A történelmet látjuk, és éljük meg. 1976 után először ér úgy véget egy naptári év, hogy a magyar labdarúgó válogatott nem szenved vereséget. 12 meccs óta veretlenek vagyunk, ez a leghosszabb aktív sorozat Európában – de egyébként a világon is csak Algéria és Kolumbia előz meg minket. Közben csoportelsőként, és veretlenül jutottunk ki az Európa-bajnokságra, válogatottunk nem omlik össze, ha gólt kap, van világklasszis játékosunk, van fantasztikus szövetségi kapitányunk és mindehhez még hozzájön egy olyan fanatikus szurkolótábor, ami párját ritkítja, talán az egész világon. Érdemes megbarátkozni a gondolattal: zsinórban harmadszor leszünk ott az Európa-bajnokságon!

„Én elhiszem, hogy rúgott kettőt Szoboszlai, de előtte a bolgárok ellen belepüfölte a kapusba a ziccert. Meg mi az, hogy a szurkolókkal iszik a meccs után? Hát milyen példát mutat... Nagy segítség ez a magyar családoknak! Ennek a Nagy Ádámnak is elmondhatnák három különböző nyelven, hogy hová kell passzolnia. Kerkez Milos hogy lehet olyan dilettáns idióta, hogy sárga lappal a birtokában belemegy egy kockázatos párharcba? Dibusz Dénes hogy lehet ennyire vonalkapus? Ha az ellenfél szögletet vagy szabadrúgást rúghat, az már félgólt jelent… Annak a Callum Styles-nak is, milyen a haja már. Meg a Marco Rossinak is. Ja, neki az nincs is…” Az ember már csak olyan különös teremtmény, hogy neki semmi nem jó, sosincs megelégedve és hajlamos mindenben a rosszat keresni (ahelyett, hogy inkább Rossit keresné, muhaha…). Ha van rajtunk sapka, az a baj, ha meg nincs, akkor az. November 19-én éppenséggel sok mindenkin volt a Puskás Ferenc Stadionban, mert nem volt az a pálinkamennyiség (még a B középben sem…), ami athéni nyárrá varázsolta volna az esős, hideg, borzasztóan cudar időjárást. De legalább a játékosok nem fáztak meg a zöld gyepen: ezt a szó szoros és átvitt értelmében is érthetjük, mert csapatkapitányunk vezetésével előzékenyen adták át a kivonulás után melegítő pulcsijaikat az őket kísérő gyermekeknek. Ők pulcsit kaptak tőlük, az ellenfél játékosai meg zakót – de erről majd kicsit később. Szokatlan időpontban (délután 3 órakor nem sűrűn rendeznek válogatott meccset…) és szokatlan körülmények között, a továbbjutás biztos tudatában játszottunk Montenegró ellen; jó volt úgy válogatott meccsen szurkolni, hogy a tét nem minket nyomott agyon, és nem nekünk kellett egy másik meccs számunkra ideális forgatókönyve miatt izgulni. 30 éven keresztül hallgathattuk a negativizmust, szidtuk a futballunkat, sajnáltattuk magunkat – most itt az idő, hogy forduljon a mentalitásunk! Hagyjuk abba a károgást és a vészmadárkodást, mert már nem áll jól, és jelenleg nem is hiteles! Ünnepeljünk és legyünk büszkék! Mert Szoboszlai világklasszis, Nagy Ádámnak szuper a passzjátéka, Kerkez Milos nagyon fiatalon játszhat már a Premier League-ben, Dibusz Dénes légiósként is megállhatná a helyét, Marco Rossi pedig Willi Orbán honosítása mellett a másik legjobb dolog, ami a magyar focival az elmúlt 5 évben történt!

Néhány nappal az Eb selejtezők zárása előtt Bulgáriában lerendeztük a legfontosabbat, meglett a továbbjutás, igaz, már a csoportelsőség is eldőlhetett volna ekkor, na de miért is választanánk a könnyebbik utat, amikor szenvedni is lehet? Bulgáriában már pedig szenvedtünk, de már előtte Litvániában sem a szebbik arcát mutatta a válogatottunk. A szerbek oda-vissza legyőzése bravúr volt, komoly fegyvertény, de, mint kiderült, egyfajta altató is. Az utolsó két idegenbeli meccsünkön mindössze 1-1 pontot szereztünk a csoport két papíron leggyengébb csapata ellen (nem volt elég csupán a mezt kiküldeni a pályára…), bár hozzáteszem, ma már senkit nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, ritkák a nagy gólkülönbségű győzelmek (mondjuk erről csóri gibraltáriaknak nem szóltak, akik tizennégyet kaptak a franciáktól, majd hatot a hollandoktól – két meccsen 20 kapott gól, az igen…), s a mi csoportunk meglehetősen kiegyenlített volt – se egy San Marino, se egy Liechstenstein, de még egy Azerbajdzsán sem volt nálunk. Litvániában visszajöttünk 0-2-ről, ami dicséretes, és jelzi, hogy van tartása a csapatnak. Ettől függetlenül tény, hogy az első meccslabdánkat és az első kalapos besorolásunkat azzal a döntetlennel elveszítettük. Nem sokon múlt, hogy így járjunk a második lehetőséggel is: az egész évben nyeretlen, edzőváltáson áteső, morálisan meg széteső Bulgária a 97. percig vezetett ellenünk…

Teljes erőbedobással szurkoltunk otthon! :)

Nem mennék bele a részletekbe, de undorító volt, amit a bolgár szövetség csinált az UEFA asszisztálása mellett: ki hallott már olyan dolgot, fürdeni strand után? ki látott már olyat, hogy a szövetség félelemből megbünteti a saját szurkolóit egy zárt kapus meccsel? A bolgár labdarúgás most tart ott, ahol 15-20 éve a magyar futball tartott: a mélyponton. A szövetség félt az előre meghirdetett és aztán meg is valósított szurkolói balhétól, rendbontástól, tüntetéstől. Nemcsak a kezdési időpontot, a helyszínt is megváltoztatták, hogy aztán mégis Szófiában rendezzék a meccset – a plovdivi stadion ugyanis felújítási munkálatok miatt nem állt készen a meccs megrendezésére, hiába állította ezt a város polgármesterétől kezdve még annyi hozzáértő… 72 órával a kezdő sípszó előtt még nem lehetett tudni, hogy lesz-e egyáltalán meccs, és ha igen, hol. Ezzel a komédiával leginkább a magyarokkal szúrtak ki – nem vagyok biztos abban, hogy nem szándékosan… Nem játszottunk jól, ezt aláírom, ám mégis jóval többet tettünk a bolgároknál a győzelem érdekében (mondjuk a nullánál nem nehéz többet tenni…), ám egy buta kiállítás (a 19 éves Kerkez Milos végzete a rutintalansága volt, de legalább neki még biztosan jutott meleg víz, és az ünnepléshez az alapozást is hamarabb elkezdhette…) és egy jogtalan tizenegyes nehéz helyzetbe hozta a magyar válogatottat. Erről csak annyit: amikor már mindent VAR-ral ellenőriznek, 5-6 percig elemeznek, számomra érthetetlen, hogy ezt a jelenetet vissza sem nézték. Szegény Szalai Attilára, aki ezt a büntetőt úgy hozta össze, hogy nem nagyon csinált semmit, rájár a rúd mostanában… (Szerintem inkább volt fault az ukrán-olasz meccs ráadásában Christante belépője, ami után Mudryk elesett, a bíró sípja azonban akkor is néma maradt.)

Az első magyar gólnál volt okunk ünnepelni... :)

Tartozom egy nagyon őszinte vallomással: én a bolgár-magyar meccsen, a 92. perc környékén kikapcsoltam a tv-t, a telefont, és elmentem sétálni. Rettentően mérges voltam, több okból is. Egyrészt azért, mert sajnáltam, hogy amit ez a csapat nagy nehezen felépített, most egy pillanat alatt lerombolt. Biztos voltam abban, hogy a várható vereség után rengeteg kritikával kell majd szembe néznie Marco Rossinak. „Mióta magyar állampolgár, magyar lett a mentalitása is…” (Nagy az Isten állatkertje, csak sajnos túl alacsonyan van a kerítés…) Aztán azért is, mert óriási esélyt szalasztottunk el; tudtam, hogy Montenegró ellen, akiket rövid történelmük során még sosem sikerült megvernünk, a sok sérült tudatában egyáltalán nem lesz könnyű féken tartani. Bevallom, kicsit féltettem az egyenes ágú továbbjutásunkat. Utólag sem bánom egyébként, hogy az egészségügyi sétát választottam. Felvételről, stressz nélkül láttam már azóta az utolsó perceket. Az esti csendet kutyák ugatása törte meg az utcában, amerre elhaladtam, ezért sejtettem, hogy valami talán történt a meccs végén. (Még az is lehet, ha már Eb-re igyekeztünk, hogy eb-ek is nézték a meccset – na jó, ígérem, több ilyen fárasztó szóviccel nem jelentkezem…) Mivel telefont sem vittem magammal, elérni sem tudtak, de a Feleségem jó hírrel fogadott otthon: sikerült egyenlíteni, kint vagyunk az Eb-n! Hogy milyen jó hatással is vagyok Drága Nejemre: miután én elmentem, ő visszakapcsolta a tv-t, mert kíváncsi volt a meccs végére! Látta Dominik kihagyott ziccerét, majd a továbbjutásunkat érő öngólt is. Kalapemelést érdemel ez az asszonyi tett! Győzelmet nem érdemeltünk Bulgáriában, de vereséget sem, igazságos eredmény született, és három nappal később a bolgárok Szerbiában is bizonyították, hogy egyáltalán nem olyan gyengék, mint amilyennek az eredményeik alapján tűnnek: a 2-2-ért a hazai pályán játszó szerbeknek kellett teperniük, akik ugyanúgy tudtak örülni neki, mint mi pár nappal korábban, mert a szerbek, akik rendszeres vb résztvevők, Eb-n 2000-ben jártak utoljára. Az volt az első kontinenstorna, amit figyelemmel követtem, ők akkor még leánykori nevükön, Jugoszláviaként versenyeztek.

Köszönöm Dominik, minden magyar nevében! :)

Nagyon vártam a Montenegró meccset. Már a szerbek ellen szerettem volna felmenni, de akkor bizonyos arcátlan jegyüzéreknek hála (akik 70 és 150 ezer forint között árulták az általuk megvett rengeteg tickett-et – köszönjük a semmit!), ez nem sikerült. Rozsályban, kivetítőn, remek társaságban néztük azt a csodálatos meccset, nem panaszkodom, jó volt az is. Ám utolsó hazai selejtezőnkre csodával határos módon sikerült jegyhez jutni, és annak fényében, hogy a továbbjutás már megvolt, ha gálameccsre nem is, de örömfutballra azért készülhettünk. A meccs előtt kérdezték tőlem, hogy mire számítok. Az volt az érzésem, hogy ha mi rúgjuk az első gólt, sok gólos meccs lesz, ha viszont Montenegró, akkor nem lesz sok gól. Sajnos mi kaptuk az elsőt, és több mint egy órán keresztül úgy tűnt, nekem lesz igazam. A montenegróiak ugyan nem tolták be a buszt a kapujuk elé, de erőtlen támadásainkat rendre visszaverték, és amire számítani lehetett, erdész énjük is előjött: elég favágó stílusban futballoztak és védték az előnyüket. Szerencsére a holland spori már az első csúnyább faultra lapot adott, és később is, ha kellett, a zsebéhez nyúlt – nem engedte a durva, erőszakos játékot. Az első félidőben magyar támadójáték, mint olyan, nem igazán létezett, így ebből a játékrészből egy védő teljesítményét emelném ki. Az olasz másodosztályú Parma fiatal védője, Balogh Botond először játszott kezdőként a válogatottban (korábban egy meccsen kapott már néhány percet), és egyáltalán nem lógott ki a csapatból. A hajrában egy nagyobb hibája volt, egyébként összességében nem látszott rajta a rutintalanság és a megilletődöttség. Támadásban Montenegró sem nyújtott többet az első 45 percben, de egy gyermeteg hibából kaptunk egy leventególt, csak hogy ne érezzük annyira kényelmesen magunkat a félidőben. Ekkor szerintem sokakban megfogalmazódott néhány keserű kérdés. Tényleg létezik, hogy hazai pályán vereséggel zárjuk az évet, egyúttal veretlenségünket is az utolsó pillanatban veszítjük el? Létezik, hogy a biztosnak tűnő csoportelsőségről is lecsúszunk? Létezik, hogy ebbe belenyugszanak a fiúk és a kapitány?

Már a meccs előtt lehetett fotózkodni a fiúkkal... :)

Gyönyörű volt az élőkép, a Tábor megint kitett magáért!

Nem nyugodtak bele, és ez a folytatás után elég hamar ki is derült. A második félidőre muszáj volt változtatni, már csak a 65 ezer fagyoskodó ember kedvéért is. A válogatott két leggyengébb játékosát, Bolla Bendegúzt és Gazdag Dánielt le is kapta a pályáról Marco Rossi. Mindkét játékos rejtély számomra: játszanak klubjukban, jó hírek is érkeznek róluk, de a nemzeti csapatban nem ez volt az első rossz meccsük. Meglehet, még a kapitány sem tudja, hol akarja őket igazán játszatni, de a szurkolók felől talán már nem feltétel nélküli a bizalom az irányukba. Mondjuk elég, ha Marco Rossi bizalmát élvezik… A cserék mindenesetre beváltak, a fehérvári Kalmár Zsolttal és az exfehérvári Loic Negóval sokkal támadóbb szellemű lett a csapat. Kalmárt sokat szidtuk a helyszínen, az a helyzet, hogy felvételről újranéztem a meccset, és tv-n keresztül sokkal jobbnak tűnt, mint élőben… Bár sokáig azt hittük, a montenegrói kapus húzza az időt, le kellett cserélni Milan Mijatovic-ot, és egy 15 évesnek kinéző, egyébként 24 éves, és a kapusként alacsonynak számító, 181 cm-es magasságú, éppen most debütáló Filip Djukicnak kellett beállnia a háló elé. Na, ez a csere megzavarta a montenegróiakat. Szoboszlai Dominik addig is sokat vállalt magára, de nem minden megoldása jött be, a kapura egyáltalán nem volt veszélyes. Egészen a 66. percig. Akkor a Liverpool középpályása megelégelte, hogy a vendégek nyolcasa, Marko Jankovic folyamatosan cukkolja, és lőtt egy olyan gólt, amire tényleg csak a világklasszisok képesek. Négy védő között vitte be a labdát, cselt csel követett, majd tökéletesen kilőtte a hosszú alsót. Láttam már élőben néhány szemre is tetszetős gólt. Ami hirtelen eszembe jut: 2009-ben a Debrecen – Levszki Szofia BL selejtezőn Varga József és Rudolf Gergely gólja, 2015-ben a norvégok ellen Priskin Tamás dugója, majd 2019-ben, a később Puskás díjjal is jutalmazott Zsóri Dániel ollózása a Fradi ellen. Hát ez a gól talán mindet kenterbe verte. Nem csoda, hogy rögtön Messihez hasonlították, ilyen gólt ő rúgott túl sokat fénykorában… A hétvégén a Liverpoollal komoly rangadót játszik csapatkapitányunk, nem lennék meglepve, ha a Manchester City-t trenírozó Pep Guardiola vakargatná már kopasz buksiját, hogyan állítsa meg Ruben Diassal és Josko Gvardiollal, aki egyébként az előző szezonban még csapattársa volt Dominiknak… Gondolkodtam azon, hogyan lehetne röviden jellemezni Szoboszlait, és ez jutott eszembe: ő az a játékos, aki a különbséget tudja jelenteni egy meccsen. Gera Zoltán, bármennyire is szerettem, és volt az elmúlt 25 év legjobb magyar labdarúgója, nem ilyen volt. Dzsudzsák Balázs, Szalai Ádám nem ilyenek voltak. Jó játékosok voltak mindhárman, rúgtak győztes gólokat is, de rájuk valahogy nem illett ez a leírás. Nem ilyen karakterek voltak. Szoboszlai Dominik a különbséget jelentheti a meccsen. Milyen régóta vártunk már egy ilyen játékosra! Ezt meccs közben fogalmaztam meg magamban, és ugyanezt mondta róla a találkozó után Marco Rossi is. Mindezek ellenére, hogy ilyen okosságok jutnak eszembe, nem tervezek leülni mellé, se helyette a kispadra – bár ötleteket szívesen adok neki a továbbiakban is… :)

Hidegrázós meccs volt, az emléke még most is az! Múlt héten leadta a tv, nagyon jó volt újranézni! :)

Bár Szoboszlai zsenialitásának köszönhető elsősorban a magyar egyenlítés, meg kell, hogy említsem Nagy Ádám nevét, akitől a labdát kapta. Nagyon kritikus helyzetben tette jó helyre a lasztit, mert 3 montenegrói vihette volna kapura a labdát, ha Nagy Ádám elvéti a passzt – teljesen mindegy, hogy tudatos volt-e az a labda, vagy csak felszabadításnak szánta, és véletlenül szállt Dominik felé, a lényeg a végeredmény, hogy így gólpassz lett belőle, és Montenegró helyett mi rúgtunk gólt. Sőt, a védők még ki sem csomózták az első gól előtt összegabalyodott lábaikat, amikor Szoboszlai Dominik az ellenkező oldalon játszott össze Ádám Martinnal, s a visszakapott labdát már csak be kellett lőni. Ádám Martin, aki nyilatkozataiban egyszerű, mint a faék, még csak olyan vicceseket sem mond nyilatkozataiban, mint Böde Dani, és elképzelhetetlennek tartom, hogy normális esetben első számú centere legyen a magyar válogatottnak, szenzációs gólpasszt adott, és emiatt meg kell őt is dicsérni. Mert szerintem egyébként elképesztően lomha és körülményes tunyacsáp a csávó. Nagy bajban lennénk, ha nem tudnánk, hogy Szalai Ádám visszavonulása után van egy Varga Barnabásunk, aki most sérült, és egyébként Ádám Martinnal és a mindkét meccsen csereként pályára lépve ritka keveset mutató Németh Andrással kellene utaznunk az Eb-re. De ami szép, az szép: a félidőben azt írtam ki Facebookon, hogy a lelátóról bárki beállhatna Ádám Martin helyére, de olyan gólpasszt biztos nem tudott volna adni akárki, az valóban pazar volt!

Másfél perc leforgása alatt megfordítottuk a meccset, ekkor már én nem is fáztam – érdekes, a lelkiállapotunk pozitív változása is mennyire tud melegíteni… :) A pályán is voltak azért meleg pillanatok, mert Montenegró nem adta fel: főleg, mert hozzájuk is eljutott a hír, hogy Bulgária vezet Szerbiában, és egy győzelemmel akár ki is juthatnak az Eb-re! Ekkor Dibusz Dénes percei következtek, aki lehet, hogy a mérkőzés első 75 percében stadionújságot osztogatott a szektorok között unalmában, vagy a Keleti pályaudvaron kávézott, de amikor kellett, a helyén volt. Azért nehéz egy kapusnak, mert lehet, a mérkőzés nagy részében nincs dolgod, de a semmiből is hoznod kell a bravúrt. Dibusz Dénes valami félelmetesen jól védett! Előbb egy ziccert hárított, bár ott volt egy pici szerencséje is, mert elakadt benne a labda. Aztán Stevan Joveticnek volt egy sunyi emelése, ami befért volna, de ő kitolta – majd az ismétlést is hárította. Hiába rúgták az utóbbit már lesről, ez a védés az önbizalmának biztos, hogy jót tett, mert amúgy hatalmas bravúr volt! De az igazi show a 86. percben következett: ekkor körülbelül 10 másodpercen belül kellett négyszer védenie – abból minimum kétszer bravúrral!!! Erről a bravúrsorozatról eszembe jutott az utolsó válogatott meccs, amin kint voltam, tavaly szeptemberben, az olaszok elleni Nemzetek Ligája találkozó (Szalai Ádám búcsúmeccse). Azon a mérkőzésen az olasz Európa-bajnok Gianluigi Donnarummának volt, azt hiszem, ugyanúgy négyes védési sorozata, mint most Dibusznak. (Megnéztem, neki csak háromszor kellett védenie, a negyedik lövés védőről pattant le.) Elképesztő volt ez az ember! Ki gondolta volna bő egy éve, amikor tudtuk, hogy Gulácsi Péter nagyon súlyos sérülést szenvedett, és emiatt nélküle kell majd kivívnunk az Eb részvételt, hogy Dibusz Dénes ennyire beválik majd, ennyire jól fogja pótolni? Most pedig már úgy érzem (és nem csak a Fradista énem mondatja ezt velem), hogy hiba lenne visszaadni az első számú kapuspozíciót a posztját sajnos a Lipcsénél is elveszítő Gulácsinak. Dibusz Dénes megharcolt a helyéért, emlékezzünk, a szerbek ellen milyen bravúrokat mutatott be mindkét meccsen, és Montenegrót is az ő védéseinek köszönhetően győztük le.

Mondom ezt annak ellenére, hogy a 93. percben megrúgtuk a harmadikat is: Loic Nego csodálatos labdaszerzését a középpályán ki kell emelni, meg az indítását is, ami után Szoboszlait nagyon csúnyán felrúgták. Őt szabályosan egyébként sem lehetett megállítani egész meccsen, de szerintem ez volt a legcsúnyább fault vele szemben. Végül nemes bosszút állt: szabadrúgását a kapus csak oldalra tudta ütni, Nagy Ádám pedig meglepetésében bevágta a labdát a kapuba. Talán ő is megdöbbent ezen a lehetőségen: 77 válogatott meccsén ez mindössze a második gólja volt, amit egyébként maradéktalanul megérdemelt, mert a mezőny egyik legjobbja volt. Talán ő kapja a legtöbb kritikát a jelenlegi keretből, amit én egyébként nem értek, mert szinte mindig stabil, jó játékot nyújt. Ő labdaszerző középpályás. Ami az ő feladata, azt ellátja. Olyan tért ölelő átadásokat, mint amilyeneket David Beckhamtől vagy Xabi Alonsótól láttunk, tőle ne várjunk. A gólokat se neki kell lőnie. Az általam nagyon nem kedvelt Sergio Busquets-nek látványos volt a játéka? Egy fenét! Gólerős sem volt. De kihagyhatatlannak számított a Barcelonából és a spanyol válogatottból is. Amit Nagy Ádámtól el lehet várni, azt ő megcsinálja. Nem annyira kreatív, de a passzpontossága mindig az egyik legjobb a csapatban. A klubváltáson viszont el kell gondolkodnia, mert az olasz másodosztályú Pisában szinte semennyit sem játszik. Ha Schäfer András visszatér, ő tökéletes párja és kiegészítője lesz szerintem Nagy Ádámnak. Majd ő fog kreatívoskodni. Egyébként a Schäfer helyett beépülő Callum Styles is jól játszik szerintem, rá sem lehet panasz!

Szóval nyertünk az év utolsó válogatott meccsén Montenegró ellen, és Marco Rossi is látványosan jobb kedélyállapotban fogadta a gratulációkat, meg a riporteri kérdéseket, mint a bolgárok ellen pár nappal korábban. (Bezzeg Szoboszlai húzta a száját – de azt valószínűleg a szurkolók között lehúzott pálinka miatt tette… :)) Ha ismeri Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című versét (ha őt meg magyarosítva már Vörös Márknak hívják…), talán ő is büszkén meri mondani: „Ez jó mulatság, férfimunka volt!” Egyébként az olasz-magyar szövetségi kapitányunknak ez volt az 59. válogatott meccse, amivel már negyedik az örök ranglistán!!! A 61 meccsnél megálló Mészöly Kálmánt és az Aranycsapat egykori sikerkovácsát, a 69 meccsig jutó Sebes Gusztávot már 2024-ben jó eséllyel meg fogja előzni.  Vagy legalábbis utoléri. És ez nagyon kemény! Olaszként sikerült elfogadtatnia magát egy nagyon krititikus országban. Baróti Lajos 117 meccsen volt szövetségi kapitány, ha az ő rekordját is meg akarja dönteni Rossi, akkor már most szerződést kell vele hosszabbítani 2032-ig… J Az 59 meccsből egyébként 29 zárult győzelemmel, 14 döntetlen mellett mindössze 16-szor kaptunk ki. Ebből egyet sem idén kellett átélnünk; 2023-ban nem kapott ki a nemzeti csapat: 10 meccs, 6 győzelem és 4 döntetlen. 18 rúgott és 8 kapott gól! Bravó! Legutóbb 1976-ban zártunk veretlenül naptári évet, de akkor 5 győzelmet és 5 döntetlent hoztunk, szóval idén felülmúltuk azt a 47 évvel ezelőtti teljesítményt! Korábban 3 olyan év volt, amikor nem kaptunk ki egyszer sem: 1951, 1953 és 1955!

Bár még nagyon távolinak tűnik 2024 júniusa, a játék kedvéért elgondolkodtam azon, hogyan nézhet ki az Eb keret. Ami fontos, hogy a 2021-es Eb-vel ellentétben, amikor a covid miatt 26 fős kerettel lehetett nevezni, jövőre újra 23 ember alkotja a csapatokat, s 3 kapusnak mindenképpen kell lennie. Tehát 20 mezőnyjátékost nevezhet Rossi! Idei 10 mérkőzésünket mindössze ketten játszották végig: Dibusz Dénes és Szalai Attila. Minden meccsen pályára lépett Szoboszlai Dominik, Lang Ádám és Nagy Ádám. Csak sérülés miatt hiányzott Willi Orbán és Sallai Roland. Beépült a csapatba idén Kerkez Milos és Varga Barnabás. Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ők kilencen alkotják a válogatott gerincét. Dibusz, Szalai, Lang, Orbán, Kerkez, Nagy Ádám, Sallai, Varga Barnabás és Szoboszlai. Optimális esetben, ha mindenki egészséges, ők ott lesznek Németországban. Én azt gondolom, ha nem üt be a krach, bizalmat fog kapni a keretben Fiola Attila, Loic Nego, Ádám Martin, Botka Endre, Callum Styles és Kalmár Zsolt is. Negónak nagyon jót tett a klubváltás, hihetetlen, hogy a Fehérvárnak nem kellett – a francia élvonalbeli Le Havre-nak húzóembere, és jó teljesítményéből a válogatott is profitál. Fiola és Kalmár legnagyobb ellenfelei a sérülékenységük. Botka Endre több poszton is bevethető, de elveszítette kezdő pozícióját a Fradiban, neki lehet, meg kell majd küzdenie az Eb részvételért. Ez eddig már 15 fő. Hűha, fogynak a helyek…

És ha még ők is felépülnek... :)

A fanyalgók kedvéért, akik szerint Szoboszlai nem mutatott jó példát...

Szerintem sérüléséből felépülve Gulácsi Péter és Schäfer András is biztosan visszakerül majd a keretbe. Én nem felejtkeznék meg Kleinheisler Lászlóról sem! Hoppá! Máris 18 embernél tartunk! Kell még egy kapus, aki a Szappanos Péter, Demjén Patrik, Megyeri Balázs hármasból kerülhet ki. A nemzetközi rutin az utóbbi mellett szól, de harmadik opciónak az első kettő is jó választás lesz. Ez így 19. Maradt mindössze 4 hely… Balogh Botond elég meggyőző játékot nyújtott Montenegró ellen, ő a jövő embere lesz, éppen ezért őt biztosan nem hagynám itthon. Ez így 20. Ha innen nézzük, és ezt eddig papírformának tekintjük, mindössze 3 helyért megy a harc. Most jut eszembe Nagy Zsolt neve. Ő is bejátszotta magát, személyes pechje, hogy bár tavaly a németek és az angolok elleni gólját nem fogjuk soha elfelejteni, súlyos sérülése alatt berobbant posztján Kerkez Milos, és a Puskás Akadémia középpályása így alighanem csak tartalék lehet majd. De egy sikeres tavasz után szerintem ő be fog kerülni a keretbe.

És már csak két hely kiadó! Gazdag Dániel, Bolla Bendegúz, Csoboth Kevin, Németh András állandó kerettagok, és közel is vannak a tűzhöz, biztos szeretnének ott lenni az Európa-bajnokságon. Mint ahogy az a két kecskeméti is, Horváth Krisztofer és Szuhodovszki Soma, akik vasárnap csereként léptek pályára, és nem lógtak ki lefelé. Törökországban egész jól futballozik állítólag Mocsi Attila, de a válogatottban még nem mutatkozott be. Vécsei Bálintnak hiba volt Japánba igazolnia a Fradiból, pedig az első Eb selejtezős gólunkat még ő rúgta Bulgária ellen. Aztán ott van még Sigér Dávid is, aki felépült hosszú sérüléséből, és kulcsszereplője a Fradinak Sztankovicsnál – kérdés, vele fog-e még számolni Marco Rossi. Luxus lenne, ha nem, de néhányan láthatóan megelőzik a posztján… A maradék két helyre minimum nyolcan-kilencen pályáznak, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy vajon az U21-es válogatottból Vancsa Zalán, Gruber Zsombor vagy Lisztes Krisztián nem lépnek-e szintet addigra? Utóbbi éppen akkor válik majd hivatalosan a Frankfurt játékosává, a motivációval biztosan nem lesz gondja…

Te kiket tennél be az Eb keretbe, és kiket hagynál ki onnan?

 Ez még a jövő zenéje. Most még élvezzük a jelent – nem elfelejtve és eltemetve a hibákat és a gyengeségeket. Mert legyünk őszinték: azok is vannak. Hogy Willi Orbán nélkül nincs igazi vezére a védelemnek. Hogy Montenegró ellen a második félidőben nagyon lehetett érezni, hogy vagy Szoboszlai Dominik megcsinálja a cselt, a lövőhelyzetet megteremti, és eldönti a meccset, vagy senki. Hogy a nálunk papíron gyengébb csapatok ellen, hiába van nálunk többet a labda, még nem mindig tudunk dominálni és helyzeteket kialakítani. Hogy az utánpótlás-képzésünk még mindig rémgyenge. Hogy szerencsénk van a honosításokkal, meg azzal, hogy olyan edzőnk van, mint Marco Rossi. Ne felejtsük el azt se, mennyire megéreztük 3-4 kulcsemberünk hiányát az ősszel. Azért nem minden fenékig tejfel mifelénk sem, és mindig van hová fejlődni. Ám erre a válogatottra én mégiscsak úgy tudok tekinteni, mint egy reményekkel teli együttes, amire büszkének kell lennünk.

Jó ezt a tabellát látni!

Bulgáriából hazafelé - Kerkez Milos lehet, a kiállítását követően alkoholba fojtotta bánatát, mert itt már biztosan nem volt szomjas... :)

Egyetértek Szoboszlai Dominikkal: simán lehetünk mi az Eb meglepetéscsapata! 2. kalaposként olyan halálcsoportba biztos nem fogunk kerülni, mint két éve, de ha a harmadik kalapból mellénk sorsolják a hollandokat, a negyedikből pedig az olaszokat, hát nem biztos, hogy őszinte lesz a mosolyunk… Osztom Rossi véleményét is: jó lenne olyan együttessel játszani, akivel nem találkoztunk mostanában. Az 1. kalapból a portugálok, az angolok és a németek kifejezetten unalmasak lennének, s a franciákkal is játszottunk két éve, a belgákkal meg a 2016-os Eb-n. A spanyolok ellen egy 2001-es barátságos meccsre emlékszem, amin 1-1-re végeztünk. Azóta szerintem nem is volt spanyol – magyar, legalábbis felnőtt szinten, mert az U21-es válogatottak ezen a héten speciel pont összecsaptak, szintén Eb selejtezőben. Akikkel biztos nem szeretnék összekerülni, azok a franciák, az angolok és a portugálok. Jelenleg szerintem ez a három legerősebb válogatott Európában. A románokkal egy kalapban leszünk, pedig ellenük pikáns és érzelemdús meccset játszhattunk volna. Rajtuk kívül biztos, hogy nem kerülhetünk egy csoportba a szintén 2. kalapos törökökkel, dánokkal, albánokkal és osztrákokkal. Egy magyar-dánt megnéztem volna, na de majd az egyenes kieséses szakaszban!

Szoboszlai Dominik bizonyította: már 23 évesen méltó a csapatkapitányi tisztségre!

 A 3. kalapban azért lenne komoly kihívás: például a hollandok és a horvátok, bár jelen állapotában szerintem mindkét válogatott elkapható lenne. Itt szerepelnek a csehek, akikkel idén volt egy meccsünk (1-1), a szlovákok, a szlovének és a skótok. Ha választhatnék, utóbbi kettő közül szeretnék ellenfelet. A 4. kalapból még csak három csapat ismert. Óriási meglepetés, hogy itt lesznek az olaszok, a mögöttünk másodikként kijutó szerbek és Svájc. S hogy kik játszanak pótselejtezőt a maradék 3 Eb helyért? Elég sokan… Lengyelország, Wales, Izland, Finnország, Ukrajna, Észtország, Izrael, Bosznia-Hercegovina, Görögország, Grúzia, Kazahsztán, Luxemburg. (Vérciki, de a svédek és a norvégok még pótselejtezőt sem játszhatnak az Eb részvételért – hogy lesz így Erling Haaland Aranylabdás jövőre???) Ha Dévényi Tibi bácsi olvassa ezt a cikket, biztos teljesíti a harmadik kívánságomat is: a pótselejtezős csapatok közül kérem a harmadik ellenfelünket. Mondjuk egy Grúziát (akarom mondani, Georgiát) vagy egy Ukrajnát, hogy megint olyan együttest válasszak, akivel mostanában nem találkoztunk. (A papírforma alapján egyébként szerintem a lengyeleké, a görögöké és az ukránoké lesz a maradék három hely.)

Mit szólnátok egy spanyol, magyar, szlovén, grúz/ukrán négyeshez? (December 2-án sorsolás, egy hét múlva okosabbak leszünk!:)

Nagyon jó átélni azt, hogy újra futball láz van Magyarországon. Nagyrészt ez a válogatott sikeres szereplésének is köszönhető. De van itt más tényező is. Egy gondolat erejéig hadd időzzek el itt. A Fradi sikeres nemzetközi kupaszereplését is jó látni. Kivéve annak, aki annyira elvakult ellendrukker, hogy inkább szurkol a nemzetközi meccseken a Ferencváros aktuális ellenfelének. Ez sajnálatos dolog, de van ilyen. Mert lehet NERencvárosozni, meg hogy mennyire sok a légiós (ami egyébként már világtrend, és nem csak a labdarúgásban – érdekes, azon senki nem volt kiakadva, amikor a győri vagy a veszprémi kézisek értek el remek nemzetközi eredményeket tele légiósokkal…), de ha van egy magyar klub, ami sikeresen szerepel, az a magyar labdarúgás érdekeit is szolgálja. Én annak idején teljes szívből tudtam szurkolni a Lokinak és a Vidinek, és örültem a nemzetközi sikereiknek… Persze, jobb lenne, ha több ilyen versenyképes klubunk lehetne… Az ősszel kétszer is láttam a Fradit, mindkétszer telt ház fogadta. Nagyecseden kupameccsen a 4 éves fiammal voltam, 8-0-ra nyertek a zöld-fehérek, ott kicsit beleszagoltunk a mennyei megyei ízébe is. Októberben pedig Diósgyőrben voltam bajnokin. Egész Miskolcon érezni lehetett, itt bizony készülnek a meccsre, várják a Fradit (mondjuk hetekkel a meccs előtt ment is már a nem túl sportszerű üzengetés a felek között…), egyébként is, a Diósgyőré az ország egyik legjobb szurkolótábora. Parázs hangulat és izgalmas meccs volt, több, mint tizenkétezer nézővel! Bár gyakrabban lehetne ezt átélni, igazi futballhangulat volt, a futballt ünnepelték Miskolcon! Egy héttel később a Fradi – Újpest derbin is telt ház volt, ez húszezer embert jelentett. Szüleink, nagyszüleink mesélnek nekünk a kettős rangadókról, meg arról, hogy régen a 30-40 000 ember természetes volt egy bajnokin. Jó lehetett azokat átélni. Más időket élünk. De a futballunkra lassan újra büszkék lehetünk!

Szerintem ez hatalmas sztori... :)

Egy késő őszi délutánon, 1953. november 25-én, a magyar labdarúgó válogatott 6-3-ra lemosta Angliát a Wembleyben, az Évszázad mérkőzésén – a britek előtte 90 évig nem kaptak ki senkitől otthon, ám ekkor hatalmas pofonba szaladtak bele. Bár utána volt a svájci vb-n néhány emlékezetes meccsünk (és sajnos az elveszített vb döntő), sokak szerint az a meccs volt az Aranycsapat csúcsteljesítménye – az a meccs pedig most szombaton immár 70 éves lesz! Azt hiszem, jelenlegi válogatottunkra az Aranycsapat is büszke lenne! Olyan jó, hogy erről a közelgő évfordulóról a bolgár meccs után Marco Rossi sem felejtkezett meg. Hetven év eltelt azóta a legendás meccs óta, s legyünk őszinték, az elmúlt hét évtizedben sokszor volt csúcson és mélyen is a magyar futball és a nemzeti tizenegy. Az 1956-os forradalom után például máris új csapatot kellett építeni, hiszen az Aranycsapat több kulcsjátékosa disszidált. 1966-ban elvertük a kétszeres vb címvédő brazilokat az angliai vb-n, aztán három évvel később nagyon csúnyán kikaptunk a csehszlovákoktól, s a 4-1-es vereség következtében lemaradtunk a ’70-es vb-ről. 1985-ben Európa legjobb csapata voltunk, majd a következő évben 6-0-ra lemostak minket a szovjetek. Azóta vb-n nem is jártunk (ennek lassan már 40 éve…), labdarúgásunk évtizedeken át vegetált, majd jött 2015 és az az emlékezetes norvég verés, majd a franciaországi Eb… Majd utána még egy, és jövőre még egy. Egymás után három Európa-bajnokság! Mit jelent ez az én generációmnak, aki előtte 30 évig szinte csak a kudarccal találkozott a magyar futballban? Nem keveset… Megvolt az újkori 6-3 is tavaly, a 4-0 Wolverhamptonban, s bár futballszerető hazafiként fel tudom sorolni a hetven évvel ezelőtti hősöket is, titkon bízom abban, a mai gyerekek és fiatalok napjaink válogatott játékosai után is tudnak már lelkesedni! Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás – Budai II, Hidegkuti, Czibor – Puskás, Kocsis. Hogy hetven év múlva is így fog-e menni a maiak felsorolása? A Jóisten a tudója. De azért segítek… Dibusz – Orbán, Szalai, Lang – Kerkez, Nagy Ádám, Schäfer, Fiola – Sallai, Varga Barnabás, Szoboszlai.

A 6-3 emlékére, immár 30 éve, november 25-én van a magyar labdarúgás napja. Örömömre szolgált, hogy az évforduló kapcsán a magyar labdarúgás évéről, egy veretlenül megvívott esztendőről, egy csoportelsőként kvalifikáló nemzeti csapatról írhattam. KÖSZÖNJÜK AZ IDEI ESZTENDŐT! HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

Előző vasárnap a késő délutáni órákban bekapcsoltam a Comedy Central Family tv csatornát, ahol minden hétvégén délutántól estig a Jóbarátok sorozat megy. Éppen a 9. évadban a Monica énekel epizód volt a műsoron, amiben, mint minden részben, több szálon futott a cselekmény. Az első jelenetek egyikében Chandler Joey-nak a szemöldökét szedte ki… Néztem, néztem, mosolyogtam, mert a Jóbarátok epizódjain, ha huszadszor nézem, akkor is tudok mosolyogni. De tudok nevetni is. Most egyikhez sem volt igazán kedvem. Sohasem lesz már ugyanaz az élmény. Soha nem fogom már úgy nézni minden idők legjobb, és időt álló, generációkon átívelő szitkomját, mint azelőtt, hogy értesültem a felfoghatatlan hírről: Matthew Perry elhunyt. A humor az egyetlen fegyvere, ezt egy pillanatig sem tagadja Chandler Bing karaktere, de az élet útvesztőjében nem lehetett elég erős és hatékony ez a fegyver. Végül volt, ami legyőzte. Matthew Langford Perry-re és Chandler Muriel Bingre emlékezem.

Szeretném leszögezni már a legelején: valószínűleg nem én vagyok a legnagyobb Jóbarátok rajongó Magyarországon. De közel 20 éve életem része a sorozat; rengetegszer végignéztem mind a 236 epizódot, kívülről fújom a legjobb dumákat és szövegeket. 2016-ban, amikor New Yorkban jártam, elmentem a házhoz, ahol a filmet forgatták, s bevásároltam eredeti Friends-es termékekből a Warner Bros. hivatalos ajándékboltjában. Friss férjként szinte az első bútorunk a feleségemmel egy olyan dönthető, bőr pihenőszék volt, amilyen Chandlernek és Joeynak is van. (Mondjuk a történeti hűség kedvéért muszáj megjegyeznem, hogy az lett a szoptatós/etetős/altatós székünk, így drága Nejem sokkal többet használja, mint én…) Megvan a Bumm, szívtál! játék, amit a sorozat inspirált, egy nagy Jóbarátok legó és a Jóbarátok Monopoly is. Beszereztem az elmúlt években megjelent Jóbarátok könyveket, még a hivatalos szakácskönyvet is a sorozatban szereplő ételekből! Van Jóbarátokos lábtörlőnk és ágynemű huzatunk is. 7-8 évvel ezelőtt egy barátom születésnapjára készítettem egy alapos és igényes, 26 (!!!) oldalas Jóbarátok kvízt! (Bárkinek szívesen elküldöm, aki tesztelné a tudását – még megoldókulcsot is csináltam hozzá!) Sőt, egyszer Debrecenben szerveztem egy Jóbarátok estét is, rengeteg izgalmas játékkal, feladattal, amin értékes Jóbarátok ajándékokat is lehetett nyerni! Erre az estére sokáig büszke leszek még, de ezért hálával tartozom a Feleségemnek, Kittinek is, aki segített a szervezésben és a kivitelezésben is! És ha már Kitti! Hát létezhet annál nagyobb fanatizmus, mint hogy Phoebe-től megirigyelve, a Feleségem is hármas ikreknek adott életet? Na ugye!

