„Most már nem a te beszéded miatt hiszünk, hanem mert mi magunk hallottuk, és tudjuk, hogy ő valóban a világ üdvözítője.” Tartalmas és mély történetet olvastunk fel ma az Evangéliumban: Jézus Jákob kútjánál egy szamariai asszonnyal beszélget. A mai nap 3 rövid szóra szeretnék koncentrálni. Három olyan szóra, melynek a járványhelyzetben meglehetősen nagy súlya van. Három olyan szóra, amitől, ha meghallunk, vagy jobb kedvre derülünk és elfelejtünk minden bút és bánatot, vagy elfog a rettegés és a félelem, mint a kenethozó asszonyokat az üres sír láttán. Covid19 és evangélium-magyarázat, kicsit másképp.

Első szavunk legyen az oltás. Régóta megy az oltásmizéria. Szólnak mellette, s talán ellene is érvek. Az mindenesetre tény, hogy az oltás védettséget ad a vírus mutánsaival szemben is, ezért mindenkinek javasolják. Ám a hitben élő keresztény ember – bár természetesen nem utasítja el a fizikai gyógyulás lehetőségét sem – tudja, hogy az igazi védettséget Jézus Krisztus adja. Már akkor be lettünk oltva, amikor megkereszteltek bennünket. Ez az oltás alapvetően életünk végéig hatásos, védettséget ad, de „immunerősítő célzattal” újra meg újra felvesszük, „beoltatjuk magunkat”, mert szükségét érezzük. Ez történik minden szentgyónáskor és szentáldozáskor. Ám mint mindennek, az oltásnak is lehetnek „mellékhatásai” és ezekre nagyon oda kell figyelnünk. A közelmúltban eszembe jutott a híres énekesnek, Kovács Ákosnak egy dala, melynek címe „Be lettél oltva”, mely arról a szomorú tényről szól, hogy szeretet ellen lettünk beoltva. Oltásveszély, ha fogalmazhatok így, a szeretetlenség. Jézus példáját látjuk. Ő nem küldte el, nem utasította el a szamariai asszonyt, pedig ezer meg egy oka lett volna rá, helyette a kút káváján ült és beszélgetett vele. Ez a járványhelyzet komoly próbatétel elé állítja az emberi kapcsolatokat is. Most akkor csak azzal állok szóba az utcán, aki be van oltva? Megiszom veled egy sört, ha megmutatod az oltási igazolványodat! Segítek bevásárolni, az autómba is beülhetsz, ha bebizonyítod, hogy van benned antitest! Ennyi a normális emberi kapcsolatoknak? Bizalomjáték innentől az élet? Soha többé nem lesz már "egymást, mint testvérek öleljük" (húsvéti sztichira)?  „A szeretet soha el nem múlik!” – Szent Pál apostol Szeretethimnuszát de magunkénak kell most éreznünk… Mit nekünk egy világjárvány! Most még nagyobb szükségünk van egymásra! Az összetartásra, a barátságokra, az emberi kapcsolatokra! Ne engedjük, hogy az oltás az egymás iránti bizalmat, a békét, a szeretetet kioltsa belőlünk! A világ kifordult önmagából, a pénz, a hatalom, az üzlet, a politika diktál, újabban meg a félelem, a kétségek és a rémület; az egyetlen, ami megállíthatja, vagy legalábbis lassíthatja ezt a folyamatot, a szeretet. Jézus nem gyakorolt nyomást senkire az elbeszélésben, nem küldte el a szamariai asszonyt magától, csak egy valamit tett: szeretett. Szeretni pedig mindnyájan képesek vagyunk – a szeretet tényleg nem múlik, nem múlhat el sohasem.

Ha megvan az oltás, utaltam már rá röviden, megvan a védettség is – ez a mai második szavunk. Jézus a mi védettségünk érdekében kiszolgáltatja magát. Leköpdösik, megcsúfolják, kigúnyolják, keresztre feszítik – nem másért, értünk. Emiatt a kiszolgáltatottsága miatt tud talán lehajolni a világ kitaszított, kiszolgáltatott rétege felé. Istenember volt, mégis képes volt egynek lenni közülünk. És valahol a vesztét is ez okozta. Mert az emberek háborúba induló, harcias, a szó szoros értelmében trónon ülő, kőkemény, katona Messiást vártak. Nem olyat, aki szamárháton vonul be Jeruzsálembe, nem olyat, aki lealacsonyodik a pórnéphez, nem olyat, aki elnéző a bűnös emberekkel. A mi védettségünk ára Jézus védtelensége lett. Védettek vagyunk, s a mi védettségi igazolványunk maga Jézus Krisztus, aki értünk vált kiszolgáltatottá, aki értünk halt meg a keresztfán. A mi védettségünkről tesz tanúbizonyságot Jézus a mai Evangéliumban is, mikor ezt mondja: „Mindaz, aki e vízből iszik, ismét megszomjazik. De, aki abból a vízből iszik, melyet én adok, nem szomjazik soha többé. Az a víz, melyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne!” Ezzel a védettségi igazolvánnyal nem pusztán színházba és koncertekre mehetünk – a Mennyország kapuja is megnyílik, ha teret engedünk Krisztusnak a szívünkben.

És elérkeztünk harmadik szavunkhoz. Az oltást és a védettséget a nyitás követi. Megfelelő számú beoltott ember után az élet az újra nyitás által visszatérhet a régi kerékvágásba: bevallom, egy jó mozira és egy focimeccsre én is ki vagyok már éhezve. De a legnagyobb nyitást ma Jézustól látjuk, aki ezzel a nyitásával forradalmat indított el. Jézus keresztül ment Szamárián, ahol szóba állt egy szamariaival, aki nő volt, és aki ráadásul bűnös nő volt. A zsidók és a szamaritánusok közötti kibékíthetetlen ellentét miatt maga az asszony, majd a tanítványok is meglepődtek azon, hogy Jézus miért áll szóba vele. A zsidók többsége, ha tehette, nagy ívben elkerülte Szamáriát, Jézus mégis egyenesen odament. A helyzetet fokozta, mondhatni, Jézus olajat tett a tűzre azzal, hogy egy bűnös szamariai asszonnyal állt le beszélgetni. Ekkor még a nőkre nem úgy tekintettek, mint manapság: szinte szégyennek számított velük szóba állni. A bűnös nőt pedig általában megkövezték. Amikor Jézust nem egyszer azzal vádolták az írástudók, hogy nem tartja be az ószövetségi törvényt, ilyenekre gondoltak. Ami a zsidók szemében bicskanyitogató tett, valójában a helyes, jó irány. Az Apostolok Cselekedeteiben Péter apostol ezt mondja az őt hallgatóknak: „El kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató. Ellenkezőleg, bármely nemzethez tartozó ember kedves előtte, ha eltölti az ő félelme és igaz tetteket visz végbe.” És valóban: az Isten nem személyválogató, mindenkihez lehajol, mindenkit megszólít, mindenkin segíteni akar. Isten szemében mindenki egyforma - vessük le az előítéleteinket! Elhangzott egy nagyon fontos mondat az Evangéliumban. „Eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Az Atya ilyen imádókat kíván.” Van ehhez támpontunk: a bezárkózás helyett megoldás a nyitás, a képmutatás helyett pedig az őszinteség – ez az Istennek tetsző élet. És ezt a „nyitási akciót” kár lenne veszni és kihagyni, hiszen nem kerül semmibe!

„Gyertek, lássátok azt az embert, aki elmondott nekem mindent, amit cselekedtem. Vajon nem ő a Krisztus?”A szamariai asszony feltette a kérdést, amire mi már tudjuk a választ. Igen, ő a Krisztus, aki minden nehézségünkben, gyászunkban és félelmünkben, de örömeinkben és boldogságunkban is az oltást, a védettséget és a nyitást adja nekünk. A megtért és újjászülető szamariai asszony hitét, lelkületét és felismerését kívánom Mindnyájuknak!

„Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a Lélek egységét. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat és mindenben benne van.”

Bár Szent Pál apostol Efezusiakhoz írt levelének részletét ma nem olvastuk fel se apostoli szakaszként, se az Evangéliumban, mégis fontosnak tartottam, hogy ezekkel a mondatokkal indítsam a mai gondolataimat. Prózai az ok: a katolikus egyházban ma van a papi és szerzetesi hivatások világnapja - az idézet pedig a hivatásról szól. A római katolikusoknál ezt Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, a görögkatolikusoknál, a mai evangéliumi szakaszból kiindulva pedig az inaszakadtról elnevezett vasárnapnak. A felolvasott történetben hallhattuk, hogy szegény ember 38 esztendeje beteg – én 34 éves leszek az ősszel, így különösen hátborzongató ebbe az időintervallumba belegondolni, és amikor Jézus szóba elegyedik vele, érthető okokból kifakad: „Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a víz, bevigyen engem a tóba. Mire pedig én odaérek, más megy be előttem.” Mi köze lehet a papi és szerzetesi hivatásoknak ehhez az inaszakadt emberről szóló történethez? Máshogy fogalmazva: miért lehet görögkatolikus egyházunkban ez a történet a mai nap Evangéliuma? Mi a pap legfontosabb feladata? Mi az elsődleges küldetése? „Hogy az a bizonyos ember legyen…” A szó szoros és átvitt értelmében is.

(forrás: encsgorkat.hu)

Ha már a hivatásokat ünnepeljük, engedjék meg, hogy elsőként a papi hivatásról, saját magam hivatásáról ejtsek néhány szót. A papi hivatásnak, mint ahogy minden hivatásnak, vannak „ütőkártyái”. Furcsa talán ez a kifejezés. Egy focistának a lába, egy szobrásznak a keze, egy operaénekesnek a hangja a legfőbb ütőkártyája. Egy papnak a szavai és a cselekedetei. Ha egy pap megszólal, annak általában súlya van. Ha egy pap tesz valamit, arra felfigyelnek az emberek. Ha rosszat tesz, annak sajnos mindig különös hírértéke volt. Mert ez a világ botrányra éhes. Kár tagadni; sajnos sokkal izgalmasabb egy tönkre ment papi életről, pedofil rágalmazásról vagy a cölebsz papok nőügyeiről hírt adni a médiában, mint egy példaértékű hivatásról, egy 5-6 gyermekes pap-családapáról, egy remek közösségszervező lelkipásztorról beszámolni. És ez baj. Nagy baj. Mindig, amikor a pap megszólal, mindig, amikor tesz valamit, azt felelősséggel kell tennie. Hitelesnek kell maradnia. A „bort iszik és vizet prédikál” mentalitás nem csak a pap saját renoméját, hitelességét csorbítja. A pap mindig az Egyház nevében beszél. Mindig Krisztus nevében szól és cselekszik. Éppen ezért a papi hivatás soha nem önmegvalósítás. Ha az emberek nem veszik észre Krisztus szolgáját a lelkipásztorban, az régen rossz és az egész hivatásgyakorlásunk az értelmét veszíti. Mert azt a csatárt sem akarják leigazolni a dúsgazdag klubok, aki egy meccsen mind a tíz ziccerét elhibázza. Azért az operaénekesért sem fognak sorban állni az autogramvadászok, aki egy áriát csak szörnyen hamisan tud elénekelni. És itt jövünk mi a képbe: szükség van, hogy a papokért, lelkészekért, szerzetesekért, a leendő hivatásokért imádkozzunk. „Nincs emberem, aki bevigyen engem a tóba…” Igen, tehetünk mi is azért, hogy legyenek ilyen emberek, mert az imádságnak hatalmas ereje van!

(forrás: romkat.ro)

A papi és szerzetesi hivatások vasárnapján azért csak felteszem a kérdést: vajon kizárólag a papnak van hivatása? Minden ember, aki a munkáját nem letudandó kötelességnek, „kötelező rossznak” tartja, nem csak a „legyünk túl rajta” és „csak a pénz számít!” mottóval végzi, hivatásként élheti meg. Az csak jó, ha a munkánk a hivatásunk is egyben. Az még jobb, ha a munkánk, ami ugye a hivatásunk, egyben a hobbink is. Hobbi, amit becsülettel, szívvel-lélekkel, legjobb tudásunk szerint végzünk. Keresztes Szent János úgy fogalmaz, hogy „Isten nem cselekedeteink száma vagy nagyszerűsége alapján méri tökéletességünket, hanem a lélek alapján, mellyel véghez visszük azokat.” Fontos, igen fontos, van-e lelke annak, amit csinálunk, vannak-e érzések a hivatásunk mögött, de nem állhatunk itt meg, mert van ennél egy még fontosabb, magasztosabb, szentebb hivatás. A mi legfontosabb hivatásunk nem más, mint a szeretet. A legfontosabb hivatás, a legfontosabb feladat, amit az Isten az emberre bízott, a szeretet parancsa. És ez nem közhely, mert a szeretetről nem lehet közhelyesen és nem lehet eleget beszélni. Vagy Jézus közhelyeket puffogtat, mikor erről tanítja a tanítványokat? „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek Titeket.” Hivatásunk a szeretet, ezt a Kowalsky meg a Vega zenekar úgy fogalmazza meg: mindannyiunkat szeretni szültek! És ezt a szeretetet hétköznapjainkban is meg kell élnünk. Nem kell látványos dolgokat tennünk – a szeretet, mint élethivatás sem mindig élhető meg látványosan és nem is ez a cél. Nem kell, hogy rólunk szóljanak a hírek, velünk legyen tele a sajtó. Egy kis szójátékot belecsempészve: nem kell, hogy minden kiderüljön és majd mindenki derüljön azon, ahogy mi megéljük keresztény hivatásunkat, a szeretet parancsát, mert nem ez a lényeg, hanem amit Kalkuttai Teréz anya mond: „Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat. Csak kis dolgokat tehetünk, nagy szeretettel!” Még ha az évközi hajtásban pörög is alattunk a mókuskerék, nyomaszt a munkahelyen az esetleges megfelelési kényszer, ne felejtkezzünk el az Istentől kapott legszentebb hivatásunkról. Mert ha megéljük a szeretet hivatását, mi leszünk az a szerencsés, akire oly régóta vár az az inaszakadt ember. Felismerjük, ha valakinek szüksége van ránk, ha valaki segítségre szorul. Ha valaki szeretetre vágyik.

