„Gyere és kövess engem!” – mondja Jézus Fülöp apostolnak. Miért? Mert érdemes! Mert ha követsz, valami extra jó dologban lesz részed! Tán néha eszünkbe jut hepciáskodni, ha nem is gőgösen, de kételkedve odavetni, mint Natánael, hogy „jöhet-e valami jó Názáretből”, de ezzel az ígérettel, ezzel a tanúságtétellel itt a földön semmi más nem vetekedhet. „Mostantól látni fogjátok, hogy megnyílik az ég és az Isten angyalai föl – és leszállnak az Emberfia fölött.” Azt hiszem, ez egy olyan ajánlat, amit nem utasíthatunk vissza. És minden hepciáskodásunk, minden kételkedésünk ellenére mi sem tudunk mást mondani, mint amit szintén János evangéliumában, de néhány fejezettel később mond Jézusnak Péter apostol: „Uram, kihez mennénk? Az Örök Élet igéi nálad vannak!”

Drága Testvéreim! A nagyböjt egyik lényege, hogy rájöjjünk arra, a mi üdvösségünk, Örök Életünk záloga a Krisztushoz való tartozás. Bizony, minden elesettségünkben, gyarlóságainkban, emberi gyengeségeinkben az Istenre kell támaszkodnunk, s ami a legnagyobb poén az egészben, hogy a Jóisten szeretete és irgalma sokkal nagyobb és erősebb minden elesettségnél, gyarlóságnál és emberi gyengeségnél. A nagyböjtöt felvezető, előkészítő vasárnapok evangéliumi szakaszai is tulajdonképpen erről szóltak. Kis múltidézésre hívom a Kedves Olvasót! Néhány héttel ezelőtt olvastunk Zakeusról, a vámosról, aki átverte, becsapta, kisemmizte az embereket, egy szélhámos volt, aztán a Krisztussal való találkozás után gyökeresen megváltozott az élete. Egy héttel később egy másik vámosról hallottunk, aki a farizeussal ellentétben csak a templom végében állt meg, szemét se merte felemelni és úgy imádkozott: „Isten, légy irgalmas nekem bűnösnek.” Következő vasárnap a tékozló fiúról és az ő édesapjáról olvastunk. A párhuzam világos: így fogad minket is vissza a mi Mennyei Atyánk! Még az utolsó ítéletről szóló példabeszéd is Isten irgalmáról szólt, hiszen Jézus nem zsákbamacskát árul, feketén-fehéren elmondja, mit kell tennünk azért, hogy az Emberfia jobbjára állítson majd minket.

Amikor a hétköznapi teendők szinte agyon nyomnak bennünket, pörög alattunk a mókuskerék és úgy érezzük, muszáj megfelelnünk a világ elvárásainak, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az ember test és lélek egysége. Amikor helyesen táplálkozunk, sportolunk, időben lefekszünk aludni, esetleg a kerti munkát végezzük, a testünkre figyelünk. Ám lelkünk ápolását sem hanyagolhatjuk el. Az ember igyekszik minden területen kihozni magából a maximumot, mert igen, meg kell állnunk családunkban, hivatásunkban is a helyünket, de az Isten elsősorban nem edzésgyakorlatunkról, munkahelyi megpróbáltatásainkról, kertünk, otthonunk szépségéről fog bennünket megkérdezni. Mert nem ez az, ami igazán számít. A nagyböjt az egymásra való odafigyelés, de még inkább az Istenre való ráhangolódás időszaka. Fogalmazzunk meg célokat, s nézzünk tükörbe, de most ne a kócos hajszálainkat fésüljük oldalra, hanem tegyük fel a kérdést: Hol tartok most? Merre tart az életem? Ki is vagyok én valójában? Min kell változtatnom ahhoz, hogy Istennek tetsző életet éljek? A nagyböjt lehetőséget ad az újrakezdésre. S ezt a lehetőséget könnyeink biztosítják. Azok a könnyek, melyek bűneink miatt fakadnak belőlünk. A helyes bűnbánattartáshoz, mely nagyböjtünk legfontosabb lelki feladata, két rövid tanácsot szeretnék adni. Bár szolidabban, de farsangi időszak idén is volt, farsangkor meg szokásos módon jelmezbe bújunk, álarcot veszünk fel. Az álarc, a maszk, ami a járványhelyzet óta sajnos életünk kötelező velejárója, szimbolikus értelemmel is bír: mintha takargatni szeretnénk magunkból valamit. „Mindannyian álarcot viselünk, átvitt értelemben” – hangzik el ifjúságom kedvenc mozifilmjében ez a mondat, de most szó szerint is azt viselünk, mert kötelező a szájmaszk használata. Drága Testvéreim! Itt az ideje, hogy levegyük egyelőre legalább az átvitt értelemben használt maszkot! Akkor tudunk őszinték lenni a külvilággal, ha először önmagunkkal szemben vagyunk őszinték.

