Miközben a különböző válogatottak tagjai egymást gyűrték a komoly presztizstől még finoman fogalmazva is távol álló (a magyar válogatottnak azonban fényes sikereket hozó) Nemzetek Ligájában, az európai topbajnokságokban nagyjából másfél hónapon túl vagyunk már. Az átigazolási időszak véget ért egy hónapja, így lassan körvonalazódnak az idei erőviszonyok, az esélyek és a lehetőségek. Nemzetközi futballal itt a blogon legutóbb Lewandowski Barcelonába történő igazolásakor foglalkoztam, azóta csendben voltam – ellentétben azon klubokkal, akik fittyet hányva a különböző pénzügyi fair play szabályokra, meg egy egész világot érzékenyen érintő világjárványra és gazdasági krízisre, kitörölték szótárukból a „nincs elég pénzünk”, „erre a játékosra nincs szükségünk” és a „költségkímélő szerződések” fogalmakat. Kifelé mutatva minden a legnagyobb rendben van, nem volt itt semmiféle válság, nincsen semmi látnivaló, Dagobert bácsikkal van tele az egész univerzum – a Barcelona soha nem állt a csőd szélén, a francia miniszterelnök és az egész nemzet sem gyakorolt nyomást Mbappéra, hogy maradjon Párizsban (s pénzre sem volt szükség ahhoz, hogy maradásra bírják, hiszen ingyen írt alá…) és Cristiano Ronaldo sem pityereg amiatt, hogy idén csak az Európa-Ligában játszhat. Sőt, új motivációt is talált, hiszen ezt a sorozatot még nem nyerte meg… Ez persze mind nem igaz (kivéve azt, hogy CR még nem nyerte meg az EL-t…), az viszont igen, hogy Florentino Pérez továbbra sem volt hajlandó csatárt venni Benzema mögé, hogy rég nem látott változatos olasz bajnoki versenyfutásra van kilátás, s hogy Erling Haaland, s a már említett Lewa is bizonyították: a Bundesligánál magasabb polcon is megállják a helyüket. Ennyit dióhéjban, most bontsuk is ki ezt a diót!

Premier League: ManCity és ami mögöttük lesz…

Azt hiszem, nem fizetne túl sokat, ha most megraknám a Manchester City bajnoki címét: Pep Guardiola legénysége toronymagas esélyese idén is a Premier League-nek! Volt némi játékosmozgás a klubnál, hiszen 4 kulcsjátékosát is elveszítette a City; mások mellett a veterán Fernandinho hazatért Brazíliába, de ő már nem töltött be annyira fontos szerepet a klubnál. Az ukrán Zinchenko egyfajta mindenes volt, akit több poszton is lehetett használni, de ő sem volt kirobbanthatatlan a csapatból. Érdekesebb viszont a két távozó támadó helyzete! Raheem Sterling és Gabriel Jesus bőven szereztek felejthetetlen perceket az Etihad stadion népének, s a legtöbb csapat valószínűleg megérezné, ha egyszerre távoznának ők ketten a klubtól (mondom ezt annak ellenére, hogy végig egyikük sem élvezhette a feltétlen bizalmat), kivéve az a klub, amelyik be tudja húzni a következő évtized alighanem legnagyobb kilencesét, Erling Haalandot. A norvég érkezésével az utolsó darab is a helyére került a puzzle-ban; bár Pep Guardiola nem mindig favorizálta a középcsatáros játékot, sokkal inkább a „hamis kilencest”, vagy a szélső támadókat favorizálta, már most látszik, Haaland tökéletesen működik a spanyol edzőgéniusz gépezetében is. És lehet, hogy éppen ez hiányzott a BL győzelemhez… Eddig csak halandókat tudtak magukhoz csábítani, idén viszont már Haalandokat is sikerült nekik – igaz, belőle csak egy van, de ez a norvég volt a vég Sterling és Jesus manchesteri karrierjében… Az első hét bajnokiján szerzett tizenegy gól (két mesterhármassal…), meg BL antréja egy duplával, volt kenyéradója, a Dortmund ellen meg egy szemkápráztató és Ibrahimovicsot idéző győztes góllal mindenesetre önmagáért beszél.

Az előző évekkel ellentétben jelenleg nem a Liverpool tűnik a Manchester City legnagyobb kihívójának, hanem az Arsenal, akiket évek óta nem tekinthettünk bajnoki címre esélyes gárdának – de idén muszáj lesz számolni velük! Az „Ágyúsok” öt győzelemmel kezdték az idényt, amire legutóbb még a Wenger-érában (annak sem a végén…) voltak képesek, és bár azóta már kikaptak az Old Traffordon, talán végre az őket megillető helyre kerülnek a tabellán. Vagy ez hurráoptimizmus a részemről? A Saka-Oedegaard, Martinelli, Saliba, Smith Rowe, G. Jesus hatos irigylésre méltóan (már-már felháborítóan) fiatal, s Aaron Ramsdale kapuját sem minden héten Sallai Roland és Gazdag Dániel fogják rohamozni… J Jobb lesz idén az Arsenal, és ez jót fog tenni a Premier League-nek! Mint ahogy jobb lesz a Tottenham is, akik amellett, hogy Harry Kane-t, Son Heung Min-t és Dejan Kulusevskit is megtartották, még izmosodtak is, hiszen a szárnyvédő és sokat látott Ivan Perisic Milánóból, míg a brazil válogatott Richarlison az idén is rémgyenge Evertontól érkezett. Ám a legnagyobb garancia az előrelépésre Antonio Conte személye lehet, aki egyelőre még senkivel nem balhézott össze, legalábbis csapaton belül, mert Thomas Tuchellel volt már egy csörtéje a Chelsea elleni rangadón…