A mai alkalommal nem csak a papi hivatásokról, de mindnyájunk hivatásáról, s legfőbb hivatásunkról is gondolkodtunk röviden. Zárásként két idézetet hoztam. Az egyik Néri Szent Fülöptől származik: „Vesd magad Isten karjaiba, és légy egészen biztos benne, hogy bármilyen munkára is szán téged, alkalmassá fog tenni rá, és erőt fog adni hozzá.” A másik idézetet Pió atyától olvastam: „Igyekezzetek teljes szívetekből és minden akaratotokból szolgálni az Urat. Ő mindenkor bőségesebben áld meg titeket, mint ahogy megérdemlitek.” Azt hiszem, szentekkel nem érdemes vitába szállnunk. Várjuk ezeket az áldásokat, bízzunk az Isten jóságában és szeretetében, és a mai nap, valamint a következő héten imádságainkban, fohászainkban emlékezzünk meg a papokról, lelkipásztorokról és imádkozzunk leendő hivatásokért is! Ki tudja, talán a pár hét múlva érettségiző fiatalok közül is lesznek olyanok, akik a papi vagy a szerzetesi hivatást választják. Mert ők is tudják: „Az Isten szeretőknek minden a javukra válik!”

„A kenethozó asszonyok korán reggel az életadó sírjához érkezvén, angyalt találtak a sírkövön ülve. Kik szólván hozzájuk mondá: mit keresitek az élőt a holtak között? Mit siratjátok az enyészhetetlent az enyészetben? Menvén ezt hirdessétek az ő tanítványainak!”

Ez a húsvéti sztichira gyakorlatilag elmondja, amit ma hallottunk az Evangéliumban. Bár a háttérbe húzódnak, nem akarnak nagy felhajtást, nem akarnak központi alakok lenni, mégis fontos szereplői a húsvéti történetnek a kenethozó asszonyok. A vicc szerint azért éppen az asszonyok értesültek először Jézus feltámadásáról, hogy biztosan elterjedjen a hír, minél többen értesüljenek a csodáról, „az asszonyok ezt úgysem tudják magukban tartani”, de legyünk őszinték: a kenethozó asszonyok jelentőségét másban kell keresnünk a mai vasárnap.

Három szóra szeretném ráirányítani a figyelmünket - igen, és az első szó máris a figyelem. Az asszonyok figyelték, hová tették, hová temették Jézus testét. Mint ahogy életében is figyeltek Jézusra, úgy figyeltek halála után is rá.  Mi kell vajon a figyelemhez? Egyáltalán, a figyelem csupán azt jelenti, hogy 45 percig odafigyelek az órán, amikor autóba ülök, a volán mögött a vezetésre koncentrálok, vagy figyelek a pap prédikációjára? Virrasszatok és imádkozzatok, „legyetek éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el a ti Uratok” – mondja Jézus. Keresztes Szilárd püspök atyától (akinek több gondolata is visszaköszön ezen sorokon) hallottam egykor, hogy virrasztani, ébren lenni annyit jelent, nem ahhoz méretezzük az alvást és az ébrenlétet, hogy nekünk mikor van kedvünk vagy erőnk hozzá, hanem ahhoz, hogy mikor van ránk szükség. Ezeknek az asszonyoknak a lelkébe volt írva ez a virrasztó szeretet. Ők, akik ott tudtak maradni, hogy némán imádkozzanak a lepecsételt sír előtt, ők lehettek az elsők, akiket ugyanez a vágy hajtott majd húsvét hajnalán, hogy vigyék a kenetet, és első tanúi legyenek a feltámadásnak. Mert újdonságot felfedezni, az élet szépségét látni, a szolgálat örömét megérezni, a föltámadás dicsőségébe belekóstolni az álmos ember sosem tud. Csak az, aki összerogyó tagokkal is tud ébren lenni, virrasztani, mert a lelke, a szíve, oda van kötve egy emberhez, egy beteghez, egy sírhoz, mint a jámbor asszonyoké a jeruzsálemi barlanghoz. Gondolkozzunk azon a mai napon, vajon mi képesek vagyunk-e valóban figyelni, befelé fordulni, kizárni a külvilágot és hallgatni az Istent? Jézus a Getszemáni kertben így fogalmazott: „A lélek ugyan  kész, de a test erőtlen.” A testet is meg kell erősíteni, a testet is edzeni kell az éber figyelem állapotáig: testtel és lélekkel kell koncentrálnunk az Istenre és meghallani, mit akar üzenni nekünk. Például most! Mit akar vajon üzenni ezzel a koronavírussal? Talán lehetőséget ad? Vajon az élet valamelyik területén hiányos az életem? Kevés időm van a családomra év közben? Kipróbálhatnék egy új hobbit vagy végre dolgozhatnék többet a kertben? Figyeljünk Krisztusra és vegyük észre az apró jeleket! Mit üzen az Isten nekünk? Virrasszatok és imádkozzatok, ahogy a kenethozó asszonyok is tették!

A következő „tanulnivaló” a kenethozó asszonyoktól, nem más, mint a szolgálatkészség. Illatszereket vásároltak, hogy elmenjenek megkenni Jézust. A férfiak önző, ha kell, Jézust is megfeszítő világával szemben ott van az a másik világ, a szolgálatnak a világa. És ezt a világot mindig a nők, az asszonyok, az édesanyák testesítik meg. Mindnyájan Isten szolgái vagyunk, de ennek a méltóságnak a legmagasztosabb, leghitelesebb megfogalmazását egy asszony, Mária mondta ki: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint!” Mit érezhettek az Úr szolgálói, a jámbor asszonyok? A tehetetlen együttérzés, a semmit tenni nem tudó szeretet, a másik szenvedésének szemlélése órájában csak azt érezhették, amit Jézus, hogy ezt az Isten így rendelte, ezt a Messiás így fogadta el, és nekik nem marad más, mint ezt a sorsot, ezt az összetört embert, ezt a kiközösített prófétát az utolsó percig figyelni, szeretni, lélekben szolgálni. A szolgáló szeretetről mondta Jézus: „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét, váltságul sokakért.” Most, amikor odaadta az életét a világért, voltak még körülötte néhányan, akik értették és értékelték ezt a szeretetet, akik elfogadták ezt a reménytelen szolgálatot, és néma jelenlétükkel állítottak emléket annak, amit Jézus mindnyájunk hivatásául rendelt, a szolgáló szeretetnek.

A figyelem és a szolgálatkészség után a harmadik szó látszólag nem egy pozitív dolog: a félelem. Nem is egyszer derül ki, mennyire félnek az asszonyok. Első félelmüket meg is fogalmazzák: ki hengeríti el azt a követ? Aztán ott a második félelmük: ki ül a sír bejáratánál? Végül az Evangélium befejező mondatában ezt olvastuk: „Elfogta őket a rettegés és a félelem, és senkinek semmit sem mondtak, mert féltek.” És ez addig a meggyőződésig így is maradt, amíg szeretett Mesterük, Jézus Krisztus, kit láttak két nappal korábban a kereszten meghalni, valóban fel nem támadt. Drága Testvéreim! Mindnyájunk életében vannak félelmek. Ám az Isten mentőövet nyújt, segítséget ad, hogy ezeket a félelmeket legyőzzük - sokszor rejtetten, titokban, észrevétlenül, de segít. (A napokban volt lehetőségem meglátogatni Fóton élő unokatestvéreméket, akiknek másfél éve születtek hármas ikreik. Aktuális volt találkoznom velük, s az olasz származású férj olyan hittel, szeretettel, kiegyensúlyozottságról árulkodó derűvel, már-már sugárzó arccal beszélt gyermekeiről, erről az időszakról, sőt saját korábbi félelmeiről is, amik engem is megerősítettek és megnyugtattak. Mert igen, félelmeim néha még nekem is vannak... Én azt hiszem, őt küldte nekem most az Isten. Találkoznom kellett ezzel az Édesapával. Hallanom kellett az ő félelmeimet legyőző és engem meggyőző szavait.) Mindnyájan más kihívásokkal és félelmekkel állunk szemben - pályaválasztás, családalapítás, betegség, gyász, magánéleti válság, stb...  Hívjuk segítségül az Istent akadályaink leküzdéséhez: tegyük le minden félelmünket a Megfeszített, s harmadnap a sírból kilépő Krisztus lábai elé. Minden félelmünket járja át a feltámadás boldog gondolata! Már csak azért is, mert Szent Pál apostol is így ír Timóteusnak: „Nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” A nagypénteket mindig húsvét követi, a keresztre feszítést feltámadás. Az asszonyok bizonyosságot nyertek Jézus feltámadását illetően! Éppen ezért nagyon fontos, hogy megjegyezzük: nem az Istentől kell félni, hanem az Istent kell félni! Hittel, reménnyel és szeretettel, ami a kenethozó asszonyok életéből sem hiányzott.

Férfiak és nők, fiatalok és idősek, gyermekek és szülők – váljunk ma kicsit mindnyájan kenethozó asszonyokká! Csak a mi kenetünk és illatszerünk a figyelem, a szolgálatkészség, az Istenfélelem legyen. A mi kenetünk és illatszerünk az imádság, az önzetlen szeretet, a kitartás, a remény és a hit. S azon a hajnalon, saját Feltámadásunk hajnalán mi is világgá kürtölhetjük majd személyes győzelmünket és újjászületésünket: „A megfeszített Názáreti Jézust keresitek? Feltámadt, nincs itt! Íme, itt a hely, ahová tették őt!”

A nemzeti bajnokságok utolsó etapjához érkeztünk, a válogatott szünet után sem lettek kevésbé kifacsartak a játékosok, de még egyszer nekidurálják magukat a csapatok – javítani a bizonyítványon egyre kevesebb a lehetőség, mint ahogy célegyenesben is érezhetik már magukat együttesek. Na, ez az írás nem utóbbiakról szól… Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe után másfél héttel bemutatok öt olyan, a szezonnak nagy reményekkel nekivágó team-et, amik, ha el akarják érni minimális céljukat, hatalmas feltámadásra lesz szükségük az utolsó egy hónapban (mint ahogy a bejegyzés címe is jelzi: η ανάσταση, görögül: feltámadás). Húsvét kicsit másképp, avagy ezekre az együttesekre idén az „üres sír” húsvéti szópár mindkét tagja igaz: játékuk üres (sajnos stadionjaik is a járványhelyzet miatt…), szurkolóik meg sírnak…

Liverpool – sérüléshullám és elmúlt hazai varázs

Az előző két, mondhatni szemkápráztató idény után a legnagyobb csalódást Európa-szerte a Liverpool vesszőfutása okozza idén; nem, hogy a bajnoki címvédésre nincs már esélyük, a jövő évi BL indulásuk is komoly veszélyben van. Történetük legszebb időszakát idejekorán felváltotta egy soha nem látott csúfos szakasz, ami Jürgen Klopp mentalitását ismerve aligha az elkényelmesedett, jól lakott sztárok sara… A stabilan, már-már tökéletesen működő gépezet az egész évet jellemző brutális sérüléshullámmal elemeire hullott. Jordan Pickford lehet, hogy válogatott kapus, de az eszközökben nem válogatott, amikor már az őszi szezon elején kiiktatta egész évre az egyik legfontosabb alappillérnek számító Virgil Van Dijk-et, aki azóta sem térhetett még vissza (mindez október 17-én történt, nem ma volt…); hihetetlen, hogy ámokfutása után pályán maradhatott a városi rivális Everton kapusa, aki hiába véd kesztyűben, barátunkkal nem bánt kesztyűs kézzel... Hosszú sérülés sújtotta Joe Gomezt is, miközben Joel Matip is maródi lett, a középpályáról Fabinhónak kellett visszalépnie védekezni, így viszont abban a csapatrészben bomlott meg az egység. A baj nem kicsi, ha már a német tökutolsó Schalke nyújt mentőövet Ozan Kabak személyében – vele is csak többen, de nem jobbak lettek. A kapus Alisson is sérüléssel bajlódott, amikor meg védett, azt nem egyszer botrányosan tette (még mindig a világ egyik legjobb kapusáról beszélünk!) a friss hús, Diogo Jota, aki remekül kezdett vörösben, hosszú heteket hagyott ki szintén, az „álomigazolásnak” tartott friss BL győztes Thiago Alcantara nem illeszkedett be könnyen, míg a kulcsemberek közül Trent-Alexander Arnold, Sadio Mane és Roberto Firmino is komoly formahanyatláson mentek keresztül – ezeket azért minden csapat megérezte volna…

Alisson formájánál csak a bajusza volt aggasztóbb - hála Istennek hamar rájött, hogy hiba volt...

