez csak arra volt jó, hogy megszakadjon a 30 mérkőzés óta tartó nyeretlen széria – egyetlen találkozóra voltak az abszolút rekordtól, de a Tasmania Berlin edzőjének legnagyobb örömére (amit nem is titkolt a tréner!) övék maradt ez a kétes dicsőség. Mindenesetre így sem fest jól, hogy közel egy évig, s a 34 fordulós Bundesligát alapul véve tulajdonképpen egy egész idényen keresztül nyeretlen maradt a csapat… A Hoffenheimet ugyan földbe döngölték, de mint később kiderült, ez kifutott eredmény volt a részükről, mert a következő 12 meccsükből kilencet elveszítettek három döntetlen mellett – a második lúzer, akit a Schalke megvert idén, az Augsburg volt, 1-0-ra. Két győzelemmel azonban nem lehet bent maradni a Bundesligában – ezt alighanem Gelsenkirchenben sem vitatják…

Volt idejük gyakorolni ezt a mozdulatot idén...

A vicc így szól: Mi az abszolút pech? Zuhanó repülőről süllyedő hajóra esni. Valahogy így érezheti magát most az egyszeri Schalke szurkoló, de biztos, hogy az ő esetükben nem pechről és nem hirtelen zuhanásról és süllyedésről van szó. A csapat széthullásának okait valószínűleg több összetevőn keresztül kell keresnünk. Sokat sejtető, hogy az együttesnek idén öt vezetőedzője volt – eddig a Hertha és a Hamburg tartották a rekordot egy szezonon belüli 4 vezetőedzővel, immár a Schalke bitorolja ezt a csúcsot – elismerés a javából! Ja, nem… Clemens Tönnies klubelnök személye és megítélése is meglehetősen ellentmondásos. 19 évig többé-kevésbé jól irányította a klubot, de a szurkoló már csak olyan, hogy egyik pillanatban még piedesztálra emel, a másikban pedig rád gyújtja a házat. Persze megdolgozott ő bőven saját keresztre feszítéséért.… 2019-ben az éghajlatváltozás elleni küzdelemről tartott előadást, amiben összekapcsolta az energiaellátás, az éghajlatváltozás és az afrikai túlnépesedés problémakörét, s azt találta mondani, hogy azért javasolja erőművek építését, mert ebben az esetben az afrikaiak leállítanák a fakivágásokat és befejeznék a gyerekcsinálást is, amint sötét lesz. Nem is annyira kicsit rasszista megnyilvánulása után csak olaj volt a tűzre, hogy húsüzemeiben az egészségügyi intézkedések elmaradása következményeként 1500 alkalmazottja lett koronavírusos fertőzött – jobb híján végleg kiszállt a buliból és lemondott a tisztségéről tavaly.

Clemens Tönnies elnök a végén már többet ártott a klubnak, mint használt... (fotó: getty images)

Aztán ott az a játékospolitikának csúfolt valami… Mint hamarosan látni fogjuk, az elmúlt bő évtizedben nagyszerű játékosok is hordták a Schalke mezét, kiváló utánpótlás-központjuknak köszönhetően igazán piacképes futballisták labdáztak Gelsenkirchenben, akik közül többet sikerült jó pénzért értékesíteni – na de mi lett a befolyó összeggel? Jachtokra biztos több ment el, mint minőségi labdarúgóra, mert az elmúlt két évben igencsak szedett-vedett társaság benyomását keltette ez a csapat. Pedig pénz az biztos volt. Még Vladimir Putyin is Németországba utazott arra a bejelentésre 2006-ban, hogy a Schalke 04 mezszponzorja az orosz Gazprom lesz – másfél évtizeddel később kijelenthetjük: gáz az tényleg van… De menjünk is tovább… A játékosok szívében-lelkében sem a béke honol: szóváltások, kakaskodások, már-már tettlegességig fajuló balhék, aminek eredményeképp Mark Uth, a csapat csatára a Sky Sports kamerái előtt azt mondta, hogy legszívesebben berohanna az öltözőbe és elsírná magát. És akkor a fizetések körüli hercehurcákról még nem is beszéltünk. Teljes a morális és a szakmai csőd a Schalkénál, ami azért is igen elszomorító, mert egy nagy szurkolótáborral rendelkező német élcsapatról beszélünk (igaz, legutóbbi bajnoki címüket még a kőkorszaki szakik, Frédi és Béni is a lelátón ünnepelték…), mely írd és mondd, három évvel ezelőtt még ezüstérmes lett a Bundesligában, két évvel ezelőtt meg BL nyolcaddöntőt játszott – más kérdés, hogy sok örömük nem lehetett benne, mivel a Manchester City 10-2-vel múlta őket felül (a visszavágó 0-7 lett…).

