Két év kihagyás után idén újra lesz Sziget Fesztivál, 2022. augusztus 10 és 15 között. A wikipédia szerint az utolsó két megtartott rendezvényen több, mint félmillióan voltak, kérdés, a koronavírus járvány mennyire tépázza meg Európa egyik legnépszerűbb könnyűzenei fesztiváljának látogatói számát. Rámentem a fesztivál hivatalos oldalára, sajnos a legkedvezményesebb jegyek már elfogytak, de napi jegyet még vehetek harmincezer forintért, egy VIP napi jegyért már minimum 57 000 ft-ot kell kicsengetnem, a legolcsóbb 3 napos bérlet csupán 95 000-be kerül, míg az egész fesztiválon ott lehetek potom 157 000 ft-ért (persze, akkor még nem fogyasztottam semmit).

Szuper!

Köszönöm szépen, biztos jó és akár életre szóló élményt jelenthet részt venni egyszer egy Sziget Fesztiválon, de amikor fiatalon a bakancslistámon gondolkodtam, a Santiago Bernabeu stadionba szerettem volna inkább eljutni, meg egy El Clásicóra, s boldog családra, gyermekekre, feleségre vágytam, semmint a Sziget Fesztiválon való részvételre – ami így számomra inkább Sziget Fesztiváloff. Egyébként is: csodás gyermekeim, gyönyörű Feleségem van, a Santiago Bernabeu-ban is jártam már, az imént említett gyönyörű nejem pedig megígérte, hogy a 40. születésnapomra meglep egy el clásicóval (van még öt éve megszervezni…)!

Na, de hogy lassan a tárgyra térjek. Évről évre, közel két évtizede megdöbbentő számomra az ifjúsági gyalogos zarándoklat, mely hogy, hogy nem, de mindig gyakorlatilag egy időben zajlik a Sziget Fesztivállal. Azzal az eseménnyel, ami 2002 óta fut ezen a néven. (Az ínyencek kedvéért: előtte Diáksziget, majd Pepsi Sziget névre hallgatott.) Az ifjúsági gyalogos zarándoklat meg 2003-ban indult, tehát nagyjából még egy idősek is.

A 2012-es csoportkép a megérkezés után

Jövőre már húsz éve lesz, de nem tudom elfelejteni a legelső zarándoklatomat, melyre ennyi év távlatából is úgy tekintek vissza, mint az egyik legjobb ilyen jellegű élményemre. Még nem voltam 16 éves, két legjobb barátommal, S. Iannal és G. Marcival döntöttünk úgy, hogy elmegyünk rá – szinte szó szerint maroknyian, ötvenen gyűltünk össze Tokajban, ahonnan indultunk. (A történelmi hűség kedvéért megjegyzem, hogy Beregdarócról és Debrecenből is indult egy csapat, s a három zarándoktársaság Máriapócson összeért.) Kevesen voltunk, de ennek is megvolt az a bája, ami ma már elképzelhetetlen: mindenki ismert mindenkit, nem voltak klikkesedések (ezt nem kell negatív aspektusban, kirekesztésként értelmezni, de egy nagyobb társaságban elkerülhetetlen, hogy kialakuljanak különböző csoportok), s esténként tábortűz mellett beszélgettünk, énekeltünk, játszottunk. Egyik este vaksötétben érkeztünk meg a szálláshelyre, s lámpákkal, gyertyafénnyel világítottak az út szélén – megindító és szemet gyönyörködtető látvány volt. A Máriapócsra történő megérkezés pedig szavakkal egyenesen leírhatatlan, s ami számomra különösen is érdekes: mindig más, újat ad, soha nem egyhangú és unalmas.

2017-ben Nagyváradról indultunk

Alighanem regényt tudnék írni az elmúlt 20 év zarándoklat élményeiből, de ahhoz komoly kutatómunkára lenne szükség – leginkább fejben, mert az agyam is kopik (hiába, 34 év felett már minden nap ajándék…), de azért néhány dologra vissza tudok emlékezni. A második zarándoklat Sajópálfaláról indult, akkor Kegyképtől Kegyképig zarándokoltunk, s szerintem az egyetlen nap alatt megtett legnagyobb táv rekordja is ahhoz az évhez köthető. Hajdúdorogtól Kállósemjénig egy nap alatt értünk el, igaz, volt fakultatív buszos segítség Hajdúdorog és Újfehértó között. Az első zarándoklatok legemlékezetesebb pillanatai számomra azok voltak, amikor azt láttuk, az egész falunak ünnep, hogy mi odaérkeztünk. Nem csak a templomkertben vagy az iskolaudvaron fogadtak minket szeretettel, a nénik a saját otthonaik előtt állva kínáltak bennünket süteménnyel, ásványvízzel. Az még nem egy bizalmatlan világ volt – ha úgy volt (márpedig általában úgy volt...), mosdóba is szemrebbenés nélkül bárkihez be mertünk kéredzkedni! Sose fogom elfelejteni egyik évben a bökönyi megállót: az egész falu szó szerint fel volt díszítve, az útszéleken virággal, aztán ebédre gyümölcsleves és rántott hús érkezett – nem a leggyakoribb étel kombináció volt ez a zarándoklatok történetében… Persze, a gulyásleves, a pörkölt, a makaróni is mindig jól esett, de az az ebéd, s az egész megálló kitörölhetetlenül beleégett a retinámba.