Ezek az okok, de nézzük a tényeket! Már ősszel is voltak arra utaló jelek, hogy lehetnek gondok, de az Aston Villa elleni 2-7 kifutott eredménynek tűnt (végülis minden csapat életében lehet balul sikerült este…), December 19-én, amikor a Crystal Palace otthonában 7-0-ra gáláztak Firminóék, kevesen gondolták, hogy történelmi mélységekbe süllyed heteken belül a klub. Még a karácsonyi nagy hajtásban becsúszott a kiesőjelölt West Bromwich Albion elleni 1-1, majd a Newcastle elleni 0-0, s az újév első meccsén Southamptonban 1-0-ra kikapott a Pool. A nagy rivális United elleni 0-0 után pedig bekövetkezett, amire senki nem számított: a Burnley ellen az Anfield Roadon vereséget szenvedtek a vörösök, ezzel 68 bajnoki, három év és 273 nap után először kapott ki hazai pályán a klub, amivel megszakadt az angol liga történetének második leghosszabb veretlenségi sorozata (érdekesség, bár semmi köze a témához, de egy nappal korábban a Fradi is elveszítette közel 4 év után a hazai veretlenségét…) A Manchester United elleni FA kupás kiesést követően két nehéznek ígérkező idegenbeli meccset (Tottenham és a West Ham ellen is 3-1) behúztak ugyan Kloppék, de az igazi fekete leves csak ezután következett. Vereség a Brightontól, csúnya zakó a Manchester Citytől és Leicesterben, s a Leipzig elleni budapesti BL csörték között városi rangadót buktak az Everton ellen, majd a Chelsea és a Fulham is megverte őket saját pályájukon. Azok után, hogy közel 4 évig bevehetetlen volt az Anfield Road, zsinórban öt hat (!!!) bajnokit veszítettek el hazai pályán. Az év első két és fél hónapja maga volt az „alászállás a poklokra”, s mivel feltehetően éppen ezekben a napokban esik ki a Bajnokok Ligájából a Liverpool (bocsi, ha nem!), egyetlen céljuk maradhatott: megcsípni a negyedik helyet. Nem lesz könnyű dolguk, mert a City bajnok lesz, a United pedig bebetonozta magát a második helyre – a Thomas Tuchellel eddig meggyőző Chelsea, az évek óta stabil Leicester és a meglepetéscsapat West Ham hármas közül kettőt biztosan meg kell előznie ehhez, miközben a Tottenham és az Everton is ott lohol a nagyok nyomában. Ha a bajnoki cím már el is dőlt, a BL helyekért még óriási csata várható!

Arsenal – ágyúszó helyett a harang szól?

Folytassuk egy másik brit klubbal, mely még a Liverpoolnál is gyalázatosabb szezont fut – mondjuk önmagukhoz képest nem biztos… Már Arséne Wenger utolsó éveiben is csak kereste önmagát és identitását a klub, nem igazán jöttek az eredmények, azóta viszont konkrétan szenved az Arsenal. Emlékszem, a 2000-es években, de még a 2010-es évek elején is milyen markáns együttes volt az Arsenal, csupa-csupa zsenivel a pályán – és most? Vajon többre van predesztinálva ez a klub a középszernél? Van egy fiatal és ambiciózus, egykor a klub mezét is viselő vezetőedzője, Mikel Arteta. Két olyan nagyszerű csatára, mint Pierre-Emerick Aubameyang és Alexandre Lacazette. Olyan sokra hivatott fiataljai vannak, mint David Luiz Bukayo Saka, Emile Smith Rowe és Eddie Nketiah. Akár végleg megszerezhetik Martin Ødegaard-ot a Real Madridtól, s a motiválatlan, ellenben túl fizetett Mesut Öziltől is sikerült megszabadulni. Látszólag minden happy Észak-Londonban, de a tabellán elfoglalt helyezésük kiábrándító. Pedig időről időre begyűjtenek egy-egy nagy skalpot: ebben a szezonban nyertek már Manchesterben, az Old Traffordon és Leicesterben is, de hazai pályán két londoni rangadót is behúztak a Chelsea és a Tottenham ellen. Hogy lehetnek 32 játéknap után mégiscsak kilencedikek? A stabilitás totálisan hiányzik a játékukból, kiszámíthatatlanabbak, mint az áprilisi időjárás. (Mondjuk az időjárásra azért az előrejelzés alapján fel lehet készülni, na de egy Arsenal meccsre…) Már az csalódás az Arsenal szurkolók számára, hogy évek óta nincs esélyük a BL helyek megszerzésére, de a 2021/22-es évadban meglehet, Európának is teljes búcsút mondhatnak – ez lenne ám az igazi Brexit, kilépés Európából… Ha ez a forgatókönyv valósul meg, nem biztos, hogy egy Aubameyang, egy Saka vagy egy Ødegaard hosszabb távon is Londonban akar majd még portyázni… Mi kell, Arteta??? ☹

Aubameyang, Saka és Smith Rowe: van ott minőség...

Juventus – megvénült az Öreg Hölgy…

Az, hogy a Liverpool nem tudja megvédeni bajnoki címét, nem annyira meglepő és fájdalmas; a Mersey partján szerintem örülnek annak, hogy 30 év után egyáltalán összejött az elsőség. Olaszországban a trónfosztás annál meglepőbb – legalábbis elsőre annak tűnik. Csizmaföldön a Juventus épített ki olyan dominanciát, ami kezdett már pokolian unalmassá válni azok számára, akik nem elvakult zebra szurkolók. Zsinórban kilenc scudettót nyert a Juve – legutóbb az Ibrahimovics, Thiago Silva, Alexandre Pato fémjelezte AC Milan tudott bajnokságot nyerni Torinón kívül; abban az együttesben még Alessandro Nesta, Gennaro Gattuso, Clarence Seedorf, Robinho és Ronaldinho is játszottak – de szép idők is voltak azok… Aztán a következő évben éppen az az Antonio Conte indította el a páratlan sorozatot a Juve edzőjeként azzal az Andrea Pirlóval a középpályáján, akit idén legyőz. Szegény Pirlo talán nem vágyott ilyen korán a rivaldafényre, mindenesetre alighogy kinevezték az u23-as csapat élére, máris megkapta augusztusban a felnőtt csapatot. Minden rutin és tapasztalat nélkül lett edzője a vele vb-t nyerő Gianluigi Buffonnak, a sok közös sikert elérő Chiellininek és Bonuccinak, valamint az ötszörös Aranylabdás Cristiano Ronaldónak. Talán másnak is beletört volna a bicskája ebbe, de éppen Andrea volt rosszkor rossz helyen. Ez a maflás egyébként érett már Torinóban. Massimiliano Allegri utolsó idénye sem sikerült fényesre (lényegében azért is kellett távoznia, mert a fejlődés jelei nem érződtek a csapaton), aztán a kispadon kedves kis nagypapaként szivarozgató Maurizio Sarri is simán elveszíthette volna a bajnokságot – ekkor még óriási szerencséje volt a Juvénak, de az edző így sem tarthatta meg az állását. Már Conte érkezésekor nyilvánvaló volt, hogy az Inter a bajnoki címért fog küzdeni és idén már a puzzle minden darabja összeállt Milánóban ahhoz, hogy végre letaszítsák a trónról a Juventust.

Sokan úgy gondolják, hogy a Juvénál ott rontották el, amikor 2018-ban leigazolták Cristiano Ronaldót. Akkor már 33 és fél éves volt a portugál, tehát aligha hosszú távú befektetésnek szánták őt, mindenesetre üzleti szempontból kapóra jött. Szerintem egyébként szakmai szempontból is, mert CR még mindig ipari mennyiségben termeli a gólokat – eddig mindhárom szezonjában 30 gól felett zárt minden sorozatot figyelembe véve és jó eséllyel idén gólkirály is lehet a Serie A-ban. Ez nem csak neki lehet fontos, de a klubnak is, mert az elmúlt négy évtizedben finoman fogalmazva sem hemzsegtek a Juventus gólkirályok Itáliában. Legutóbb Del Piero lett gólkirály a másodosztályból történő visszajutást követő évben a 2007/2008-as szezon végén (21 góllal), előtte David Trezeguet 2001/2002-ben lett társgólkirály Dario Hübnerrel (24 találattal), s a Serie A történelemkönyvében lapozgatva egészen a '80-as évek elejéig kell visszalapoznunk, hogy újabb Juve gólkirályra leljünk: igaz, akkoriban Michel Platini háromszor nyerte meg zsinórban a díjat. (Az elmúlt 40 évben egyébként Livorno, Verona, Torino, Udinese, Piacenza játékos is lett gólkirály, szóval ez sem csak a nagyok játszótere már...) Ha csak az elmúlt 20 évet veszem alapul, a két említett gólkirályon kívül nem nagyon voltak olyan klasszis csatárai a Juvénak, akik hosszú távon is huszonvalahány gólokkal tudtak csapatuk segítségére lenni. Csak néhány név az elmúlt évtized csatár felhozatalából: Alessandro Matri, Amauri, Fernando Llorente, Marco Borriello, Mirko Vucinic, Nicklas Bendtner, Simone Zaza, Vincenzo Iaquinta. Volt idő, mikor tőlük várták a csodát Torinóban. Hozzájuk viszonyítva egy rákjárásban közlekedő, fél lábú Cristiano Ronaldo is óriási segítség. Időnként volt egy Carlos Tévez, egy Fabio Quagliarella, egy Luca Toni, egy Mario Mandzukic vagy egy Gonzalo Higuain, akiknek a játéka felüdülésként hatott és megoldották az aktuális csatárproblémákat, de vajon melyik elnök mondana nemet egy ilyen lehetőségre? Még az sem elképzelhetetlen, hogy Florentino Pérez közel a 38-hoz is visszavásárolja CR-t...

Reaktiválni kellene őket???

Nem, ennek az írásnak közel sem célja az, hogy mindenáron bevédje Ronaldót, de szerintem kizárólag ráolvasni a Juve visszaesését óriási ostobaság! Ronaldóról mindenki tudta, hogy alapvetően öncélú (megjegyzem: kevés olyan csatár van, aki nem az…), neki nagyon fontosak az egyéni sikerek és díjak is, de már csapatban is tud gondolkodni, ez a napnál is világosabb. Az meg nem az ő hibája, hogy ebben az évben Cuadradón és Federico Chiesán kívül senki nem tud felnőni mellé. Na jó, Moratának is voltak fellángolásai, de az régen rossz, mikor ő az első számú választás középcsatár poszton… A Juvénak a legnagyobb problémája nem Ronaldo és nem Pirlo – nagyobb probléma, hogy erősödtek a riválisok és hogy túl sok pontot veszítettek a kiscsapatok ellen (például két újonc, a Crotone és a Benevento ellen idegenben 1-1, utóbbi ellen hazai pályán ráadásul ki is kaptak, de a Fiorentina elleni hazai 0-3 sem fest valami jól…), na meg talán az, hogy túl sokat kivett belőlük a Fradi elleni két BL meccs… Az Inter megérdemelten lesz bajnok, de remélem, Pirlo megkapja a lehetőséget, hogy visszaszerezze a scudettót. Ha hinni lehet a sportigazgatónak, az egykori Aranylabdás Pavel Nedvednek, nincs mitől tartania a Professzor becenévre hallgató korábbi kiváló középpályásnak. „Pirlo a Juventus edzője, és az is marad, ez százszázalékig biztos. Elköteleztük magunkat egy projekt mellett Andreával, tudván, hogy adódhatnak nehézségek. Szerettünk volna ennél jobban teljesíteni, sajnos nem sikerült, de nyugodtak vagyunk, mert maradunk a kívánt úton, amelyen haladunk.” Bajban ismerszik meg az igaz barát, más kérdés, ilyen helyzetben és nyilatkozatok után is jött már kutyára kamion…

Jó ízlése van... (by: Trollfoci)

MOL Fehérvár – egyelőre feketeség és nem fehér vár…

Fradi szurkolóként nem esik nehezemre élcelődni a Videoton FC Fehérvár FC, MOL Vidi MOL Fehérvár FC vesszőfutásán, de bevallom őszintén, nem számítottam arra a mélyrepülésre, amit a Fejér megyei klub idén produkál. A Ferencváros alighanem egy erős és kiegyensúlyozott riválissal szemben is behúzná a bajnoki címet és abban az esetben legalább komolyabb próbatételt jelentene számára ez a szezon, mert néha azért láttunk olyan kilátástalan produkciót a zöld-fehérektől, amilyet komolyabb versenyfutásban aligha engedhettek volna meg maguknak. Márton Gábor tavaly nyáron érkezett Joan Carrillo helyére, akinek a második székesfehérvári szerepvállalása nem sikerült olyan jól, mint az első, ezért az a ritkaság történt, hogy magyar edző kapta meg a bizalmat Fehérváron. Mióta a Vidi első bajnoki címét szállító Mezey György 2011-ben távozott a kispadról, ők voltak a vezetőedzők: Paulo Sousa (portugál), José Gomez (portugál), Joan Carrillo (spanyol), Bernard Casoni (francia), Pető Tamás (beugróként), Horváth Ferenc, (csak úgy…), Henning Berg (norvég), Marko Nikolics (szerb), újra Joan Carrillo és Márton Gábor. Jó persze, külfölditől nem szégyen tanulni, de Gomez és Casoni konkrétan megbuktak a Vidi kispadján, s Henning Berg is jobban mutatott a Manchester United BL győztes védőjeként, mint pici hazánk egyik élcsapatának trénereként… A két legsikeresebb külföldi edző, Sousa és Nikolics az Európa-Liga csoportkörébe juttatta a fehérváriakat, az ő történetük valóban sikersztoriként marad meg a szurkolók emlékezetében.

