Mátészalkától Rozsályig eljutni, ha nem vágod le Győrteleknél Fehérgyarmat felé, hanem Csengernek mész, meglehetősen kacskaringós az út, sok a kanyar. Kocsordon, a fő úton haladva nem kevesebb, mint 16 kanyart számoltam – és nem egy megyeszékhelyről, hanem egy faluról beszélünk! Nem közlekedési útikalauznak vagy gyorstalpalónak szánom ezen sorokat, ezt csak úgy megjegyeztem.
Pontosabban, dehogy „csak úgy” jegyeztem meg…
Az életünk ugyanis legalább ennyire kanyargós, kacskaringós. Talán könnyebb lenne, ha életünk útja végig kiszámítható és egyenes lenne – de vajon jobb is lenne? Krisztus Urunk a keresztjét sem a végtelenségig egyenes, sík területen vitte, hiszen a Golgota hegyére fel kellett menni; ne higgyük, hogy ez az emelkedő nem rejtegetett bőven buktatókat… Azt hiszem, életünkhöz hozzátartoznak a hullámhegyek, hullámvölgyek. És kellenek néha „kanyarok” is. Most könnyen mondhatod: „és, ha nem lennének?” Valóban… Mindenki elsőre átmenne a forgalmi vizsgán, a 16 hónapos fiamnak jelenleg nem a szájmaszk lenne a kedvenc játéka, s a Fradi minden évben selejtezők nélkül jutna be a Bajnokok Ligája csoportkörébe… Ha minden egyszerűen működne, „egyenes” lenne, egy tökéletes világban élnénk. Vajon szüksége lenne ennek a tökéletes világnak arra, hogy naponta megváltsák? Vajon szüksége lenne annak a tökéletesnek hitt világnak arra, hogy valaki védje, óvja, oltalmazza? Igen, koronavírus ide, emberi fertő (gyűlölet, önzés, harag, irigység, stb…) oda, ezt a világot, ha már megteremtette, nem hagyja magára az Isten. Védi, óvja, oltalmazza!
Hogyan? Jézus elmondja Nikodémusnak: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Nagy ajándék ez, amit sokszor észre sem veszünk. S hogy ennek az Egyszülött Fiúnak van egy édesanyja is, Szűz Mária, aki a mi Égi Édesanyánk? Róla Szír Szent Efrém egyenesen így beszél: „az első és legnagyobb közbenjárónk Fiánál és Istenénél, éber és megszégyeníthetetlen közbenjárónk, az egész világ oltalma, minden jó megadója, vigasztalás, menedékhely és üdvösségünk.” Az egész világ oltalma… Igen, már a 900-as években is az volt, Konstantinápoly csodálatos megmenekülésekor. Történt, hogy a szaracénok ostromolták a császárvárost. A megrettent nép az Istenszülő blakhernéi templomában gyűlt össze, hogy imádkozva kérje az Istennek és az ő anyjának a segítségét. Október elsején, az esti istentisztelet alkalmával a Krisztusért balgatag András és Epifán főpap azt látták, hogy az Istenszülő a prófétákkal, apostolokkal, angyalokkal együtt bejön a templomba, imádkozik Fiához, és a levegőbe emelkedve oltalmazó leplével betakarja a keresztényeket. Ez a látvány vigasztalást és erősítést jelentett a keresztényeknek, Konstantinápoly pedig megmenekült. Tulajdonképpen ezt ünnepeljük ma. Ezt ünnepli sok száz éve a görögkatolikus egyház: nincs az a kanyar, nincsenek olyan kacskaringós utak, amikből ne tudna megmenteni bennünket az Isten. A bizánci keresztények kanyarja az őket ért szaracén támadás volt, de védőleplével az Istenszülő minket is oltalmaz, ma, 2020-ban is (bennünket, magyarokat meg talán még inkább…).
Persze vezetés közben, főleg, ha sietünk, elgondolkozhatunk rajta: mire jó egy kanyar? És tényleg: mire jó? Lassít, visszatart, éberségre és koncentrációra ösztönöz. Az élet rohanás, ami nem is lenne baj, hiszen menni kell, állandóan pörög alattunk a mókuskerék, a világ elvárásainak eleget kell tenni. A probléma ott kezdődik, ha elrohanok a lényeg mellett, ha nem figyelek arra, ami fontos. Vezetés közben a lényeg, tulajdonképpen az egyetlen, ami számít, az az út. Arra koncentrálok, hogy jól vegyem be a kanyart, ne sodródjak át a másik sávba, s lehetőleg ne ütközzek a szembejövő kamionnal se. Életvezetésünk központi alakja pedig, mondhatni A Lényeg, maga Krisztus! Krisztus, aki magáról azt mondta, hogy „én vagyok az Út, az Igazság és az Élet!” Rajta tartsd a szemed! Ha Őt követed, jó az út, amin jársz! Ha lassítasz azért, hogy az Isten irgalmas és gondviselő szeretetét megtapasztald, átéld, a közúti büntetésektől sem kell tartanod (ezt elkerülendő azért a biztonsági övet is érdemes becsatolni…). Ha az Istenszülő oltalmába ajánlod „indulásaidat”, egész életedet, aki valóban „az irgalmasság forrása, a siránkozók vigasztalása, az elveszettek megtalálása” (vö: Paraklisz ájtatosság) – nos, te nem leszel elveszett, de életed összes megpróbáltatását, minden kanyart könnyedén beveszel!
Még a kocsordi tizenhatot is…
Balesetmentes közlekedést kívánok – így is, úgy is…
