Akinek jó a memóriája, könnyen felidézheti, hogy tavaly rendezési hiányosságok, egészen pontosan, a szurkolók stadionba történő késleltetett beengedése miatt 36 perces spéttel kezdődött a Bajnokok Ligája fináléja Párizsban. A késésre idén is megvan minden esély, hiszen InterCity döntőt rendeznek a legrangosabb európai kupasorozatban, a vonatok pedig ugye ritkán érkeznek a menetrend szerint. Hogy a Manchester City esélyese a BL-nek, ez már évek óta menetrendszerű, de hogy idén legalább a trend változik-e a menetrendből, és végre átlépik a saját árnyékukat Pep Guardiola tanítványai, arra most még nehéz határozott igennel válaszolni, de az esély adott. Történelmi triplázást látunk, vagy az olasz Inter kiénekli a sajtot a manchesteriek szájából?

2016. augusztus 13. Manchester City – Sunderland: 2-1. Pep Guardiola első bajnoki meccse a Manchester City kispadján. A történeti hűség kedvéért idézzük fel az akkori kezdőcsapatát: Caballero – Sagna, Stones, Kolarov, Clichy, Fernandinho, David Silva, Sterling, De Bruyne, Nolito – Aguero. Csereként pályára lépett Jesus Navas, F. Delph és Iheanacho. A csapathoz tartozott a jelenlegi csapatkapitány, Ilkay Gündogan is, de ő sérülés miatt akkor nem játszhatott. Mondanom sem kell, mennyit változott azóta ez az együttes. Bár az sem volt egy gyenge team, első nekifutásra bronzérem jött össze Guardiolának a Chelsea és a Tottenham mögött, az akkori kezdőből pedig már csak ketten maradtak hírmondónak, Stones és De Bruyne, s a jelenlegi együttesbe az akkoriak közül talán csak a csúcsformában futballozó és tíz évvel fiatalabb David Silva és Kun Aguero férhetne be. Esetleg. Mivel nem szóltam előre, hogy 3 napi hideg élelemmel és ágyneművel vágjanak neki ezen írás megemésztésének, nem lennék korrekt, ha részletesen elemezném az elmúlt hat hét évet. Nem is szándékozom. De rövid múltidézés keretében azért gyorsan fussuk át, hogyan jutott el a City a 2023-as esztendőig – ha másért nem, legalább az íze kedvéért.

A Premier League-t volt, hogy elsöprő fölénnyel nyerték, de olyan esztendőre is emlékezhetünk, hogy hihetetlen drámák közepette értek révbe, a Bajnokok Ligájában viszont örömmel láttam mindig azt a banánhéjat, amin elcsúszott ez az elzárhatatlan pénzcsapja miatt olaj milliókban fürdő dúsgazdag, és ezért nem annyira szimpatikus gigaklub. De odahaza azért rendesen hasítottak… Második szezonjában 100 ponttal lett bajnok, s 19 pontot vert a második helyezett városi rivális Unitedra. 106 (!!!) gólt rúgtak, míg a második legtöbbet szerző Liverpool 84-et… A harmadik szezonjában 98 ponttal végeztek, s egyetlen ponttal előzték meg az akkor BL győztes, és nagyon erős Liverpool-t. Negyedik szezonjában a Mersey partiak aztán leiskolázták a mezőnyt, 30 év után bajnok lett a Pool, 18 pontot vertek a City-re, akik abban az évben is eljutottak azért 102 bajnoki gólig. Az egy páratlan liverpool-i szezon volt, a 38 meccsből megnyertek 32-t!!! A következő évben visszaült a trónra a City, ekkor elég volt 86 pont az elsőséghez, így is 14-el előzték a Unitedet. Majd jött egy újabb drámai szezon, amikor az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cím: bár a Liverpool is megérdemelte volna, 92 pontot szerezve, de a City végül eggyel többel zárt – pedig az utolsó játéknapon két gólos hátrányban is volt az Aston Villa ellen… Az alig másfél hete véget ért szezonban az Arsenal sokáig elhihette magáról, hogy bajnok lehet, de a nyomást nem bírta elviselni, a City pedig bámulatos tavaszt produkálva végül újra megkoronáztatott.

Rüdiger Madridban nem engedte levegőhöz jutni Haalandot. A visszavágón sajnos nem játszott a német...