S ahhoz, hogy önmagunkkal szemben őszinték lehessünk, máris itt a második tanácsom: ne féljünk beismerni és elfogadni kiszolgáltatottságunkat. Mert az ember gyarló, esendő lény, tehát kiszolgáltatott. Kiszolgáltatott a bűnnek – mert tudjuk, „nincs ember, ki él és ne vétkezzék”. Minden törekvésünk és igyekezetünk ellenére mindnyájan követünk el bűnt. Mindnyájan kiszolgáltatottak vagyunk. De ijedségre semmi okunk, amit az 5. zsoltár is alátámaszt: „Reggel eléd állok és nézlek, mert te nem gonoszságot akaró Isten vagy.” A kiszolgáltatottságunk üdvünkre válhat! Az Isten nem röhög a markában, látva a mi bűneinket, szenvedéseinket, nem önös érdekből tesz minket kiszolgáltatottá. A mi kiszolgáltatottságunk azért fontos, hogy lássuk, az Istenre igenis szükségünk van. A megbocsátás kegyelmére igenis szükségünk van. Csak az Istenben bízhatunk, de benne érdemes, mert Ő ott lesz, hogy segítsen, s az Örök Élet igéi valóban nála vannak! Hogy az elmúlt egy év egyik népszerű mottóját citáljam szinte evangéliumi üzenetként: együtt minden könnyebb! Együtt az Istennel minden sokkal könnyebb lesz. És éppen ezért ne féljünk az Istennel való szentségi találkozástól, a gyónástól, a bűnbocsánat szentségétől se. Az igazi vírus, járvány a bűnre való hajlam, a bűn, az igazi vakcina és oltás meg a bűnbánat, a bűnbocsánat szentsége. Engedjék meg, hogy egy viccet csempésszek a szentbeszédbe. Egy artistával gyónása után beszédbe elegyedik a pap, és megkérdezi, hogy mit dolgozik a cirkuszban. A tornász ott helyben a gyóntatószék előtt ugrik egy szaltót, meglátja ezt egy idős néni. Gyónása előtt ijedten suttogja az atyának: Tisztelendő Úr, tudom, hogy én is megérdemelném, de könyörgök, rám ne ilyen penitenciát szabjon ki. Drága Testvéreim! Az Isten tudja, hogy nekünk mi a legjobb! Merjünk álarcainkat levetve tükörbe nézni és az Istennel s természetesen embertársainkkal is kiengesztelődni. Bocsánatot kérni és meg is bocsátani. Mert haragudni bárki tud, a megbocsátás a bátor tett. Ha így teszünk, Jézus nekünk is üzeni majd: „többet fogtok látni ezeknél!”

Addig is, míg ez megtörténik, gondolataim zárásaképp egy egyszerű szójátékra invitálom a Kedves Olvasót! A megtérés szóból egy egyszerű betűcserével vagy egy betű kihagyással két másik szót kaphatunk, amin érdemes egy másodpercig elidőzni. A megtéréshez megérés és megértés is kell. Csak egy betű változott, mégis, mennyivel másabb lett a szó jelentése és értelme. Vajon, mi, hogy állunk ebben a megtérési, megérési és megértési folyamatban?