Egy ideig viszont várhatóan nem fognak egymással balhézni, mert a másfél éve még BL-t nyerő szakembert a kvázi gyenge szezonrajt miatt stábjával együtt (így Löw Zsolttal is) lapátra tette az új klubvezetés. Valóban nem kezdte jól a szezont a Chelsea, de azért tragikusan sem. nem beszélve arról, hogy fontos játékosok távoztak a nyáron a Stamford Bridge-ről (na nem Romelu Lukakura és Timo Wernerre gondolok, ők inkább kerékkötői voltak az együttesnek, sokkal inkább Antonio Rüdigerre és Andreas Christensenre, akik a két spanyol kirakatcsapatba mentek, ráadásul ingyen), s bár hosszú távon a támadósorba érkező Sterling és Pierre-Emerick Aubameyang, valamint a védelembe szerzett Kalidou Koulibay és Wesley Fofana is erősítés lehet, az ő beépítésükre mindenképpen időre lett volna szükség. Ezt nem kapta meg Tuchel, a gaboni Aubameyang konkrétan az ő kérésére érkezett, s mindössze ötvenvalahány közös percük volt élesben, meccs közben… Tehetséges brit edző ült le a londoni kispadra, Graham Potter jó munkát végzett a Brighton élén, de nagy csapatot még nem irányított, ez pedig így rizikós választásnak tűnik. Mindenesetre a név kötelez: Potternek nem kevés varázslatra lesz szüksége, ha a Chelsea-ből top 4-es klubot szeretne. Más különben a londoni klub hoppon, neki pedig a hopponálás marad...

Azt hiszem, pár héttel ezelőtt még azt írtam volna, hogy a Manchester United szívesen lenne a Chelsea helyében is, de ma már ebben nem vagyok biztos. Kilátástalan játékkal, botrányos kezdéssel, két vereséggel és 1-6-os gólkülönbséggel indult az esztendő Manchester vörösebbik felében, ám utána négy győzelem következett, amiből kettő ráadásul rangadón született! A nyáron kinevezett vezetőedző, Erik Ten Haag maga mellé gyűjtötte exajaxos játszópajtásait, hiszen megszerezte Christian Eriksent, Lisandro Martinezt és a véghajrában Anthony-t is. Azt hiszem, mindhárman megérdemelnek egy-egy mondatot. Christian Eriksennel kapcsolatban szerintem senki sem gondolta egy évvel ezelőtt, hogy még valaha a legmagasabb szinten fog futballozni. Az Európa-bajnokságon szívinfarktust kapó dán középpályásnak el kellett jönnie az Intertől, de az angol élvonal szimpatikus focit játszó újonca, a Brentford mentőövet dobott neki, ahol félév alatt újraépítette magát, felvette a tempót, az United csapatában pedig egyelőre kulcsszerep hárul rá. Óriási és megható történet az övé! Lisandro Martinezről a Mulán című Walt Disney rajzfilm jut az eszembe, amikor a főszereplő nagymamája azt mondja a házasságközvetítőről, hogy „ez a nő ma pokrócot reggelizett”.  Az argentin védő meg alighanem csatárokat szokott, miközben meg elég pokróc a stílusa. De azért nem egy Pepe, s a Unitednak a megbízható és elegáns Varane mellett alighanem szüksége van egy kőkemény verőlegényre is. Jó zsaru és rossz zsaru – alakulóban az új Ferdinánd-Vidics belső duó? Antony közel száz millióba fájt, s ahhoz képest, hogy nemzetközi szinten még elég keveset láttuk, ez óriási pénz érte – mindenesetre debütálásként gyönyörű gólt vert az Arsenalnak, s látva, mennyivel jobban és nagyobb önbizalommal futballozik a Bruno Fernandes, Jadon Sancho, Marcus Rashford hármas idén, meggyőzhető vagyok, hogy az Antony-ért és Casemióért eltapsolt pénz is még megtérülhet, és nem hirtelen jött pánik volt, hanem igenis lehet hinni abban, hogy Erik Ten Haag projektje nincs eleve halálra ítélve… Persze, nyugtával dicsérjük a napot, de az United nem szokott mostanában zsinórban négy meccset megnyerni… Feltűnő, mennyivel jobb a védelme és gördülékenyebb a támadójátéka a csapatnak, ha nincs hátul az egykori rekordigazolás, az azóta mémmé és gúnytárgyává váló Harry Maguire, elől meg az a Cristiano Ronaldo, aki valószínűleg nem így képzelte el manchesteri visszatérését. Egyéni szinten az előző idényben rúgott 24 gól még tőle sem rossz, ugyanakkor 18 év után először lemaradt a Bajnokok Ligájáról, s emiatt kb. egész nyáron klubot keresett – kérdés, ez a mizéria mennyit ártott a szurkolókkal való kapcsolatának. Az mindenesetre sokat elárul, mennyivel jobban működik nélküle a United támadójátéka – a legnagyobb CR fanoknak is fel kell készülniük arra az eshetőségre, hogy lehet, kedvencük idén csak kiegészítő ember lesz a klubcsapatában. (Ronaldóról az ősszel szeretnék majd írni hosszabban is, de egyelőre legyen elég ennyi.)