Egykor Schalke remények, ma müncheni csillagok: Goretzka és Neuer (fotó: kicker.de)

Itt tartunk most. Na de mi volt a közelmúltban? Összeállítottam egy álomcsapatot azokból a játékosokból, akik a Schalkénál kezdték karrierjüket, vagy legalábbis igen fiatalon rúghatták a bőrt Gelsenkirchenben – azt hiszem, ez az együttes ma harcban lenne a Salátástálért…

A világ egyik legjobb kapusa, Manuel Neuer már 5 évesen a Schalke akadémiájára került! A nagycsapatban 5 évig védett, már 21 évesen megválasztották a Bundesliga legjobb kesztyűsének! 2008-ban a Porto ellen büntetőket fogott, ezzel segítette csapatát továbbjutáshoz a Bajnokok Ligájában. Később a klub csapatkapitánya lett, aztán 2011-ben a Bayern Münchenhez igazolt, ahol azóta is világszínvonalon teljesít és szinte megnyert mindent klub – és válogatott szinten, amiről futballista álmodhat. Ő találta fel a „söprögető kapus” fogalmát, ami nem valami takarítószeres munkát takar; Hősünk, mint egy utolsó védőként funkcionál a csapatban, ezért gyakran akár a tizenhatosát is elhagyja. Teheti, mert egyébként nagyon jó lábbal, így bátran bevonható az összjátékba, s bár néha kap potyagólt (mint másfél hete a Mainz ellen vagy a BL-ben a PSG elleni odavágón), a világbajnok és kétszeres BL győztes német még mindig az egyik legjobb a posztján ezen a golyóbison. De vajon elérte volna-e mindezt az alapok nélkül, amiket a Schalkénál kapott???

Ha ilyen kapusod van, az se baj, ha nincsenek előtte világklasszis védők – és ezzel nem akarom megbántani a hátsóalakzat egyik tagját se, főleg, mert én velük ellentétben sose voltam se Bundesliga, se Premier League játékos és valószínűleg, ha eddig nem fedeztek fel, közel a 34-hez már nem is fognak. Sead Kolasinac már 19 és fél évesen bemutatkozhatott a Bundesligában, s öt éven keresztül volt a Schalke védelmének oszlopos tagja – a 2016/17-es szezon végén a Bundesliga álomcsapatába is beválasztották. Nem csoda, hogy voltak érdeklődök iránta, s mivel lejárt a szerződése, ingyen láthatott világot: Észak-Londont és az Arsenalt választotta! Az „ágyúsoknál” annak ellenére nem nyújtott rossz teljesítményt, hogy finoman fogalmazva sem most éli a klub aranykorát, többször a hónap játékosának választották a szurkolók. Idén januárban visszatért a Schalkéhoz kölcsönbe, hogy segítsen a bent maradás kiharcolásában, de láttuk, mire volt elég az ő rutinja…

