Elmélked- és sport egy görögkatolikus pap tollából

Elmélked- és sport egy görögkatolikus pap tollából

A böjTitok - gondolatok nagyböjt 2. vasárnapjára

2021. február 28. - obbagy.laszlo

A Zsidókhoz írt levélben ma ezt hallottuk: „Ha már az angyalok által hirdetett ige is olyan hatalmas volt, hogy minden bűn és engedetlenség elnyerte igazságos, méltó büntetését, hogyan fogunk megmenekülni mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel?” Hála az Istennek, a Mindenható törődik velünk és a mi üdvösségünkkel helyettünk is, ezért is adta számunkra a böjti időszakokat, hogy bizonyíthassunk: bizony, mi is a menekülési útvonalakat keressük, az üdvösséget választjuk! Ma az egyik leghíresebb XX. századi teológus, Alexander Schmemann gondolatait is segítségül hívva szeretnék beszélni kicsit arról, miért is fontos böjtölnünk, mi lehet a nagyböjtnek az értelme a mi életünkben.

kereszt_1.jpg

Amikor a nagyböjt lényegéről és szükségszerűségéről, a mi személyes böjtünk fontosságáról gondolkodunk, két, egymással összefüggő bibliai eseményt meg kell említenünk. Az első esemény, hogy Ádám a Paradicsomban „megszegte a böjtöt”, evett a tiltott fa gyümölcséből. A másik esemény maga Krisztus, az új Ádám, aki böjtöléssel kezdi nyilvános működését. Ádám, az első ember és Krisztus, mint az új Ádám – gyakori és népszerű párhuzam a teológusok és a bibliamagyarázók körében. Ádám kísértést szenvedett és elbukott, Krisztus kísértést szenvedett, és legyőzte ezt a kísértést. Ádám bukásának a Paradicsomból való kiűzetés és a halál lett a következménye. Krisztus győzelmének a halál szétzúzása és a Paradicsomba való visszatérésünk lett a gyümölcse. Ám Ádám bukása sajnos következményekkel járt az emberiség számára. Az Isten nem teremtett halált, mert Ő csak az életet adja, Ő az Életadó, ezért jogosan merülhet fel bennünk a kérdés: hogyan lett halandóvá az ember? Miért halunk meg? Az Egyház válasza ez: az ember visszautasította az életet, ahogyan Isten felajánlotta és odaadta neki, és helyette inkább egy olyan életet választott, amely nem egyedül Istentől, hanem „külső segítségtől”, valami külső tápláléktól függ. A gyümölcs, amibe Ádám beleharapott, szimbólum, a bűn szimbóluma. De tökéletes szimbóluma annak, hogy az ember elfordult Istentől. Nem érte be csak Vele. Nem bízott többé csak benne. Ádámnak az volt a tragédiája, hogy önmagáért evett. Sőt mi több, Istentől „külön” evett, hogy tőle független legyen. Azt hitte, a táplálék önmagában tartalmazza az életet, s ha ezt a táplálékot elfogyasztja, olyan lehet, mint Isten, vagyis önmagában birtokolhatja az életet. Többet akart annál, mint amit valójában elérhetett.