Nem állt messze a bravúrtól Márton Gábor sem, de az utolsó körben a Standard Liége megálljt parancsolt – és így az egykori középpályás álmainak is. A bajnokságban nem sikerült sokáig tartani a lépést a Fradival, sőt időközben a Puskás Akadémia is beelőzött, köszönhetően a január 27 és február 28 között lejátszott hat nyeretlen bajnokinak, amin öt vereséget szenvedett el a csapat. A Mezőkövesd elleni hazai 0-0-t utólag megbecsülhetik, látva, hogy közben a Kisvárda, a Honvéd, a Ferencváros, az MTK és a Diósgyőr ellen is vesztesen hagyták el a pályát… Minőség ugyan van a keretben, valami mégis hiányzott, s nyilvánvaló volt, hogy Szalai Tamás csak ideiglenes megoldás lehet. Végül bebizonyosodott, amiről pusmogtak: Szabics Imre tényleg ott hagyta az osztrák válogatott másodedzői posztját a Fehérvár kedvéért és ez nem áprilisi tréfa (még ha a kinevezése április elsejétől is szól...), s korábbi csapattársait, Juhász Rolandot és Torghelle Sándort vette maga mellé a stábba. Kíváncsian várom, ez a három fiatalember, akik az elmúlt 20 év meghatározói magyar játékosai voltak (hogy ez elismerés vagy kritika-e inkább, mindenki döntse el maga), mire lehet együtt képes. Rövid távon mindenesetre három céljuk lehet: a bajnoki bronzérem megszerzése, a Magyar Kupa győzelem (ott már elődöntősök, legutóbb a Fradit búcsúztatták), illetve, hogy kiharcolják az MLSZ-nél, hogy minden meccsüket az Újpesttel játszhassák a következő szezonban, mert a liláknak idén három meccsen 14 gólt vertek…

Ez történik idén az NB1-ben... (by: Trollfoci)

Borussia Mönchengladbach – Rose álma a csapat rémálma…

A Mönchengladbach az elmúlt években masszív élcsapattá vált Németországban, nem egyszer a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyet is sikerült elcsípniük. Pedig nem világklasszisok alkotják a klubot, melynek mégis van arculata, van taktikája és van egy remek edzője. Pontosabban volt, mert hogy februárban nyilvánosságra került, hogy Marco Rose a Borussia Dortmund trénere lesz a következő szezontól. Érett már ez a szintlépés az ő életében, de az időzítés nem alakulhatott volna rosszabbul. Mégis, hogy motiválsz egy olyan csapatot, akiknek a játékosai tisztában vannak azzal, hogy pár hónap és úgyis vége a közös munkának? Esetleg az lehet motiváló, hátha Marco Rose magával visz valakit a sárga-feketékhez, mert azért a Borussia Dortmund mégiscsak a Borussia Dortmund… Az ősszel a Mönchengladbach, ha kis mázlival is, de a Sahtar Donyecnek tíz gólt rúgva és az olasz Intert megelőzve továbbjutott a Bajnokok Ligájában és a Bundesligában is az élmezőny tagja volt. Januárban hat meccsből négyet megnyertek, kettőt döntetlenre adtak – a Bayern Münchent 3-2-re (0-2-ről!), a Dortmundot 4-2-re (1-2-ről) verték többek között. (Meg az ősszel 3-0-ra a dobogóért küzdő Wolfsburgot, s 1-0-ra az ezüstért hajtó Lipcsét). Ezek után érthetetlen, amit februártól látunk Marcus Thuraméktól. Február 2-án a kiesőjelölt Köln ellen 1-2, majd Wolfsburgban 0-0, a Mainz ellen 1-2, majd Lipcsében 2-3, a Leverkusen ellen 0-1 és Augsburgban 1-3. A legutóbbi 10 bajnokiból mindössze két siker (abból az egyik az ellen a Schalke ellen jött össze, akit idén kis túlzással csak az nem ver meg, akivel nem játszik – na jó, ne legyünk igazságtalanok: a hétvégén meglett második győzelmük is 28 forduló alatt, az Augsburg bánta…), miközben bántóan könnyen kizúgtak a Manchester City ellen a Bajnokok Ligájából, s a Dortmund ellen a német kupától is búcsúztak. Azt ne mondja senki, hogy ez az eredménysor nincs összefüggésben Marco Rose távozásával. A játékosok gondolatai régen messze járnak, talán jobb lett volna szezon közben megválni a sikertrénertől, mert veszélyben a jövő évi nemzetközi szereplés is – jelenleg hat pont a hátrányuk a Dortmund és négy a Leverkusen mögött, akikkel a legnagyobb csatát vívhatják még Európáért... Nos, egyik csapat sem a kiegyensúlyozottságáról híres (bőven írhattam volna róluk is jelen cikkben…), szóval, ha valami, ez még nem a lehetetlen küldetés kategória. De ahhoz nagyot kell menniük az utolsó egy hónapban!

Így már nehéz a munkára koncentrálni, igaz, Marco?

Az elmúlt évekhez képest Angliában csalódás a Wolverhampton és a Tottenham szereplése, Spanyolországban a Valencia süllyedt nagyon mélyre, Németországban szégyen-szemre kiesik a Schalke (hamarosan róluk is írok majd…), Olaszországban a két éve még Európa-Liga selejtezőn Debrecenben vizitáló Torino szerepel csalódást keltően, szóval lehetett volna még kikről írni. Te kitől vártál többet ebben a szezonban?

„Hiszek hitetlenül Istenben, Mert hinni akarok, Mert sohse volt úgy rászorulva, Sem élő, sem halott.”

Nem a mai költészet napja miatt idézem Ady Endrét, hanem mert Tamás vasárnap és a mai Evangélium kapcsán eszembe jutnak ezek a sorok. Rá vagyunk szorulva a hitre – talán még sose voltunk úgy rászorulva, mint manapság. Mert itt ez a koronavírus, amitől mindenki fél. És amivel kapcsolatban csak úgy záporoznak a kérdések. Mikor lesz már vége? Mennyi lesz még az áldozat? Mi lesz a gazdasággal? Hogy fognak gyermekeink, unokáink érettségizni és diplomázni? Miért kapja ő meg hamarabb az oltást, mint én? Egyáltalán, biztos, hogy az oltás teljes védettséget ad? Kérdések vannak, válaszok meg nincsenek. Vajon érdemes-e hinni abban, hogy előbb-utóbb visszatér az élet a régi kerékvágásba? Érdemes-e egyáltalán hinni bármiben is?

Korábban volt egy vicces grafiti, amelynek főszereplője az a Friedrich Nietzsche volt, aki tulajdonképpen tagadta Isten létezését. Szerinte van az Übermensch, szabad fordításban emberfeletti ember, aki a világ ura, mindenek felett áll. A németországi náci párt tagjai többek között emiatt az elmélet miatt gondolták magukat felsőbbrendűeknek mindenki másnál. A grafitin ez állt: „Isten halott!” Alatta aláírás: „Nietzsche”. Mellette a szöveg: „Nietzsche halott!” Alatta aláírás: „Isten”. Ez alapvetően vicc, de a mondanivalója legkevésbé sem az… Hit nélkül nincs mire alapoznunk az életünket. Nekünk, keresztényeknek pedig különös fogódzónk, kapaszkodónk van, ami húsvét környékén még erősebb. Hitünk alapvető tézisét a Korintusi levélben fogalmazza meg Szent Pál apostol: „Ha Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak és nincs értelme a ti hiteteknek sem.” Drága Testvéreim! Feltámadt Krisztus! És nekünk ennél nagyobb bizonyosság nem is kell! A Szent Keresztnél, amivel Krisztus legyőzte a halált, amivel diadalmaskodott az alvilág felett, nagyobb bizonyosság nem is kell! Az Evangélium üzeneténél, amiből minden egyes Szent Liturgián meghallgatjuk Isten Igéjét, nagyobb bizonyosság nem is kell! Ezzel fejeztük ma be az Evangéliumot: „Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen az ő nevében.”

Jó volt hallani az Apostolok Cselekedetei leírásában, milyen nagy volt az emberek hite! Kivitték a betegeket az utcára, hordágyra fektették őket, hogy ha Péter apostol arra megy, legalább az árnyéka érje őket. Hittek abban, hogy Isten ereje hatalmas és Péter az Isten segítségével meg tudja őket gyógyítani. Volt hitük, már hogyne lett volna, hiszen Jézus három éven keresztül tanította őket a hitre. „Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.” Ez mind szép és jó. Aztán mégis itt van ez a „makacs” férfi, Tamás apostol, akinek a hitetlenségéről ma hallottunk.

Gyermekként akárhányszor hallottam a történetet, mosolyogni támadt volna kedvem. Azon gondolkodtam, vajon mit csinált Tamás abban a három évben, amíg nap mint nap hallgatta a Mestert? Hiszen Jézus nem egyszer, nem kétszer megjövendölte, hogy megölik, de harmadnapra feltámad. Akkor mégis miért kételkedett? Miért akart bizonyítékot? Az Evangélium nem lejárató kampányt folytat Tamás ellen, mint ahogy a tagadó Pétert, a vámos Mátét, az egymással rivalizáló Jakabot és Jánost sem pécézte ki magának. Ezek a megbotlások mind azt jelzik számunkra: a tanítványok is emberek voltak, nem voltak hibátlanok, tökéletesek, de törekedtek a tökéletességre és a Krisztus követésre. Krisztus szavaival és tetteivel megérintette az apostolokat. Tamás is ezt akarta Krisztussal. Mármint megérinteni, fizikailag. Gyökössy Endre mondja, hogy Tamást nem szerencsés hitetlennek nevezni, mert az ő hite csak bajbajutott hit volt, nem tekinthető véglegesnek. Hiszen a mondatát „ha”-val kezdi. „Hiszem, ha látom…” Régen még mosolyogtam Tamás kételkedésén, de a krisztusi koron túl lépve át kell, hogy fogalmazzam gyermekkori kérdéseimet: véletlenül nem én vagyok Tamás? Nekem nincs szükségem bizonyítékokra, „érintésekre”? Hiszem, ha látom… „Szüntesd meg a koronavírust, add vissza az emberek egészségét, munkáját, szabadságát, életét… Ezen kívül add, hogy egészséges gyermekeim szülessenek, ötösöm legyen a lottón, egy ingatlanom Malibun és szerződésem a Real Madridnál. Ha ez mind meglesz, hiszek Benned! És hiszek Neked!” Én vagyok Tamás – mi vagyunk Tamások. Olykor a mi hitünk is ilyen bajba jutott hit…

Érdemes egy pillanatra elgondolkodni Jézus magatartásán: Ő nem az öklét mutatja a kételkedő apostolnak, hanem a sebeit. Ő nem fenyegetően lehordja Tamást a sárga földig, hanem a csak és kizárólag Őrá jellemző szeretettel szólítja meg és hívja a megtérésre: „Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Ezért tudja kimondani Tamás, mint valami szerelmi vallomást: „Én Uram és én Istenem!” Az Isten nem vár tőlünk világmegváltó tetteket. Az Isten azt várja tőlünk, hogy mi is ki tudjuk mondani: „Én Uram és én Istenem!” Mást nem vár, minthogy vállaljuk fel a hitünket és Jézus bennünket is meg fog ajándékozni az utolsó boldogságmondással: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” Krisztus nem csak Tamáshoz szól, mikor azt mondja neki: „Ne légy hitetlen, hanem hívő!” A hit kulcsszava a bizalom. Ha bízom az Isten erejében és szeretetében, megadja a hitet nekem. Ugyanakkor misztérium is a hit, mint ahogy misztérium a Feltámadás, misztérium az élő Isten is, ahogy Ady Endre is írja versének végén, amivel kezdtem, s amivel zárom is mai gondolataimat: „Minden titok e nagy világon, S az Isten is, ha van, És én vagyok a titkok titka, Szegény, hajszolt magam. Isten, Krisztus, Erény és sorban Minden, mit áhitok. S mért áhitok? - ez magamnál is, Óh, jaj, nagyobb titok.”

„Jertek, merítsetek fényt a soha nem alkonyodó világosságból, és dicsőítsétek Krisztust, ki föltámadt halottaiból!” – így kezdtük imádságunkat a feltámadási szertartás elején.

Az Evangélium kihangsúlyozza Jézus elárultatásakor, hogy mikor ezek az események történtek, éjszaka volt. Sötétség – az emberi fejekben, szívekben is. Jézus feltámadása, sírból való kilépése korahajnalban történt – alighanem még szintén sötét volt. A feltámadási szertartást sötétben kezdtük – nem a csütörtök esti bődületesen nagy vihar utóhatása volt az áramkimaradás. Ám múlik a sötétség – „égő lámpással”, gyertyával a kezünkben, immár világosban énekeltük a húsvéti kánont, s köszönthetjük egymást a húsvéti köszöntéssel: „Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt!”

Ám ehhez a világossághoz el kell jutni – nem magától értődik, hogy van, hiszen a sötétség volt hamarabb! Már a Biblia első mondataiban ezt látjuk: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította be a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek felett.” Majd miután Isten szavára lett világosság, látta Isten, hogy ez jó, s ezért elválasztotta a világosságot a sötétségtől. Ezután bármi történhet, világosság az mindig lesz! És ezért jelentenek gyógyírt a sötétért cserébe Izajás próféta szavai: „A nép, amely sötétben jár, nagy világosságot láta. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad.”

De nagyszombat este, a feltámadás hajnalán muszáj a sötétről is szólnunk. A 87. zsoltár szavait tegnap a sírbatételi vecsernyében is idéztük: „Mély verembe tettek engem, sötétségbe és a halál árnyékába.” Igen, aki együtt szenved Krisztussal, aki osztozik az ő fájdalmában, hordozza az Ő keresztjét, aki átéli a Passió eseményeit, így érez. Veremben, sötétségben, a halál félelmetes árnyékában. Nagypéntek valóban a gyász, a félelem, a sötétség ideje. Az év legszomorúbb, legsötétebb napja. Nem volt még olyan régen ez – mindössze 24 órával ezelőtt, így fülünkben cseng az ostorcsapkodás és a kereszt ácsolás hangja, de az asszonyok keserves jajkiáltása is. De van, ami már ezt is elnyomja: „Föltámadt Krisztus halottaiból legyőzte halállal a halált és a sírban lévőknek életet ajándékozott!” Mennyivel jobb ezt hallani, mint a „feszítsd meg!”-eket a helytartó udvarában… Eljött a sorsfordító idő, mikor a kilátástalanságnak immár vége! Az első keresztény húsvétkor, Jézus Krisztus feltámadásakor a halál legyőzetett és az Élet végérvényesen diadalmaskodott! A sötétséget is felváltja a világosság! És ez akkor is így van, ha sokszor látszólag a sötétség dominál, az érvényesül az életünkben. Való igaz, a nagypéntek volt előbb.  Nagyon tetszenek Ravasz László gondolatai: „mikor mi még csak a nagypénteket láttuk, Isten már akkor a húsvétot látta, s csak azért mutatta nekünk előbb az árnyékot, hogy előkészítsen a fényre.” S mond még egy lényegeset: „a nagypéntek húsvét nélkül abszolút csőd, húsvét nagypéntek nélkül meg pogány theofánia.” Nos, soha nem lesz csődtömeg ez a néhány szent nap, mely elválaszthatatlanul összetartozik. Éppen ezért ne szomorkodjunk amiatt, hogy a halált és a sötétséget is meg kell tapasztalnunk! A cél természetesen mindnyájunk életében a feltámadás! Ezért élünk, ezért küzdünk, ezért kelünk ki nap mint nap az ágyból. Reményt adó, hogy életünk nagypéntekjeit is feltámadások követik. Mert nem győzhet mindig az árnyék! Számunkra is van kiút és lehetőség, hogy a sötétségből kilépjünk a fényre! Ezzel kapcsolatban érdekes dolgot mond Böjte Csaba testvér: „A sötétség a világosság hiánya. Nem lehet összetörni és kilapátolni az ablakon. Sokkal egyszerűbb, ha meggyújtunk egy gyertyát. Tehát nem a rossz, a hiány ellen kell küzdeni, hanem életre hívni a fényt, a saját életünkben és másokéban egyaránt.”