Benedikt Höwedesről klublegendaként kell beszélnünk, aki amellett, hogy 2007 és 2018 között viselte a klub mezét, válogatott szinten is felért a csúcsra: már a 2012-es EB bronzérmes keretnek is tagja volt, de pályafutása fénypontját alighanem a brazíliai vb-n elért aranyérem jelenti. Középhátvédként is elég gólerős tudott lenni: többek között a Dortmund és a Bayern München ellen is szerzett gólt, de betalált a 2011-es kupadöntőben is a Duisburg felett aratott 5-0-s győzelem alkalmával. Neuer távozása után csapatkapitány lett – 335 mérkőzésen lépett pályára, 23 gólt szerzett, klubhűségét annak ellenére nem vitathatjuk, hogy rövid ideig a Juventusban, majd az orosz Lokomotiv Moszkvában is labdázott. Immár visszavonult labdarúgóként, de valószínűleg ő is kínkeservek közepette élte meg ezt a szezont…

Védelmem harmadik tagja az a Joël Matip, aki már 9 évesen a Schalke neveltje volt, majd 18 évesen a felnőttekhez került, s hét éven keresztül boldogította a Veltins-Arena népes és lelkes szurkolóhadát. Höwedes-sel príma párost alkotott a védelem tengelyében, a klub kálváriája is akörül kezdődött, mikor ők eligazoltak… 2016-ban pályafutásához méltó helyre került: a Liverpool szerződtette, ahol annak ellenére fontos láncszem, hogy nincs bérelt helye a kezdőcsapatban. Sérülékenysége nélkül még nagyobb karriert futhatna be, de a Liverpool történelmi meneteléséből így is aktívan kivette a részét: BL győztes és 30 év után bajnok lett az együttessel. Így jobban átgondolva és látva, hány gólt kapott idén a Schalke, nem is olyan gyenge ez a Neuer, Kolasinac, Höwedes, Matip elhárítás…

Akik nélkül sokáig elképzelhetetlen volt a védelem: Höwedes és Kolasinac (fotó: getty images)

Leon Goretzka nyitja a középpályások sorát. A még mindig csak 26 éves német a Bochumban kezdte pályafutását, de 18 évesen a Schalkéhoz került, ahol 2013 és 2018 között kulcsszerepet vállalt a csapat sikereiben. Aztán, ahogy az lenni szokott, a Bayern a riválisok nagyjait levadászó körútján rábukkant erre a nem is annyira csiszolatlan gyémántra (persze ekkor annyira már nem volt ő elrejtve, mivel a 2017-es Konföderációs Kupán bronzlabdás és 3 góljával ezüstcipős lett), így többek között Neuer, Lewandowski és Götze után Goretzka is bőrgatyába bújt. Ahol azóta rátett még egy lapáttal és világklasszis vált belőle. Meg lennék lepve, ha a következő tíz évben a Nationalelfnek (melynek a hírek szerint jelenlegi edzője, Hansi Flick lesz a kapitánya) nem ő lenne az egyik legbiztosabb és legfontosabb láncszeme.

A jó öreg, de még mindig csak 33 esztendős Ivan Rakitić is játszott a Schalkénál fiatalon, még hozzá 3 és fél szezont, miután búcsút intett nevelőegyesületének, a svájci FC Baselnek. Ezt akkor sem hagyhatjuk figyelmen kívül, ha később Sevillában és Barcelonában (meg a horvát válogatottban is) nagyobb sikerek övezték pályafutását, de az a közel 100 Bundesliga meccs nem lehet a véletlen műve.

Mára ellentmondásos figura vált belőle, de egykor világklasszis középpályás volt, azt hiszem, a Werder Bremen és a Real Madrid szurkolói egyetértenek velem ebben. De nem Brémában kezdődött a show: Mesut Özil Gelsenkirchenben született, s miután kijárta a szamárlétrát, megkapta a lehetőséget a felnőtteknél is. Legszebb éveit értelemszerűen nem itt töltötte, de sok más sorstársa mellett a Schalkénál indult el a világhírnév felé. Aztán az Arsenalnál valami megtört benne, a német válogatottból meg kiutálták; jelenleg a Fenerbahcéban futballozik, de egyelőre Szalai Attiláért jobban odavannak a szurkolók… Én mindenesetre nem fogom elfelejteni a Real Madridban töltött éveit, ahol számolatlanul adta a gólpasszokat, s ahol tényleg a világ egyik legjobb középpályásai közé tartozott. Kár volt őt, majd egy évvel később di Mariát is eladni…

Rakitic és Özil első lépései - illetve ülései...