Guardiola a hét manchesteri évéből ötben bajnok lett! Unalmas? Nem hiszem, hogy ezt arrafelé így gondolják. A Premier League a világ egyik legjobb, legszínvonalasabb bajnoksága. Spanyolországban 2, legfeljebb 3 csapat verseng évről évre a bajnoki címért, Németországban 1, esetleg 2, Olaszországban is inkább 2-3. Angliában hagyományosan big sixnek nevezik az élcsapatokat (Liverpool. Arsenal, Chelsea, Tottenham, meg a két manchesteri óriás), akik közül négyen-öten minimum esélyesként is kezdik a szezont. Aztán néhányan menetközben mindig kiszállnak, mint idén a Chelsea és a Pool, és szűkül a kör, de az izgalom mindig garantált. Én nem hiszem, hogy Pep Guardiola vagy a játékosai unják már ezt az érzést, mert a Premier League-t oltári komplikált megnyerni. Főleg ennyiszer. Láttuk, egy-egy kifutott szezonra képes volt Antonio Conte a Chelsea-vel vagy Jürgen Klopp a Liverpool-lal, volt egy év, amikor a Big Six tagjainak hibázásait kegyetlenül kihasználva bajnok lett a Leicester City… De hogy hét évből ötször bajnok legyen valaki… Ezek már lassan fergusoni magasságok!

A jó öreg Fergie most biztos kiröhögne, ha ezt olvasná. „Fergusoni magasságok? Én nemzetközi eredményeket is fel tudok mutatni!” Hát igen, ez jogos. Az elvárások nőttek, már nem elég otthon győzni! Nagy Sándor vagy Napóleon lábai előtt is ott hevert saját hazájuk, de ők az egész világot akarták… Szerintem már legalább 3, de inkább 4 éve a Manchester City a Bajnokok Ligája legnagyobb esélyese. Olyan keretük van, olyan játékosaik vannak, ami predesztinálja őket arra, hogy ezt el is higgyék magukról. Akkor eddig vajon miért nem sikerült? Vagy a helyzetkihasználás, vagy a pech, vagy Guardiola túl gondolta, mindenesetre a stadionon évek óta ott lóghatna egy hatalmas tábla, LÚZER felirattal… Nézzük, hogyan zúgott ki a korábbi években a Guardiola csapat! A 2016/17-es szezonban, vagyis Pep első szezonjában a nyolcaddöntő jelentette a végállomást. Hiába verték meg otthon a Monacót 5-3-ra, sok volt a kapott gól, mert akkor még létezett az idegenben lőtt gólok szabálya. A Monaco, többek között a fiatal Kylian Mbappéval, Fabinhóval és később a City-nél kiteljesedő Bernardo Silvával a soraiban 3-1-re győzött, és továbbjutott. Egy évvel később egy körrel továbbment a City, de az akkor csúcsra járatott (de Karius potyái miatt BL-t még nem nyerő…) Liverpool tönkre verte az első meccsen. Az Anfield Roadon 3-0 lett a vége, és bár a visszavágón Gabriel Jesus már a 2. percben betalált, 2-1-re a visszavágót is elveszítették. A következő évben újra jól ismert, hazai rivális ellen buktak, nem is kicsit. A Tottenham 1-0-ra megverte őket Londonban, a visszavágó pedig őrült egy meccset hozott. A 21. percre már 5 (!!!) gól esett! Nagyon gyorsan, már a 4. percben vezetett a City Sterling góljával. Aztán a 7. és a 10. percben a dél-koreai Son Heung-Min duplázott. Ekkor nagyon távolinak tűnt a manchesteri továbbjutás. Igen ám, de egy perccel Son második gólja után Bernardo Silva kiegyenlített, majd tíz perccel később Sterling is megrúgta a második gólját. Amikor az 59. percben Aguero megrúgta a negyediket, úgy tűnt, mégis meglesz az előzetesen is várt továbbjutás, aztán a csereember, Fernando Llorente a semmiből összehozott egy gólt – a Tottenham 4-3-ra kikapott, de továbbment. Azok a fránya idegenbeli gólok…

A három olasz csapatból ketten már elveszítették a maguk európai kupadöntőjét...