Drága Ünneplő testvéreim! Van reményünk erre a fényfakasztásra! És ez a remény nem más, mint a húsvét öröme, a Feltámadás, aminek mi 2021-ben is tanúi vagyunk, tanúi lehetünk! Egy filmben hangzott el ez a mondat: „Az öröm mindig segít rajtunk, akkor is, ha teljes a sötétség, mert a sötétséget elűzi a fény.” Vigasznak sem utolsó ez idei feltámadásunkon: ne féljünk az árnyéktól! Azt jelenti, hogy fény van a közelben! Ahelyett, hogy amiatt búslakodunk, hogy visszafogottabb a Húsvétunk, a megszokottnál kevesebb lesz a vendégünk, a járvány miatt még mindig szigorú óvintézkedéseket kell tartanunk, adjunk hálát az Istennek azért, hogy idén újra liturgikus közösségben, templomi pászkaszenteléssel ünnepelhetünk! Ne felejtsük el: Krisztus is csendben támadt fel! Már csak az üres sír látványára értek oda az asszonyok. Nem volt ott semmi külsőség, se csinnadratta.

Mégis akkorát szólt, hogy hatását ma is érezzük. De ne elégedjünk meg ennyivel! Ne csak érezzük a hatását; ahogy a gyertyalángot tovább adtuk a szertartás elején, legyünk ennek az örömhírnek mi is a hordozói! Ne a sötétben tapogatózz Testvérem, mikor van lehetőséged a Fényt is választani! Jertek, merítsetek fényt… Áldott Feltámadást kívánok Mindnyájuknak!

A rozsályi görögkatolikus templom ikonosztázionjának ünnepsorában nincs megfestve Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe. Elsőre kicsit furcsa: talán nem tartozik a legfontosabb ünnepek közé? Megijedni nem kell: ha nem is az ünnepsorban, de központi helyen szerepel a mai ünnep, az angyali üdvözlet jelenete. Bizony, a királyi ajtón látjuk megfestve Gábor arkangyal látogatását Máriánál. És jól is van ez így. Központi helyet érdemel Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe – nem csak a naptárban, a mi életünkben, szívünkben is. Pedig gyakran elbújik a nagyböjtben, lapul a rejtekben, szinte észre sem vesszük, mégsem intézhetjük el egy kézlegyintéssel. Most meg pláne nem, amikor magának az ünnep nevének értelmezésével, pontosabban megélésével gyakran gondban is vagyunk. Egy éve már, hogy meghatározza mindennapjainkat a szűnni nem akaró járvány, a rettegés, a félelem, s talán aktuális lehet ma a kérdés: Örömhírvétel ünnepén vajon mégis mi okunk lehet idén az örömre? Mi lehet a mai örömhírünk?

Az Evangélium szó maga is örömhírt, jó hírt jelent, s a mindnyájunk számára ismert örömhírből, a mai evangéliumi történetből három mondatot szeretnék kiragadni. „Ne félj Mária! Kegyelmet találtál Istennél!” Az Isten szorongatott helyzetében sem hagyja magára az embert. De jó lenne, ha ezt mindnyájan elhinnénk! De jó lenne, ha nem csak rövid távú boldogságban gondolkoznánk, de tudatosítanánk magunkban azt is, hogy Isten kegyelme, nos, ez nem a következő két hétre vagy félévre szól. Talán mai ünnepünk neve nem jelenlegi kedélyállapotunkat, közhangulatunkat tükrözi, de nem is közeljövőnk örömeit, vigaszait kell, hogy elsődlegesen keressük! Persze, az is fontos és bevallom, én is örülnék, ha este, mikor a híreket hallgatjuk, több örömhírrel, jó hírrel találkoznánk: kevesebb lenne a háború, kevesebb a tragédia és gyilkosság, kevesebb az emberek közötti viszály és ellenségeskedés, szeretetlenség, este például megverhetnénk a lengyeleket fociban, nem beszélve arról, hogy véget érhetne ez a világjárvány is. A mai örömhírünk nem ilyen örömhír, a mai örömhírünk hosszú távon nyújt megnyugvást és lesz életünk legnagyobb boldogsága és reménye. Abban a pillanatban, hogy a kis názáreti lánykát kiválasztotta és meghívta az Úr és megfogant méhében a magzat, a Világ Megváltója, az Isten végérvényesen letette a voksát legfőbb teremtményei, az emberek mellett. Eldőlt az Örök Élet! „Ma van a mi üdvösségünk kezdete és az örök titoknak megnyilatkozása…” – énekeltük a tropárban. A mi örömünk nem a következő hetekre, hónapokra, nem e világra szól. Az Isten hosszabb távra tervez velünk. S bár az örömöt, a boldogságot ezekben a napokban talán gyakran nehezebben is éljük meg, erőt kell merítenünk a mai ünnepből. Nincs miért aggodalmaskodnunk, mert az Isten rólunk sem felejtkezik meg! „Ne félj Mária! Kegyelmet találtál az Istennél!” Ezt a mondatot egy cetlire, a nevünket behelyettesítve akár ki is írhatjuk otthon az asztalunkra vagy ha van, imasarkunkra!

Az angyalnak aztán van egy másik kulcsmondata is: „Istennél semmi sem lehetetlen!” Érdekesség, de a hírvivő arkangyalnak, Gábrielnek a neve azt jelenti, hogy Isten ereje. Az Isten naponta megmutatja erejét. Bármi történik velünk, akár jónak, akár rossznak is gondoljuk, azért történik, mert az Isten hatalmas. És mivel az Isten hatalmas és erős, ezért lehet igaz az angyal kijelentése: „Istennél semmi sem lehetetlen!” És itt bármire gondolhatunk, határ a csillagos ég!. Ha szárazság van vagy túl sok a csapadék és ez nem jó a termőföldnek – bíznom kell Isten erejében, abban, hogy megsegít. Elveszítettem férjemet és feleségemet, gyermekem távol él tőlem és úgy érzem, belepusztulok a magányba – bíznom kell Isten erejében és abban, hogy megsegít. Régóta várunk gyermekáldásra a feleségemmel, férjemmel, s lassan már kezdünk lemondani arról, hogy családot alapíthatunk - bíznom kell Isten erejében és abban, hogy megsegít. Beteg vagyok, elkaptam a koronavírust, mi lesz velem és szeretteimmel? – bíznom kell Isten erejében és abban, hogy megsegít. A Mindenható nem félelmet kelteni akar az emberben, nem megijeszteni és elrettenteni akarja, a célja, hogy merjünk hinni, merjünk bízni benne. Látjuk, egy 16 éves názáreti lányka bízott Isten erejében és abban, hogy megsegíti.

Erőt kell merítenünk Szűz Mária hitéből! „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint!” Ráhagyatkozni az Istenre, na, az nehéz! Az ember mindig mindent maga akar elérni. „Majd én kézbe veszem a dolgokat, én irányítom a saját életemet. Az Isten ne szóljon bele, én úgyis jobban tudom!” Biztos ez? Máriának 16 évesen volt bölcsessége és nem utolsósorban hite megérteni és belátni, hogy ez nem így működik. „Legyen nekem a te igéd szerint.” Akár könnyűnek, akár nehéznek is érezte a feladatot, Mária igent mondott a meghívásra. Könnyű a jóhoz hozzászokni, könnyű arra igent mondani, amit szeretünk, de vajon mi van a keresztekkel, mi van a nehezebb próbatételekkel? Ha a jó dolgokat elfogadjuk Isten kezéből, a rosszakat miért ne fogadnánk el? Ugyanaz a Mária, akiről most azt olvassuk, hogy kegyelemmel teljes meg áldottabb minden asszonynál, akit az Isten kiválasztott… Nos, ugyanez a Mária egy hét múlva végignézi Fia Passióját és karjaiban fogja tartani halott gyermekét. Tőr járja át a szívét, de a hite erősebb minden fájdalomnál. Biztosak lehetünk abban, hogy Máriában is voltak aggályok meg kétségek. Kellett neki idő, hogy megértse küldetését. Azt olvassuk az Evangéliumban, hogy amikor a 12 éves Jézust a templomban felejtették a szülei, Mária szívébe véste Jézus szavait, gondolkodott rajtuk. Én kétszer annyi idős vagyok, mint amennyi Mária lehetett, de ilyen hitről csak álmodni merek. Ne féljünk attól, hogy rábízzuk magunkat az Isten akaratára! Minden kegyelem az ember életében – ha e vezérfonál mentén élünk, talán ez a ráhagyatkozás is sikerülni fog.

Hiszen tudjuk: „Istennél semmi sem lehetetlen!”

Szír Szent Efrém a 4. század jelentős teológusa volt, akinek egy imáját a nagyböjt imádságának is szoktak nevezni. A legtöbb böjti szertartásunk végén elimádkozzuk ezt a fohászt, mely hozzám is igen közel áll, ezért egy hét részes sorozat keretében erről az imádságról osztottam meg gondolatokat (részben saját gondolatok voltak, de segítségül hívtam Alexander Schmemann – Olivier Clément: A nagyböjt és a húsvéti titok című könyvét is). Remélem, érdemes volt  velem együtt gondolkodni erről a csodálatos imádságról, tartsanak velem a záró etap alkalmával is!!!

„Életem Ura és Uralkodója! Ne engedd hozzám a jóra való restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét! Ajándékozd inkább szolgádnak a józanság, alázatosság, állhatatosság és szeretet lelkét! Igen Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökkön örökké. Amen.”

Már mindenki kívülről fújja Szent Efrém imádságának első két részét, ahol ugye négy szenvedély leküzdéséért és négy erény megéléséért, gyakorlásáért imádkozik a szent szerző. Nos, az imádság harmadik része a második szakasz kéréseinek egy jobban összefogott kifejtése: „Igen, Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet, és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökkön örökké. Amen.”

Két olyan erénnyel találkozunk, amiről az elmúlt napokban már beszéltünk. Az alázatosság és a szeretet erényével. Két igen fontos erényről van itt szó. Saját bűneinknek a meglátása az alázatosság jele. Kérdés: meglátjuk-e a bűneinket? Vagy alapból úgy lépünk be a gyóntatószékbe, hogy „nekem nincs bűnöm? Máris van egy, a hazugság, mert „nincs ember, ki él és ne vétkezzék”! Még a legnagyobb szenteknek is rengeteg volt a bűnük! De őbennük volt annyi alázat, hogy beismerték és vezekeltek értük! Bennünk mennyi alázat van? Amikor az Eucharisztiához járulunk, az alázat és a bűnbánat lelkületét mindenképp magunkra kell, hogy öltsük. A görögkatolikusoknál a Hiszem Uram és vallom kezdetű imádság segít ebben: az „akik között az első én vagyok”, illetve a kereszten megtérő jobb lator szavai („Emlékezzél meg rólam Uram, midőn Országodba jutsz”) a törékenységünket és a bocsánatkérésünket, bűnbevallásunkat fejezi ki. Mint egy nyilvános gyónás. A római katolikusoknál sem marad el ez a mozzanat, ott a kafarnaumi százados szavai csengenek vissza: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd és meggyógyul az én lelkem.” Mennyivel másabb így a szentáldozáshoz járulni, mintha a mellemet döngetném és a túlzott magabiztosságtól leperegne minden bűn, szenvedély és kritika rólam…

Az alázatos ember kizárólag a saját vétkei miatt aggódik, és aki saját lelkének üdvösségén fáradozik, az nem foglalkozik mások életével, mások hibáival, ne adj Isten bűneivel. „Nem jó dolog (magára) hagyni a saját halottunkat, miközben a másoké felett siránkozunk”- mondják az atyák. A felebarát meg nem ítélése a szeretet jele, amely utolsó, de mégis legfontosabb erényként legutóbb volt a témánk. Beszéltünk a szenvedélyeknél a megszólás szelleméről, ami az egyik legveszélyesebb bűnkategória lehet: ha tartózkodunk a másik ember megítélésétől, megóvhatjuk magunkat attól a csapdától, amit épp a sátán állít, és azért, hogy belesétáljunk. Kell ez nekünk? Mindnyájunknak megvan a magunk élete, megvannak a magunk problémái, mindnyájunknak saját terheinket, keresztjeinket kell viselnünk. Egyébként is: a másik ember gyengeségeinek igazi okát sohasem fogjuk tudni megismerni. A szent atyák óvnak minket, hogy ítélkezve nézzünk a többiekre, buzdítva, hogy az ítéletet hagyjuk az Istenre, aki ismeri a szív titkait. „Ne ítélj, hogy ne ítéltess!” Talán érdemes ezen gondolkozni egy percig…

„Add, hogy megismerjem bűneimet és meg ne ítéljem felebarátomat…” Egyetlen veszély létezhet, ami ellen könyörgünk az imádság záró részében, ez pedig a kevélység. A kevélység a gonoszság forrása, és minden gonoszság egyúttal gőggel is jár. Nem elég, hogy belássuk, megismerjük bűneinket, mert még ez a látszólagos erény is válhat kevélységgé. Létezik az áljámborságnak egy olyan formája, mely az alázatosság és az önvád leple alatt ördögi kevélységhez vezethet. Amikor viszont megismerjük bűneinket és nem ítéljük meg felebarátainkat, amikor más szavakkal kifejezve a tisztaság, az alázatosság, a türelem és a szeretet már eggyé olvadt, akkor és csakis akkor mondhatjuk, hogy az utolsó ellenség, a kevélység is megsemmisült bennünk.

