A Karácsony utáni vasárnap Jézus rokonaira emlékezünk (a mai nap, karácsony harmadik napján ráadásul még Szent István diakónus-vértanúra is), s bár sokat beszélünk az ünnep környékén a Szent Családról, s érthető módon a középpontban a kisded Jézus és az Istenszülő Szűz Mária állnak, nem felejtkezhetünk meg Szent Józsefről sem, aki Jézus nevelőapjaként igen fontos szerepet töltött be a gyermekségtörténetben. Sőt, tulajdonképpen csak ott töltött be fontos szerepet, mert más helyen nem említi a Szentírás, amiből arra következtethetünk, hogy a liturgikus szövegeinkben nem egy helyen „élemedett korú” Józsefként aposztrofált ács meghalt azelőtt, hogy Jézus elkezdte volna nyilvános működését, így nem élte meg fia felnőtté válását sem. Ám a születés környékén megkerülhetetlen a szerepe és jelentősége, az egyik legfontosabb és legellentmondásosabb alakja a gyermekségtörténetnek, s adja magát elmélkedésünk címe: Szent József arcai és harcai. Mert mindkettőből volt neki néhány.

Olvasva Máté és Lukács evangéliumában Jézus születésének történetét, négy rövid jelző fogott meg vele kapcsolatban: két pozitív és két alapvetően talán negatív jelző. Az első: József, a gondterhelt. A legtöbb karácsonyi ikon ábrázoláson is ezt látjuk. Szent József Máriától és a gyermektől távolabb helyezkedik el, vagy egyedül ül és töpreng vagy egy öregember áll mellette, aki nem más, mint a sátán szimbolikája. A sátáné, aki el akarja bizonytalanítani Józsefet. Miben akarja vajon elbizonytalanítani? Mint ha csak ilyeneken gondolkozna József. „Most akkor, hogy is van ez? Hogy lehet várandós a menyasszonyom, mikor semmilyen intim kapcsolat nem volt közöttünk? Bocsássam el Máriát? Vagy ne hagyjam magára? Mitévő legyek?” Ilyeneken gondolkozhatott József. Leginkább talán a botránytól félt – mi lesz, ha megszólják a szomszédok? Mi lesz, ha ezek után lenézik, kinézik, esetleg bántalmazzák is őt vagy Máriát? A pletyka, a rágalmazás, az irigységből fakadó rosszmájú megjegyzések bizony kétezer évvel később is megmérgezik, megmételyezik az emberi kapcsolatokat. Az ember már csak olyan, hogy szereti az előítéleteket, szeret véleményt alkotni másokról, szeret ítélkezni, pálcát törni mások felett – nos, József éppen ezektől az előítéletektől, ettől a „pálcatöréstől” félt. Szenteste délelőttjén a királyi imaórákon az egyik sztichirában József kételyeiről hallhattunk. „Ezeket mondá József a Szűznek: Mária! Mit jelentsen az, amit rajtad látok? Kétségeskedem, csodálkozom és elmémben borzadok; távozzál tőlem mentől hamarább! Mária, mit jelentsen az, amit rajtad látok? Becsület helyett szégyent, öröm helyett búbánatot, dicséret helyett gyötrelmet hoztál nekem. Tovább nem tűrhetem az emberek feddő gyalázásait, mert a templom szentélyéből fogadtalak el, mint az Úr szenteltjét, és mit kell látnom?” Nagyon kifejezők liturgikus énekeink szövegei… Józsefnek döntenie kellett, félelme talán nem is volt alaptalan, hiszen emberi ésszel felfoghatatlan, ami a menyasszonyával, Máriával történt. Máté így ír József szándékáról: „József, igaz ember volt és mivel nem akarta rossz hírbe hozni, az volt a szándéka, hogy titokban bocsátja el.” Nem akarta megszégyeníteni Máriát, nem akarta botrányba keverni se magát, se a jegyesét, de végül a helyes utat választotta. A helyes út pedig elvezet bennünket második jelzőnkhöz.