2014-ben pazar flashmobot is betanultunk, aminek főelőadása Tokajban volt, de búcsúzáskor Máriapócson is előadtuk... :) (A belinkelt Michelle Williams - Beyoncé dalra táncoltuk a flashmobot.)

Emlékezetes a 2009-es zarándoklat, amikor Kisvárdáról indultunk, s bár egy éjszakára megálltunk Máriapócson, a Kegykép akkor Hajdúdorogon volt, ezért azóta is egyedülálló módon a végcél is változott. (Ahogy a zarándoklat plakátja is hirdette: Zarándoklat – másképp.) Abban az évben legelső nap Baktalórántházáig mentünk. Egyébként is, jellemzően számomra mindig az első nap volt a legnehezebb; akkor még szokni kell mindent, a körülményeket, a gyaloglást, a cipőt, de abban az évben különösen szenvedtem. Nagy nehezen megérkeztünk a baktalórántházi görögkatolikus templomhoz, ahol talán volt egy vecsernye, majd közölték, hogy a településen kívül, még kb. 3-4 km-re van a szállás. Nem volt őszinte a mosolyunk az etap végére… Viszont aznap este a szálláson a Herman Jam zenéjére bulizhattunk, s érdekes módon velem együtt mindenki elfelejtette a fájdalmait, fáradságát. Itt jegyzem meg, hogy az utóbbi években már utolsó este szokott a „bulizós” este lenni, azon a strandon, aminek a közelében éppen megszállunk (Levelek, Nagykálló, Nyírbátor), s 100-120 km-rel a lábakban úgy táncol mindenki évről évre, amire még Michael Flatley is csettintene…

"ZÖLD a pálya, ZÖLD a zászló, ZÖLD a kereszt is, Bármilyen fájó!!!:) A mi hősünk, Sose fárad, A kereszttel, élen vágtat." A 2010-es év hozta az első csapatindulót, amit a foci vb hivatalos zenéjének magyar verziójára írtunk és aktualizáltunk...

 Amikor Borsodból indultunk, gyönyörködtünk a tájakban, a hegyekben (mert Tokaj és Sajópálfala mellett volt indulásunk Encsről, Sátoraljaújhelyről és Miskolcról is, na, azok még tényleg embert próbáló távok voltak…), de az Isten jelenlétét és velünk, bennünk történő zarándoklatát az égető napsütésben, egy-egy szellőben vagy kiadós esőben is megtapasztaltuk. Utóbbira hirtelen két példa jut az eszembe. Ha jól emlékszem, talán a második zarándoklaton, Encsencsen áztunk meg nagyon, amikor Papp Miklós atya tartotta a lelki napot, s az eső elől nagyon nehezen fértünk be egy közösségi terembe, ahol az előadását meghallgathattuk. A másik nagy elázásunk néhány éve Bujon történt – hiába, a név kötelez: bújtunk, még pedig szemeteszsákokba, buli volt a javából! :) Ennél azért több leégésben volt részünk, azt hiszem, senki nem bánta, ha meglepetésszerűen hátulról víz érkezett a nyakába, vagy ha egy-egy helyen tűzoltóslaggal hűsítettek bennünket…

Jóbarátommal és kurzustársammal, Molával, akivel egyébként a legelső zarándoklaton ismerkedtem meg