Jóbarátok este Debrecenben, jóbarátokkal! :)

A híres ház - csak azt nem értem, ennél a felbecsülhetetlen képnél miért nem tettem le azt a szatyrot a kezemből... :)

Az egyik színészt még élőben is volt szerencsém látni! 2016-os amerikai utam során jártam Las Vegasban is, ahol két bűvész, Penn Jillette és Rajmond Joseph Teller bűvészi, egyébként elég gyenge műsorát néztük meg – közös együttműködésük a Penn&Teller. Penn Jillette játszotta a sorozatban (egészen pontosan a 4. évadban) a könyvügynököt, aki el akart adni Joeynak egy lexikonsorozatot, de csóriékat éppen azelőtt rabolták ki, így az Életünk napjai sztárja csak a V kötetet tudta megvenni. (Legalább ismereteket szerezhetett Vietnámról és a Vezúvról…) Szóval van olyan színész, akivel még személyes élményem is van!

Ismerős? Mármint maga a jelenet. És persze ez a szituáció is, muhaha... :)

Ha vannak is nálam még nagyobb fanatikusok, de én is azok közé tartozom, akiknek ez a sorozat szebbé tette, bearanyozta a gimnáziumi, de főleg az egyetemi éveit és a felnőtté válás időszakát. Tudtam azonosulni a karakterekkel, a sorozat nagyjából hétköznapi problémákról szól, olyan történésekkel van tele, ami bármelyikünkkel megtörténhetne. Olyan volt, mintha ez a sorozat rólunk szólna. Hiszen melyikünkkel nem fordult még elő, hogy az izzadságtól rátapadt egy randi közepén a bőr nadrág, amit mosdó használat után, még hintőpor segítségével sem tudott felhúzni? Van-e köztünk olyan, aki nem készített még soha lábízű desszertet? (Mi minden kell ehhez? A vanília sodóhoz csak egy kis marhahús!) Melyikünk ne akarna otthon a házban illegálisan olyan állatot tartani, mint a kacsa, a patkány vagy a majom? (Vagy Rachel egyiptomi macskája, ami minden volt, csak macska nem…) Ugye? Mindannyian magunkra ismerünk! Törtük már el a kezünket ágyon ugrálás közben (és nem úgy, hogy kiestünk a zokninkból…), lesültünk a szoláriumban (lassú volt a mondóka…), vagy csípett meg medúza. Szerencsére mindannyian tudjuk, ilyenkor mi a teendő… Na de tegyük félre a tréfát egyelőre! Nehezen tudom elképzelni, hogy lesz a Jóbarátoknál valaha viccesebb, mulatságosabb komédia-sorozat. És abban is biztos vagyok, hogy a semmit komolyan nem vevő, mindenből viccet csináló, állandóan poénkodó Chandler Bing sem azt szeretné, ha a róla szóló megemlékezés – akár ki is írja – csak a gyászról, a szomorúságról szólna.

Annyit azonban elárulok, korábban néhány színész halála, akinek a filmjei közel állnak hozzám, elég rosszul érintett. Igazán szomorú voltam, amikor Leslie Nielsen elhunyt 2010-ben. Budapesten a Központi Szemináriumban tanultam, a mai napig emlékszem a napra. Minden idők legjobb komikusa már 84 éves volt, de ettől még fájt az eltávozása! A mai napig nagyon szeretem a filmjeit, különösen a Csupasz pisztoly sorozatot, meg a Sziki szökevényt, sajnálom, hogy már nincs közöttünk. Szomorú voltam akkor is, amikor Robin Williams haláláról értesültem. Több filmje is a kedvenceim közé tartozott, inkább a viccesebb filmjeit szerettem (a Mrs. Doubtfire mai napig az egyik number one), de ő nem egypólusú színész volt, a komoly filmjei is nagyot szóltak. Végtelenül tragikus, hogy önkezével vetett véget az életének. (És ugye, ő egy jelenet erejéig a Jóbarátokban is feltűnt.) Alan Rickman a Harry Potter filmek Piton professzoraként vált kedvenc színészeim egyikévé, belül az ő halálát is meggyászoltam 2016-ban. Meg is kaptam idén nyáron, névnapomra a Feleségemtől a naplóját. Őket is sajnáltam, mindhármójukat. De egyik színészfenomén halála se viselt meg annyira, és érintett rosszul, mint Matthew Perry-é.

Így érzek azokkal a színészekkel kapcsolatban is, akik szerepeltek a Jóbarátokban, de már nincsenek köztünk. Többen elhunytak már, például a Phoebe nagymamáját alakító idős hölgy, akinek a taxiját többször is használták a fiatalok, aztán Monica fiatalabb pasija, akivel az 1. évadban kavart, de elhunyt a ház portását, Mr. Treeger-t alakító színész, Rachel apja (nagyon nagy karakter volt!) és sajnos a Rachelbe reménytelenül szerelmes, hidrogénszőke hajú James Michael Tyler, azaz Günther is, aki a kávézó pultosa volt. Mindegyik szereplőhöz tudunk valamilyen emléket társítani, de Chandlert természetesen egyik sem múlhatta felül. (Az én kedvenc mellékszereplőm egyébként Monica és Ross apja, Jack Geller volt, utána Günther és Janice következik.)

Amikor Chandler kinevezi legjobb barátjának Günthert, de még a nevét sem tudja... Mindketten hatalmas formák voltak, nyugodjanak békében!

Persze, most, ki olvasod ezen sorokat, talán kinevetsz. Nem az apámról, a húgomról vagy a feleségemről van szó. Nem is a legjobb barátom volt Matthew Perry. Egyébként nem szó szerinti értelemben, de, az is volt. Két legjobb barátommal hármasban gyerekként „mi voltunk” a Jóbarátok fiú főszereplői. Aki Chandler Bing volt, nos, azóta fiam keresztapja és az esküvői tanúm lett. Mai napig a legjobb barátom. És szerencsére nem ő lett a világ legrosszabb esküvői tanúja, muhaha – 4. évad... Na de visszatérve az eredeti, original Chandlerre. Cinikus, szarkasztikus humora miatt talán ő volt a kedvenc szereplőm. Mind a hat főszereplőt nagyon lehetett szeretni, mindannyian egyéniségek voltak. Chandler volt a vicces fiú a csapatban, akiről tudjuk, hogy a humort védekezési mechanizmusnak szánta, mert egyébként párkapcsolati téren elég balek volt, ezért önbizalma sem volt, s egész életét egyfajta kisebbségi komplexusban és megfelelési kényszerben töltötte. (Elég, ha csak a Joey-val való rivalizálására gondolunk, amikor a híres Geller kupáért rögbiztek amerikai fociztak.) Amikor Matthew Perry először meglátta a forgatókönyvet, biztos volt abban, hogy Chandler Bing karakterét ráírták. Ahogyan tavaly megjelent önéletrajzi könyvében fogalmaz: „Nem éreztem, hogy el kell játszanom Chandlert. Én voltam Chandler.”

Ezt a könyvet (Jóbarátok, szerelmek és az a rettenet) megkaptam tavaly karácsonyra, az év első hónapjában el is olvastam. Érdekes és magával ragadó, lebilincselő olvasmány, ugyanakkor megdöbbentő és borzasztó is: miközben olvastam, meg sem fordult a fejemben, hogy fél év múlva meghal a könyv írója. Őszintén beszél a betegségeiről, önmagáról, hogy többször is hajszálon múlt az élete. A való életben is elváltak egy éves korában a szülei, fiatalon megismerkedett az alkohollal, de első igazán komoly krízise 1997-ben volt, amikor a Bolond szél fúj című film forgatásán jet-skí balesetet szenvedett, s emiatt fájdalomcsillapítókat kellett szednie. Orvosa azt a Vicodint írta fel számára, amelynek egyik összetevője a hidrokordon, eufóriát okozó kábítószer. Matthew Perry a gyógyszer rabja lett. Öt évvel ezelőtt OxyContin túladagolás miatt felrepedt a vastagbele. Az orvosok két százalék esélyt adtak arra, hogy életben marad! Hogy volt-e bármi köze a drogoknak, a gyógyszereknek a halálához? A nyomozás még folyik, de ne legyünk naivak… Nagyon árulkodó, hogy abból a jacuzziból posztolt utoljára képet néhány nappal a halála előtt, amiben végül megtalálta holtan az asszisztense. Árulkodó és egyszerre hátborzongató is…

Minden ember küzd a saját démonjaival. Valaki sikerrel jár, valaki idő előtt feladja. Mint embert, nem ismertem Matthew Perryt, így azt sem tudom, hogy ő vajon feladta-e. Ugyanakkor valami azt súgja nekem, hogy egyébként nem. Hogy tavaly megírta az önéletrajzi könyvét, egyfajta memoárt készített, egy üzenet. Üzenni akart, hogy soha sem késő újra kezdeni. Igenis lehet tiszta lappal indulni. Vagy üzenni akart ezzel, és ez egyfajta segélykiáltás volt a részéről, amit a világ nem hallott meg. Bajban volt, és segítségre volt szüksége. Meghallgattam egy podcast beszélgetést Sinkovits-Vitay Andrással, aki Chandler szikronhangja volt 10 évadon keresztül. Így fogalmazott: „Nála magányosabb embert nem ismertem. Szorongott, amikor nem nevettek a poénjain.” Szomorú, hogy idáig eljuthatott. Miközben ezeket a sorokat pötyögöm, össze szorul a szívem, mert tudom, hogy egy olyan emberről írok, akinek még élnie kellett volna… Sosem fogjuk már ugyanúgy nézni a Jóbarátokat. Én biztosan nem. Elítélhetjük őt amiatt, hogy tönkre tette az élményünket? Pálcát törni, ítélkezni a másik felett nagyon könnyű. Talán a világon a legkönnyebb. Na de kik vagyunk mi, hogy másokról ítéletet mondjunk? „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” (Mt 7,1) – igen, kivételesen nem a sorozatból idéztem…

A Jóbarátok mellett a leghíresebb filmje szerintem a Bérgyilkos a szomszédom. Az a film kasszasiker volt, nagyot ment Amerikában is. Mondjuk nagyon jó film is, és nem csak Bruce Willis miatt, Matthew Perry, a félszeg fogorvos is nagyot játszik benne. Ehhez hasonló dicsérő jelzőkkel nem láthatjuk el a folytatást: még Matthew szerint is hiba volt elkészíteni a Már megint bérgyilkos a szomszédomat. Van egy másik filmje, a Megint 17. Ennek a filmnek igazából csak az elején és a végén játszik. Őt fiatalon Zac Efron testesíti meg. A film arról szól, hogy Matthew elrontja az életét, a gyerekei utálják, a felesége éppen válni készül tőle… De egy csoda folytán újra 17 éves lesz, és kap egy esélyt, hogy megváltoztassa az életét. Szerintem nem rossz film. Megnéztem a héten újra ezt a filmet, és elszomorodtam: Matthew Perry ebben a filmben is a saját életét alakítja. Sok hibát elkövetett, rossz döntéseket hozott, de mindet helyrehozni már nem tudta…

Bruce Willis és Matthew Perry

Mi emberként nem ismertük őt. De higgyük el, amit Lisa Kudrow (a sorozatban Phoebe Buffay) írt róla a könyv előszavában. „Matthew minden áldott nap mosolyt csalt az arcomra, hetente egyszer pedig úgy megnevettetett, hogy sírtam a röhögéstől és nem kaptam levegőt. Ott volt ő, Matthew Perry, akinek vág az esze… aki elbűvölő, kedves, érzékeny, nagyon értelmes és racionális. Aki a küzdelmei ellenére is ugyanaz az ember maradt. Ugyanaz a Matthew, aki az első perctől kezdve fel tudott vidítani minket, amikor éjnek évadján a főcímjelenetet forgattuk abban a bizonyos szökőkútban, és már nagyon kivoltunk. (…) Matthew érdeme, hogy a főcímjelenetben az egész banda teli szájjal nevet.” Én ezt el is hiszem neki! Ki is nézem belőle! Nem véletlenül búcsúzik tőle így Paget Brewster, akit a 4. évadban látunk, mint Joey, majd később Chandler barátnője: „Nem fog békében nyugodni. Már túlságosan lefoglalja, hogy mindenkit megnevettessen odafent.”

Chandleré a legviccesebb karakter a sorozatban. Ugyanakkor azt egy pillanatig nem tagadja, hogy ő a viccet egyfajta fegyverként használja, saját nehézségei elfedésére, és ezekkel a viccekkel rendszeresen meg is bánt valakit. Nem véletlenül kérik azt tőle az egyik szilveszteri fogadalom gyanánt (5. évad), hogy ne gúnyolódjon, és ne vicceljen mindenkivel. Persze, nem bírja sokáig. („Elisabeth Lóvátesz? Egy mesefigurával randizol?”) Sok minden eszembe jut Chandlerről. A teljesség igénye nélkül és nem kronológiai sorrendben haladva nosztalgiázom kicsit. Eszembe jut Chandler Bingről, hogy…

… míg a többiek Joey szappanopera buliján vannak, ő azon a szörnyű színházi előadáson vesz részt. „Miért nem bírsz engem?” Aztán meglepi a többieket is jeggyel, muhaha… (9. évad)

… pénzt akar rátukmálni Joey-ra, s utolsó közös estéjükön forradalmasítja az általa kitalált Csésze játékot… (6. évad)

… barátsága Joey-val mindenek felett álló, még a ládába is belebújik hálaadáskor, hogy ezt bizonyítsa. Persze ennek volt előzménye Kathy személyében, aki Joey-t megcsalta vele, de végül hozzá sem volt hűséges.

… emellett sem volt balhémentes a kapcsolata Joey-val: egyszer például Chandler elalszik egy filmpremieren (egy háborús film, amiből kivágták Joey javaslatát, a kengurut – hogy kerül egy kenguru egy háborús filmbe?), egy másik esetben meg nem kertel, hanem őszintén megmondja barátjának, hogy nem a las vegasi film lesz az ő kiugrási esélye. Mondjuk ebben igaza is van… (5. évad)

… Rachel és Chandler a folyosón eszik a talált túrótortát a 7. évadban, miután mindkettejük adagja a földön végzi. És ekkor megérkezik Joey, aki előhúz egy villát a zsebéből: „Na, mit eszünk?” Ez a legelső rész, amire emlékszem, hogy láttam. Két legjobb barátommal, Marcival és Iannal néztük Bükkszéken. A mi hármas fogatunkban (mi voltunk a „cowboyok”) Ian volt Joey, Marci volt Chandler és én voltam Ross. Egyszer talán hármasban elmegyünk a Mama Pici Pékségébe is Chicagóba, ahonnan az a torta érkezett…

… neki köszönhetjük Bruce Willis-t a sorozatban! Köztudott, hogy a Bérgyilkos a szomszédom forgatása alatt fogadott a két színész. Willis azt mondta, a film bukni fog, Perry pedig a sikerre szavazott. Utóbbinak lett igaza, így Bruce Willisnek, aki elveszítette a fogadást, beugró színészként szerepelnie kellett a Jóbarátokban. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom: sokkal szegényebb lenne a sorozat nélküle – ő játssza ugye a 6. évadban 3 epizódon keresztül Ross diákbarátnőjének az apját, akivel Rachel is összeszűri a levet. Zseniális a pasas! Köszönjük Matthew Perry!

… Joey és Chandler a buszon hagyják Ben-t, majd a talált tárgyak osztályán kötnek ki. A dilemma: a sok egyforma gyerek közül vajon melyiket vigyék haza? Joey gondolkodása lenyűgöző a kacsás és a bohócos body-t viselő babák mellett: legyen a babás, mert a babának van feje. Chandler válasza az egyik kedvenc mondatom az egész sorozatból: „Te gyerekkorodban milyen bohócokkal találkoztál?” (2. évad)

… munkájáról nem sokat tudunk. Rachel szerint radarozó. (Na, az vajon mi???) Néhányszor legalább bekukkantást nyerhetünk a munkahelyére, bár abban nem mindig van köszönet. Egyik munkatársa csak Tobyként ismeri. Egy időben egyébként Phoebe és Joey is mellette dolgozik – végül jobb a békesség, ezért egyikük sem marad sokáig a munkakörében. Ja, és van egy idegesítő főnöke, aki kihoz belőle még egy förtelmes munkahelyi nevetést is.

… amikor a jóbarátok közötti anyagi különbségek miatt némi frusztráló csönd áll be, Chandler egészen más útra próbálja terelni a beszélgetést. Másik kedvenc idézetem tőle: „És az ebola vírus, az mekkora szívás!” (2. évad)

… Kedvenc filmje a Beépített szépség. Megnézeti Monicával, amennyiben megszabadítja hajfonatait a zuhanyfüggöny rabságából. (Lányok! A fürdőszobában vigyázzatok, mit énekeltek! A „No women, no cry! igen veszélyes lehet!)

… Elalszik egy munkahelyi megbeszélésen, ezért Tulsa-ba küldik dolgozni. Végül karácsonykor ott hagyja az állást, mert hiányzik neki Monica és a barátai. (Hogy ennyi év után is tud újat adni nekem ez a sorozat: most, a napokban döbbentem rá arra, hogy a Chandlert elcsábítani szándékozó munkatársa Tulsa-ban az a Selma Blair, aki a Kegyetlen játékokban és a Dr. Szösziben is játszik. Eddig ez nem tűnt fel.)

… Az örökbefogadásról mesélő szülők gyerekének elárulja, hogy örökbe fogadták. Kínos…

… Monicával együtt így lehet őt jellemezni: „Higiénikus pszichéjű homosapiens duó termetes aortapumpával.” Mire nem jó a szinonima ninoszima szótár Joey szerint…

… Chandler nem tud elszakadni Janice-től. Egyszer még az interneten is összejönnek, vakrandi keretében. A 7. évadban azt hiszi Janice, hogy családtagnak tekintik őt. Még énekelni is akar a Geller-Bing esküvőn… Találkoznak a szülőszobán (amikor Rachel vajúdik), meg a manikűrösnél is. Végül majdnem a szomszéd házat veszi meg Janice, mint ahová Chandlerék költöznek. De Chandler mindent elkövet: álszerelmet vall, sőt, még Jemenbe is képes elutazni, hogy lerázza magáról. Biztos megvan mindenki számára ez az epizódzáró kérdés, amit egy idegen nőnek mond a reptéren: „Ha Jemenbe értünk, lakhatok magánál?”

… kedvenc jeleneteim sokasága, amikor Joey falaz Monicának és Chandlernek, hogy ne derüljön ki a kapcsolatuk – az a híres „flörtölése” Phoebe-vel a Mindenki rájön című epizódban az egyik legmókásabb jelenet a 10 évadban…

Az 5. évadban kamuflörtölnek, aztán a 10. évadban Chandler kíséri az esküvőn oltár elé Phoebe-t...

 … a boldog Chandler, aki az áramszünet alatt beszorul egy bankautomatába Jill Goodacre-rel, s lányos zavarában majdnem megfullad egy rágótól. (1. évad)

… miután levágja Monica Chandler egyik lábujját, egy fagyasztott répát varrnak vissza a helyére…

… a Jóbarátok utolsó mondata, ami egy kérdés, még hozzá arra a felvetésre, hogy megihatnának egy kávét valahol. A sorozat utolsó szava Chandler száját hagyja el: „Hol?” Mintha tíz évadon keresztül nem ugyanott itták volna a kávét. (Ja, az izomagyu pasik a 2. évadban egyszer ki akarták sajátítani maguknak azt a híres kanapét…) Állítólag ragaszkodott Chandler, hogy övé legyen ez a záró szó…

… egy újabb Chandler gyöngyszem, ami azután hangzik el, hogy Joey bemászik a saját maga által készített szekrénybe, s közben kirámolják a lakást. „Megszületett Joey, és 28 évvel később kiraboltak!”

… nem lehet vele labdázni, mert lyukas markú.

… Chandler kapcsolat – és lakótárs függő: szerencsére Joey hamar visszaköltözik az őrült és flúgos Eddie helyére, aki egy ropihalat tesz az akváriumba, szereti nézni őt, amint alszik, és megvan arról győződve, hogy Chandler ráhajtott az exbarátnőjére… A kapcsolatfüggősége is nyilvánvaló: hála Istennek a forgatókönyvírók is jobbnak látták, ha Janice-t felváltja Monica…

… nem tud sírni – még a Tyúkhúsleves a léleknek című könyv történetei és Monica felvázolt jövőképe az újszülött, majd egyetemista gyermekükről, és a síron túlról érkező üzenetről sem ríkatja meg. Végül megtörik, mert már neki is elege van abból, hogy Ross és Rachel képtelenek kibékülni…

… küzd a nevével: először a Chandler név nem tetszik neki (végül Phoebe hármasikrei közül a harmadik mégis ezt a nevet kapja – hiába lesz kislány…), majd az esküvő előtt bepánikol, hogy ők lesznek Bingék. Végül mindkét névvel megbékél.

… milyen kellemetlen tud lenni, ha összeszűröd a levet legjobb barátod valamelyik lánytestvérével, akik ráadásul nagyon hasonlítanak egymásra, majd másnap nem ismered meg…

… az ichiban: rúzs férfiaknak

 … különös kapcsolata van hálaadás ünnepével. Tudjuk róla, hogy gyűlöli ezt az ünnepet, mert a szülei ekkor jelentették be, hogy elválnak. Ha teheti, bojkottálja ezt a napot. Persze, minden hálaadás napot ő sem úszhat meg. Egyszer konyhabeli baleset éri még fiatalon (Monica így áll bosszút – vagy nem…), aztán éppen ezen eset miatti bocsánatkérésképpen Monica egy pulykával a fején próbálja kiengesztelni. Hálaadáskor jelentik be a Geller szülőknek, hogy egy párt alkotnak (a Ross beszívása című epizód az egyik kedvencem az összes közül), sőt, egyik hálaadáskor már ő csinálja az áfonyaszószt, ami aztán végül ehetetlen lesz, mert Joey mindent leborít az asztalról, de kit érdekel: azon a hálaadáson tudják meg, hogy kapnak egy kisbabát. Mint kiderül, végül kettő lesz belőle... :) A végére talán Chandler is megkedvelte ezt az ünnepet. És nekünk is van okunk hálát adni – érte, az ő karakteréért és személyéért! Köszönjük, Chandler Bing!

Azt hiszem, mindannyiunknak vannak kedvenc jelenetei Chandler-rel. Megköszönöm, ha Te is megosztod a sajátodat!

Zárásképpen szintén az önéletrajzi könyv előszavát és Lisa Kudrow-t szeretném idézni. „A leglehetetlenebb helyzetekből is győztesen került ki, de fogalmam sem volt róla, milyen kevésen múlik az élete. Örülök, hogy itt vagy, Matty. Ügyes voltál. Szeretlek.”

Megdöbbentő, hogy mindez már múlt idő. Matthew Perry 54 élt. De az emlékét, életművét és örökségét nem feledjük.

 *******************************************************************************************************************************

A nyáron a Görögtűz görögkatolikus hittantáborba nagyon megtisztelő felkérést kaptam. A barátság volt az egész hét jelszava, a táborozók Friends feliratú pólót is kaptak – gyakorlatilag a sorozat logójával. Írnom kellett egy indulót a Jóbarátok intrójára. Hálás vagyok ezért a lehetőségért, az utolsó nap már közel 100 gyerek énekelte velünk szinte tökéletesen, és nem csak a refrént! A Matthew Perry-ről / Chandler Bingről szóló megemlékezésem végén szeretném még ezt közzétenni, akinek van kedve, próbálja elénekelni (belinkelem az eredeti dalt is!) Köszönöm, hogy elolvastátok ezt az írást!

Forever Friends!

INDULÓ A GÖRÖGTŰZ TÁBORBA – 2023.

Június utolsó hetében nincs más program

Korányi ad helyet a Görögtűz tábornak

Bárhonnan jössz, állj meg Nagykállónál

Kilométer lehet sok, de szívünkben nincs távolság.

Barátomnak nevezlek,

Mert én ott leszek Neked!

Hidd el, hogy ez nem álom,

Várt a Görögtűz tábor.

Jókedv, derű és mámor

Sosem leszel magányos

Találj meg sok jó barátot!

1000 ismerősöd is lehet a Facebookon?

Ki mit csinál, olvas, eszik, biztos mind tudod?

Ismerősöd nem biztos, hogy barátod,

Ki az, ki meghallgat, segít, támaszt ad és vigasztalásod.

Barátokkal ismerkedünk az egész héten

Ebben 3 főpásztor nyújt nagy segítséget

Figyeld múzeumban azt, mi értékes

Nemcsak a strandon, csúszdázás közben érhetnek élmények

Kállósemjéntől Máriapócs, bízzunk benne

gyalog, mire odaérünk, a hordágy nem kell

Tetőbontást, gyógyulásért ki vállal?

Ki betegnek, bénának, bűnösnek is legjobb barátja.

Babiloni kemencében az A terv borult

Játszottak volna inkább ők is számháborút

Igaz barát másikat nem hagyja.

Vele együtt szenved, sír, és a sorsközösséget vállalja.

Tanítvány, hiteles János evangélista

Sok szép történetet ír le, hosszú a lista

Csoda, mi történt Betániában   

Nemcsak Lázár, de az embereknek hite is feltámadt

Krisztus választott edénye, és kősziklája

Miskolcon tartjuk ünnepét Péternek, s Pálnak

Helyes, s igaz apostoli szemlélet

Törekedni kell rá, mert erről szól a keresztény élet.

Barátomnak nevezlek,

Mert én ott leszek Neked!

Hidd el, hogy ez nem álom,

Várt a Görögtűz tábor.

Jókedv, derű és mámor

Sosem leszel magányos

Találj meg sok jó barátot!

Tudtátok? A 2022/23-as futballszezon 2022. december 18-án véget ért! Legalábbis erre enged következtetni az Aranylabda szavazás végeredménye, ami semmi meglepetést nem tartogatott. Míg két éve nem palástoltam csalódottságomat, mert meg voltam győződve arról, hogy Robert Lewandowskit megfosztották legalább egy Aranylabdától, most nem éreztem dühöt, se frusztráltságot. Legyünk őszinték: várható volt. Ha Messi oly sokszor megnyerte pályafutása során az Aranylabdát, amikor volt olyan év, hogy talán más jobban megérdemelte volna, miért éppen akkor ne kapná meg, amikor a legfontosabb trófeát, a világbajnoki címet is hozzácsaphatja végre a számtalan bajnoki és gólkirályi címe, valamint a Bajnokok Ligája győzelmei mellé? De vajon meg is érdemelte?

Ha két évvel ezelőtt azt írtam a Messi Aranylabdájának jogtalanságáról szóló írásomban, hogy a Hetedik te magad légy, most nyugodtan citálhatnék egy filmcímet: Nyolcadik utas: a halál. De inkább nem teszem. Helyette fussuk át röviden Lionel barátunk mély és őszinte barátságát az Aranylasztival. 2009. Idestova 14 éve már, hogy Messi első Aranylabdáját nyerte. Mintha érből is lett volna neki arany, mert ülési nehézségei voltak: a tojáshéj még szinte ott volt a fenekén. Na jó, ez vicc volt. Az viszont nem az, hogy az elsőt megérdemelte. Nem volt vb az évben, a BL-t az ő vezetésével nyerte a Barcelona, amely minden trófeát bezsebelt a szezonban. Ekkor ismerkedett a világ a tikitaka fogalmával, a Guardiola-féle űrfoci elindult világhódító útjára. Messi gólt lőtt a BL döntőben. 2010. Máris egy finoman fogalmazva is megkérdőjelezhető döntés. Wesley Sneijder vb döntőt játszott a hollandokkal, az olasz Interrel BL-t nyert. Mindkét csapatban kulcsfigura volt. A spanyolok nyerték a vb-t, a győztes gólt Andrés Iniesta szerezte a hosszabbításban. Messi sok gólt lőtt a szezonban, de az argentinokkal csúnyán felsült a világbajnokságon. Sneijder, Robben, Xavi és Iniesta mégis lemaradtak a trófeáról. Egy álommal lettek szegényebbek. Abban az évben valamiért nem volt annyira fontos a vb szereplés. Bezzeg az idei díjnál... 2011. A Barca újra BL győztes, Messi megérdemelte az Aranylabdát. 2012. Bár a BL elődöntőben büntetőt is rontott, és kiestek a Chelsea ellen, rekordmennyiségű gólt szerzett a naptári évben, maradjunk annyiban, hogy megkaphatta ebben az évben is az Aranylabdát. 2015. Sokak szerint ebben az évben csapattársa, Neymar jobban rászolgált volna a díjra, ezt azért túlzásnak érzem: minden idők egyik legjobb klubcsapata volt Luis Enrique Barcelonája, aminek tripláznia is sikerült. Járt az Aranylabda! 2019. Virgil van Dijk. 2021. Robert Lewandowski. Ők ketten viszont szerintem ki lettek rabolva. Mindketten BL-t nyertek az adott évben, s világklasszis szinten futballoztak. 2023. Idén, bár sokan a vb győzelembe kapaszkodnak, szerintem a Manchester City 3-4 játékosa, de még Mbappé is jobban megérdemelte volna a díjat. A 8 Aranylabdából könnyen lehetett volna 4 is. Jóindulattal öt. De nem nyolc…

Miután már napokkal korábban kiszivárgott a végeredmény, az egész gála csak formalitás volt; Rozsályban sokkal komolyabb színjátszás folyik, mint amit ezen a párizsi giccsparádén prezentáltak. Kevin de Bruyne jobbnak látta el sem menni a gálára. Igaza van. Ha a negyedik helyen végeznék az Aranylabda szavazáson, én sem akarnék ott lenni rajta. (Irónia volt: fogalmam nincs, miért hiányzott a belga.) Messi gyerekei viszont ott voltak, teljes pompájukban, őket csak azért sajnáltam, hogy az apjuknak egy (pontosabban három – de ki számolja…) fekete cipőre nem telik. A gazdasági válság Messi elér…

Ha egyébként valaki buckalakó, vagy az internettől, televíziótól, s bármi más hírforrástól elzárkózva élt az elmúlt napokban, de a gálát már figyelemmel kísérte, legkésőbb akkor számára is nyilvánvalóvá vált a győztes kiléte, amikor Erling Haaland mind az 56 gólját levetítették, s mint a szezon legjobb gólvágója, hosszú perceken keresztül a színpadon időzhetett. Várható volt, ha már megkapta az öt perc hírnevet, még egyszer oda biztosan nem fog felállni az este folyamán… Ugyanezzel a Gerd Müller díjjal szúrták ki annó egyébként kétszer is Robert Lewandowski szemét, de a lengyel csatár nem engedte, hogy átverjék: tudta, mit veszített azzal, hogy az Aranylabdát nem neki adták. Haalandon azért sem láthattuk azt a bús komor ábrázatot, mert valószínűleg a norvég is tudja, lesz még bőven esélye megnyerni a díjat. Ellentétben például Lewával, meg sok más olyan klasszissal, aki Messi és Cristiano Ronaldo miatt nem lehetett az adott év legjobbja. David Beckham nem miattuk nem lett, őt egy bizonyos Rivaldo előzte meg 1999-ben; ha valaki még mindig nem tudta, hogy ezt a díjat Messi nyeri, egy újabb árulkodó jelet észlelhetett. Megjelent a színpadon a díj átadója, Beckham, aki annak az Inter Miaminak a tulajdonosa, ahol Messi is rúgja a bőrt, amikor éppen nem 3 hónapos vakációját tölti. Szóval azért össze lehetett rakni a képet, és még csak Columbónak sem kellett lenni hozzá…

Amikor bejelentették a győztest, s a kamera a két „udvarhölgyet” mutatta, se Kylian Mbappé, se Haaland nem tűntek csalódottnak, se különösebben meglepődöttnek. Talán már ők is tudták az eredményt. Kötelező és begyakorolt, elengedő, elismerő és megbocsátó mosolyuk (amire Joey képtelen a Jóbarátokban…) mindenesetre annak is szólhatott, hogy alighanem ez lesz az utolsó ilyen labdája az argentinnak. Most már jöhet az ő idejük! Jupppííí! Erre már lehet csettinteni! Mindenesetre utoljára még sikerült hibátlanul begombolnia zakóját, nem hiába gyakorolta ezt hosszú heteken keresztül (ha már futballoznia mostanában nem kellett, mert klubjával nem került be az MLS rájátszásába…), majd miután köszönetet mondott mindenkinek is (kivéve korábbi kenyéradóját, a PSG-t, ahonnan viharos körülmények között távozott - még szerencse, hogy nem Párizsban volt a díjátadó. Ja, de...), tett egy szép gesztust: visszavonult megemlékezett arról a Maradonáról, az isteni Diegóról, aki éppen tegnap lett volna 70 éves, és akihez oly sokáig mérték őt. Ám a világbajnoki címmel ezt az összevetést is megnyerte.

És az év legjobb góllövője: Varga Barnabás!!!

És a világbajnoksággal feltette a koronát kivételes pályafutására. Kizárólag ennek köszönhető ez az egyre értéktelenebb díj. Mert egy egész futballévet vizsgáló díj esetében nem szorítkozhatunk mindössze négy hét, s hét meccs történésére. Lionel Messi se Katar előtt, se Katar után nem tudott konzisztensen jó teljesítményt nyújtani. És a világbajnokságon is voltak gyengébb meccsei, nem beszélve arról, hogy góljai jelentős részét tizenegyesből is rúgta a tornán. A párizsiakkal idő előtt elszállt a BL-ből, a franciáknál rendszeresen ki is fütyülték. Se sok gólt nem szerzett, se az előkészítésben nem volt különleges. Ha a világbajnokságot kivesszük, Messi konkrétan semmit nem csinált. A szintén vb győztes Lautaro Martineznek vagy Angel di Mariának jobb volt a klubszezonja, nem beszélve Julian Alvarezről, aki ráadásul a Manchester City-vel is megnyert minden lényeges trófeát. (Mondjuk, ha Alvarez kapta volna a lasztit, Haalandot lehet, megütötte volna a guta…). Kevin de Bruyne számolatlanul adja a gólpasszokat, Erling Haaland elképesztő gólrekordot döntött meg, Rodri jelenleg a világ egyik legjobb középpályása, (sokkal jobb, mint a két évvel ezelőtti bronzlabdás, Jorginho…) s ott van Ilkay Gündogan és Bernardo Silva is, akik közül bármelyikük megkaphatta volna a díjat. Mindenki tudta, vagy legalábbis sejtette („Persze, hogy tudtam, csak nem sejtettem…” – by Oscar című film), hogy Messi és Haaland között fog eldőlni az Aranylabda sorsa, de nem kellett volna, hogy ez ennyire két esélyes díj legyen.

A magam részéről néhány szubjektív véleményt még megfogalmaznék a „futottak még” kategóriából. Nagyon örülök Luka Modric tízedik helyezésének, hihetetlen, hogy még 38 évesen is ilyen magas szinten futballozik a horvát karmester. Ez az előkelő helyezés a vb bronzéremnek is szól, azért az látszik, hogy a jövő Madridja már nem 2018 Aranylabdására épül, mindenesetre borzasztóan fog fájni az ő visszavonulása. Ki kell élveznünk, amíg ő a pályán van. Vinicius Junior hatodik helye is teljesen megérdemelt, de az ő pályafutásában ez még egyáltalán nem biztos, hogy a plafon! (:És végül nem is megy haza trófea nélkül, övé a tavaly alapított Sócrates-díj!) Karim Benzema címvédőként csak a 16. helyre futott be – a szégyentől egyenesen Szaúd-Arábiáig menekült. Persze, rengeteg sérülés is hátráltatta az előző szezonban, ezért sem tudta megközelíteni korábbi formáját. Jude Bellingham még a dortmundi teljesítménye okán lett a 18., viszont ahogyan berobbant a Real Madridba… hát ebből könnyen Aranylabda lehet egyszer! A legjobb 21 éven alulinak járó Kopa díjat viszont elvitte, kétség sem férhet ahhoz, hogy ezt teljesen megérdemelte – a hétvégén is az ő két góljával nyerte a Madrid az el clásicót, s középpályás létére vezeti a spanyol góllövőlistát. Ha Florentino Pérez azért nem vett csatárt nyáron, mert tudta, hogy ez lesz… Akkor holnap rácsörgök és elkérem a lottó számokat! A 30 jelöltet vizsgálva szerintem Jamal Musiala (26.) és Antoine Griezmann (21.) hátrébb végeztek a vártnál.

Ami érdekes, hogy előrébb végzett az Aranylabda szavazáson a marokkói Yassine Bono (13.), mégis Emiliano Martinez (15.) lett a szezon legjobb kapusa. Hogy is van ez? A vb-n szerintem Bono mellett még Livakovic is jobban védett Martineznél, akinek a vb győzelmet követő díjátadón bemutatott magánszáma miatt sem lett volna szabad, a Fair Play szellemében odítélni a Lev Jasin díjat. De hogy mennyin múlnak díjak, sorsok és életek… Ha Kolo Muani berúgja azt a ziccert az utolsó pillanatban a döntőben… Akkor most Argentína és Messi biztos, hogy nem világbajnok! Sok jó megoldást választhatott volna a Frankfurt akkori támadója ziccerben, de ő inkább belepüfölte a labdát Martinezbe – egy védéstől még valaki nem lesz az év legjobb kapusa. Persze, nyert büntetőpárbajokat is a vb-n, de egy angol középcsapatban az átlagosnál csak egy kicsit produkált jobb évet. Bono legalább nyert egy Európa-Ligát is a Sevillával, és jobban szem előtt volt a teljesítménye okán is! André Ter Stegen rendkívül kevés gólt kapott a Barcelonában, Éderson minden címet megnyert a ManCity-vel, Thibaut Courtois szintén jó szezont zárt a Real Madridban... És még tudnám sorolni azokat a kapusokat, akik jobb teljesítményt nyújtottak az argentinnál. Vicc, de a rosszabbik fajtából, hogy Emiliano Martinezt piedesztálra emelték! Volt annak egyébként valami különleges bája, hogy Párizsban a díjátadón oly sokszor levetítették ezt a védést, miközben a kamera végig Klyian Mbappét és Didier Deschamps-ot pásztázta… Még egy kést utoljára megforgattak a szívükben. Lassan eltelt egy év a döntő óta, s lehet, Deschamps végre újra tudott volna aludni gyógyszerek nélkül is… Nem tűnt boldognak ezt a felvételt látva…

És hogy kik lehetnek igazán boldogok a következő évtizedben? Az m4 Sport stúdiójában is feszegették azt a témát Mohai Bencéék (vele egyszer sikerült interjút készítenem, amire nagyon büszke vagyok), hogy várható-e a Messi és CR7 korszak után akkora dominancia, mint ami az elmúlt másfél évtizedben volt? 2008 és 2023 között mindössze három olyan év volt, amikor nem valamelyikük nyert: 2020-ban senki, mert a covid közbeszólt, 2018-ban Modric, 2022-ben Benzema. A sor minta alapján jövőre Real Madrid futballista a soros: ha nem Lucas Vasquez lesz az, erre a legnagyobb esélye Bellinghamnek van. És Viniciusnak, ha többet fog a futballal foglalkozni. Mbappé később ezeket a címeket Real futballistaként fogja nyerni – ő és Haaland lesz a következő tíz év kiemelkedő egyénisége. De talán ennyire ők sem fogják kisajátítani az Aranylabdát. Rajtuk kívül azért a Musiala gyerek és Bukayo Saka is esélyesek lehetnek a díjra – na meg a Pedri, Gavi duó, ha elkerülik a sérülések, Florian Wirtz, és még Griezmann-t, Osimhen-t, valamint Harry Kane-t sem írnám le. Kiegyensúlyozottabb éveket várok, s lehet, a hurráoptimizmusom mondatja velem, de egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy Szoboszlai Dominik nem fog felkerülni valamikor a jelöltlistára. Olyan klubban futballozik, amire figyelnek az egész világon, ráadásul hétről hétre világklasszis teljesítményt nyújt. Lehet, nem ő lesz a második magyar Aranylabdás, de szerintem a top30-ba kerülésre igenis lehet esélye.

Addig még sok víz le fog folyni a Mersey partján – mindenesetre, ha úgy érzed, Messi nyolcadik Aranylabdája után számomra savanyú a szőlő, az csak azért van, mert már az új, frissebb, zamatosabb ízekre vagyok kiéhezve…

Elátkozott 11. Alcím: Mexikótól Hollandiáig – Balsors vagy valóság? Ezzel a címmel jelent meg könyv, 2013 őszén. Érdekelt a téma, gyorsan át is rágtam magam rajta. Mázlim volt, mert később egy brutális és szerencsétlen balesetnek köszönhetően a friss és meleg zöldborsófőzelékem martalékává vált ez a könyv; miközben békésen pihent mellette a táskámban, a meleg főzelék a hő hatására szétrobbant a Tupperware-s edényemben. A könyvet ezután már nem tudtam újraolvasni – hol olvashatatlanná áztak, hol összeragadtak a lapok – de talán már nincs is szükség eme nosztalgiára: azt a 3 évtizedet végképp maga mögött hagyta a magyar labdarúgás. A könyv borítóján Détári, Lisztes, Király, Gera és Dzsudzsák látható – talán a legnagyobbak azok közül, akik részesei voltak annak a borzasztó lejtmenetnek, aminek második felét már én is aktív futballkedvelőként szenvedtem végig. Hála Istennek utóbbi három futballista az újkori sikerekből is kivette a részét, de talán az ő nevükhöz leginkább az átmenet időszaka köthető, még ha mindhárman fantasztikus futballisták is voltak (Dzsudzsi még mindig az). Tíz év eltelt az amszterdami 1-8 óta, amikor valóban történelmi mélységekbe került a magyar labdarúgás, és azóta nem csak, hogy láttuk már a fényt az alagút végén, de sok esetben el is értük, sőt… Mi magunk voltunk a fény! Sok minden kellett a változáshoz, s bár megtorpanások az elmúlt évtizedben is voltak, ez egy pozitív és örömteli visszatekintés lesz, mert úgy érzem, végre tényleg helyes úton járunk és most már a foci eredményeink miatt is nagyon jó magyar embernek lenni! Tarts velem – örömteli nosztalgiázást kívánok!

Amire senki nem akar emlékezni…

Hollandia – Magyarország: 8-1. 2013. október 11. Sose fogom elfelejteni azt a meccset. Egy debreceni borozóban néztem, néhány barátommal és borzasztó megalázottságot éreztem. Még akkor is, ha az egy nagyon erős holland válogatott volt. Kevesebb, mint 10 hónappal később vb bronzérmet szerzett az Oranje, három évvel korábban pedig vb döntőt játszottak és természetesen el is veszítettek. (A „természetesen” szócska itt annak szól, hogy egyedüli nemzetként három vb döntőt is elbuktak, s bár nagyon jó generációik voltak a történelem során, a magyarokhoz hasonlóan nekik sincs vb címük.) Náluk többek között egy Arjen Robben, egy Robin van Persie és csereként egy Dirk Kuyt játszottak. Nálunk így nézett ki a kezdő 11: Bogdán Ádám – Vanczák Vilmos, Guzmics Richárd, Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás – Koman Vladimir, Hajnal Tamás, Varga József, Dzsudzsák Balázs – Böde Dániel, Németh Krisztián. Csereként pályára lépett Devecseri Szilárd, akinek az öngólját, míg élünk, nem felejtjük el, Elek Ákos, majd szegény Nikolics Nemanja is, aki ezen a meccsen debütált a válogatottban. Nagy élmény lehetett számára…

A híres összeomlás Devecseri módra...