Ez a két nagy erény összetartozik és kölcsönösen kiegészíti egymást, Klimakhosz Szent János egyenesen így fogalmaz: „Szent kapcsolatban áll egymással a szeretet és az alázat; az első fölemel, miközben a második, fenntartván azokat, akik felemeltettek, nem hagyja, hogy leessenek”. Hangsúlyozandó, hogy a két erény „szent összetartozása” szétválaszthatatlan, a szent atyák egy közös elnevezésben egyesítették őket: „a szeretet alázatossága”, a lelki élet dicsérete és dísze, mivel a tökéletes élet teljessége. És ettől a zárástól lesz tökéletes az egész imádság is.

Szent Efrém imáját alapvetően nagyböjtben imádkozzuk, de nem muszáj egy évig várnunk arra, hogy a szövegét ízlelgessük és hogy gondolkodjunk a benne szereplő szenvedélyekről és erényekről. A szenvedélyek ellen és az erényekért mindig küzdenünk kell, kérnünk kell az Istent, ezért jól jegyezzük meg ezt az imát, amit utoljára még mondjunk el közösen: „Életem Ura és Uralkodója! Ne engedd hozzám a jóra való restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét! Ajándékozd inkább szolgádnak a józanság, alázatosság, állhatatosság és szeretet lelkét! Igen Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökkön örökké. Amen.”

Amikor december végén biztossá vált, hogy Szoboszlai Dominik magyar rekordot jelentő 20 millió euróért Salzburgból az RB Leipzighez szerződik, szerintem kevesen gondolták, hogy még március idusához érve sem mutatkozik be új klubjában. Ennek okát nem abban kell keresnünk, hogy nem bírta felvenni a Bundesliga őrjítő tempóját vagy hogy Nagelsmann pikkel rá, lehetősége sem volt még pályára lépni combközelítő izomsérülése miatt. Sok magyar és Leipzig szurkolóval egyetemben én is nagyon várom már a debütálását és azt is, hogyan illeszkedik majd be a Red Bull család másik reprezentánsában, mely jelenleg Németország második számú klubja, mindenesetre én a fejlődése szempontjából és a körülmények miatt is tökéletes választásnak tartom a Lipcsét; a miértekre eme bejegyzés végén adok választ. Félúton a nemzeti ünnepünk és a világbajnoki selejtezők kezdete előtt és azok apropóján kicsit „magyarozunk”; 4-4 olyan pozitív és negatív példát állítok Szoboszlai Dominik elé az elmúlt 20 évből, akiknek fiatalon kellett döntést hozniuk. Volt, aki pályafutása túlnyomó részében jó döntéseket hozott, de olyan is volt, akinek ez nem sikerült – nos, a rossz döntés is döntés, s ha más miatt nem is, elrettentő példának tökéletes…

Akiknek a példáját inkább ne kövesse Szoboszlai Dominik…

Dzsudzsák Balázs

„Kár értük, kiváló ügynökök voltak…” A Nyomás utána című Bud Spencer – Terence Hill film ezen sora jutott eszembe, amikor azokat vettem lajstromba, akik többre voltak hivatottak annál, mint amit végül elértek/elérnek pályafutásukban. Kézenfekvőbb példával nem is kezdhetnénk azt illetően, hogyan lehet egy kivételes tehetséget és pályaívet egyik pillanatról a másikra tönkre vágni. Dzsudzsák Balázs jelenleg 108-szoros válogatott, amivel Király Gáborral holtversenyben az élen áll, de hogy lesz-e egyedüli rekorder, közel sem biztos – és az a helyzet, hogy szerintem minimum 15-20 válogatottságot ajándékba kapott. Az is igaz, hogy a Nyírlugosról induló Dzsudzsi valóban tehetséges volt, s hamar kinőtte a Debrecent és a magyar első osztályt. Már 22 évesen a holland PSV Eindhoven játékosa lett, ahol a már akkor világklasszis Luis Suárez mellett az Eredevisie legnagyobb sztárja volt. Első teljes szezonjában 11 gólig és 9 gólpasszig jutott, a másodikban 14 gól és 13 assziszt szerepelt a neve mellett (ebben a szezonban játszotta talán élete meccsét az Ajax ellen, amikor két csodás gólt lőtt és pazar gólpasszt is adott a 4-3-as győzelmet hozó rangadón). A következő szezonban az Európa-Ligában is villogott: a negyeddöntőig jutó PSV-ben hét gólt lőtt és két gólpasszt adott. Csak első féléve végén lett bajnok (2008 januárjában igazolt Hollandiába), de így is meghatározó alakja volt a ligának, s joggal gondolhattuk, hogy innen még felfelé vezethet az útja. 2011. június 12-én aztán pályafutásának dicső szakasza véget ért, s elindult a lejtőn: az újgazdag Anzsi Mahacskalához igazolt, ahol igaz, hogy például egy Samuel Eto’o és egy Roberto Carlos is csapattársa volt, de szakmai szemmel értékelhetetlennek tetszett már akkor is ez az igazolás. Meglett volna az esélye annak, hogy Balázs a Benficához vagy a Valenciához hasonló képességű csapatba szerződjön, de az egykori eindhoveni közönségkedvencet a pénz motiválta (hiába állít bárki mást…). A rövid mahacskalai kaland után a Dinamo Moszkvánál legalább voltak fellángolásai és itt eltöltött három és fél évet, mielőtt a török Bursasporhoz igazolt volna. A számára is jól sikerült 2016-os EB után azt hittük, 30 évesen még lehet egy nagy dobása, ehhez képest a „nyírlugosi szabadalom” (ahogy Hajdú B. István nevezte el két megpattanó gólját a portugálok ellen) a Hertha vagy a Schalke helyett az arab emírségekbeli al-Vahda csapatához került. Majd két évvel később országon belül váltott klubot: a frissen feljutó al-Ittihad trikójában feszíthetett másfél éven keresztül. 2020. februárjában az El-Ajn szerződtette, de nem AJNározták túl, a koronavírus után nem hosszabbították meg lejáró szerződését. Így jobb ötlet híján visszatért az alma máterbe, a másodosztályba alászálló Debrecenbe és nehezen elképzelhető, hogy a 35. születésnapja felé közeledve még máshova igazoljon. Zimány Lindák és luxusautók törése mellett is, ebből a pályafutásból, a székely meg a fia youtube-os vicchez hasonlóan többet ki lehetett volna hozni. Vagy ahogy a Herkules című Walt Disney klasszikusban fogalmaz Philoktetesz, a hősök mestere: „Azt hittem, bajnok lesz belőled. De neked elég a baj.”

Koman Vladimir

A 2009-es U20-as világbajnokságon bronzérmes magyar válogatottból szerintem Gulácsi Péter futotta be azt a karriert, amire akkor predesztinálva volt, pedig nem is tőle volt hangos akkoriban leginkább a nemzetközi és a hazai sajtó: a csapat két legfelkapottabb játékosa Németh Krisztián és Koman Vladimir voltak. Némó is sorra kerül majd, de kezdjük Komannal, mert számomra ő a nagyobb csalódás. Az ukrán labdarúgó családjával Ungvárról nem a szomszédba, mondjuk Kisvárdára vagy Záhonyba költöztek át, meg sem álltak egészen Szombathelyig, ahol hősünk megismerkedhetett a labdarúgás alapjaival. Haladás volt számára a dobbantás a Haladásból: az olasz Sampdoriába került, ahol eleinte a tartalékcsapatban villogott, majd párszor kölcsönadták (játszott az Avellinóban és a Bariban), s bár meghatározó játékosa nem volt soha a Sampnak, azért a nagy csapatban is megkapta a lehetőséget, sőt a Debrecen elleni csoportkörös (mellesleg 2-0-ra elveszített!) Európa-Liga meccsen a csapatkapitányi karszalagot is ő viselte. Utolsó olaszországi bajnokiján csereként beállva is kiállították, majd 2012 januárjában a francia másodosztályban szereplő, de nagy álmokat szövögető AS Monaco lecsapott rá. Nagy csinnadrattával érkezett a Hercegségbe, ahol nem vált belőle kis herceg: félév után távozott is és valahol itt veszítettük el Komant: az orosz Krasznodar neve ma már nem cseng rosszul, akkor még kevesen értették, miért megy oda, nem is evett meg ott sok sót borscs-t – második szezonját kölcsönben az Uralnál töltötte. 2014 nyarán a Krasznodar felbontotta szerződését, s érdekesség, hogy november 12-én az amerikai digitális médiaszolgáltató, a Bleacher Report Victor Valdés és Simao Sabrosa mellett a legnevesebb szabadon igazolható labdarúgók közé sorolta. Félévbe telt, míg talált magának csapatot: hazaigazolt Diósgyőrbe (akiket nyáron még kikosarazott, gondolom, jobb ajánlatra várt…), így ország-világ láthatta, milyen kritikán aluli, minősíthetetlen produkciót nyújt. Legkésőbb miskolci másfél évében kiderült róla, mi az ő szintje: a török élvonal újoncához, az Adanasporhoz került, ahol egy szezon után a semmihez sem fogható török másodosztályú levegőbe is beleszippanthatott. Két évet az iráni Szepahan Iszfahan csapatánál töltött, jelenleg az Egyesült Arab Emírségekben labdázgat, az al-Hatta csapatának bizonyára hasznos tagja. Voltak jó meccsei a válogatottban is, utoljára a Nagyerdei stadionavatón lépett pályára a dánok ellen és azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy hamarabb lesz Marco Rossinak samponreklámja, mint hogy behívja valaha az arab világból Koman Vladimirt még a nemzeti tizenegybe…

Tablón az u20-as vb hősök, többek között Koman Vladimirrel, Németh Krisztiánnal és Gulácsi Péterrel...

Németh Krisztián

Németh Krisztián tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a győri gyermekkor és MTK-s évek után már 19 évesen elvitte a világhírű Liverpool! Még a Mersey-parti klub ificsapatában pallérozódni is nagy szó, ahol ráadásul ontotta a gólokat; a tartalékok között egyik szezonjában gólkirály is lett, nem csoda, hogy gyorsan közönségkedvenccé vált. Ám igazán közel a tűzhöz nem került, bajnoki meccsen nem mutatkozhatott be a felnőttek között. Rövid ideig a Blackpoolnál szerepelt kölcsönben, majd az AEK Athénhoz került, ahonnan már nem volt számára visszaút a Szigetországba. Athén után játszott a nagy rivális Olympiakoszban, majd a Volú csapatában, mielőtt visszatért az MTK-hoz, hogy újraépítse magát. Hollandia népszerű célállomása volt mindig is a magyaroknak, Németh sem akart kimaradni a német(h)alföldi kalandból: előbb az RKC Waalvijk, majd a Roda játékosa lett. Utóbbi helyen úgy nézett ki, otthonra talált, de a világháborúkkal ellentétben ez a Németh Amerika mellé állt. A Sporting Kansas City-ben nyújtotta talán pályafutása legszebb periódusát: júniusban a hónap játékosa díjra jelölték, egyik gólját a szezon legszebb találatának választották, míg csapatszinten meg országos kupát nyert. Mindezek fényében annyira tűnt jó ötletnek Katarba igazolni, mint Micimackót kettesben hagyni egy csupor mézzel, mindenesetre az Al Gharafa tagja lett, ahol egész jól ment neki. Bár Némó itt sem maradt néma, s 21 bajnokin rúgott tizenhármat, az igazi katar-zis elmaradt, s Xavival ellentétben őt nem kérték fel a 2022-es vb egyik reklámarcának. Talán ezért, talán más miatt, de itt sem maradt másfél évnél tovább: neki nemcsak álmaiban integetett vissza Amerika, konkrétan a New England Revolution labdarúgója lett. Aztán visszatért a Sporting Kansas City-hez, ahol megint jól játszott, de örökmozgóként nem elégedett meg ennyivel; a gyermekkori dackorszak nála 31 évesen köszöntött be. Igaz, nem tartott sokáig, mert mindössze egy bajnoki és egy kupameccs jutott neki a szlovák felvidéki DAC színeiben. Harmadszor is visszatért Amerikába, de most a Columbus Crew csapatához igazolt és a mai napig ott játszik – bár nála sohasem lehet tudni. Az utánpótlás válogatottakban jobban ment neki, mint a nagyoknál (az U19-es EB-n a torna All Star csapatába is beválasztották 2008-ban, s egy évvel később az U20-as vb-n is brillírozott Egyiptomban), de a 2016-os EB csapatban szerepet kapott. Mi az, hogy kapott! Az osztrákok elleni 2-0-s győzelem alkalmával kezdőként játszott, de pályára lépett a portugálok ellen is. Korából kifolyólag őt teljesen leírni még nem lehet, de válogatott szinten alighanem ezután is csak kiegészítő szerepre lesz kárhoztatva. Némó nyomában járva annyit talán megállapíthatunk, hogy a liverpooli kezdetek után szerintem az ő pályafutásában is több volt.

