„Most már nem a te beszéded miatt hiszünk, hanem mert mi magunk hallottuk, és tudjuk, hogy ő valóban a világ üdvözítője.” Tartalmas és mély történetet olvastunk fel ma az Evangéliumban: Jézus Jákob kútjánál egy szamariai asszonnyal beszélget. A mai nap 3 rövid szóra szeretnék koncentrálni. Három olyan szóra, melynek a járványhelyzetben meglehetősen nagy súlya van. Három olyan szóra, amitől, ha meghallunk, vagy jobb kedvre derülünk és elfelejtünk minden bút és bánatot, vagy elfog a rettegés és a félelem, mint a kenethozó asszonyokat az üres sír láttán. Covid19 és evangélium-magyarázat, kicsit másképp.

Első szavunk legyen az oltás. Régóta megy az oltásmizéria. Szólnak mellette, s talán ellene is érvek. Az mindenesetre tény, hogy az oltás védettséget ad a vírus mutánsaival szemben is, ezért mindenkinek javasolják. Ám a hitben élő keresztény ember – bár természetesen nem utasítja el a fizikai gyógyulás lehetőségét sem – tudja, hogy az igazi védettséget Jézus Krisztus adja. Már akkor be lettünk oltva, amikor megkereszteltek bennünket. Ez az oltás alapvetően életünk végéig hatásos, védettséget ad, de „immunerősítő célzattal” újra meg újra felvesszük, „beoltatjuk magunkat”, mert szükségét érezzük. Ez történik minden szentgyónáskor és szentáldozáskor. Ám mint mindennek, az oltásnak is lehetnek „mellékhatásai” és ezekre nagyon oda kell figyelnünk. A közelmúltban eszembe jutott a híres énekesnek, Kovács Ákosnak egy dala, melynek címe „Be lettél oltva”, mely arról a szomorú tényről szól, hogy szeretet ellen lettünk beoltva. Oltásveszély, ha fogalmazhatok így, a szeretetlenség. Jézus példáját látjuk. Ő nem küldte el, nem utasította el a szamariai asszonyt, pedig ezer meg egy oka lett volna rá, helyette a kút káváján ült és beszélgetett vele. Ez a járványhelyzet komoly próbatétel elé állítja az emberi kapcsolatokat is. Most akkor csak azzal állok szóba az utcán, aki be van oltva? Megiszom veled egy sört, ha megmutatod az oltási igazolványodat! Segítek bevásárolni, az autómba is beülhetsz, ha bebizonyítod, hogy van benned antitest! Ennyi a normális emberi kapcsolatoknak? Bizalomjáték innentől az élet? Soha többé nem lesz már "egymást, mint testvérek öleljük" (húsvéti sztichira)?  „A szeretet soha el nem múlik!” – Szent Pál apostol Szeretethimnuszát de magunkénak kell most éreznünk… Mit nekünk egy világjárvány! Most még nagyobb szükségünk van egymásra! Az összetartásra, a barátságokra, az emberi kapcsolatokra! Ne engedjük, hogy az oltás az egymás iránti bizalmat, a békét, a szeretetet kioltsa belőlünk! A világ kifordult önmagából, a pénz, a hatalom, az üzlet, a politika diktál, újabban meg a félelem, a kétségek és a rémület; az egyetlen, ami megállíthatja, vagy legalábbis lassíthatja ezt a folyamatot, a szeretet. Jézus nem gyakorolt nyomást senkire az elbeszélésben, nem küldte el a szamariai asszonyt magától, csak egy valamit tett: szeretett. Szeretni pedig mindnyájan képesek vagyunk – a szeretet tényleg nem múlik, nem múlhat el sohasem.