Bogdán Ádámnak szerintem ez a meccs keresztbe vágta válogatott karrierjét, ezután már csak 3 barátságos meccsen lépett pályára, pedig szerintem a korszak egyik legjobb magyar kapusa volt. 21 válogatottságig jutott, ennél lehetett volna talán több is, ha nincs ez a nyolcas. (Évekig Angliában védett, s a Bolton színeiben volt egy Tottenham elleni meccse, amin elképesztően jól védett, érdemes megnézni az összefoglalót!) Böde Dani, aki az elmúlt évtized talán legjobb olyan magyar csatára volt, aki nem próbálta ki magát légiósként, 25 válogatott meccséből mindössze ötször volt a kezdő csapat tagja, és mindössze háromszor játszotta végig a meccset – pechére a holland meccs ezen kevesek közé tartozott. Devecseri Szilárd még mindig csak 33 éves, a holland meccs után még abban az évben kapott egy félidőt, és többet nem játszott a válogatottban. Gyakorlatilag Korcsmár Zsoltot is elfelejtették az amszterdami 1-8 után, mindössze 5 meccs jutott neki azt követően, pedig mindössze 24 éves volt ekkor, és úgy tűnt, hogy hosszú ideig a védelem oszlopa lehet! Koman Vladimir dettó: mindketten ott voltak az egyiptomi u20-as vb-n 2009-ben, amin bronzérmes lett a csapat, mindketten beépültek a válogatottba is – Koman Vladimir elképesztően tehetségesnek tűnt, 2014 tavasza (!!!) után viszont soha többé nem játszott a válogatottban! Mondjuk, amilyen borzasztó klubváltásai voltak, ezen nincs mit csodálkozni. Dzsudzsák 2.0, annyi különbséggel, hogy a „nyírlugosi szabadalom” hazaigazolásával és itthoni kiváló játékával végül „bűnbánatot gyakorolt, és bűnbocsánatot nyert”, nem mellesleg sokkal jobb játékos is volt, mint Koman. Ezekben az időkben vált népszerűvé az interneten a fogatlan spanyol manus, Risitas, akinek a kacaja utánozhatatlan, s akinek egy interjújához azóta is cinikus és vicces szövegeket gyártanak azok, akik nagyon ráérnek – hát nekünk nem volt akkor őszinte se a mosolyunk, se a kacajunk.

A híres könyv...

1987-es születésüként még nem éltem az utolsó világbajnoki szereplésünk alkalmával (sokak szerint szerencsés vagyok, mert így nem láthattam a szovjetek elleni 0-6-ot…), a kétezres években pedig nem élte fénykorát a hazai labdarúgás. Néhány légiósunk külföldi sikeresebb szereplésének lehetett tapsolni (elsősorban Király Gáborra, Dárdai Pálra, Hajnal Tamásra, Gera Zoltánra, Lisztes Krisztiánra, Fehér Csabára és Babos Gáborra gondolok), s ami eszembe jut elsőként erről az évtizedről, hogy Lothar Mätthaus nem olyan jó edző, mint amilyen jó játékos volt, de legalább hazánkba hozta a brazilokat és az argentinokat. Vele barátságos meccsen verni tudtuk az Eb-re készülő, de elég gyenge és generációváltás előtt álló németeket, ráadásul Kaiserslauternben, meg 2007-ben, immár Várhidi Péterrel a padon a vb címvédő olaszokat (azok a régi szép, illetve pokolian fájó idők, amikor az NB1 mellett a válogatott meccseket is az RTL Klub adta…). Illetve, szegény Fehér Miklós tragikus halála (durva, de lassan már 19 éve lesz, hogy nincs köztünk…), és az, hogy 2006-ban még Máltán is kikapott a csapat. Se Eb, se vb selejtezőn nem volt sok esélyünk, ülhetett a padon Bicskei Bertalantól kezdve Gellei Imrén keresztül Várhidi Péterig és Erwin Koemanig bárki. Aztán megjött a magyar szinten eredményes, és számomra szimpatikus (nem mellékesen: nem sokkal korábban Egyiptomban u20-as vb bronzot szerző) Egervári Sándor, s úgy tűnt, végre elindulhat valami. Ahogyan Sanyi bácsi fogalmazott: szerethető válogatottunk lett, és részsikereket el is értünk vele – például végre megvertük a svédeket, és csodás meccsen legyőztük a törököket is, mindkettő tétre menő ütközet volt! De aztán jött 2013 ősze, s a bukaresti 0-3 (Guzmics gólpasszt adott az akkor éppen klub nélküli Maricának, már a meccs legelején…), majd az amszterdami 1-8, s nem volt kérdés, hogy Egervári Sándornak nem lehet maradása a kispadon.

Volt egy fontos játékosa a csapatnak, aki a legnagyobb megaláztatások alkalmával valamiért soha nem lehetett ott a pályán: Szalai Ádám (se ekkor, majd az andorrai és az albánok elleni vereségek alkalmával sem játszott), aki a hollandiai vereséget követően egy nyilvános sajtótájékoztató keretében kiöntötte a bilit, s a XX. század egyik legjobb kabarémesterének, Salamon Bélának gondolta magát: „Ha én egyszer kinyitom a számat. Ha én egyszer elkezdek beszélni…” Kinyitotta és elkezdett. „Ami a szívedet nyomja” című svéd gyerekversekből álló kötet „panaszai” smafu ahhoz képest, amit Szalai Ádám tolt egy tollal a kezében. Volt véleménye az edzőképzésről, az utánpótlásról, a sajtóról, mindenről. Is. Csak néhány fontos mondat. A magyar szurkolók 20 éve át vannak verve. A hazai edzők egymás hátába döfik a kést. Húsz éve nem nevelt ki egyetlen tehetséget sem a magyar futball.

Sok embernél ekkor egy életre elvágta magát Szalai, pedig az a helyzet, hogy ha megnézzük az elmúlt tíz évet, nagyon sok mindenben igaza volt. És meglehet, ez a sajtótájékoztató volt az első lépés a későbbi sikerek felé vezető úton. Jó, hogy ezt valaki ki merte mondani – csak hát voltak akkoriban Szalainál sokkal rutinosabb játékosok, tőlük talán inkább vártunk volna egy hasonló felszólalást. (Igaz, becsületére váljon, ő is elismeri, hogy nem neki kellett volna ezt elmondani…) Én személy szerint egyébként kedveltem Egervári Sándort, bár gyerekkorom óta Fradi szurkoló vagyok (beleszülettem apukám, nagyapám által a Fradizmusba, és én is igyekszem már most így nevelni Teodor fiamat…), az első hazai bajnokcsapat, aminek az egész szezonját követtem, és aminek szurkolni is tudtam, az a 2000-es, toronymagasan, 16 pont előnnyel bajnok Dunaferr volt, kispadján Egervárival! A játékosok között meg Tököli Attilával, Éger Lászlóval, Rabóczki Balázzsal, Salamon Miklóssal, Igor Nicsenkóval, Zavadszky Gáborral és Lengyel Ferenccel (na nem a Drága örökösök Tibijével!:) De minden a lemondása és a változás mellett szólt. Később kiderült: AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT!

Néhány hónappal az amszterdami 1-8 előtt, még szövetségi kapitányként találkoztam Egervári Sándorral

Hogyan tovább? Pintér keveset ért, de Dárdai is csak átmeneti megoldás volt…

Egervári másodedzője, Csábi József egyetlen meccsre készítette fel a csapatot (nem volt valami csábító a játék az Andorra elleni 2-0 alkalmával, muhaha…), majd az MLSZ elkövetett egy óriási bakit, amit előre persze nem láthatott: kinevezte azt a Pintér Attilát, aki klubedzőként éppenséggel nem volt sikertelen (bajnok lett a Győrrel, előtte a Fradival, kupát nyert a Matáv Sopronnal), de kommunikáció és intelligencia, na meg eredményesség terén is, mondjuk úgy, elmaradt az elvárt szinttől. (Kommunikációs tréningre küldték, hogy megtanuljon normálisan nyilatkozni a meccsek után, azért ez vicc!) Mindössze öt meccset kapott a szövetségi kapitány: antréján hazai vereség a finnektől (1-2), majd 2-2 Debrecenben az új Nagyerdei Stadion megnyitóján (ezen a meccsen én is ott voltam!), majd győzelem Albánia (1-0) és Kazahsztán (3-0) ellen, majd az EB selejtezősorozat első meccse, és egy hazai vereség Észak-Írországgal szemben. A fontos eseményeket kössük dátumokhoz: 2014. szeptember 7. Pintér Attilának nem volt lehetősége többet megmagyarázni, hogy miért mellőzte Szalai Ádámot. A kérdésre, amit egyébként már Ady Endre is feltett (Ádám, hol vagy? – a költő mondjuk valószínűleg nem erre gondolt…), persze mindenki tudta a választ: az ominózus sajtótájékoztató miatt nem lehetett keretben az akkor egyébként klubkarrierje egyik legszebb időszakát élő Szalai. Érdemes megnézni, hogy állt fel Pintér Attila utolsó meccsén a válogatott: Gulácsi Péter – Vanczák Vilmos, Lipták Zoltán, Juhász Roland – Gyurcsó Ádám, Varga József, Tőzsér Dániel, Balogh Balázs, Dzsudzsák Balázs – Rudolf Gergely, Nikolics Nemanja. Csereként Lovrencsics Gergő, Kovács István („Kiskokó”) és Priskin Tamás állt be, utóbbi szerezte a gólunkat is. Ki tudja, hogyan alakul válogatottunk jövője, ha az észak-írek nem fordítják a maguk javára a 81. és a 88. percben szerzett gólokkal a meccset. A vendégeknek ezzel megágyaztunk első Európa-bajnoki szereplésükhöz, mi meg a jó útra térhettünk a kapitányváltással. AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 2.0!

Ki legyen az új kapitány? Dárdai Pál tűnt a legjobb (egyetlen?) megoldásnak, de ő éppen foglalt volt, első ízben vezette, meglepően sikeresen a Hertha BSC-t. A berliniek néhány meccs erejéig kölcsönadták, de párhuzamosan a Herthát is ő irányította. Sajnos mindenki tudta, hogy ez az állapot nem tarthat örökké, Pali egy fenékkel nem ülhet meg két lovat, s bár talán volt némi ellenszenv akkor a Hertha irányába, hogy miért nem engedték át végleg szövetségi kapitánynak, a magyar válogatottnak sokkal nagyobb szüksége lenne rá, mégis, hálásnak kell lennünk a németeknek, hogy egyáltalán néhány fontos meccs erejéig a magunkénak érezhettük. Dárdai tette le azokat az alapokat, amire utódjának sikerült várat építenie. Látjuk, mi következett utána – AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 3.0! Azt hiszem, kevesen álmodnak egy bukaresti bemutatkozásról: nos, Dzsudzsák Balázs fantasztikus szabadrúgásával 1 pontot sikerült elhozni a román fővárosból! Ez akkor óriási bravúrnak számított, amivel előre nem kalkulált senki! Feröer szigeteken nyögvenyelős siker következett (a természetesen reaktivált Szalai Ádám rúgta a gólt, s amiért még fontos ez a meccs, mert ekkor debütált Dibusz Dénes a válogatott kapujában!), majd jött egy nagyon fontos győzelem a finnek ellen: Gera Zoltán fejese a hajrában, szinte a legjobbkor érkezett. Az oroszok ellen évvégén egy felkészülési meccsen odalett a veretlenség, de azt azért leszűrhettük: sokkal szervezettebb és egységesebb ez a csapat, mint az elmúlt években! A 2015-ös évet egy görögök elleni 0-0-lal kezdtük, ami nem sok bizakodásra adott okot, de aztán a litvánok felett aratott önbizalomnövelő győzelem és a finnek elleni idegenbeli 1-0 a helyes mederbe terelték a csapatot. Csak hát elérkezett a pillanat, amitől mindenki rettegett: véget ért a Dárdai korszak. 4 győzelemmel, 2 döntetlennel és 1 vereséggel, 9 rúgott és mindössze 3 kapott góllal. Még ha nem is a legnívósabb ellenfelekkel találkozott ekkor a csapat: csak a tét nélküli meccsen az oroszok, meg legelső meccsén a románok tudtak gólt rúgni a magyar válogatottnak.

Egy Diósgyőr - Fradi után Gera, Böde és Dibusz is megállt egy fotóra, meg az a Cristian Ramirez is, akivel néhány hete Nagyecseden is összejött a kép a 8-0-s kupameccs után - vele immár Teodor fiamnak is van képe. Van képe hozzá... :)

Nehezen indult, de 44 év után Eb-re jutott a válogatott!

Dárdait visszarendelte a Hertha, kézen fekvő volt, hogy a szövetség alkalmazásában álló, az u20-as válogatottnál sikeresen dolgozó Bernd Storck ül le a kispadra – legalább ideiglenesen. Ő is a románok ellen debütált, egy botrányos 0-0 alkalmával. Nem a pályán zajló események miatt volt elsősorban botrányos ez a meccs: telt ház volt, nem is jutottunk be a meccsre, s a stadion előtt a Népligetben nem bírtak magukkal a szurkolók. Én is felutaztam a meccs miatt, életemben először, és remélem, utoljára találkoztam közvetlen közelről könnygázzal.  Nem volt nagy élmény, mint ahogy a meccs sem, és aztán a folytatás sem alakult éppen leányálomszerűen. Az észak-írek az utolsó pillanatokban énekelték ki a sajtot a szánkból, ráadásul emberhátrányban (!!!) mentették 1-1-re a meccset a 93. percben (!!!). Feröer szigetek ellen a csereként beálló Böde Dani két góljával nyertünk 2-1-re, egyébként a bálnavadászok vezettek, majd egy változatos, de igazából már tét nélküli meccsen 4-3-ra kikaptunk Görögországban. A nem túl acélos csoportunkban a harmadik helyen végeztünk, de az új lebonyolításnak és a hatalmas szerencsének köszönhetően készülhettünk egy pótselejtezőre, aminek nem mi voltunk az esélyesei.

Még Pintér Attila is a tablón - 44 év után jutott Eb-re a válogatott!

Ez a videó csak Youtube-on megtekinthető, de ajánlom Mindenkinek; kevesebb, mint 2 perc és 5 magyar gól van rajta a 2016-os Eb selejtezőiből - éld át Priskin, Kleinheisler, Dzsudzsák, Stieber és Böde gólját újra... Megéri! :)

Tudták ezt a norvégok is, de azért az „ÁLOMSORSOLÁS” kiáltás és mellé az asztalcsapkodás kissé túlzásnak tűnt. Mindegy is. AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 4.0! Nem segítette a nagyon fontos oslói meccsre történő ráhangolódásunkat az a tragédia, ami a meccs napján történt: Fülöp Márton, a válogatott egykori kapuvédője hosszú küzdelem után feladta a harcot a rákkal szemben. Érezni lehetett, hogy érte is küzdöttek a fiúk. Storck első poénja az volt a meccs előtt, hogy a fiatal és rutintalan Kleinheisler Lászlót beállította a kezdőcsapatba – ki más is rúghatta volna a győztes gólt, mint a magyar Scholes? Benne volt a kapus, bőven védhető lövés volt, de kit érdekelt ez akkor? A norvégok legnagyobb helyzeténél Fülöp Marci és a kapufa együttes erővel hárítottak… Bravúrgyőzelem volt ez, de tudtuk, a norvégok nem fogják feladni, és ez a párharc még korántsem dőlt el! Életem legnagyobb futballélménye volt a visszavágó, ráadásul annál a kapunál ültem, ahová az első gólt rúgtuk. Storck második poénja: a csapatba követelt Böde Dániel, az első számú támadónk, de az akkor gólínségben szenvedő Szalai Ádám vagy a jó formában lévő Németh Krisztián helyett Priskin Tamás volt a center, aki meg is hálálta a bizalmat: élete legszebb és legfontosabb gólját lőtte Kádár Tamás hosszú indítása után, amivel gyorsan 2-0 lett összesítésben! A norvégok nem találtak fogást a mieinken, a hajrában ráadásul egy öngól végképp megpecsételte a sorsukat. Szépítő góljuk nem osztott, nem szorzott: Magyarország 44 év után jutott ki Európa-bajnokságra! De vártuk már ezt! A zsidók 40 évig vándoroltak a pusztában, mi 44 évig tettük ugyanezt… A norvégokat 2015. november 15-én ebben az összeállításban vertük meg 2-1-re: Király Gábor – Fiola Attila, Guzmics Richárd, Lang Ádám, Kádár Tamás – Nagy Ádám, Elek Ákos, Lovrencsics Gergő, Kleinheisler László – Dzsudzsák Balázs, Priskin Tamás. Csereként Pintér Ádám, Böde Dániel és Németh Krisztián léptek pályára. Azt hiszem, a norvégok elleni pótselejtezős párharc után minden szkeptikus hang elhalkult, és Bernd Storck is nyugodt körülmények között készíthette fel a válogatottat az Eb-re segítőjével, a játékosként világklasszis, világ - és Európa-bajnok, a Dortmunddal BL győztes Andreas Möllerrel.

2016-ban 12 meccset játszott a válogatott, s nem hozott valami észvesztően jó statisztikát az esztendő: 3 győzelem, 5 döntetlen, 4 vereség, 15-16-os gólarány. Az is igaz, hogy az előző évekkel ellentétben immár sokkal komolyabb játékerőt képviselő együttesekkel csaphatott össze a nemzeti 11. Az Eb felkészülés jegyében például játszottunk a horvátokkal (1-1), Elefántcsontparttal (0-0, láttam már jobb meccset élőben) és a németekkel zártunk (0-2). Nem kerültünk annyira könnyű csoportba, szerintem első körben mindenki tisztes helytállást várt a magyaroktól. Ez az Eb más, mint a többi, ezt te is jól tudod… Hát igen, más volt… A magyar csapat miatt is érdemes volt nézni! 2016. június 14. A nap, amit nem fogunk elfelejteni sosem. Magyarország – Ausztria: 2-0! Az akkor még a Bayern Münchenben futballozó David Alaba már fél perc után szétforgácsolta a kapufát, de ezzel kb. el is lőtték minden puskaporukat az osztrákok. Már éppen Bödét követelte a szép számú közönség a csapatba, amikor Szalai Ádám a Kleinheislerrel való összjátéka után 550 nap után bepöccintette, betuszkolta a vezető gólt, majd miután emberelőnybe is kerültünk, a frusztrált sógorok bajait Stieber Zoltán egy parádés, átemelős góllal még tetézte is. Így nézett ki a kezdőcsapatunk Bordeauxban: Király Gábor – Kádár Tamás, Lang Ádám, Guzmics Richárd, Fiola Attila – Kleinheisler László, Gera Zoltán, Nagy Ádám, Dzsuzsák Balázs – Németh Krisztián, Szalai Ádám. A padról Priskin Tamás, Stieber Zoltán és Pintér Ádám szálltak be. Óriási meccs volt – és még csak ekkor kezdődött az utazás… Az Izland elleni meccsre önbizalommal telve készült a nemzet, sokan Marseillesben vonultak, én Budapesten, a Szabadság téren néztem a meccset – és jól láthatóan benne is voltunk két húgommal a tévében, az M4 csatorna helyszíni bejelentkezésekor. Egy furcsa és minimum véleményes tizenegyessel vezettek az északiak, aztán Nikolics középre gurított labdáját Bödét megelőzve az izlandi védő berúgta – idegenben jó az X, volt már 4 pontunk! Arra már nem emlékszem, volt-e bármilyen elvárásom a portugálokkal szemben. Kieshetett még a csapat, de a luzitánok nem voltak túl meggyőzőek az első két meccsen. Ha volt is bármilyen elképzelt forgatókönyv a fejemben, az biztos nem az volt, hogy háromszor szerezzük meg a vezetést, a portugálok meg egész meccsen rohannak az eredmény után. Pedig ez történt! Gera sistergős bombája után Nani egyenlített, a második félidőben pedig Dzsudzsi két megpattanó góljára Cristiano Ronaldo válaszolt, aki 3-3 után kvázi könyörgött a magyaroknak, hogy ne rúgjanak többet… Elek Ákos kapufájánál így is mi álltunk közelebb a győzelemhez, de ez a békés döntetlen mindkét csapatnak továbbjutást ért. Mondjuk, ha kikaptunk volna, nem a belgák jöttek volna szembe rögtön, de ilyenkor az ember nem taktikázik. A belgák ugyan 4-0-ra nyertek, de ez az eredmény csalóka, mert sokáig pariban voltunk, a belgák a 78. percben rúgták csak a második góljukat. Kiestünk, de azt felemelt fejjül tettük – AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 5.0!

Felébredés, kijózanodás, majd újrakezdés…

A dicséretes és régóta várt Európa-bajnoki szereplésből Feröeren ébredtünk fel, és csöppentünk vissza a magyar valóságba: botrányos 0-0 a műfüvön, majd 3-2-es hazai vereség Svájc ellen. Két könnyed győzelem (Lettország ellen 2-0, Andorra ellen 4-0) után a svédek ellen zártuk az évet, ahol Király Gábor és Juhász Roland a pályán búcsúzhatott el a szurkolóktól (a kapust 28, a védőt 45 perc után cserélte le Storck), de hivatalosan ez a meccs jelentette Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos számára is a válogatottbeli búcsút, akik évek óta nem léptek már pályára a nemzeti együttesben, de valamilyen oknál fogva őket is elbúcsúztatta a szövetség. (Vanczák Vilmost sosem tartottam igazán jó hátvédnek, mégis 79-szeres válogatott. Utolsó meccse a nemzeti csapatban, amin kezdőként játszott, az észak-írek elleni hazai vereség volt 2014-ből – Dárdai Pál nem számított rá, és Bernd Storck is csak egyszer küldte pályára, időhúzó cserének, de abból nem jöttünk ki jól, mert amikor beállt, még vezettünk Észak-Írországban… Szerencsére az Eb csapatba már nem fért be… Vanczák Vilmoshoz hasonló megítélésű a szememben a még mindig aktív Lang Ádám, aki 30 évesen már 61-szeres válogatott, s akinek a játékában nagyon sok a hibafaktor – Willi Orbán személye jó hatással van az ő játékára is, de azért nem mindig életbiztosítás, amikor ő a pályán van. Kora alapján akár viszont még Vanczák meccsszámát is felülmúlhatja…)

Érdekes volt megélni a 2016-os Eb szereplés után a 2017-es évet, ami az elmúlt 10 év leggyalázatosabb eredménysorát hozta. 9 meccs jutott erre az évre, abból hármat megnyertünk, hatot viszont elveszítettünk. Oda-vissza kikaptunk Portugáliától, ezt akár még papírformának is tekinthettük, ha nem tudtuk, hogy néhány hónappal korábban milyen éles meccset játszottunk velük… Fájdalmas pofonba szaladtunk bele Svájcban (2-5), tét nélküli meccsen szenvedtünk az oroszok ellen (0-3), de a legborzasztóbb meccsünket kétségkívül június 9-én játszottuk Andorrában. Kikaptunk 1-0-ra a pékekből, buszsofőrökből, villanyszerelőkből álló, teljesen amatőr andorrai csapattól. Ha álmomból is felébresztenek, erre a dátumra emlékezni fogok, mert másnap kértem meg az 1. Máriapócsi Futózarándoklaton (Pray&Run, csak a reklám kedvéért…) a Kedvesem, Kitti kezét – ő igent mondott, Aranylábú fiaink meg nemet a 2018-as vb-re. Mondanom sem kell: azért örülök, hogy nem fordítva történt… :) A kezdőcsapatunkat fejből azért nem tudom felsorolni: Gulácsi Péter – Bese Barnabás, Vinicius Paulo, Lang Ádám – Tóth Bence, Nagy Ádám, Kleinheisler László, Dzsudzsák Balázs, Stieber Zoltán – Gyurcsó Ádám, Eppel Márton. Csereként Balogh Norbert, Sallai Roland és Nagy Dominik álltak be. Ebből a névsorból Vinicius, Tóth Bence, Eppel és Balogh számára le is főtt a kávé, nem ők lettek az újjáalakuló válogatott alapkövei. Ezeket az alapköveket egyébként már nem is Bernd Storck rakta le, akit az október 10-i Feröer szigetek elleni 1-0-s győzelem után ki is rúgtak. Sajnáltam, de ezzel a döntéssel sajnos nehéz volt vitatkozni… Nyomait sem lehetett látni az egy évvel korábbi sikeres csapatnak, és ez ijesztő volt. A Storck-éra utolsó előtti hazai meccsén egyébként kint voltam ex-barátnőmmel, immár menyasszonyommal, és sorsszerű, hogy a lettek elleni 3-1-es győzelem során a gólszerzők a korszak legfontosabb játékosai lettek: Kádár Tamás, Szalai Ádám és Dzsudzsák Balázs. Hálásnak kell lennünk Bernd Storcknak, akit a 2016-os Eb szereplés miatt a Magyar Érdemrend középkeresztjével is kitüntettek, de a változás, a fejlődés érdekében nem igazán volt más választása az MLSZ-nek. AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 6.0! Az év utolsó két meccsén az addigi másodedző, Szélesi Zoltán vette át a csapatot: sikerült kikapnia Luxemburgban (1-2), az évet viszont legalább a Costa Rica elleni 1-0-s, a kutyát nem érdeklő győzelemmel zártuk.

És akkor megérkezett George Leekens. Szerencsére hamar távozott is. Az MLSZ 4 barátságos meccs után belátta, hogy bakot lőtt vele, s még az első tétmeccs előtt lapátra tette a balga belgát, mint Jancsi a boszorkányt. Kazahsztán ellen 2-3, Skócia ellen 0-1, Fehéroroszország ellen 1-1, Ausztrália ellen 1-2. Dicsőséges tabló. Ja, nem. Van egy mondás, ami arról szól, hogy ne amiatt keseregj, hogy véget ért, annak örülj, hogy megtörtént. Na, most éppen az ellenkezőjét fogalmazhattuk meg: örüljünk, hogy véget ért, s bánkódjunk, hogy egyáltalán megtörténhetett. Bár, ha jobban belegondolunk… Bizony, ha ez a szerencsétlen belga nem bukik meg olyan korán, ki tudja, Marco Rossi valaha leült volna-e a magyar válogatott kispadjára? Legyünk ezért hálásak az MLSZ-nek, Leekensnek, de még Pintér Attilának is, mert tudjuk, úgyis mindig minden őt igazolja… :) AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 7.0!

A Marco Rossi-éra

Talán a legoptimistábbak sem gondolták 2018 őszén, hogy még öt év múlva is Marco Rossi lesz a magyar szövetségi kapitány – és reméljük, messze még a vége… Voltak hullámvölgyek ebben a kapcsolatban is, de azért rögzítsük a tényt: e sorok írásakor már 55 válogatott meccsnél tartott a maestro, 27 győzelem mellett 12 döntetlen és 16 vereség a mérlege. Talán már nem is emlékszünk rá, de egy finnek elleni Nemzetek Ligája vereséggel kezdett, az érdekesség kedvéért nézzük a legelső kezdőcsapatát! Gulácsi Péter – Lovrencsics Gergő, Fiola Attila, Lang Ádám, Kádár Tamás – Pátkai Máté, Kleinheisler László, Stieber Zoltán, Kovács István – Sallai Roland, Szalai Ádám. Csereként Varga Roland, Kalmár Zsolt és Eppel Márton álltak be. Három nappal később már győzelemnek örülhetett a mester: két csodaszép góllal 2-1-re megvertük a görögöket. Októberben ők visszavágtak (Görögországban debütált Willi Orbán a válogatottban!), Észtországban pedig egy megdöbbentő 3-3-at játszottunk – ezt a meccset nyerni kellett volna, de év végén legalább kozmetikáztunk: az észteket és a finneket is 2-0-ra vertük. Az eredmények szerencsés alakulásának is köszönhetően válogatottunk a C Ligából feljutott a B Ligába a Nemzetek Ligájában.

A 2019-es év az Eb selejtezők jegyében zajlott. Fájó vereséggel nyitottunk Szlovákiában (0-2), de legalább bemutatkozhatott a válogatottban Szoboszlai Dominik! A szlovákok elleni szeptemberi visszavágóra egy barátommal fel tudtam utazni, de sok köszönet nem volt benne: jobban játszottunk, Szoboszlai első válogatottbeli gólja szép szabadrúgásból született, de kikaptunk 2-1-re, és mérhetetlenül csalódottan telt a hazaút… Mindenesetre az nagyon sokatmondó volt, hogy Dzsudzsák Balázs átengedte azt a szabadrúgást… Elkezdődött a jövő! Voltunk magasan, de igen mélyen is ebben az évben. Azerbajdzsánt oda-vissza megvertük, ez kötelező házifeladat volt. Ám hazai pályán odapörköltünk a friss vb bronzérmes horvátoknak és a legutóbbi Eb egyik elődöntősének, Walesnek is, és ez mindkét esetben nem várt, bravúros győzelem volt. Ráadásul mindkét esetben az a Pátkai Máté szerezte a győztes gólt, akinek sokkal hosszabb is lehetett volna a válogatottbeli pályafutása, ha nem megy el a Vidiből a másodosztályú Vasasba bohóckodni. De elment, erre a két góljára viszont sokáig emlékezni fogunk! Egyenes ágon viszont így sem volt esélyünk kijutni az akkor még 2020-ra tervezett, és részben hazai rendezésű Eb-re, mert Horvátországban és Walesben is szembejött a valóság, és simán győzött a nagyobb játékerőt képviselő ellenfél. Az a baj, hogy Wales ellen meglehetősen lélektelenül is futballozott a csapat, Marco Rossi fejében pedig ekkor a lemondás gondolata is megfogalmazódott. Nagyon nagy kár lett volna, ha feladja… De nem adta fel, mert talán ő is tudja: AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 8.0! Az év krónikájához tartozik még egy Montenegróban elveszített barátságos meccs, illetve az új nemzeti stadionunk, a Puskás Ferenc Stadion avatója, amin Uruguay győzte le fiainkat. Az új stadion első magyar gólját Szalai Ádám szerezte, egyébként az elmúlt 20 év legjobb magyar labdarúgóját, Gera Zoltánt ezen a meccsen búcsúztatta el az MLSZ – sajnos Gerzson nem léphetett pályára a találkozón. Csodálatos létesítménnyel lett gazdagabb a magyar főváros, méltó helyszínen fogadhattuk az elmúlt években Európa krémjét, s hogy mennyire is elismert nemzetközi szinten első számú stadionunk, tökéletesen megmutatja, hogy az elmúlt években Európai Szuperkupa és Európa-Liga döntőt is rendeztek benne, s várhatóan pár éven belül Bajnokok Ligája finálét is kap majd. Megérdemli!

A koronavírus árnyékában: újabb dicsőséges Eb szereplés és bravúrok a Nemzetek Ligájában

A 2020-as évet beárnyékolta az egész világot megrengető koronavírus járvány, válogatott meccset ezért egészen szeptemberig nem is tudtunk játszani. Így utólag, bár a covid időszakát borzasztó volt megélni, a magyar nemzeti tizenegy profitált abból, hogy az EB pótselejtezőt (vagy Nemzetek Ligája Play Off meccset, ki tudja, mi volt az…) nem tudtuk lejátszani tavasszal. 2020 ősze ugyanis valami félelmetesen jól sikerült számunkra! Nyolc meccsből ötöt megnyertünk, és csak egyet veszítettünk el – rég nem látott, pazar statisztika. Ráadásul nem kutyaütő nemzetekkel találkoztunk már ekkor sem! Törökországban Szoboszlai Dominik brutálisan nagy szabadrúgásgóljával nyertünk 1-0-ra immár a Nemzetek Ligája B divíziójában. Az oroszok ellen volt egy kis rövidzárlat, de a második félidőben felzárkóztunk, és csak 3-2-re kaptunk ki Budapesten. Ezután jött a 2021-re halasztott Eb-re való első pótselejtező a bolgárok ellen. Ha jól emlékszem, ez volt az a meccs, amire a Salzburg nem engedte el Szoboszlait, de az őt helyettesítő Kalmár Zsolt ragyogóan futballozott. Nem volt könnyű meccs, de 3-1-re nyertünk – kellett néhány óriási Gulácsi bravúr is a győzelemhez. Bulgária után rögtön Szerbiába utaztunk, ahol Könyves Kálmán Norbert góljával nyertünk Nemzetek Ligája meccsen. Oroszországban egy felejthető 0-0-lal zártuk le ezt a hármas sorozatot (egy héten belül volt ez a 3 meccs, ráadásul mindhárom idegenben…), majd jött novemberben egy újabb hármas széria, aminek első állomása az év legfontosabb meccse volt, ami eldöntötte, hogy 2016 után 2021-ben is ott leszünk-e az Európa-bajnokságon.

Izland ellen Gulácsi Péter hatalmas potyagólt kapott már a meccs elején – nem lett volna szabad ezért bántani, mert ha a bolgárok ellen nem véd frenetikusan, Izland ellen nem is potyázhatott volna… Nagyon sokáig reménytelennek tűnt a helyzet, bevallom, én sem nagyon hittem abban, hogy sikerül megfordítani a meccset. Szerencsére nem én futballoztam… AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 9.0! Két cserejátékos hozta össze az egyenlítő gólt: Nikolics Nemanja passzából Loic Nego egalizált a 88. percben! Szuper, megvan a hosszabbítás, innen új mérkőzés következik! Vagy nem. A 90+2. percben Szoboszlai Dominik gondolt egyet, és végigszlalomozott a fél pályán, majd, miután saját bevallása szerint elfáradt, ellőtte nagyjából 20 méterről – védhetetlen gól lett belőle! Sajnos ezt szurkolók nem élhették át a helyszínen, mert a járvány miatt zárt kapus volt a meccs – alighanem felrobbant volna a stadion. A papírforma talán a mi esélyeinket vetítette elő, de ahogyan összejött ez a győzelem, azt sokáig nem fogja elfelejteni, aki látta! A rend kedvéért a kezdő: Gulácsi Péter – Botka Endre, Willi Orbán, Szalai Attila, Fiola Attila – Kalmár Zsolt, Nagy Ádám, Szoboszlai Dominik, Holender Filip – Sallai Roland, Szalai Ádám. Csereként pályára lépett Lovrencsics Gergő, Sigér Dávid, Loic Nego, Nikolics Nemanja és Könyves Norbert. Nehéz volt felpörögni a maradék 2 meccsre: három nappal később Szerbia ellen otthon 1-1, majd miután két vállra fektettük a törököket is (2-0), eldőlt, hogy a válogatott 2020-ban nem csak az Eb-re jutott ki, de megnyerte a Nemzetek Ligája B divízióját is, és óriási eredményt elérve az A csoportba jutott, így alighanem mamutválogatottakkal mérkőzhet majd a következő években. Nem kellett csalódnunk. Már a 2021-es Eb-n sem, ahol halálcsoportba került a csapat, az Eb címvédő portugálok, a vb győztes franciák és a mindig veszélyes németek mellé.

Érdekes, hogy míg 2020-ban, elsősorban a covid miatt csak 8 meccset játszott a válogatott, a következő évben, a vb selejtezőknek és az Európa-bajnokságnak is köszönhetően tizenötször is pályára lépett a nemzeti tizenegy! Az évet a lengyelekkel kezdtük, és velük is fejeztük be: Budapesten 3-3 (jó és változatos meccs volt!), Lengyelországban viszont győztünk 2-1-re – nem az ellenük szerzett 4 pont miatt nem jutottunk ki végül a katari vb-re… San Marinót és Andorrát idegenben gond nélkül eltakarítottuk (3-0 és 4-1), majd következett két felkészülési találkozó Ciprus (1-0) és Írország (0-0) ellen. Aztán jött az Eb három meccse. A portugálokkal nagyon sokáig egyenrangú partnernek bizonyultunk, még egy pár másodpercig azt is hihettük, hogy vezetünk… A lesgólunk azonban felébresztette a címvédőt, Cristiano Ronaldóék végül 3-0-ra nyertek. Letargiába került a válogatott? Egy frászt! AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 10.0! A franciák ellen vajmi kevés esélyünk volt, Fiola Attila góljával azonban a szünet előtt megszereztük a vezetést. Ki gondolta ezt… És azt, hogyha gólt szerzünk az Eb-n, azt Fiola fogja rúgni? Griezmann egyenlítése után az eredmény nem változott, az 1-1-el maradt még esélyünk a továbbjutásra! Az első két meccsünket a Puskásban játszottuk, utolsó csoportmeccsünkre viszont Münchenben került sor. A portugálok ellen a helyszínen szurkoltam, s aztán a portugál-francia csúcsrangadón is – életem nagyszerű sportélményei közé tartozik, ahogy mindenki próbálta mobilneten követni a német-magyart, miközben Benzema, Mbappé, Cristiano Ronaldo és Bruno Fernandes ott zsugáztak a pályán… Kétszer is vezettünk kint, Szalai Ádám és Schäfer András is csodálatos gólt fejeltek, a németek a kiesés szélén álltak, a végén meg húzták az időt. Nem sikerült továbbjutni, mégis elégedett kell, hogy legyünk. Csapat és szurkolótábora újra egymásra talált! Szép volt fiúk! AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT 11.0!

Az Európa-bajnokság magyar meccseiről részletesen írtam két éve, ha szívesen elolvasod, IDE kattintva megtalálod!

Az albánok elleni fiaskótól az angolok elleni csodáig

Az ősz már kevésbé volt ilyen szép… Az Eb döntős angolok nagyon elvertek minket a Puskásban (0-4), aztán oda-vissza kikaptunk Albániától, a kettő között meg szenvedve legyűrtük Andorrát (2-1). Azóta kiderült, nem olyan rosszak az albánok, de ekkor az a két vereség még nagy pofonnak számított. Ezután jött egy bíztató és hősies 1-1 Angliában (ha tudtuk volna, hogy ennél még szebb eredményeink is lesznek később ellenük…), majd San Marino lesimázása (4-0), végül az említett lengyelországi meccs. A bravúros Eb szereplés ellenére felemás volt a 2021-es esztendő, a vb szereplést megint nem sikerült kiharcolni.

Csoda volt a 2020-as Eb szereplés!

Elérkeztünk az utolsó teljes esztendőhöz, amikor a Nemzetek Ligája A divíziójában mérettettünk meg – de könnyűnek nem találtattunk! Pedig, ahogyan várható volt, bombanehéz válogatottakat sorsoltak megint mellénk: az angolokat, a németeket és az olaszokat. Még a sorozat kezdete előtt volt két barátságos meccsünk, de a szerbek (0-1) és az észak-írek (1-0) elleni teljesítményből nem lehetett hosszú távú következtetést levonni. Hogy volt-e bármi cél megfogalmazva a Nemzetek Ligája menetelés előtt? Én már néhány pontnak és a tisztes helytállásnak tudtam volna örülni. Ehhez képest úgy kezdődött, hogy az angolokat hivatalosan zárt kapuk mellett, egyébként viszont gyerekricsajtól hangos stadionban, Szoboszlai Dominik büntetőjével 1-0-ra megvertük. Pár nappal később Olaszországban kikaptunk ugyan 2-1-re, de a második félidő igencsak rendben volt. Megint nem volt sok idő szusszanni, a németeket fogadtuk, és gyors gólváltást követően (a mieink részéről Rossi új felfedezettje, Nagy Zsolt talált be) 1-1 lett az eredmény. Még mindig nem volt vége a meccsmaratonnak: a sűrű program miatt 10 nap alatt 4 meccset játszott a válogatott.

Sokan szidják, szerintem még mindig Magyarország legjobb sportriportere Hajdú B. István

Végre van klasszis játékosunk, akiből világsztár is lehet - becsüljük meg, hogy magyarnak született... :)

Utoljára Wolverhamptonban léptünk pályára az angolok ellen, és az elmúlt évtized alighanem legemlékezetesebb produkcióját nyújtottuk: 4-0-ra nyertünk, konkrétan lefutballoztuk a pályáról a briteket. Szólt ez akkorát, mint 1953-ban, vagyis idén 70 éve a 6-3! Sallai Roland góljával vezettünk a szünetben, a második félidőben beállt Ádám Martin, aki kiosztott két gólpasszt, előbb Sallainak, majd Nagy Zsoltnak, a kegyelemdöfést pedig Gazdag Dániel adta meg. 2022. június 14-én így nézett ki a kezdő: Dibusz Dénes – Lang Ádám, Willi Orbán, Szalai Attila, Fiola Attila – Callum Styles, Schäfer András, Nagy Zsolt – Sallai Roland, Szalai Ádám, Szoboszlai Dominik. A kispadról beszállt Nagy Ádám, Loic Nego, Gazdag Dániel és Ádám Martin. A poén kedvéért az angolok így festettek: Aaron Ramsdale – Kyle Walker, Marc Guéhi, John Stones, Reece James – Bukayo Saka, Kalvin Philips, Jude Bellingham, Conor Gallagher – Jarrod Bowen, Harry Kane. Csereként beszállt Raheem Sterling, Mason Mount, Phil Foden és Harry Maguire. Klasszis játékosok sora (még Maguire is…), a többségük egy évvel korábban EB döntőben volt érdekelt. És mi kiütöttük őket. A futball „feltalálóit”. Elképesztő meccs volt. Azóta is beleborzongok, ha látom a gólokat. Valószínűvé vált, amire senki nem számított, hogy valósággá válhat: vagyis, hogy nem esünk ki az A divízióból.

