Azt hiszem, a születésnapját mindenki ambivalens érzésekkel várja és éli meg. Egyrészt ott van a születés csodája és mögötte a hálaadás: bizony, áldás, hogy már ennyi és ennyi ideje a világon vagyok, hogy az Isten megteremtett engem, hogy akarta az én létezésemet. Ez a nap kicsit rólam is szól, hiszen mégiscsak én vagyok a szülinapos, az ünnepelt. Másrészt ott van bennünk azért az is, hogy a fene egye meg, már megint egy évvel öregebb lettem, már megint eggyel több gyertyát fújhatok el a tortámról… Aztán nagy a kísértés, hogy önmagunkat fényezzük, ünnepeljük ezen a jeles napon, mint ha nekünk ténylegesen sok közünk volna ahhoz, hogy megszülettünk. Semmilyen körülmények között nem felejtkezhetünk el születésnapunkon az édesanyánkról, aki a világra hozott bennünket, akinek az életünket köszönhetjük. Sok minden eszünkbe juthat a születésnapunk kapcsán, bőven van miről lamentálni, de egy dologban biztosak lehetünk: a születésnap minden körülmények között ünnep. És ez a helyzet a mai nappal is: születésnapot ünneplünk, az Egyház születésnapját. Egyfajta folytonosságot fedezhetünk fel abban, hogy a zsidók második legfontosabb ünnepéből a keresztények egyik legfontosabb ünnepe lett. Mert nem véletlen, hogy az Isten a húsvét utáni 50. napon, Pünkösd ünnepén küldte le a megígért Vigasztalót, a Paraklétoszt, a Szentlelket. Mit ünnepeltek ekkor a zsidók? A Pünkösd az aratás ünnepe volt, hálaadás az első termésért, és annak az emléknapja, hogy Isten a Sinai hegyen kihirdette törvényét, a Tízparancsot. Az ószövetségi Pünkösdből újszövetségi Pünkösd lett, mi pedig születésnapot, az Egyház születésnapját ünnepeljük!

Na de milyen a jó születésnap? Először is: ünnepelni nem jó egyedül. Az Eucharisztiát is jobb hívek jelenlétében ünnepelni a templomban, de a születésnap is ilyen: szeretjük megosztani örömünket, boldogságunkat azokkal, akik igazán fontosak számunkra, akiket a legjobban szeretünk. „Mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen.” – írja a szent szöveg, az Apostolok Cselekedetei. Mint mi, mindnyájan. Együtt vagyunk és ünneplünk. S bár talán nem kell attól tartanunk, hogy a templomban szélvihar támad, s a fejünk fölött lángnyelvek ereszkednek le, a Szentlelket ugyanúgy ránk is kiárasztotta, kiárasztja az Isten; velünk van, köztünk van, bennünk él az Isten. Velünk akar ünnepelni Ő is és ne zárjuk ki Őt az ünneplésből! A történelemben gyakran előfordult, hogy az ember nagyobbnak gondolta magát még az Istennél is, s azt hitte, boldogulhat nélküle. A mai ünnepet nem véletlenül hívják fordított Bábelnek is. Ismerjük a bábeli zűrzavar történetét! Az emberek olyan magas torony építésébe fogtak, ami felér az égig, Istenig. Vajon lehetünk mi az Istennel egyenlő szinten? Az Isten összezavarta a nyelveket, az emberek nem értették meg egymást többé. Most meg mit látunk? Mindenki a saját nyelvén beszél és értik is egymást! Amit akkor saját hibájukból, önteltségük miatt elveszítettek az emberek, a nyelveken szólás, így egymás megértésének a képességét, emellett, azt hiszem, a közösség, az összetartozás élményét is, azt most, mint egyfajta kegyelmi ajándékot, visszaadja az Isten. Ezt az összetartozást, ezt a közösségi élményt kell, hogy megérezzük a templomban, az Egyházban is. Tavaly heteken keresztül hiányzott ez az élmény, ez a találkozás, hiszen a vírus miatt hosszú ideig nem lehettek nyilvánosak a szertartások, nem vehettük magunkhoz az Eucharisztiát. Ám az Isten ezekben a hetekben, hónapokban is kereste velünk a kapcsolatot. A Pünkösd az Egyház születésnapja és a mi újjászületésünk ideje is lehet: vállaljuk újra a Vele való közösséget, merjünk újra az Egyház közösségéhez tartozni!

