Vannak élményeim a gyermekkoromból, de az egyik legélénkebben az él bennem, amikor lefekvés előtt, illetve, ha hosszabb időre elutaztunk otthonról, édesapám mindig keresztet rajzolt a homlokomra és ezt mondta: „Kereszt alám, kereszt rám, Kis Jézusom vigyáz rám.” Ilyenformában a kereszt gyermekkorom óta meghatározta az életemet. Szinte nem telik el úgy este, hogy ne imádkoznánk a Feleségemmel a kisfiúnk ágya mellett, s búcsúzóul én is keresztet rajzolok Teodor homlokára. Alszik ilyenkor, ha ébren lenne, se értené, mit csinálok, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy jó magyarosan mondva, belenevelődjön az imádság szeretetébe, belenevelődjön a kereszt jelentőségébe és súlyába. Mert keresztje minden embernek volt, van, és mindig is lesz. Akkor is, ha sok esetben nem akarunk tudomást venni róla.

Ahhoz azonban, hogy az embernek saját, olykor mázsásnak tűnő keresztjei legyenek, kellett egy „original”, eredeti kereszt. A kereszt, amire Jézus Krisztust, a mi Megváltónkat felfeszítették. A Szent Kereszt! És bár fontosak a történelmi tények, igenis jó, ha tudjuk, hogy ezen a mai napon mit ünneplünk, mit is jelent az, hogy Keresztfelmagasztalás, a lényeg nem Nagy Konstantin császáron és az ő édesanyján, Szent Ilonán van, aki elment Jeruzsálembe felkutatni Krisztus keresztjét; nem is az évszámon, hogy ez a 4. század első felében történt, amikor éppen nem volt keresztényüldözés. Olyannyira nem volt, hogy Konstantin császár államvallássá is tette a kereszténységet ezekben az években! Műveltségi szempontból, tárgyi tudásunkat növelve igenis jó, ha van fogalmunk arról, mit ünneplünk ma. De ne felejtsük el: elsősorban nem a személyeket, nem a történelmet ünnepeljük. Magát a Keresztet ünnepeljük. Az utóbbi időben többször felmerülhetett bennünk kérdésként, hogy rossz dolgokat miért ünnepel az Egyház? Mi ünnepelni való van azon, hogy Szűz Mária meghalt (augusztus 15.), illetve, hogy Keresztelő Szent Jánost lefejezték (augusztus 29.). Most meg Krisztus keresztjéről emlékezünk meg, amiről eszünkbe jut egyrészt az Ő kereszthalála, a nagypéntek szörnyű fájdalma, másrészt eszünkbe jutnak a mi személyes keresztjeink is. Miért ünnepeljük mi ezt?

Többek között a Nyíregyháza-Kertvárosi görögkatolikus templom is a Szent Kereszt felmagasztalására van felszentelve

Nem titok: van ma mit ünnepelni, mert ez az a Kereszt, ami által meg lettünk váltva! A Kereszt, ami által halálunk után ott az Örök Élet, mint egyfajta opció. Rég volt már Húsvét, de talán emlékszünk még az egyik legszebb, a reggeli istentiszteletből is jól ismert feltámadási imádságunk szövegére: „Jertek minden hívek hajoljunk meg Krisztus szent feltámadásának, mert íme Kereszt által lőn az egész világ öröme. Mindenkor áldva az Istent, énekeljük az Ő feltámadását, mert a megfeszíttetést elszenvedvén, halállal megrontotta a halált.” Kereszt által lőn az egész világ öröme… Amikor a sírok felett a temetőben kereszteket látunk, talán nem mindig gondoljuk így, mégis: a kereszt a feltámadást jelzi számunkra! A kereszt vállalása, a kereszt hordozása pedig közelebb visz bennünket a mi személyes feltámadásunkhoz! Keresztjeink elől nem futhatunk el, de ezt most szó szerint értem: a kereszt otthonainkból sem hiányozhat; minden lakásban, házban, otthonban kell lennie legalább egy keresztnek. Ott kell, hogy legyen az életünkben a kereszt. Csodálattal figyelem a gyalogos zarándoklatokon is mindig az útszéli kereszteket. Az úton lévőket a kereszt például emlékezteti az óvatos közlekedésre és a sikeres célba érkezést követő hálaadásra is! Amikor ilyenkor egy hétig kint van a tetrapod asztalkán a feldíszített Szent Kereszt, a Szent Liturgián (és természetesen azon kívül is) kifejezzük hódolatunkat: „A Te kereszted előtt leborulunk Uralkodó, és a Te szent feltámadásodat dicsőítsük!” Ez az ünnep erre szolgál, erre emlékeztet bennünket. Hogy dicsőítsük az Ő feltámadását! Az év 365 napján és ne csak Húsvét táján!