A Big Six egyik tagjáról, a Liverpoolról még nem esett szó… Jürgen Kloppék kissé beragadtak a rajtnál, s bár nincs még semmi veszve, szerintem idén nem a Manchester City-vel kell majd versenyezniük – mert ha minden a papírforma szerint alakul, Kevin de Bruyne és társai idén más ligában fognak játszani. Kivéve akkor, ha mindent, de tényleg mindent, és így a Premier League-t is feláldozzák a Bajnokok Ligája oltárán. Ennek kevés a valószínűsége, így jobb, ha a Pool idén hátrafelé is tekintget, mert különösen az Arsenal és a Tottenham, de még az United és a Chelsea is veszélyes lehet rájuk! Mohamed Salah, aki még mindig az elveszített Afrikai Nemzetek Ligája, a Premier League és a BL döntő okozta sebeket nyalogatja, egyelőre nagyon nem találja a formáját, miközben Roberto Firmino meg folyamatosan bizonyítja, hogy kár őt leírni. Az egyiptomi spíler nélkül is nagyon veszélyes támadók játszanak a Mersey partján, mert bár a legendás sikereket elért támadótrió harmadik tagja, Sadio Mané új kihívásokat keresve lelépett Münchenbe, a helyére igazolt fiatal Darwin Nunezben sok potenciál rejtőzik (már amikor nem buta kiállításokért tölti a jól megérdemelt eltiltását…), s a keretet erősíti Luis Diaz és Diogo Jota is. Támadószinten megvannak, a középpálya viszont nagyon karcsúnak tűnik, főleg a sok sérülés miatt – nagy bajok lehetnek a Mersey partján, hogy az utolsó pillanatban azzal az Arthúrral kellett megerősíteniük a keretet, aki Barcelonában és a Juventusban is felsült… És egyelőre a védelem centrumában sem azt a sziklaszilárd és magabiztos Virgil van Dijkot látjuk, akinek 3 éve Aranylabdát akartunk adni… Eddig meglehetősen vegyes a liverpool-i szezon. A Bournemouth ellen 9-0-ra nyertek, kinyílt a gólzsák, minden bejött nekik, csodálatos meccs volt. Közben meg az akkor még történelmi válságot élő ManUnited otthonában simán kikaptak, s eredetileg alsóházinak gondolt csapatok ellen is sikerült már háromszor ikszelniük (itt és most kérek elnézést a Fulham és a Crystal Palace szurkolóitól ezért a minősítésért. Az Evertontól nem. Ők kifognak esni, Frank Lampard pedig szerintem már a karácsonyt sem biztos, hogy megéli a Goodison Parkban…)

Akit szintén nagyon fenyeget még ez a veszély, az Brendan Rodgers, aki az előző két évben szinte végig a dobogóért küzdött, ám idén potenciális kiesőjelöltté vált a Leicester City. A legendás kapus, Kasper Schmeichel távozott a nyáron Nizzába, mint ahogy a védelem vezére, Wesley Fofana is továbbállt, s őket pótolni egyelőre nem sikerült, mint ahogy eddig a csapat gólfelelőse, a lassan a fizetése mellé nyugdíjat is kapó Jamie Vardy sem találja a góllövő cipőjét. Sajnos benne van a levegőben, hogy idén kiesik a hat évvel ezelőtti bajnokcsapat. Hogy mi lesz az újonc Nottingham Forest sorsa, még nem lehet tudni, ám az, hogy több mint 20 új játékost igazoltak a nyáron, nem sok jóval kecsegtet. Erre a költekezésre egykori legendás hósük, Robin Hood aligha lenne büszke - ha ennyi volt a felesleges della, miért nem adták inkább a szegényeknek? :) Jó játékosokat vettek, de vajon mikor lesz ebből csapat? Annak viszont örülhetünk, hogy hosszú évtizedek után először újra az élvonalban látjuk az egykori BEK győztest – de megkapaszkodniuk valószínűleg nehezebb lesz, mint amilyen feljutni volt… Ahol biztosan nem kell a kiesés miatt aggódniuk, az a Newcastle United (hiába jósoltam azt januárban, hogy ki fognak zúgni az élvonalból…), a világ leggazdagabb futballklubja tudatosan építkezik, s bár ezt vártuk volna, nem szórják a tulajdonosok felelőtlenül és két kézzel a pénzt. Nick Pope személyében a Premier League egyik legjobb kapusát szerezték meg (a szlovák Martin Dúbravka inkább el is ment a Manchester Unitedhoz padozni, mert rájött, az „Új Kastélynál” neki lefőtt a kávé…), s a Real Sociedad fiatal csatárát, a svéd Alexander Isakot is sikerült megszerezniük. A top 6-ba idén még nem fognak bekerülni, de a Manchester City elleni 3-3 alkalmával láthattuk már, mire számíthatunk idén a „szarkáktól”.

Bundesliga: Mégsem olyan egyértelmű a Bayern bajnoki címe?

Pedig olyan jól indult… A Leipzig elleni Szuperkupa döntőben ötöt rúgtak, a bajnokság nyitó fordulójában, a friss Európa-Liga győztes Frankfurtnak hatot, majd a harmadik játéknapon, az azóta edzőt is váltó Bochumnak hetet… Hiányzik bárkinek is Lewandowski? Ekkor még én is meg voltam arról győződve, hogy kis taktikai átszervezéssel, nem csak a középcsatárra rájátszva a labdákat, sikeres lehet a lengyel nélkül is a Bayern München, sőt, játékban talán még jobb és kiszámíthatatlanabb is. Nos, bár a BL halálcsoportjában mindkét nagy riválist megverték 2-0-ra (mondjuk a Barcelona csak magának és Lewandowskinak köszönheti, hogy nem nyerte meg már az első félidőben a meccset), a Bundesligában, ami eredetileg sétagaloppnak tűnt, a pazar kezdés óta szenved az együttes. Zsinórban három döntetlen után Augsburgban a veretlenségüket is ott hagyták Neuerék, és így több, mint 20 éve, legutóbb a 2001/2002-es szezonban produkált pocsék formát hozzák jelenleg. Nem is azzal van a baj, hogy jelenleg csak ötödikek, öt pont hátrányban az éllovastól. Inkább azzal, hogyha kivesszük a két gólzáporos bajnokin szerzett 13 gólt, azt látjuk, hogy a maradék öt meccsen mindössze hat gólt rúgtak, ami pedig édeskevés. Sadio Mané eddig nem illeszkedik tökéletesen a müncheni gépezetbe (bár legyünk őszinték: ő nem is középcsatár, Liverpoolban az állt neki jól, ha szélről indulhatott befelé), de a fiatal Musialán kívül elmondhatjuk, hogy eddig mindenki tudása alatt futballozik. Hosszú még a szezon, természetesen nem kell, hogy temessük a Bayern Münchent, de az elmúlt évek edzőbuktatásaira gondolva én nem lennék meglepve, ha Julian Nagelsmann pár hónap múlva megkapná a közismert Ady vers német adaptációját, az Elbocsátó, szép üzenetet. Nem is olyan régen történt, hogy az azóta a Real Madriddal újra BL-t nyerő Carlo Ancelottit, majd Niko Kovac-ot is megfúrták az öltözőben – nem akarok rosszmájú lenni, de láttunk már ilyet Münchenben…

