Lukács evangélistáról köztudomású, hogy különösen szívén viselte a szegények sorsát, a szegények evangélistájaként is szokták őt emlegetni. És hát, valóban… Ha belelapozunk Lukács evangéliumába, láthatjuk, hogy Szűz Mária már a Magnificatban hogyan imádkozik: „Éhezőket betöltötte jókkal, és üresen bocsátotta el a gazdagokat”. A gyermekségtörténet után Jézus nyilvános működésének kezdetén Izajás tekercséből mit is olvas fel? „Az Úr Lelke van rajtam; azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek…” Aztán a későbbiekben is…  Ki ne ismerné Zakeus történetét, vagy a vagyonától megválni képtelen gazdag ifjú példáját: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdag embernek bejutni Isten Országába.” S a szegény özvegyasszony 2 fillérje is többet ér a gazdagok adományánál, hiszen azok fölöslegükből adakoztak, míg ő mindenét odaadta, az egész megélhetését. Még csak véletlenül sem szeretnék egy rögtönzött egzegézist tartani, Lukács evangéliumára egy három napos lelkigyakorlat is kevés lenne, néhány sorban nem lehet bemutatni. Csak arra akartam röviden rávilágítani, hogy Lukácsnál központibb szerepet játszanak a szegények, mint a másik három evangélistánál. S hogy ez a mai vasárnap központi téma lehet, három apropója is van. Egyrészről, mert egy hét múlva ünnepeljük Szent Miklós püspököt, akiről köztudomású, hogy ott segített a szegényeken és a rászorulókon, ahol tudott. Másrészt, mert Karácsonyra készülünk, s Karácsony ünnepe kapcsán mindenképpen eszünkbe jut a szegénység. Ha más miatt nem, Krisztus Urunk példája miatt, aki szegénységben, egy rongyos istállóban, állatok között jött a világra, s nem valami luxuspalotában, tengerparti kilátással. Végül apropóként itt a mai evangéliumi szakasz, ahol egy gazdag emberről hallottunk, aki csak gyűjt és gyűjt, régi magtárait le akarja bontani, hogy még nagyobbakat építhessen helyettük, azt sem tudja, mit kezdjen a hatalmas vagyonával. „Esztelen, még az éjjel számon kérik lelkedet.”

A gazdag ember és a szegény Lázár evangéliumi története is Lukács evangéliumában található

Amikor a szegénységről beszél a Szentírás és evangéliumi tanácsként követendő példának tartja, nem arra gondol, hogy a keresztény embernek koldusként kell élnie. A szegénység erénye nem valami „kötelező nincstelenség”, sokkal inkább az anyagi javak helyes értékelése, eszközszerű használata. És alázatos magatartás: az a szegény, aki tudja, hogy üres a keze, s üres kezét Isten felé nyújtja, mert egyedül ő töltheti be. A Kowalsky meg a Vega zenekar egyik dalában Jób szavai csengenek vissza: „Tudd azt magadról, hogy meztelen születtél, és majd meztelenül mész, semmit nem hoztál és nem viszel, mindened az maga, hogy élsz!” Szakrálisabb vizekre evezve Szent Pál apostol kérdése jogos: „Mid van, amit nem kaptál?” S mintha erre reflektálna a szenvedő ószövetségi igaz, Jób: „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” Isten az, akitől mindent kapunk, akitől remélhetünk, akinek bármit is köszönhetünk. Bizonyára nem véletlen, hogy a Biblia nyelvében a „szegény” és az „alázatos” ugyanaz a szó.

Gyermekkorom kedvenc olvasmánya volt Lázár Ervintől a Szegény Dzsoni és Árnika, s ennek a történetnek az elején szegény Dzsoni a szegénységén és gazdagságán morfondírozik. „Ott ballagott szegény Dzsoni egy nagy kerek erdő közepén. Fütyörészett. Hol szomorúan, hol meg vidáman. Már attól függően, hogy milyen kedve volt. "Én vagyok a világon a legszegényebb - gondolta, és egy szomorkás dallamba kezdett. Tényleg, a rajtavalón meg egy vándorboton és a bicskáján kívül nem volt semmije. - De hiszen a világon a leggazdagabb is én vagyok" - gondolta, és azon nyomban trillázni és bukfencezni kezdett a füttye. És valóban, ő volt a világon a leggazdagabb, hiszen az övé volt az erdő, a kék ég, a madarak, az út menti gizgazok; az övé volt az egész nagy tágasság, széles e világ az övé volt.” Megközelítés kérdése az egész… Lehetünk szegényen gazdagok, de lehetünk gazdagon is szegények. Fontos a pénz, hiszen felelősséggel tartozunk családunk, gyermekeink, szeretteink iránt. Ugyanakkor nem lehet a pénz az, ami meghatározza az életünket, a boldogságunkat. A pénz csak eszköz és nem cél! A pénzt elköltjük, elfogy, értékét veszíti. De van, ami marad. Az emberi kapcsolatok, a szeretet, az egészség sokkal fontosabb a pénznél. Idei karácsonyunk előtt ezt még fontosabb tudatosítanunk magunkban. Az ünnepi készület jegyében, a karácsonyi nagybevásárlás, takarítás, sütés-főzés, ajándékok beszerzése és a csábító „black Friday”-ok  közepette se felejtsük el a lényeget: karácsony fénye nem a pompától, a külsőségektől, a világító Jézuskáktól, a 3 km-ről látható dekorációktól és izzóktól lesz olyan, amilyen. Hanem az egyszerűségtől, ha fogalmazhatok így, a puritánságtól. Karácsony attól lesz szép, hogy együtt a család. Akkor lesz szép, ha a szívünket is felöltöztetjük. És ehhez hozzátartozik a lelki készület is: aki teheti, járuljon szentgyónáshoz és szentáldozáshoz! Akkor lesz szép, ha szeretet vesz körül bennünket: ha szeretünk, és ha minket is viszont szeretnek. Nem akkor, ha egész vagyonokat költünk olyan ruhákra vagy elektronikai kütyükre, melyeket legfeljebb pár hónapig hordunk vagy használunk, mert utána kimennek a divatból. Néhány éve egyetemisták készítettek egy nagyon kreatív, frappáns plakátot, ezzel a szöveggel: „Óriási karácsonyi akcióóóóó! Vásároljon 30, 40, 50%-kal kevesebbet. Szeretteinek ajándékozzon szeretetet!”

Egyik kedvenc karácsonyi énekem jut az eszembe: „Mit adhatnék vissza érte, mi legyen a hála érte, itt a szívem, neked szánom, lépj be rajta, ím kitárom, légy Ura.” Legnagyobb kincsünk, legnagyobb ajándékunk, ha a szívünket adjuk Krisztusnak, de nemcsak Krisztusnak, egymásnak is! A földi javakat itt hagyjuk, nem visszük magunkkal, a földi boldogságot felváltja majd a mennyei öröm, a mennyei boldogság, felváltják a mennyei javak. Ahol a kincsed, ott a szíved is. Ezek az igaz kincsek vezetnek el bennünket a betlehemi csillaghoz, mely fényt mutat életünk sötét egén, fényt, ami a teljes boldogság, az Örök Élet felé vezet. Hagyjuk, hogy bennünket is ez a csillag vezessen, ne csak idei Adventünkben, de egész életünk során!