József, az engedelmes. Máté evangéliumában négyszer hallunk arról, hogy az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában. Először kezdődő kételyei közepette. „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, hiszen a Szentlélektől van áldott állapotban. Fiút fog szülni, akit te Jézusnak nevezel, mert Ő szabadítja meg népét bűneitől.” Máté hozzáteszi: „József erre felébredt álmából és úgy cselekedett, amint megparancsolta az Úr angyala. Magához vette feleségét, de nem ismerte meg, míg a világra nem hozta elsőszülött fiát, akit Jézusnak nevezett.” Másodszor az Úr angyala a gyermekgyilkosság előtt Heródes gonosz tervéről értesítette Józsefet: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem figyelmeztetlek, mert Heródes keresi a gyermeket és meg akarja ölni.” Harmadik alkalommal is szólt az Úr angyala Józsefhez: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek.” Végül egy negyedik intést is kap József, ami arról szól, hogy Galilea vidékén, Názáretben telepedjenek le, mert Júdeában Heródes fia, Arkhelausz lett a király. József megteszi, amit az Isten parancsol neki. Szót fogad. Erre például az Ószövetségben nem mindenki volt képes, elég, ha az első emberre, Ádámra, Saul királyra vagy Jónás prófétára gondolunk. József engedelmes volt, de ehhez kellett egy közvetítő angyal is, aki az Isten által megsúgta neki, mit kell tennie. Vajon mi engedjük, hogy az Isten egyengesse, segítse életünket? Mennyire engedjük őt be hétköznapjainkba? Az Isten helyettünk nem fog dönteni, de bízhatunk abban, hogy segít jó döntéseket hoznunk. Segít abban is, hogy terheink, keresztjeink viselhetők legyenek. Mert az Isten gondoskodni akar rólunk – ezt a gondoskodó szeretetet is ünnepeljük Karácsonykor.

Bár a gondoskodó Józsefről is beszélhetnék, de harmadik jelzőnek ezt választottam: József, az aggódó. Egy igazán szerető édesapa aggódik a családjáért, gyermekeiért, mindent háttérbe szorít, csak az ő biztonságuk számít, csak ők léteznek a számára. Mindent meg akar adni a családjának. József még csak tanulta az apa szerepet, mégis, minden kételye, kétsége közepette tudta, hogy meg akarja menteni a családot. József engedelmességében minden aggodalma benne volt: természetesen szerette a feleségét, akit nem akart elveszíteni, csak nem tudta, mi miért történik körülötte, szüksége volt isteni megerősítésre. Aggódott Máriáért, de természetesen azért is, hogy egy esetleges botrány következtében a család hírneve is sérül. Aztán félt Heródestől, aggódott, hogy valami baja eshet Máriának és Jézusnak. Aggódó szeretettel ölelte át a Családját. Ez az aggódó szeretet jelenik meg akkor is, amikor a 12 éves Jézust a jeruzsálemi templomban felejtik és három napig nem találják a szülei. Azt hiszem, mindnyájan, férfiak és nők, édesapák és édesanyák egyaránt tanulhatunk Szent Józseftől. Egy munka, egy karrierlehetőség sem lehet fontosabb a Családnál. Akarjunk mindnyájan Szent Családdá válni! A jó hírem, hogy ehhez nem kell semmilyen abrakadabra, semmi varázslat: csak odaadó, őszinte és hűséges szeretet házastársunk, szüleink, nagyszüleink, gyermekeink, unokáink felé. Ez hiányzik oly gyakran otthonainkból, pedig, ha ez megvan, ha ezt megteremtjük, csupa-csupa Szent Családról beszélhetünk.

Elérkeztünk az utolsó jelzőhöz: József, a bizalommal teli. Talán a legfontosabb és legjelentősebb mind közül. József gondterheltségét és aggodalmát legyőzte, engedelmességét pedig táplálta az, hogy bízott az Istenben. Mert ráhagyatkozni a Mindenhatóra. „Vesd az Úrra gondodat és Ő eltáplál téged!” – olvassuk a Zsoltárok könyvében. Kimondani könnyebb, mint megvalósítani, de téved, aki azt hiszi, önerőből bármire is képes. Bizony, szükségünk van az isteni gondviselésre. József felismerte ezt, ezért is lehetett a szent szöveg szerint „igaz” ember. Hitt az Isten erejében, bízott az Isten szeretetében, s ez a hit, ez a bizalom kifizetődött: az Isten alighanem látta, ismerte Józsefnek ezt a kiemelkedő tulajdonságát, azért választotta ki erre a küldetésre, erre a hivatásra. Kellett egy földi apa, aki felneveli Jézust, József pedig erre a szerepre tökéletesen megfelelt. Általa, benne is munkálkodott és tovább élt az isteni gondviselés és szeretet.

És bár József későbbi élettörténetéből más részletet nem ismerünk, bőven rászolgált arra, hogy egész üdvtörténetünk egyik fontos alakjaként tekinthessünk rá. Azt hiszem, mindnyájan találhatunk olyan szegmenset a názáreti ács, Jézus nevelőapjának, Szent Józsefnek az élettörténetéből, ami példaként állhat előttünk, amit eltanulhatunk tőle. Bízom abban, hogy ezen szempontok átelmélkedése után a Kedves Olvasók is így gondolják!