Mindhárom eddig említett esetben a Manchester City volt a párharc esélyese, de akkor mit mondjunk a covidos 2020-as évről? Ekkor semleges helyszínen, Lisszabonban bonyolították le a véghajrát, egy nyolcas döntő keretében, és egy meccs döntött a továbbjutásról. Ekkor tömték ki a Barcelonát nagyon csúnyán, erre a Bayern elleni 2-8-ra mindig jó visszaemlékezni – a bombaerős Manchester City meg 3-1-re kikapott a Lyontól, máig érthetetlen módon… A 2020/21-es szezonban végre megtört a jég: bejutott a fináléba a Manchester City, az elődöntőben egy nagy vadat, a PSG-t elejtve! A Chelsea ellen abszolút esélyesnek számítottak, a londoniaknál pár hónapja edzőváltás volt, a keretük sem volt olyan erős és mély… De a Manchester City ezt is képes volt elveszíteni! Gratulálok! A tavalyi évre nem nehéz visszaemlékezni. A City pazar és felejthetetlen meccsen verte 4-3-ra a Real Madridot az elődöntőben, s a visszavágón is vezetett, aztán két perc alatt két gólt kapott és összeomlott. Hét év alatt öt bajnoki címet nyerni óriási teljesítmény! Ám a Bajnokok Ligájában Guardiola eddig nagyon szenvedett a manchesteriekkel: hat év alatt egy döntő, egy elődöntő, 3 negyeddöntő és egy nyolcaddöntő a mérleg. Ám most újra fináléban a manchesteri kékek, s talán jogosan mantrázhatjuk: ha most sem sikerül, akkor soha.

Ilyen szoros őrizetet kapott Haaland Madridban...

De egy Bajnokok Ligája döntőben meg lehet nevezni egy abszolút favoritot? Néha igen, és most ezt a „néhát” éljük… A Manchester City-nek évek óta világválogatott kerete van. Egy bravúrokra képes, de egyébként lábbal is erős kapussal, Édersonnal (ez Guardiolánál nagyon fontos szempont, az egyébként középszerű Victor Valdés is ezért lehetett nála első számú választás még a Barcelonában…), megbízható védőkkel, nagyon erős középpályával, s több poszton is bevethető támadókkal. Csak néhány szóban… A védelemben úgy nézett ki, John Stones parkolópályára került, de Pep újra kihozta belőle az állatot, Ruben Diasról tudtuk, mire képes, de Nathan Akétól és Manuel Akanjitól szerintem mindenképp többet kaptunk, mint amit várni lehetett. A középpályán egy Aranylabda lassan már Kevin de Bruynének is kijárna, a hatos pozíciójában szépen, csendben a világ egyik legjobbja lett Rodri, Bernardo Silvára és Ilkay Gündoganra pedig bármikor és bármilyen pozícióban lehet számítani. Támadófronton, bár korábban volt egy klasszis klublegendájuk, Kun Aguero személyében, mindenki tudta, hogy Guardiola szeret előretolt csatár nélkül, inkább hamis kilencessel játszani. Erre a szerepkörre ott volt Gabriel Jesus, Raheem Sterling, Phil Foden, Rijad Mahrez és Jack Grealish. Közülük bárki tud szélen is játszani, de ha a középcsatár pozíciójában kellett helyt állniuk, ott sem volt probléma. Mi hiányzott mégis ebből a csapatból?

A Manchester City-nek ennél jóval értékesebb a kerete...

Talán éppen az, amit Erling Haaland hozott. A magabiztosság, a gyilkos ösztön. Aki kiélezett helyzetekben a különbséget jelentheti. Aki nem fél a saját árnyékától, akinek nem fog megremegni a lába – remegjen meg az ellenfélnek, féljenek tőle a riválisok! Ő egy kétlábon járó gólgép. Már Salzburgban és Dortmundban is eszméletlen számokat hozott. A City élete üzletét kötötte azzal, hogy tavaly magához láncolta. A Premier League-t 36 góllal zárta, a szezonban 52 gólnál jár; megdönthetetlennek hitt rekordokat adott át a múltnak. A norvég nem kopogtatott a Premier League kapuján, hanem egyenesen berúgta az ajtót, talán még a La Manche csatorna túloldalán is hallották ezt a robajt… Erling Haaland miatt még az elképzeléseihez általában ragaszkodó Pep Guardiola is hajlandó volt taktikát váltani. A szezon során sokszor úgy tűnt, hogy egyébként nem jobb vele a City, mert bár ő kegyetlenül rúgdosta a gólokat, ősszel a csapatjáték még gyakran akadozott. Sőt, volt, hogy az Arsenal 8 ponttal is vezette a bajnokságot. Haalandnak rengeteget kellett fejlődnie a labda nélküli játékban, a visszamozgásokban. A City-nél nem lehetsz csak bólyacenter, akire felrúgják a labdát, te meg bepüfölöd a kapuba. A játékban, a támadásokban is részt kell venned. Ebben óriásit fejlődött, s bár a tavasszal már nem mindig övé volt a támadások befejezésekor a (nor)végszó (muhaha…), a csapat játéka és eredményessége rengeteget fejlődött. Az utolsó 15 bajnokiból csak hármat nem nyert meg a City, abból kettőt az utolsó két fordulóban játszott. Volt egy 11 meccses győzelmi sorozata a szezon hajrájában, s az Arsenalt oda-vissza bántóan simán megverte – végül ezek a győzelmek kellettek a bajnoki címhez.