A zarándoklást elkezdheted különösebb cél nélkül, „csak úgy”, de mire a végére érsz, már nem lesz az utad céltalan, ebben pedig nagyon sokat segít az elcsendesedés, a csendes szakasz (hol könnyebb, hol nehezebb ezt összehozni…), illetve a speciális lelki nap. Ilyenkor általában kevesebb a kilométer és több a lelki tartalom, és ezzel nincs is semmi baj: 40 km gyaloglás után már minden pazar elmélkedés József Attila sorainak fog tűnni: „Dunna alatt alszik az éj, aludj el szépen, kis Balázs…” Bevallom, ha kínzásképpen végig kellene néznem egy olyan Barcelona meccset, amin nem a Real Madrid az ellenfél, akkor sem tudnám felidézni az elmúlt 19 év minden lelki napjának előadóit, meghívott papjait, de Böjte Csaba atyára, Keresztes Szilárd, Kocsis Fülöp, Palánki Ferenc, Szocska Ábel és Bíró László püspök atyákra, s az ő gondolataikra nagyon szívesen emlékezem vissza. Bár néha úgy érezzük magunkat, mint Jézus az Olajfák hegyén – „A lélek ugyan kész, de a test erőtlen” (Mt 26,41), az esti vagy éppen kora reggeli szertartások, az út közben imádkozott Parakliszok, egy-egy megállóban elvégzett Szent Liturgiák óriási élményt jelentenek, és új erőt adnak a következő kihívásokhoz! Az Isten jelenlétében jó megpihenni, csak a szertartások közben felállni, vagy azok végeztével továbbindulni nem olyan egyszerű – nagyon tudnak ám fájni azok a végtagok… És ha egyszer bedurran a vádlid, vagy szétmegy a talpad, nem is biztos, hogy érdemes kockáztatni. (Nekem a rekordom eddig egyszerre 10 vízhólyag, abból 9 az egyik lábamon…)

Indulót gyakorlunk a kállósemjéni templom előtt

A zarándoklatok, persze nem csak gyaloglásból és imádságból állnak… Évekig a zarándoklathoz kapcsolódóan szervezték meg a GörKapocs Fesztivált (helyszín volt Nyíregyháza, Debrecen, Tokaj és Nagykálló is), ahol fellépett többek között a Kowalsky meg a Vega, az Ocho Macho és Szabó Balázs Bandája is – nagyon színvonalas és izgalmas programok voltak ezek! A zarándoklatokon rengeteg meghívott vendégünk volt, akik közül csak néhány: Berecz András mesemondó, Eperjes Károly színész, Levente Péter Döbrentey Ildikóval, Szandi és rengeteg sztársportoló: a kajakos Kammerer Zoltán, a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, dr. Molnár Tamás, a bő két éve tragikus hirtelenséggel elhunyt kosárlabdázó, Sitku Ernő, s tavaly, a szintén háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, s 2004-ben a világ legjobb játékosának megválasztott Kiss Gergely, aki feleségével érkezett. Életem egyik legnagyobb megtiszteltetése volt, hogy a hajdúdorogi strandon én koordinálhattam a beszélgetést, izgultam is tőle. Készültem, de nem kikészültem… :)

Nagyszerű élmény volt találkozni Kiss Gergellyel és Feleségével, Valkai Annával

Egyik évben a kezdetektől szinte végig velünk tartott egy zarándokkutya. Amikor megpihentünk, ő is megpihent, amikor elindultunk, ő is jött tovább. A harmadik zarándoklattól kezdve van négy „szín”, amik között komoly rivalizálás és szópárbaj zajlik – a „tettlegesség” a zarándokindulókban kimerül, s egyébként is egyértelmű, hogy természetesen a ZÖLD a legjobb csapat. (Egyébként kevesen tudják, és büszke sem vagyok rá, de a kékeknél kezdtem karrieremet, 2-3 év után tértem jó útra.) Két Három különösen meghatározó élményemet hadd osszam meg. Nagyon büszke, de sokkal inkább hálás vagyok azért a pillanatért, amikor először adták kezembe a mikrofont, éppen a Máriapócs táblánál, hogy az én énekvezetésemmel vonuljunk be a Szűz Anyához. Én alsóéves kispap voltam, az illető pedig talán akkor fejezte be a szemináriumot, így tanulmányvégzett papnövendékként adta át nekem a stafétát. Mivel ez egy személyes jellegű írás, le merem írni, hogy kitől kaptam meg a mikrofont, remélem, ő sem haragszik meg ezért érte. B. Péter főkántor volt a zarándoklaton, s bár talán sántít kicsit a hasonlat, olyan érzésem volt, mint amilyen Elizeusnak lehetett, amikor Illés próféta átadta neki a palástját. Nem kevés felelősséggel járt az ének vezetése, hálásan köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy éveken keresztül énekesként is oszlopos tagja lehettem a zarándoklat csapatának.