Az álomcsapat legifjabb tagja az Egyesült Államokból érkezett; Weston McKennie, aki egy évvel ezelőtt még Gelsenkirchenben játszott, de immár 22 évesen a Juventus játékosa – és azon kevesek egyike, akik eddig nem futnak botrányosan rossz szezont Torinóban. Még éppen időben lépett le a süllyedő hajóról, idén már lehet, nem tudta volna eladni magát egy élcsapathoz. Fiatal kora ellenére közel 100 meccset lejátszott az egykor szebb napokat látott királykék együttesben, s egyelőre kölcsönbe került az Öreg Hölgyhöz, melyre ráfér a fiatalítás és vérfrissítés, így aligha fog ő a német másodosztályba visszatérni. Mindössze 18 évesen került Amerikából Németországba, a jövő egyértelműen az övé is lehet!

Akit a Paris St. Germain elég jónak tart ahhoz, hogy leigazoljon, az biztos, hogy elég jó is! Ezért sem törhetünk pálcát a jelenleg is a franciákat erősítő (?) Moise Kean és a jelenlegi Bayern cserecsatár, Choupe-Mouting felett, aki kis híján tagja is lett ennek a Dream Team-nek. Persze Julian Draxler szerintem jobb az említett uraknál, bár Párizsban, ahol ott van egy Di Maria, egy Neymar és egy Mbappe, nem számíthatott soha vezérszerepre. Azért nem játszik keveset – de már a Schalkénál se játszott! 8 évesen került az akadémiára, a felnőtteknél 17 évesen és 177 naposan mutatkozott be, éppen Rakitic cseréjeként. Minden idők második legfiatalabb gólszerzője lett a Bundesligában, s minden idők legfiatalabbika volt, aki német kupadöntőben is beköszönt. Bemutatkozásakor még Raúl volt a csatártársa, később játszott Szalai Ádám oldalán is, sőt, a 2014-es BL selejtezőben Szalonikiben Szalai kettőt, Draxler egyet lőtt a PAOK-nak, amivel főtáblára jutott a klub. Azóta Draxler BL döntőt is játszott már, Szalai meg a kiesés ellen és a játékpercekért küzd Mainzban…

Bizony, ilyen is volt... (fotó: mirror.co.uk)

A legtöbbet a középcsatár poszton gondolkodtam, végül arra a Teemu Pukki-ra esett a választásom, akire talán rá se ismernénk akkori frizkóját látva: Gelsenkirchenben még dús hajkoronával rendelkezett! Idén már 32 éves lesz a finn csatár, de Gelsenkirchenbe még 21 évesen került, miután az Európa-Liga rájátszásában három gólt lőtt nekik a HJK színeiben. Két évig maradt, majd a Celtic és a Bröndby szurkolóit is boldogította, mielőtt jelenlegi állomáshelyén, a Norwich-nál gyökeret nem eresztett volna. Kifejezetten jó gólátlagokat hoz, s a finn nemzeti csapatnak is húzóembere (ezt saját bőrünkön is tapasztalhattuk az első Nemzetek Ligája kiírásban, Marco Rossi szövetségi kapitány debütálásakor...), amellyel készülhet története első Európa-bajnokságára.

Jól néznénk ki, ha ma is így néznénk ki...