kigyoalma.jpg

Az embernek azóta is van szüksége táplálékra. Azért eszünk, hogy éljünk, de nem Istenben élünk, ez pedig minden bűn közül a legsúlyosabb. Krisztus, mint új Ádám, azért jött az emberek közé, hogy helyrehozza a kárt, amit Ádám okozott, ezért ő is azzal kezdi, hogy böjtöl. „Amikor 40 nap és 40 éjjel böjtölt, megéhezett” – olvassuk Máté evangéliumában. Az éhség az az állapot, amiben észrevesszük, hogy egy másik dologtól függünk, és így rádöbbenünk arra, hogy önmagunk erejéből nem tudunk élni, létezni, nem tudjuk fenntartani magunkat. A sátán a Paradicsomban jött Ádámhoz és a pusztában Krisztushoz, két kiéhezett emberhez, és ugyanazt mondta nekik: „Egyetek, mert éhségetek azt bizonyítja, hogy egészen a tápláléktól függtök, abban van az életetek.” Ádám elhitte és evett, de Krisztus visszautasította ezt a kísértést és azt mondta: „Ne csak kenyérrel éljen az ember, hanem Istennel.” Krisztus megszabadít bennünket attól, hogy teljesen a tápláléktól, az anyagtól és a világtól függjünk. Teljesen megszabadulni ugyanakkor nem tudunk tőle, mert ebben a bukott világban Ádám bukottsága is velünk marad és sajnos továbbra is függeni fogunk a tápláléktól. Ám eledelünk, táplálékunk egy része már a „halhatatlanság táplálékává” vált: magának Krisztusnak testévé és vérévé. A böjtölés egyet jelent: éhezni. De az igazi böjt a Krisztus utáni éhezést kell, hogy jelentse. Ádám kiűzetett a Paradicsomból, de a nagyböjt a Paradicsomba való visszatérésünknek is az ideje lehet!

bojt_kep.jpg

A fizikai erőfeszítésnek tekintett böjt ugyanakkor elveszti értelmét, ha nem kíséri lelki párja: „Ez a faj nem űzhető ki másképp, csak imádság és böjt által” – mondja Jézus az apostoloknak. Ha böjtölésünk nem párosul lelki erőfeszítéssel, ha nem táplálkozunk az isteni valósággal, nem éri el böjtölésünk végső célját. A fizikai böjt nem szakadhat el a lelki erőfeszítéstől: az imádságtól és az Istenre való odafigyeléstől. Mondhatjuk, hogy a kettő csomagban érkezik: fizikailag és lelkileg is komolyan kell vennünk a böjtöt. Egyet ne felejtsünk el: nem a magunk hiúsága, még csak nem is mások miatt, hanem az Isten iránti szeretetből böjtölünk.

A nagyböjt, ha igazán komolyan vesszük, nem könnyű, mondhatjuk, gyakran kőkemény, de a keresztény élet is harcot és erőfeszítést jelent. Ritkán lehet valódi az a hit, mely nem birkózott meg kétségekkel és kísértéssel. Sokan vannak, akik lelkesen kezdenek böjtölni, de aztán az első kudarcnál ott hagyják az egészet és feladják. Pedig épp az első kudarc után jön az igazi próbatétel: ha kudarcot vallottunk, de újra nekivágunk a feladatnak, és nem adjuk fel a harcot, akkor bármennyiszer kudarcot vallunk is, bármennyiszer elbotlunk, böjtünk előbb vagy utóbb meghozza lelki gyümölcseit. A legfontosabb talán az, hogy önmagunkkal szemben türelmesek legyünk.

A mai történetben hallottuk, ahogy Jézus meggyógyított egy bénát. Mi volt a csodálkozó tömeg reakciója? „Ilyet még nem láttunk soha!” Csodák a mi nagyböjti készületünket is kísérik, mert ha az Istent is segítségül hívjuk küzdelmeinkben, megpróbáltatásainkban, szenvedélyeink leküzdésében, ad erőt ahhoz, hogy terveink, céljaink szerint tudjunk böjtölni és élni. Ha nem csak múlnak és következnek egymás után a nagyböjt napjai, hanem telnek is, ha sikerül megtöltenünk tartalommal, szent, áldott és Istennek kedves lesz a mi készületünk is és nem baj, ha már most ott van a szívünkben a feltámadás öröme: hamarabb eljön Húsvét ünnepe, mint gondolnánk! Ehhez kívánok Mindnyájuknak szűnni nem akaró hitet, türelmet, lelkesedést és kitartást!

gyogyito-hit.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://lacusatya.blog.hu/api/trackback/id/tr4416442234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása