1. Akár meg is botránkozhatnánk a tanítványok kérdésén, amit feltesznek Jézusnak a történet elején: „Ki vétkezett, ő vagy a szülei, hogy vakon született?” Ebben a kérdésben az abszurd ószövetségi mentalitás rejlik. Ha valaki beteg, sérülten vagy fogyatékossággal születik, biztos, hogy az Isten szándékosan sújtja, bünteti. Az ószövetségi ember így gondolkodott. Ezzel szemben a mi igazságunk és hitünk egészen más: az Isten elengedi a múlt hibáit, bűneit, mert megbocsát nekünk; csak a jelen számít és a jövő, ami előttünk áll. Tanulni kell a múltból, fontos a mi személyes bűnbánatunk és szándékunk a jóvátételre, minden egyes lelkiismeretvizsgálat és szentgyónás lehetőséget ad erre, de ne ragadjunk a múltban. Az már mögöttünk van. Tekintsünk előre! Az elmúlt hetek evangéliumi történetei is erről szóltak! A 38 éve inaszakadt betegnek ezt mondta Jézus két héttel ezelőtt: „Íme, meggyógyultál, többé már ne vétkezz, nehogy valami rosszabb történjék veled.” A jövő felé irányította Jézus ennek az embernek a gondolkozását. A szamariai asszony is azért tudott megtérni és hinni előző vasárnap, mert Jézus lehetőséget adott neki, hogy új életet kezdhessen. És ma is ezt éljük át, amikor a vakon született ember meggyógyul. Mai napunk első tanulsága: sosem késő új életet kezdeni, mert Isten megbocsátó szeretete mindnyájunkhoz elér, mindenkit megtalál! És ha az Isten megbocsát nekünk, mi miért ne bocsátanánk meg önmagunknak és egymásnak? Mindnyájan új életre vagyunk meghívva!

2. Nagyon érdekes Jézus válasza a tanítványoknak: „Sem ő nem vétkezett, sem a szülei, hanem Isten tetteinek kell megnyilvánulniuk benne.” Különleges, hogy a leírásban nem találjuk, hogy a vak könyörgött volna Jézusnak. A legtöbb gyógyítás elbeszélésben vagy maga a beteg, vagy valamelyik hozzátartozó kéri Krisztust, hogy tegyen csodát. Ám Jézus ezúttal kérés nélkül meggyógyította a vak embert. Mert ez volt az Isten terve. Meggyőződésem, hogy semmi nem történik ok nélkül ebben a világban. A jó és a rossz dolgok is Isten tervének a része. Éppen ezért ne kérjük számon az Istenen azt, ami számunkra rossznak, tragédiának tűnik: a koronavírust, a betegségeket, a háborút, a halált, ha esetleg nem sikerült jól az érettségi... Isten terve titok, misztérium. Mint ahogy maga Isten is kifürkészhetetlen. „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt.” Amikor papnövendékként választanunk kellett egy jelmondatot, én ezt az idzetet választottam. Kifürkészhetetlen az Isten, emberi ésszel fel nem fogható. És azt hiszem, ettől csodálatos az Isten! Az 50. zsoltár is eszembe jut mai evangéliumunk kapcsán. „Mert íme vétekben fogantattam, s bűnökben fogant engem anyám. Mert íme az igazságot szereted, a te bölcsességed titkos és elrejtett dolgait kinyilatkoztattad nekem.” Az első mondat az ószövetségi mentalitást tükrözi, a második viszont, mintha Jézus apostoloknak adott válaszát erősítené meg: „a te bölcsességed titkos és elrejtett dolgait kinyilatkoztattad nekem.” Isten titokzatos tervei időről időre megnyilvánulnak bennünk!

3. Ki volt ebben a történetben az igazán vak? „Nem Istentől való az az ember, aki a szombatot nem tartja meg.” „Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.” „Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, ezt pedig nem tudjuk, honnan van.” Na ki is tulajdonképpen a vak? Nem az, aki vakon született. „Isten a bűnösöket nem hallgatja meg, de aki istenfélő és megteszi az ő akaratát, azt meghallgatja. Ha ő nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.” Van mersze kioktatni az írástudókat! Mekkora bátorságra vall ez! Persze, sosem tudjuk meg, milyen lett volna ennek az embernek a hite, ha nem gyógyul meg. De Isten tettei benne is megnyilvánultak. Mint ahogy bennünk is! És ha ezt elhisszük és Istenben gazdagon élünk, mi sem a sötétségben, mi se vakon fogunk botorkálni! Amíg hajszoljuk a földi elismeréseket. Amíg a földön akarunk mindenáron megfelelni az embereknek. Amíg a földi örömöket keressük, amíg a földön szerzett kincseket gyűjtjük, nem látunk igazán. Addig bizony vakok vagyunk, mint az írástudók, akik tévedhetetleneknek hiszik magukat, akik megrögzötten kitartanak saját igazuk mellett. Akik még nem tudják, amit mi már igen: a mi valódi hazánk a mennyben van, s a Feltámadt Krisztus ezt a hazát megy nekünk előkészíteni néhány nap múlva, mennybemenetel ünnepén. Mert itt e földön nem lehetünk mások, csak vakok, amint már Szent Pál apostol is megírta az első Korintusi levelében: „most még csak tükör által homályosan látunk, akkor majd színről színre.”

Keressük meg a mi Siloe tavunkat és mossuk le a föld porának, bűneinknek, szennyeinknek sarát. Mossuk le elégedetlenségeinknek, megfelelési kényszerünknek, önzésünknek, irigységünknek, képmutatásunknak és sajnos oly gyakori hitetlenségünknek a szennyét. Hogy mindannyian lássuk, higgyük, egy szájjal és egy szívvel dicsőítsük és valljuk az év minden napján azt a Feltámadt Krisztust, aki legyőzte halállal a halált és a sírban lévőknek életet ajándékozott!