Aztán… Egy születésnapra nem illik üres kézzel, ajándék nélkül menni! Az ajándék is hozzátartozik a jó születésnaphoz! Emlékszem, gyermekként mennyire tudtam örülni és lelkesedni egy születésnapi sportújság-előfizetésnek, egy könyvnek vagy egy személyes ajándéknak. Az Isten nem akármilyen ajándékkal lep meg bennünket évről évre Pünkösd ünnepén; minden korábbi ajándékomat nekem is kenterbe veri: önmagát adja nekünk, a Szentlelket árasztja ki ránk. Az Isten gondol ránk, szeretetből küldte le a Lelkét: a Szentlelket, ami vigasztal. A Szentlelket, ami megerősít, küzdelemre tanít. A Szentlelket, ami segít leküzdeni félelmeinket, a Szentlelket, ami éltet bennünket. A Szentlélek nagyon egyszerűen, nem látványosan és nem hivalkodóan működik. Ugyanakkor egész biztosan ott van a csöndes és hűséges, az „észrevétlenül, de nélkülözhetetlenül” végzett szolgálat mögött. Naponta kell kérnünk a hétköznapok Szentlelkét, mert nincs élet Krisztusban nélküle.

Végezetül, amikor születésnapunk van, tartunk egyfajta önvizsgálatot: számot vetünk, átgondoljuk, összegezzük évünket, életünket. Saját életemben én azt tapasztalom, hogy akkor vagyok igazán elégedett és boldog a születésnapomon, ha azt érzem, nem csak eltelt egy újabb év, de valamivel én is gazdagítottam a világot, sőt, én is gazdagodtam, én is több lettem. Ha elmondhatom, hogy nem csak korban növekedtem, de bölcsességben és szeretetben is. És itt vehetjük észre pünkösdi ünneplésünk harmadik lényegét. A pünkösdi lángot a tanítványok továbbadták. Természetesen nem szó szerint. Piromán hajlamaikról nincs tudomásom. Szavakkal, tettekkel, hitükkel, bátorításukkal, vértanúságukkal adták tovább ezt a lángot. „Gyújts éjszakánkba fényt, hadd égjen a soha ki nem alvó tűz” – ismerjük az éneket. Mi kell ahhoz, hogy ez a tűz soha ne aludjon ki? Hogyan lehetünk mi jelen pünkösdi lángként az emberek életében? Amikor személyes Pünkösdünkben, a bérmálás szentségében elnyertük a Lélek ajándékát, a pap illatos olajjal kente meg érzékszerveinket. Ezzel a küldetésünkre utalt, amelyet Szent Pál apostol így fogalmaz meg: „Krisztus jó illata vagyunk.” Ennek a küldetésnek kell naponta megfelelnünk! A mi személyes missziónk, „Krisztus-illatozásunk” nem más, mint hitünk és mindennapi életünk hiteles szinkronja, hitünk, szeretetünk „túlcsordulása”.

Kívánom, hogy Krisztus jó illata, a pünkösdi láng továbbadói lehessünk a világban, s ha emellett a nagybetűs Vendég és az Ajándék is megvan, elmondhatjuk, minden a helyére került ezen a születésnapon. Más értelemben is! Ne felejtsük el: mint ahogy az első Pünkösd nem valaminek a végét jelentette, hiszen megszületett az Egyház, az apostolok elindultak térítő útjaikra, így az idei Pünkösdöt se végnek tekintsük, a járvány és a karantén végének, sokkal inkább valami új kezdetének! Hitünk, reményünk, bizalmunk, szeretetünk és az Isten iránti vágyódásunk megújulásának legyen a kezdete ez az Ünnep, melyet, ha így teszünk, valóban a Szentlélek táplál és éltet!

Boldog születésnapot és áldott ünnepet kívánok Mindnyájuknak!