Krisztus keresztje az Élet Keresztje, Krisztus keresztje a Feltámadás Keresztje. És éppen ez az, ami erőt kell, hogy adjon ezekben a hetekben, hónapokban, amikor a betegségtől, a vírusos fertőzéstől való félelem uralkodik felettünk, amikor a rettegés oly gyakran legyőzi az Isten iránti bizalmunkat és hitünket. A világ nagyon ért a pánikkeltéshez, talán ahhoz ért a leginkább. Számomra kicsit ördögi ez az egész. „Itt ez a koronavírus, ideje a leszámolásnak…” Uralkodjon csak a káosz ebben a világban, a káosz, kinek neve sátán, meg csak röhög a markában. Ám a sátán is téved, hibázik, amikor nem számol azzal, ami a vereségét okozza: Krisztus keresztjével legyőzte a viháncoló alvilágot, győzelmi tort ül a halál felett. „E jelben győzni fogsz!" - jelent meg a látomásban a Kereszt Konstantin császárnak a milnius-i ütközet előtt. E jelben mi is győzni fogunk, mert a Szent Koronán tényleg van Kereszt, ezt a másik koronát pedig legyőzi... Tudatosítsuk magunkban: az Isten nem azért teremtette a világot, hogy egy vírussal elpusztítsa, de jussanak eszünkbe Jézus szavai is: „Aki engem akar követni, tagadja meg önmagát, vegye fel keresztjét és kövessen engem…” Minden kereszthordozás célja a Krisztushoz tartozás. Keresztjeink kapcsolódási pontok az Isten Fiához. Nem azért hordozom a keresztemet, mert az nekem olyan jó, mert kényelmes, mert jót tesz a hátamnak a cipekedés, vagy mert az utcában én leszek a legnépszerűbb, ha látják rajtam a mázsás terhet. A keresztjeimmel (amik ugye nem is mindig láthatóak...) kicsit Krisztus súlyát akarom átvállalni, magamra venni.

Egyszer egy férfinél betelt a pohár, térdre borult a szobájában és így imádkozott Jézushoz: „Nem bírom tovább! A keresztem túl nehéz Uram, elfáradtam! Kérlek, hadd tegyem le és kaphassak egy másikat.” „Rendben van, gyermekem!” – válaszolta Jézus és levette róla a keresztet. Ezután Jézus elvitte egy nagy helyiségbe a férfit, hogy választhasson egy másik keresztet. Hatalmas terem volt telis-tele különböző nagyságú keresztekkel. Volt olyan hatalmas is, melynek a tetejét nem is lehetett látni. A férfi bóklászott a sok kereszt között, mire nagy nehezen a sarokban meglátott egy aprócska kis keresztet. „Azt kérem, ott, ami a sarokban van!” „Drága gyermekem, ez az a kereszt, amit éppen az előbb adtál vissza!” – felelte Jézus. Legyen tanulság számunkra, hogy amikor úgy érezzük, hogy nekünk túl nehéz, és már kibírhatatlan a fájdalom, nézzünk egy kicsit körül, hogy mi folyik körülöttünk. Nézzük meg, hogy mások mivel küszködnek. És meglátjuk, hogy amit nehéznek hittünk, nem is annyira nehéz...

„Az emberi élet keresztjei olyanok, mint a kotta keresztjei. Felemelnek.” – mondja a bécsi klasszicista zeneszerző, Ludwig van Beethoven. Engedjük, hogy bennünket is felemeljenek ezek a keresztek; fel, fel az égig, mert végtére is, mindnyájan oda törekszünk, ahol már nincs helye az aggódásnak, a sóhajnak, a félelemnek, a reményvesztettségnek. Ezért is szeretném édesapám keresztjelét, kereszt rajzolását, ezt a példát továbbadni gyermekeimnek, családtagjaimnak, szeretteimnek. S hogy még miért is? Sztudita Szent Tivadar elmondja: „Aki magára a keresztet rajzolja: elűzi a félelmet és békét szerez. Akit a kereszt oltalmaz, az nem lesz az ellenségek zsákmányává, hanem sértetlen marad. A keresztet szerető: Krisztus tanítványává lesz.”