Szeptemberben Németországban volt legközelebb jelenésünk, és néhány nappal a meccs előtt jött a szomorú és elég váratlan bejelentés: Szalai Ádám visszavonul a válogatottól. Stílszerűen, ki más, mint ő döntötte volna el a németek elleni meccset – ráadásul nem akármilyen mozdulattal. Szerzett néhány gyönyörű gólt pályafutása alatt, de ez az oxigól alighanem benne van a top3-ban! Volt esélyünk arra is, hogy a csoportunkat megnyerve bejussunk a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe, de sajnos az olaszoktól kikaptunk a Puskás Ferenc Stadionban. Ezúttal 2-0-ra, de hogy mennyire is játszottunk jól: a bravúrok sorozatát bemutató Gianluigi Donnarumma lett a meccs legjobbja! Szalai Ádám búcsúmeccse volt ez a válogatottban, szerintem Marco Rossi kicsit hamar lekapta őt a pályáról, de számomra is megható volt az az ünneplés, amiben részesítették őt a szurkolók. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy utolsó válogatott meccsén ott lehettem! Az évet két barátságos meccsel zártuk le: a Luxemburgban elért 2-2 kicsit kellemetlen volt, utána viszont a görögöket nem akármilyen körülmények között győztük le 2-1-re. A nagyon hosszú, másfél éves sérülés után visszatérő, a válogatottba két perccel korábban becserélt Kalmár Zsolt szabadrúgásgólja döntött a 90+4. percben. Mesébe illő visszatérés volt ez Kalmártól, akinek a pályafutásában sokkal több is lehetne, de a sérülések megakadályozták a teljes kibontakozásban. Komoly ellenfelek ellen pályára lépve ért el szép eredménysort 2022-ben a válogatott: 10 meccs, 5 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség, 13-9-es gólkülönbség. Az angolokat oda-vissza megvertük, saját otthonukban meg is szégyenítettük, a németek ellen pedig 4 pontot szereztünk!

Amikor már nem csak számolgatásban vagyunk jók…

Elérkeztünk 2023-hoz, a jelen évhez. A közelmúlt sikeres eredményeinek köszönhetően a 2024-es Eb selejtezősorozat sorsolását az 1. kalapból várhattuk, ezért bízhattunk abban, hogy igazán nagy csapatot most nem kapunk. Azt nem is kaptunk, de kellemetlent igen: a délszláv válogatottak ellen sosem könnyű futballozni, már pedig Szerbiát, Montenegrót és Bulgáriát is megkaptuk ellenfélnek. De legalább sokat utaznunk nem kell. Rajtuk kívül Litvánia szerepel még a csoportban. Az észtek elleni barátságos meccsel kezdtük az évet, amin Ádám Martin megrúgta első válogatott gólját. De a többségnek aligha ez ugrik be elsőként erről a meccsről: Szoboszlai és Sallai kő, papír, ollóval döntötték el, hogy ki rúgja a tizenegyest – Sallai nyerte a játékot, aztán meg kihagyta a büntetőt. Szerencse, hogy nem tétmeccs volt. Azok sorát a bolgárok ellen magabiztos győzelemmel nyitottuk – csak azt sajnálom, hogy a félidei 3-0-s vezetésünkhöz nem pakoltunk még hozzá néhány gólt. Montenegróban játszottuk a második meccsünket. Azon a meccsen nem játszottunk jól, de a megszerzett pont még fontos lehet a végelszámolásnál – Montenegróban nagyon nehéz győzni, a 0-0 megfelelt a játék képének. A litvánok elleni hazai meccsen rengeteg helyzetet elpuskáztunk, a litvánok kapusa ihletett formában védett – végül 2-0-ra nyertünk. Az év első 4 meccsén nem kapott gólt a válogatott, és ez még akkor is dicséretes, ha idén nem a francia, angol portugál, olasz hármassal kellett játszanunk.

Az ötödik meccsen sem az ellenfél rúgott gólt nekünk: Szalai Attila talált be Dibusz Dénes hálójába. Néhány éve egy ilyen kapitális hiba után szétestünk volna. De most… Két perc alatt két gólt rúgtunk a szerbeknek, majd kivédekeztük a teljes második félidőt! Megnyertük a csoportrangadót idegenben, ami több szempontból is nagyon fontos. Egyrészt lélektanilag, mert pontelőnyben várhatjuk a visszavágót. Másrészt, mert azon a visszavágón biztosan nem fog pályára lépni sérülés miatt védelmünk oszlopa, Willi Orbán, aki az utolsó válogatott meccsünkön, a csehek ellen megsérült. Nélküle nagyon nehéz lesz, mert egészen más a védekezésünk, ha ő ott van a pályán, meg, ha nincs… Jó lenne nyerni október 14-én a szerbek ellen, de az idegenbeli győzelmünknek köszönhetően a döntetlen is belefér. Kikapni azért nem kéne. De ez a válogatott most mentálisan annyira rendben van, hogy szerintem nem is fog. Jó pozícióban vagyunk, majd novemberben Montenegrót kell mindenképpen megvernünk a Puskásban! És végre egyenes ágon, pótselejtező nélkül is kijuthatunk egy Eb-re…

Itt tart most a magyar válogatott története. S hogy mennyivel több a pozitív, mint a negatív élmény az elmúlt évtizedből?

Az elmúlt 10 év 5 mélypontja:

• Pintér Attila kinevezése szövetségi kapitánynak – mikor tűnt ez egyáltalán jó ötletnek?
• Dárdait visszarendelte a Hertha – mi lesz így velünk?
• június 9. Andorra – Magyarország: 1-0
• George Leekens a válogatott élén
• 2021 ősze, dupla vereség Albániától

Az elmúlt 10 év 5 10 csúcspontja

• Dárdai Pál debütáló meccse és a bukaresti pontszerzés Dzsudzsák remek szabadrúgásával!
• Sikeres pótselejtező a norvégok ellen, 44 év után ott vagyunk az Eb-n!
• Európa rólunk beszél: vertük az osztrákokat, és majdnem hazaküldtük a későbbi győztes portugálokat is!
• Akkor még nem sejthettük, mekkora sikertörténet lesz ez: Marco Rossi kinevezése szövetségi kapitánynak
• Willi Orbánból Orbán Vilmos lett – nemzetközi klasszissal erősödött a védelmünk!
• Izland elleni dráma, Nego és Szoboszlai góljaival újra ott vagyunk az Eb-n!
• Megnyertük a Nemzetek Ligája B divízióját a szerbek, a törökök és az oroszok előtt, és feljutottunk a legmagasabb osztályba – ekkor már lehetett sejteni valamit…
• Bravúros pontszerzés a franciák és a németek ellen az Eb-n, utóbbiak húzták is az időt ellenünk…
• Szenzációs szereplés a Nemzetek Ligája A divíziójában, közte az angolok 4-0-s elgyepálásával!
• Győzelem Szerbiában, jó esélyek az Eb selejtezőkön!

Az elmúlt évtized magyar válogatott játékosainak álomtizenegye

Király Gábor (1998 – 2016, 108-szoros válogatott, ebből 19 meccset játszott 2013 október 11 után…) A kapusposzton lehet a leginkább vitatkozni. Gulácsi Péter 51-szeres válogatott kapus, és főleg az elmúlt egy évben, mióta a Leipzig kapusa sérült, Dibusz Dénes is igencsak felnőtt a feladathoz, aki szintén eljutott már 30 válogatott meccsig. Mindketten nagyon jók, mindketten rengeteg bravúrral járultak hozzá a közelmúlt sikereihez, én viszont ebben az esetben a szívemre hallgattam: Király Gábor a magyar futball legendája, akinek 40 évesen megadatott az Eb szereplés. Ő minden pályára lépésével rekorder lett Franciaországban! A norvégok elleni pótselejtezőn volt egy hatalmas bravúrja és az Eb-n is nagyon jól védett szürke mackónadrágjában. Büszke vagyok arra, hogy kapusposzton ilyen jól állunk, de ezt a csatát nálam Király Gábor nyerte!

Juhász Roland (2004 – 2016, 95-szörös válogatott, ebből 17 meccset játszott 2013 október 11 után…) Emlékezzünk inkább a játékára, mint arra, amit visszavonulása óta másodedzőként vagy sportigazgatóként művelt – futballistaként első osztályú volt! Sportszerű, elegáns, szimpatikus és vezér – milyen jó párost alkothattak volna a védelem tengelyében Willi Orbánnal! Szerintem az Anderlechtnél komolyabb csapatban is megállta volna a helyét Európában. A koronát pályafutására ő is a 2016-os franciaországi Eb-vel tette fel, itt a helye az álomcsapatban!

Kisvárdán egy csalódást keltő 2-2 után elkaptuk a Vidi futballistáit, így Fiola Attilával, Juhász Rolanddal, Huszti Szabolccsal, Pátkai Mátéval és Viniciussal is összejött a kép... Más volt az a Vidi...

Willi Orbán (2018 – , 43-szoros válogatott, minden meccsét 2013. október 11 után játszotta...) A válogatottal történt 3 legjobb dolog az elmúlt tíz évben: Dárdai Pál, Marco Rossi és Willi Orbán! Stabilitást ad a védelemnek, szívvel játszik, személyében kincsre lelt labdarúgásunk – szerintem már bánják a németek, hogy amikor lett volna rá lehetőségük, nem csaptak le rá. Még egy 3-4 évig erőssége lehet a csapatnak a 30 éves védő, így simán eljuthat 65-70 válogatott meccsig is akár! Nagyon megérte őt „leigazolni”!

Kádár Tamás (2010 – 2019, 57-szeres válogatott, ebből 42 meccset játszott 2013 október 11 után, de az első félidőben pályán volt az amszterdami 1-8 alkalmával is…) Benne több lehetett volna – nagyon hirtelen, bár nem minden előzmény nélkül lett ő kegyvesztett a válogatottban. Marco Rossi alatt már közel sem hozta azt a formáját, mint Dárdai vagy Storck idejében. Éveken keresztül az egyik legbiztosabb pont volt a csapatban! Micsoda labdával indította Priskin Tamást a norvégok ellen 2015. november 15-én! Mekkorát játszott már az Európa-bajnokságon! Szívfájdalom nélkül teszem be az elmúlt évtized legjobb magyar csapatának védelmébe.

Az Eb után nem sokkal Debrecenben futottunk össze Kádár Tamással

Fiola Attila (2014 – , 54-szeres válogatott, minden meccsét 2013. október 11 után játszotta...) Dárdai Pál egyik találmánya, akire azóta minden szövetségi kapitány számít. Fiola Attila talán nem klasszis játékos, de két momentum miatt nem hagyhattam ki a csapatból. Emlékeztek arra, hogy a 2016-os EB-n, az osztrákok ellen lesérült, járni nem bírt, de a pályán maradt és foggal-körömmel tolta végig a hajrát? És arra emlékeztek, hogy a Sors igazságot szolgáltatott, és két éve ő lőtte az első gólunkat az Eb-n? A világbajnok franciáknak. Hugo Llorisnak. Hátborzongató! Egy ilyen elszánt, a végsőkig küzdő játékosra minden edzőnek szüksége van! Ebben az évek óta szenvedő Fehérvárban én egyedül őt sajnálom…

Nagy Ádám (2015 – , 73-szoros válogatott, minden meccsét 2013. október 11 után játszotta...) Az alibi focista. Semmi keresnivalója a csapatban. Storck és Rossi nem értenek hozzá. Magyarországon mindenki is ért a focihoz! Valóban, nem az ő játéka a leglátványosabb a csapatban. A magyar Sami Khedira. Őt se tartotta senki nagyra, de azért kihagyhatatlan volt például Mourinhónál, meg a német válogatottból… Talán túl hamar berobbant a köztudatba Nagy Ádám a Fradiban, aki nem egy vándormadár, szerintem sokan gondoltuk úgy, hogy angol és olasz másodosztályú kluboknál ő többre hivatott. Még mindig csak 28 éves. Az álomközéppályámon ő adja a stabilitást!

Nagy Ádámmal, Böde Danival, Priskin Tomival és az akkori legjobb légiósunkkal, Joseph Paintsail.lel a Groupamában találkoztunk

Gera Zoltán (2002 – 2017, 97-szeres válogatott, ebből 20 meccset játszott 2013. október 11 után...) Ha valaki, ő nagyon megérdemelte, hogy ott lehessen a 2016-os Eb-n, amin ráadásul rúgott egy csodálatos gólt is a portugáloknak. Angliában nem véletlenül hívták őt a „Mágikus Magyarnak”, nagyon szerették és megbecsülték őt arrafelé is. Olyan technikai képzettsége és játékintelligenciája volt, mint nagyon keveseknek, emellett nem kevés alázattal is rendelkezett; akár világklasszis is lehetett volna belőle, ha időben elkezd a játékra koncentrálni. Természetesen akkor is helye van a csapatomban, ha meccsei nagy részét 2013 előtt játszotta a válogatottban.

Ha Szoboszlait nem számítjuk, aki még mindig inkább a jövő embere, Gera az elmúlt 25 év legjobb magyar labdarúgója volt!

Dzsudzsák Balázs (2007 – 2022, 109-szeres válogatott, ebből 52 meccset játszott 2013. október 11 után, de végig pályán volt a hollandok elleni 1-8 alkalmával is...) Az ő klubkarrierjében sokkal több lehetett volna, de a válogatottban általában nem lehetett panasz a teljesítményére. A 2016-os Eb-n csapatkapitányhoz méltóan és vezérként futballozott, a portugálok ellen két felejthetetlen gólt szerzett. Emlékezetes marad a finnek elleni 94. perces gólja, valamint a románok elleni csodálatos szabadrúgásgólja is! Válogatottsági rekorder – hogy megérdemelte – e, hogy egyedüli csúcstartó legyen, nem tudom, mindenesetre „kisírta” magának, emiatt pedig a neve örökké fent marad a futball legendáriumokban.

Sallai Roland (2016 – , 44-szeres válogatott, minden meccsét 2013. október 11 után játszotta...) Jelenleg 11 gólnál jár címeres mezben a Freiburg szélsője, aki első 20 válogatottságán mindössze két gólig jutott – az utolsó két évben, mióta klubjában is megkapja a bizalmat, viszont elkapta a fonalat. Megelőlegezett bizalom is ez a részemről számára, mert előtte még nagyon szép évek állhatnak a válogatottban. A nemzeti csapat mezében se Nikolicsot, se Bödét, se Priskint, se Németh Krisztiánt, se Stieber Zoltánt nem raktam volna be szívesebben, pedig mindegyiküknek volt emlékezetes produkciója és időszaka a válogatottban. De egyikük sem volt hosszú ideig húzóember, Sallai viszont kirobbanthatatlan, és a formájára sem lehet panasz. Tavaly duplázott Wolverhamptonban, idén Litvánia ellen rúgott hatalmas gólt – Szoboszlaival tökéletesen megértik egymást, természetesen Dominik is ott van a csapatban.

Szalai Ádám (2009 – 2022, 86-szoros válogatott, ebből 68 meccset játszott 2013. október 11 után...) Mindössze 25 éves volt, és nem volt még 20 válogatottsága sem, amikor megtartotta azt a bizonyos sajtótájékoztatót – a magyar futball egyik legellentmondásosabb figurája az elmúlt 10 évből, de nagyon kellett ő a megújuláshoz és az újkori sikerekhez! Volt, hogy elpattant tőle a labda, vagy nehézkesnek tűnt a mozgása, sokszor kerékkötőnek hittük, olyan is volt, hogy másfél évig egyetlen gólt sem szerzett… És mégis! Szalai Ádám két Eb-n is betalált, de milyen gólok voltak azok! Olyan beszédet mondott az izlandiak elleni Eb pótselejtező félidejében az öltözőben, hogy az ember hátán még most is a hideg futkos… Utolsó gólja a válogatottban méltó volt ehhez a pályafutáshoz… Nagyon jó játékos volt ő, akit nem mindig tudtunk a helyén kezelni és értékelni. Hála Istennek, nem sokáig volt Ádám Martin az első számú center, Varga Barnabás viszont méltó utódja lehet Szalai Ádámnak!

Szalai Ádám pályafutásáról hosszabban írtam, szeretettel ajánlom, ITT tudod elolvasni! :) Megtisztelsz!

Felejthetetlen az osztrákok elleni gólja Bordeaux-ban...

Szoboszlai Dominik (2019 – , 34-szeres válogatott, minden meccsét 2013. október 11 után játszotta...) Két hét múlva még mindig csak 23 éves lesz válogatottunk csapatkapitánya, aki már most olyan pályafutást tudhat maga mögött, amilyenről a legtöbben csak álmodozhatnak… Détári Lajos óta az első olyan játékosunk, akiből világklasszis lehet – aki a Liverpoolban rendszeres kezdő, attól nem túlzás ez a jelző. Eddig hét gólja van a válogatottban, a legfontosabbat Izland ellen rúgta, amivel kilőtte a csapatot az Eb-re – azon ő sajnos nem lehetett ott sérülés miatt. Az szólna igazán nagyot, ha egy vb-re is kivezetné a csapatot – a potenciál megvan benne! Ott a helye az elmúlt évtized álomtizenegyében, de több millió magyarral együtt én is remélem, hogy a java még csak ezután következik… :)

Szövetségi kapitány: Marco Rossi! Nagyon szerették volna a szurkolók, ha Dárdai Pál maradhat kapitány, vagy, ha visszajön, miután kirúgták a Herthától, de szerintem most már senki nem hiányolja őt! Marco Rossi a Honvéd edzőjeként csodát művelt, amikor bajnokságot nyert, majd a Dunaszerdahely élén is jó munkát végzett, magyar szövetségi kapitányként pedig, különösen az utóbbi 3 évben bravúrt bravúrra halmoz. Csupaszív, talpig úriember, a játékosaiért tűzbe menne, Magyarországot második hazájának tekinti – múlt hét óta pedig másodedzőjével együtt magyar állampolgár is, amihez szívből gratulálok!

Nem egy Aranycsapat, még csak Fazekas Lászlók és Nyilasi Tiborok sincsenek a csapatban, de azért nem rossz az elmúlt évtized legerősebb válogatottja sem, nem igaz?

Király Gábor – Juhász Roland, Willi Orbán, Kádár Tamás – Fiola Attila, Nagy Ádám, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs – Sallai Roland, Szalai Ádám, Szoboszlai Dominik

A magyar válogatotthoz hasonlóan a Kedves Olvasó is hatalmas utat tett meg, amennyiben eme bejegyzés végére ért – őszintén remélem, hogy a nemzeti tizenegy útja még nem ért véget, csak ez az írás. Hogy aztán fog-e könyv születni a magyar futball újkori sikereiről is? Megígérem: ha a következő két évtized is olyan lesz, mint amilyen a magunk mögött hagyott volt, ha más nem, én megírom a könyvet. Vagy inkább legyen kicsivel jobb: ha nem vagyok telhetetlen, szívesen tudósítanék vb részvételről is! Hajrá Rossi! Hajrá Dominik! Hajrá magyarok!

A futballszezon is hosszú lesz, hát még milyen hosszú lett volna a beharangozó, ha nem szedem három felé… Az első bejegyzésben kiveséztünk mindent, ami a magyar futball kapcsán érdekes: volt szó a Fradiról (azon belül a Máté Csaba – Dejan Sztankovics cseréről), a válogatottról, Szoboszlai Dominikról és az NB1-es klubokról. A második részben Szaúd-Arábiába repültünk, mint sokan mások is, de hazafelé betértünk Miamiba is, és ezt az álomutazást Párizsban zártuk. A beharangozó záró részében, tehát jelen írásomban a top4 európai bajnokság kerül fókuszba: Manchester City, Liverpool, Chelsea, Real Madrid, Barcelona, Bayern München, Leipzig, Inter, AC Milan és még sokan mások… Köszönöm, és megtisztelsz, ha ezúttal is velem tartasz!

Premier League: Izgalmasabb, hogy kik az igazi kihívók, mint hogy ki lesz a bajnok…

Amikor a Premier League esélyeit latolgatjuk, a Manchester City-vel kell kezdenünk a felsorolást, már csak a címvédőnek kijáró tisztelet és státusz miatt is. (Egyébként ugyanez a helyzet a Bajnokok Ligájával kapcsolatban.) Hiába veszített el olyan kulcsjátékosokat a nyáron Pep Guardiola, mint Ilkay Gündogan vagy Rijad Mahrez, nem tűnik gyengébbnek ez a keret. Sőt, immár övék a következő évtized talán legjobb középhátvédje, a horvát Josko Gvardiol, akinek eddig Willi Orban volt a mentora Lipcsében, és szemtelenül fiatal még. Eddig egyedül a Zinedine Zidane vezette Real Madridnak sikerült címet védenie a Bajnokok Ligájában (nekik aztán a tripla is összejött…), ha ez a manchesteri kékeknek is sikerül, mindenképpen történelmet írnak majd. Más cél is lebeg a szemük előtt: még a legendás Sir Alex Ferguson vezette Manchester United sem nyerte meg egymás után négyszer a Premier League-t, a City ezt is megteheti. Szépen-lassan a világ legjobb klubcsapata lett a Manchester City; bár ez évek óta csak idő kérdése volt, idén minden fronton a csúcsra értek. Bár a mondás szerint nehezebb a csúcson maradni, mint oda eljutni, aggasztó lehet az ellenfelek számára, ahogyan a City elkezdte az évet – a korábbi években legalább még az ősszel nem égtek mindig ezer fokon, de most még ezt sem mondhatjuk velük kapcsolatban, mert mind az 5 bajnokijukat megnyerték. Ha kapott is bármilyen oltást a közelmúltban, azt idén sem gólok ellen adták be Erling Haalandnak, aki nem kezdte rosszabbul ezt az évet, mint az előzőt – láttuk, hol fejezte aztán be… Egyelőre Kevin de Bruyne hiánya sem érződik, pedig rá sérülés miatt egy ideig még nem számíthat a szakmai stáb – mondjuk, ahol olyan szárnysegédek vannak, mint Bernardo Silva, Phil Foden, Rodri vagy Julian Alvarez… Kösse fel a gatyáját, aki idén méltó versenytársa szeretne lenni a Manchester Citynek!

Ezen a ponton kérem meg tisztelettel az Arsenal és a Liverpool szurkolókat, hogy ne hagyják abba az olvasást… Mindkét csapatot dicséret illeti azért, mert céltudatosan és a keretet mélyítve néztek szét az átigazolási piacon. A londoniak a magunk mögött hagyott esztendőben nagyon sokáig harcban álltak a bajnoki címért, de talán ők maguk sem hittek a bravúrban, s a keretük sem volt elég bő, ha 1-1 kulcsember kidőlt, azt megérezte a csapat. Mikel Arteta annak idején nem kezdett jól az Arsenal kispadján, de az elmúlt szezonban már az „Ágyúsok” szurkolói is elhihették, hogy Arséne Wenger után is van élet – kár, hogy erre 4 évet kellett várniuk, tekintve, hogy a francia legenda már 2018-ban elköszönt a klubtól. Kai Havertz és Declan Rice is minőséget hozhat az egyébként sem gyenge csapatba, aminek húzóembere lesz továbbra is a csapatkapitány, Martin Ødegaard, Bukayo Saka, Leandro Trossard és Gabriel Jesus. És bár Aaron Ramsdale-t nem tartom rossz kapusnak, lehet, nem baj, hogy kapott egy vetélytársat David Raya személyében.

 Szoboszlai Dominikot már kétszer is megénekeltem az elmúlt hónapokban – fantasztikus, hogy végre egy topbajnokság élcsapatához igazolhatott egy magyar fiatal, aki láthatóan nem a vizet fogja hordani a kispadhoz új klubjában. Jürgen Klopp minden meccs után kiemelten beszél róla, Liverpoolban sztárként kezelik, az ő mezét kapkodják a legjobban, eddig mind az 5 bajnoki meccsét végigjátszotta. A hétvégén meg volt egy olyan sprintje, amivel majdnem megdöntötte az abszolút Premier League rekordot!!! Égetően nagy szükség volt a középpálya frissítésére a Mersey partján, s valóban, ezt nem is aprózták el, hiszen távozott ebből a csapatrészből Fabinho, Naby Keita, James Milner, Jordan Henderson és Alex Oxlade-Chamberlain is. A helyükre érkezettek hosszú távon lesznek jó befektetések: Alexis Mac Allister 25 éves, Szoboszlai Dominik következő hónapban még csak 23 szál gyertyát fog elfújni a tortájáról, az utolsó pillanatban vásárolt Ryan Gravenberg meg alig töltötte be a huszonegyet. Jól kezdte a szezont a Pool, 5 meccsből 4 győzelem, abból kétszer hosszú ideig emberhátrányban játszva – és megvan az első Szoboszlai Dominik gól is! Kövesse még jó sok! Az előző posztomban a Szaúd-Arábiába igazoló játékosdömpingről írtam, itt illik megjegyezni, hogy Mohamed Szalah-ot egyelőre meg tudta még tartani a Liverpool. Bár gyakran az az ember érzése, hogy az egyiptomitól csak örökölni lehet a labdát, és nem tetszik neki, ahogy honfitársunkat kezelik Liverpoolban (meg hogy őt hamarabb lecseréli Klopp, mint Dominiket…), azért a legutóbbi bajnokin csak kiosztott három gólpasszt, jelezve, hogy azért vele máshogy néz ki ez a liverpooli támadósor, mint nélküle. Egyébként csatárpozícióban tényleg nagy a választási lehetőség, hiszen Szalah mellett ott van Cody Gakpo, Darwin Nunez, Luis Diaz és Diogo Jota is, de amíg a védelemmel nem kezdenek valamit a Mersey partján, addig a bajnoki címre annyi esélyük lesz, mint hogy újraegyesül városukban a Beatles.

Erik Ten Haag is egész pofás csapatot rakott össze a Manchester Unitednél, de ez még a játékon és az eredményeken sem látszik meg – egyelőre akadozik a gépezet, és még nagyon finoman fogalmaztam. 12 év után nem David De Gea nevével kezdődik az összeállítás, André Onana posztja egyik legjobbja a világon, Manchesterben legendás kesztyűsök nyomdokaiba léphet. Ugyanakkor, bár lehet, hogy lábbal jobb a spanyolnál, de Onanánál hiányoznak még azok a bravúrok, amik megvoltak az elődjénél… Egyelőre Mason Mount is keresi a helyét, Ten Haag sem tudja még, mire akarja használni a fiatal angolt. Csak nehogy belőle is Jadon Sanchót csináljon a holland… Rasmus Höjlund nem egy Harry Kane és nem is Victor Osimhen – ő volt a piacon elérhető csatár. Keress rá a neten: ilyen, amikor wishről rendeled meg Haalandot… Az utolsó napon ők is bejelentettek még két új futballistát: Reguilon és Sofyan Amrabat sem rossz játékosok, bizonyították már ezt, de hogy be fognak-e férni a csapatba… A sok bejelentés közül mindenesetre a legtöbb United szurkoló szerintem az új tulajdonos bejelentését várja a legjobban… Kérdés, hogy ez még Erik Ten Haag-gal a kispadon fog-e bekövetkezni, mert eddig ez a szezon is kilátástalanul alakul a „Vörös Ördögök” számára.

A Chelsea-nél nem rózsásabb a helyzet a tavalyi évhez képest. A 12. hely után várható volt, hogy új csapat fog épülni a Stamford Bridge-n, de hogy ennyire ne legyen koncepció… Kezdjük a távozókkal: Mateo Kovacic (Manchester City), Kai Havertz (Arsenal), N’Golo Kanté (Al-Ittihad), Pierre-Emerick Aubameyang (Marseille), César Azpilicueta (Atletico Madrid), Ruben Loftus-Cheek (AC Milan), Edouard Mendy (Al Ahli), Christian Pulisic (AC Milan), Kalidou Koulibaly (Al-Hilal), Mason Mount (Manchester United), Kepa (Real Madrid), Hakim Ziyech (Galatasaray) és Callum Hudson-Odoi (Nottingham Forest – láttátok, mekkora gólt vert hétfőn a Burnleynek?). És a kölcsönjátékosok is visszatértek klubjukhoz, hogy kvázi tovább is adhassák őket, így Denis Zakaria, Joao Felix és Romelu Lukaku is (a belga már a tavaszt az Internél töltötte). Ez így 16 futballista. Összegezzünk: két kapusát (Mendy és Kepa), csapatkapitányát (Azpilicueta), egyik legfontosabb védőjét (Koulibaly), két biztos pontot a középpályáról (Kovacic és Kanté, bár utóbbi jószerével az előző szezont kihagyta teljes egészében sérülés miatt), s Raheem Sterling kivételével tulajdonképpen minden létező csatárát (Havertz, Aubameyang, Pulisic, Ziyech, Mount, Félix) elveszítette/eladta a Chelsea. Bravó! Persze, ezek után kellett, hogy legyenek érkezők is! Nicolas Jackson (Villareal) és Christopher Nkunku (Leipzig) a támadósorba érkeztek, bár utóbbi rögtön egy súlyos sérüléssel kezdte londoni karrierjét. A középpályára is érkezett némi minőség, a rekordigazolás Moisés Caicedo (Brighton) és Romeo Lavia (Southampton) személyében – mindketten kacérkodtak a Liverpoollal is, érthetetlen, hogy ebben a botrányos helyzetben miért a Chelsea-t választották… Robert Sanchez (Brighton) személyében érkezett egy megbízható kapus, s Axel Disasi reményteljes fiatal francia hátvéd, aki a Monacótól jött. De hogy ebből mikorra fog csapatot gyúrni a Tottenhammel 2019-ben BL döntőbe jutó Mauricio Pochettino, egyelőre rejtély. Ha tippelnem kéne, ebből legfeljebb Konferencialiga szereplés lesz jövőre. Persze, az is előrelépés lesz a tavalyhoz képest… :) Egymás után két ilyen év tragédiával érne fel: ez lenne a Chelsea (lon)Donn kanyarja…

S ha már Tottenham! Egyelőre ők jobban néznek ki, pedig olyan klasszisok, nem mellesleg klublegendák hagyták el nyáron a Spurs-t, mint Harry Kane és Hugo Lloris. James Maddison megszerzése egyelőre telitalálatnak bizonyult (két gól és 2 gólpassz 5 meccs alatt), de az új vezetőedzőről, Ange Postecogluról is csak a dicséret nyelvén szólhatunk: előbbi augusztus legjobb játékosa, utóbbi legjobb edzője lett, ezért pedig respect! Ha Richarlison végre megtalálja a még valahol evertoni színekben elveszített góllövő cipőjét, s ha Son Heung Min állandósítani tudja formáját, szép szezon előtt állhat a Spurs! A Newcastle United beragadt a rajtnál, de legyünk őszinték, kevesen álmodnak arról, hogy az első 4 meccsükön már találkoznak a Manchester City, Liverpool, Brighton hármassal – azért az első körben egy ötössel hazaküldték az Aston Villát. A „szarkáknál” az lesz érdekes, fogják-e bírni a kettős terhelést – Eddie Howe legényei 20 év után jutottak be az első számú európai kupasorozat csoportkörébe. Könnyű meccsek itt sem várnak rájuk: a PSG, a Borussia Dortmund és az AC Milan vár majd rájuk – utóbbi párosítás Sandro Tonali miatt ígérkezik majd különösen pikánsnak, aki Milánóból jött a nyáron Angliába. (A milánói meccset már lejátszották, lecserélésekor állva tapsolt a San Siro közönsége. Ő ezt érdemelte!)

A Brighton&Hove Albion hiába veszíti el évről évre a legjobbjait (idén Robert Sanchez, Alexis Mac Allister és Moises Caicedo távoztak), ez nem látszik a csapat teljesítményén. Az első két meccsen 4-4 gólt lőttek, aztán a Newcastle és a Manchester United hálóját is megtámogatták három góllal, tükörsimán verve a két BL induló riválist – egyelőre a 18 éves Evan Ferguson, a japán Kauro Mitoma és Solly March idén is feltartóztathatatlanok! Aki jó meccseket akar látni, nézze a Brightont – idén is Roberto De Zerbi legényei játsszák a legizgalmasabb focit a Premier League-ben! Magyar szurkolóként Kerkez Milosnak és klubjának, a Bournemouth-nak lehet még szurkolni – én bízom a bent maradásukban, a klub pedig bízik benne. Ez utóbbi a fontosabb! Az első 4 meccsen ő is végig a pályán volt, legutóbb, a Chelsea elleni kiesési rangadón (…) a hajrára lecserélték. Nem lóg ki lefelé a csapat, de jó lenne már meccseket nyerni, mert döntetlenekkel nem fog sikerülni a bent maradás – igaz, a Chelsea mellett (akik ellen kihúzták 0-0-lal) játszottak már a Liverpoollal és a Tottenhammel is, tehát nem volt annyira könnyű a sorsolásuk.

Primera Division: Csatár nélküli Real Madrid? Kérlek, mesélj még!

Evezzünk déli vizekre, a napsütötte Spanyolországba, ahol Florentino Pérez elnök urat is kiszívta a nap, vagy nem tudom, de egyáltalán nem rá vall, amit csinált, pontosabban, amit nem, hogy a távozó Karim Benzema helyére nem vett egy klasszis középcsatárt a Real Madridba. Persze lehet, neki lesz igaza, és az ifjú Jude Bellingham minden meccsen győztes gólt rúg majd – ha így tesz, nem csak gólkirály, bajnok is lehet a Madriddal. (Ez a teória egyébként megdőlt a legutóbbi hétvégén, mert az ő góljai nélkül győzött a Madrid.) Az egy dolog, hogy a középpálya bombasztikusan erős: a nagy öregek tehermentesítve lesznek, és kevesebbet fognak játszani (Luka Modric és Toni Kroos is utolsó évüket kezdték habfehér mezben), de érdemeik elismerése mellett, meg annak tudatában, hogy a legfontosabb meccseken úgyis a pályán lesznek, muszáj csettintenie minden Real szurkolónak az Aurélien Tchouaméni, Eduardo Camavinga, Federico Valverde, Dani Ceballos és az említett angol titán neve láttán. De hiába tűnik ez a csapatrész pokolian jónak, hiába játszik végre újra ihletett formában Dani Carvajal, hiába lesz jó igazolás hosszú távon is Fran Garcia, hiába lehet idén még jobb Rodrygo és Vinicius Jr.,. De könyörgöm, egy világklasszis csatár nélkül nekivágni az évnek… Hát hogy is mondjam. Már az előző év is húzós volt, mert BigBenznek gyakorlatilag nem volt helyettese, és ő is sokat volt sérült. Az Espanyoltól kölcsönvett Joselut nem megbántva, hiszen a hétvégén is szép gólt fejelt: ő második számú centernek tökéletes lehetett volna. Florentino Pérez ki sem osztotta senkinek a kilences mezt, annyira biztos volt Mbappé érkezésében. Majd jövőre ingyen jön, vagy még addig hatszor meggondolja magát, és hűségesküt tesz Párizsban. Már értem, miért is becézik a franciát teknősnek: mert egy teknősbéka gyorsaságával ér a Santiago Bernabeuba…

Az szép és jó, hogy ötből öt meccset nyert eddig a bajnokságban a Madrid (ebben az évezredben ez még csak harmadszor fordult elő!), de döcög a játék és nem egyszer óriási szerencséje is volt a csapatnak, ami nem fog kitartani az egész idényben. Ha valamelyik csapatnak lett volna pénze csatárra áldozni, az a Real Madrid… Egy Firmino, egy Mitrovics elment Szaúd-Arábiába haknizni. Vajon, ha Pérez időben lép, és tesz egy megfelelő ajánlatot, nem jöttek volna inkább a spanyol fővárosba? Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ez az Mbappé üzlet össze fog jönni. Nem is biztos, hogy ilyen előzmények után akarom én őt habfehér mezben játszani. (Egyébként ez költői túlzás volt: persze, hogy akarom, a világ legjobb játékosa lesz még legalább 10 évig, csak ehhez egy rendes csapathoz kéne igazolnia…) Florentino Pérez Santiago Bernabeu mellett a másik legnagyobb jelentőségű és hatású Real Madrid elnök, aki nélkül biztos, hogy nem lenne 14-szeres BEK/BL győztes a csapat, de hogy most nagyon fafejű volt, és ezt kegyetlenül elszúrta, ebben egészen biztos vagyok. És ne legyenek illúzióink: ha nem jönnek az eredmények, ha döcögni fog a támadójáték, szegény Carlo Ancelotti fogja elvinni a balhét, rajta fog csattanni az ostor, pedig ő egész nyáron csatárért könyörgött…

A Barcelonának ilyen problémái nincsenek – de hogy honnét volt pénzük még az utolsó nap is költeni, amikor mindenki tudja, hogy óriási bajban vannak anyagilag? Ousmané Dembelé végül elment, azon az üzleten sokat buktak katalánék, mert annak idején egy vagyont fizettek a Dortmundnak a franciáért, de egyébként irigylésre méltóan okosan költekeztek a nyáron, és hasznos játékosokkal erősödött a gránátvörös-kék banda. Már az előző szezonban is nagyon baró védelem állt Marc-André Ter Stegen előtt, ahová érkezett Inigo Martinez és az a Joao Cancelo, aki kirobbanthatatlan volt sokáig Pep Guardiola Manchester City-jéből, de az utolsó fél évet már a Bayernnél töltötte, viszont ott sem kellett. Nagy bajban van Cancelo, ha azokat a klubokat akarja végiglátogatni, ahol Guardiola edzőként dolgozott, mert ez az utolsó lehetősége… Egyébként posztja egyik legjobbja a világon, vele hatalmasat nyert a Barca! Bár még mindig csak 23 éves, Joao Félix talán utoljára bizonyíthatja, hogy valóban azon a polcon a helye, ahová annak idején az Atletico Madrid feltette. Diego Simeone nem tudta kihozni belőle az X faktort, és a szenvedő Chelsea-ben sem tudott húzóemberré válni. Bezzeg Barcelonában rögtön góllal kezdett (első BL meccsén meg duplázott...), ebből persze nagy következtetéseket még nem kell levonni… Az Atletico Madrid tábora aligha fogja rózsaszirmokkal köszönteni Felixet az egymás elleni meccseken, mert nem rejtette véka alá a nyáron, hogy el akar jönni a „matracosoktól”, és a Barcelonában szeretne játszani…

Pedri és Gavi sem Matuzsálem korúak még, hát akkor mit mondjunk a legújabb csiszolatlan gyémántjukra: Yamal Lamine 16 éves volt júliusban, a válogatottban góllal mutatkozott be másfél hete, s Barcelonában is egyre több szerep hárul rá. Ansu Fati nem futotta be azt a karriert Barcelonában, amit neki jósoltak, ebben mondjuk sérülések is hátráltatták, a Brightonba igazolt, reméljük, ez a csodaifjú nem tűnik majd el a süllyesztőben. A támadósor nem lett gyengébb: ugye, ott van Robert Lewandowski, aki, ha meccsenként pöttyint egy gólt, és semmi mást nem csinál a nyugdíjhoz közel, már megérdemli esténként a vacsorát, s a Barca szurkolók legnagyobb örömére végre Ferrán Torres is rúgdossa a gólokat. Gaviról csak egyetlen félmondat: hihetetlen, hogy már túl van a 100. bajnoki meccsén, pedig még szinte mindig ott van a tojáshéj a fenekén – persze, ez a játékstílusán nem látszik, mert két civilfoglalkozása is van a srácnak, amit majdnem olyan jól művel, mint a labdarúgás: a hentes és a favágó. (Persze én, akinek szeretett klubjában egykoron Pepe és Sergio Ramos futballoztak, inkább befogom a számat. De azért várom majd a Sevilla-Barca randevúkon a Gavi-Ramos csatákat…) Ilkay Gündogan utolsó mérkőzése után a Manchester City-ben csapatkapitányként felemelhette a BL serleget – csak bízni lehet abban, hogy jól elraktározta a pillanatot, mert a Barcelona az elmúlt két évben a tavaszt sem érte meg az elsőszámú nemzetközi kupasorozatban. Idén a szerencsés sorsolásuk megmentheti őket, de hogy mi lehet idén a Barcelona plafonja? A bajnoki címvédésért biztos teperni fognak, a Betis elleni játékuk és 5-0-s győzelmük elég meggyőző is volt. A Bajnokok Ligája győzelemhez egyelőre még kevés rutinnal rendelkeznek. Ugyanakkor azt mindenképp el kell mondanom a Barcelona kapcsán, hogy Gerard Piqué visszavonulásával, valamint Jordi Alba és Sergio Busquets távozásával új korszak kezdődött Barcelonában. A 2015-ös BL győztes csapatból, ha jól sejtem, bár nem néztem utána, már csak Ter Stegen és Sergi Roberto maradt hírmondónak. És természetesen Xavi, csak ő már a kispadon ül. Számomra ez már egy szimpatikusabb csapat, de azért a fiamnak továbbra sem fogok Barcelona mezt venni.