A Borussia Dortmund is elveszítette legnagyobb csatárcsillagát még a nyár elején, s bár érkeztek Erling Haaland pótlására támadók, egyelőre nem ők viszik a hátukon a csapatot. Sebastien Haller sajnos nem is viheti, mert a Borussiához igazolását követően nem sokkal rosszindulatú hererákot diagnosztizáltak nála, s egyelőre nem futballozhat. A Salzburgtól érkezett, s már a német válogatottban is bemutatkozó Karim Adeyemi és a Kölntől elcsábított francia Anthony Modeste egyelőre még nem tudtak a sereg élére állni. 9 rúgott góljuknál 8 csapat is többet rúgott, ám mivel hét kapott góljuknál csak négyen kaptak kevesebbet, ez a teljesítmény a dobogóhoz egyelőre még elég. (A hét kapott gólból hatot a Werder Bremen és a Lipcse ellen nyeltek be, a másik öt meccsen jól zárt a retesz…) Az biztosnak tűnik, hogy Edin Terzic, aki korábban volt már a Dortmund edzője, több türelemre számíthat, mint Nagelsmann…

A „magyaros” csapatok közül idén is a Leipzig a legerősebb, de ezt jobban titkolják, mint Monica és Chandler a kapcsolatukat a Jóbarátok című sorozatban. A Lipcse idén pocsék, már át is esett egy edzőváltáson. Érdekes, de a tavaly tűzoltónak érkezett Domenico Tedesco történelme legjobb szezonját produkálta a klubbal, azzal, hogy Európa Liga elődöntőig és bajnoki negyedik helyig vezette az együttest, s megnyerte története első trófeáját, a német kupát, de a feltétlen bizalom már akkor sem volt meg – Tedescóban, talán kijelenthetjük, sosem gondolkodtak hosszú távon. Kérdés, hogy akkor miért nem váltottak a nyáron, s hogy miért engedték el az együttes egyik kulcsjátékosát, Angelinót Raumért cserébe, akinek az edzővel volt konfliktusa… Minimum orgonálni lehet kettejük között a különbséget – s ha már (szánt szándékkal) ezt a hangszert hoztam ide, ezzel alighanem Lipcse talán leghíresebb szülöttje, Johann Sebastian Bach is egyetértene… :) Egyelőre Gulácsi Péter sem áll a helyzet magaslatán, hiányoznak tőle a bravúrok, cserébe viszont rengeteg gólt kap. A hét bajnokin, a két BL meccsen és a Szuperkupa döntőben összesen 23 gólt kapott a Lipcse (ha jól emlékszem, sérülés miatt két bajnokin nem Gula védett). Nem vagyok jó matematikából, de ez 2,3 meccs/gól átlagnak tűnik. Willi Orbán még mindig a legjobb hátvédjének tűnik a Lipcsének (védőmunkája mellett a támadásokhoz is felér, hiszen van már két gólja is), Szoboszlai Dominikra pedig idén főszerep hárulhat, tekintve, hogy Tedesco kirúgását követően korábbi salzburgi edzője, Marco Rose ült le a kispadra. Ő ismeri Dominikot, tudja, milyen poszton lehet hasznára a csapatnak. Első közös bajnokijukon máris 3-0-s győzelem a Dortmund ellen, melyen előbb gólpasszt adott Willi Orbánnak, majd rúgott egy bombagólt is – a Kicker a forduló játékosának választotta, és természetesen a játéknap válogatottjába is bekerült. Bravó!

Ennél a jelenlegi 12. helynél többre taksált ez a Lipcse, de látva a másik két fiainkat alkalmazó együttes szezonrajtját, szenvedős idény elé nézhetnek… Merthogy a Bundesliga tabella élén a még veretlen Union Berlin áll, ahol idén már Schäfer András sem csak kiegészítő ember. Bár kevés meccset játszik végig, általában a kezdőcsapatban kap helyet, és a bizalmat rendszeresen meghálálja. A tavalyi szereplésükkel kivívták, hogy idén az Európa-Ligában is megmutassák magukat, így a több frontos helytállás kulcs lehet az idei szereplésben, s egyelőre nem tűnik túl bőnek ez a keret – a válogatott szünetben mindenesetre alighanem szívesen nézték a tabellát Schäferék, ahol eddig a góllövőlistát 6 találattal vezető Sheraldo Becker (aki 3 gólpasszt is kiosztott már) és a 3 gólos Jordan Siebatcheu lopják el a show-t. Eddig a Freiburgnál sem lehetnek különösebben elégedetlenek a harmadik helyezésükkel, Christian Streich ráadásul idén is alapemberként számít Sallai Rolandra. Sajnálatos szemsérülés miatt egy ideje most klubja és a válogatott számára sem áll rendelkezésre, de biztos vagyok benne, hogy erősebben fog visszatérni, és gyorsan visszaszerzi helyét a kezdőcsapatban. Egy klubról azért még nagyon röviden… A tavalyi év egyik meglepetéscsapata volt a nyári szezonértékelő írásomban is megénekelt Bayer Leverkusen, akik pocsék formában kezdték ezt az idényt. A kulcsjátékosok nem távoztak, de a tavaly megcsodált látványos támadójátékból eddig még semmit nem láttunk. Jobb, ha már most beszedik a fejfájáscsillapítót a „gyógyszergyáriak”…

Serie A: A kiszámíthatatlanság ligája – a korábbi bajnokok igája?

