Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Jézus ma meg is magyarázta a példabeszédet; talán nem is kéne írnom semmit, mert annál jobbat úgyse mondhatok, mint amit ma az Üdvözítő szájából hallottunk. De 2 rövid gondolatot mégiscsak szeretnék kiemelni: 2020-ban, október utolsó vasárnapján mit mondhat nekem, mit adhat nekünk a magvetőről szóló példabeszéd?
(Forrás: www.philomelablogja.blogspot.com)
Ismerjük a történetet: a magvető kimegy és elhinti a magokat. Négy különböző területre esnek a magok. Amik az útszélre, a sziklára vagy a tövisek közé esnek, azok sajnálatos módon nem maradnak meg, csak ami a jó földbe hull. Jézus a magyarázat elején máris elejét veszi a későbbi esetleges kérdéseknek: igen, a mag az Isten Igéje. A magvető pedig maga Krisztus. Jézus magáról beszél az Evangéliumban. És igen nehéz, szomorú az a felismerés, amit ma a tudtunkra ad: nem mindenki ismeri fel, érti meg és fogadja szívébe Istent, s az Ő üzenetét, saját kinyilatkoztatását. Sőt, arányaiban nézve nagyon kevesen: a példabeszédből kiindulva, ha tényleg négyféle földről és embertípusról beszélünk, csak az emberiség egynegyede, 25%-a. Legfőbb tanítása, mondhatni tanulsága ennek a példabeszédnek nem más: jó talajnak kell lenni! Olyan „talajnak” kell lenni, ahol nem csírájában elhal a mag, hanem ahol megmarad az Isten Igéje. Befogadni a Szót, elhinni az Üzenetet, megérteni a Lényeget. Könnyű ez? Már Jézus idejében sem volt az, de napjainkban talán még nehezebb! A kifogásgenerátor ma is működik… Koncentrálni az Evangéliumra, éljünk erkölcsösen és a keresztény értékek mentén, de közben jusson idő magunkra, ne felejtsünk el élni, dolgozni, pihenni… Mégis miért akarjak jó talaj lenni, amikor folyamatosan csábítanak bennünket a reklámok, a földi javak, mindig mindent magunknak akarunk, s a jólétünk mindennél fontosabb? Mégis miért akarjak én jó talaj lenni, amikor az életünkben annyi a megoldatlan feladat, probléma és nehézség? Elég, ha azokkal meg tudunk birkózni… Még hogy „tegyünk félre mostan minden földi gondot…” Ez képtelenség, a Szent Liturgia szövegei meg egyébként is elavultak már… Mégis miért olyan fontos ez a „talajgyakorlat?” Szeretnék inkább halloween-i partira menni, vasárnap meg Liturgia helyett, az óraátállítás ellenére tovább aludni… Legyünk őszinték: az ember sok esetben így gondolkodik - kifogás az mindig van! Közben meg nem vesszük észre, hogy az Isten keresi a jó földet, amely majd százszoros termést ad. És ezt a jó földet bennünk keresi. Keres minket, akik ez a jó föld lehetünk, mert bízik gyermekeiben! Az az igazság, hogy ez minden halloween partinál, minden csábító vasárnapi pihenésnél, minden földi kényeztetésnél sokkal többet ér. Mondhatom azt is: százszorta többet ér!
Jézus így fejezi be a magyarázatot: „Akinek fülei vannak a hallásra, hallja meg!” Párhuzamba hozható ez azzal, amiről eddig beszéltem. Mert a jó talajba hullott mag lehet képes a termésre, az Ige meghallására is. Abból a szempontból igen érdekes teremtmény az ember, hogy választhat, szabadon dönthet. Azt halljuk meg, amit hallani akarunk. Azt látunk, amit látni akarunk. Ebben senki nem korlátoz minket; nem véletlenül mondják ránk gyakran, hogy szelektív a hallásunk és a látásunk... A lényeg felett meg rendszeresen szemet hunyunk vagy bezárjuk a fülünket. Mit akarunk meghallani, meglátni ebben a világban? Tegyük fel bátran magunknak ezt a kérdést! Rajtunk múlik, hogy tudunk-e örülni bárminek vagy mindenben a rosszat vesszük észre? Rajtunk múlik, hogyan, milyen értékekre neveljük gyermekeinket, milyen példát látnak szüleiktől, nagyszüleiktől. Van uralmunk az életünk felett, legalábbis abban a tekintetben, hogy mit hiszünk el, mit hallunk meg, mit veszünk észre, hogyan élünk. Az Isten ezt nem fogja megmondani helyettünk, de itt van, hogy segítsen. Itt van a Szentírásban, köztünk van a szentségekben, az Oltáriszentségben is. Útmutatást ad például a Tízparancsban, meg az újszövetségi főparancsokban is. Keres minket, keresi a jó talajt! S tudjuk Jézustól is, hogy aki keres, talál! Hagyjuk, hogy formáljon, alakítson, neveljen bennünket az Isten! S jegyezzük meg: a Magvető nem megvető, az Isten nem mond le senkiről. Élhettünk korábban bárhogyan, lehetett akár bármilyen zűrös is az életünk, Övé vagyunk, s Ő mindnyájunkat üdvözíteni akar. Szent Ágoston ezt mondja a Vallomásokban: „Magadnak teremtettél minket Uram és nyugtalan a szívünk, míg benned meg nem nyugszik.” Legyen ez a mi vallomásunk is!
„Akinek fülei vannak a hallásra, hallja meg…” Vajon mire jó a hallás? Csak arra, hogy bömböltessük a zenét, esetleg, hogy halljuk a pletykákat a faluban? Biztos vagyok abban, hogy ezektől még aligha lenne Isten nagy adománya, ajándéka a hallás… Meghallani a szeretet szavát, mert nincs jobb érzés a világon, mint szeretni és szeretve lenni! Meghallani a szegények, a szenvedők jajkiáltásait! Meghallani, ha valakinek szüksége van rám! Meghallani az imádságra hívó harangszót! Meghallani a bennünk lévő belső hangot, a lelkiismeretet, amit sokszor el akarunk nyomni, mintha nem is létezne, pedig ott van az... Végezetül meghallani Isten hívását, megszólítását: „Szólj Uram, mert hallja a te szolgád!” Az ószövetségi bíra, Sámuel jó földbe hullott magként, amikor az Isten meghívta, megszólította, ezt válaszolta az Istennek.
És mi mit mondanánk?