Jól néz ki az Atletico Madrid is, mondom ezt annak ellenére, hogy a hétvégén méretes pofonba néztek bele a jobb sorsra érdemes, de idén talán középcsapattá váló Valencia otthonában. Vagy lehet, ennél többre vágynak a „denevérek”? Tavaly a játékosként klublegenda Ruben Baraja tüzet oltani jött, jelenleg pedig még bőven az élmezőnyben vannak, ráadásul már a Sevilla és az Atletico skalpját is elkapták – csak tartson ki a fiatal Hugo Duro gólérzékenysége minél tovább… Eddig szemre is tetszetősen futballozik veresége ellenére az Atletico Madrid, a Memphis Depay, Antoine Griezmann, Alvaro Moráta támadótrió pedig régen nem látott magasságokba repítheti a „matracosokat”. Simán lehet bajnok az Atletico Madrid idén! Ahol biztos nem lesz idén sem bajnokavatás, az a Sevilla. Első három meccsüket elveszítették, sok gólt kapnak, elég kilátástalan a játékuk is – apró fény az éjszakában Sergio Ramos hazatérése, aki hiába beszélt szívbemarkolóan hűségéről, s a klub irányába történő tartozásáról, amit most rendezni szeretne, őt meglehetősen vegyes érzésekkel fogadták a szurkolók. Madridban remélem, csak szeretetet kap majd, ha ellenfélként visszatér! A másik sevillai csapat, a Betis is exreaaloshoz nyúlt idén nyáron: hihetetlen, de Isco ötszörös BL győztesként hagyta el tavaly nyáron a Realt, s az első négy bajnokin a mezőny legjobbja volt új csapatában. Nem mondom, hogy az idei madridi középpályára beférne, de azért bennem feltétlenül jó emlékeket ébreszt, ha az ő habfehér mezben lőtt góljaira, mesés megmozdulásaira gondolok. Remélem, sikeres lesz a sevillai zöldeknél is! Utolsó spanyol csapatként meg kell említenem az újonc Granadát is, mert a Fradi szurkoló nem nézheti érzelmek nélkül egykori közönségkedvenc csatárát, Mryto Uzunit. Mi mindenre képes lehetett volna az Uzuni – Varga Barnabás – Traoré trió a Groupama Arénában…

Ramos megérkezett... :)

Bundesliga: Dortmundba is olyan csatár kane, mint amilyet a Bayern München vásárolt…

Az angoloknál több csapatra érdemes figyelni, a spanyoloknál a Real és a Barca után viszont továbbra is nagy a szakadék. Lássuk, mi a helyzet a németekkel… A Borussia Dortmundnak biztos, hogy nem lesz még egyszer olyan mázlija, hogy a Bayern Münchennél egyszerre legyenek belső konflktusok, formaingadozások és vezetői válság is – szerintem a Ruhr vidéken is tudják, ez egy soha vissza nem térő alkalom volt arra, hogy letaszítsák a bajorokat a trónról. Burleszkbe illő volt, ahogyan nyerő pozícióból bukták el májusban a Salátástálat – semmi más dolguk nem lett volna, mint hogy legyőzzék a Mainzot. Nem sikerült. Ennél a szezonzárásnál csak az őszi újrakezdés volt szánalmasabb, egyelőre katasztrófa, amit a Borussia produkál az új szezonban. Persze, 4 forduló után kár még ítéletet mondani, de szerintem Edin Terzic hetei/napjai/órái meg vannak számlálva Dortmundban… (Bár a hétvégén fontos meccset nyertek Freiburgban.) A nyáron Jude Bellingham személyében ugye legfontosabb játékosukat el is veszítették (ne felejtsük el, hogy a magunk mögött hagyott Bundesliga szezon legjobbjának választott játékosáról beszélünk…), Marcel Sabitzer, Julian Brandt vagy Emre Can hárman nem érnek annyit a középpályán, mint az angol egyedül. De hogy mekkora a gond, talán az érzékelteti a legjobban, hogy a támadósorba, ahol egyébként ott van Karim Adeyemi, Donyell Malen, Sebastien Haller és Youssoufa Moukoko, még megvették az utolsó pillanatban, pánikigazolásként az előző szezon egyik gólkirályát, Niclas Füllkrugot is a Werder Brementől, aki 30 évesen biztosan nem a jövő embere, s kérdés, hol lesz helye a csapatban. Más kérdés, hogy ahol 16 góllal gólkirálynak lehet lenni… Ilyen az a bajnokság, ahonnan egyszerre lép le Robert Lewandowski és Erling Haaland… (A bőséges csatárválaszték ellenére a Freiburg ellen mindenesetre a veterán és világbajnok középhátvéd, Mats Hummels két gólja kellett a győzelemhez…)

Na de érkezett egy új csatárfenomén, aki újra visszaállíthatja a Bundesliga renoméját. És a Bayern München el sem veszített dominanciáját is. Harry Kane végre úgy döntött, hogy trófeákért szeretne harcolni! És ez jó! A klubhűségét senki nem vonhatja kétségbe, hiszen nem a Premier League-n belül váltott klubot. Mindent megtett a Tottenham Hotspur sikeréért is. De észak-Londonban csak egyéni rekordokra és gólkirályi címekre volt esélye – azokból be is gyűjtött néhányat. Miközben a nyáron ő is betöltötte már a harmincat. Egyidős a Dortmund csodafegyverével, Füllkruggal, muhaha… Mekkora a minőségbeli különbség! A Bayern München nem csak egy kétlábon járó gólgépet vett. Kane nem az a bólyacenter, akire csak úgy fellövöd a labdát, és megoldja. Kane visszamegy a labdáért, ha kell, osztogat. Emellett természetesen kíméletlen befejező is. Ha marad Angliában, 2-3 éven belül alighanem megelőzte volna Alan Shearert a PL gólok tekintetében. A válogatottsági gólrekordot már így is ő tartja. A Tottenhamben félelmetes kettőst alkotott Son Heung Min-nel, oda-vissza ment egymás kiszolgálása. Na, most képzeljük el azt, ha a bajoroknál Serge Gnabryval, Leroy Sanéval vagy Jamal Musialaval lesz olyan a játékkapcsolata, mint amilyen a dél-koreaival volt. Rettegj Németország! Rettegj Európa! A bajorok buktatója szerintem leginkább kapusfronton lehet, mert Manuel Neuer még mindig nem épült fel lábtöréséből, Yann Sommer pedig immár az Inter hálója előtt röpköd. Egy Sven Ulreich kevés lehet a legnagyobb célok eléréséhez. Ahogy a Realnak egy gólvágó centerre, a Bayernnek egy klasszis kapusra lett volna szüksége. Legalábbis rövid távon. Mert hosszú távon mindkét csapatnál bizakodnak. Madridban még mindig Mbappé megérkezésében (micsoda alliterációk!), a németek kirakatcsapatánál meg Neuer mielőbbi visszatérésében.

Az idei nyár legdrágább álomtizenegye!

Az eddig lejátszott mérkőzések alapján a Bayern München mellett a Bayer Leverkusen és az RB Leipzig fociját a legjobb nézni. A „gyógyszergyári” csapat két kulcsjátékosát veszítette el a nyáron: Moussa Diaby az Aston Villához, Keren Demirbay a Galatasarayhoz ment, helyettük viszont kiváló játékosok érkeztek. Granit Xhaka az Arsenalból, Jonas Hofmann a Mönchengladbachból lehetnek ismerősök. Alejandro Grimaldo (Benfica) és Victor Boniface (Royale Union SG) meg jó úton járnak afelé, hogy elismerjék – és megismerjék őket. Ha a még mindig csak 20 éves, de a leverkusenieknél az ötödik felnőtt szezonját kezdő Florian Wirtz is egészséges marad, Xabi Alonso legényei akár a bajnoki címért is bejelentkezhetnek! A hétvégén a Bayern elleni csúcsrangadón (2-2) azt mindenképp bebizonyították, hogy versenyképesek: jobb helyzetkihasználással leszaggathatták volna a bőrnadrágot a rekordbajnokról.

Nem akarom megforgatni a kést a Dortmund szurkolókban, de hogy tetszene ez a kezdő csapat? :)

Az RB Leipzig 3 nagyon fontos kulcsjátékosát is elveszítette a nyáron, mondhatni lerabolta őket a Premier League: Szoboszlai Dominiket a Liverpool vitte, Christopher Nkunkuról kb koratavasz óta tudtuk, hogy a Chelsea-be tart, s végül Josko Gvardiol is szintet lépett, a BL címvédő Manchester City-é lett. Nem kevés zseton ütötte ezért a három transzferért a lipcseiek markát, akik egyelőre nem is tűnnek gyengébbnek, mint az előző szezonban. A 18 éves Bitshiabu el Chadaille a PSG-től érkezett a védelembe, természetesen a jövő embere lesz, akárcsak a nagyon tehetséges Xavi Simmons, akinek 3 gólja és 4 gólpassza is van már új csapata mezében – ő csak kölcsönbe került Lipcsébe, de abban a srácban látszólag is hatalmas potenciál van! Hasonló jókat mondhatunk másik két csatárról is: Lois Openda a francia Lens csapatát, Benjamin Sesko a Salzburgot hagyta ott a Leipzig kedvéért – az eddigieket látva véget értek azok a kínkeserves idők, amikor Timo Werner és André Silva voltak az első számú gólfelelősök Lipcsében… Bár Dominik távozása kétségkívül nagy veszteség, de Christoph Baumgartner és Fabio Carvalho érkezésével valamelyest a középpálya is izmosodott. Nem beszélve arról, hogy Dani Olmóra is végre főszerep hárulhat – sajnos a spanyol válogatottnál megsérült (akárcsak a Gulácsi Péter sérülése miatt kinevezett csapatkapitány, Willi Orbán is a csehek ellen), pedig élete talán legjobb formájában kezdte a szezont. A Bayern bajnok lesz, efelől ne legyenek kétségeink, mögötte szerintem a Leipzig és a Leverkusen nagyjából hasonló esélyekkel száll harcba az ezüstéremért. Előbbi teljesítménye engem annak fényében lep meg, hogy minden posztról elveszítette legjobb játékosát a csapat – Julian Nagelsmann óta vártak már egy ilyen jó edzőre Lipcsében, mint Marco Rose, a Jesse Marsch és a Domenico Tedesco időszakot jobb elfelejteni…

Az Union Berlin félelmetesen nagy utat járt be 4 év alatt, ehhez csak gratulálni lehet!

Meglepődnék, ha a Borussia Dortmund dobogós lenne – ők szerintem Sallai Roland Freiburgjával és Schäfer András Union Berlinjével lehetnek harcban az utolsó még kiadó BL helyért. A berliniek Robin Gosens, Kevin Volland és Leonardo Bonucci érkezésével erősödtek, de a kettős terhelés miatt szükség is volt új arcokra. Kíváncsi vagyok, a Real Madrid és a Napoli ellen lesz-e bármi esélye az Union Berlinnek, sérülése miatt viszont nem került a BL keretbe sajnos Schäfer András. Érdemes lesz a Frankfurtot is nézni, ha másért nem, mert ehhez a csapathoz csatlakozik jövő nyáron majd ifj. Lisztes Krisztián. Végre Szalai Attila is topligás klubhoz igazolt a nyáron, ennek örömére van már két öngólja a szezonban – bízzunk abban, hogy a Hoffenheim mezében nem fog beGyepesedni. (Egy időben Gyepes Gábor volt az, aki a Fradiban és a válogatottban is egymás után rúgta az öngólokat…) Sallai Roland maradt Freiburgban: az, hogy a szócsatának vége, és végre újra a játékra összpontosít, a teljesítményén is meglátszik. Értéke lehet idén is Christian Streich együttesének! Ami Angliában a Brighton, az Németországban a Stuttgart: a csapat, aminek a meccseit kár lenne idén kihagyni. Lipcsében benyeltek egy ötöst, de előtte a Bochumnak, s utána a Freiburgnak ők lőttek ennyit, s legutóbb Mainzból is elhozták a 3 pontot! A guinea-i támadó, Serhou Guirassy villámrajtot vett, máris 8 gólnál tart (négy meccs után feleannyit szerzett, mint a tavalyi gólkirályok, Füllkrug és Nkunku…), a jelek szerint ő lehet idén Harry Kane legnagyobb riválisa a gólkirályságért zajló küzdelemben.

Serie A: A nápolyi csoda tovább tart 3 napnál?

És ha már a Napoli szóba került, mint az Union Berlin leendő ellenfele, folytassuk és zárjuk a beharangozók sorozatát az olasz focival… A regnáló bajnoknak szerintem nehezebb lesz címét megvédenie, mint volt azt megnyerni, s nem azért, mert szétvásárolták volna a csapatot. A kulcsjátékosok közül mindössze Kim Min-Jae távozott, akit tárt karokkal várt a Bayern München, és a szimpatikus mexikói, Hirving Lozano visszatért korábbi klubjához, a PSV Eindhovenhez, miközben az előző szezonban 12 gólt szerző és 10 asszisztot adó Khvicha Kvaratskhelia és a 26 találattal gólkirály Victor Osimhen maradtak a klubnál. Nem maradt viszont a sikeredző, Luciano Spalletti, aki az Aurelio de Laurentiis elnökkel való konfliktusa miatt inkább kereket oldott. Sokáig nem maradt munka nélkül: Spalletti végül olasz szövetségi kapitány lett. Innen lehet ám nagyot esni; a squadra azzurra Eb címvédő, de nem volt ott a legutóbbi 2 vb-n, biztos, hogy hatalmasak lesznek az elvárások az irányába… Lesz miért dörzsölni kopasz buksiját, de én nagyon fogok szurkolni neki! A helyére leülő Rudi Garcia irányába egyelőre mindenki szkeptikus. Kb., mint a Máté Csaba, Dejan Sztankovics sztori: ha nem hozza a szerb azokat az eredményeket, amiket Máté Csaba hozott, már csalódás lesz. Ha Rudi Garcia, mondjuk bajnoki ezüstérmet szerez, s a BL-ben a 16 között kiesik, már lincshangulat lesz, ismerve a dél-olasz emberek temperamentumát. Minimum a milánói csapatok előzésre készülnek!

Spalletti segítőjével, a nyáron 45 évesen visszavonuló Gigi Buffonnal

Az Internazionale háza táján nagy volt a mozgolódás a nyáron. Kulcsemberek távoztak: André Onana, Marcelo Brozovic, Edin Dzeko, Milan Skriniar és Romelu Lukaku is ott hagyták a BL döntőst. Ők mindannyian kulcsfigurák voltak, nem olyan gyakori, hogy egyszerre dobbantson ennyi fontos láncszem egy gépezetből. Mégsem féltem az Intert, egyelőre úgy tűnik, megfelelően sikerült pótolni a távozókat: Yann Sommer, Marcus Thuram, Davide Frattesi, Juan Cuadrado, Marko Arnautovics, Alexis Sanchez, Benjamin Pavard és Davy Klaassen is Milánó fekete-kék szegletében vert tanyát. Más, de nem rosszabb, mint a tavalyi keret – csak Lautaro Martinez tudná állandósítani góllövő formáját… Tiszteletet parancsoló, ahogyan kezdték a szezont: négyből 4 győzelemmel, legutóbb a városi rivális AC Milannak hintettek egy laza ötöst…

Az Inter szurkolók üzenete Lukakunak, amikor úgy tűnt, a Juvéhoz megy. Végül kikötött Rómában... :)

Az AC Milan legnagyobb távozója kétségkívül Sandro Tonali volt, akit Szoboszlai Dominik helyett vett meg a Newcastle, a többi távozó miatt (talán Brahim Diaz kivételével) nem nagyon fognak krokodilkönnyeket hullatni a milánói vörösök: főleg, mert például Alexis Saelemaekers, Charles de Ketelaere és Junior Messias is csak kölcsönbe távoznak. Az újonnan érkezőkkel viszont nagy terveik lehetnek! A Chelsea-ből például ketten is jöttek, s mindketten remekül indították milánói karrierjüket: Christian Pulisic és dallamos neve miatt feleségem egyik kedvence, Ruben Loftus-Cheek. Talán nem a legfelsőbb polcról érkeztek, de alighanem sokat fogunk hallani az Ajaxtól érkező holland középpályásról, Tijjani Reijndersről, a Salzburgtól szerződtetett svájci fiatal támadóról, Noah Okaforról és arról a Samuel Chukwuezeről, aki tavaly még a Villareal színeiben fűzte be az oktatófilmet a Real Madrid ellen, konkrétan bohócot csinált a spanyolok védelméből. Nagyon okosan igazolt az AC Milan, és ez még akkor is igaz, ha az utolsó pillanatokban a horgukra akadt a szerb Luka Jovics is, aki a Real Madridban egyáltalán nem tudott bizonyítani, s a Fiorentinánál se nagyon számítottak rá. Milánóban talán az utolsó esélyét kapja, bár látva Oliver Giroud és Rafael Leao formáját, kérdés, hogy egyáltalán mennyi játéklehetőség jut számára. Mike Maignan a világ egyik legjobb kapusa, Theo Hernandez továbbra is káprázatosan támad – Stefano Pioli összességében irigylésre méltó helyzetben van. (Bár Maignan-t a Newcastle ellen le kellett cserélni a BL nyitányon, ki tudja, milyen súlyos a sérülése…)

Ezt a Juventusról és az AS Romáról sem mondhatjuk el. A Juventus a komoly pontlevonása miatt idén nem indul semmilyen nemzetközi kupában, s ahhoz is tepernie kell, ha jövőre ki akarja vívni erre a jogot. Ráadásul Paul Pogbát lehet, 4 évre eltiltják, ha kiderül a doppingvétsége – ez esetben a francia akár keresztet is vethet további karrierjére. Ezért érdemes volt tavaly visszavásárolni a Manchester Unitedtől: egész szezonban sérült volt, most meg el fogják tiltani. És akkor még ott van az is, hogy Bonucci és Cristiano Ronaldo is perrel fenyegetőzik. Lehet, az a legkevesebb gondja az „Öreg Hölgynek”, hogy hol végeznek a tabellán… Ha végignézek a játékoskereten, egy középszerű csapatot látok. Az előbb felsoroltam, kik játszanak a két milánói csapatban… Ha visszagondolunk, kikkel nyert bajnokságot a Napoli... Vagy amikor legutóbb bajnok lett a Juve 3 évvel ezelőtt, a covidos 2020-as évben, kik voltak a csapatnál: De Ligt, Bonucci, Chiellini, Cristiano Ronaldo, Paulo Dybala, Gonzalo Higuain… Azóta a Juve csak gyengült, de így legalább az elmúlt 3 évben 3 különböző bajnoka lehetett Itáliának. Hogy nem az idei Juventus fogja visszahódítani a scudettót Dusan Vlahovics-csal, Manuel Locatellivel, Federico Chiesával és Fabio Mirettivel az annyira biztos, mint hogy van olyan Béla, aki valóban gombgyárban dolgozik. (Aki nem érti, járjon utána: Béla vagyok, Béla vagyok, egy gombgyárban dolgozom. Bár van ennek Józsis verziója is…)

Romelu Lukaku, Leandro Paredes és Renato Sanchez. Három ember, akit megszerzett nyáron az AS Roma. Mindhárom játékosban van bőven rizikó, de azt is bizonyították már, hogy képesek valahol kulcsemberekké válni. Hogy Jose Mourinho képes-e belőlük kihozni az állatot? Ez is kétesélyes. Szerintem a két milánói együttes és a címvédő után az AS Roma és a Juventus harcol majd egymással az utolsó, Bajnokok Ligája indulást érő helyért – ezt az Örök Városban valószínűleg örömmel konstatálnák, tekintve, hogy 3 forduló után még kiesőhelyen álltak a tabellán… Az talán túlzás volt, mint ahogy az Empoli felett aratott 7-0-s győzelem után (amilyenre legutóbb 17 éve nem akadt példa Rómában…) a túlzott ováció is. Kezeljünk mindent a helyén. A Lazióból és az Atalantából aligha lesz idén BL induló csapat, s mivel a Fradi ellen lesz két meccse, izgatottan figyelhetjük a Fiorentina idei szereplését is. Immár Jovics és Amrabat nélkül.

Lukaku megrúgta első gólját a Roma mezében - így üzent a szurkolóknak...

És ezzel végre valahára a szezon beharangozók végére érkeztünk. Izgalmas szezon elé nézünk! Az első bejegyzésre utalva: a Fradi BL győztes szerb edzővel próbál helytállni a Konferencia Ligában – a bajnokságot simán behúzza majd. De vajon kik futnak még be a dobogóra? És mi lesz a Fehérvárral? Végre számolgatás és pótselejtező nélkül kijutunk az Eb-re? A második bejegyzésre utalva: vajon milyen lesz az európai futball év Cristiano, Lionel, Karim és Neymar nélkül? Nekem hiányozni fognak… Mennyire válik népszerűvé a szaúdi liga? Vagy csak azért is nemet mondunk rá? A harmadik bejegyzésre utalva: vajon ki állítja meg a Manchester City-t? Mi lesz a Chelsea-vel? Nyer Trófeát klasszis csatár nélkül a Real Madrid? Dönt meg bármilyen rekordot Harry Kane Németországban? És végül, ami a legtöbb magyart érdekli: bent marad a Burnley a Premier League-ben? Az egész szezonban ilyen jó lesz Szoboszlai és a Liverpool, végig kitart majd a bizalom? Ez mind vár ránk a 2023/24-es futballévben! Köszönöm, ha velem tartottál, ezután is velem tartasz, s ha reklámozod a blogot, illetve az írásaimat!

Az ígéret szép szó, ha megtartják… Néha szívás! Hogy jelen esetben így van-e, azt a Kedves Olvasóra bízom, mindenesetre két részes beharangozót ígértem, három lesz belőle – az elsőben kibeszéltük mindazt, ami a magyar futballban történt. A Fradi EKL-es menetelését, majd Máté Csaba némileg váratlan (?) leváltását, Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos Premier League-ben történő debütálását, lamentáltunk kicsit a magyar válogatottról, s esélyt is latolgattunk az NB1-et illetően. S mi következik most? Hosszú évek után az első BL szezon veszi kezdetét Cristiano Ronaldo és Lionel Messi nélkül, de még csak Benzemával és Neymarral sem fogunk találkozni az új évadban. Új szelek fújnak, ez elég egyértelmű. A sivatag felől érkezik. Csak aztán nehogy maga alá temesse mindannyiunk kedvenc játékát, a labdarúgást…

Tulajdonképpen már legkésőbb akkor elindult ez a folyamat, amikor két topligás klub, a Manchester City és a PSG a katariak játékszere lett. „Mit tehet a sejk, aki mit se sejk” – énekelhetné akár ezt is a Jazz+az, ha lenne értelme. Mindenesetre a klubnál 2008 óta tulajdonosként működő Manszur sejk aligha sejtette, hogy 2023-ig vágyálom marad Manchester kék felében a Bajnokok Ligája győzelem. A párizsiaknál Nasser Al-Khelaifi 2011 óta az úr – de még mindig nagy az űr, mert az ott állandóan uralkodó őskáosznak köszönhetően a mesebeli farkas több sikerrel üldözi a kengyelfutó gyalogkakukkot, mint a franciák a BL trófeát. Szóval nem újkeletű ez a közel-keleti probléma – de az elmúlt évtizedben legalább még Európa-központúnak érezhettük a világ labdarúgását. Ám idén januárban, amikor Cristiano Ronaldo elhagyta Európát és Szaúd-Arábiába igazolt, elindult valami visszafordíthatatlannak tetsző. Mennyien dilettánsnak, szánalmasnak, pénzsóvárnak, de leginkább pojácának nézték akkor a portugált. Én is szomorú vagyok és sajnálom, hogy kikerült a központi futball vérkeringéséből. BL gólcsúcsát már tovább nem fogja javítani, és láss csodát, idén 20 év után először az Aranylabda jelöltek közé sem került be. Alighanem tudja és ezerszer belátta már, hogy hibát követett el, amikor felgyújtott mindent maga körül Manchesterben, talán azt az interjút is megbánta már, amit Piers Morgannek adott. Szerintem a szíve mélyén ő is érzi, jó lett volna még Európában maradni, bár látva, milyen hullámot indított el az ő igazolása, nem ő lenne, ha még ezt sem a maga javára fordította volna: Látjátok, ez is nekem köszönhető! De Cristianót így szeretjük! Ha valaki, ő aztán tényleg megtehette, hogy elmegy világot látni, tevegelni, kockás abroszba öltözni – tőle nem kell ezt sajnálni, mert ő már letett az asztalra ezt-azt. És bevallom, újabban a szaúdi meccsekbe is bele-belekukkantok, igaz, kizárólag az Al Nassr meccsei érdekelnek. Ronaldo, közel a 39-hez még mindig úgy pörög, úgy megy, reklamál, ünnepel, annyira motivált, mint huszonévesen. És ez példaértékű. A mentalitása előtt csak kalapot lehet emelni! Amellett, hogy az Arab Bajnokcsapatok Kupáját gyakorlatilag egyedül nyerte meg (6 góljával a torna gólkirálya lett, mindezt 5 meccsen lőtte, az elődöntő egyetlen gólját is ő szerezte, majd a fináléban gól – és emberhátrányban rúgott kettőt, a másodikat a hosszabbításban), az új bajnoki kiírásban is vezeti a góllövőlistát, utolsó 4 bajnokiján 7 gólt szerzett és 4 gólpasszt adott. Nem kezdték ugyan jól a szezont, de az új játékosok láthatóan komoly erősítést jelentenek, és szerintem a bajnoki címre is esélyesek lehetnek!

Az első gólkirályi cím Európán kívül már zsebben

De nem ők az egyedüliek – persze, normális esetben nekem se jutna eszembe a szaúdi ligának külön posztot szentelni. De ez már nem normális eset – és nem normális világ. Négy arab csapatot átvett az ottani állami befektetési alap – innentől kezdve dől a lé, a világ minden kincse az övék. Ez a négy csapat fogta magát, és felépített egy-egy kisebb világválogatottat. Vettek pályafutásuk végén járó, levezetési szándékkal érkező játékosokat, meg szerződésük lejártával ingyen is érkeztek spílerek. Na, ők voltak kevesebben. Mert, hogy rengetegen jöttek karrierjük csúcsán és rengeteg pénzért – ami számomra szomorú, már-már bicskanyitogató. Ha esetleg kihagynék valakit, kérem, nem feljelenteni a szaúd-arábiai legfelsőbb bíróságnál. Az Al Nassr csapatánál Cristiano Ronaldo csak az első fecske volt… A portugál csapattársa lett a nyáron a friss BL döntős, egyébként vb 2. és 3. helyezett horvát középpályás, Marcelo Brozovic, a Liverpoolban parádésan teljesítő, de az elmúlt egy évben, Münchenben csak szenvedő szenegáli, Sadio Mané, a Porto egyik legjobbja, Otavio, az elefántcsontparti Seko Fofana, a Manchester City-ből Aymeric Laporte és a brazil Alex Telles. Veretes névsor, de közel sem ez a legerősebb játékoskeret a szaúdi ligában… (CR 38, Mané 31 éves, a többiek 30 évesek vagy fiatalabbak...)

Sokan szeretnének pályafutásuk végéhez közeledve ilyen statisztikákat...

Az Al-Hilal a Sevillából megszerezte a marokkói kapust, Bonót, a szenegáli Kalidou Koulibaly-t, a szerb Sergej-Milinkovic Savicsot, a portugál Ruben Nevest, a szintén szerb Aleksandar Mitrovicsot, na meg Neymart. Ez utóbbi transzfer talán az egész nyár legmegdöbbentőbb átigazolása, bár talán nem is annyira meglepő. Neymarnak kilógott már a szekere rúdja Párizsban, egyébként is sérülékeny, ő nagyon Barcelonában akart volna újra futballozni, és soha sem vetette meg a csillogást, a luxust. Amikor bő tíz évvel ezelőtt feltűnt a futball palettán, én azt gondoltam, minimum Ronaldinho szintű és kaliberű klasszis lesz belőle. Mondjuk a fogorvosok rémálmához hasonlóan ő is Barcelonában teljesedett ki, ahol félelmetesen jó triót alkotott Messivel és Suarezzel. Utáltam is ezért Real szurkolóként, de azt elismertem, hogy tudott futballozni. (Azt viszont továbbra sem vagyok hajlandó elismerni, hogy a PSG elleni 0-4 után nem volt bunda a visszavágón elért 6-1-es győzelem azon a bizonyos BL nyolcaddöntőn…) A 2014-es vb kiesést is az ő sérülésére fogták a brazilok. Ám 2017 óta, mióta Párizsba igazolt, szenved. A „BSB” körforgásában élt. Hogy ez mit jelent? Bulik, sérülések, balhék. Ezek váltogatták egymást. Február közepén, március elején például rendszeresen sérültet jelentett, mert állítólag a testvére születésnapján volt jelenése Brazíliában – le is maradt emiatt mindig a legfontosabb, tavaszi BL meccsekről… Párizsban nem vált belőle legenda. A játéktudása megvolt hozzá. Ami hiányzott, az alázat és a szorgalom. Ezért nem lehet Cristianóval vagy Messivel egy napon említeni. És ezért kötött ki 31 és fél évesen Szaúd-Arábiában. Al-ázat helyett csak Al-Hilal jutott neki, muhaha… :) Az évi 200 millió eurós fizetés, amit kapni fog, semmi az extra szolgáltatásokhoz képest. 25 hálószobás (!!!), 3 szaunás, 400 négyzetméteres (!!!) medencével felszerelt „viskóban” lakhat, amihez jár 5 főállású lakáj, két takarítónő, egy séf és egy sofőr. Atyaúristen! Emellett több luxusautót kért, mindenhova magángép viszi majd, a nap bármelyik szakában, de még azért is kap bónuszt, ha az Instagramon reklámozza a klubot egy-egy posztban. Eléggé hátborzongató. Engedjük is inkább el – hiába döntötte meg néhány napja Pelé gólcsúcsát a válogatottban, azt hiszem, szentségtörés lenne őket egy szintre helyezni…

Elkalandoztam, de maradjunk még az Al-Hilalnál. A két szerb egyaránt 28 éves, Neves viszont csak 26 – az ő szaúdi ligába való igazolásukat aztán semmi nem indokolta. Sergej-Milinkovics Szavicsért évek óta Európa legnagyobb klubjai álltak sorba, Aleksandar Mitrovic pedig a Premier League egyik legjobb csatára volt. Ruben Neves se nevessen – ebben a karrierben több lehetett volna, bár az ő korában még lehet innen visszaút. Tavaly megváltóként várták Nápolyból Kalidou Koulibaly-t Londonba, most meg örültek, hogy túl adhattak rajta. Bono a világ egyik legalulértékeltebb kapusa, de a tavalyi vb-n is láthattuk, hogy mennyire jó – kár, hogy ő is lelépett a futballtérképről, mindössze 32 évesen… Ők még nem a kiöregedett kategória, egyikük sem. Érthetetlen…

Hát hogyne! Ha Steven Gerrard mondja... Vitte magával egyébként a Liverpool csapatkapitányát, Jordan Hendersont is!

Az Al-Ittihad sem fogta vissza magát, igaz, két legnagyobb igazolása egy fillérbe nem került: N’Golo Kanté a Chelsea-ből, az Aranylabdás Karim Benzema a Real Madridból érkezett, miután lejárt a szerződésük. Utóbbi távozása engem meglepett, s a 14-szeres BL győztesnél sem voltak felkészülve erre a forgatókönyvre – más kérdés, hogy lett volna egy egész nyaruk új kilencest keresni, de nem nagyon erőltették meg magukat – erről majd a következő bejegyzésben írok bővebben. A középpályára érkezett még a Liverpoolból Fabinho, a csatárposztra meg a Celtictől a mindössze 24 éves Jota – na, ő mégis mi a fészkes fityfirittynek igazolt oda ennyi idősen? A Celtic Fradi elleni Európa-Liga meccsein is látszott két évvel ezelőtt, mekkora potenciál van ebben a srácban – talentumait szerintem az angol vagy a spanyol első osztályban is kamatoztathatta volna. Mennyivel izgalmasabb így, ugye? A hírek szerint egyébként ő máris távozni fog, mert nem fér be a csapatba. Ha ez tényleg így van, állva tapsolok!

Nagyon megerősödött az Al Ahli csapata is. Kapusposztra érkezett a Chelsea-től a szenegáli Edouard Mendy, a védelembe Rómából a brazil Ibanez, a török Merih Deribal, a középpályára Franck Kessie és érthetetlen módon a spanyol futball legnagyobb tehetségének tartott Gabri Veiga is inkább keresi Ali baba kincsét, mint kitegye magát a nápolyi maffiának – pedig szinte biztosnak tűnt, hogy a Celta Vigótól az olasz bajnokhoz igazol, de hát tudjuk: volt az a pénz… Mindössze 21 éves… A Premier League 3 kiváló támadója is a Közel-Keleten keres vigaszt, miután klubja kipenderítette. Allan Saint-Maximin még csak 26 éves, a Newcastleval BL-ben szerepelhetett volna idén… Biztos jobb így… Rijad Mahrezre akkor figyelt fel a futballvilág, mikor megnyerte a bajnokságot a Leicesterrel – el is vitte a Manchester City, ahol rengeteg trófeát nyert, legutóbb végre a BL is bekerült a zsákba. Más helyen is kereshette volna az új kihívásokat… Roberto Firminót sajnálom a legjobban. A Liverpool legendás támadótriójának ő volt a klasszikus kilencese, de több volt ő befejező csatárnál. Szimpatikus játékos volt, szerettem a játékát. Kár érte, kiváló ügynök volt… Al Nassr, Al-Hilal, Al-Ittihad, Al Ahli, Al-világ...

Íme, két álomcsapat azokból, akik jelenleg Szaúd-Arábiában futballoznak! Nehéz eldönteni, melyik az erősebb... Ebből az első csatársorból már csak Gareth Bale hiányzik, de neki volt annyi gerince, hogy amikor megunta, elment inkább golfozni. Mondjuk valószínűleg ő sem hal éhen...

Nincs Ronaldo, nincs Benzema, nincs Neymar… És nem lesz Lionel Messi sem. Ő más célpontot választott, mint az imént kivesézettek, s neki van igaza. Miaimiban én is szívesebben élnék, mint Szaúd-Arábiában. Megélhetési gondjai neki se lesznek, a család láthatóan boldog. Ehhez 25 hálószobás kastélyra sincs szükségük. Immár elmehet úgy bevásárolni, hogy nem mindenhol ismerik fel, ráadásul két korábbi klubtársa is megérkezett szárnysegédnek: Jordi Alba és Sergio Busquets. Egy vérszegény csapatba érkezett, ami a bajnokság utolsó helyén szerénykedett debütálásakor – rájátszás ebből aligha lesz, de az már most látszik, hogy Messi jelenléte jótékony hatással van a klubra. Cristiano Ronaldóhoz hasonlóan ő is hasít az új közegben. És mennyivel jobb Gazdag Danival csatázni a gólkirályságért, mint holmi Benzemával vagy Mbappéval… Minden adott a nyolcadik Aranylabdához. Már meg sem fogok lepődni azon, ha ő kapja – igaz, mivel már nem a naptári évet, hanem a futballszezont díjazzák, a decemberi vb győzelem még okot is szolgáltathatna erre, de amit Erling Haaland művelt ebben a szezonban… De hát, mint tudjuk, az igazság odaát van. És az nem Közel (-Keleten) van, hanem messi, muhaha… :)

Gazdag Dániel feleségének topkommentje... :)

Kylian Mbappé nagyon ügyesen kiebrudálta maga mellől Messit és Neymart, majd miután egész nyáron napirenden volt a távozása (ő nyílt levélben közölte a PSG vezetőségével, hogy nem hajlandó meghosszabbítani jövő nyáron lejáró szerződését, ezért a franciák azzal töltötték az elmúlt hónapokat, hogy eladják félelmetesen sok zsetonért), végül maradt, mivel úgy tűnik, számára is megfelelő társakat kapott maga mellé. Messi és Neymar mellett elnyomva érezte magát – ha lesz időm, megsajnálom… Két honfitársa érkezett csatártársnak, a Barcelonából a porcelánlábú, egyébként egészségesen életveszélyes Ousmane Dembelé és a Frankfurtból Randal Kolo Muani, akinek volt egy nagyon erős szezonja a Bundesligában, de ez még nem garancia arra, hogy Párizsban be fog válni. És megérkezett a portugál futball új csillaga, Gonzalo Ramos is, aki csak azért nem első számú centere még a luzitán válogatottnak, mert Cristiano Ronaldo kerekesszékkel együtt is jobb még mindenkinél (vagy legalábbis előrébb van a rangsorban…). Egyénileg talán gyengült a francia csapat, de csapatként jobban muzsikálhat az együttes, ahová érkezett még Marco Asensio (Real Madrid), Milan Skriniar (Inter), Lucas Hernandez (Bayern München) és Manuel Ugarte (Sporting), utóbbitól különösen sokat várnak a Parc de Princes-ben. A kispadra meg leült az a Luis Enrique, aki 2015-ben triplázott a Barcelonával, utána viszont, mondjuk ki, megbukott spanyol szövetségi kapitányként. Hogy melyik az igazi arca, nem tudom, de azzal a Barcával lehet, még én is tripláztam volna. Először merem azt mondani, hogy ésszerűen költekeztek a párizsiak. De hogy a BL nagy esélyese lenne idén a PSG? Minden évben az. Mintha az Újpest testvércsapata lennének, mert azonos a mottójuk: „Mindig jövőre…” Maradjunk annyiban: lesz náluk erősebb csapat a nemzetközi porondon… Egyelőre a francia bajnokságban sincsenek az élen, az első 5 fordulóban mindössze kétszer nyertek, legutóbb hármat kaptak otthon a Nice-től…

Messi már messze, de jelen írásom zárása már nincs messzi, egészen pontosan el is érkezett a pillanat. A beharangozó második részét inkább kétfelé szedtem, így a jövő héten jönnek az angolok, a spanyolok, a németek és az olaszok. Immár CR, Messi, Benzema és Neymar nélkül, de feltörekvő és a következő évtized nagy sztárjaival. Tarts velem akkor is, köszönöm, ha ezt a posztot is elolvastad!

Kihasználva a két hetes válogatott szünetet, itt az ideje, hogy beharangozzam az egyébként már hetek óta tartó futballszezont. De hogy ne legyen emészthetetlenül hosszú az iromány, ezért két résszel jelentkezem. Először a magyar futball és futballisták kerülnek terítékre (fókuszban Szoboszlaival, a Fradival, a magyar válogatott Eb selejtezős esélyeivel és az NB1-el), s majd jövő héten evezünk a nemzetközi vizekre. Csapjunk is a lovak közé!

FraDiadalok után is megtörtént a szerbátültetés…

Hogy mennyit tud változni minden másfél hónap alatt… Július 19-én kiesett a Fradi a BL selejtezőből, már az első párharcát elveszítette a feröeri Kí Klaksvik ellen, Csercseszovot rögtön ki is rúgták, és mindenki kicikizte a Fradit, aki nem szégyellte… A(z o)szétcincált (muhaha…) mester menesztéséről és a BL búcsúról én is megemlékeztem, de bevallom, nem gondoltam, hogy a Ferencváros ilyen hamar feláll majd a padlóról. Pedig ez történt: szerintem a zöld-fehér szurkolók zöme elengedte már a múltat, mert tetszik neki a jelen, és bizakodva tekint a jövő felé. Legalábbis tekintett hétfő délutánig – hogy mi történt akkor, arról is lesz szó… Lehet, hogy én vagyok naív, de mintha megváltozott volna a Fradi iránti közhangulat és talán közutálat is Csercseszov kirúgása óta. Mintha a sok gyűlölködő „lelkesedése” is alábbhagyott volna. Mi kellett ehhez? Egy tavasszal berobbanó tini, akinek ráadásul már az apja is ősfradista volt (Lisztes Krisztián), Böde Dániel óta az első magyar gólvágó center, akiből közönségkedvenc lehet (Varga Barnabás) és végre egy magyar edző a kispadon (Máté Csaba). Szerintem ez utóbbi tényező nyomott a legtöbbet a latban.

Az elmúlt évtizedben a 40 fokban is kabátot viselő Ricardo Moniz, a német Thomas Doll, az ukrán Sergij Rebrov, az osztrák Peter Stöger és az orosz/oszét Sztanyiszlav Csercseszov adták át egymásnak a kilincset, s bár közülük többen komoly szakmaiságot hoztak a klubhoz, a magyar szurkoló nemigazán tudott azonosulni velük. Szerintem a legjobban Sergij Rebrovot kedvelték a Fradisták, bár az is igaz, a legnagyobb fejlődést is vele érte el a csapat, hiszen Thomas Doll a bajnoki cím után nem tudott szintet lépni és képtelen volt európai csoportkörbe trenírozni a gárdát, ez az ukránnak sikerült, ráadásul vele még a Bajnokok Ligája is összejött! Ricardo Moniz sem volt rossz, de az ő ferencvárosi pályafutására sajnos rányomta a bélyegét egyik játékosa, Akeem Adams tragédiája. Ott voltam azon az Újpest elleni győztes derbin (3-1) 2013-ban, amin még pályára lépett Adams, majd két nappal később, szeptember 25-én szívinfarktust kapott. Október 7-én életmentő műtétet hajtottak rajta végre, aminek következtében a bal lábát amputálni kellett. December 29-én agyvérzést kapott, kómába esett, másnap elhunyt. Emlékeim szerint ez is közrejátszott a későbbi eredménytelenségben, meg abban, hogy Moniznak mennie kellett. Mindazonáltal a fradisták rá és Doll-ra is szívesen emlékeznek; a német alatt karakteres együttes alakult ki, akivel végre összejött a több mint egy évtizede vágyott bajnoki cím is… De a legsikeresebb egyértelműen Rebrovval volt a csapat.

Már Thomas Doll mellett ott volt Máté Csaba...

Peter Stöger bukott edzőként távozott félév után, bár túl nagy bizalmat nem is kapott, s végeredményében ugyanez mondható az oszét Sztanyiszlav Csercseszovról is, aki hiába hasított tavaly ősszel az Európa Ligában, hiába számított nagy névnek a szakmában, az előző tavasz, illetve a megalázó BL selejtezős párharc miatt teljesen jogosan lett kirúgva. Borzasztó volt nézni gyakorlatilag ezt a nagyon jó, de elképesztően motiválatlan és kiégettnek tűnő játékosokból álló csapatot. Ugyanakkor látva azt, ahogyan beleállt a Fradi a Máté Csaba korszakba, egyre egyértelműbb számomra, hogy itt edzőbuktatás történt. Így utólag talán szerencsésebb lett volna már a tavaszi szezon után elköszönni Csercseszovtól, de hát a fene gondolta, hogy már a feröeri bálnavadászokba beletörik a szigonya a 2018-as vb-n az orosz válogatottat egyenesen a negyeddöntőig kormányozó mesteredzőnek. Így történt, hogy Détári Lajos 2012-es távozását követően 11 évvel újra magyar edző irányíthatott a pálya mellől (nem elfelejtve, hogy beugróként korábban is jutott már néhány meccs Máté Csabának, de akkor közel sem volt másfél hónapig a kezében a marsallbot…).

Mi is örültünk volna neki...