A legkiszámíthatatlanabb topligának eddig a Serie A tűnik, ahol a rekordbajnok Juventus jelenleg csak a nyolcadik, az egyik legnagyobb esélyesnek tartott Inter a hetedik, a bajnoki címvédő AC Milan csak az ötödik, Jose Mourinhón és az AS Román pedig egyelőre képtelenség kiigazodni. Ezzel szemben mit látunk? A tabellát pontegyenlőséggel a Napoli és az Atalanta vezeti, míg harmadik helyen ott van az az Udinese, ami a legutóbbi fordulóban iskolajátékkal elpáholta az Intert. Reális lenne ez a sorrend? A Napoli és az Atalanta a végelszámolásnál is ott lehet a tűz közelében, az Udinesétől viszont szerintem nagy bravúr lenne, ha megmaradna az élmezőnyben. Akkor már inkább a Fiorentinából nézem ezt ki. Na de foglalkozzunk először is kicsit a listavezetőkkel.

A Napoli remeklése annak fényében tűnik óriási szenzációnak, ha tudjuk, a nyáron három kulcsjátékosát is elveszítette. Kalidou Koulibaly a védelem vezére volt, őt már évek óta Európa krémje ostromolta (ehhez képest most elment ahhoz a Chelsea-hez, ahol krémek helyett egyelőre csak rémeket lát…), Dries Mertens, bár nem az a klasszikus kilences volt, rengeteg gólt szerzett az elmúlt években, megkerülhetetlen tagja volt a nápolyi támadójátéknak. Hogy miért érzett késztetést arra, hogy 9 sikeres esztendő után, klublegendaként a török Galatasarayhoz szerződjön, tőle kéne megkérdezni. Talán rájött arra, addig nem vonulhat vissza, amíg nem néz farkasszemet Szalai Attilával a Fenerbahce elleni csúcsrangadón. (Még szerencse, hogy Ati nem igazolt el nyáron a törököktől, így összejöhet ez a randevú…) Lorenzo Insigne döntése még érthetetlenebb, aki csapatkapitány és a klub gólrekordere volt, a nyáron mégis Kanada felé vette az irányt – így lett Insignéből „Offsigne”… Talán ő is rájön majd arra, hogy ez a Canada dry (ebben a jelentésében: unalmas) Dél-Olaszországhoz képest, mindenesetre lehet, a Napoli nélküle és lelépő társai nélkül (A PSG-hez igazoló Fabio Rui-t még fel sem hoztam…) ér majd el történelmi sikereket. Az új projekt kulcsfigurái az éppen Szalai mellől, a Fenertől érkező dél-koreai Kim Mindzse, a középpályán a Tottenhamnél befürdő Tanguy Ndombele, s a csatársorban a tehetséges grúz Khvicha Kvaratskhelia, aki eddig legalább annyira jó vételnek tűnik, mint amilyen nehéz leírni és kimondani a nevét. Támadónak érkezett Giovanni Simeone és Giacomo Raspadori is, aki néhány napja Budapesten az olaszok első gólját szerezte. Óriási potenciál és minőség van ebben a keretben, de szenzációs bravúr lenne szerintem, ha összejönne az, ami az elmúlt évtizedben Cavanival, Higuainnal, Hamsikkal, Mertensszel és Insignével sem sikerült, vagyis a bajnoki cím. Két figyelemreméltó skalpot mindenesetre már begyűjtöttek ebben a szemeszterben: a Liverpoolt leiskolásták a BL-ben (az angolok 4-0 után szépítettek…), míg az olasz címvédő AC Milan otthonában is tudtak nyerni. Hogy ezek az eredmények többet jelentenek-e egyszerű oroszlán bajusz rángatásnál, az idő adja majd meg a választ…

Az Atalanta is évek óta élcsapatnak számít, de mivel az előző esztendő kifejezetten gyengére sikerült, ezért szerintem senki nem gondolta, hogy ilyen pazar formában kezdik a bergamóiak az évet. Sőt, szerintem sokan abban is kételkedtek, a korábban közönségszórakoztató támadójátékkal előrukkoló klub Gan Piero Gasperini vezetésével képes-e megújulni. Megújult, bár nem úgy, ahogyan sokan várták: eddig a védelem van nagyon rendbe téve, 7 meccsen mindössze háromszor kapitulált a csapat. Egyelőre a középpályás Koopmeiners Teun a gólfelelős, az előző években szárnyaló duó, Luis Muriel és Duvan Zapata ugyanakkor még nem talált a kapuba. Ami az Atalanta mellett szól, hogy idén nincsenek nemzetközi kötelezettségeik, ami pedig ellenük, hogy a keret elég szűkösnek tűnik. Ugyanakkor láttuk már az AC Milan és a Roma ellen is őket, s a két meccsen szereztek négy pontot – ha idén a stabilitás lesz a legfontosabb, s nem a látványos foci, elérhetik céljaikat!

Ezektől a céloktól elég messze áll a Juventus – feltéve, hogy nem a középmezőnyt célozták meg az idény előtt Torinóban. Menetel a Napoli és az Atalanta, de a szezon legnagyobb meglepetése, hogy Massiliamo Allegri még a zebramezesek kispadján ülhet. Persze, ebben a kérdésben sincs egyetértés: Pavel Nedved, a sportigazgató például simán megírta volna a korábban két BL döntőt is elbukó, de alapvetően jó munkát végző és bajnoki címeket nyerő Allegrinek, hogy Tori no (na, talán nem ezekkel a szavakkal és olaszul, de ez lett volna a lényege…), a vezetőség más tagjai viszont tudják, túl sok lenne az a bizonyos lelépési díj. Sokat fizetni már pedig nem akarnak, de így is megfizetnek – érte… A csapatkapitány, de már vénülő Giorgio Chiellini klublegendaként távozott nyáron, Paulo Dybalával nem hosszabbítottak szerződést, míg a holland Mathijs de Ligtről túl könnyen lemondtak, pedig az ő játéka közel sem volt lig(h)tos (hamarosan abbahagyom a bugyuta szóvicceket, ígérem…) – mégsem merném azt mondani, hogy gyengült volna ez a keret. Az előző szezon legjobb védőjének választott brazil Bremert az Inter elől szerezték meg, Angel di Maria Párizsból, Paul Pogba pedig Manchesterből érkezett ingyen. Hogy két sérülékeny és pályafutása zenitjén túl lévő játékos mennyire lehet valódi erősítés, hát nem tudom, mindenesetre nem nagyon látni a koncepciót, ami alapján Torinóban dolgoznak, a nagyobb baj viszont, hogy a játék minősége nézhetetlen, Allegri pedig a legkevésbé sem szimpatikus módon minden mérkőzés után csak a kifogásokat keresi. Hét bajnoki után mindössze két győzelem, a BL-ben pedig két vereség után a kiesés szélén: a Juventus tradíciójához képest gyalázatos, ami a klubnál zajlik évek óta…