Rudolf Gergely

Hogy miben hasonlít Cristiano Ronaldo és Rudolf Gergely? Mindkettejüknek Bölöni László indította be reményteljes karrierjét! CR-nek a Sportingnál volt edzője, míg Rudolfot annak szülővárosában, Nyíregyházán szúrta ki, s vitte el a francia másodosztályú Nancyhoz. Az ország második legjobb akadémiáján pallérozódott (mármint nem a korábbi sokszoros román válogatott Bölöni…), s az ificsapatban jól is játszott, de a felnőttek között sok lapot nem osztottak neki, ezért a váltás mellett döntött – hazaigazolt Debrecenbe! A kálvinista Rómában sérülések is hátráltatták, de amikor játszott, futballja csúcsminőséget képviselt: a 2008/2009-es szezonban 16 góllal második lett a góllövőlistán, egy évvel később pedig a BL csoportkörben is hasított, a Fiorentinának például oda-vissza beköszönt, de gólt lőtt a Levszki Szofia elleni selejtezőn is, amit élőben láttam és számomra örök emlék marad. Nem csoda, hogy éppen egy olasz csapat nézte ki magának (bár az Ajax is meg akarta szerezni!): a Genoa szerződtette. Sokat sajnos nem játszott itt, egy gólt szerzett (mondjuk azt az AS és nem a kálvinista Roma ellen…), kölcsönben a Bariban (két gólt lőtt: a Juve és a Milan ellen!) és a görög Panathinaikoszban is megfordult, mielőtt hazatért volna Diósgyőrbe. Innen már nem vezetett számára út külföldre, s menthetetlenül elindult a lejtőn: a Diósgyőr után Győrben, Fehérváron, Nyíregyházán és Balmazújvárosban is játszott (Dunakeszin még a futsalt is kipróbálta!), de sehol nem emlékeztetett már régi önmagára, ezért jobbnak látta 2018-ban, mindössze 33 évesen, krisztusi korban visszavonulni. A válogatottban Egervárinál ment neki a legjobban, 10 góljából nyolcat az ő kapitánysága alatt szerzett: emlékezetes produkciót nyújtott például a San Marino elleni 8-0, a svédek elleni 2-1 és a hollandiai 3-5 alkalmával is. Ma már az M4Sport szakértőjeként láthatjuk, de abban nincs sok köszönet: az Atalanta-Real Madrid BL nyolcaddöntőn például azt találta mondani, hogy látszik, hogy a spanyolok el akarják vinni a három pontot. Kár, hogy ott már nem pontokra, hanem kiesésre mentek a meccsek… Ha már ’48 és szabadságharc: rá biztos nem aggatnám a „haza bölcse” jelzőt…

Akik jó példával szolgálhatnak Szoboszlai Dominik előtt…

Gera Zoltán

Az eddigi felsorolásokból látszott, hogy olyan játékosokat találtam, akik szinte gyakrabban váltottak klubot, mint fehérneműt. Pozitív példát is fogunk látni gyakori klubváltó esetében, de Gera Zoltán még nem ehhez a táborhoz tartozik. Gerzsonról mindenki tudja, hogy fiatalon a fűről nem biztos, hogy a zöld gyep volt az első, ami eszébe jutott, mindenesetre még időben jött meg az esze, s intett pá-t a drogoknak, nőknek, alkoholnak. Csak egy „pá” maradt, a „pá zsit” – még szerencse, hogy Gera Zoli „pá lyafutása” jobb volt, mint ez a szóvicc. Mi az, hogy jobb: az elmúlt húsz év legjobb és legsikeresebb labdarúgóját tisztelhetjük személyében! Pécsről fiatalon felkerült a Fradihoz, ahol gyorsan berobbant a köztudatba és olyan kiváló teljesítményt nyújtott a 2003/04-es szezonban, hogy bejelentkezett érte az angol West Bromwich Albion. Nem vett hosszú időt igénybe az akklimatizálódás: minden bajnokin pályára lépett a szezonban, rúgott hat gólt, s a szezon végén a soccernet.com a Premier League álomcsapatába is beválasztotta. A következő szezon végén sajnos kiesett a birminghamiekkel, de a másodosztályban sem állt meg az élet: a 2007/2008-as szezon végén a The Guardian a Championship legjobb labdarúgójának választotta és a magazin álomcsapatába is bekerült. Elég volt a másodosztályból, Gera ennél jobb futballista, nem is maradt Birminghamben: a londoni Fulham labdarúgója lett, ahol még nagyobb sikerek érték. Ollózós gól a Manchester United ellen és 7. hely a bajnokságban, amivel kivívták a nemzetközi szereplés jogát – aztán az Európa-ligában egyenesen a döntőig meneteltek, Gera vezérletével (a Fulham csodájáról és sok más csodáról írtam már korábban, ITT és ITT megtekinthetők, ajánlom szeretettel!) A 2009/2010-es szezon végén a Daily Mail a játékosok listáján a 33. helyre tette – többek között Luka Modric, John Terry és Steven Gerrard is mögötte szerepeltek. A walesi Mark Hughes személyében új edzője lett a Fulhamnek, aki mellőzte Gerzsont, s mivel a szerződése is lejárt, így visszatérhetett a West Bromhoz, ahol Fulhames edzője, Roy Hodgson is tárt csápokkal várta. Sérülések is nehezítették ekkor már pályáját, de a Liverpoolnak például akkora gólt lőtt, amit hetekig mutogathattak a különböző sportcsatornákon. Egészen 2014 nyaráig maradt Birminghamben, ekkor azonban hazatért a Fradihoz, ahol pályafutása utolsó szakaszát töltötte. Jelképes, hogy ő lőtte az új stadionban a legelső gólt (végül 2-1-re kikaptak a Chelsea-től), aztán az első bajnokin is betalált a Groupamában (bombagól a Nyíregyháza ellen), kupagyőzelmet érő gólt fejelt éppen az ősi rivális Újpest kárára, a 38. születésnapján meg klasszikus mesterhármast szerzett a Gyirmót ellen – hogy csak néhány momentumot emeljek ki „öregedő” éveiből.  Közben a válogatottban is mindig számoltak vele: 2002-es debütálása és a 2017-es visszavonulása óta egyedül 2013-ban nem lépett pályára a nemzeti csapatban – közben meg 97 meccsen szerzett 26 gólt. San Marino ellen mesterhármast ért el, a friss világbajnok olaszokból és Aranylabdás Cannavaróból bolondot csinált, a hollandok elleni amszterdami 3-5 alkalmával két szép gólt lőtt, a 2016-os EB-n a portugáloknak lőtt bombagólját meg a torna legszebb góljának választották. A szintén Pécsről induló zenekar a Halott Pénz – na azt hiszem, Gerzsonért egy fillér sem volt kidobott, se „halott”. Azt hiszem, csak nyertünk azzal, hogy Gera végül „a legjobb részt választotta, mely el nem vétetik tőle” (vö: Lk 10,42); pályafutása és átigazolásai alapján is példakép lehet a mai fiatalok számára.

Huszti Szabolcs

Hogy edzőnek milyen Huszti Szabolcs, még nem nagyon derült ki, a Loki kínpadján eddig vegyes érzései lehetnek (meg az őt odaültető cimboráinak is…), játékosként mindenesetre nagyszerű volt – az elmúlt húsz év egyik legjobbja! Miskolcon született, Tapolcán cserepedett fel (de nehéz szó ez is…) cseperedett fel, majd a Fradiban futott be, hogy aztán egy kölcsönszerződés keretében a Matáv Sopront is naggyá tegye! Külföldre a Ferencvárosból igazolt, még hozzá 22 évesen, célállomás pedig a francia Metz volt. Nem tűnt rossz választásnak, s bár a jobbak közé tartozott, csapatát nem tudta megmenteni a kieséstől. Klubot és országot váltott, bár ekkor még nem ment messzire, csupán Németországig, ahol a Hannover játékosa lett. Nagyon jól ment neki Németországban, gólokat szerzett, gólpasszokat adott, a Bundesliga sztárja volt, be is jelentkezett érte a friss UEFA-kupa győztes orosz Zenit, ahol az Arsenalhoz szerződő Andrej Arshavint kellett volna pótolnia. Nem állítom, hogy ez maradéktalanul sikerült számára, de azért szerzett kellemes perceket Szentpéterváron is. Legelső tétmeccsén például már a 2. percben gólt lőtt a Stuttgart elleni UEFA kupa randevún, s bár kulcsember nem vált belőle, a Zenit akkoriban nemzetközi szinten sem számított kis csapatnak; inkább számított ott rangnak pályára lépni, mint az Anzsi Mahacskalában… 2012-ben még nem túl a zeniten, de túl a Zeniten (na ezt fejtse meg valaki…) visszakerült a Bundesligába; második hannoveri időszaka talán még az elsőnél is jobban sikerült. Volt olyan meccse a Wolfsburg ellen, amin 4-0-ra nyertek, Szabi négy gólpasszával. Egy másik meccsen a Werder ellen rúgott egy gólt, meg adott egy gólpasszt, aztán az utolsó pillanatban győztes gólt ollózott – levette a mezét, s felmászott a kerítésre a szurkolókhoz, gyorsan összeszedett két sárgát, így villant a piros. De szerintem nem bánta, poén volt… Egyetlen furcsa igazolása volt pályafutása során, de 2014 környékén népszerű volt Kínába igazolni, ő se kínjában tette, mikor elfogadta a „világhírű” Csangcsun Jataj ajánlatát. Hála Istennek csak másfél évig maradt, a kínai nagy falat volt számára, harmadszor is visszatért a Bundesligába, de már nem a megszokott környezetben, hanem Frankfurtban szállt le a gépe. Bő egy év múlva Kínába is visszatért, volt klubjában újra lehúzott egy esztendőt. Magyarország volt az egyetlen hely, ahol nem exhez tért vissza, sőt… A legnagyobb hazai riválissal, a Fehérvárral csalta meg a Fradit (ennél talán csak Újpestre szerződni lett volna bicskanyitogatóbb tett a részéről…); 4725 nap után szerzett újra gólt az NB1-ben, pályára lépett az Európa-Liga csoportkörében is, mielőtt tavaly nyáron némileg váratlanul visszavonult. A válogatottból sajnos ezt már korábban megtette, az 51-nél sokkal több meccs juthatott volna neki, ha kevesebb a Huszti hiszti: Várhidi Péternél még csak eltiltották, Egervári Sándorral viszont olyan komoly nézetkülönbségei lettek, amiért szerinte ő inkább a fiatal fehérvári focistákat játszatta a válogatottban a harcedzett és külföldön szereplő légiósok helyett, hogy inkább búcsút mondott a nemzeti színeknek, s utána egy kapitánynak, még Dárdai Pálnak sem sikerült visszaédesgetnie. Az élet gyakran vicces rendező: végül ő is fehérvári, bár kevésbé fiatal és legkevésbé sem falábú focistaként vonult vissza…

Egy jó Huszti szerintem a 2016-os EB csapatba is befért volna...

Hajnal Tamás

Következő delikvensünk sem az az egyhelyben ülő fajta volt, de szinte egytől egyig bejöttek klubváltásai és remek karrier végén vonulhatott vissza 2018-ban. Hajnal Tamás is a Fradiból került külföldre nagyon fiatalon, mindössze 17 évesen, még hozzá a gelsenkircheni Schalkéhoz. (A miheztartás végett: akkor a Schalke még nem csontutolsó volt, 25 meccsen szerzett egyetlen győzelemmel a Bundesligában, mint napjainkban – na erről is készül majd egy érdekes és izgalmas összeállítás, de ennyire ne rohanjunk előre…) Megragadnia a nagy csapatban nem sikerült, a felnőttek között 8 meccse volt mindössze, az ifjúsági együttesben viszont közel 100 találkozón pályára lépett és a csapat legjobbja volt. 23 évesen még mindig nem volt lekésve sehonnan, így dobbantott és egy szintet lejjebb lépve a belga St Truiden csapatához szerződött. A Belgiumban töltött két szezonja jól sikerült, önbizalommal telve térhetett vissza Németországba, a patinás, de akkor másodosztályú Kaiserslauternhez. Egy szezon után elvitte a frissen feljutó Karlsruhe, s ekkor kelt fel igazán a nap Hajnal pályafutásában. Már a debütáló mérkőzésén két gólt szerzett a Nürnberg ellen, kisvártatva győztes gólt lőtt a bajnoki címvédő Bayern München Stuttgart ellen, s volt klubja, a Schalke ellen is kiosztott két asszisztot – és ez még korántsem a maximum volt az őszi szezonban, aminek végén a Kicker beválasztotta az álomcsapatba is és ötödik helyre rangsorolta a támadó középpályások listáján. A tavasszal sem lassított, holott tudvalevő volt, hogy a nyártól a Borussia Dortmund játékosa lesz! A Schalke legnagyobb riválisánál is jól kezdett, legelső meccsén szabadrúgásgólt szerzett a Bayern München elleni Szuperkupa döntőben. A második szezonjában megsérült, onnantól kezdve már nem számított alapembernek, de még részese lehetett annak a dortmundi építkezésnek, mely később két bajnoki címet és BL döntőt eredményezett. Bizony, a nagy Jürgen Klopp is edzette fiúnkat, aki egy bizonyos Mario Götze és Sinji Kagawa miatt veszítette el helyét a csapatban… 2011 januárjában kölcsönbe került a Stuttgarthoz, aztán a nyáron véglegesítették, mivel vezetésével sikerült elkerülni a kiesést. Egy kupa ezüstérmet és egy Európa-Liga nyolcaddöntőt is betehet személyes vitrinjébe, majd egy rövid ingolstadt-i kitérőt követően hazatért oda, ahonnan ez a csodás külföldi karrier elindult. Igen, csodás, mert különösen a Karlsruhénál és a Dortmundnál töltött időszakára büszke lehet. S arra is, amit visszavonulása óta művel: a minap 40. születésnapját ünneplő játékmester játékosmegfigyelőként segíti a klubot, komoly szerepe volt abban, hogy az elmúlt két évben végre minőségi légiósok érkeztek az Üllői útra. Hiába, az United is megénekelte, hogy Hajnalban még a nap is más – vajon Tokmac Nguen, Haratin és Boli ezért igazoltak a Fradihoz?

