Szír Szent Efrém a 4. század jelentős teológusa volt, akinek egy imáját a nagyböjt imádságának is szoktak nevezni. A legtöbb böjti szertartásunk végén elimádkozzuk ezt a fohászt, mely hozzám is igen közel áll, ezért egy hét részes sorozat keretében erről az imádságról fogok néhány gondolatot megosztani (részben saját gondolatok lesznek, de segítségül hívom Alexander Schmemann – Olivier Clément: A nagyböjt és a húsvéti titok című könyvét is). Tartsanak velem – nem miattam, s nem is azért, mert olyan „mélyenszántó és világmegváltó” gondolatokat fogok klaviatúrára vetni, sokkal inkább az imádság tartalma miatt érdemes! Ezek az elmélkedések nem lesznek hosszúak, s házifeladatokat is tartalmaznak majd, amiket természetesen behajtani nem fogok. Áldott lelki hangolódást kívánok Mindnyájuknak!!

„Életem Ura és Uralkodója! Ne engedd hozzám a jóra való restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét! Ajándékozd inkább szolgádnak a józanság, alázatosság, állhatatosság és szeretet lelkét! Igen Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökkön örökké. Amen.”

Elérkeztünk Szent Efrém fohászában az utolsó erényhez, ami nem más, mint a SZERETET. Az utolsó helyen szerepel, mégis a legfontosabb, mert az összes többi erény betetőzése a szeretet. Vagy ahogy Szent Pál apostol fogalmaz a Kolosszeiekhez írt levelében: a tökéletesség köteléke. Aki a tisztaságba, alázatba és türelembe öltözött, nem képes nem szeretni az Istent és felebarátját; elérkezett így a szeretethez, ami az összes erény teljessége, amely soha meg nem fogyatkozik, amely minden jóság forrása. Aki a szeretetben időzik, magának Istennek a társaságát élvezi, aki maga a szeretet, ahogy János első levelében is olvassuk. Éppen ezért helyezi Efrém a felsorolás végére.

Bár a szeretetről órákat lehetne beszélni, kezdve akár Gary Chapman szeretetnyelveitől Szent Pál apostol Szeretethimnuszáig, de hogy ma se legyek olvashatatlanul hosszú, Jézus búcsúbeszédére szeretnék utalni, mely egyébként is igen aktuális, hiszen alig két hét és nagycsütörtök lesz, amikoris ez az esemény történt. Az utolsó vacsorán Jézus elbúcsúzott tanítványaitól, s a jövőjüket illetően is igen fontos tanácsokat fogalmazott meg. Nem is tanácsok voltak ezek, sokkal inkább parancsok. A szeretet parancsát bízza a tanítványokra. Ez a két szó első hallásra furcsa egymás mellett: vajon lehet parancsolni a szeretetet? Rá lehet valakire erőltetni azt, hogy szeressük? Jézus megjelenéséig az ószövetségi törvény állt mindenek felett. Aztán jött Jézus, aki azt mondja, hogy nem eltörölni jött a törvényt, hanem beteljesíteni, de mégis hoz egy új törvényt, kvázi rendeletet, ami lényegesebb és fontosabb minden más törvénynél. Ami felforgatja az emberek életét. Nem egyfajta kijárási korlátozás ez. Annál sokkal fontosabb. „Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.” Aztán azt is mondja: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mintha valaki életét adja barátaiért.”

Jézus mindent szeretetből tesz. És minden cselekedetével példát mutat a világnak. „Én és az Atya egy vagyunk”, halljuk Jézustól, így a szeretetük is ugyanaz. Na de milyen is az a szeretet? Témánál vagyunk: az Isten szeretete önfeláldozó és önzetlen szeretet. Szándékos, hogy ezt másodszor is idézem (mert nem lehet elégszer…): „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mintha valaki életét adja barátaiért.” Ő életét adta értünk, barátaiért. Feláldozta magát és meghalt a kereszten, hogy mi élhessünk! Az Isten szeretete kezdeményező szeretet. Hiába fordul el tőle, s él vissza az ember számtalanszor Isten jóságával, Ő mindannyiszor újra elindul felénk. Hív, szólít, mindig előbb szeret. Ebből következik, hogy Isten szeretete megbocsátó szeretet. Számtalan példát látunk erre a Szentírásban és mindennapi életünkben is, de ma ilyen aktualizáló napom van. Mit mond Jézus haláltusájában, keresztre feszítése után? „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Még a kereszten is a megbocsátást hirdette. Emberi ésszel felfoghatatlan és hátborzongató ez. Isten szeretete továbbá szolgáló szeretet. „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.” Erre is látunk egy tökéletes példát a nagyheti eseményekben: a Titkos Vacsorán nagycsütörtök este megmosta tanítványai lábát.

„Nem eltörölni jöttem a Törvényt, hanem beteljesíteni.” Egy alkalommal megkérdezték Jézust az írástudók a legfontosabb törvényről. Jézus összefoglalta nekik a két kőtábla üzenetét. „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Ez a Főparancs, ami nem más, mint a hármas szeretet útja. Miféle út ez? Minden szeretet elsődlegesen Isten felé irányul, mert Ő maga a nagybetűs SZERETET. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Önmagunkat pedig úgy kell szeretnünk, mint a másik embert. Ha önző vagyok, ha csak magam körül forognak a gondolataim, ha mindenben csak a magam hasznát és kényelmét keresem, akkor helytelenül szeretem magamat. De akkor is hibát követek el, ha nem vagy nem eléggé szeretem magam. Az Isten mindenkit egyéniségnek teremtett és mindenkit egyformán szeret. Ha Isten szeret bennünket, mi vajon miért nem szeretjük magunkat? Nem beszélve arról, hogy a másik embert is csak akkor tudom szeretni, ha önmagamat szeretem. Ne feledjük el mai napunk lényegi tanítását és a hármas szeretet útját: felfelé, befelé és kifelé kell szeretnünk.

Mai home office az első Korintusi levél 13. fejezete lenne. A Szentírás gyöngyszeméről van szó, a Szeretethimnuszról. Olvassuk el, gondolkozzunk el rajta és forgassuk szívünkben a szeretet jelzőit, melyekkel Szent Pál apostol oktat, de nem kioktat és alakít bennünket. És igyekezzünk úgy élni, hogy a bennünk lévő szeretet se múlhasson el soha.

További áldott, szép nagyböjtöt kívánok! Találkozzunk a jövő héten, sorozatunk záró epizódjában is!