Vajon Haalandnak is a hajában van az ereje?

Na de vissza még Haalandhoz! Kíméletlen befejező, talán nincs még egy ilyen jelenleg ezen a golyóbison. Kivéve Ádám Martint. 36 bajnoki góljából huszonhármat ballal, hatot jobbal, hetet fejjel szerzett. Emellett kiosztott nyolc gólpasszt is! Mindenhez is ért. Ha meg éppen nem ment neki (ritkán volt ilyen...), lekötötte a védők figyelmét, és a Real Madrid ellen például Bernardo Silva, a Manchester United elleni FA kupa döntőn pedig Ilkay Gündogan tudott duplázni. 9 olyan bajnoki volt, amin egynél több gólt szerzett, és négy mesterhármas is fűződik a nevéhez. Simán eljuthatott volna 40 gólig is, de az utolsó 7 fordulóban már csak 4 gólt szerzett, igaz, Guardiola nem egyszer már pihentette is. Hiába távozott tavaly Sterling, Gabriel Jesus és Zinchenko, hiába vált a taktika áldozatává a korábbi húzóember, Joao Cancelo, akinek emiatt nem is lehetett a télen maradása, a hiányzó láncszem megérkezett, a dominó utolsó darabja alighanem Erling Haaland volt. Ő teheti a legtöbbet azért, hogy Pep Guardiola 2009 és 2011 után újra BL-t nyerjen. 12 éve szerintem kevesen gondolták, hogy a katalán mester bő tíz évig el lesz átkozva, és rendszerint túl gondolja majd a BL párharcait. (Ahogyan kiesett 2014-ben a Real Madrid ellen, az is megérne egy misét, az a müncheni 4-0-s győzelem életem egyik legnagyszerűbb futball élménye volt…). 2010-ben egyébként egy bizonyos Inter fogott ki a verhetetlennek hitt Barcelonáján, most revanst vehet a Manchester City kispadján, igaz, abból a Jose Mourinho-féle parkolt buszból már mindenki elhagyta a pályaudvart.

Amihez Jose ért...

De azért érdemes megnézni, hogy állt fel a 2010-es BL győztes Inter a Bayern München elleni fináléban, miután kiejtették a katalán óriást. Júlio César – Maicon, Lúcio, Walter Samuel, Christian Chivu – Javier Zanetti, Esteban Cambiasso, Wesley Sneijder – Samuel Eto’o, Diego Milito, Goran Pandev. Csereként pályára lépett Dejan Stankovic, Sulley Muntari és időhúzás céljából a hajrá perceire Marco Materazzi. A kispadon ült továbbá Francesco Toldo, Ivan Cordoba és a jó öreg, de akkor még igen fiatal Mario Balotelli is. Nem volt az egy rossz Inter, de a legtöbben szerintem a tökéletesen kivitelezett védekezéssel azonosítják. Ahogyan a Milánóban megnyert 3-1 után Barcelonában, szinte az egész meccset emberhátrányban játszva kihúzta egyetlen kapott góllal, az a védekezés magas iskolája volt. Ki ne emlékezne Sergio Busquets elégedett kikacsintására, amikor Jászai Mari díjas színészi alakítása után kiállították Thiago Mottát, de a Barcelona egészen a 84. percig nem tudta feltörni a milánói reteszt, s Piqué gólja kevés volt a továbbjutáshoz. Szóval az Inter egyszer már bebizonyította, hogy meg tudja állítani Pep Guardiolát. Jose Mourinho azóta rég nem „Special One” már, de akkor még nagyon működött az (in)terve. Legalább hasonlóra lesz szüksége Simone Inzaghinak is, különben csapata nagyon el lesz verve, de én nem féltem a korábban a Laziónál is sikeresen dolgozó szakembert. Érdekes, de pár hónapja még arról szóltak a hírek, hogy ki érkezhet Inzaghi helyére a csalódást keltő szezon után, most meg a BL győzelemért száll harcba. És bár meglepetés, hogy ott vannak a fináléban, azt nem állíthatjuk, hogíy érdemtelenül jutottak be oda. És most a mundér becsületét is megvédhetik: hiába jutott be mindhárom nemzetközi kupadöntőbe olasz csapat, a maga fináléját a Roma és a Fiorentina is elveszítette… Szóval Milánó kék felén minimum Itália szeme!