Az álomcsapat utolsó tagja Leroy Sané, aki ma már szintén a Bayern Münchenben rúgja a lasztit, de ő legalább nem közvetlenül a Schalkétól ment a nagy riválishoz. A „vargabetűt” pályafutásában a Manchester City jelentette, ahonnan már egy évvel korábban szerették volna elvinni a bajorok, de egy súlyos sérülés miatt csúszott egy egész esztendőt a transzfer. A Schalkénál nagyon fiatalon berobbant, s emlékszem első BL góljára is, ami nem volt kicsi, s Iker Casillasnak rúgta: 4-3-ra nyertek Madridban, de végül kiestek 2015 tavaszán. Három szezonjából az utolsóban vált belőle alapember, góljai és megoldásai élményszámba mentek, de már 20 évesen eligazolt. Tavaly végül a BL címvédő Bayern München ténylegesen megszerezte, idén meg lehet, előző klubja, a Man City nyeri meg a trófeát. Ha két szék között a földre kerül, tiszta Ibrahimovic effektus lesz, aki mindig rosszkor igazolt rossz helyre és valószínűleg BL győzelem nélkül fog visszavonulni. Bár Sané még mindig csak 25 éves, bőven nincs lekésve semmiről, Münchenben mindenesetre egyelőre csalódás a játéka.

Azért megnézném ezt az együttest: Neuer – Kolasinac, Höwedes, Matip – Goretzka, Rakitic, Özil, McKennie – Draxler, Pukki, Sané. Annál rosszabb biztosan nem lenne, mint amit idén láthattunk Gelsenkirchenben…

Bár klubtársak nem voltak, ellenfélként már találkozott egymással Sané és McKennie - előbbi brillírozott a Manchester City - Schalke BL csörtén...

Befejezésül és zárszó gyanánt megkértem egy gyermekkora óta Dortmund szurkoló barátomat, nem mellesleg esküvői tanúmat és elsőszülött gyermekem keresztapját, Grunda Marcellt, ossza meg velem, velünk, hogyan éli meg a legnagyobb rivális mélyrepülését és szerinte milyen lesz Ruhr-vidéki derbik nélkül a következő Bundesliga szezon. „Tudom, hogy Dortmund drukkerként kötelező lenne utálnom a „Kékeket”, de bevallom, olyan igazi ellenszenvet sose éreztem irántuk. Persze a derbi meccseket szerettem nézni, mert mindig forrott a levegő és komoly presztízskérdést csináltak belőle a csapatok, így mindig nagyon izgalmas volt és örülök, hogy az utóbbi időben azért nagyrészt mi kerültünk ki győztesen a párharcból. Tagja vagyok a magyarországi Dortmund szurkolói klubnak és érdekes olvasni ott is a véleményeket a Schalke kieséséről. Azt kell, hogy mondjam, hogy az esetek 90%-ban azt írják, hogy annak ellenére, hogy utálják a Schalkét, azért sajnálják is, hogy egy ilyen régi múltú csapat így össze tudott zuhanni, és hogy jövőre nem lesz derbi. Egyetértek velük abban, hogy jól mutatja a „Kékek” példája azt, hogy attól, hogy évekig jól megy a szekér egy csapatnak, még egyáltalán nem garancia arra, hogy rövid időn belül ne omolhatna össze a rendszer. Elég pár rossz pénzügyi és játékosügyi döntést hozni és kész a katasztrófa. Úgyhogy remélem, mi nem követjük el ugyanazt a hibát, mint ők, és hogy hamar visszajutnak az első osztályba, hogy megint izgulhassunk egy jó kis Ruhr-vidéki meccsért. ”

Zárásként én sem írhatok mást: a Fradinak hiányozna az Újpest, a Real Madridnak a Barcelona, a Manchester Unitednak a Liverpool; a német futball szerelmesei sem lehetnek boldogok attól, hogy a Bundesliga szegényebb lesz jövőre egy rangadóval. A másodosztály viszont nyerhet egyet: amennyiben nem sikerül a feljutás, összejöhet egy Schalke – Hamburg csúcsrangadó, amin ugyan kicsiben, de elégtételt vehetnek a 20 évvel ezelőtti sérelmekért, a bajnoki cím drámai elbukásáért a Királykékek. A jó focira szükségünk van, én szurkolok azért, hogy a gelsenkircheniek erősebben térjenek majd vissza! Auf Wiedersehen, Schalke 04 – találkozzunk minél hamarabb újra az első osztályban!

Hiányozni fog a világ egyik legérzelemdúsabb Derbije...