Sajnos erről már csak múlt időben beszélhetünk, mert alighogy elkezdődött a válogatott szünet, Kubatov Gáborék már be is jelentették a korábbi klasszis szerb labdarúgó, Dejan Sztankovics edzői kinevezését. Igen nagy kár ezért, s nem Sztankovics személye miatt, hanem mert, ha valamikor, most bizonyosan megérdemelte volna a bizalmat Máté Csaba. Nem azért, mert bejutott az Európa-Konferencialiga csoportkörébe a Ferencváros. Nem azért, mert 10 meccséből kilencet megnyert a Fradival. Ezek szép dolgok, de egy ilyen játékosállománnyal ez nem bravúr, hanem az elvárható szint. Hanem ahogy megnyerte ezeket a meccseket a Fradi… A 10 meccsen 39 gólt rúgtak, ami majdnem négyes átlag! A Konferencialiga selejtezőkön 6 meccsen 21 gól! Sétagalopp volt a csoportkörbe jutás… Hol láttunk ilyet Csercseszovnál, Stögernél vagy Rebrovnál? Olyan gólesőt, mint amit mostanában látunk, legutóbb a Doll-féle Fradi reprezentált… Az NB1-ben ötöt kapott tőlük a Vidi, hatot a Paks és a Zalaegerszeg. Előbbi egy félidő alatt, utóbbi pedig 2-0-s vezetés után…

Hű, de boldog! :)

Miután Varga Barnabás mindkétszer mesterhármast szerzett (!), már vezeti is a góllövőlistát, de a Konferencialiga selejtezőkön sem rúgott senki nála több gólt (nem mellesleg ott is van már egy mesterhármasa…). Mindkét sorozatban 7-7 találatnál jár, ez összesen 14 gól, miközben még csak 12 meccset játszott a Fradiban. Az övé az eddigi leglátványosabb teljesítmény, de nem csak övé a kiemelkedően jó. Az új arcok közül minden várakozásomat felülmúlta az izraeli Mohammed Abu Fani, akinek már két olyan meccse is volt az NB1-ben az eddigi négyből, amin három (!!!) gólpasszt adott, emellett nagyon jól szervezi a játékot és labdabiztos – amit Merciertől vagy Gojaktól vártak, Abu Fani hozta a csapatba. Nagyon tetszik Cebralis Makreckis játéka is, aki elvileg középpályás, de saját posztján szerintem még nem nagyon játszott; ellenben a sérült Botka Endrét kiválóan pótolja balhátvédként. Régi-új arc Cristian Ramirez, aki újbóli érkezésének én nagyon örülök. Korábban másfél évet játszott a Fradiban, olyannyira a kedvencem volt, hogy be is raktam a ferencvárosi All Star csapatomba. (Ami így fest egyébként: Szűcs Lajos – Muhamed Besic, Dragóner Attila, Miha Blazic, Cristian Ramirez – Gera Zoltán, Lipcsei Péter, Leandro – Böde Dániel, Tököli Attila, Tokmac Nguen) Most sem indított rosszul, van már két bődületesen nagy gólja is – igaz, azt mindig tudtuk róla, hogy támadni jobban szeret, mint védekezni… De ki nem? A védelem tengelyébe érkezett Ibrahim Cisse, az Abena – Knoester párosnál ő feltétlenül megnyugtatóbb megoldásnak tűnik…

Az idei szezon eddigi legjobbja nálam Adama Traoré, aki újra úgy futballozik, mint amikor idejött, egy évvel ezelőtt. Tavasszal nagyon nem találta a helyét a csapatban, s talán motivációs gondokkal is küszködött – Csercseszov menesztése óta nem lehet ráismerni. Mintha kicserélték volna. Kulcsfigura, aki rengeteg gólt lő, előkészít, akinek minden mozdulatát élmény nézni, és aki újra élvezi a futballt! Reméljük, hogy most az egész szezonra kihat ez a lelkesedése és jó játéka… Kristoffer Zachariassen motivációjával és lelkesedésével sosem volt baj, ő ezt a szezont is jól kezdte, s akinek kifejezetten örülök, az Sigér Dávid, aki nagyon súlyos sérülésből jött vissza, és újra be is épült a csapatba. Ez mindenképp jó jel. Az már kevésbé, hogy sok gólt kap a Fradi. Ez nem feltétlenül Dibusz Dénes hibája, akinek szinte minden meccsen van 2-3 emberfeletti bravúrja is, de a pontrúgások levédekezése továbbra sem nagyon megy a Fradinak, s többször lehetne ő is határozottabb. Mindenesetre vicces, hogy a válogatottban idén 4 meccsen még gólt sem kapott, de klubja színeiben meg alaposan megszórják… És akkor az ördöngős Marquinhosról, az egy-egy villanással már újra jelentkező Tokmac Nguenről, az egyre több szerepet kapó Lisztes Krisztiánról és a sérülésből lábadozó Muhamed Besicről semmit nem is mondtam… Vannak értékei ennek a csapatnak…

Már megírtam hétfőn eme írás azon részét, amiben Máté Csaba mellett korteskedem, s bár tudjuk, hogy új edzője lett a Fradinak, ezt a néhány mondatot nincs szívem kiszedni az írásból. Lássuk, én hogyan képzeltem el a közeljövő Fradiját… „A Fradi vezetősége helyében én minimum a szezon végéig kinevezném Máté Csabát. Ennyit megérdemel. A tűzoltást megcsinálta, idén is csoportkörös lett a Fradi. A Fiorentina és a Genk mellől bravúr lesz továbbjutni, de szerintem nem lehetetlen. A tavalyi Európa Liga csoportkörös ellenfeleinknél, a Monacónál és a Trabzonspornál szerintem nem jobb ez a kettő, s harmadiknak a Crvena Zvezda helyett megkaptuk a szintén szerb Csukaricskit. Bravúrral idén is megélhetjük a tavaszt. A bajnokságban garantált az első hely. Máté Csaba ismeri a játékosokat, és úgy tűnik, vevők az ő futballfilozófiájára. A szurkolók is – jobb nézni ezt a gólratörő és éhes Fradit, mint a célfutballt bemutató, eredményt őrző, görcsös csapatot. Rá sem lehet ismerni erre a csapatra, pedig nagyjából ugyanezek szenvedtek a feröeri Klaksvik ellen.” Hát igen. A hétvégén ment a méltán híres Grease című musicalmozi a tv-ben, s eszembe jutott, John Travolta mennyire más karaktert játszik itt, mint mondjuk a Ponyvaregényben. Ugyanaz az ember, mégsem lehet összehasonlítani ezt a két szerepet. Ugyanaz a Fradi, mégis mennyivel másabb Csercseszové mint a Máté Csabáé…

Mi lesz vajon a fiatalok sorsa?

De már sajnos ez sem az ő csapata. Normális esetben én örültem volna Dejan Sztankovics kinevezésének. Játékosként nagyon jó volt, BL-t nyert a Mourinho-féle Interrel, emlékszem, mekkora gólt lőtt 2011-ben a kezdőkörből (!) kapásból (!!) az akkor még a Schalke kapuját védő Manuel Neuernek (!!!) a BL negyeddöntőben. Játékosként legalább akkora kaliber és spíler volt, mint Sergij Rebrov. Vérprofi és kemény volt, gondolom, edzőként sem más milyen. Alighanem a pökhendi Ryan Mmaee-t helyre pofozta volna, talán szó szerint is. Nem hiszem, hogy bárki lébecolni mer majd a pályán. Máté Csaba, talán ő maga sem számított rá, de igen magasra tette a lécet; csak remélni merem, hogy megmarad ez a támadójáték, csak remélni merem, hogy a szurkolók a csapat és edzője mellett állnak majd, csak remélni merem, hogy jól sikerül ez a… szerbátültetés!!! Az biztos, hogy a szurkolók nem felejtenek: mind Máté Csabára emlékeztetni fogják, mind arra, milyen tükörsimán esett ki a Sampdoriával tavasszal a Serie A-ból… Első tétmeccsét Nagyecseden játssza majd a kupában a csapattal (reményeim szerint Teodor fiam első Fradi meccse lesz az élőben!), valószínűleg nem a legerősebb csapattal, de mindenképp továbbjutási céllal. Ha olyan eredményeket hoz Sztankovics, mint amilyeneket Stöger Rebrov hozott, elégedett leszek, de addig lesz bennem némi szkeptikusság. És mondom, nem Sztankovics miatt. Neki a legjobbakat kívánom. De Máté Csaba ennél sokkal többet érdemelt volna… Mit is mond Barney Stinson a kamutelefonba az Így jártam anyátokkal című szitkomban? „Hallo, gerincraktár? Ted barátomnak tartásra lenne szüksége." Na ezt a gerincességet hiányolom kicsit a Fradi vezetőségéből… Persze nem tudjuk, mi zajlott a színfalak mögött, Máté Csaba valószínűleg minimum sejthette a sorsát, de azért mégiscsak… És ha már azzal a három mozzanattal kezdtem, ami miatt szimpatikussá válhatott sokak szemében a Fradi: Máté Csaba helyett újra külföldi edző irányít, aki lehet, a honfitársát, Pesicet favorizálja majd a nagyon jól induló Varga Barnabással szemben, Lisztes Krisztián pedig jövő nyártól Frankfurtban játszik majd. Ennyit a szimpatizálásról. Könnyen jött, könnyen ment…

Magyarok Európában: sztárok születtek a Premier League-ben!

A Liverpoolnál egyelőre nincs edzőkérdés: Jürgen Klopp háromszázadik meccsén sima, 3-0-s győzelmet arattak a meglehetősen indiszponált Aston Villa ellen Szoboszlai Dominikék, ráadásul fiatal honfitársunk rúgta az elsőt, már a 3. percben. Nem volt csúnya, s a gól külön szépsége, hogy a tuskó argentin világbajnok, Emiliano Martinez kapta. (Érdekesség, amit eddig sehol nem láttam megemlítve, de én emlékeztem rá, ezért megosztom veletek: Gera Zoltán is egy meccs 3. percében szerezte az első gólját a Premier League-ben, nem kisebb csapat, mint a Tottenham, s nem kisebb játékos, mint az akkori angol válogatott első számú kapusa, Paul Robinson ellen.) Szoboszlai Dominikról is írtam egy cikket, miután biztossá vált a Premier League-be való igazolása, akkor még csak bizakodtam abban, hogy nem a kispadra igazolták le. Nos, Szoboszlai berúgta az angol bajnokság ajtaját, konkrétan sztárként kezelik Liverpoolban (mondom ezt annak ellenére, hogy a nevét nem mindig sikerül helyesen rányomtatni a mezére…) , s eddig mind a 4 meccsét végigjátszotta a világ talán legintenzívebb bajnokságában! Persze, az állandóan elégedetlenkedő, kritizáló és irigy magyar fotelszurkoló kommenthuszároknak ez sem elég, de azért én le merem írni: nagyon büszke vagyok! Az a helyzet, hogy borzasztóan vártam az idei Premier League rajtot, és gyermeki lelkesedéssel ültem le az első angol bajnoki fordulóban játszott Chelsea – Liverpool meccs közvetítése elé. Ritkán várok így futballmeccset, mint amennyire vártam Dominik bemutatkozását. Az a hype, ami őt körülvette kint, engem is magával ragadott idehaza. És nem játszott rosszul, már a Chelsea ellen sem. Igaz, a londoniak egyenlítő góljában benne volt, nem a legjobb helyre fejelte ki a labdát, de egyébként jól mozgott, jó helyen volt nála a labda, s voltak szemet gyönyörködtető cselei, megmozdulásai már akkor is. Kezdésnek ez egyáltalán nem volt rossz!

Aztán az első hazai bajnokin, a Bournemouth ellen kiharcolt egy tizenegyest, a harmadik gól előtt pedig az ő lövése jött ki a kapusról. A mezőny egyik legjobbja volt. A Newcastle ellen nagyon sokáig játszott ember – és gólhátrányban a csapat, de sikerült fordítani – Szoboszlainak nem lehetett annyira látványos a játéka, távol játszott a kaputól és sokat védekezett. De Jürgen Klopp minden meccs után elismerően beszél új nyolcasáról. Az angol sajtó is ódákat zeng róla. De a magyar ehhez is jobban ért… Engem rendkívül bánt, hogy képesek még ezt a liverpooli karrierkezdést is leszólni az emberek. Aztán a negyedik fordulóban megjött az első gól, és egy újabb kiváló teljesítmény. Jól sikerült Szoboszlai antréja, de valószínűleg 70 milláért ezt is várták tőle. Mindenesetre az mindennél többet mond, hogy Klopp nem cseréli le. Alexis Mac Allistert, Salahot, Gakpót, Luis Diazt igen, de Szoboszlait nem. Sztár van születőben Liverpoolban… Vagy talán már meg is született?

A magyar ember annak sem tud örülni, hogy Kerkez Milost magyar emberként tartjuk számon, és ezért nemzeti csapatunkban játszik. Való igaz, Szerbiában született, de a Vajdaságban, Szabadkához közel – kettős állampolgársága révén pedig volt választási lehetősége, ő pedig Magyarországot választotta. Számára pikáns lehet a szerbek elleni párharc az Eb selejtezőkön… Már egész fiatalon hazánkba került, előbb Hódmezővásárhelyre, majd Győrben kapta az alapokat, ahonnan elvitte az AC Milan – egyenesen Paolo Maldini nézte ki az olasz sztárcsapatnak! Bár a felnőtteknél nem játszott, olyan sztárokkal edzett együtt, mint Zlatan Ibrahimovic vagy a posztriválisa, Theo Hernandez, akiktől rengeteget tanult, de a rendszeres játéklehetőség érdekében racionális döntést hozott, és az AZ Alkmaarhoz igazolt. Tudatosan építi a karrierjét, ha valaki villámkarriert fut, az ő. Novemberben még csak húsz éves lesz!!! A Golden Boy szavazáson (legjobb Európában futballozó 21 éven aluli játékos) ebben az évben a 10. lett! Hogy kik előzik meg? Jude Bellingham (Real Madrid) az első, Jamal Musiala (Bayern München) a második, Gavi (Barcelona) a negyedik, Florian Wirtz (Leverkusen) a nyolcadik. S hogy Milos kiket előzött meg? Többek között Harvey Elliott (Liverpool, 14.), Rasmus Hojlund (Manchester United, 15.), Alejandro Garnacho (Manchester United, 30.), Mathys Tel (Bayern München, 36.), Evan Ferguson (Brighton, 39.) és a dallamos nevű Youssoufa Moukoko (Dortmund, 69.) is mögötte van a sorban. Nagy spílerek, Kerkez mégis előzi őket! Hát mekkora már ez! Ő is végigjátszotta mind a 4 Premier League meccsét. Neki annyival másabb és talán nehezebb is a helyzete, hogy egy kiesőcsapat húzóembereként kell helytállnia – fiatal korából fakadóan néha még vannak hibái (a hétvégén sajnos róla fordult le a hosszabbításban az egyenlítő gólt szerző brentfordi csatár, Mbeumo), de vele is számolnak, bíznak benne, szerintem ő még nem érte el karrierje plafonját, kerülhet ennél magasabb polcra is! Egyébként az eddigieket látva van három rosszabb csapat a Bournemouthnál a Premier League-ben, szerintem a Luton, Burnley, Sheffield, Everton négyesből fognak hárman kiesni. Bízzunk a legjobbakban – de még mielőtt az Everton angol válogatott kapusa, Jordan Pickford pörgőrúgással vesz rajtam elégtételt azért, mert a csapatát kiesőjelöltnek tituláltam (évek óta az…), menjünk is tovább!

Volt még egy nagy szintlépés a nyáron. Na, nem Vécsei Bálintra gondolok, aki a Fradiból Japánba igazolt, Andrés Iniesta egykori klubjába, a Vissel Kobe együttesébe, hanem Szalai Attilára, aki a török Fenerbahcéból lett Bundesliga játékos. A Hoffenheim német középcsapat, s korábban Szalai Ádám személyében volt már egy fontos játékosa a klubnak. Neki kevésbé sikerült a premierje, mint az Angliában bemutatkozóknak: első bajnoki meccsén öngólt lőtt, majd a félidőben lecserélték. A következő meccsen nem játszott, s ez engem kicsit megijesztett vele kapcsolatban. De a legutóbbi bajnokin pályán volt, végig is játszotta a meccset, ráadásul hátrányból felállva nyertek. Lehet, nem fog minden meccsen játszani, de idővel a Hoffenheim oszlopa lehet, s még tetszetősebb, ütőképesebb lesz a válogatottban a Willi Orbán – Szalai Attila belső védős tengely.

Ja igen, válogatott. Viszonylag kényelmes pozícióból várhatjuk a szerb meccset, meg a további selejtezőket. Egyrészt, mert a csoport élén állunk, még ha csak gólkülönbségünknek köszönhetően is. Másrészt, mert két csapat egyenes ágon kijut a 2024-es Eb-re. Tehát akkor sincs baj, ha a papíron nálunk erősebb szerbek mögött végzünk a csoportban – csak Montenegrót, Bulgáriát és Litvániát tartsuk magunk mögött. Ennek ellenére, ha Szerbiából ponttal távoznánk, nem dőlnénk a kardunkba – de egy esetleges vereség után sem történne tragédia. A magyar válogatott megdolgozott ezért a kényelmes szituációért, Marco Rossi elképesztően jó munkát végzett az elmúlt években, de természetesen nem mehetünk el szó nélkül a további sikerkovácsok mellett sem. A sérültek vagy más okból kimaradók ellenére egész erős kerettel számolhat Marco Rossi. Gulácsi Péter sérülése miatt megnyílt az út Dibusz Dénes előtt, aki nagyon jól pótolja a Leipzig csapatkapitányát – bevetésre vár Szappanos Péter és Demjén Patrik is! Belőlük a nemzetközi rutin hiányzik, egyébként jó kapusok. (Egyébként a csapategység miatt kiváló döntés volt Gulácsit sérülése ellenére is behívni a keretbe!)A védelemben Willi Orbán és Szalai Attila helye megkérdőjelezhetetlen, immár Kerkez Milosé is, és sajnos Lang Ádámnál sem nagyon van még jobb. A szerbek ellen biztos nem, de a csehek ellen talán mer kísérletezni Rossi, s kipróbálhatja akár Mocsi Attilát, akár Balogh Botondot vagy a kecskeméti Szalai Gábort. A középpályán Szoboszlai Dominik a biztos pont (bár ő lehet, előrébb, a Liverpoolban megszokotthoz képest más szerepkörben fog játszani) és alighanem az a Nagy Ádám is, akinek a hírek szerint új klub után kell néznie, mert a Pisa nem tart igényt a szolgálataira. Sokan alibi focistának tartják Nagy Ádámot, én tudok hinni Rossi ítélőképességében… Mindenesetre ezen a poszton a legtöbb a kérdőjel és a bizonytalanság. Nincs Schäfer András, Kleinheisler László és Vécsei Bálint, van viszont például Kalmár Zsolt, aki Dunaszerdahelyről hazajött a kiesőjelölt Fehérvárba, s ez lehet, hosszú távon nem lesz jó hatással a teljesítményére. Én nem írnám le a francia élvonalban szereplő Loic Negót sem – hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla így, hogy már nem Magyarországon futballozik, de nagyon érdekes, hogy ő egy mélyponton lévő klubból, ahol éppenséggel ő sem volt élete formájában, kvázi felfelé bukott. Az újonc Le Havre együttesében rendszeresen játszik, s van már két gólpassza! A honosított Callum Stylesnak volt már jobb és rosszabb meccse is címeres mezben, a mentalitása tetszik nekem, alighanem neki is jut majd hely valahol a csapatban. A támadók közül Sallai Roland biztos kezdő lesz, és az a helyzet, hogy szövetségi kapitány legyen a talpán, aki Varga Barnabást egy ilyen szezonkezdet után kihagyja a csapatból. De az is lehet, a szerbek ellen Ádám Martin vehemenciájára lesz inkább szükség. Meglátjuk – kíváncsi vagyok, az újpesti Csoboth Kevin, vagy a kecskeméti újoncok kapnak-e lehetőséget valamelyik meccsen.

NB1: A bajnoki címen kívül bármi megtörténhet, és mindennek az ellenkezője is…

És ezzel elérkeztünk utolsó témánkhoz, amiről „röviden” még megemlékezem: az NB1! A Fradi a nemzetközi szereplés miatt már két meccsét is elhalasztotta, és ez azért jó, mert ilyenkor más csapatok is elhiszik magukról, hogy megnyerhetik a bajnokságot. Persze nem sokáig lóg bilibe a kezük, de ebben a szezonban vezette már a tabellát a Diósgyőr, az Újpest és az MTK is – most éppen a Debrecen van az élen. Azért idővel minden helyrerázódik majd: a Fradi tükörsimán bajnok lesz, ezüstérmes pozícióba a Debrecent, a harmadik helyre a Puskás Akadémiát vagy a Kecskemétet várom. A Kecskemét peches körülmények között búcsúzott már a legelső párharcban a nemzetközi kupától, de az eddigi szereplésük arra enged következtetni, hogy jövőre is megcélozzák a dobogót! A keret keveset változott, többnyire jelenleg is magyar labdarúgókban bíznak, a csapat egyik kulcsfigurája, Szabó-Banó Bence viszont nagyon súlyos sérülés után lábadozik, ki tudja, milyen szerep hárulhat rá ebben a szezonban. Nem hiszem, hogy Szabó István sikeredző 6-7 hónappal ezelőtt gondolni merte volna, hogy a 2023 őszi válogatott összetartásokra három játékosát is behívják majd a keretbe (Szalai Gábor, Szuhodovszki Soma és Horváth Krisztofer) – ez is a kiváló szakmai munkát dicséri… A Puskás Akadémiának sokkal erősebb a játékoskerete, de kiegyensúlyozatlanabb a teljesítményük, és nem érzem annyira egységesnek a csapatot. Komáromi Györgyön (21), Gruber Zsomboron (18) és Ominger Gergőn (20) kívül sajnos idén is nagyítóval kell keresnünk magyar fiatalokat az elvileg akadémiai csapatban, ami szégyen-gyalázat, de ha a holland Luciano Slagveer, a svéd Jonathan Levi, a gambiai Lamin Colley, a cseh Jakub Plsek és a román Marius Corbu jó napot fognak ki, és elkapják a fonalat, bárkit megverhetnek, mert amúgy ezek mind jó játékosok. Csak nem tudom, mit keresnek egy olyan csapatban, amelynek küldetése a magyar fiatalok kinevelése lenne…

Nincsenek ilyen problémái a Paksnak – mármint, hogy ne lennének magyar futballistái. Az atomvárosban hagyományosan csak magyarokra építenek, s dicséretes, hogy általában így sincsenek soha kiesési gondjaik. Sőt… A Paks az elmúlt években amellett, hogy rendre gólkirályt adott, a dobogóért küzdött – idén mindkettő megváltozik majd. Meglátásom szerint stabil középcsapatként vegetálhatnak, különösebb célok nélkül. Ha mindenképp szeretnének egy célt, az a védelmük stabilitása legyen – bár a semleges szurkoló szemét aligha bántja az az adok-kapok, amit évek óta láthat a Paks meccsein. Számomra örömteli, hogy Böde Dániel még egy évre hosszabbított, már nem kell sok a 150. élvonalbeli góljához (ha jól emlékszem, még 6 vagy 7 hiányzik hozzá) – szerintem, ha rendszeresen játszik csereként 25-30 perceket, a szezon végére meg is fogja rúgni. A Debrecen csúnyán elvérzett a Rapid Wien elleni Konferencialiga visszavágón a Nagyerdei Stadionban, pedig a bécsi 0-0 után volt ok a bizakodásra (bántó volt látni a sebességbeli különbséget, 0-5 lett a vége…), de az NB1-ben az egyik legjobb focit ők játsszák. A Fradit megszorongatni nem fogják tudni, de második helyre jók lehetnek. A Varga József, Bódi Ádám, Dzsudzsák Balázs trió összesen 103 éves lenne, ők hárman ritkán is játszanak már együtt a középpályán, de a csapatban is van minőség (Stefan Loncar, Brandon Domingues és Alexandros Kiziridis játéka kifejezetten tetszik – na, tessék, újabb 3 magyar…), a kispadon meg egy szimpatikus és felkészült szakember ül Srdjan Blagojevic személyében. Az Újpest is sokkal erősebb kerettel rendelkezik annál, mint hogy kiesési gondjai legyenek idén. A lila-fehérek is inkább a támadószekciójukra lehetnek büszkék: a nigériai Péter Ambrose és a dominikai köztársaságból érkező Heinz Morschel mellett olyan gyors magyar szélsők futballoznak Újpesten, mint Csoboth Kevin és a friss hús, Kiss Tamás. Mondanám, hogy sokra hivatott társaság ez, de a védelmet valahogy évek óta nem sikerül rendesen megszervezni, s kapusposzton is elkéne az erősítés – hogy mennyire nagy itt a bizonytalanság, jelzi, hogy Djordje Nikolic és Banai Dávid egyaránt 3-3 meccset kaptak eddig.

Négy csapat már most leszakadt. A Videoton ezt a szezont is borzasztóan, három vereséggel kezdte, és 6 meccs után mindössze 4 pontjuk van. Ez minősíthetetlenül gyenge teljesítmény! Az a szerencséjük, hogy van 3 csapat, amik még náluk is kilátástalanabb helyzetben van: a Mezőkövesd, a Kisvárda és a Zalaegerszeg. Pedig magyar szinten még most is kifejezetten erős a játékoskeretük. Kenan Kodró, Schön Szabolcs, Fiola Attila, Csongvai Áron, most már Kalmár Zsolt is… Ha valaki, utóbbi jelentheti a különbséget a bentmaradásért vívott harcban, csak kerülnék el azok a sérülések… Nálam Bartosz Grzelaknak már lefőtt a kávé. Ez a pali még Szabicsot és Husztit is alulmúlja meccs/pontok tekintetében… Ennek a Vidinek ezzel a kerettel a bajnoki címért kéne küzdenie – és nem a másodosztályban… A Mezőkövesdet már nagyon sokan szeretnék évek óta egy osztállyal lejjebb látni, idén szerintem már Kuttor Attila sikeredző és a gólvágó Sztefan Drazsic sem fogja megmenteni őket a kieséstől. Az egyik tippem, hogy a borsodiak kiesnek. A Zalaegerszeg friss kupagyőztesként szerepel gyalázatosan, számomra érthetetlen, hogy a 4 legértékesebb futballistáját is elengedte a nyáron a klub. Minden posztról a legjobbat… Jó, Demjén Patrikot legalább már rögtön a szezon végén, bár a pótlására érkező Senkó Zsombor eddig egyáltalán nem véd jól. A védelem tengelyéből a válogatott kerettag, Mocsi Attila egyik napról a másikra igazolt Törökországba. Ennek lehet tapsolni, légiósként sokat fejlődhet, később a válogatottba is beépülhet majd! (Közben tegnap egy másik alapember, Gergényi Bence is dobbantott a védelemből, ő Fehérvárra ment, azaz egyik kiesőjelöltből a másikba…) Tajti Mátyás csapatkapitányként lépett le Újpestre. Ez sem volt előre tervezett távozás. És akkor már jóval a szezonkezdete után első számú centerét, Eduvie Ikobát is elveszítette a klub, aki a portugál másodosztályba igazolt. Nagyon nehéz lesz így megkapaszkodni az élvonalban, bár a Debrecentől érkező Antonio Mance és az Újpestnél létszámfelettivé váló, sérülékeny, egyébként nagyon jó Yohan Croizet sokat tehet azért, hogy ez sikerüljön. Szerintem nem ők fognak még kiesni, hanem a Kisvárda. Mondom ezt annak ellenére, hogy szurkolni fogok az újonnan kinevezett Mátyus Jánosnak. De annál a klubnál most nagy a fejetlenség, már a tulajdonos, Révész Attila se nagyon hisz a csodában, a kisvárdai stadion valami bakteriális fertőzés miatt játékra alkalmatlan, eddig minden meccsét idegenben játszotta a Várda. Igazából nem nagyon fogok sajnálni senkit ebből a csapatból. Az a kevés magyar biztos talál majd magának új csapatot (Ötvös Bence, Vida Krisztopher, Szőr Levente, Körmendi Kevin…), a légiósok nagy részére meg néhány hónap múlva talán már emlékezni sem fogunk (talán csak Lucas, Driton Camaj és Jasmin Mesanovic a kivétel). Volt néhány szép évük, de lehet, ebben a projektben ennyi volt, s ez a Várda keserű lesz…

Általában a két újonc közül az egyik retúrjegyet is vált a másodosztályba – biztos vagyok benne, hogy idén az MTK és a Diósgyőr is bent marad! A miskolciak szemre is tetszetős focit produkálnak, pedig bevallom, nekem nagyon nem tetszik, hogy lecserélték a feljutást kiharcoló, csak magyarokból álló csapatot, és tucatszámra vettek légiósokat. De az élet egyelőre őket igazolja, a kispadon pedig Sergej Kuznyecov személyében fiatal és tehetséges edző ül – ebből egy kimondottan jó szezon is lehet! A legtöbb légiós nevét leírni is szinte lehetetlen, egyedül Edomwonyi Bright nevére hívnám fel a figyelmet, aki már 3 gólt is szerzett az első osztályban. De inkább maradjunk a magyaroknál, mert néhányan ők is vannak. Lukács Dániel Kecskeméten is ontotta a gólokat, majd ahelyett, hogy a feljutó csapatban is ezt tette volna, maradt a másodosztályban, s a Diósgyőr színeiben második lett a góllövőlistán, de az élvonalban is beköszönt már kétszer, Gera Dánielnek is van már gólja, a 19 éves Jurek Gábor most kicsit háttérbe szorult, de talán eljön majd az ő ideje is. A védelemből egyelőre Bárdos Bence és Szatmári Csaba kirobbanthatatlanok, míg a középpályán Holdampf Gergő helye tűnik biztosnak. Az MTK-ban tökéletes egyveleget alkotnak a zöldfülűek és a vének tanácsa. Németh Krisztián, Stieber Zoltán és Kádár Tamás sokszoros válogatott játékosok, a 2016-os Eb csapat hősei voltak, kiegészülve Bognár Istvánnal és Demjén Patrikkal, a tengely adott. De közben ott a 20 éves Kovács Mátyás, a 21 éves Molnár Rajmund, a 19 éves Horváth Artur, a 22 éves Varju Benedek, na meg a 21 éves Kata Mihály, aki a csapatkapitány, s aki meghívót is kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól a válogatottba. Nem féltem se az MTK-t, se a Diósgyőrt az élvonaltól!

Lehet, a Kisvárda kiesik tavasszal, de meglehet, nem marad szabolcsi klub nélkül az első osztály! A Nyíregyháza Spartacus jelenleg a másodosztály második helyén áll, hét meccs után még veretlenül!!! Felüdülés ez azok után, hogy néhány hónappal ezelőtt még osztályozót kellett játszaniuk a Veszprémmel azért, hogy egyáltalán a másodosztályban maradhassanak. Nem lesz könnyű, mert olyan patinás klubok szeretnének még feljutni, mint a szezont gyatrán kezdő, de azóta magára találó Vasas és Honvéd, a jelenlegi listavezető Győri ETO, illetve a 7 meccs alatt egyetlen gólt sem kapó (!!!) Pécs. Talán nem meglepő, de én leginkább a nyírségiek feljutásáért fogok izgulni és szorítani. A 2015-ös, jogtalan kizárásuk és harmadosztályba sorolásuk után hatalmas dolog lenne ez a részükről. Hajrá Szpari!

Te mit gondolsz a Fradi edzőváltásáról, Szoboszlai, Kerkez és Szalai Attila bemutatkozásáról, a válogatott esélyeiről és az NB1 eddigi szezonjáról? Köszönöm, ha velem tartottál, várlak legközelebb is! Addig is: HAJRÁ MAGYAROK!!!

Na, nem a posztjaimból – megnyugtatok mindenkit, a cím nem arra utal, hogy felhagyok az írással… Egész nyáron arra vártam, hogy azokról írjak egy cikket, akik vagy visszavonultak a szezon végén, vagy karrierjük végéhez közeledve igen fontos döntésre szánták rá magukat. Az eredeti terv az volt, hogy nagyjából Ibrahimovicról, Joaquinról, Benzemáról és Messiről fogok írni – ezt természetesen nem lehetett tartani, mert jöttek az újabb és újabb bejelentések és nagy döntések… Bővült a lista, mely a teljesség igénye nélkül, de annál igényesebben készült… Menet közben aztán Szoboszlai klubváltása és a Fradi BL égése miatt született két rövidebb és gyorsabban megírt cikk is, de eredeti tervben, az uborkaszezonban ez az írás szerepelt csak… Az összeállításban lesznek olyanok, akik végérvényesen felhagytak a profi futballal. Lesznek olyanok, akik legendaként dobbantottak egy-egy klubból új impulzus, de inkább rengeteg zseton reményében. Az elmúlt évtized talán legjobb három magyar támadója is szögre akasztotta a futballcsukáját, szinte egyidőben, róluk is muszáj megemlékezni. Rengeteg nosztalgia, mosoly, nevetés, esetleg sírás és öröm, vagy bánatkönnyek köthetők azokhoz a spílerekhez, akiket megemlítek eme szösszenetben – fogadjátok odaillő magyar retróslágerek társaságában is nagy-nagy szeretettel! Egy biztos: bármilyen érzelmeket is váltottak ki belőlünk az alábbi klasszisok, a futball nélkülük kicsit megint meghal és kevesebb lesz…

AKIK VISSZAVONULÓT FÚJTAK…

Kezdjük a talán legfrissebbel… Minden idők egyik legjobb kapusa, Gianluigi Buffon 45 és fél évesen tette le a kesztyűt. 1997. Az év, amikor Diána hercegnő halálos autóbalesetet szenvedett. Az év, amikor II. János Pál pápa boldoggá avatta Apor Vilmost, a szovjet katonák által 1945-ben meggyilkolt püspököt. Az év, amikor többek között olyan filmekkel robbantottak a mozikban, mint a Titanic, a Men in Black első része, Az elnök különgépe, a Hantaboy és az Álljon meg a nászmenet! Az év, amikor megjelent Angliában a Harry Potter és a bölcsek köve című könyv. Az év, amikor elhunyt Rubik Ernő, Bohumil Hrabal, Kalkuttai Teréz anya és Czibor Zoltán. Az év, amikor Dárdai Pál a Herthába igazolt, a magyar labdarúgó válogatott meg 12-1-es gólkülönbséggel veszítette el a Jugoszlávia elleni pótselejtezőket. Az utolsó olyan év, amiből nekem még nincsenek személyes futballélményeim. És az év, amikor Gianluigi Buffon debütált az olasz válogatottban. Nem ma volt, 26 éve. Azóta pályára lépett még 175 alkalommal, amivel olasz válogatottsági csúcstartó – nem mellesleg 2006 óta világbajnok is, a 2012-es EB-ről van egy ezüstérme, a 2013-as Konföderációs Kupáról pedig egy bronzérme. Nevelőklubjában, a Parmában már két évvel korábban, 15 évesen bemutatkozott, s hiába nézett farkasszemet világklasszisokkal, lehúzta a rolót és 0-0-ra végeztek az AC Milan ellen. 657 Serie A meccse közül egyébként 285-öt kapott gól nélkül hozott le! A sárga-kékekkel nyerte egyetlen nemzetközi trófeáját: 1999-ben UEFA kupa győztes lett, de a Parmával az olasz kupát és az olasz szuperkupát is elhódította, mielőtt 2001-ben akkori kapusért kipengetett világrekordért, 54,1 millió euróért a Juventushoz szerződött. Talán az ilyen deal-re szokták azt mondani: megtérülő befektetés… Torinóban hazai földön tarolt, összesen 10 scudettót nyert, az olasz kupát ötször hódította el, s amikor kizárták a klubot az első osztályból, friss világbajnokként a másodosztályba is követte a csapatot, ami bámulatos hűségről árulkodik. A Bajnokok Ligájával sajnos nem volt szerencséje: bár háromszor is bejutott a döntőbe, megnyernie egyszer sem sikerült. Az Aranylabdára 2006-ban reális esélye lehetett volna, de hiába kapott mindössze két gólt az egész világbajnokságon (ráadásul az egyik öngól volt, a másik meg büntetőből született…), válogatottbeli csapattársát, a később Madridban önmaga paródiájává váló Fabio Cannavarót jutalmazták a díjjal. Voltak legendás kapusai az egyetemes futballnak az elmúlt 20-25 évben, mióta én is követem a labdarúgást, hatalmas kapus volt Petr Cech, Edwin van der Sar, Manuel Neuer, vagy éppen az a Francesco Toldo, aki Buffon sérülése miatt védhetett a 2000-es, olasz ezüsttel záruló Eb-n, ahol olyan parádésan teljesített, hogy következő nyáron muszáj voltam venni egy Toldo mezt, de azt hiszem, Iker Casillas és ők eddig a XXI. század number one-jai a posztjukon. A 2018/19-es szezonban kipróbálta magát külföldön, de nem igazán jött be neki a párizsi kaland, ezért egy szezon után visszatért még két évre, majd pályafutása végén hazament nevelőegyesületéhez, a Parmához. Hiába csábították még Szaúd Arábiába a tevék közé dollármilliókért haknizni idén nyáron, ő erre nemet mondott – a legnagyobb respect ezért! És a pályafutásáért is! Nagyon fog ő hiányozni a nemzetközi futball vérkeringéséből! De eltűnni teljesen szerencsére nem fog; az első munka meg is találta már az olasz válogatott edzői stábjában.

Ajánlom: HŰSÉG SC – 2021 Valentin napja és a Házasság Hete környékén összeállítottam egy álomtizenegyet a leghűségesebb futballistákból, aminek a kapuját Buffon védi. Képzeletbeli csapattársait nem árulom el, olvasd el!!! Nem fogod megbánni!

ZENE: Emberek: Tábortűz – „Súgd meg nekem, tudod, így ígérted rég A nagy titkokat, amit egy kisgyerek nem ért Hiszen annyi minden volt, amire nem jutott idő Pár pillanat, most hogy legyen múlt, jelen, jövő Sok szív mélyén Ott ég ez tűz egy kör közepén Egy dal, s Te újra mellém ülsz És lobog a tábortűz, szél belekarolt…”

Második delikvensünk nem nyert soha világ – és Európa-bajnokságot, mindig rosszkor volt rossz helyen, ezért a Bajnokok Ligája győzelem sem jött össze számára, és egyetlen Aranylabdát sem kapott, pedig talán lett volna olyan év, amikor megérdemelhette volna – mégis, Zlatan Ibrahimovic személyében a futballvilág egyik megkerülhetetlen alakja, egyik utolsó ösztönös zsenije vonult vissza, aki még nem robotpilóta, hanem igazi futballista volt. Őt vagy szerették, vagy rühellték a drukkerek, közömbösen szerintem senki nem viszonyult hozzá. (A magyar szurkoló például soha nem fogja megbocsátani neki azt, hogy a svéd válogatott tagjaként kétszer is győztes gólt szerzett az utolsó percekben ellenünk…) Nagyon lehetett szeretni futballtudása miatt, olyan gólokat lőtt, amilyeneket rajta kívül senki (két kedvenc gólom az olaszok elleni oxija a 2004-es Eb-n, ezt speciel éppen Buffon kapta, illetve az angolok elleni ollózása úgy 40 méterről…), olyan látványos megmozdulásai voltak, amilyeneket rajta kívül talán csak Ronaldinhótól, Zidane-tól és Neymartól láttunk az elmúlt 20 évben. Ugyanakkor sokan az aranyköpéseire, a beszólásaira emlékeznek, és ezért is vált eléggé megosztó személyiséggé. Mert ahol az alázatot és a szerénységet osztották, ő vagy nem állt sorba, vagy ha sorba is állt, előtte bezárták a kaput. Mindenesetre ez az egyetlen kapu, ami zárva lehetett előtte… A svéd válogatottban 122 meccsen 62 gólt lőtt, de klubkarrierje miatt sem kell szégyenkeznie: az Inter mezében például 88/57, a PSG-nél 122/113, a La Galaxynál 56/52 meccs/gólátlagot hozott, ezek nagyon magas számok. De igazi legendává sehol nem vált, mert ő Buffonnal ellentétben nem a klubhűségéről volt híres. (Talán még az AC Milannál járt ehhez a státuszhoz a legközelebb.) Önéletrajzi könyvét megvettem egy barátomnak, sajnálom, hogy én csak beleolvastam, de szerintem ezt a mulasztásomat pótolni fogom. Addig viszont nézzünk egy válogatást a best of Ibra dumákból!

„Hiányzik az Aranylabda? Nem, az Aranylabdának hiányzom én! A lelkem mélyén azt gondolom, hogy én vagyok a világ legjobbja” – mondta 2021 szeptemberében.

„Én vagyok a klub elnöke, edzője és játékosa, egyben. De csak játékosként kapok fizetést.”

„Nem tudom, mi lesz jövőre. Ha maradok, akkor az jó lesz az MLS -nek, mert akkor az egész világ figyeli majd a bajnokságot. Ha nem maradok, senki sem fog emlékezni arra, hogy mi is az az MLS.” Még szerencse, hogy megérkezett Messi, és újra mindenki tudja, mi az az MLS…

Így válaszolt arra a kérdésre, hogy mit vesz a feleségének születésnapjára: „Semmit. Már van egy Zlatanja.”

Riporter: „Honnan vannak ezek a karmolások az arcán?” Zlatan: „Kérdezze meg a feleségét.”

Minden idők legjobb svéd sportolójának a választásán csak a második helyen végzett: „A második hely olyan, mint az utolsó. Minden tiszteletem mellett mondom, hogy nekem kellett volna az első öt helyen végeznem.”

Az egykori játékos, a norvég John Carew kritizálta. A válasz: „Amit ő tud a labdával, azt én megcsinálom egy naranccsal is.”

„Ferrari vagyok, és úgy vezetsz, mintha egy Fiat lennék” – Ibrahimovic Pep Guardiolá-nak. Csoda, hogy nem adtak egymásnak barátságkarkötőt?

Ibra a PSG-től való távozásakor: „Királyként jöttem, legendaként távozom!”

„Először balra mentem, ő is. Utána jobbra, ő is. Ezután ismét balra mentem, ő pedig elsétált hot-dogért.”

„Amikor 17 éves voltam, Wenger megkért, hogy menjek az Arsenalhoz próbajátékra. Visszautasítottam. Zlatan nem jár próbákra.”

„Nem szándékosan okoztam neked sérülést és ezt te is tudod. Legközelebb viszont, ha megint ezzel vádolsz, eltöröm mindkét lábad. Szándékosan.”

„Ha Zlatan késik az edzésről, a többieket büntetik meg, amiért túl korán mentek.”

Ajánlom: Így vagy tökéletes címmel írtam tavaly ősszel egy cikket olyan futballistákról, akiknek egy valami nagyon hiányzik a karrierjéből! Hogy Ibrakadabra hogy került az összeállításba, nem spoilerezem le, de szeretettel ajánlom!