Az AC Milan elleni BL elődöntő visszavágón így kezdett az Inter. Onana – Darmian, Acerbi, Bastoni – Dumfries, Barella, Calhanoglu, Mikhitarjan, Dimarco – Lautaro Martinez, Dzeko. A Fiorentina elleni kupadöntőn annyi volt a változás, hogy Handanovic védett, Mikhitarjan helyett pedig Brozovic játszott a középpálya tengelyében. Nem merném sokkal gyengébbnek mondani ezt az Intert, mint azt, amelyik 13 évvel ezelőtt felült Európa csúcsára. A 2010-es BL győztes csapatból, akik egyértelműen beférnének ide (persze nem most, hanem még kerekesszék nélkül), Lúcio, Zanetti, Sneijder és Eto’o. (Nem megbántva a Samuel, Cambiasso és Diego Milito fanokat, mert pályafutásuk csúcsán ők sem voltak éppen rosszak.) Szerintem Onana személyében van olyan kesztyűse jelenleg az Internek, mint amilyen Éderson a Manchester City-nél. A középpálya szerintem bombaerős. Barella és Brozovic évek óta húzóemberek, míg Calhanoglu másodvirágzását éli. A támadósorban is bőséges a választék, hiszen, ha nem megy a Martinez, Dzeko páros valamelyikének, ott van az egyre jobb formában futballozó Romelu Lukaku és Joaquin Correa is. De azért általában megy az előbbieknek… Dzeko számára azért pikáns ez a párharc, mert ő korábban játszott a City-nél, sőt, még a Guardiola éra előtt két bajnoki címet is nyert a klubbal. Lautaro Martinez a világ egyik legjobb középcsatára, de nagyon ingadozó a teljesítménye. A katari vb óta kimondottan jó formában van, ott viszont elég gyengén szerepelt – na de így is világbajnoknak mondhatja magát! Egy idő után a kezdő pozícióját is elveszítette Scaloninál, s az a Julian Alvarez került a helyére, akivel ellenfélként találkozhat szombaton – az ifjonc meg is hálálta a bizalmat a sivatagban! Haaland mellett mindenki más halandó, s Alvareznek sem volt sok esélye a csapatba kerülésre, amikor viszont játszott, nem okozott csalódást, a játékperceihez képest nem szerzett kevés gólt idén. Szóval az argentin támadók csatája miatt is izgalmas lesz a döntő!

Lautaro Martinez és Julian Alvarez címeres mezben egymás oldalán küzdenek, de most ellenfélként fognak találkozni...

Elvileg a védelem lehetne az Inter Akhilles-ina, de tavasszal mindössze egyetlen meccsen kaptak gólt a Bajnokok Ligájában, a Benfica elleni adok-kapok visszavágón, igaz, akkor hármat is. A Portót és a városi rivális Milánt lenullázták. Ne felejtsük el, milyen kőkemény csoportból, a Bayern München mögött, de a Barcelonát megelőzve jutottak tovább a tavaszi folytatásra. A legtöbben az ő korai kiesésüket vizionálták… De megcsinálták! Egy meccsen pedig, legyünk őszinték, bármi megtörténhet… Főleg semleges helyszínen. A Manchester City mindhárom vendégszereplése alkalmával 1-1-et játszott: Lipcsében, Münchenben és Madridban is. Odahaza aztán kinyílt a gólzsák, a Lipcsének hetet, a Bayernnek hármat, a Realnak négyet rúgtak. Hazai pályán összesen 14 gólt szereztek ezen a három meccsen. Félelmetes… De most nem hazai pályán fognak játszani… Persze, benne van, hogy magukat megrázzák, az ellenfelet pedig megszórják, mert ez a ManCity félelmetes. De nem tartom valószínűnek. 2000 óta, tehát az elmúlt 23 évben mindössze háromszor fordult elő, hogy két gólnál nagyobb különbséggel nyert az egyik csapat a BL döntőben – csak a rendes játékidőt nézve! 2000. Real Madrid – Valencia: 3-0, 2004. Porto – Monaco: 3-0, 2017. Real Madrid – Juventus: 4-1. Az elmúlt tíz évben mindössze négy olyan döntő volt, amin egy gólnál nagyobb volt a differencia, s az utolsó három finálé 1-0-s eredményt hozott. Szóval én nem gondolom, hogy ez egy sima döntő lesz.

Ettől függetlenül a Manchester City korszakos csapat, ha behúzzák, nem lesz érdemtelen a győzelmük, ugyanakkor, bár én egy internetes (nem interes...) tippjátékban a szezon előtt a City végső győzelmére és Erling Haaland gólkirályi címére tettem, az Internek fogok szurkolni. De csak ebben a 90 percben, mert egyébként HALA MADRID!