Ha megvan az oltás, utaltam már rá röviden, megvan a védettség is – ez a mai második szavunk. Jézus a mi védettségünk érdekében kiszolgáltatja magát. Leköpdösik, megcsúfolják, kigúnyolják, keresztre feszítik – nem másért, értünk. Emiatt a kiszolgáltatottsága miatt tud talán lehajolni a világ kitaszított, kiszolgáltatott rétege felé. Istenember volt, mégis képes volt egynek lenni közülünk. És valahol a vesztét is ez okozta. Mert az emberek háborúba induló, harcias, a szó szoros értelmében trónon ülő, kőkemény, katona Messiást vártak. Nem olyat, aki szamárháton vonul be Jeruzsálembe, nem olyat, aki lealacsonyodik a pórnéphez, nem olyat, aki elnéző a bűnös emberekkel. A mi védettségünk ára Jézus védtelensége lett. Védettek vagyunk, s a mi védettségi igazolványunk maga Jézus Krisztus, aki értünk vált kiszolgáltatottá, aki értünk halt meg a keresztfán. A mi védettségünkről tesz tanúbizonyságot Jézus a mai Evangéliumban is, mikor ezt mondja: „Mindaz, aki e vízből iszik, ismét megszomjazik. De, aki abból a vízből iszik, melyet én adok, nem szomjazik soha többé. Az a víz, melyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne!” Ezzel a védettségi igazolvánnyal nem pusztán színházba és koncertekre mehetünk – a Mennyország kapuja is megnyílik, ha teret engedünk Krisztusnak a szívünkben.

És elérkeztünk harmadik szavunkhoz. Az oltást és a védettséget a nyitás követi. Megfelelő számú beoltott ember után az élet az újra nyitás által visszatérhet a régi kerékvágásba: bevallom, egy jó mozira és egy focimeccsre én is ki vagyok már éhezve. De a legnagyobb nyitást ma Jézustól látjuk, aki ezzel a nyitásával forradalmat indított el. Jézus keresztül ment Szamárián, ahol szóba állt egy szamariaival, aki nő volt, és aki ráadásul bűnös nő volt. A zsidók és a szamaritánusok közötti kibékíthetetlen ellentét miatt maga az asszony, majd a tanítványok is meglepődtek azon, hogy Jézus miért áll szóba vele. A zsidók többsége, ha tehette, nagy ívben elkerülte Szamáriát, Jézus mégis egyenesen odament. A helyzetet fokozta, mondhatni, Jézus olajat tett a tűzre azzal, hogy egy bűnös szamariai asszonnyal állt le beszélgetni. Ekkor még a nőkre nem úgy tekintettek, mint manapság: szinte szégyennek számított velük szóba állni. A bűnös nőt pedig általában megkövezték. Amikor Jézust nem egyszer azzal vádolták az írástudók, hogy nem tartja be az ószövetségi törvényt, ilyenekre gondoltak. Ami a zsidók szemében bicskanyitogató tett, valójában a helyes, jó irány. Az Apostolok Cselekedeteiben Péter apostol ezt mondja az őt hallgatóknak: „El kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató. Ellenkezőleg, bármely nemzethez tartozó ember kedves előtte, ha eltölti az ő félelme és igaz tetteket visz végbe.” És valóban: az Isten nem személyválogató, mindenkihez lehajol, mindenkit megszólít, mindenkin segíteni akar. Isten szemében mindenki egyforma - vessük le az előítéleteinket! Elhangzott egy nagyon fontos mondat az Evangéliumban. „Eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Az Atya ilyen imádókat kíván.” Van ehhez támpontunk: a bezárkózás helyett megoldás a nyitás, a képmutatás helyett pedig az őszinteség – ez az Istennek tetsző élet. És ezt a „nyitási akciót” kár lenne veszni és kihagyni, hiszen nem kerül semmibe!

„Gyertek, lássátok azt az embert, aki elmondott nekem mindent, amit cselekedtem. Vajon nem ő a Krisztus?”A szamariai asszony feltette a kérdést, amire mi már tudjuk a választ. Igen, ő a Krisztus, aki minden nehézségünkben, gyászunkban és félelmünkben, de örömeinkben és boldogságunkban is az oltást, a védettséget és a nyitást adja nekünk. A megtért és újjászülető szamariai asszony hitét, lelkületét és felismerését kívánom Mindnyájuknak!