Szír Szent Efrém a 4. század jelentős teológusa volt, akinek egy imáját a nagyböjt imádságának is szoktak nevezni. A legtöbb böjti szertartásunk végén elimádkozzuk ezt a fohászt, mely hozzám is igen közel áll, ezért egy hét részes sorozat keretében erről az imádságról fogok néhány gondolatot megosztani (részben saját gondolatok lesznek, de segítségül hívom Alexander Schmemann – Olivier Clément: A nagyböjt és a húsvéti titok című könyvét is). Tartsanak velem – nem miattam, s nem is azért, mert olyan „mélyenszántó és világmegváltó” gondolatokat fogok klaviatúrára vetni, sokkal inkább az imádság tartalma miatt érdemes! Ezek az elmélkedések nem lesznek hosszúak, s házifeladatokat is tartalmaznak majd, amiket természetesen behajtani nem fogok. Áldott lelki hangolódást kívánok Mindnyájuknak!!

„Életem Ura és Uralkodója! Ne engedd hozzám a jóra való restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét! Ajándékozd inkább szolgádnak a józanság, alázatosság, állhatatosság és szeretet lelkét! Igen Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökkön örökké. Amen.”

A jóra való restség és a könnyelműség után eljutottunk Szent Efrém imájában a harmadik szenvedélyhez, ami különösen veszélyes szenvedély: a PÉNZVÁGY, ami legalább annyira a hatalomvágyat jelenti. Jézus nem titkolja, az üdvösség egyik alapvető feltétele az anyagi javakról való lemondás, a rászorulók megsegítése. „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdag embernek bejutni az Isten Országába…” – mondja Jézus a gazdag ifjúnak. Ugyanakkor már az elején szögezzük le: az Isten nem valami kötelező nincstelenséget vár az embertől, nem koldusbotra akarja juttatni az embert, pusztán csak azt várja, hogy helyesen kezeljük javainkat, tudjunk élni földön megszerzett vagyonunkkal. S hogy ne felejtsük el: amit itt gyűjtünk a földön, azt nem visszük magunkkal. Kezdjük azzal, hogy nagy emberi gyengeségünk, hogy mindig mindent birtokolni akarunk. Nem csak az anyagi javakat, az életet is, holott erre képtelenek vagyunk, mert ami nem a miénk, azt nem birtokolhatjuk. Az élet már pedig teljes egészében nem a miénk. Felülről kapjuk és kölcsönbe kapjuk az Istentől, amit földi életpályánk végén majd visszaszolgáltatunk. Akár tetszik nekünk, akár nem.

Jézus nyilvános működése kezdetén kimegy 40 napra a pusztába böjtölni, ahol az ördög hatalommal akarja megkínálni. Elfogadja vagy elutasítja Jézus a hatalmat? „Távozz tőlem Sátán! Mert meg van írva: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Aztán amikor Pilátus Jézusnak a saját hatalmáról beszél, mit válaszol? „Semmi hatalmad nem volna, ha odafentről nem kaptad volna.” Bűvös szó a hatalom. Vajon az a boldog ember, akinek hatalma van? Olvassuk az Evangéliumban: „Aki nagy akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen utolsó. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” S amikor követjük Krisztust és embertársainkat szolgáljuk, olyan, mintha Istent szolgálnánk. „Amikor megtettétek ezt egynek a legkisebb testvéreim közül, velem tettétek.” A hatalomvágy nagyon szorosan kapcsolódik a szerzésvágyhoz, amit a könnyelműség kapcsán taglaltunk. Valójában, amikor az embernek minden aggodalma az anyagi dolgokra összpontosul, természetes, hogy számára az ember maga is átalakul egy eszközzé, vagy tárggyá, amely nem ér többet az általa szerezhető haszonnál. Szent Efrém imájában tehát nem csak a pénzvágyra, de a birtoklási vágyra és a hatalomvágyra is gondol.

Azt hiszem, ha valamit gyakorolhatunk és megtanulhatunk a világjárvány időszakában, az a pénzről, az anyagi javakról való lemondás. Ki kell mondanunk: gazdaságilag minden bizonnyal nehéz idők következnek. A hatalomról való lemondást is gyakoroljuk, mert látjuk, nekünk sincs semmi hatalmunk, ha odafentről nem kapjuk. Még arra sincs hatalmunk, hogy önerőből legyőzzünk egy nyavalyás koronavírust. Az Isten jelenléte, segítsége elengedhetetlen számunkra! Tanulságos lecke ez, amit meg kell tanulnia az emberiségnek!

A házifeladat egy rövid Szentírás-olvasás lenne. Lukács evangéliumából az esztelen gazdagról szóló példabeszédet javaslom elolvasásra és átgondolásra. A 12. fejezetben találjuk meg, a 16. verstől a 21. versig. És mellé tegyük fel a kérdést magunknak: mik a valódi értékek a mi életünkben? Mitől érezhetjük gazdagnak magunkat? Ne járjunk úgy, mint a történetben szereplő gazdag ember – ne a földön gyűjtsünk vagyont, mert igazi kincseink a mennyben várnak majd ránk.

Köszönöm a figyelmet, találkozzunk legközelebb is! Áldott, szép hétvégét Mindenkinek!