Jelenleg az Internazionale sem lehet maradéktalanul elégedett a szezonrajttal, hiszen hét meccsből hármat is elveszítettek már, ráadásul három rangadót, s ha ez nem lenne elég, a Lazio, az AC Milan és az Udinese ellen is három gólt kaptak. Évek óta probléma a kapuskérdés; Samir Handanovicsnak érdemei elismerései mellett meg kéne lassan köszönni, amit a klubért tett – gondolom, André Onana azért is érkezett az Ajaxtól, hogy hosszú távú megoldás legyen, hiszen ez a szlo vén már (elnézést mindazoktól, akiknek ez fájt most…) és a reflexei is megkoptak. Persze, csak az ő nyakába varrni a sok gólt botorság lenne; Francesco Acerbi a Laziótól érkezett, de még keresi a helyét, Milan Skriniarnak nem tett jót, hogy egész nyáron a PSG-vel kokettált, Alessandro Bastoninak, Denzel Dumfriesnek és Stefan de Vrijnek is volt már jobb szezonja, s egyelőre az Atalantától egy éve érkező Robin Gosens sem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Nevek alapján elég masszív hátul az Inter, s minőségre középen és elől sem panaszkodhatnak, hiszen Nicoló Barella és Marcelo Brozovic idén is meghatározó szerepet töltenek be (bár különösebben előbbi nincs valami jó formában), a csatársorba pedig visszajött a tékozló fiú, Romelu Lukaku, Edin Dzeko és Lautaro Martinez mellé, akivel kiváló üzletet csináltak a milánóiak: tavaly száz millióért, élete szezonját követően adták el a Chelsea-nek, majd idén 12-ért vették vissza. Egyelőre többet volt az orvosi szobában, mint a pályán, így még kétséges, ez a deal beválik-e…

Az AC Milan kerete az Interéhez vagy a Juvééhoz képest nem nagyon változott, s egyelőre nagy válságkezelésre nincs is szükségük a rossoneriknek. Mike Maignan a kapuban magabiztos, Theo Hernández szépen csendben a világ egyik legjobbja lett a posztján, középen Alexis Saelemaekers és Sandro Tonali továbbra is jó formában, az új igazolás, Charles De Ketelaere is gyorsan felvette a ritmust, míg elöl Oliver Giroudra és Rafael Leaora idén sem lehet panaszunk. Az AC Milan esélyes a címvédésre! S hogy mire lehet képes az AS Roma és a Lazio? Mindketten elég kétarcúak eddig, nagy győzelmeket érthetetlen összezuhanások követnek. Az AS Roma az első 4 meccsén mindössze egy gólt kapott, utána viszont 0-4-et produkált Udinében. Az argentin Paulo Dybala jó vételnek tűnik, de ebben a kiegyenlített mezőnyben nehéz elképzelni, hogy a „Farkasok” top 4-es együttes legyen. Hosszú távon a Laziót is nehéz komolyan venni. Az Intert gyönyörű gólokkal elverték, de aztán a kiesőjelölt Sampdoria ellen csak nyögvenyelős iksz jött össze, a Napoli ellen pedig hazai pályán játszottak kilátástalanul. Az igazi sokk viszont szerintem az Európa-Ligában érte a római Sasokat: a dán Midtjylland 5-1-re lépte le őket. Csak aztán nehogy az az utolsó szivar is elégjen idő előtt Maurizio Sarri szájában…

Bár utaltam már rájuk, néhány szót muszáj ejteni az idén eddig szárnyaló Udineséről. Bár az AC Milan otthonában vereséggel indították az évet, majd egy vérszegény 0-0 következett a Salernitana otthonában, azóta 5 meccset nyertek meg zsinórban, 13-3-as gólkülönbséggel (a Romát 4-0-ra, az Intert 3-1-re verve ebben a szériában), a nyáron kinevezett új vezetőedző, Andrea Sottil eddig kiváló munkát végez. És ki tudja, hol még a vége… Emlékszik valaki arra, amikor az Udinese legutóbb a BL-ben játszott? Akkor, 2011-ben Samir Handanovics volt a kapus, Mehdi Benátia volt a védelem vezére (de ott volt már a fiatal Juan Cuadrado is), a középpályán Kwadwo Asamoah és Gökhan Inler játszott, a csatárok pedig Alexis Sanche, valamint a gólkirály és klublegenda, Antonio di Natale voltak. Veretes névsor! Vajon az idei hősjelöltek, mint a kapus Marco Silvestri, a 19 évesen is kulcsember Destiny Udogie (nem, nem az a feladata, hogy nyissa és zárja kulccsal az öltözőt…), a német Lazar Samardzic, vagy a már 4 gólos támadó, Beto továbbírják az udinei történelmet?