ZENE: Bikini: Mielőtt végleg elmegyek… „Mielőtt végleg elmegyek Kapsz egy képet rólam Ha hiányzom ezt mindig nézheted, Szét is tépheted…”

Figyelem, spanyol percek következnek! Joaquin sokkal kisebb név az előző úriembereknél, de ebből az összeállításból nem hagyhatom ki őt sem. 2000-ben (!!!), tehát 23 éve került fel a Betis első csapatához, ahol öt szezonon keresztül húzóember volt – a dicsőségtablóján szerepelt akkor az élvonalba jutás, egy spanyol kupa győzelem, és egy BL indulás kiharcolása is, amikor többek között a Chelsea és a Liverpool ellen is pályára léphetett. Ezután 5 évet lehúzott Valenciában, a 2007/2008-as szezonban velük is megnyerte a hazai kupát, s a sorozat gólkirálya lett – olyan társakkal futballozhatott együtt, mint Rubén Baraja, Vicente, David Villa, David Silva, Fernando Morientes, Juan Mata, vagy éppen Santiago Canizares. Nagyon jó kis csapat volt ez. Aztán 2011-ben a Málagához igazolt, ahol első szezonja végén kiharcolták a BL szereplést, s a következő évben a Borussia Dortmund ellen csak drámai körülmények között búcsúztak a negyeddöntőben. Hiába volt klubtársa például Isco, Roque Santa Cruz, Javier Saviola, Julio Baptista és Martin Demichelis, a málagai projekt elég hamar besült, a lufi kipukkant, Joaquin pedig Firenzében találta magát. Bevallom, a Fiorentinánál töltött időszakára nem emlékszem, ez kiesett, de aztán 2015-ben ő is hazatért, s a Betisnél zárta le pályafutását. Összesen 839 klubmeccs és 112 gól, ehhez a válogatottban hozzáadhatunk még 51/4-et. A 2002-es vb-n csapata egyik legjobbja volt, de ő sem tehetett semmit a bírói hátszél ellen (Dél-Korea ellen három góljukat nem adták meg, az egyiknél, ha jól emlékszem, ő adta be a labdát, amit talán Morientes befejelt – nos, a vak asszisztens szerint a labda már elhagyta a játékteret, de ez nem volt így… Aztán a szétlövésben ki is hagyta a maga büntetőjét…). Válogatott szinten Raúlhoz hasonlóan ő is kimaradt a legnagyobb sikerekből, de pályafutásából hellyel-közel kihozta a maximumot. A Betis legendájaként vonult vissza idén nyáron 42 évesen!

ZENE: Hevesi Tamás: Ezt egy életen át kell játszani… „Nagyon kell Mikor végleg döntesz, hogy abba hagyod Az is kell Mikor arra ébredsz, hogy folytatod Ehhez kell Minden félreértett éjszakád Nagyon kell Kell egy jó angyal, aki nem szól rád Lehetsz magasan, de mégsem szállsz A zene nem elég, kell még valami más Ezt egy életen kell játszani Amíg feszül a húr…”

Voltak könnyek a búcsún...

Visszavonult a labdarúgástól Cesc Fabregas is – igen, csak most, pedig évek óta gyakorlatilag nem is hallottunk róla. 2019-ben a Monacóhoz igazolt, ott még voltak jó szezonjai, ám az olasz másodosztályban való szerepvállalás már elővetítette, hogy ezt már nem sokáig fogja erőltetni – nem az utolsó éveiért fogunk rá emlékezni. Három dolog jut hirtelen eszembe Fabregasról. Nagyon fiatalon, már 17 évesen berobbant az Arsenalba, a veretlenül bajnokságot nyerő Arsenalban is játszott már a 2003/04-es szezonban – lehet, ezért is égett ki viszonylag hamar? A másik, ami eszembe jut, hogy hiába rajongtak érte az Arsenal szurkolói, amikor nevelőegyesületéből, a Barcelonából visszatért Londonba, az „Ágyúsok” helyett a Chelsea-t választotta – ha jól emlékszem, ezidőtájt nagyon jól égtek a Fabregas mezek… A harmadik, ami eszembe jut, hogy Vicente del Bosque hamis kilencesként játszatta a 2010-es vb-n és a 2012-es Eb-n is, s ez a katalán stílus a válogatottban is gyümölcsözött – Fabregas mindhárom nagy spanyol győzelemből kivette a részét. Agyonnyerte magát, igaz, a BL győzelem éppen hiányzik a vitrinjéből (az Arsenallal döntőt veszített 2006-ban, a Barcelona pedig éppen azokban az években nem nyerte el a trófeát, amikor ott játszott, de előtte és utána is megnyerte a sorozatot…), de nem ezért van kicsit hiányérzetem vele kapcsolatban. Annyira jól indult ez a pályafutás, hogy szerintem maradt még benne tartalék… Persze, nem volt ő rossz játékos: 110-szer játszott a spanyol válogatottban, az Arsenalban 8 év alatt 57 gólt és 95 gólpasszt hozott össze, Barcelonában 151 meccsen 42 gólt és 50 gólpasszt tett a közösbe. Ezek azért nem szégyenkezésre okot adó statisztikák…

ZENE: Demjén Ferenc: Jégszív „Csábít egy éj, egy sejtelmes látomás, Csábít egy arc, mit egyszer kell, hogy láss, És a szem, mit láttam már valahol, És kék, és olyan szép. És a száj, mi most más szívéhez szól: Tiéd volt az arc, tudom most már jól, És azóta... Jégből vagyok, talán fel sem olvadok, Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jégszívemet!”

Fabregasszal ellentétben David Silva 37 évesen még nem akart visszavonulni, a Real Sociedaddal kivívta a BL szereplés jogát, utoljára még megmutathatta volna magát nemzetközi színpadon, de a felkészülés során egy edzés közben elszakadt az elülső keresztszalagja, s ebből a sérülésből majdnem egy év alatt szoktak felépülni. Erre mondják: ember tervez… Már 20 évesen alapember volt egy nagyon jó Valenciában, s szintén fontos eleme volt a világot tönkreverő spanyol válogatottnak is. A 2010-es vb győzelem után igazolt a nagy terveket szövögető Manchester City-hez, ahol egy évtizeden keresztül kirobbanthatatlan volt a csapatból – négy Premier League arany, két FA kupa, öt Ligakupa győzelem csurrant-cseppent akkoriban, pedig akkor még nem is volt egyeduralkodó Angliában a City. Spanyolországba hazatérve is jól ment David Silvának, igen szomorú, hogy egy ilyen súlyos sérülés vet idejekorán véget a pályafutásának. Nagy játékos volt ő, igaz, Andrés Iniesta árnyékában a válogatottban is csak másodhegedűs lehetett!

Ajánlom: Az elmúlt tíz év 50 legjobb labdarúgója (2010 – 2019) – II. rész Vajon hányadik helyen szerepel David Silva, és kik kerültek még be?

ZENE: Császár Előd: Megtalállak még… „Mosolyodat hagytad itt nekem, mikor elmentél, Most üres az éj, és kérdezem, hogy mit tegyek egyedül, egyedül? Más ez a láz, és mégis élvezem, Tudom, hogy így is jó nekem, Gyere vissza, várok rád!”

Az Atletico Madridban két fontos Diego is letette a névjegyét az elmúlt évtizedben. Simeone, aki játékosként is szolgálta anno a klubot, a kispad mellett vitézkedett – futballjával az ember idegeire ment, de két bajnoki címe és két Bajnokok Ligája döntője önmagáért beszél. A védelem oszlopa viszont az uruguayi Diego Godin volt, aki 2010 és 2019 között volt a „matracosok” játékosa. Legemlékezetesebb momentumait 2014-ből keressük: bajnoki címet érő gólt szerzett a Barcelona ellen, majd a Real Madrid elleni BL döntőben is betalált, azon az ominózus olaszok elleni vb meccsen pedig, amin Luis Suarez fogmintát vett Chiellini vállából, ő szerezte a győztes gólt, ami lényegében az olaszok kiesését jelentette… Kemény, határozott védő volt, de nem volt sportszerűtlen, szerintem Oblak, Koke és Griezmann mellett az elmúlt 10 év legfontosabb Atletico játékosa volt, aki az uruguayi válogatottal egy világbajnoki negyedik helyet is behúzott és nyert egy Copa Americát is – a válogatottban sokáig csapatkapitány is volt. Az Atletico után leszálló ágba került a pályafutása, se az Internél, se a Cagliarinál nem tudott már kulcsszereplővé válni, végül az argentin Vélez Sarsfield játékosaként búcsúzott a profi futballtól idén nyáron. Egy szuper uruguayi generációnak volt ő fontos tagja, egy bekezdést mindenképp megért…

Ajánlom: Az elmúlt tíz év 50 legjobb labdarúgója (2010 – 2019) – I. rész Vajon hányadik helyen szerepel Godin, és kik kerültek még be?

ZENE: Máté Péter: Egyszer véget ér… „Egyszer véget ér a lázas ifjúság, Egyszer elmúlnak a színes éjszakák, Egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár,  Ami elmúlt, soha nem jön vissza már. Egyszer véget ér a lázas ifjúság, Egyszer nélkülünk megy a vonat tovább, És az állomáson állunk, ahol integetni kell,  De a búcsúra csak pár ember figyel.

AKIK LEGENDAKÉNT TÁVOZTAK…

Amikor 12 évvel ezelőtt az Atletico Madridból megvette a Manchester United a fiatal David De Geát, az Old Traffordon csak reménykedni lehetett abban, hogy a fiatal portás a Peter Schmeichel és Edwin Van der Saar-féle vonalat fogja képviselni, és nem a Fabien Barthez, Mark Bosnich lepkevadászokét. Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy David De Gea annak ellenére legendaként távozott idén Manchesterből, hogy nem a klub legsikeresebb éveiben kezdődött vele a csapat összeállítása. Az utolsó egy évét leszámítva ugyanis messze a csapat legjobbjai közé tartozott minden évben, s nem csak a fánklopásáról fogunk évek múlva is emlékezni rá… Még Sir Alex Ferguson vitte a klubhoz, így legalább van angol bajnoki címe, emellett van egy FA kupa, meg egy Európa-Liga győzelme is. Kétszer választották az idény legjobb kapusának! 545 mérkőzésen védte az United hálóját, összesen 590 gólt kapott, miközben 190 meccsen érintetlen maradt a hálója – utóbbival Peter Schmeichel klubrekordját is megdöntötte! Igazi bravúrkapus volt, de játékában benne volt a hiba, viszont a lábmunkája az, ami miatt nem illett bele Erik ten Haag elképzeléseibe. Egy kapusnál ma már nem elég, ha jól véd, ő az utolsó védő, egyfajta söprögető, aki a támadásépítésben is fontos szerepet játszik, De Gea pedig kifejezetten gyenge volt lábbal. Mégis úgy tűnt, hogy szerződést hosszabbítanak vele, de az utolsó pillanatban ez a manchesteriek miatt meghiusult. Elég inkorrekt dolog, már régen rárepültek az Inter kesztyűsére, André Onanára, De Geát meg áltatták. Korábban egy adminisztrációs baki miatt nem lett a Real Madrid kapusa; ha az a transzfer megvalósult volna, alighanem sokkal előrébb tartana a pályafutása. A válogatott karrierje is megrekedt, pedig nem hiszem, hogy rosszabb kapus lenne Unai Simonnál. Iker Casillas óta szerintem a legjobb spanyol hálóőr, de a mindenkori szövetségi kapitányok 2018 óta ezt másképp látják. Egyelőre még nincs új klubja, remélem, hogy még korainak érzi az arab kiruccanást…

Ajánlom: Kapu sokk, avagy ne bánj velünk kesztyűs kézzel! – Az elmúlt húsz év alulértékelt kapusait mutattam be, még az egyik első bejegyzésemben, 2020 tavaszán. De Gea nincs köztük, de ettől még izgalmas írás!

ZENE: Katona Klári: Vigyél el… „Vigyél el, az a jó, ha meg se kérdezel, hogyha kézen fogsz és elviszel, vigyél el, vigyél el, mikor elköszönni nem lehet, mikor elszakadni nem merek, vigyél el…”

És akkor jöjjön a Manchester United legnagyobb riválisának, a Liverpoolnak két távozó legendája… A harmadikról, Roberto Firminóról is beszélhetnék, mert a Pool szurkolói szerintem legendaként fognak emlékezni rá. Viszont én inkább James Milnerről írok néhány gondolatot, aki szerintem a futball Chuck Norrisa. Emlékszem, amikor legjobb barátommal, Grunda Marcival Fifáztam, gyakran éjszakába is nyúlóan, s rendszerint a Leeds Unitedet választottuk csapatunknak, amiben a 2002/2003-as szezonban már a fiatal James Milner is ott volt, olyan társak mellett, mint az ausztrál duó, Mark Viduka és Harry Kewell, az ifjú angol tehetség, a még most is csak 42 éves Alan Smith, vagy éppen az ír bombázó, Ian Harte. Na meg Dominic Matteo, aki a csapatkapitány volt, s akivel az egész pályán végigszlalomozva lőttük a gólokat – a való életben biztos, hogy nem volt ilyen jó játékos… Amilyen gólokat mi vele lőttünk, napjainkban Theo Hernándeztől látunk… Na de mindegy is. Amiért ezt felhoztam, hogy lássuk: James Milner pályafutása több mint 20 éves múltra tekint vissza, de ő még mindig nem vonul vissza – csak egy szintet lejjebb lépett. Egy évre írt alá a nagyon tetszetős futballt játszó Brightonhoz, ahol a mentalitása biztos, hogy sokat hozzá fog tenni az egyébként Európa Liga szereplést is kiharcoló együttesben. Milnerről annyit, hogy a Leeds United után a Newcastle, majd az Aston Villa mezét is viselte, mielőtt aláírt volna az épülő Manchester Cityhez, ahonnan öt év után ingyen távozott a Liverpoolhoz. Az Anfield szurkolói alighanem megszerették az univerzális középpályást, aki szinte minden poszton otthonosan mozgott és feltalálta magát. Minden edző álma egy olyan játékos, mint James Milner, aki legsikeresebb éveit kétségkívül Liverpoolban töltötte, ahol 332 mérkőzésen 26 gólig és 46 gólpasszig jutott, s többek között Premier League-t, Bajnokok Ligáját és FA kupát is nyert a csapattal. A fáradhatatlan középpályás jelenleg Ryan Giggs (632) és Gareth Barry (652) után a harmadik legtöbb Premier League-mérkőzéssel rendelkező labdarúgó, hiszen összesen 619 meccsen lépett pályára az angol első osztályban, akár éllovas is lehet a szezon végére, bár én az előzésre azért kevés esélyt adok… Megértem, hogy megijedt a konkurenciától; nem ő az egyetlen liverpooli középpályás, aki „menekül” Szoboszlai érkezése miatt. (Ez persze csak vicc, jóval Dominik érkezése előtt hivatalossá vált, hogy Milner a Brightonba távozik). Ettől még korszakos egyénisége (volt) ő az angol futballnak!

ZENE: Charlie: Nézz az ég felé „A csomagom is nehéz, a szívemen is súly Egy szürke taxi vár az üvegajtón túl A főbejárat előtt egy másik utazó Nézi mar a táblát, szoba van kiadó Kifizettem a számlát, többet adtam, mint ami jár mert felhívni Téged nem volt időm, csak üzenetet hagyni már. Nézz, nézz az ég felé Lehet, hogy még látod éppen, ahogyan a gépem egy felhőn száll Nézz, nézz az ég felé Sosem voltam egyedül én sem, egy távoli vidéken várnak rám. Hazaérek ma éjszaka már.”

Fabinho is elcsábult...

Még nála is nagyobb legenda lett Liverpoolban Jordan Henderson, aki 12 évet húzott le az Anfield Roadon! Szürke eminenciás középpályás, a játéka egyáltalán nem látványos, mégis megválasztották a Premier League legjobb játékosának a Liverpool bajnoki címet hozó évében, a 2019/20-as szezon végén. Amikor Mohamed Salah, Virgil van Dijk vagy Alisson Becker életük formájában futballoztak. És idén ő is dobbant Liverpoolból, 12 év után, ráadásul csapatkapitányként. A szaúd-arábiai fizetésekkel nehéz versenyezni, az arabok egyébként is nagyot kaszáltak idén a Mersey partjáról: Henderson mellett Fabinho, Firmino és az egy éve még vörös Mané is ott kötött ki – csak aztán nehogy rabok legyenek az araboknál… Igen kár értük. Ráadásul Henderson egy másik liverpooli klublegenda, a Steven Gerrard által trenírozott Al-Ettifak játékosa lett – 492 meccs, 33 gól és 61 gólpassz után. Érdemes volt 2011-ben Sunderlandből Liverpoolba költöznie, de azt hiszem, belőle is egyedül Jürgen Klopp tudta kihozni ennyire az „állatot”. Mert ő annyira azért nem volt jó…

ZENE: Korda György: Reptér „Ez a föld a senki földje, állandó lakója nincs, nem köt itt senkit semmi népszokás. Divatos itt minden stílus, halkan szól a jó zene, ezernyi nyelven szól egy vallomás. Távozik és érkezik itt mindenféle ember, egyre száll a sok-sok gépmadár.”

Ezek szerint mégis van az a pénz, amiért vihetik a Lazio gólvágóját...

Evezzünk délebbre… Teljes korszakváltás történik a Barcelonánál: az utolsó nagy aranycsapat három emblematikus figurája is búcsút intett a katalán óriásnak. Gerard Piqué még szezon közben visszavonult, miután rájött, hogy neki a kezdőcsapatban már nem osztanak lapot, de ha mégis, nagyon kevés már az a teljesítmény, amit le tud ő tenni az asztalra. Valószínűleg elfogult vagyok én vele szemben, de Piquét sohasem tartottam világklasszis hátvédnek – ettől még lehet, az volt, de én inkább emlékszem a helyezkedési hibáira, meg a rossz döntéseire. Meg arra, hogy még a Fradi ellen is kiállították szerencsétlent. Ugyanakkor, ha klubelnökként jobb lesz, mint amilyen játékosként volt, alighanem meg van mentve a Barcelona… Sergio Busquets laza 15 évet húzott le Barcelonában, s újabban már csapatkapitánya volt a klubnak. Vele kapcsolatban az alattomosság jut elsőként az eszembe. Valószínűleg a 2010-es Inter elleni BL meccs tehet erről, amikor sunyi módon, a földön fekve győződött meg arról, hogy Thiago Mottát tényleg kiállították-e. Aki látta, biztos nem felejti el ezt a jelenetet. Jó futballista lehetett, ha minden szövetségi kapitány számított rá, Pep Guardiolának is az egyik kedvenc játékosa volt. Most már Miamiban rontja a levegőt cimborájával, Messivel és azzal a Jordi Albával, aki szintén idén nyáron távozott Katalóniából. A Barcelona szurkolók azt élték át idén, amit én fogok jövőre a Real Madrid kapcsán, amikor Modric és Kroos visszavonulnak majd… Sosem szerettem a Barcelonát, de az tény, hogy ez a három játékos történelmet írt a Camp Nou-ban, s nevük aranybetűkkel kerül bele a klub lábtörlőnek egyébként tökéletes históriás könyvébe…

ZENE: LGT: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (Ringasd el magad – ha már Busquets és Jordi Alba is Amerikában kötöttek ki…) „Ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy, Lépj ki, mint egy rossz cipőből, ringasd el magad! Ha azt sem akarod tudni már, hogy ki voltál tegnap, Ne törődj a tegnapokkal, ringasd el magad!”

Éppenséggel a Real Madridban is volt egy nagyon fontos távozó a nyáron, ráadásul ez nagyon benne sem volt a levegőben: Karim Benzema gyakorlatilag az utolsó bajnoki előtt jelentette be, hogy 14 év után elhagyja azt a klubot, aminek színeiben összesen 648 mérkőzésen lépett pályára, rúgott 354 gólt, adott 165 gólpasszt (előbbi mutatóban csak a nagy Cristiano előzi meg, még Raúlt is lehagyta, utóbbiban viszont ő az abszolút első), s nyert megannyi trófeát, többek között 5 Bajnokok Ligáját, 4 spanyol bajnokságot és 3 Király kupát. Sosem voltam Benzema fan, Cristiano Ronaldo árnyékában számomra inkább a pocsék helyzetkihasználása maradt meg róla – pedig jobb lett volna azt észrevenni, hogy azokban az években mennyire az ötszörös Aranylabdás lába alá játszott. CR7 2018-as távozása után azért nem lett rögtön földrengés Madridban, mert BigBenz előlépett vezérré, és utolsó 5 évében azt az oldalát is megmutatta, amit korábban keveset láttunk: a kíméletlen gólvágóét! Az utolsó előtti szezonja annyira félelmetesen erős volt, amivel az Aranylabdát is kiérdemelte – a klub 14. BEK/BL címének abszolút hőse volt, aki a korábban még általa is kritizált Viniciusszal egyre jobb párost alkottak. Utolsó szezonjában is 30 gól fölé jutott, pedig ekkor már sokat kihagyott sérülések miatt – de nem emiatt lépett le Madridból. Én azt hittem, még egy évet marad, megdöbbentő, amilyen hirtelen dobbantott – Cristiano Ronaldo után ő lett a második fecske az arab világban, azóta meg nem lehet leállítani azokat a fecskéket. A végén még érdemes lesz nézni a szaúdi ligát…

Ajánlom: Börtönválogatott helyett inkább Aranylabdás lett – nem tré portré Karim Benzemáról. Nem hittem, hogy valaha külön cikket szentelek neki, de az Aranylabdája kapcsán ez is megtörtént…

ZENE: Cserháti Zsuzsa & Charlie: Száguldás, Porsche, Szerelem… „Pompás utakon, édes szerelem, Éles kanyar után cserélünk,  Felbög a motor, rajtad van a sor, Angyalszemű, csak egyszer élünk…”

És akkor egy kis hazai… Amikor a Videoton / MOL Fehérvár / Fehérvár FC / (ki tudja, hogy hívják ezt a klubot…) újkori történelméről beszélünk, három légióst mindenképpen meg kell neveznünk: Paulo Viniciust, Stopirát és Loic Negót. Előbbit és utóbbit honosította is már az MLSZ, és ezt mindenképpen a Székesfehérváron tett szolgálataiknak köszönhetik! Vinicius 2011-2020 között futballozott ott, majd néhány év külföld után néhány hete hazatért a másodosztályba frissen feljutó BVSC-be. A válogatottban hétszer kapott szerepet, én azt hittem, neki nagyobb karrierje lesz a nemzeti csapatban. Pályán volt az andorraiak elleni szégyenteljes 0-1 alkalmával is, Marco Rossi egyszer szavazott neki bizalmat, még 2018-ban. Stopira egy évvel később, 2012-ben érkezett Fehérvárra, és szerintem őt az ellenfelek szurkolói is megkedvelték a mentalitásáért, küzdeni tudásáért. Egyszer sikerült vele fotót készítenem, de akkor egyik csapattársa sem állt oda jókedvűen a szurkolókhoz, mert Kisvárdán csalódást keltő eredményt értek el (ha jól emlékszem, 2-2 lett a meccs vége). Neki is van magyar állampolgársága, de mivel a Zöld-foki szigetek válogatottjában rendszeresen játszik, szóba sem jöhetett, hogy a mi válogatottunkat erősítse. Loic Nego U19-es Európa-bajnok volt a franciákkal, s 2015-ben Újpestről érkezett Fehérvárra – ahol Lacazette-hez és Griezmannhoz hasonló csapattársai nem voltak ugyan, mint a válogatottban, de azért jó kis együttesbe került, ahonnan kirobbanthatatlan volt idei távozásáig. Az ő honosítása erősítést jelentett a válogatott számára, Izland ellen létfontosságú gólt szerzett a 2021-es EB pótselejtezőjében. Loic Nego és Stopira is közönségkedvencek voltak, a rengeteg hulladék légiós között ők az állandóságot és a minőséget képviselték, távozásuk mindenképp egy korszakot zár le Fehérváron. Hogy Stopira hol folytatja, még nem lehet tudni (legalábbis én még nem tudom), de Loic Nego a francia élvonalba frissen feljutó Le Havre futballistája lett. A Vidi nagyon szenvedett tavaly, a kiesés ellen küzdött; Nego Lajos elhagyta a süllyedő hajót, és fölfelé bukott – ez a ritkább eset…

Ajánlom: Maradi aradi, avagy amikor a légió sok(k)… –  összeállítás a magyarországi légiósokról. Stopira és Nego inkább felfelé húzták a nívót…

ZENE: Demjén Ferenc: El kell, hogy engedj… „Kívánok minden újat, Hogy egyszerre mindent lássak, Ezért nem érdekel, hogy mennyire tetszem Neked vagy bárki másnak.  Ha csábítanak a vágyak, Futnék a nagyvilágnak, Mert tudom jól, hogy valahol messze Még meglepetések várnak.”

Az ominózus Kisvárda - Fehérvár meccs után; Stopira a bal alsó sarokban, de fotózkodtunk Juhász Rolanddal, Fiola Attilával, Viniciusszal, Huszti Szabival, Pátkai Mátéval és Kovács Istvánnal (Kis Kokóval) is

BEFEJEZTE AZ ELMÚLT ÉVTIZED 3 LEGJOBB MAGYAR TÁMADÓJA IS…

A magyar labdarúgás elmúlt évtizedeinek talán legmegosztóbb személyisége Szalai Ádám, aki hosszú hercehurca után végül felbontotta szerződését a svájci Basellel, s nem jött haza bohóckodni az NB1-be, inkább abbahagyta. Több cikkben elköszöntöttem már, nem akarom hosszan ragozni az ő pályaívét. Nem volt ő mindig kirobbanthatatlan a klubjaiból, de azért egy évtizedet csak lehúzott a Bundesligában. Hányan mondhatják ezt el magukról a magyarok közül? Több mint 50 gólt szerzett a német élvonalban! A Mainzban és a Hoffenheimben voltak egészen kiugró szezonjai! A Schalkéval még a BL tavaszt is megélte! A Hoffenheimmel a klub történetének két legsikeresebb szezonját zárta, velük is járt a BL-ben! 2013-ban kiosztotta a magyar edzőtársadalmat, az utánpótlásképzést, a honi futballt, emiatt nagyon vegyes a megítélése, de azt hiszem, valakinek ki kellett ezt mind mondania. Csak lehet, nem egy 25-26 éves tejfelesszájútól várta ezt a közvélemény, de az a helyzet, kellett ez a tollforgatásos, megmondóemberes kifakadás ahhoz, hogy elinduljon pozitív irányba a futballunk és a válogatott is. Két Eb-n is betalált, micsoda gólokat szerzett Ausztria és Németország ellen! Utolsó válogatott gólját Ter Stegennek oxizta – micsoda megoldás volt… Emlékezzünk a szépre, a jóra! Micsoda motivációs beszéde volt az Izland elleni meccs félidejében! Hatalmas szíve és nagyon jó mentalitása volt a pályán! Voltak gólszegény időszakok a pályafutásában, de a legfontosabb pillanatokban lehetett rá számítani! 26 válogatott góljára büszke lehet, mint ahogy 86 válogatott meccsére is! Köszönünk Ádám mindent!

Ajánlom: Évek és érvek, avagy Szalai Ádám 12 pontja – a Bundesligából történő távozása után 2022. márciusában összefoglaltam a válogatott csapatkapitányának a karrierjét…

A Fradiba beférne még Messi...

Bár Szalai Ádám volt általában az első számú center, két visszavonuló támadóról még meg kell, hogy emlékezzek! Priskin Tamás egész korrekt angliai pályafutást tudhat magáénak, s itthon megfordult a Fradiban is – de tízből kilenc szurkoló nem arra fog emlékezni, hogy zsinórban 5 válogatott meccsen is betalált, vagy, hogy miképp könyökölte le piros lapot érően minden idők egyik legnagyobb favágóját, a portugál Pepét, hanem, hogy 2015. november 15-én micsoda bitang nagy gólt vert a norvégoknak a hazai Eb pótselejtezőn. Életem legnagyobb futballélménye volt, amit élőben láttam, ráadásul jó kapunál is ültem: pályafutása alighanem legszebb és legfontosabb góljával repítette közelebb a nemzeti csapatot 44 év után az Európa-bajnoksághoz. Amin egyébként adott egy parádés gólpasszt az osztrákok ellen Stieber Zoltánnak. 63 válogatott meccsét és 17 gólját nem a szél fújta össze, az biztos… Ott fejezhette be, ahol elkezdte, a Győr volt az otthona; köszönünk mindent, Priskin Tamás!

Ajánlom: A századik – századik blogbejegyzésemben kedvenc futballélményeimet is rangsoroltam, erről a norvég meccsről és Priskin számunkra oly kedves góljáról is kicsit részletesebben írok…

Ők jobb kedvűek lehettek, mint a Vidi játékosok, mert a Diósgyőrt verték: a VIP szektorban többek között Priskinnel, Bödével, s az akkor már légiósként futballozó Nagy Ádámmal is találkoztunk

A harmadik támadó Nemanja Nikolic, aki a Vajdaságból került Magyarországra, Kaposvárról Székesfehérvárra, majd a világhódító útjára. És ezt tessenek szó szerint érteni: a Videoton és a magyar bajnokság után (ahol háromszor is megkoronázták!!!) ugyanis gólkirály lett Lengyelországban (28 gól) és az Egyesült Államokban (24 gól) is. Nem volt ő különösebben képzett, se gyors, de valamihez nagyon értett: a góllövéshez. Mindenhol parádés számokat hozott. Székesfehérváron gólcsúcstartó 117 góllal, de a Legia Warsavaban 56 meccsen elért 40 gólja, s a Chicago Fire-ben 97 meccsen elért 51 gólja is döbbenetesen magas szám. Ám a válogatottal nem volt szerencséje. (Lehet, az sem volt segítségére, hogy a hollandok elleni 1-8 alkalmával debütált a nemzeti csapatban. Senki nem ilyen kezdésről álmodik…) Nem illett bele a csapatba, egyik szövetségi kapitány sem tudta igazán használni, nem találták a helyét. Hiába a 43 válogatottság, egyetlen meccset játszott csak végig, miközben tizenötször volt csupán a kezdőcsapat tagja! Mindössze 8 gólt lőtt címeres mezben, a legfontosabbat 2020 októberében, a bolgárok elleni Nemzetek Ligája playoff első meccsén. Legemlékezetesebb momentuma azonban egy gólpassz: az ő centerezését ügyetlenkedte be az izlandi védő a kapuba 2016 nyarán, az Eb-n. Néha elvesz, néha ad az Élet… :) Köszönünk mindent, Nemajna Nikolic!

Ajánlom: Újramelegített káposzTalálkozások – Nikolics is hazatért Székesfehérvárra, de nem mindenkinek jött be, ha újra a régi csapatánál vállalt szerepet: Besic, Ancelotti, Cristiano Ronaldo és a többiek…

ZENE: Fenyő Miklós: Made in Hungária „Elindult vágy és remény,  Kísérte árny és a fény, És közben megtanultam újjászületni én.  Made in Hungária,  Minden álmom otthona,  Mennyi szép és szeszélyes mágia…”

LIONEL MESSI IS NYUGALOMRA VÁGYOTT…

Összeállításomat nem azért zárom Lionel Messivel, mert ennyire nem tartom őt semmire, vagy, mert barcelonai múltja miatt nem nagyon csipázom – persze, ez utóbbi igaz állítás. De Messit a korábbi halmazokba nem tudtam beilleszteni, mert nem vonult még vissza, nem legendaként távozott valahonnan, s még csak nem is magyar – csak szeretne az lenni. De Cristiano Ronaldo után a XXI. század másik nagy egyénisége, minden idők alighanem legjobb futballistája is elhagyta Európát, gyakorlatilag pályafutása véget ért a legmagasabb szinten, és ez néhány karaktert mindenképpen megér. Ez utóbbi kijelentés egyébként szinte mindenkiről elmondható, aki ezen a nyáron Szaúd-Arábiába igazolt, onnan már nehezen lesz visszaút a legmagasabb polcra. De Messi külön kezelendő. Nem csak azért, mert ő nem tevegelni fog, hanem az Egyesült Államok meghódítására készül. Különösebb stressz és teher nélkül – immár a világbajnoki cím hiánya miatt sem szívhatja senki a vérét, már tényleg megnyert mindent is, mennyire jó, hogy most már Gazdag Dániellel küzdhet a gólkirályi címért, s nem holmi Ronaldók, Mbappék és Lewandowskik jelentik számára a legnagyobb kihívást. Nem kellett volna két éve Párizsba igazolnia, ezt alighanem már ő is belátta. Az a projekt sosem volt igazán működőképes. Messit kikezdték a szurkolók, ami érthetetlen, s aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Hétkarátos aranypályafutásából két évet a PSG-nek szentelt, a szurkolók pedig ezt füttyszóval hálálták meg. Talán furcsa, hogy ezt én írom le, aki Real szurkolóként 16 éven keresztül mást se csináltam, mint tüsszentettem, attól a rengeteg borstól, amit az argentin a Madrid orra alá tört, de Lionel Messi nem ezt érdemelte Párizstól. A PSG nem tudta értékelni azt, hogy övék a világ legjobb játékosa. Ehhez én állva tapsolni tudok csak… Nem látom magam előtt, ahogy a PSG megnyeri a BL-t a következő években, immár nélküle… Ő a Barcelonának lett teremtve, bármi áron, de meg kellett volna őt győzni két éve a szerződéshosszabbításról – akkor, amikor még lehetett… Cristiano Ronaldo és Lionel Messi is elhagyták az európai, mondhatni az élfutballt, s bár a köztük lévő rivalizáláson sokat lehetett csámcsogni, beszélni, polemizálni, nevetni vagy éppen dühöngeni, hálásak lehetünk a Jóistennek, hogy nyomon követhettük az ő pályafutásukat! Mivel is kezdtem? Bár egyikük sem vonult még vissza – a futball nélkülük meghalt kicsit…

Ajánlom: A király és az alattvalók? Pelé = Mess i + Cristia no... – A cím önmagáért beszél, három futballhéroszról írtam idén januárban, Pelé halála kapcsán.

ZENE: Csinibaba: Élj vele boldogan… „Most élek majd végre szabadon. Gond nélkül járok utamon. Morcoskám nem szólhatsz rám. Idáig szenvedtem éppen eleget. Holnaptól én is nevetek. Úgy, mint más, de ez jobb szokás. Százévig élj vele boldogan, áldásom rád. Ő talán elvisel minden vitát. Én már távozom, ezt megúsztam szárazon. S bárhogy is számolom, egy cseppet se bánt.”

Biztos lett volna még olyan, akiről illett volna megemlékeznem, ez most így sikerült. (Harry Kane például tegnap igazolt el 320 meccs és 213 gól után a Tottenhamtől a Bayern Münchenhez...) Te hiányolsz valakit a listából? (Természetesen az idei távozók közül…) Neked kik voltak ezek közül a kedvenceid, és ki fog hiányozni a legjobban? Köszönöm, hogy velem tartottál, találkozzunk legközelebb is!

Megvan a bája annak, hogy miközben a Fradi egy feröeri félamatőr csapat ellen hazai pályán ég, mint a Reichstag, Szoboszlai Dominik éppen debütál a világ egyik legismertebb klubjában, a Liverpoolban egy felkészülési meccsen, Kerkez Milos pedig éppen a szerződését írja alá 19 évesen a Premier League-be! Tulajdonképpen egy időben történt mindhárom esemény! Utóbbi két hírt a legtöbb honi szurkoló örömmel fogadta, mint ahogy sokan kajánul vigyorognak most ezen a ferencvárosi blamán is. Megtehetik. Itt volt az ideje, hogy végre nekik is legyen egy kellemes, vidám estéjük. Vitathatatlan, hogy ez klubfutballtörténeti mélypont (ami valószínűleg az Újpest a liechtensteini Vaduz elleni 0-4-énél is sokkal kínosabb), de azért nem felejthetjük el, hogy honnan hova jutott ez a klub az elmúlt években. Lehet, éppen ezért fáj annyira, ami július 19-én este történt. Nem maradt következmények nélküli a BL búcsú. „Persze, hogy tudtam, csak nem sejtettem” – hangzik el ez a klasszikus mondat az Oscar című mozifilmben Sylvester Stallone szájából. Alighanem Csercseszov is tudta, hogy egy ilyen zakó után mehet vissza a(z orosz) balettbe ugrálni, legfeljebb nem sejtette, hogy már a meccs után útilaput kötnek a talpára. Kíváncsi vagyok, Kubatov Gáborék fejében benne volt-e ez a forgatókönyv, s van-e B tervük. Az, hogy az eddigi másodedzőt, Máté Csabát és a klub egyik legendáját, Leandro de Almeidát ültették le a kispadra, számomra azt sugallja, ez nem egy átgondolt, hanem hirtelen hozott döntés volt. Pedig ezt az oroszt egy ideje már rossz volt nézni… Ha megnyeri a Konferencia Ligát a Fradi, szerintem szép lehet még a szezon, de már a csoportkörhöz is meg kell nyerni 3 párharcot, s látva a feröeri két meccset, a tavaly elvert ír Shamrock ellen sem lesz könnyű továbbjutni. A realitás talaján kell maradni, s a jelenleginél sokkal alázatosabbnak kell lenni! Hála Istennek a pofonokból mindig lehet tanulni, és fel lehet állni! Nos, ez vár most a Ferencvárosra!

Ha belegondolok abba, hogy édesapámmal volt egy olyan kósza gondolatunk, hogy felmegyünk erre a meccsre, s felvisszük a 4 éves fiamat, Teodort és unokatestvérét, a 8 éves Miront is… Nem életük első futballmeccsén szerettek volna bele a Fradiba, az bizonyos… A meccs lefújását követő első gondolataim között szerepelt, hogy merengek kicsit a múlton, s összeszedem a számomra fájdalmas hazai nemzetközi kupatalálkozókat. Találtam hatot, ami hatott…

Köbenhavn - Ferencváros: 1-1 (2003. október 15.) Szűcs Lajos – Dragan Vukmir, Dragóner Attila, Balog Zoltán, Kriston Attila – Lipcsei Péter, Zováth János (Adem Kapic), Leandro de Almeida, Rósa Dénes (Marius Sasu) – Marek Penksa (Kiss György), Gera Zoltán. Máris a kakukktojás, mert itt nem a hazai meccset hozom fel, ami az odavágó volt, a születésnapomra esett, és szintén 1-1-el ért véget. Idén már 20 éves ez a meccs, de emlékszem arra, mennyire fájt akkor az a kiesés. Szűcs az első félidőben kivédett egy tizenegyest, a hajrában Lipcsei szép góljával vezettünk, majd a rendes játékidő végén a dánok kaptak még egy büntetőt, ami teljesen jogtalan volt, ezzel egyenlítettek. Nálunk Sasu, Lipcsei és Leandro is kihagyta a tizenegyest, míg Gerán kívül csak a kapus, Szűcs Lajos tudta gólra váltani a büntetőjét. Többet érdemelt volna ez a Garami József vezette csapat… (Aki nem emlékszik erre a meccsre, nézze meg ezt az összefoglalót, érdemes!)

Ferencváros - Tirana: 0-1 (2004. augusztus 4.) Szűcs Lajos – Sorin Botis, Dragan Vukmir, Gyepes Gábor – Zavadszky Gábor, Rósa Dénes (Zováth János), Adem Kapic, Lipcsei Péter, Huszti Szabolcs – Marius Sasu (Sowunmi Thomas), Leandro de Almeida (Marek Penksa). Idegenben 3-2-re nyert az odavágón a Fradi, csak ezért jutott tovább albán riválisa ellen. Már a 13. percben vezettek, aztán rúghattak egy büntetőt is, amit, ha Szűcs Lajos nem véd ki, elbántak volna velünk az albánok…

Ferencváros - Zeljeznicar: 0-1 (2015. július 16.) Dibusz Dénes – Emir Dilaver, Michal Nalepa, Leandro de Almeida, Cristian Ramirez (Stanislav Sestak) – Somalia, Busai Attila (Hajnal Tamás), Varga Roland, Gera Zoltán – Roland Lamah (Gyömbér Gábor), Böde Dániel. Ezek még azok az idők voltak, amikor egy bosnyák csapat megoldhatatlan problémát jelentett nekünk, és ezen nem lepődött meg senki… A visszavágón 2-0-ra kaptunk ki. Thomas Dollnak később sem sikerült jókat meccselnie Európában…

Ferencváros - Partizani: 1-1 (2016. július 20.) Dibusz Dénes – Emir Dilaver, Oliver Hüsing, Leandro de Almeida, Cristian Ramirez – Gera Zoltán, Pintér Ádám (Nagy Dominik), Lovrencsics Gergő, Florian Trinks (Marco Djuricin) – Varga Roland (Stanislav Sestak), Böde Dániel. A legnagyobb égés, egészen szerda estig. Válogatott játékosok és minősíthetetlen légiósok. Oliver Hüsing elképesztően komikus öngóljával egyenlített a Partizani. Mivel az első meccs is 1-1 lett, büntetőkre került sor, ahol az albán kapus meglehetősen csúnya módon, panenkázva megalázta kapuskollégáját, Dibuszt, de ettől még nem feltétlenül kellett volna utána 3 Fradistának is kihagynia. Ez a kupakiesés nagyon kínos volt.

Ferencváros - Midtiylland: 2-4 (2017. július 13.) Dibusz Dénes – Lovrencsics Gergő, Julian Koch, Leandro de Almeida, Botka Endre – Gera Zoltán, Fernando Gorriarán, Varga Roland, Rui Pedro (Batik Bence) – Amadou Moutari (Bőle Lukács), Priskin Tamás (Lovrencsics Balázs). Milyen jól kezdődött ez a meccs, aztán milyen rémálomszerűen folytatódott… Botka Endre élete gólját rúgta, majd Varga Roland is betalált, így a félidő vége előtt kettővel mentünk. Aztán a lefújás előtti pillanatokban Julian Kochot kiállították, a dánok meg büntetőből kiegyenlítettek. A második félidőben pedig elromlott, ami elromolhatott. A visszavágón aztán 3-1-re kaptunk ki, így összességében demoralizáló volt a különbség.

Ferencváros – Maccabi Tel Aviv: 1-1 (2018. július 12.) Dibusz Dénes – Lovrencsics Gergő, Miha Blazic, Abraham Frimpong, Botka Endre – Varga Roland (Ivan Petrjak), Stefan Spirovski, Bőle Lukács, Fernando Gorriarán – Davide Lanzafame (Leandro de Almeida), Kjartan Finnbogason (Böde Dániel) Ezen a meccsen én is kint voltam, és szomorúan láttam, hogy a 91. percben egyenlített az izraeli csapat. Kint aztán 1-0-ra kikaptunk. Thomas Doll utolsó esélye volt, hogy európai csoportkörbe vezesse a Fradit…

Merthogy aztán jött Sergij Rebrov, és vele együtt megérkeztek a nemzetközi sikerek is! Kezdésként egy Európa-Liga szereplés, ahol a hat meccsből mindössze egyet veszített el a Fradi – s bár a Ludogorets, az Espanyol és a CSZKA Moszkva mellől nem sikerült továbbjutni, a megszerzett hét pont igen szép teljesítmény volt. A következő évben a covid miatt egymeccses párharcok után jutott el a csapat a Molde elleni rájátszásig, ahol két meccs után bejutott a BL csoportkörébe a csapat! A halálcsoportban sem vallott szégyent a Fradi, a Barcelona, a Juventus és a Dinamo Kijev ellen is több, mint vállalható volt legalább az egyik meccs. A következő évben immár az osztrák Peter Stögerrel hajszálon múlt a svájci Young Boys elleni továbbjutás, így újra Európa-Liga meccseket játszhatott ősszel a Fradi. Bár a Leverkusen, Betis, Celtic hármas is sokkal esélyesebb volt a Fradinál, több lehetett volna ebben a csoportkörben. Talán ezért is váltották le még a téli szünet előtt az osztrákot. Megérkezett Sztanyiszlav Csercseszov, akinek a vezetésével tündérmesébe illő, bravúros Európa Liga szereplést ért el a Fradi. Ennek részletezésétől megkímélem a Kedves Olvasót, megtettem ezt tavaly – a lényeg, hogy csoportgyőztesként játszhatott tavasszal a Leverkusen ellen a legjobb 16 között.