Csoportkép 2019-ből

A másik élményemet elsősorban Seszták István atyának, a zarándoklat főszervezőjének köszönöm, aki megadta a lehetőséget, hogy újmisés papként a zarándoklaton primiciás Liturgiát végezhessek. Ábel püspök atya oldalt ült, Fülöp érsek atya kint gyóntatott, 6-8 pap koncelebrált mellettem, s 3-400 fiatal figyelt árgus szemekkel és hallgatott. Nem állítom, hogy nem paráztam. Nyírcsaholyban jött el ez az ünnepélyes pillanat, szerintem, amíg élek, nem felejtem el ezt a napot. Hálás vagyok érte, köszönöm!

A ZIAB, avagy a Zöld Induló Alkotó Bizottság 3/4-e: Gy. Ádám, K. László és jómagam. A fotóról F. Márk hiányzik...

Mint ahogy a két évvel ezelőtti zarándoklatot sem lehet csak úgy elfelejteni, melyet a nyavalyás világjárvány miatt csak online lehetett megtartani. Itt is kaptam egy megtisztelő felkérést: mivel eredetileg keresztül vezetett volna az utunk Balkányon, ahol akkor éppen káplánként szolgáltam, kellett tartanom Jézus egyik boldogságmondásáról egy elmélkedést, amit felvettek, s online meg lehetett nézni, hallgatni. Más volt ez a zarándoklat, de a maga nemében az a hét is hatalmas élmény volt, s a legbátrabbak a Boldogság Útját azért bevállalták, ami egy nagyjából 16 km-nek felel meg Máriapócs körül. A szervezők zseniális ötlete pedig az volt, hogy a Kegytemplomban a zarándokok fotói köszöntek vissza - ha már az egész héten nem lehetett együtt róni a kilométereket... Van mire emlékezni, van mire visszagondolni ebből a két évtizedből – remélem, személyes élményeimet nem tartja nagyzolásnak a Kedves Olvasó, nem ilyen szándék vezérelt… Ilyen a zarándoklat az én szemüvegemen keresztül - ha már nagyjából három éves korom óta hordani kell... :)

Pihenés és munka közben... :)

Tíz évvel ezelőtt, éppen Máriapócson ismertem meg a Kowalsky meg a Vega zenekart az ifjúsági búcsún, s abban az évben a GörKapocson fel is léptek, a következő évnek pedig a hivatalos zarándokindulóját is ők írták. (Elég nehéz a dallama, így nem lett olyan népszerű, mint Sz. Joci atya egyébként remek indulói, de a szövege szerintem ennek is kiváló.) Balázs „Kowalsky” Gyula bátor embereknek nevezte akkor a zarándokokat, akik mernek szembenézni saját korlátaikkal, határaikkal, s merik feszegetni azokat. Nehéz vitába szállni a Kowalsky meg a Vega zenekar frontemberével. Manapság az emberek nem indulnak el 120-140 kilométeres gyalogtúrára, még ha valami nemes célért tehetik is ezt. Számítani lehet arra, hogy fájni fog a lábunk, hogy nem ötcsillagos szállodákban és külön szobákban fogunk aludni, s mégis, érdekel ez bárkit is? A bátorság ma a fiatalok jelentős részénél azt jelenti, hogy egy buliban le merjük-e szólítani a másikat, vagy, hogy ki mennyit iszik, esetleg, hogy kipróbálunk-e valamilyen extrém sportot. Mi másképpen vagyunk bátrak: fel merjük vállalni, hogy kihez tartozunk, s hogy ezért a Valakiért ekkora áldozatra is készek vagyunk. S mint az esetek többségében, ezúttal is a bátraké a szerencse! Bátorságunk gyümölcsei azok a barátságok, amelyek a zarándoklat alatt szövődnek, illetve a lelket és testet is megerősítő élmények és impulzusok, amik érnek bennünket.

A nyírbári Sárkányfürdőben jól esett megpihenni...

.Zarándokolj velünk, ha Veled azonos értékrendű fiatalokkal szeretnél megismerkedni! Zarándokolj velünk, ha szeretnéd szorosabbra fűzni az Istennel való kapcsolatodat! (Ha komolyan veszed, olyan ez, mint egy lelkigyakorlat!) Zarándokolj velünk, ha szeretsz jó társaságban és közösségben lenni! Zarándokolj velünk, ha szereted a kihívásokat! (Mert egyébként minden zarándoklat valahol komoly kihívás is!) Zarándokolj velünk, ha szeretnél feltöltődni a tanévkezdés előtt! Zarándokolj velünk, ha szeretnéd jobban megismerni a görögkatolikus szertartásokat, dallamvilágot! Zarándokolj velünk, mert a zarándoklat minden évben Úrszínváltozás ünnepkörében kezdődik, éppen ezért mi nagyon jól tudjuk, hogy „Uram, jó nekünk itt lenni!” (Vö: Mt, 17,4)

Zarándokolj velünk, mert a zarándoklat a mi saját Sziget Fesztiválunk! Ahova nem 157 000 Ft a heti bérlet… :)

Végezetül fogadjátok szeretettel a Halász Judit: Micimackójára néhány éve írt csasztuskámat, ami a Zarándoklat evolúciója címet viseli!