Primera Division: Reális a Reálos versenyfutás a Barcával 

Mivel már így is tekintélyt parancsolóan hosszú az írásom, a spanyol foci meg úgysem érdekel senkit, akár szkippelhetjük is… Na jó, vicceltem, néhány karaktert muszáj erre a Ligára fecsérelnem, ha már itt játszik kedvenc futballcsapatom. Nem, ezúttal sem a Barcelonára gondolok, bár bevallom, olyan metamorfózison megyek keresztül, amire az elmúlt 22 évben, mióta a Real Madridnak szurkolok, gondolni sem mertem volna. A nyáron, Lewandowski eligazolása kapcsán írtam egy cikket, s abban megemlítettem, hogy döntés előtt állok: az általam legkevésbé kedvelt klubba igazolt az egyik kedvenc csatárom. Most akkor mi lesz? Szurkolok ennek a csapatnak vagy Lewa elveszíti a szimpátiámat? Valószínűleg ő tudott volna élni ez utóbbi forgatókönyvvel együtt, én viszont jó keresztény módjára az előbbi verziót választottam. El sem hiszem, de Robert Lewandowski miatt képes vagyok a Barcelonának szurkolni, örülök a lengyel góljainak, sőt, a Barca meccsek összefoglalóit is megnézem! (Mert ott még azért nem tartok, hogy önszántamból megnézzem a gránátvörös-kékek meccseit… Minden nincs, az majd a következő szint lesz! :)) Amikor Eto’o, Ronaldinho, Henry, Ibrahimovics vagy David Villa voltak/lettek volna a Barca gólfelelősei, nem vetemedtem ilyesmire. Barca meccsek összefoglalóit korábban csak akkor néztem meg, ha kikapott a csapat, Messi kihagyott egy büntetőt vagy éppen Piquét kiállították. Mert ezek voltak számomra az érdekesek… Ám idén változott a hozzáállásom, amiről leginkább a lengyel támadó tehet. A Bayern München játékosaként legalább egy (de inkább két) Aranylabdát elvettek tőle, de én még hiszek abban, hogy Barcelona játékosként is lesz esélye megnyerni a díjat. Ennek megfelelően kezdett új klubjában; eddig mindössze két tétmeccs volt, amin nem talált a kapuba, igaz, abból egyik a müncheni visszatérése volt, amikor pedig nagyon bizonyítani akart. Mivel Benzema már túl is van egy sérülésen a szezonban, Lewandowski el is húzott tőle a góllövőlistán, mindenesetre érdekes párharc lehet idén az övék… Lewandowski mellett egyébként szimpatikus Xavi játékfelfogása (játékosként ő maga is az volt), a fiatal tehetségek, mint Gavi, Pedri és Araujo, de leginkább talán az, hogy Piqué a kispadra került, s alighanem Busquets és Jordi Alba hónapjai is megvannak számlálva Barcelonában. Ők hárman testesítik meg még az általam nagyon nem kedvelt Barcelonát. (Piquére visszatérve… Ugyanazt tették vele, amit ő a feleségével, Shakirával: lecserélték egy fiatalabbra…) Mindazok mellett, hogy most pozitívan beszélek a Barcelonáról, számomra még mindig furcsa, ahogyan a csődközeli állapot után amnéziát amnesztiát kapott a klub, s tulajdonképpen mindenkit is megvehetett a nyáron. A tavalyi kiábrábdító év után idén méltó riválisai lesznek a katalánok a Real Madridnak! (Főleg, ha André Ter Stegen is túl teszi magát azon, hogy Szalai Ádám oxival rúgott neki gólt a Nemzetek Ligájában... Ilyen nagy spílerek a spanyol bajnokságban nincsenek! :))

Annak a Real Madridnak, akik gyakorlatilag ellenkező utat járnak be, mint a Barcelona. Mindössze két igazolást ütöttek nyélbe a nyáron, de legalább mindketten kulcspozícióba érkeztek. Antonio Rüdiger ingyen jött a Chelsea-től, vele a védelem még stabilabb lehet, s az nem hátrány, hogy több szerepkörben is otthonosan mozog – tavasszal nem Éder Militaóról lehetett megmintázni a megbízhatóság szobrát, ezért elkél a segítség a védelem centrumában. Vagy éppen a tehermentesítés. Aurélien Tchouameni is tehermentesíteni érkezett Monacóból, de mivel Casemiro nagyon váratlanul a Manchester Unitedhez igazolt (lelke rajta…), rögtön a kezdőben találta magát a fiatal francia. Furcsa, hogy megbomlott a Casemiro – Kroos – Modric hármas, akik mindent megnyertek együtt, de eddig Tchouameni nem tűnik rossznak, bár egészen más stílusban futballozik, mint a brazil. De szerintem ez senkit nem fog érdekelni addig, amíg Federico Valverde ilyen csúcsformában futballozik, vagy amíg a széleken a két brazil, Vinicius és Rodrygo virgonckodik. Barney Stinson szokása volt az Így jártam anyátokkal című szitkomban, hogy mindenféle kihívást elfogadott, anélkül, hogy bárki megkérte volna őt rá. Na, mintha Carlo Ancelotti kihívása az lett volna a szezon előtt, hogy cserecsatárt csak azért sem igazol idén sem, egyetlen kilencessel tolják le az évet. „Kihívás elfogadva!” Persze, majd jó lesz Eden Hazard, vagy Mariano Diaz, ha Benzemával történik valami. (Jelentem, már történt is, ki is hagyott vagy 3 hetet…) Látjuk, az utóbbi egyáltalán nem szerepel az edző terveiben, Hazard játéka pedig egyelőre hazardírozás: játékával egyelőre az Édenkert közelében sincs (pedig keresztneve alapján ott lenne a helye…), ráadásul többször bizonyította már, hogy ő nem alkalmas a középcsatár pozíció betöltésére. Világklasszissá a Chelsea-ben középpályásként vált, de még szélsőként is sokkal jobb, mint hamis vagy kevésbé hamis kilencesként. Mindenesetre a kispadon nem én ülök (hanem Hazard, muhaha…), s Ancelotti nyert már néhány trófeát, így biztos tudja, mit és miért csinál. Ráadásul eddig az idei eredmények is maximálisan őt igazolják: a topbajnokságokban eddig egyedüliként százszázalékos teljesítményt reprezentálnak, s a BL-ben is megnyerték első két meccsüket (ami a közelmúlt fiaskóit, a két évvel ezelőtti Sahtar Donyeck vagy a tavalyi Sheriff Tiraspol elleni kínos vereségeket megidézve figyelemreméltó teljesítmény). Az igazi próbatétel majd az októberi el clásicó lesz, de azért ilyen szezonkezdést 30 éve nem produkált a Real Madrid. Ez pedig arra azért mindenképp jó, hogy jelezzék a világnak: őket idén is komolyan kell venni!