Ez a rövid visszapillantó csak azért fontos, hogy lássuk, az elmúlt 4 évben rendszeresen csoportkörös volt a Fradi. El voltunk kényeztetve – a jót egyébként is könnyű megszokni… Néhány hónappal ezelőtt még eksztázisban égett mindenki, s vártuk, hogy tavasszal is pályára léphessen Európában a Fradi (bár a Leverkusen elleni két meccsben alapvetően sok köszönet nem volt…), most meg ott tartunk, hogy a legelső BL fordulós párharcból, ráadásul egy köztudottan félprofi csapat ellen sem sikerül továbbjutni… Mit mondjak, cinkes… Hogy valami megtört a Fradinál, azt már az előző szezonban lehetett érezni. Ha már a görögkatolikus egyházban július 20-án Illés prófétát ünnepeljük, s ez a történelmi vereség az ünnep vigíliáján történt: Csercseszovot nem tüzes szekér ragadta el a Fradi kispadjáról. Bár egy ideje forró volt már a feneke alatt a „trón”. Nem tudom, érezték-e már a vezetők a bizonytalanságot a nyáron, mindenesetre, ha igen, ostobaság volt vele elkezdeni a felkészülést. A Fradi, amellett, hogy az ősszel agyonverte a teljesen atomjaira hulló Újpestet, ráadásul a Szusza Ferenc Stadionban (azt a 6-0-t sokáig nem fogjuk elfelejteni), s 20 éve nem látott bravúrt bemutatva túl élte az őszt a nemzetközi kupaporondon (adva sok-sok felejthetetlen pillanatot nem csak Fradi szurkolóknak…), a tavasszal gyalázatosan szerepelt, s még arra is látszott valamennyi esély, hogy leadja a hatalmas pontelőnyét. A tavaszi 19 bajnokijából nyolcat nyert meg mindössze, s még siralmasabb a kép, hogy az utolsó 15 bajnokiból ötöt, miközben hatszor kikapott. Ez a szerdai találkozó az egész idei évet lefestette. S hiába mondta azt Csercseszov a meccs utáni értékelésében, hogy holnap 10.30-kor edzés lesz, azt lehet, hogy megtartották, de már nélküle; Kubatov Gábor nem hagyta ráaludni a történtekre, hanem azonnal lapátra tette.

A meccsről sok mindent felesleges írni. Aki látta, igyekszik elfelejteni, aki nem látta, jobban teszi, ha nem nézi meg… Ha van egy kis szíve és önkritikája az m4 Sportnak, nem nagyon fogja erőltetni az ismétléseket… A legjobb ferencvárosi megmozdulás a nemzet színészének, Bodrogi Gyulának a kezdőrúgása volt a meccs előtt, és ezzel azt hiszem, mindent el is mondtam. A Fradi nem csak, hogy nem rúgott 180 perc alatt egyetlen gólt sem, de helyzetbe is alig került a félamatőr Kí Klaksvikar ellen, a visszavágó első félidejében pedig olyan bakiparádét rendezett a saját kapuja előtt, ami bőséges anyagot szolgáltat majd a szilveszteri műsorokhoz… Háromszor is magukat szúrták lábon, még pedig az amaTŐRREl... Na jó, ez nem a poénok helye és ideje... Kezdjük Civic végtelenül ostoba szerelési kíséretével, ami után teljesen jogos büntetőt kaptak a feröeriek. A második góljuk egy bűnrossz lövés után született, három (!!!) játékosunk sem tudott felszabadítani az üresen érkező, és második gólját szerző Frederiksberg elől. A harmadik gól pedig… Szegény Dibusz Dénes ezt a potyát nagypapa korában is emlegetni fogja. Az egy dolog, hogy messze elhagyta a kapuját, nem ezzel volt a baj, mert talán időben vissza is ért. A feröeri játékos lövése maximum gurítás volt, amit, ha nem vetődve akar hárítani a magyar válogatott kapusa, szerintem meglett volna neki. Ám elvetődött, a labda továbbcsorgott; borzasztóan szerencsétlen mozdulat volt. Nem ezen múlott, Dibusz is erre hivatkozva akarta levenni magáról a terhet, ettől még ez roppant gagyi gól volt. Persze, ahányszor már megmentett ő minket, én nem szeretném bántani. Azt viszont el kell ismerni, hogy nagyképűen és szív nélkül futballoztak a zöld-fehérek. Ez pedig megbocsáthatatlan! Mentalitásbeli problémák voltak, de fizikailag sem volt minden rendben, taktikailag pedig nulla volt, amit a csapattól láttunk. Edzőbuktatás történt volna? Nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem…

Egy kínos vereség után mindig az edző viszi el a balhét, de nem felejtkezhetünk meg azokról a katonákról sem, akiket ő küld csatába. Ha egy játékos posztriválist kap, az általában feldobja és motiválja az embert. Eidar Civicnek elfelejtettek szólni erről: a bosnyák teljesítményét látva a visszatérő korábbi Fradi kedvencnek, Cristian Ramireznek nincs félnivalója, övé lesz a kezdőpozíció. (Nagyon örülök egyébként az ecuadori visszatérésének, aki hat és fél év után unta meg Oroszországot, s érkezik Krasznodarból.) Mats Knoester úgy lézengett a védelemben, mint aki konkrétan másnapos. Adama Traoré amennyire csúcsszuperül kezdett egy évvel ezelőtt, annyira beleszürkült a magyar mezőnybe, csalódás az ő játéka. Az is igaz, hogy rendszerint nem a saját posztján játszik. Egyelőre Baráth Péter és Varga Barnabás is keresik a helyüket. Az új igazolások pedig egyelőre nem győztek még meg… Az ifjú Lisztes Krisztián jelent némi fényt az éjszakában, de ő még annyira fiatal, hogy nem várható el tőle, hogy vezére legyen az együttesnek. Mert az, egy vezér nagyon hiányzik az együttesből! Amilyen mondjuk a jelenleg még sérült Besic, vagy amilyen a csúcsformában lévő, szintén játékra még alkalmatlan Tokmac Nguen lehetne.

Igazságtalan lennék, ha nem emlékeznék meg a bálnavadászokról is röviden! Fegyelmezettség, motiváció, lelkesedés és szerencse – ezek kellettek a Kí győzelméhez. Magne Hoseth vezetőedző szimpatikusan nyilatkozott a meccs után, s megköszönte a Fradi tábornak, hogy megtapsolták az övéit (ez szerintem is szép gesztus volt). Meg is érdemelték, amilyen lelkesen és elszántan játszottak – ne szépítsük: lefutballozták a magyar bajnokot! Az egyik játékossal készült egy interjú, amiben bevallotta, hogy 8-tól 4-ig villanyszerelőként dolgozik, utána 5-re megy edzésre, este 8-ig. A nagyképű Fradi játékosokat is el kéne küldeni kicsit a bányába melózni, hogy megtudják, mi az a kemény fizikai munka. Ugyanettől a játékostól tudtuk meg azt is, hogy ötször többen férnek be a Groupama Arénába, mint ahányan laknak futballcsapatuk városában. A futball attól szép, hogy néha Dávid is legyőzheti Góliátot, csak megfelelő parittya kell hozzá – de ettől még ezt a maflást nem szívesen fogja KÍtenni a Fradi az ablakba, muhaha…

Hogy mi lesz ezután, csak a Jóisten tudja. Sokak szerint Kubatov Gábornak és Hajnal Tamásnak is repülnie kéne most. Én nem vagyok ilyen szigorú, mert nem felejthetjük el azt, mi mindent ért el ez a csapat az elmúlt 5 évben. És igen, rengeteg támogatást kapott a Fradi az államtól, most nagyon nyomják a csapatot, de nem érzem fairnek, amit úton-útfélen kap a klub azoktól, akiknek böki a csőrét és bántja a szemét, hogy ilyen jól ment az elmúlt években az ország első számú csapatának. Nehogy már a Fradi tegyen arról, ami Újpesten, a Honvédnál és Székesfehérváron zajlott az elmúlt években. Ezek a klubok nem hoztak okos döntéseket, és ezért táncolnak évek óta pengeélen – azért pénz például Fehérváron is van, nem is kevés… Nekem is van olyan ismerősöm, aki képes nemzetközi kupameccsen a Fradi ellen szurkolni. Itt nem egy Real - Atletico vagy United - City ellentétről beszélünk; a magyar klubok sikereit akkor is nagyon meg kell becsülnünk, ha történetesen a kezdőcsapatban nagyítóval is alig találunk magyart. (Ez a feltételezés amúgy most pont nem állta meg a helyét, mert 4 magyarral a kezdőben játszottunk mindkét meccsen, és ez azért nem olyan gyalázatosan rossz arány...) A meccs közben a klub legendáját, Lipcsei Pétert éltette a Fradi tábor. Hogy jó döntés lenne a soroksári tréner leültetése a kispadra? Ha már Szent Illést felhoztam, senki nem próféta a saját hazájában. Nem biztos, hogy éppen Lipcsei Peti lenne az…

Azért néhány kérdés felmerült bennem a BL búcsút követően. Vajon évente 10-12 új játékossal lehet csapatot építeni? Miért nincs egy olyan mag a Fradiban, akik 4-5 éve együtt játszanak, akikre éveken keresztül lehet építeni? Az nagyon jó, hogy a Fradi drágán tudja értékesíteni a legjobbjait… De muszáj mindig eladni a legjobbakat? A Fradi 3 legjobb játékosa volt Uzuni, Blazic és Laidouni, őket egy év leforgása alatt engedte el a klub – mindhárom poszton elveszített egy-egy nagyon fontos játékost a csapat, s pótolni őket nem nagyon sikerült. Miért kellett méltatlan körülmények között elzavarni Franck Bolit? Egy ilyen befejező center, aki nem köp a szurkolók felé (lásd: Ryan Mmaéé…), hiányzik a Fradiból. Miért nem kellett a válogatott Vécsei Bálint? Ezekre a kérdésekre talán soha nem kapunk választ. Ha a Fradit minden légiós ugródeszkának tekinti az európai krém felé, hogy engedhetnek meg maguknak olyan gyenge és értékelhetetlen produkciót, amit a feröeri csapat ellen prezentált gyakorlatilag mindenki? Milyen motiváció kell egy futballistának, ha nem egy közel teltház, meg a Bajnokok Ligájában való szereplés lehetősége? Ki lehet kapni bárkitől. Lehet mindenkinek rossz napja. Néha minden balul sül el, minden kifelé pattan, semmi nem jön össze. De olyan lélektelenül, felkészületlenül, motiváció és szív nélkül nem lehet futballozni, ahogyan ezt a Fradi tette szerda este. Ezért mennie kellett Csercseszovnak. Már meccs alatt elköszönt tőle a Fradi tábor: Auf Wiedersehen! S bár én oroszul nem tanultam, az Anasztázia című rajzfilm óta én is tudok már viszlátot mondani: Da svidanie!

Érdekesség, hogy a bravúros 2016-os Eb szereplés után a válogatott kispadján Bernd Storck is gyakorlatilag Feröer szigetek ellen bukott meg (na és persze az andorrai 0-1-el). Kint 0-0, majd utolsó meccse a válogatott kispadján a Feröer elleni hazai találkozó volt. Igaz, azon legalább nyertünk 1-0-ra… Egy rövid belga vargabetű után (George Leekens neve mond még valamit?) eljutottunk Marco Rossi-ig, aki elképesztő eredményeket elérve egészen magas röppályára állította a magyar futballt. Vajon a Ferencvárosnak ki lesz az újkori varázslója? Mert azt tudjuk, hogy KÍ lett a végzete, muhaha…

Ja, s ha már az elején felhoztam őket, zárjuk is velük: hajrá Szoboszlai és Kerkez!!!

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!!! „Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék. Nem az a megbízható, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl.” (2 Kor 10,17-18) Hálával a szívemben és a dicsekvés, magamutogatás szándéka nélkül, de büszkén és boldogan fogalmaztam meg ezt az írást, egy percig el nem felejtve, hogy minden kegyelem az ember életében, és semmi nem a mi érdemünk. Többen azt javasolták, írjunk naplót a gyerekekről, évek múlva milyen jó lesz visszaolvasni, hogyan fejlődtek a mi pici Csodáink. A múlt héten kétévesek lettek, én pedig szerettem volna újra megfogalmazni az érzéseimet. Fogadják szeretettel, örüljenek velünk együtt, és kérem, továbbra se hagyják abba az értünk mondott imákat! Köszönjük az eddigieket is! Istené a dicsőség!

***********************************************************************************************

Nem olyan régen történt, még egy hónapja sincs. 2023. június 16. Esküvő volt Rozsály City-ben, és hivatalosak voltunk az azt követő vacsorára, lakodalomra is. Első lagzink volt hatosban: anya, apa, Teodor, Flóra, Janka és Míra. Hogy fogjuk megoldani a logisztikát? Meddig tudunk maradni? Fogják-e bírni a csajok? Sok-sok kérdés… Bár tudtam, hogy a mi lányainkról van szó, a legcsodálatraméltóbb teremtményekről a Földön, mégis, minden képzeletemet felülmúlta az az este. Velük. A lányok végül este 10-ig maradtak, akkor Kitti hazavitte őket, ahol anyósom és apósom őrizték az álmukat, mi pedig Nejemmel és elsőszülött Gyermekemmel lagziztunk tovább. S hogy mi történt este 10-ig? Buli Aprajafalván! A Hölgyek kimaxolták a cukiságfaktort. Jókedvűek, vidámak voltak, mindenkihez odamentek, társasági életet éltek. Miért is viselkedtek volna másképpen, számukra ez a természetes. Boldog babák egy boldog családban. Sokat táncoltam velük. Mindhárom lányommal. Talán még korai, de eszembe jutott, hogy majd amikor a szalagavatójukon vagy az esküvőjükön fogunk táncolni… Istenem… Talán hamarabb el fog jönni az a nap, mint gondolnám. (Remélem, legalább az esküvőjük nem egyszerre lesz…:)) Rajongást, szeretetet, hálát eddig is éreztem az irányukba, de ezen az estén, a táncparketten más érzés kerített a hatalmába. Értse mindenki jól: szerelmes lettem a lányaimba. Július 8-án két évesek lettek. Papíron lenne még három hónapjuk addig… De nem vártak. Szerettek volna már hamarabb megajándékozni bennünket azzal a földöntúli boldogsággal, amit az ő jelenlétük által kaptunk. Köszönjük Nekik!

Első lagzink hatosban :)

Nem indult könnyen. De még mennyire, hogy nem. A hideg futkos a hátamon, ha belegondolok abba, hogy már két éve történt, hogy mentő vitte el Kittit a rozsályi parókiáról. Reggel 9 óra 01, 02 és 03. Három perc – három Csoda! Aztán 63 nap a kórházban, tele aggódással, félelemmel, de reménnyel és hittel is. Egyszer jobban voltak a lányok, máskor rosszabbul. Volt, hogy valaki lélegeztető gépre került, volt, hogy rosszak voltak az értékek – meg kellett barátkoznunk a gondolattal, hogy az eleje nagyon nehéz lesz. Egy dologban sosem kételkedtünk, az Isten irgalmában. Tudtuk, hogy minden úgy lesz, ahogy lennie kell, biztosak voltunk abban, hogy a Jóisten megsegít bennünket. A jóságos és emberszerető Isten kegyelmeit, azt hiszem, ezt a Feleségem nevében is mondhatom, a mai napig érezzük. Flóra 690 grammal, Janka 920 grammal, Míra 990 grammal költözött a nagyvilágba. Egy kiló kenyér nehezebb volt náluk. Leírni is félelmetes… Amikor szeptember 9-én kiengedték a 4 Hölgyet a kórházból, Flóra 2220 gramm, Janka 2370 gramm, Míra 3090 gramm volt. És szerintem nem tudtuk, mire vállalkozunk a kórházmentes léttel. Olyan törékeny törpék voltak még. Arra emlékszem, hogy amikor a három hordozót vittük le a lépcsőn, és mentünk ki a kórházból, úgy néztek ránk az emberek, mintha babacsempészek lennénk… Végülis… :) Szüleimnél rendezkedtünk be a Kertvárosba, hogy közel legyünk a kórházhoz. Mivel a tanév már elkezdődött, többet ingáztam Nyíregyháza és Rozsály között. Szerencsére a rozsályi iskola vezetősége a kérésemre két napba zsúfolta a hittanórákat, így sokat tudtam Nyíregyházán lenni. Az a rengeteg Dr. Csont epizód, amiket az éjszakai etetések alatt néztünk a tv-ben Kittivel… Ez a sorozat ment éjjel 1, 2 körül, s mivel szerettük ezt a sorozatot, könnyebben ment az ébredés is a Hercegnőkhöz…

Teodor első találkozása a csajokkal

Szinte hihetetlen, de ilyenek is voltak... :)

Amikor visszagondolok az elmúlt két évre és hálát adok a Jóistennek mindenért, akarva-akaratlanul a legszörnyűbb és legnehezebb időszak jut elsőként az eszembe. 2021 októberében, tehát, amikor a lányoknak eredetileg születniük kellett volna, komoly kihívással kellett szembenéznünk. Korábban nem hallottunk róla, de azt hiszem, egy életre megjegyeztük az RSV kifejezést. Az RSV (Respiratory Syncytial Vírus) egy légúti betegség, röviden hörgőcske gyulladásnak nevezhetjük. Ez a vírus a koraszülöttekre nagyon veszélyes, ezért a kis súllyal, a 32. hét előtt született babák november és március között havonta kapják az ellenanyagot. 2021 őszén a vártnál hamarabb, már októberben jelentkeztek RSV megbetegedések országszerte, de az oltás csak novemberben érkezett meg. Bármennyire vigyáztunk, sajnos a lányok 2021 októberében elkapták ezt a vírust… Míra gyengébb tünetekkel, kórházi ellátás nélkül esett át a betegségen, ő kapta is az oltást. Flóra 2021. október 14-én, csütörtökön került kórházba. Előtte pár nappal megfáztak a lányok. Flóra annyira gyenge volt még, hogy nem tudott köhögni, a takony miatt enni sem, sokszor hányt. Az aznapi szemészet után lett rosszul, elszürkült az arca, nagyon rosszul nézett ki, rohantunk a sürgősségire. Én feküdtem be Flórával a kórházba, Kitti Jankával és Mírával otthon maradt. Először csak orreszközön kapott oxigént, majd szipapra került, és 2021. október 18-án, hétfőn, miután Janka is bekerült a kórházba, estére nem volt spontán légzése, ezért lélegeztető gépre került. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy életem legnehezebb napjai voltak ezek. A lányom konkrétan haldokolt (miközben Janka sem volt annyira jól...), és én nem tudtam semmit tenni ez ellen. De, mégis volt valami, amit tudtam: hinni és imádkozni. Senkinek nem kívánom az érzést, amikor hat orvos körbeveszi a lányodat, téged pedig kiküldenek a szobából, hogy ne halld, miről beszélgetnek. Azt hiszem, volt egy olyan este, amikor az orvosok sem voltak biztosak abban, hogy Flóra életben fog maradni. Mondták is nekünk, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, de nem ígérnek semmit. Felkészítettek bennünket arra, hogy benne van a pakliban, hogy elveszítjük Flórát.

 Amellett, hogy 4 könyvet elolvastam a héten, állandóan két ószövetségi történet lebegett a szemem előtt. Az egyik Jób története. „Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?”  „Az Úr adta, az Úr elvette. Legyen áldott az Úr neve.” Isten tervének az elfogadásán sokat gondolkoztam a kórházban. Az elfogadás és a belenyugvás nem ugyanaz. Nem akartam, de nem is tudtam belenyugodni abba, ami velünk történik. De elfogadtam azt, hogy az Isten kezében vagyunk, és minden az Ő tervei, rendelése szerint fog történni. Megpróbáltam ráhagyatkozni az isteni Gondviselésre. Azt hiszem, megerősödtem bent a hitemben. A másik történet Ábrahámhoz és Izsákhoz kapcsolódik. Ábrahám és Sára sokáig könyörögtek gyermekáldásért, aztán az Isten megsegítette őket. Majd váratlanul azt kérte az Úr, áldozza fel a Morija hegyén fiát, Izsákot. Vajon minket is próbára tesz az Isten Flóránk megpróbáltatásaival, mint ahogy Ábrahámot is próbára tette? Ezeken gondolkoztam bent a kórházban. Arra gondoltam, ha az Isten megengedte, hogy hármas ikreink szülessenek, terve van velük, nem akarja elvenni máris az egyiket. De fel voltunk készülve a tragikus forgatókönyvre is. Beszéltünk Kittivel arról, ha esetleg bekövetkezne a baj, és elveszítenénk Flórát, van még másik három gyermekünk, akiknek az életét nem tehetjük tönkre a mi gyászunkkal, fájdalmunkkal. Szóval így teltek bent a napok…

Egy rockbanda születőben - középen a középső... :)

Egy éves fotózásuk óta is mennyit változtak...

8 nap után kiköltöztem a kórházból, s onnantól minden nap bementünk hozzájuk látogatóba. Janka szerencsére enyhébb tünetekkel, lélegeztető gép nélkül vészelte át ezt a vírust. Őt 10 nap után, október 28-án, csütörtökön engedték haza a kórházból. Flóra nem úszta meg ilyen könnyen. Ő 13 (!) napot töltött lélegeztető gépen (s összesen 23 napot kórházban…), október 31-én vették le a gépről. Talán az aznapi szent, fiam védőszentje, Boldog Romzsa Teodor is közbenjárt érte, ki tudja… Ezután folyamatosan javult az állapota, tudott önállóan lélegezni, cumisüvegből enni. November elsején a covid miatt lezárták a kórházat, szerencsére Kittinek az osztályvezető főorvos külön engedélyt adott, hogy bemehessen Flórához. November 5-én, pénteken pedig jött a várva várt telefon, hogy délután haza is vihetjük. Amire szinte gondolni sem mertünk… Mártus húgom süteményekkel várt bennünket, Flóra lányunk második „születésnapján”… Nyilvánvalóvá vált, amit már addig is tudtunk… A Csajok első perctől, fogantatásuk pillanatától kezdve élni akarnak! A Jóistennek dolga, terve van velük! Tudjuk, hogy rengetegen imádkoztak ekkor is értük, értünk. Országszerte, ismeretlenül is. Nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire hálásak vagyunk ezért. Köszönöm, köszönjük szépen! Teodor is minden este mondta, hogy „kiki baba ne bebe”, azaz szabad, mégis szó szerinti fordításban: kicsi baba ne legyen beteg… Amikor Flóra bekerült a kórházba, Teó az üres ágyába tett egy babát, mert hiányolta Flórát. Szíve tele szeretettel – a miénk pedig könnyekkel és meghatottsággal…

Az elmúlt két évnek csak kis szelete, 2-3 hete volt ez az időszak, mégis, talán a legmeghatározóbb, ezért szerettem volna ezt részletesen elmesélni, leírni. Szerencsére nem vagyunk azóta állandó vendégek a koraszülött osztályon. Persze esemény, az mindig van. Már éppen haza akartunk költözni karácsony előtt néhány nappal Rozsályba, amikor Míra leesett a nappaliban az asztalról. Kitti éppen tornáztatta, amikor Teó valami hülyeséget csinált, és elvonta a figyelmét – máris megtörtént a baj. Ez egy vasárnap történt, a Liturgiákat befejeztem már, s azonnal rohantam Nyíregyházára. Az utolsó adventi gyertyagyújtás így elmaradt Rozsályban, de cserébe harmadik lányommal is bemehettem a kórházba. Nem baj, a traumatológián még úgysem jártam... Juhééé! Fontosak az apa-lánya programok, de azért ezt a kórházasdit már én is túlzásnak éreztem… Szerencsére nem volt komoly a baj, egy nap után haza is engedtek bennünket.

Véletlenül sem szeretném elkiabálni, de utoljára másfél éve, 2022. április végén kellett, hogy a kórház vendégszeretetét élvezzék huzamosabb ideig a Lányok. Kicsit megbetegedtek a csajok, gondoltuk, Fehérgyarmaton meghallgatják a tüdejüket, kapnak gyógyszert, aztán mehetünk is haza. Még három gyros tálat is megrendeltünk a Peppino Pizzériában, hogy legyen mit vacsoráznunk hazatérve. Persze, ahogy ezt Móricka elképzelte… Kiderült, ez több egyszerű megfázásnál, konkrétan befulladtak mindhárman, és biztos volt, hogy kórházban kell maradniuk. A kérdés: Fehérgyarmaton vagy Nyíregyházán? Már éppen rábólintottunk Gyarmatra, amikor Jankáról kiderült, hogy covidos, így pedig muszáj volt Nyíregyházára menni. Teó ekkor nem volt velünk, rá éppen Rozsályban vigyáztak, mindenesetre sürgősen elzavarták a családot Nyíregyházára. Kitti, a három lány és anyósom indultak is, majd hat (!) napig mindannyian bent kellett, hogy maradjanak a covid osztályon. Én meg autó nélkül maradtam kedd este 7 órakor Fehérgyarmaton, a legkevésbé sem (co)vidáman. Polgármesterünk, Sztolyka Zoltán volt olyan kedves, hogy eljött értem, elmentünk három órával később a gyros tálakért (csodálkoztak is már a Peppinoban, hogy hol maradtunk…), amit velük és náluk fogyasztottunk el. Öröm az ürömben, hogy Teóval kicsit összecsiszolódhattam ezekben a napokban, kettesben voltunk, de azért nagyon hiányzott a Család többi része. Többek között a házassági évfordulónkat, Kitti névnapját és anyák napját is a kórházban töltötték… Akkor nem volt őszinte a mosolyunk, de azóta ezen a történeten (főleg a gyros rendeléses részén) már inkább derülünk...

A tavalyi ifjúsági gyalogos zarándoklaton a kertvárosi pihenőnél elém jöttek :)

Na de elég is legyen a fránya betegségekből, mert immár nem csak ezekről szól az életünk! Persze, a kórházba rengeteget kell mennünk, egy VIP kártya igazán kijárna már… Fejlődés-neurológia, pulmonológia, szemészet… A háziorvossal történő randevúkról és a védőoltásokról nem is beszélve. Aki látja a lányokat, meg nem mondaná, hogy koraszülöttek! A Feleségem hihetetlenül nagy hős, felfoghatatlanul nagy munkája van abban, hogy a lányok egyáltalán nincsenek lemaradva mozgáskoordinációban. A Katona torna és a TSMT terápia naponta több órát vett igénybe (mivel 3 babáról van szó…), s hogy ezt Kitti az éppen aktuális segítőnkkel becsületesen csinálta, hozzájárult a lányok fejlődéséhez: Janka október közepe, Flóra november eleje, Míra december 2. óta jár – mi az, hogy jár, őt a legnehezebb utolérni. Amúgy tényleg: ha elmegyünk velük sétálni, ketten már kevesek vagyunk – higgyétek el, még Teó sem mindig akkora segítség, amekkorának hiszi magát… Még ha sokszor szeretetből teszi is, amit tesz… A beszédük sem csupán gagyogás már: mint anno Teónak, az „apa és a „nem” szavak már nagyon mennek nekik… Sőt, Jankának néhány napja a „bácsi” is megy már!

Oltásra várva...

Egyébként megfizethetetlen látvány és élmény, ahogyan tekintenek ránk az emberek, bármerre is megyünk. A hármas babakocsi éppen befér a kórház ajtaján, és különösen a szemészet előtt szoktak bennünket körbevenni, hogy gyönyörködjenek a csajokban. A kórház udvarán történt, hogy szembejött velünk egy anyuka, aki egy gyerek kezét fogta, egy másik meg rajta volt hordozóban, s miután meglátott minket, csak ennyit mondott: „Soha többé nem panaszkodom!” Ugyanekkor egy bácsi meg ezt mondta: „Elmegyek, és feladok egy lottót!” Nagy élmény volt, hogy a tavalyi gyalogos zarándoklaton kaptunk néhány rövid percet a VIP páholyban a zarándoklat fellépő sztárvendégével, Rúzsa Magdival, aki tudott rólunk, ismerte a történetünket (sőt, olvasta a két évvel ezelőtti írásomat, melyet kommentelt is!), s aki sorstársunk, hiszen neki is hármas ikrei születtek, nem sokkal utánunk. Kitti nem maradt a kicsikkel a koncerten, s amikor már kifelé tolta a babakocsit, jött szembe egy nő, aki megkérdezte: „Ezek Rúzsa Magdi hármas ikrei?” Hát igen, ki gondolta volna, hogy ez mással is megtörténhet… :)

Bár a lányokat egészen fiatalon, két napos korukban, már a kórházban megkereszteltem sterilizált fecskendőt használva, desztillált vízzel, alig vártuk, hogy ezt hivatalos, liturgikus formában és térben, azaz a templomban is megtehessük. Többszöri időpont áthelyezés után végül ez a nap 2022. szeptember 17-én, szombaton érkezett el; Ábel püspök atya és édesapám keresztelte meg a lányokat, s egyúttal a másik két beavató szentségben, a bérmálás és az Eucharisztia szentségében is részesültek. A rozsályi templomban tartottuk a keresztelőt, szép ünnepünk volt – hála és dicsőség a Jóistennek mindenért! De egy tanulságos élményemet hadd osszam meg Veletek erről a napról! A keresztelőn minden a 3 lányról szólt. Őket ölelte, puszilgatta mindenki, rengeteg ajándékot kaptak. Teó, aki egyébként eléggé nehezen viseli, ha el van nyomva (mi lesz később, ha a lányok nagyobbak lesznek…), háttérbe szorult. Estefelé a keresztelő utáni ebédről megmaradt sütiket hordtuk szét a faluban. Teó rosszullétre panaszkodott. Azt hittük, csak magára akarja hívni a figyelmet. Éjszaka kiderült, rosszul hittük. Lázgörcse lett. Félelmetes és ijesztő látvány volt. Egyszer, még a lányok születése előtt, átéltünk már hasonlót vele, akkor mentőt hívtunk, s el is vitték a nyíregyházi kórházba. Most erre nem volt szükség. De életre szóló tapasztalat és fejbe kólintás volt ez számunkra: attól, hogy ott a három kicsi, ne felejtkezzünk meg a nagyobb fiúról sem. Mindenből lehet tanulni…

A három kicsitől is, akiktől leginkább a szeretetet tanuljuk. Rengeteg szeretetet kapunk tőlük. Flóra a legmosolygósabb és a legbujósabb. A közelmúltban beszéltem valakivel, aki azt mondta nekem, ez lehet, azért van, mert így adja vissza azt a szeretetet, amit a kórházban kapott. Egyébként is úgy érzem, hogy jókedvében teremtette mindhármójukat a Jóisten, de szerintem Flóra a legvidámabb természetű, az ő mosolya a legszélesebb. Ő a mi Hősünk, akiért a legtöbbet imádkoztunk, aggódtunk, imádkoztunk és aggódtunk. Egyik este későn értem haza, még éppen fent voltak a lányok. Flóra, a szoba másik végéből, hálózsákban, tehát meglehetősen akadályoztatva is elcsoszogott hozzám, hogy üdvözöljön és megöleljen engem. Nagyon tud örülni mindenkinek, őt nem lenne nehéz elrabolni (azért ne próbálja meg senki…), mert a vadidegennel is rögtön kokettál az utcán, ő nem ismeri a távolságtartás fogalmát. A legnagyobb dumagép, be nem áll a szája egész nap! Ő lesz a művészlélek, festeni vagy zongorázni fog! Rengeteg boldog, örömteli pillanatot szerez nekünk.

 Janka a leghuncutabb csajszi. Egy zsivány. Neki a szeme sem áll jól. Ő az, aki nem fog beengedni a szobájába, amikor kamaszodik. Aki csak azért is azzal a sráccal fog randizni, akit mi a legkevésbé sem komálunk majd. A „csakazértis” lázadó lány lesz a családban. Bocsi Janka, de ez már most Rád van írva. De őt is nagyon, de nagyon lehet szeretni a kitartásáért. Miatta sem aggódunk kevesebbet, mert ő a befulladós a három grácia közül. Ahogyan lesüti a szemét és elszégyelli magát… Mennyi pasit le fog szedni a lábáról, már most félek. Kifejezetten jó a ritmus – és az ütemérzéke, ha zenét hall, táncra perdül, és nagyon ügyesen riszálja magát (zene sem kell hozzá). Ő lesz a táncos a családban! Meg egyébként a focista is, már most ügyesen ér a labdához lábbal!!! Sokáig ő volt a család Hisztis Myrtle-je, de most már inkább az édes kacagás, állandó vidámság és jókedv az, amivel azonosítani tudom! Rengeteg boldog, örömteli pillanatot szerez nekünk.

Míra a legnyugodtabb baba. Egy ideig. Aztán viszont kő kövön nem marad. Ha elkezd sírni, azt a szomszéd faluban is meghallják, s még a kutyák is abbahagyják az ugatást. Céltudatos és akaratos, amit akar, elér, kiharcol magának. Nem ismeri a lehetetlen szót. Nővéreivel együtt a veszély szót sem. A kis göndör fürtjei miatt, na meg mert ő a legdagibb (hű, mit fogok én kapni ezért tőle 8-10 év múlva, amikor ezt elolvassa…), őt a legkönnyebb megkülönböztetni hármójuk közül. Kis vasgyúró, keménykötésű csaj, szerintem vízilabdázni vagy kézilabdázni fog. Isten irgalmazzon annak, aki majd beleköt az óvodában… Közös bennük, hogy mindhárman szeretetgombócok, igénylik a törődést és a szeretetet és állandóan fülig ér a szájuk, mindenért nagyon hálásak, és amúgy hatalmasokat tudnak veszekedni – egyébként szerintem leginkább a Míra szeretetéért kell megharcolnunk, ő nem adja magát annyira könnyen… De a végén mindig mi nyerünk! :) Komoly gondolkodó, filozófus alkat! Rengeteg boldog, örömteli pillanatot szerez nekünk.

Bár ez az írás alapvetően kétéves Gyönyörűségeinkről szól(t), nem fejezhetem be anélkül, hogy néhány szót ne írnék Teodorról is. Sokszor eszembe jut, milyen jó lenne belelátni gyermekem fejébe. De jó lenne olvasni a gondolataiban, tudni, hogy éppen mi játszódik le benne. Hogyan élte meg vajon Teó azt, hogy egyszerre három testvére lett? Nem egy, nem kettő… Rögtön három! Szerintem teljesen normális, hogy néha rájön a féltékenység, meg hiszti rohamai vannak. Az a figyelem, amit bő másfél évig kapott, most eloszlik. Látszik rajta, mennyire szereti a testvéreit. Ovi után, mikor hazaér, első dolga megölelni, megpuszilni őket. Szívesen segít mindenben, sőt, egyedül akar mindent csinálni. Fogja a kezüket, ha sétálunk. Muszáj volt kicsit felnőnie, és egyre többször érzem azt, hogy tudja, hogy ő a nagy tesó, aki felelősséggel tartozik húgai iránt. Persze, nem felejthetjük el, hogy még csak alig több, mint négy éves. Tehát annyi mindent nem várhatunk el tőle. És van, hogy előbújik belőle a kisördög, meg a féltékenység… Egyre többször ministrál nekem a templomban. Egyre fegyelmezettebb, egyre több mindent rá lehet ott is bízni, gyakran már a prédikációra is figyel! Egy ideig Nyíregyházára jártam vele beszédfejlesztőre, tavaly ősz óta Nábrádra (Rozsálytól kb. 35 km) vittem minden csütörtök reggel – rendkívül sokat fejlődött a beszéde, nagyon választékos a szókincse. Köszönjük Judit néni és ÉFOÉSZ! Az óvodát nagyon szereti, sok barátja van, az óvónők mindig dicsérik, de néha nehezen tudunk hinni nekik, mert az otthoni viselkedése nincs mindig összhangban azzal, amit az oviban csinál… :) Ebben az évben az ovis hittanon tanítványom is volt, nagyon büszke vagyok arra, mennyi mindenre emlékezett, amikor rákérdeztem a tanultakra. Nagyon büszke vagyok az első szülött gyermekemre, a fiamra. Alig várom, hogy meccsre vigyem! Amikor itthon focit nézek, mindig megkérdezi, hogy ki játszik? Három csapatot ismer, s mindig kérdezi: „a magyarok játszanak?” Amikor pedig nem ők, ragot tesz a másik két csapathoz, ami nagyon muris: „A Fradik játszik?” „A Real Madridok játszik?” Cuki… Azt hiszem, a következő, amit tanítok neki, a Barcelona Liverpool és Messi Szoboszlai Dominik lesz…

Indulás locsolkodni! :)

Első mozizás hármasban

Beszéltem itt már 3 + 1 Hősről, de a legnagyobbról még nem, aki nem más, mint a Feleségem. Kitti… Egy édesanya számára a gyermeke a legfontosabb, mellette virraszt, őt eteti, pelenkázza, érte él. Már egy gyermeknél is így van. És ezt most szorozzák meg hárommal. Vagy inkább néggyel. Ha Teót kicsit külön is kezeljük, nagyon ritka, hogy valakinek egyszerre van három pici gyermeke. Általában egy nő 2, 3, 4 évente szül, s különböző élethelyzetekben, de mindenképp életkorban vannak már a gyerekek, a nagyobbak akár segíteni is tudnak a picik körül. Na, nálunk volt egy két éves fiú, és hirtelen lettek négyen. Ettől meg is lehetett volna ijedni. Kitti nem megijedt, hanem beleállt az anyaságba. Nála erősebb, ügyesebb és kitartóbb nőt nem ismerek. Mellette nekem is fel kell(ett) kötnöm a gatyát. Az, hogy a lányok gyakran előforduló betegségeit, fulladásait immár egy ideje kórház nélkül túl vészeljük, Kitti érdeme. Az, hogy ilyen jól fejlődnek a lányok, hogy a mozgásukban nem fedezhető fel semmi lemaradás, Kitti érdeme. Igyekszem mindenben segíteni, tudja, hogy számíthat rám, hála Istennek elég sokat itthon is tudok lenni. De a munka oroszlánrészét ő végzi, ez vitathatatlan. Várom, hogy nagyobb utazásokat, nyaralásokat is bevállalhassunk, ezek egyelőre még kimaradtak az életünkből. A Jóisten tudta, hogy mit bíz ránk, s hogy ezt elsősorban a Feleségem révén bírni is fogjuk. Amikor a Lányok születése után leírtam az érzéseimet, úgy fogalmaztam: áldás, és nem kereszt, hogy hármas ikreink születtek. Ezt két év után sem gondolom másképp!

Velük nem lapos, csak kalapos az élet!!! :)

Nem megfeledkezve arról, mennyien állnak mellettünk. Nem tudok eléggé hálás lenni Szüleimnek, akikhez bármikor mehetünk, napokra, hetekre is Nyíregyházára – ilyenkor felborítjuk az egész életritmusukat, de ezt mindig vállalják értünk. Anyósomnak, aki másfél éve gyakorlatilag nálunk lakik. Nagy segítség, hogy velünk van. Köszönet jár Apósomnak is, aki elengedte őt hozzánk. Hálásak vagyunk a rozsályi polgármesternek, Sztolyka Zoltánnak és kedves családjának is, akik sokat „szívták a véremet”, amikor egy gyermekes szülőkként Rozsályba kerültünk, de talán ők sem gondolták, hogy így „állunk bosszút”… :) Zoli felesége, Ildikó kezdetben a tornáztatásban is sokat segített, gyermekeik pedig állandó játszópajtásai a mi gyermekeinknek. Rozsályból sok mindenkit ki tudnék egyesével is emelni, de nincs az a karaktermennyiség, ami elég lenne ahhoz, hogy ezt a felsorolást megtegyem. Aki érintettnek érzi magát, kérem, vegye úgy, hogy név szerint is megemlítettem! Van valaki, akivel mégis kivételt kell tennem. Sztolyka Lászlóné, „Ági mama 2”, aki magánbölcsődét nyitott anno Teó számára, még ovis korszaka előtt, rengeteget vigyáz rá, sőt, újabban hetente legalább egyszer nála is alszik már. Mivel anyósom is Ágnes, az Ági mama 2 elnevezés Teodortól származik! :) Igazi főnyeremény számunkra, köszönünk mindent Ági (mama 2)! Óriási segítség Kicska Zsoltné, Andi is, aki Túrricséről jár át hozzánk; sokáig az önkormányzat alkalmazta számunkra, ebben az évben az egyházmegye által van segítségünkre. Szereti a lányokat, ők is ragaszkodnak hozzá, azt hiszem, ez már több pusztán munkakapcsolatnál. Remélem, Te is így gondolod, Andi, hálásak vagyunk neked, hogy egymásra találhattunk! Két évvel ezelőtt, amikor megszülettek a Lányok, még csak sejthettük, remélhettük, hogy fogjuk-e ezt bírni a határ szélén, távol a nagy városoktól, messze szüleimtől. Jelentem: az első két éven túl vagyunk! Nem vagyunk naivak, tudjuk, hogy a neheze most jön... Rengeteg jó szándékú, segítőkész, odaadó ember lakik errefelé, nincs okunk panaszra. Szeretünk Rozsályban élni, bár, ha öt évvel hamarabb kerülök ide, talán még ma is lenne a falunak futballcsapata… :)

Az egyik szomszéd falu Rozsály mellett, Zajta, ami határátkelőhely, minden szombaton nyitva van. Már többször voltunk Szatmárnémetiben. Ilyenkor a családi autónkba beül mindenki és megyünk. Egyik alkalommal megérkeztünk a magyar határhoz, odaadtuk az iratokat, számolt a rendőr, nézte a képeket. Láttam a megdöbbent arcot, így megszólaltam: „Igen, négy gyerek, a kicsik hármas ikrek.” A határőr benézett, mosolygott, és csak ennyit mondott: „Nem így tervezték, igaz?” Meglehet, nem így terveztük, de most már semmire le nem cserélnénk! Aki nem hiszi, járjon utána, járjon utánunk – várjuk Rozsályba!