A ZARÁNDOKLAT EVOLÚCIÓJA

Dallam: Halász Judit - Micimackó

Egy napon, mikor a Zöldeknek semmi dolguk nem akadt,
Elhatározták, (hogy) Máriapócsra gyalog zarándokolnak.
Elmentek hát a Sárgákhoz, (hogy) megtudják, mit csinálnak?
(A) sárgák nem azok, kik ennél jobb ötletet kitalálnak?
Így összefogtak és megkeresték a Piros és Kék csapatuk,
Azok rábólintottak és egyből mondták: csapassuk!
Négy a szín, de egy a cél, mely nyilvánvalóvá is vált:
17 éve így váltunk mindnyájan zarándokká! (Az eredeti szöveg szerint, de 17 helyett énekelhető úgy is, hogy Csaknem 20…)

Refr. Zöld, Sárga, Piros és Kék, együtt menni nagy élmény,
Barát és nem rivális: keresztények vagyunk mind!
Kékek, Sárgák, Pirosak, Zöldek, befogadunk férfit, s nőket,
Zarándoklunk egy cél felé, Pócsi Szűz Anya ad reményt.

Első évben, mikor indultunk Tokajból ötvenen,
Értékeltük mindnyájan Seszi atya az ötletet!
Nem gondolhattuk, hogy majd ennyire kinövi magát,
S lesz év, mikor regisztrációnál ez a szám: HATSZÁZ!
Indultunk mi Újhelyből, Miskolcról és Pálfaláról,
Kowa, Ocho Macho, Szabó Balázs szólt fesztiválon!
Olimpikonok is vendégeskedtek már minálunk;
Az ő szemükben mi is igazi hősökké válunk.

Refr.

Lelkesedésünk és jókedvünk immár határtalan;
Erdély és Felvidék megvolt: felkészül Kárpátalja???
Öt nap gyaloglás után is lábunkat széttáncoljuk;
Barátságainkat vajon évközben is ápoljuk?
Előfordult, hogy zarándokkutyát is befogadtunk,
Debreceni, böszörményi fagyitól elolvadtunk…
40 fokban locsolt vízzel jó egymást megkínálni;
Kényelmes ágy, igényes fürdő – bárkinek hiányzik???

Refr.

Ujjatlant, kényelmes cipőt, naptejet berámoljuk,
Pár nap múlva csak a vízhólyagjainkat számoljuk…
Megyünk napsütésben, megyünk sárban, míg lábunk bírja;
Néha erőnk fogytán van, mint golyóstollból a tinta.
Edzésnek sem utolsó, fizikálisan megterhel,
(De) célod csak akkor éred el, (ha) lelkileg is felemel!
Segítségünkre van ebben 2 vagy 3 főpásztor;
Szertartások, csendes szakasz: legjobb hely a gyónáshoz!

Refr.

Volt, hogy zarándokutunknak nem Pócson volt a vége;
Egyik évben Hajdúdorogra vitték a Kegyképet.
Lelkesedésünk nem volt kisebb, mint bármikor máskor,
Nem uncsi századszor sem énekelni, hogy Ohio…
Van, hogy 3-4 nap után a LEGOTTÉRT kiáltunk,
S olyan is van, hogy a forró gulyást már nem kívánjuk…
(De) megyünk, mert látjuk a célt és tudjuk, mi vár majd ott ránk,
(Ha) öt nap után meglátjuk a pócsi templom két tornyát!

Refr.

Mit adhat a zarándoklat? Lelki érést és erőt!
Nem baj, ha útközben hiányzik néha a térerő…
Telefonod lemerül, Te egész évre feltöltődsz,
(Ha) kitartásod és hited van, fájdalmaid legyőzöd!
Lassan két évtized, s állandó programunk a nyáron,
Mi itt ünneplünk, míg mások a Sziget Fesztiválon!
Végszó legyen: ritka szó ma az életben a hála,
Imáinkban hordozzuk a főszervező atyákat!!!

Refr. (Mert) Zöld, Sárga, Piros és Kék, együtt menni nagy élmény,
Barát és nem rivális: keresztények vagyunk mind!
Kékek, Sárgák, Pirosak, Zöldek, befogadunk férfit, s nőket,
Zarándoklunk egy cél felé, Pócsi Szűz Anya ad reményt.