Az egyik legszebb húsvéti történet Lukács evangéliumának utolsó fejezetében található, az emmauszi tanítványok találkozása a Feltámadottal. Húsvét harmadik napján ezt az evangéliumi elbeszélést olvassuk fel a Szent Liturgián, így ezen blogfelület első írásaként fogadjanak el öt rövid gondolatot erről a történetről. Avagy: mit mond nekem és mit mondhat nekünk az emmauszi tanítványok találkozása Jézussal jelen élethelyzetünkben, a koronavírus idején?
(Kép: Nyíregyháza-Kertvárosi görögkatolikus templom)
- A tanítványok szomorúan bandukoltak, mentek Jeruzsálemből haza, Emmausz felé. El voltak keseredve, lemondtak mindenről, csalódottak voltak és kb. kiábrándultak mindenből, amit az elmúlt 3 évben tanultak Krisztustól. Az életben mi is gyakran küzdünk nehézségekkel, próbára van téve a hitünk, el vagyunk keseredve, érzünk kiábrándultságot – jelen Húsvétunkban is lehet, hogy van, volt ilyen pillanat. Néhány példa: nem mehetünk a templomba, a pap nem szenteli meg a pászkát, le kell mondani a vendégeket, mi sem mehetünk haza a szüleinkhez… Kérdezem én: létezhet-e keserédes Húsvét? Meglátásom szerint nem! Az első Húsvét óta szívünkben mindannyian a Feltámadást ünnepeljük! Nincs okunk szomorkodni, mert Krisztus legyőzte halállal a halált! Az emmauszi tanítványoknak persze volt, mert ők még nem tudtak a Feltámadás tényéről. Jegyezzük meg: számunkra nincs, nem lehet keserédes a Húsvét!
- A Szentírás leírja, hogy amikor Jézus csatlakozott a tanítványokhoz, szemük képtelen volt felismerni Őt. És mi hogy vagyunk ezzel? Vajon mi felismerjük Krisztust az apró jelekben is? Nem kell ahhoz nagy dolgoknak történniük, hogy Krisztust észrevehessük az életünkben! Képesek vagyunk áldásként, Isten különleges kegyelmeként felfogni például egy ilyen Húsvétot? És amikor nagycsütörtökön vagy nagypénteken elolvassuk Jézus Passiójának a történetét, vajon olyan lelkülettel tesszük, hogy az Üdvözítővel együtt valljuk: „Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?”
- „Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik.” Dettó, mint az Eucharisztia alapításakor. Ott is ugyanez történt. Ezért ismerték fel a tanítványok – a kenyértörésben. „Hát nem lángolt a szívünk?” – kérdezik, mikor Jézus eltűnt a szemük elől. Vajon nekünk lángol? Mennyire vágyunk a Krisztussal való találkozásra? Most, hogy hosszú hetek óta nem vehetjük magunkhoz az Eucharisztiát, vágyunk-e rá jobban? Ez a nehéz időszak megtanít bennünket arra, hogy bizony nem magától értődő dolog a szentség, a szentáldozás. Kiváltság az az embernek, hogy az Isten önmagát ajándékozta nekünk. Értékeljük mi ezt? Ha véget ér ez az időszak, biztosan értékelni fogjuk!
- Húsvét harmadnapja már munkanap, mikor visszatérünk a régi kerékvágásba – ne térjünk! Legalábbis ne úgy… A Húsvét váljon mindennapjaink részévé! A feltámadásba vetett hitben, az üres sír látványával keljünk fel reggelente, induljunk el dolgozni, neveljük a gyermekeinket, menjünk a piacra. Mindent az Isten dicsőségére és az Örök Élet reményében tegyünk! És ha nem is köszönünk majd így egész évben egymásnak, hogy „Krisztus feltámadt!”, szívünk mélyén ismételgessük csak ezt a mondatot… És minden cselekedetünkben, életünkben legyen benne a feltámadás öröme!
- A Pászka a szabadulás ünnepe, mert eredetileg az Egyiptomból való szabadulást ünnepelték ekkor a zsidók. Nos, a szabadulás a mi életünkre is érvényes – mert hogy van honnan szabadulnunk. Az Isten megszabadít bűneinkből, kétségeinkből, aggályainkból, „lelki karanténunkból”, de meg fog szabadítani a veszélyhelyzettől, a koronavírustól is. Mert ami az embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges! Vagy hogy a húsvét hétfő esti vecsernye prokimenjét idézzem: "A mi Istenünk a mennyben és a földön, amit akar, mindent végbe visz."
Áldott Húsvétot kívánok – az év 365 napján! :)