Gulácsi Péter

Közel sem jár még Gulácsi Péter pályafutása végén, s reménykedhetünk abban, hogy nem a szivárványcsaládok melletti kiállása az utolsó, amivel hallat magáról, s játszhat még magasabb szinten, de már az eddigi pályája is mementóért kiált. A BVSC, majd az MTK nevelte, mielőtt 17 évesen kikerült Liverpoolba. A Mersey partján több mint ötvenszer ülhetett a kispadon (bizonyára sokat tanulhatott akkoriban Pepe Reinától…), a tartalékcsapatban és kölcsönszerződései alkalmával bravúrosan védett, de Liverpoolban a felnőtt csapatban nem mutatkozhatott be. A Tranmere Rovers és a Hull City kapuját is meggyőzően védte, ennek is tudható be, hogy a Poolnál sokáig nem voltak hajlandók végleg lemondani róla. Egészen 2013-ig maradt Angliában, ekkor azonban bejelentkezett érte a Red Bull Salzburg, ahova ingyen igazolt. Az osztrákoknál gyorsan alapember lett, s szinte napra pontosan két évre rá és kereken 100 meccsel a lábában a testvérklubhoz, az RB Leipzighez került, a német másodosztályba. Első szezonja végén sikerült a feljutás, s azóta a Bundesliga egyik legjobb csapata a Lipcse – Gulácsi pedig a legjobb kapusa! A Leipzig nagy tervekkel érkezett az élvonalba (magát a klubot is csak 2009-ben alapították…), de azt talán senki nem gondolta, hogy ilyen hamar sikerül élcsapattá válniuk: történetük első élvonalbeli szereplése alkalmával ezüstérmesek lettek, így rögtön indulhattak a Bajnokok Ligájában. Csak néhány elismerés a sok közül… A 2017/18-as Bundesliga szezon őszi idényében a Kicker osztályzatai alapján a legjobb kapus lett. A 2018/19-es szezon végén a legtöbb gól nélküli bajnoki mérkőzésért járó Fehér Kesztyű díjat érdemelte ki és a Kicker osztályzatai alapján a Bundesliga legjobb játékosa lett! Nem kapusa, játékosa!!! A Kicker 2020. január 3-án a Bundesliga legjobb légiósának választotta! A Four Four Two magazin angol nyelvű kiadása a világ legjobb kapusai közé sorolta! A 2019/20-as év végén a Bundesliga játékosai választották a harmadik legjobb kapusnak! Bár a Bajnokok Ligájában a múlt héten nem sikerült a bravúr, a Liverpool elleni BL kiesés alkalmával is büszke voltam, hogy magyar labdarúgó védte az ellenfél kapuját. (Az előző szezonban a Tottenham és az Atletico Madrid testén keresztül egyenesen elődöntőig jutott a lipcsei csapat, Gulácsi a két párharc három meccsén összesen egy gólt kapott, azt is tizenegyesből!) Jelenleg 215 találkozónál és 69 kapott gól nélküli meccsnél tart, s a sztori tovább íródik – bár a Dortmund és az Inter érdeklődéséről is lehetett mostanában hallani. Egy biztos: a 2009-es U20-as vb bronzmeccsén a Costa Rica elleni szétlövésben három büntetőt hárító Gulácsi Péter valóban megérkezett a szűk elitbe, s jelenleg elképzelhető, hogy a világ 10 legjobb kapusa közé tartozik!

Akik még beférhettek volna, de a „keretszűkítés” áldozatai lettek…

Felírtam magamnak még két-két nevet, akik beférhettek volna, de „keretszűkítés” miatt végül kimaradtak. Kleinheisler László, aki az Oslóban szerzett szerencsés bombagólja (hogy lehet egy bombagól szerencsés? Hát így!!!) óta pályafutását illetően szinte csak rossz döntést hozott (a legalja talán az volt, amikor hazajött a Fradihoz, de Borat is jobban illett Kazahsztánba, mint „a magyar Scholes”…). A másik oldalra Sallai Roland került fel, aki meg nagyon tudatosan építi pályafutását – az olaszországi és ciprusi időszak után most a német Freiburg húzóembere, s túl van 50. Bundesliga meccsén is. Korukból adódik, hogy végül mindketten fennakadtak a rostán – Kleinheisler 26, Sallai mindössze 23 éves, mindkettejük pályafutása tartogathat még komoly csavarokat. Végül két rutinos rókát is kihagytam, a 2016-os EB első meccsének két gólszerzőjét. A negatív oldalra Stieber Zoltán kerülhetett volna fel, akinek pályafutása csúcspontja az a gól volt az osztrákok ellen (ELDŐLT A MÉRKŐZÉS!!! MAGYARORSZÁG KETTŐ, AUSZTRIA NULLA!!! Ja, egyébként Hajdú B. István egy fillért nem ad az ingyen reklámért…), bár még csak 31 éves, de jelenleg az alsóházi, bár legalább talán már nem kiesőjelölt Újpestben keresi a kenyérre valót, s az elmúlt 14 évben 12 klubja volt. Gyökeret eresztenie sehol sem sikerült, pedig például Németországban és Amerikában is megpróbálta. A pozitív oldalon meg az a Szalai Ádám állhatna, aki, amikor épp nem pálinka meghívásokat és másfél éves gólcsendeket tart, azért futballozik is és bár a megítélése a mai napig is kétes, az, hogy ő tíz év alatt nem kopott még ki a Bundesligából, nem lehet a véletlen műve. A Mainznál, a Schalkénál, a Hoffenheimnél is láttak benne fantáziát (egyedül a hannoveri kölcsönszerződés nem jött be, de az nem is tartott sokáig), s aki követi a Bundesligát, beismerheti: láttunk tőle nagyszerű dolgokat. Is… :)

Szalai Ádám 550 nap után bepiszkálta, tuszkolta, pöckölte... :)

De hogy visszatérjek a cikk apropójához és ígéretemhez… Miért választott jól Szoboszlai Dominik? Julian Nagelsmann az egyik legtehetségesebb edző jelenleg, aki ráadásul hihetetlenül fiatal is, éppen ezért biztos, hogy a fiatalok nyelvén is ért majd! Korábban Szalai Ádámot is kedvelte a Hoffenheimben, a Lipcsében eddig Gulácsi és Orbán helye is megkérdőjelezhetetlen (utóbbié azért formációtól is függ), úgy néz ki, a magyarokkal megvan a közös kohéziója. Szoboszlait segíthetik honfitársai és korábbi salzburgi klubtársai is, ráadásul nyelvi nehézségei sem lesznek, hiszen németül perfektül tud. Már csak arra van szüksége, hogy felépüljön. És alázatra, meg türelemre. Mert aligha lesz rögtön kezdő – de idővel ezt is, mint ahogy a tiszteletet is kivívhatja. A felsorolt 8 (+4) labdarúgónál is tehetségesebbnek tűnik, nagy részt rajta és az ő döntésein múlik, milyen karriert fog befutni. Óriási jövő előtt áll Szoboszlai Dominik és óriási tetteket várhatunk tőle – bár egyelőre azt hiszem, már a lipcsei bemutatkozásának is tudnánk örülni… Egy biztos: Dominik egyelőre nem a dominikaiaké, hanem a lipcseieké és ami talán még fontosabb: Magyarországé! :)

Szír Szent Efrém a 4. század jelentős teológusa volt, akinek egy imáját a nagyböjt imádságának is szoktak nevezni. A legtöbb böjti szertartásunk végén elimádkozzuk ezt a fohászt, mely hozzám is igen közel áll, ezért egy hét részes sorozat keretében erről az imádságról fogok néhány gondolatot megosztani (részben saját gondolatok lesznek, de segítségül hívom Alexander Schmemann – Olivier Clément: A nagyböjt és a húsvéti titok című könyvét is). Tartsanak velem – nem miattam, s nem is azért, mert olyan „mélyenszántó és világmegváltó” gondolatokat fogok klaviatúrára vetni, sokkal inkább az imádság tartalma miatt érdemes! Ezek az elmélkedések nem lesznek hosszúak, s házifeladatokat is tartalmaznak majd, amiket természetesen behajtani nem fogok. Áldott lelki hangolódást kívánok Mindnyájuknak!!

„Életem Ura és Uralkodója! Ne engedd hozzám a jóra való restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét! Ajándékozd inkább szolgádnak a józanság, alázatosság, állhatatosság és szeretet lelkét! Igen Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökkön örökké. Amen.”

Elérkeztünk Szent Efrém fohászában az utolsó erényhez, ami nem más, mint a SZERETET. Az utolsó helyen szerepel, mégis a legfontosabb, mert az összes többi erény betetőzése a szeretet. Vagy ahogy Szent Pál apostol fogalmaz a Kolosszeiekhez írt levelében: a tökéletesség köteléke. Aki a tisztaságba, alázatba és türelembe öltözött, nem képes nem szeretni az Istent és felebarátját; elérkezett így a szeretethez, ami az összes erény teljessége, amely soha meg nem fogyatkozik, amely minden jóság forrása. Aki a szeretetben időzik, magának Istennek a társaságát élvezi, aki maga a szeretet, ahogy János első levelében is olvassuk. Éppen ezért helyezi Efrém a felsorolás végére.

Bár a szeretetről órákat lehetne beszélni, kezdve akár Gary Chapman szeretetnyelveitől Szent Pál apostol Szeretethimnuszáig, de hogy ma se legyek olvashatatlanul hosszú, Jézus búcsúbeszédére szeretnék utalni, mely egyébként is igen aktuális, hiszen alig két hét és nagycsütörtök lesz, amikoris ez az esemény történt. Az utolsó vacsorán Jézus elbúcsúzott tanítványaitól, s a jövőjüket illetően is igen fontos tanácsokat fogalmazott meg. Nem is tanácsok voltak ezek, sokkal inkább parancsok. A szeretet parancsát bízza a tanítványokra. Ez a két szó első hallásra furcsa egymás mellett: vajon lehet parancsolni a szeretetet? Rá lehet valakire erőltetni azt, hogy szeressük? Jézus megjelenéséig az ószövetségi törvény állt mindenek felett. Aztán jött Jézus, aki azt mondja, hogy nem eltörölni jött a törvényt, hanem beteljesíteni, de mégis hoz egy új törvényt, kvázi rendeletet, ami lényegesebb és fontosabb minden más törvénynél. Ami felforgatja az emberek életét. Nem egyfajta kijárási korlátozás ez. Annál sokkal fontosabb. „Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.” Aztán azt is mondja: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mintha valaki életét adja barátaiért.”

Jézus mindent szeretetből tesz. És minden cselekedetével példát mutat a világnak. „Én és az Atya egy vagyunk”, halljuk Jézustól, így a szeretetük is ugyanaz. Na de milyen is az a szeretet? Témánál vagyunk: az Isten szeretete önfeláldozó és önzetlen szeretet. Szándékos, hogy ezt másodszor is idézem (mert nem lehet elégszer…): „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mintha valaki életét adja barátaiért.” Ő életét adta értünk, barátaiért. Feláldozta magát és meghalt a kereszten, hogy mi élhessünk! Az Isten szeretete kezdeményező szeretet. Hiába fordul el tőle, s él vissza az ember számtalanszor Isten jóságával, Ő mindannyiszor újra elindul felénk. Hív, szólít, mindig előbb szeret. Ebből következik, hogy Isten szeretete megbocsátó szeretet. Számtalan példát látunk erre a Szentírásban és mindennapi életünkben is, de ma ilyen aktualizáló napom van. Mit mond Jézus haláltusájában, keresztre feszítése után? „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Még a kereszten is a megbocsátást hirdette. Emberi ésszel felfoghatatlan és hátborzongató ez. Isten szeretete továbbá szolgáló szeretet. „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.” Erre is látunk egy tökéletes példát a nagyheti eseményekben: a Titkos Vacsorán nagycsütörtök este megmosta tanítványai lábát.

„Nem eltörölni jöttem a Törvényt, hanem beteljesíteni.” Egy alkalommal megkérdezték Jézust az írástudók a legfontosabb törvényről. Jézus összefoglalta nekik a két kőtábla üzenetét. „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Ez a Főparancs, ami nem más, mint a hármas szeretet útja. Miféle út ez? Minden szeretet elsődlegesen Isten felé irányul, mert Ő maga a nagybetűs SZERETET. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Önmagunkat pedig úgy kell szeretnünk, mint a másik embert. Ha önző vagyok, ha csak magam körül forognak a gondolataim, ha mindenben csak a magam hasznát és kényelmét keresem, akkor helytelenül szeretem magamat. De akkor is hibát követek el, ha nem vagy nem eléggé szeretem magam. Az Isten mindenkit egyéniségnek teremtett és mindenkit egyformán szeret. Ha Isten szeret bennünket, mi vajon miért nem szeretjük magunkat? Nem beszélve arról, hogy a másik embert is csak akkor tudom szeretni, ha önmagamat szeretem. Ne feledjük el mai napunk lényegi tanítását és a hármas szeretet útját: felfelé, befelé és kifelé kell szeretnünk.

Mai home office az első Korintusi levél 13. fejezete lenne. A Szentírás gyöngyszeméről van szó, a Szeretethimnuszról. Olvassuk el, gondolkozzunk el rajta és forgassuk szívünkben a szeretet jelzőit, melyekkel Szent Pál apostol oktat, de nem kioktat és alakít bennünket. És igyekezzünk úgy élni, hogy a bennünk lévő szeretet se múlhasson el soha.

További áldott, szép nagyböjtöt kívánok! Találkozzunk a jövő héten, sorozatunk záró epizódjában is!