Az első két hely egyikéért ez a két csapat fog megverekedni idén, ám a további nemzetközi kupás helyekért ádáz küzdelem várható. Jelenleg a legjobban a Real Betis játéka tetszik (őket már a nyáron is kiemeltem visszapillantó írásomban), Manuel Pellegrini remek edző, Borja Iglesias pedig a spanyol válogatottban is bemutatkozott a közelmúltban. A Villareal is nagyon jó idén; a tavalyi csendesebb hazai szereplést követően (aminek részint az volt az oka, hogy a BL-ben közben meg a legjobb négybe jutottak) idén visszatérhetnek az élmezőnybe Unai Emeryék. Az Athletic Bilbaó évek óta masszív középcsapat, de idén talán többről is álmodozhatnak. Az Udineséhez hasonlóan egykor a Real Sociedad is megjárta a BL-t – az idei Európa-Liga szereplés után talán jövőre megcélozzák a Bajnokok Ligáját? S hogy ennyi csapat merhet nagyot álmodni, az annak is köszönhető, hogy a Sevilla és az Atletico Madrid nagyon beragadtak a rajtnál. Főleg az andalúzok, ott még Julen Lopetegui menesztése is napirenden volt, van és lesz. Az első hat fordulóban mindössze egyetlen meccset nyertek, miközben a BL-ben két játéknap után még nincs góljuk (pontjuk is csak egy, azt is a gyenge Köbenhavn otthonában szerezték), s meglehetősen sok gólt kapnak ahhoz képest, hogy tavaly övék volt a legjobb védelem. (Mentségükre szóljon, hogy a hátsó alakzatból két fontos láncszem, Jules Kounde és Diego Carlos is távozott.) Kíváncsi leszek Isco sevillai szerepvállalására, aki a több játékperc reményében iszkolt el Madridból – szerintem nem rossz játékos ő, de elég hangulatember volt, a Realban pedig nem létezett az a poszt, ahol ő kiteljesedhetett volna. Az Atletico Madrid újra a nézhetetlen és ellenszenves játékát vette elő, egyelőre nem is jönnek az eredmények. Az ugyanakkor nagyon muris, bár inkább fájdalmas és kiakasztó, ahogyan Antoine Griezmannal és a Barcelonával szemben viselkednek. A tavaly kötött kölcsönszerződés értelmében, ha a francia a klub meccseinek több mint felén játszik, kötelesek a madridiak 40 millióért megvenni a katalánoktól. Ezért a dörzsölt (s közben dőzsölve tenyeret is dörzsölt…) Diego Simeone kitalálta, hogy csak a 60. perctől küldi pályára minden meccsen a világbajnok franciát. Mekkora ötlet már ez! És mennyire inkorrekt! Főleg azzal a játékossal, aki rengeteget tett már az Atletico Madridért és akár a világbajnoki részvétele is múlhat klubja kicsinyességén… Persze lehet, nem ússzák meg a Matracosok: a gránátvörös-kékek az első szezon összjátékperceire gondoltak, amikor megkötötték ezt a szerződést (ezen már túl vagyunk), az Atletico viszont a két szezont venné alapul. Ha ebből pereskedés lesz, és egymás torkának esik a két klub, minden Real Madrid szurkolónak annyit javaslok, hogy egy pohár Sangriával a kezében üljön le a kanapé elé, és élvezze az életet… :)

Mielőtt befejezem, nézzünk egy álomtizenegyet a legnagyobb nyári átigazolásokból! 

Nick Pope (Burnley – Newcastle United) – Brehme (Torino – Juventus), Jules Kounde (Sevilla – Barcelona), Lisandro Martinez (Ajax – Manchester United), Nico Schlotterbeck (Freiburg – Dortmund) – Aurélien Tchoumaneni (AS Monaco – Real Madrid), Christian Eriksen (Brentford – Manchester United), Ivan Perisic (Internazionale – Tottenham) – Gabriel Jesus (Manchester City – Arsenal), Robert Lewandowski (Bayern München – Barcelona), Erling Haaland (Dortmund – Manchester City)

Tökéletes csapatot nem lehet összeállítani, ez a csapat sem az – bár a támadósor félelmetesen erősnek tetszik. Azt hiszem, Lewát és Haalandot nem lehet kihagyni ebből az összeállításból, Gabriel Jesus pedig annyira jól kezdett az Arsenalban, hogy engem kilóra megvett, s így csak a képzeletbeli kispadra tudom leültetni például Raheem Sterlinget, Angel di Mariát, Romelu Lukakut és Paulo Dybalát. A középpályára talán kerülhettek volna mások, de az biztos, hogy mindhárman óriási fogások új klubjuknak. A védelembe is bekerülhetett volna akár Mathijs de Ligt vagy Rüdiger, de szerintem ez így is egy ütős négyes. A kapuban Pope-nak régóta járt már egy jobb csapat, a Newcastle egyértelmű előrelépés a karrierjében - és ő sem lesz póp a "szarkák" hátán (muhaha...). Rajta kívül a Leicester Cityből a Nice-hez igazoló Kasper Schmeichel volt még rajta a radaron, végül az döntött az angol mellett, hogy a francia bajnokság a kutyát nem érdekli. Engem legalábbis biztos nem. Bocsi, Mbappé!

Hálásan köszönöm mindenkinek, aki eddig ki – és velem tartott, a jutalomsört (vagy éppen Bambit) mindenkinek Szalai Ádám és Szoboszlai Dominik csapolják! Várom a véleményeiteket – ti milyen szezonra számítotok?