„Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!” Így kezdődik Babits Mihály Balázsolás című verse. Záró sorai meg ekképpen szólnak:

„Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
    okos felnőtt! Te jól tudod,
mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall
    még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is
    olyan nagy dolog a halál."

Bár a hagyományos népszokás, a balázsáldás ideje február eleje, honi futballberkekben a nyári hőséget most hirtelen fagy váltotta fel, s bizony könnyű ilyenkor bekrepálni (nesze neked hideg sör…). Aranylábú fiaink erről sokat tudnak mesélni, hiszen sportolói vénájuk tudja, hogy „mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall még az Isten jósága sem”, s a futball halálát is oly sokat tapasztalhattuk az elmúlt 20-30 évben Magyarországon, ami alapján Babits-csal együtt én is bátran ki merem jelenteni: „nem is olyan nagy dolog a halál”. Persze csak, ha előtte volt élet is…

Merthogy a dicsőnek mondható Eb szereplés után nem először kapunk akkora maflást, ami talán még Böde Daninak is fájna, mindenesetre ahogyan öt évvel ezelőtt nehezen emésztettük meg az osztrák-verés és a portugálok majdnem kiejtését követő feröeri bálnavadászok elleni 0-0-t (az egy évvel későbbi andorrai megaláztatásról nem is beszélve…), nehéz hova tenni ezt a tegnapi albánok elleni 0-1-et is. Már csütörtökön sem néztünk ki jól az angolok ellen, de akkor még takarózhattunk azzal, hogy a friss Eb ezüstérmes ellen ki lehet kapni (mondjuk így pont nem…), meg hogy a britek a legutóbbi 12 meccsükből kilencen gólt sem kaptak, ami elég szédületes teljesítménynek tűnik… (Főleg egy Pickforddal a kapujukban.) De erre a teljesítményre nincs mentség; elbánunk az albánokkal, gondolhattuk, s most már bánhatjuk (akár el, akár al…), hogy történetük során először rúgtak gólt és győzték le Magyarországot.

Ha veszít, ha nyer, az egész csapat teszi, így most azt ne részletezzük, hogy Gulácsi Péter évek óta a német liga egyik legjobb kapusa és arrafelé nem látni tőle (vagy legalábbis nagyon rikán…) olyan bakikat, amiket a válogatottban rendszerint elkövet és azt sem nagyon értem, ha ennyire nem megy egy csapatsportban a csapatjáték, a kreatívnak csúfolt spílereink miért nem mernek többet vállalni és villanni – láttuk ugyan Kleinheisler Lacit egyszer megindulni és cselezni, Szoboszlai Dominiket egyszer távolról tüzelni, de ebből 6-8 kellett volna. Félidőnként. Egyébként sem hiszem, hogy csak a Bundesligában lehet nagy gólokat lőni… Továbbra is tartom: ez a keret többre van predesztinálva, Marco Rossi remek edző, de az még az albánok ellen sem elég, ha csak a szurkolókban ég a tűz…

És ha már szurkolók. Talán azoknak is igazuk van, akik azt mondják, velünk van a baj: képtelenek vagyunk a realitás talaján maradni. (Pedig már a Herkules című kiváló Walt Disney produkcióban elhangzik az örökbecsű: „Az álmodozás a zöldfülűeknek való…”) Érzelmekkel teli nép vagyunk és vehemensen szurkolunk. Ez persze nem baj, hiszen a Jelenések könyvében például ezt olvassuk: „Mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg, kiköplek a számból…” Persze, minket csak beköpni lehet, még pedig az UEFA-nak. Mocskos, szemét, rasszista, hulladék magyarok, akik nem érdemlik meg, hogy valaha az életben még nézők előtt játszhassanak! Mondják ezt a saját játékosaikat huhogó, az Eb döntőre jegy nélkül simán beslisszanó és egymást gyepáló angolok. Állva tapsolok – de semmiképp nem térdeplek! Congratulation! Persze poharat hajítani már a Circus Maximusban is illetlenség volt kétezer évvel ezelőtt, nem is értem, ez mire volt jó, de nem ezért fogják bezárni a stadiont. Ha ennyi embernek piszkáljuk a csőrét odafent, valamit jól csinálhatunk!

Nem feltétlenül a zöld gyepen… Valahol örülök is annak, hogy Szalai Ádám ebből a blamából is kimaradt. Az egyik legmegosztóbb labdarúgója szeretett hazánknak, akit lehet bántani, mert néha az az ember érzése, hogy egy zsák cement jobban kezelné a labdát, mint ő, s egy támadót a góljai minősítenek, már pedig neki abból az elmúlt években nincs túl sok, ugyanakkor ma már egy csatárnak sem csak annyi a dolga, hogy berúgja a helyzeteket. Labdát tart, leköti a védők figyelmét, ha kell, hátul szerel, védekezik, űzi-hajtja a csapatot – Szalai Ádám tökéletes csapatkapitány és vezére ennek az együttesnek. Nekem az egyik kedvencem a mai csapatból és nem véletlen, hogy még tíz év után sem kopott ki a Bundesligából… Láttuk tegnap is, hogy nincs helyettese – csak remélhetjük, hogy aki egyszer átveszi a helyét, már megszületett… És poén, de ő se az amszterdami 1-8, se az andorrai 0-1 alkalmával nem volt a pályán, s tegnap sem játszhatott a covid miatt. Biztos nem csak ezért kaptunk ki, de gondolkodjunk el az ő szerepén…

Kell Balázs ebbe a csapatba? Mármint Dzsudzsák, a nyírlugosi szabadalom. Egyre több helyen olvasni erről, ő persze jönne is vissza. 35 évesen, újra NB1-es játékosként szükség lenne rá? Akkor lennének ám tényleg gondok! Mondjuk neki jobban állt a sírás és magyarázkodás, szegény Schäfer András orra alá dugni a mikrofont egy kellemetlen meccs után… Ki lehet ennyire kegyetlen??? Érdemei elismerései mellett örüljön annak, hogy Király Gáborral karöltve holtversenyben válogatottsági csúcstartó, kitörölhetetlenül beírta magát a magyar futball történelemkönyvébe, de csak azért ne hívjuk be, hogy egyedüli rekorder lehessen. Nem lóg ki annyira felfelé még ebből a honi mezőnyből, hogy teljesen indokolt lenne a meghívó. A balázsáldásból ebben a formában nem kérek, s meglehet, ha sokáig durcizik az UEFA, lelátói „balesetek” miatt, mármint szurkolói rigmusok meccseken történő hangos kántálásától bekövetkező gégeproblémáinkra más milyen balázsáldásra sem lesz szükségünk.

Babits Mihály versének közepén még ilyen is van.

„Te meghallgattad és megóvtad gyermeki
    életem a fojtogató
torokgyíktól s a veszedelmes mandulák
    lobjaitól, hogy fölnövén
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
    nem is gondolva tereád.”

Lassan mi is megélünk félszáz évet foci vb-n való részvétel nélkül, jobb lenne gondolnunk sem rá. Csak a szokásos – nekünk Katarban nem lesz katarzis.

De aki a nyáron szurkolt, ünnepelt és hűsölt, az most se fázzon, hanem szurkoljon és maradjon nehéz időkben is a nemzeti tizenegy mellett!

Szépen könyörgök, segíts rajtunk Szent Balázs! Ne csak februárban – szeptemberben és októberben is!

HAJRÁ MAGYARORSZÁG!